Az idő egyszerűen felgyorsult. Észre se vettük, hogy a vég ilyen közel van. Miután megnyertük az országost, az iskolában szinte istenítve voltunk a tanárok által, bár elnézőbbek nem lettek. A vizsga a nyakunkon volt, s a sok edzés miatt a tanulást a háttérbe szorítottuk. Gyorstalpalóba kellett a fejünkbe verni minden fontosat, hogy olyan rémes eredményekkel se zárjuk az utolsó évünket.

Jungkook rengeteget segített nekem az angolban, így már amiatt se aggódom. A kiejtésem borzalmas, erről én is tudok, ő pedig folyton mondja nekem, de legalább írásban megy, márpedig a vizsga az írott formátumban lesz megtartva. Én a matekban voltam a segítségében, hiszen szegénynek problémái vannak vele. Még mindig nagyon örülök, s büszke vagyok arra, hogy ezt akkor bevallotta nekem. Igaz, valószínűleg azért, hogy egálban legyünk, de ez is a köztünk kialakuló bizalom egyik alapja volt.

Jobb eredményeket is kaptam, mint amilyenekre számítottam. A nagy része jeles lett, de lett egy-két jó eredményem is. Jungkook sem panaszkodott, Hyunjin meg pláne nem, aki mindenből jelest írt, ezzel évfolyamelső is lett, hiszen a legtöbb pontot ő szerezte. Youngja talán két ponttal maradhatott le, de nem orrolt a fiúra, inkább örült annak, hogy ilyen csodás eredményei születtek.

- Akkor most koccintsunk arra, hogy minden nehézségen túl vagyunk. – mondott beszédet az egyik kibérelt szórakozóhelyen a csapatkapitányunk. Eredetileg csak a mi osztályunk jött volna, ám barátokat is hívtunk, ezáltal Jungkook és Chan is itt lehettek.

- Egészségünkre! – mondtuk egyszerre, s mindenki megitta a pohárba kitöltött sojuját. Kissé elhúztam a számat az alkohol ízére, hiszen nagyon elszoktam tőle. Jungkook a térdemre is simított, s megkérdezte, hogy minden rendben van-e, amire csak egy bólintással reagáltam. Nem volt baj, csupán hirtelen ért, ahogy kissé marta a torkomat a szeszes ital.

- Ami még fontos. – köszörülte meg a torkát Hyunjin, s várta meg, amíg mindenki neki szenteli a figyelmét. – Ki kapott felkérést és hova? – nézett szét a társaságon.

Az országos lassan egy hónapja volt, s azóta várjuk türelemmel, hogy kapunk-e valahova meghívót, hogy felfigyeltek-e ránk az egyetemek. Volt egy olyan sejtésem, hogy ő valószínűleg kapott már, s azért kérdezi, de ezt az ötletet el is vetettem, hiszen a napokban sírt nekem, hogy egy árva levele sem érkezett. Bár ki tudja, azóta lehet, hogy kapott.

- Engem a Busani Sportegyetem kért fel. – mondta Seungmin, mire mindenki nagy szemekkel nézett rá. – Elég messze van, de sok jót hallani róla, szóval szerintem elfogadom. – mosolygott. – A barátnőm úgyis odavalósi, ő ismeri a várost és így legalább a szülei is belemennek az összeköltözésbe, mert ő is olyan egyetemre jelentkezett, ami a szülővárosában van. – kuncogott.

- Te bájgúnár, azért teherbe ne nyomd. – adott neki egy barackot Chanseong, mi pedig elnevettük magunkat. A rangidős mindig is olyan volt, mint egy nagy bátyó. Sokat törődött velünk, bármit meg lehetett beszélni vele az évek alatt, s igazából mindenről ő intézkedett. Nemhiába lett ő a fő, remekül kitölti a pozícióját.

- Még nincs tervben. – kuncogott Seungmin.

- Még. – kacsintott az egyik osztálytársunk. – Engem egyébként felkértek, de nem fogadtam el az ajánlatot. Más terveim vannak, azt hiszem, hogy ez csak hobbi marad. – rántott vállat, mi pedig szánkat húzva, de megveregettük a vállát. Ha ő így dönt, akkor is sok sikert kívánunk neki a jövőben, s büszkék leszünk rá, bármi is legyen belőle.

- Én Szöulban maradok, a Nemzeti Sportegyetem női tagjai között leszek, de egyenlőre cserejátékos. – mondta Youngja, én pedig számat eltátva mutattam rá, s öleltem meg hirtelen.

- Én is! Mármint, nem a nőin, de én is onnan kaptam felkérést! – vigyorogtam, mire a lány visítozva ölelt meg, viszont ekkor valaki ránk ugrott, s szorosan fonta körénk karajit.

- Én is oda megyek! – mondta boldogan Hyunjin. – El sem hiszem, hogy együtt maradunk! – pillantott rám örömteli tekintettel, majd Jonghóra vezette azt. – Na? És te? Együtt marad a baszó hármas? – kérdezte. Mindannyian kíváncsian vártuk azt, hogy mit fog mondani a srác. Kétségtelen, hogy ne kérjék fel pont őt, s ne ide, mert remek játékos. Sokkal ügyesebb, mint én, ha én felvételt nyertem, akkor ő is. Ebben biztos vagyok.

Viszont Jongho arca egy szomorkás mosolyra görbült. Mi sem voltunk már olyan felhőtlen állapotban, mint eddig. Nagyot nyeltem, s óvatosan ismételtem meg Hyunjin utolsó kérdését. Ő viszont csak megrázta a fejét. Ijedten kaptam a tekintetem a többiekre. Lehetetlen... Jongho élete a röplabda, kétségtelen, hogy nem került be sem ide, sem pedig más helyre. Viszont ekkor végre szóra nyitotta a száját

- Engem... Nem a Nemzeti Sportegyetem kért fel. – vallotta be, mi pedig egy pillanatra megkönnyebbültünk, hiszen azt hittük, hogy a sportkarrierjének végleg annyi.

- Basszus, annyira megijedtem. – mondta Youngja. – Komolyan, még a sírás is elkapott. Viszont hova kértek fel? Szöul? Esetleg Busan? – kérdezte, viszont a fiú ismét megrázta a fejét. A szemöldököm egy pillanatra ráncba szaladt, hiszen nem értettem a helyzetet. Miért nem válaszol?

- Én... – harapott ajkaiba. Jongho sosem volt bizonytalan, mindig kimondta, amit gondolt, s amit akart. Szilárdan állt, legyen bármilyen a helyzet, most viszont nem tudta, hogy hogyan mondja el nekünk a válaszát. Még a szemünkbe se mert nézni, fejét lehajtotta. – Én nem az országtól kaptam felhívást. Egy amerikai csapat kért fel feladónak, én pedig elfogadtam. A ballagás után két héttel indul a gépem. – vallotta be, mire csend lett egy pillanatra. Jongho elmegy...?

- Ez... Fantasztikus! – szólalt meg először a kapitányunk, s felkelve megölelte a srácot. – Nem semmi, té-tényleg! – dadogott ő is, hiszen erre aztán senki sem számított. Tehát ez valóban egy búcsúbuli lenne?

- Igen. – remegett Youngja halk hangja. – Tényleg fantasztikus. – emelte fel a fejét, s nézett Jonghora. Mosolygott, de a tekintetében annyi fájdalom volt. Hyunjinra pillantottam, aki valószínűleg tudta, hogy mi a helyzet.

Tudtuk, hogy a srác szereti a barátnőnket, s ez fordítva is igaz volt. S sajnos azzal is tisztában voltunk, hogy hiába próbálnánk összehozni őket ezalatt a kicsiny idő alatt, a lány lenne az, aki ezt nem hagyná, hiszen fontosabb lenne neki Jongho boldogsága, a szenvedélye, mind a sajátja. Csalódottan kellett fogadnunk; itt már semmit sem tehettünk, csupán ezt a kevéske időt, ami még maradt, azt ki kellett élveznünk. Hiszen a ballagás jövő héten lesz, azaz 21 napunk maradt. Ez talán soknak tűnik, de nem az. Megtudni, hogy elmegy, s többé talán nem látjuk, egyszerűen... Borzasztó. Még belegondolni is rossz, s tudva, hogy ez meg fog történni, összeszorul a torkom. Viszont nem akartam sírni. Örülni akartam a sikerének, s valóban boldog voltam, csupán az, hogy ez tényleg a vég, szomorúvá tesz.

- Akkor azt hiszem, hogy ezúttal Jonghóra kell innunk. – emeltem fel a poharamat, miután töltöttem bele, s néztem a srácra. Felkapta a fejét, nagy szemekkel nézett rám, én pedig egy kedves, bátorító, s őszinte mosolyt küldtem felé. Láttam rajta, hogy megkönnyebbült. Biztosan félt a reakciónktól, ezért nem merte elmondani eddig. A napokban is furcsa volt, s ennek valószínűleg ez volt az oka. Bár fájt, éreztetni akartam vele azt, hogy támogatom. Mert barátként ez a dolgom. Nem fogom elvenni tőle a jövőjét, megfosztani a szenvedélyétől. – A sikeredre. – mondtam, s miután a többiek is utánam kiáltották, meghúztuk a pohárkát.

Bár a hangulatunkat megalapozta a hír, nem akartuk mutatni, hogy mennyire is rosszul érezzük magunkat. Tényleg csak boldogok akartunk lenni, s mindegy egyes pillanatot, amit még lehet, megélni Jonghoval, hiszen hamarosan nemhogy látni nem fogjuk, még beszélgetni se tudunk vele. Youngja óvatosan próbálta kerülni a fiút azzal, hogy a lányokhoz ment, s inkább velük mulatott azzal az indokkal, hogy szeretne egy utolsót bulizni velük. Sosem volt szerves tagja az ő társaságuknak, mindig hozzánk csapódott, így ezt el is hitték azok, akik nem ismerték őt. Ám mi tudtuk, hogy ez csak azért van, mert túlságosan fájt neki ez az egész.

Igyekeztünk mulatni, tényleg jól érezni magunkat. Sokat nevettünk, s bár őszintén, akárhányszor a srácra néztem, összeszorult a szívem. Azért mégis az egyik legjobb barátom fog elmenni, s talán soha vissza se nézni. De én nem akarom megnehezíteni a dolgát.

Jungkook is észrevette, hogy valami nincs rendben, de nem kérdezett rá, hiszen tudta. Próbált folyamatosan a közelemben maradni, s még itatni is próbált. Ő kihagyta, hiszen vezet. Külön megkértem, hogy semmiképp se igyon egy csöppet se, ha kell, akkor én is kihagyom, de nem vagyok hajlandó úgy beülni mellé a kocsiba, hogy tudom, fogyasztott alkoholt. Papolhat itt nekem azzal, hogy jól bírja, illetve számára a koreai pia az semmi, engem nem hat meg, nem érdekel. Vagy gyalogolunk, vagy vezet és csak kólázik.

Szerencsére felfogta, s tényleg maradt a különböző üdítőknél, ám engem nem kímélt. Szinte ledugta a torkomon a sojusüveget, s mikor befejeztem, jött a következővel. Szerintem nem gondolt bele a dolgokba, hiszen a hazaúton egész végig siránkoztam neki, hogy mennyire szomorú is vagyok, de boldog is egyben. Egész jól bírta, nem szólt rám, inkább nyugtatni próbált, még vezetés közben is. Nem akartam terelni a figyelmét, de e számat befogni jelenleg lehetetlen volt. Még bőgtem is egy sort, utána pedig nevettem, ahogy visszaemlékeztem, mennyire jó volt együtt. Olyan volt ez, mint egy végeláthatatlan körforgás. Minden kezdődött elölről folyamatosan.

Sajnos a ballagás sem várt. Őszintén szólva, örültem volna, ha tolják. A napokban igyekeztünk minden időnket Jonghóval tölteni. Mivel nekünk már nem kellett bejárni, a csapat szervezett mindig kisebb összejöveteleket. Nem feltétlen iszogattunk, a többségünk nem bírja a piát, a mindennapos ivászatot meg pláne. Többnyire a város egy csarnokát béreltük ki, s játszottunk. Néha külsősök is bejöttek, s akkor az ő csapatuk ellen mentünk. Jól szórakoztunk, azon pláne, amikor Chan és Jungkook is beálltak. Mondanom se kell, egyikőjük se tudott semmit, de a hangulatot remekül hozták, hiszen a nap végére rendesen berekedtünk a sok nevetés miatt.

Youngja pedig... Nos, ő is igyekezett hellyel-közel a sráccal lenni. Ő is szervezett programokat, s szívesen részt vett a miénken is. Hyunjinnal természetesen beszéltünk vele, s a sejtésünk beigazolódott; semmiképp se akarja visszatartani, avagy megfosztani őt ettől a lehetőségtől. Ez egy nemes tett a részéről, viszont nagyon szívszaggató. Én nem is tudom, hogy mit csinálnék, ha Jungkook egyik nap csak bejelentené, hogy visszaköltözik Amerikába. Nem tudnék utána menni, hiszen annyi pénzem nincs. Biztos, hogy beleőrülnék, s a szemeibe se tudnék nézni utána. Én sajnos nem tudom olyan jól kontrollálni az érzelmeimet, mint a lány. Nemhiába volt az még régebben, hogy kerültem a srácot. Nem tudtam volna véka alá rejteni azt, ami kikívánkozik belőlem.

Az utolsó napunk az iskolában, az a ballagás volt. A lezárása mindennek. Utoljára vettem fel az egyenruhámat, amit csak nagyobb eseményeken kellett hordani. S a mostani az. Apáék legalább ezer képet lőttek rólam otthon, hol mamával, hol pedig velük, esetleg Yunsikékkel pózoltam. Amikor pedig az intézményhez értünk, akkor még ennyit, csupán most Jungkookkal, s ugyanezt az ő szülei is megtették. Aranyos volt tőlük, viszont a végére már kissé zavaró volt, s nem is figyeltünk annyira, mint eleinte.

A szép eredménnyel végző diákokat kihívták, s külön jutalomban részesítették őket. Hyunjin is kivonulhatott, hiszen ő évfolyamelső lett, nem csak most, de minden évben, ami hatalmas dicsőség. Búcsúbeszédet is kaptunk, nem csak a kicsiktől, esetleg a tanárainktól, de még néhányan az osztályból is kiálltak. Voltak, amik viccesebbek voltak, viszont a vége az összesnek meghatóra sikerült. Ám senki sem úgy emlegette ezt az egészet, mint magát a véget. Sokkal inkább úgy, mint a kezdetet. Igazuk volt. Talán ez a mondatot lezáró pont, mégis... Egy újabb sorban egy másikba kezdhetünk. Ez pedig valahol vigasztalt.

Az igazi meglepetés akkor ért minket, amikor az igazgatónő külön felhívta a mi osztályunknak a fiú részlegét. Gondoltuk, hogy az országos miatt volt, viszont nem hittük volna, hogy ekkora ajándékot kapunk. Egy-egy szál rózsát kaptunk, illetve mindenki nyakába akasztottak egy érmet. Az iskola címere volt rajta, viszont a másik oldalán az edző szájából elhangzott mondat díszelgett.

,,A Hwan Taemin Sportgimnázium Csillagai."

S ez még nem volt minden. Az országoson rajtunk lévő mezeket is megkaptuk. Azt hiszem, hogy akkor tört el nálunk a mécses, s kezdtünk el egy emberként bőgni. Közben a tanárunk mondta a beszédet, amit külön nekünk szánt. Mindent a kezdetektől, az első benyomástól az utolsó tapasztalati pontig. Néha-néha elnevettük magunkat, mert szokásához híven nem fogta vissza magát, örömmel káromkodott, s mondta el, hogy mennyire szarok voltunk, s milyen jók lettünk a végére. Még utoljára elmondta, hogy soha, de soha nem volt még egy ilyen csapata, s biztos benne, hogy nem is lesz. Mindig úgy fog ránk tekinteni, mint az egyetlen és utánozhatatlan szafaládékarú csapatra.

- ÉLJEN EDZŐ BÁ'! – kiáltotta Chanseong, mi pedig utána, s a tanár elé futva tiszteletlen kölykök módjára öleltük meg. Bár eleinte fenyegetőzött, hogy szétrúgja a seggünket, mégis nevetve ölelt vissza.

Hogy milyen érzés a vég...? Nem tudom. Nem éreztem annak. Nem fogtam fel azt, hogy véget értek a tanulmányaink a Hwan Taemin Sportgimnáziumban, ahogy azt sem, hogy végleg elválnak az útjaink azokkal, akikkel napi szinten találkoztam, s a barátaimnak hívhattam. Tényleg egy új családot kaptam azzal, hogy idejöttem, s nem bántam meg, hogy akkor elfogadtam ezt az ajánlatot, mert olyan tapasztalatokat szereztem, amikért megérte. Olyan csapatom, barátaim lettek, akikért semmiképp sem változtatnék a múlton. Úgy gondoltam; minden úgy jó, ahogy van, ahogy történt.

S ekkor az edző utoljára, de megfújta hosszan a sípot. Szép álmokat, Hwan Taemin Sportgimnázium. A játék véget ért.

Hello Sütikék! Itt is az új rész, ahol hivatalosan is LEZÁROM A SZAVAZÁST!!!

Nagyon sok, tényleg rengeteg szavazat érkezett, amin eléggé meglepődtem. Nagyon örültem is nekik🥺♥️♥️♥️ Bámulatosak vagytok, holnap ki is hirdetem a nyertes könyvet.🥰

Nos? Számítottatok erre? Sajnos Jonghótól végleg búcsúznak a srácok):: Vagy mégsem? Lehet, hogy az utolsó részben még meggondolja magát?🤔 Mit gondoltok erről?♥️♥️♥️

Hogy vagytok?🥺♥️♥️♥️ Felkészültetek a holnapra? Mert őszintén én még nem XD Tuti bőgni fogok, igazából már most is sírtam😂😂

Képzeljétek! Nagyon nagy dolog történt velem a tegnapi nap folyamán, ami miatt még mindig eszméletlenül boldog vagyok. Ezt most elmesélem nektekxd Elmentünk ismerőseimmel BTS menüt enni és egy konkrét társaságba kerültem be. Egy embert ismertem, de a végére szerencsére mindenkivel képben voltam. Na mindegy, a lényeg az, hogy az egyik kedves olvasóm is köztük volt🥺🥺🥺♥️♥️♥️ Annyira jó érzés volt találkozni, olyan pozitív energiabombát kaptam, hogy waowXD

Nektek ízlett a bts menü?🥰

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook