A hangulat utána igazán oldott volt. A szülők jól elbeszélgettek egymással, mamát se hagyták ki, főleg, amikor felőlem érdeklődtek, mert ő tudott csak válaszolgatni velem kapcsolatban. Persze én egy-két kínosabb sztorinál csak úgy fogtam a vörös fejem, s legszívesebben eltűntem volna, ám szerencsére Jungkook anyukája ezt remekül kompenzálta azzal, hogy a saját fiát sem kímélte. Elég sokat megtudtam a páromról, például azt, hogy ő is megpróbálkozott kisebb korában a röplabdával, de miután betört az orra miatta, s kicsapta a hisztit, nem is nyúlt többet a labdához, de még a sportra se nézett rá.

A fájdalmat átéreztem, nekem is elég sok problémám volt már vele – a karjaim például most is véraláfutásosak –, de ez volt a szenvedélyem. Az egyetlen dolog, amiben kiemelkedő voltam, s nem szerettem volna otthagyni csupán pár sérülés miatt.

- Pedig a röplabda nem rossz sport. – mondta Jungkook apukája, mire az én szüleim egyből rávágták, hogy én bizony ezt a sportot űzöm. A férfi szeme felcsillant, s felém pillantott. – Tényleg? Nincs kedved ütni párat? – mutatott a háta mögött lévő ajtóra. – Van labdám, nagy rajongó vagyok. – kuncogott, én pedig elmosolyodtam.

- Persze, miért ne? – keltem fel, a magas férfi pedig el is indult be, hogy kihozza a játék elengedhetetlen eszközét. Én addig kicsit távolabb mentem a sütögető emberektől, nehogy véletlen leüssük őket.

- Úgy hiszem, hogy emberedre akadtál, Jimin. – kuncogott a barátom anyukája. – Tényleg nagyon szereti a röplabdát, még a játéka sem annyira rossz. – ingatta a fejét.

- Itt is vagyok. – jött vissza a férfi kezében a labdával, én pedig egy picit megráztam a karjaimat, illetve nyújtottam is, nehogy meghúzzam valamimet, bár nem számítottam olyan intenzív játékra, mint amiket mi szoktunk csinálni. – Amikor kisebb voltam, apám rengeteg meccsre vitt. – ütötte felém a labdát, én pedig azt egy alkarérintéssel küldtem vissza. – Egy ideig én is játszottam, de csak amatőr szinten. – nevetett. – Viszont ez elég volt ahhoz, hogy függője legyek a játéknak. Te hogy találtál rá? – kérdezte, s nekem hátat fordítva indult el a kert másik irányába, hiszen velem ellentétben ő nem mozgott, csupán állt egy helyben, s sajnos, ha ő erősebben megküldi a labdát, annak a lendületén én se tudok sokat változtatni. Éppen ezért is repült el a feje felett, de úgy tűnt, hogy nem volt számára probléma mindez.

- Általánosban kötelező tananyag volt, nekem pedig jól ment. A tanár mondta, hogy meg kellene próbálnom jelentkezni az iskolai csapathoz, ahova be is kerültem. Igazából azóta röplabdázok. Ez volt az egyetlen sport, ami ment. A kézilabda nekem túl durva volt, a focihoz nem értek, a kosárlabdához pedig túl alacsony voltam. – rántottam vállat. – Többet nem tanultunk, de én megtaláltam a helyem ott. Első helyezést értünk el egy versenyen és ott az egyik nyeremény az volt, hogy felvételt kaptunk a sportgimnáziumba, ahova most járok. – meséltem.

- Nem semmi. – bólogatott elismerően az apukája. – Milyen posztot töltesz be a csapatban?

- Libero vagyok. – vallottam be büszkén, s nem csak azért, mert én voltam az egyedüli az egész társulatban. Én szerettem, hogy ez vagyok, hogy nekem ez jutott. Örömmel vállaltam fel, mert hiába nem én szerzem a pontokat magunknak, megakadályozom, hogy az ellenfél ezt megtegye.

- Akkor te se pihensz valami sokat. – kuncogott, s kezdtünk ismét passzolgatni egymással.

Egész jól elbeszélgettünk, hiszen a közös témát megtaláltuk szerencsére. A végére már a társaság többi tagja is minket nézett, s tapsoltak, esetleg fütyültek, amikor sikerült visszaütni a labdát. Nagyon jól szórakoztam, s úgy tűnt, hogy Jungkook apukája sem bánta azt, hogy rendesen megizzasztom, hiába próbáltam finomabban játszani, de mint mondtam, ezek nem csak tőlem függtek.

Ahhoz képest, hogy nem volt egy profi játékos, s nem űzte ezt a sportot mindennap, nagyon ügyes volt. Picit többet kellett szaladgálnom, de legalább az én edzésem is megtörtént mára.

Hatalmas meglepetés volt, amikor Jungkook, s az én apukám is beálltak. Mivel egyikőjük sem értett ehhez, ezért a párom hozzá az édesapjához került, míg én a sajátommal alkottam egy csapatot. Háló ugyan nem volt, de nem is kellett. Kijelöltünk két véget, s mindannyian felálltunk a saját térfelünkre.

Nagyon jó volt, vicces volt, hogy a barátom próbálkozik, s be kellett vallanom, tényleg semmi tehetsége nincs a röplabdához. Viszont nem volt rossz kedve, se neki, sem pedig másnak. Rengeteget nevettem a sok-sok lehetetlen mozdulaton, amiket leműveltek, szinte a hasamat fogtam.

- Majd én küldöm! – készült rá Jungkook, viszont arra nem számított, hogy én leszek az, aki passzolni fog. Bár sikerült fogadnia, az alkarérintése borzalmas volt, s nem felénk indult a labda, hanem a saját térfelükön maradt. Hátra ment, én pedig ekkor zuhantam a térdeimre, s nevettem rajta, mert eszméletlen vicces képet vágott, amikor kereste szemeivel a labdát. Még a nyakát is behúzta, nehogy a fejére pottyanjon. Mikor realizálta, hogy mi történt, elmosolyodva indult el felém, bár tekintete kissé bajjóslatú volt. – Milyen viccesek vagyunk ma, Szöszi. Na, gyere csak ide! – kapta le a felsőjét, nekem pedig szinte reagálni sem volt időm, egyszerűen felkapott, s a medencéjük felé futva ugrott bele.

Úgy kapaszkodtam bele, mintha az életem múlna rajta, bár szívesen megfojtottam volna. A szülők, illetve a nagymamám eleinte lesokkolva néztek minket, viszont utána hamar nevetni kezdtek. Valahogy próbáltam a hajamat kisimítani a homlokomból, hiszen rendesen odatapadt, viszont ez koránt sem volt olyan egyszerű, mert közben a páromat se mertem elengedni, hiába tartott a fenekemnél fogva. Ő persze egyszerűen megrázta a fejét, mint valami kutya, s nem zavarta, hogy a fajkoronája többsége megakadályozza őt a látásban.

Úgy nézhettem ki, mint egy hal, hiszen csak tátogni tudtam, vizes is voltam, mint a fene, s a szemeimet is összeszorítottam, hiszen nem számítottam erre, ez pedig kissé klóros volt. Hiába volt már jó idő, kissé hideg volt még a medencéhez. Rendesen libabőrös lettem, s úgy bújtam Jungkook forró testéhez, ahogy csak tudtam. Ő persze jót mulatott rajtam, hiszen tisztában volt vele, hogy ha tehetném, most megcsapkodnám, de féltem az életemet, s semmiképp sem fogom elengedni. Nem mondom, visszakaptam azt, amiért én is kinevettem őt, de az övé mégis durvább volt. Hogy fogok én így hazamenni?

- Hozok nekik törölközőt, nehogy vizesen járják végig a házat. – kuncogott Jungkook anyukája, s felkelve a székből el is indult be a hatalmas házba, hogy kihozza nekünk az előbb említett dolgokat.

- Milyen morcinak tűnsz. – gügyögött nekem a párom, én pedig megforgattam a szemeim. – Szeretnéd, ha magadra hagynálak? – dobott rajtam egyet, mire azt hittem, hogy ténylegesen el fog engedni, ezért csak jobban kapaszkodtam belé, még a lábaimat is köré fontam. – Jól van, Szöszi. – kuncogott, s nyomott egy puszit a homlokomra, miközben én morogva közöltem vele, hogy nagyon szemét dolog az, ha kihasználja a gyenge pontom.

Jungkook anyukája egyébként rendes volt, s mondta, hogy miután vettünk fel egy-egy papucsot, menjünk be és öltözzünk át. Neki is be kellett látnia, hogy még korai volt a kinti fürdőzés. Jól összehúztam magamon a puha anyagot, s csoszogva indultam be. A barátom a szobájában adott nekem ruhákat, viszont én nem terveztem vele együtt átöltözni, sőt, büntetésnek szántam neki, hogy nem engedem be a fürdőbe, amíg én bent vagyok. Legalább is ez volt a célom, de ő még idejében az ajtó elé tette a lábát, s nagy szemekkel nézett rám.

- Nem jössz be. – ráztam a fejem, s megpróbálkoztam ismét a falap bezárásával, de ezt ismételten nem hagyta. – Jungkook, vedd el onnan a lábad. – szusszantottam idegesen, ő pedig elmosolyodva dobta be a törölközőjét, s bár azt tette, amit mondtam, nem úgy, ahogy azt én gondoltam. Belépett, s maga után be is csukta az ajtót. Úgy éreztem magam, mint egy bárány, akit megtalált a rejtekhelyén egy kiéhezett farkas. A mosdókagylónak ütköztem, s hiába kerestem szemeimmel a kiutat, addigra a fiú minden lehetőségforrást elzárt előlem.

- Tehát ki akartál zárni. – bólogatott közel hajolva hozzám, s egy szemtelen mosolyt villantva. – Illik így bánni a pároddal? – döntötte oldalra a fejét, én pedig úgy éreztem, hogy vissza kell vágnom valahogy. Nem nyerhet ő, hiszen nem is én kezdtem!

- Illik bedobni a párodat egy medencébe úgy, hogy tudod, mennyire fél a mély vizektől? – kérdeztem vissza.

- Én is veled voltam. – ingatta a fejét még mindig ugyan azzal az idegesítően szexi vigyorával.

- És? – emeltem meg egyik szemöldököm. – Akkor sem volt szép. – motyogtam.

- Szöszi, tényleg muszáj ezen ennyire fennakadnod? – kuncogott, én pedig tüzes tekintettel pillantottam rá.

- Igen! Ez igenis komoly!

- Ugye tudod, hogy a mi vitáinknak általában szex a vége, nem? – nevetett, mire hirtelen fagytam le. – Ha belegondolsz, csak mi vagyunk a házban. – ingatta a fejét, én pedig nagyon nyeltem, s éreztem, amint arcomat elborítja a vörösség, főleg, hogy egyre közelebb, s közelebb merészkedett. – Mit szólsz hozzá? – hagyott lágy puszikat a nyakamon, én pedig akaratlanul hunytam le a szemeimet, s haraptam ajkaimba. Mindig tudja, hogy hogyan kell elcsábítania, de most nem engedhettem neki. Mindkettőnk szülei itt voltak, s sajnos nincsenek jó tapasztalataim arról, amikor a Jeon család itthon voltak. Nem hiányzott, hogy ismét valaki megzavarjon minket. Lesülne a bőr a képemről.

- Jungkook, mindenki ott van lent és minket vár. – helyeztem kezeimet izmos mellkasára, s próbáltam őt eltolni magamtól, viszont ez aligha sikerült. – Nem akarok rossz benyomást kelteni és szerintem te se. – próbáltam menteni a helyzetet, jobban mondva rávenni arra, hogy ő is ezen legyen.

- Az én szüleim kedvelnek téged és engem is a tieid. Felnőttek vagyunk, csinálhatunk mi is olyan dolgokat. – nyomott egy újabb csókot bőrömre, én pedig sóhajtottam egyet.

- Én csak 17 vagyok. – kuncogtam, viszont muszáj voltam kissé megszorítani vállait, amikor megharapott.

- Ez csak jobban beindít, ártatlanabbnak tűnsz miatta. – morogta. – Gyors leszek, rendben? – simogatta az oldalamat, én pedig egyszerűen nem tudtam tovább ellenkezni. Egy bólintással egyeztem bele a dologba, ő pedig fel is kapott, hogy a mosdókagyló szélére ültessen, s belekezdjünk egy újabb forró múltba.

Valóban nem buktunk le, nem kérdeztek minket, olyan jól elcseverésztek, hogy fel se tűnt nekik, hogy mennyi időre eltűnünk. Egyet viszont megtanultam; Jungkookkal nem fogok többet vitázni, legalább is akkor nem, ha a szülők, vagy bárki más a közelben van. Nem hiányzik, hogy egyszer valaki tényleg rajta kapjon minket. Természetesen mindkettőnknek sokkal izgalmasabb volt mindez, hogy abban a tudatban voltunk, miszerint ezt nem szabad.

Hétfőn az iskolában ismételten elkezdődött az, ami egy pillanatig leállt. Keményen edzettünk, s bár nem voltunk annyira hajtva, mint akkor, egy-két délutáni edzést betettünk. Szombaton lesz a meccsünk, s tökéletes formát kell hoznunk. Ez már a döntő, itt nem szabad amatőrökként viselkednünk, főleg, hogy megtudtuk, hogy kik ellen fogunk játszani. Zsinórban négyszer nyerte meg ez az intézmény ezt a versenyt, nagy hírnevük van, ez nem kérdés. Rettenetesen izgultam, s szó sem lehetett arról, hogy pihenjek, viszont ezzel a többiek is így voltak.

Jungkook eleinte aggódott értem, de miután elégszer elmondtam neki, hogy nem lesz semmi baj, főleg, hogy utána engem nem lesz olyan, aki kikelt az ágyból, lenyugodott. Persze megígértette velem, hogy amennyit tudok, azért pihenjek. Nyilván, éjszaka aludni fogok, de az edzéseken mind szellemileg, mind pedig testileg ott leszek.

A véraláfutások csap úgy szaporodtak a karjaimon, akárcsak a csapattársaimén, de nem panaszkodtunk. Mindenkiben benne volt az a bizonyos nyerni akarás, s bár igyekeztünk odafigyelni magunkra, azért örömmel feszegettük a határainkat most, hogy bennünk volt a drukk is.

- Jobban hajlítsd a lábad, kicsit lentebbről indíts! – szólt az edző Seungminnek, aki meg is tette, amit kértek tőle. – Park! – kiáltott nekem, én pedig már futottam is, hogy még idejében megakadályozzam, hogy a labda leessen. – Szép mentés! – tapsolt kettőt.

Páran voltak, s néztek minket. Például az úszók, akiknek most nem volt órájuk, illetve az osztályunk másik fele, akik a lányok voltak. Általában a tornaterem másik fele az övék, de mi most lefoglaltuk. Persze nem panaszkodtak, legalább ők is pihennek kicsit, s egyébként is szerették nézni a játékunkat.

- Hyunjin! – szólt Chanseong, a kapitányunk.

- Megyek! – rugaszkodott el a magas szőke, s felugorva át is ütötte a labdát. – Szeretem, ha együtt a baszó hármas. – nevetett, mire Jonghóval mi is elmosolyodtunk. Valóban könnyebbnek éreztük a játékot, ha nem választottak szét minket. Az edző most okkal tette ezt, hiszen szerette volna a másik csapatban lévőket is kissé megizzasztani, s felkészíteni őket a legrosszabbra.

- Ne trécseljetek, hanem játszatok! – szólt a tanár, így vissza is álltunk a helyünkre, hogy folytathassuk azt, amit eddig is csináltunk.

Egy kisebb taktikai megbeszélés után ismét nekikezdtünk a baráti meccsünknek. Bár fájtak a végtagjaim, a közelgő verseny miatt annyi adrenalin volt bennem, hogy nem éreztem magam fáradtnak. Képes voltam rá, még talpon voltam. Halott akkor lesz igazán az ember, ha ő maga dönt úgy, hogy többé nem kel fel. Amíg az akarata jelen van, addig ő még él, lélegzik, szíve dobog, s küzd. Ezt jelenti az igazi szenvedély. Hogy hiába a test nem bírja, de a törekvés erőlteti, s harcossá teszi őt. Mert nem csak erőt vesz, hanem erőssé is teszi.

Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel🥰 Már csak 4 maradt): Szombat a nagy nap, akkor lesz befejezve, azaz már a héten🥺

Kaptam egy kihívást Csinimini -től! Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám🥰♥️♥️♥️

1. Anasztázia lenne, de ez elvileg nem Disney mese😭 Szóval Mulan xd

2. Huh, most egy sem jut eszembe, talán kiskoromban a Hófehérkét szerettem a legkevésbé, mert féltem a gonosz királynőtőlXD Oviban sokat ijesztgettek Bloody Maryvel, és valamiért én úgy képzeltem el, mint őt, amikor csúnya öreg lettXD Mára már nincs gondom vele, de akkor én nagyon féltem tőle😅😂

3. Anasztázia (azért is belerakom🤣), Belle és Mulan🥰

4. Dimitri (lenne az Anasztáziából)  és Shang😂😂

5. Hát... Nekem marad csóri HófehérkeXD

6. Hát a hófehérkés herceg, akinek a nevét se tudom😅😂🤣

7. Demona

8. A gonosz királynő a hófehérkéből😂 (eskü kezdem rosszul érezni magam, hogy mindenhol csak negatívat kap tőlem a mese, pedig szeretemXD)

9. Huuuhh... Ringat a víííz🤣 Nem amúgy

10.

11.

12. Hát nekem ugyan úgy az lenne, ami előzőnek. Valamiért sose szerettem ezt):

13. Timon🥰

14. Pumba XD

15. Nincs...? Nem tudomXD

16. Ehhez anyum segítsége kell... Szerinte a Csipkerózsika volt az első

17. Jégvarázs 2❄️

18. Mackótestvér 2🥰

19. Huh, na ilyet nem tudok sajnos):

20. Anasztázia (AZÉRT ISXD) és Mulan🥰

21. AnasztáziaXD mert én is szívesen utaznék annyit, mint ő (egy Dimitrivel🥵) és Mulán, mert na. Egy harcos beach lennék gyerek, hát így merjen rám jönni egy állomásnál kéregető csöves is😂

22. Hófehérke😂😭

23. Huh😂 Hát nem tudom, szerintem Aladdin csodalámpása vagy a szőnyeg. Nem tudom, bármelyik jó lenne a magányos seggemnek😂😂

24. Az a faszom alma a HófehérkébőlXD Najó, az nem varázslatos, szimplán mérgező... Akkor nem tudom): Mindent tudnék hasznosítani🤣

25. Shang és Dimitri (Anasztázia🥵)

26. Hát koreográfia nagyon nincs, legalább is én nem néztem színpadi előadást belőlük, szóval erre sajnos nem tudok válaszolni):

27. Szépség és a szörnyeteg kastélyának az udvara, illetve Mulánék cseresznyefája virágzáskor🥰

28. Huh... Nem tudom, egy se jut eszembe hirtelen):

29. Hófehérke: Nem fogadunk el idegenektől semmit😂☝️

30. Mulan. Bennem is bennem van az a bizonyos megfelelési kényszer és hatalmas akaraterőm van.

+1. L'ecso🐀

Ismételten nagyon szépen köszönöm a kihívást! Nekem nem lesz 15 kihívottam, de pár áldozatot választok ám magamnak🥰

katicakatica

Szeszih

Kobra_Myrazs

Nos ők lennének a szerencsés áldozataim. Sok sikert nektek a kihíváshoz, engem azért rendesen elgondolkodtatott😂♥️

Hogy vagytok?🥰 Remélem mindenki kipihente magát ezen a hosszabb hétvégén!🥰🥰

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook