Callie szemszöge.

Nem tudom mikor sírtam utoljára ennyit. Ez a srác legalább már egy órája cipel a vállán az erdőn keresztül. Kezdett nagyon kényelmetlen lenni. Belefáradtam abba, hogy tovább ütögessem a hátat.  Gyengének éreztem magam a sok sírástól. Észrevettem, hogy egy kunyhó felé közeledünk. Erőt vettem magamon és még erősebben kezdtem ütögetni a hátat, mint azelőtt. Erős testalkata volt, nem hiszem, hogy valamit is érzett ezekből. Aztán megtöltöttem levegővel a tüdőmet és torkom szakadtából kezdtem kiabálni.
- Kiabálj, amennyit csak akarsz bébi! Senki se fogja hallani. Már túl messze vagyunk a várostól. - baljóslóan nevetett.  Odaértünk a kunyhóhoz, majd kinyitotta az ajtót. Ahogy beértünk, egyből be is zárta azt. Az előszoba felé vette az irányt. Elkezdtem fészkelődni a vállán, így sikeresen elejtett, egy nagy puffanással landoltam, valószínűleg beütöttem a csípőmet, de ez sem tántorított el, gyorsan felálltam és az ajtóhoz rohantam.  Ki tudtam nyitni az ajtót, majd amilyen gyorsan csak tudtam elkezdtem rohanni. Hátranéztem, láttam, hogy utánam eredt. Minél messzebb próbáltam kerülni tőle, de neki volt előnye, azok a rohadt hosszú lábai.
Hatalmasat kiáltottam, mikor a kezei megragadták a csípőmet. Újra felkapott a vállára és elkezdett  visszafele sétálni a kunyhóhoz.
- Ezúttal nem fogsz kiszabadulni - morogta. Szorosabban tartott, ahogy berúgta az ajtót. Bementünk, most már kulccsal zárta be. Levitt a lépcsőn és akkor jöttem rá, hogy a pincébe voltunk. Leültetett a földre és elkezdett a láncok felé sétálni, amik a falhoz voltak erősítve. A láncoktól, arrébb pár méterre látható volt az összes fegyver. Biztos ezeket használta azok lányok megölésére, akikkel eddig végzett. Én is egy leszek közülük. Elém állt. Nedvességet éreztem orcámon, ekkor döbbentem rá, hogy elkezdtem sírni. Azután rátette a csuklómra a bilincset, ami, mint mondtam egy lánccal a falhoz volt erősítve. Nyöszörögni kezdtem, mikor elém térdepelt.
- Mi a neved? - kérdezte nyers hangnemben.
- Callie - suttogtam. Nem akartam a szemébe nézni, ezért a talajt kezdtem pásztázni szemeimmel.
-  Milyen Callie? - kérdezte. Mikor nem válaszoltam, durván megragadta az állam és felemelte a fejem, hogy tekintetünk találkozzon.
- Azt kérdeztem, milyen Callie? - morogta. Az arca közel volt az enyémhez. A szemébe néztem.
- C-Callie Flinn - zokogtam.
- Szép név, szép lánynak. - mondta, majd elengedte az állam. A falhoz kúsztam. Összerezzentem, ahogy felém nyúlt. Belenyúlt a zsebembe és kivette a telefonom. Teljesen elfelejtettem, hogy ott van. Felállt és az asztalhoz sétált majd letette a telefonom. Megragadott egy kalapácsot és egy nagy ütéssel darabokra zúzta azt. Elállt a lélegzetem. Visszajött és elém térdelt megint.
- Ha megfelelően engedelmeskedsz nekem, akkor ez a három hét nem lesz szenvedés. - a kezével végigsimított az arcomon, amitől még jobban elkezdtek potyogni a könnyeim. Emlékszem, hogy a hírek ezt mondták: három hétig fogva tartja áldozatait, majd az utolsó héten végez velük. - De azután ugyanúgy végzed, mint a többi. - ördögien mosolygott, felállt és elkezdett az emeletre menni. Megállt az egyik lépcsőfokon majd rám nézett.
- Holnap reggel kapsz kaját - mondta, aztán folytatta útját. Hallottam, hogy bevágja az ajtót, és elfordítja a kulcsot a zárban, ami azt jelentette, hogy bezárt ide. Egyetlen fényforrás volt, az is felettem lógott.  Még volt egy másik is a szoba végében, de az elég kicsi volt és már alig égett. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, újra sírni kezdtem. Nem hiszem el, hogy ez pont velem történik. Tudtam, hogy jobban kellet volna vigyáznom, mikor pontosan tisztába voltam vele, hogy egy sorozatgyilkos mászkál az utcán és új áldozatokat keres. Felálltam, a lánc adott egy kis teret, így tudtam egy kicsit járkálni. Idegesen beletúrtam a hajamba. Vajon anyukám aggódik, hogy még nem értem vissza? Vajon már hívta a rendőrséget, hogy eltűntem? Vajon azt gondolja, "A kék szemű bandita" áldozata lettem? Ó várjunk csak, hisz az is vagyok. Sikítottam egyet, könnyek kezdtek lefolyni az arcomon. Elkezdtem a körmeimet rágni. Ha apukám valaha visszajönne, érdekelné, hogy eltűntem vagy, hogy megöltek? Valószínűleg nem. Amióta elhagyott, mikor  16 éves voltam, azóta semmi életjelet nem adott magáról. Szerinted a bátyám aggódna? Ő mindig is törődött velem. Védelmezett. Hosszú idő után most lenne igazán rá szükségem. Ezeken a dolgokon kezdtem gondolkozni, ami megadatott nekem, mint például anyukám szeretete, és az a fajta szemrehányás apám iránt, amiért elhagyott minket. Azt hiszem, beletörődtem, hogy hamarosan meg fogok halni. Lecsúsztam a fal mentén a földre és a szemem kikerekedett. Az életem a vége felé halad. Nagyszerű.