Már eltelt néhány nap, mióta megtörtént az első találkozásom Jungkook szüleivel. Azóta nem futottunk össze, de közösségi oldalakon ismerősöknek jelöltek. Az anyukája néha rám is írt, hogy jól érzem-e magam, minden rendben van-e velem. Iszonyat aranyosnak gondoltam a nőt, de a férfival se volt problémám. Bár vele nem társalogtam annyit, láttam rajta, hogy egyáltalán nincs ellenére az, hogy a fiával együtt járunk.

Hyunjinéknak még nem mondtam semmit, főleg, hogy a srác összeszedett valamit, ezért nem jött be a suliba. A lelkemre kötötte, hogy ki ne merjem hagyni őt, ezért se Jonghónak, sem pedig Youngjának nem árultam el egyetlen piciny információt sem. Bár eleinte próbáltak faggatni, főként arról, hogy Jungkook mióta ennyire bátor, hiszen következményekre nem gondolva kedveskedik nekem, fogja meg a kezem, s egyszer-kétszer merészkedik puszit is nyomni az arcomra. Nyilván nem az egész suli előtt, elvégre jelenetet nem akarunk, de amikor éppen nincsenek annyira sokan, akkor megteszi. Ez engem boldoggá tesz, hiszen jó volt abban a tudatban élni, hogy senki sem ítéli el a kapcsolatunkat, semmi baj nincs azzal, ha két fiú együtt van.

Viszont, ami még mindig problémát jelentett, az az edző módszerei voltak. Ugyancsak nem kímélt minket, örömmel futtatott, s követelte tőlünk a jobbnál jobb játékot. Mikor a magas szőke is visszatért, kisebb öröm volt számomra, hogy legalább vele könnyebb dolgom volt, hiszen nem kellett annyit mozognom. A testemen egyre több, s több kineziológiai tapasz volt, s félő volt, hogy a jövő héten megrendezett versenyen már múmiaként fogok megjelenni.

- Nem tudom, hogy most a combjaim fájnak jobban, a karjaim, vagy a seggem. – ült le nyöszörögve Hyunjin, s vette elő a táskájában elrejtett kulacsát, hogy kortyoljon a vízből. Jongho szinte lefolyt az öltöző padján, egyik karját lelógatta, a másikkal szemét takarta, s próbálta légzését egyenlíteni. Száján vette a levegőt, ajkai aprót mozdultak, mellkasával ellentétben, amik heves tempóban emelkedett, s süllyedt. – Jongho, ha így csinálsz, ki fog hűlni még a beled is. – jegyezte meg a szőke nevetve, amit én is megmosolyogtam, akárcsak a többiek. A fiú csak fáradtan megemelte lelógatott kezét, s bemutatott a barátunknak, de ő ezt nem vette zokon, inkább viccesnek gondolta.

- Teljesen ki vagyok fáradva. – vágta le magát Seungmin. – Rendesen véraláfutásosak a kezeim. – húzta a száját, s feszítette meg őket, hogy megmutathassa nekünk.

- Hidd el, nekem is. – bólogatott Chanseong. – Kellene egy kis pihenőt tartani, mert még a végén nem lesz csapat, akivel indulni tudjon. Doyunnak kiment a bokája, a suliorvos szerint legalább két hétig pihentetnie kell. Jeonghun meghúzta a vállát, Seojunnak pedig betört az orra. – sorolta a kapitányunk a mostanság elszenvedett sérüléseket.

- Hé! Az véletlen volt. Megesik ebben a sportban. – húzta a száját Hyunjin, hiszen ő volt az a szerencsés, akinek a labdája betalált szegény Seojunnál. Nem lennék a helyében, az már biztos.

- Persze, ez természetes. – bólogatott a srác. – Csak kicsit túlzásba viszi az edző. Pici Parkból lassan múmiát csinál. – mutatott rám, én pedig kínosan elmosolyodtam. Hát igen, elég sok helyen van rajtam tapasz, ugyanakkor kénytelen vagyok fáslikat is használni.

- Valahogy szólni kellene neki. – motyogta Seungmin, mi pedig egyet értve vele bólogattunk. – És kinek van ehhez elég bátorsága? – nézett szét, viszont ekkor mindenki a kapitányunkra kapta a tekintetét, csak meglepve fogadta mindezt.

- Én? – mutatott magára, mi pedig biccentettünk egyet. – Ezt nem mondjátok komolyan. – nevetett kínosan.

- Miért? Te vagy a kapitány. – kelt fel végre Jongho, s nézett rá a magas, izmosabb srácra.

- Figyelj apám, ha nincs elég pöcsöd hozzá, én is elmondhatom neki. – csapott a térdére Hyunjin, s kelt fel, de el is kellett kapnom a karját, mert szegénykém majdnem visszaesett a hirtelen mozgás miatt. Fájdalmas arckifejezést vett fel, s lassan fogott a derekára, ahol éppen a kínok kínját élte át. – De hozzád most közelebb van az ajtó, szóval legyen a tied a megtiszteltetés. – foglalt helyet egy fájdalmas nyöszörgés kíséretében.

Chanseong ugyan elhúzta a száját, de a törölközőjébe megtörölte az izzadt arcát, s erőt véve magán ki is ment, hogy megpróbáljon tárgyalni az edzővel. Reménykedtem benne, hogy sikerülni fog, mert itt tényleg mindenki a határaira került. Az én kezem is néhány helyen véraláfutásos volt, s mikor éppen nagyokat csattantam a földön, a lábaim se lettek kivételek, a térdeimről nem is beszélve. Komolyan attól félek, hogy nem kell megvárnom a nyugdíjat, még az egyetemet se, s már rokkant leszek.

Kissé nehézkesen öltöztünk át, s bár próbáltunk sietni, hogy a szünetben kiülhessünk végre beszélgetni, ez sajnos nem jött össze. A csengetés túlontúl hamar történt meg, s még a terembe is sietnünk kellett. Youngja már várt rám, hiszen egymás mellett ülünk. Kissé szomorúan nézett végig a csapatunkon, ahogy bebicegünk az ajtón. Az ő tanárnőjük sem arról híres, hogy engedékeny, de ennyire nem durva szerencsére.

A lány kedves volt, s segített nekem lepakolni, még a széket is kihúzta nekem, hogy ne bajlódjak még azzal is. Hálásan mosolyogtam rá, ugyanis a beszédre még mindig képtelen voltam. Még a teremhez is futottunk, erre késik a tanár, de nem csak ő, hanem Chanseong is. Kissé aggasztott, hogy mi történt vele, s az edzővel. Lehet, hogy jelenleg köröket fut, amiért bele mert szólni a tanítási módszereibe? Sajnos kinézem ebből a tanárból, hogy ilyen kegyetlen módon megbüntet valakit egy ártatlan kérdés, illetve javaslat miatt.

Az viszont nem kerülte el a figyelmem, hogy Youngja többször pillant Jongho felé. Eleinte nem is tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, viszont a napokban ez szemet szúrt. A lány visszautasította a srácot, aki ebbe bele is törődött, hiszen nem próbálkozott többször. Tudom, hogy nincs barátnője, s nem is tervez másokkal ismerkedni, de Youngjának sem udvarol. Úgy viselkedik, mint egy teljesen átlagos barát.

Tudom, hogy a lány azért utasította vissza, mert nemrég szakítottak Jungkookkal, s nem akart olyannak tűnni, aki csak kihasználja az alkalmat, hogy bejön valakinek, s így nem kell egyedül mutatkoznia. Viszont az az érdeklődő, aggódó pillantás, amivel a távolból figyeli a srácot, sok dolgot elárul. Az én tekintetem Hyunjinéval akadt össze, aki csupán egy szemöldökrántással jelezte nekem; ő is látja, amit én.

Úgy gondoltam, hogy felesleges, hogy ők is tovább szenvedjenek. Megértem, amiért Jongho nem próbálkozik, hiszen tiszteletben akarja tartani a lány döntését, de tudom, hogy szereti, s ezt látva Youngjának sem lehet közömbös a srác. Mostanság sok időt töltenek együtt, s amikor mi összevesztünk, akkor is ő volt mellette. Ez pedig sokat jelent valakinek, hogy mégis ki áll mellette a bajban. Jongho tudta, hogy Youngja úgy ítélkezett, hogy semmiről sem tudott, de közben az ő álláspontját is megismerte. Ő, s mi is végig tudtuk, hogy a lány nem rossz, sosem akart ártani nekem, csupán furcsán jött ki ez az egész. Viszont most szabad lenne a pálya. Csak egy elutasítás után nehéz lenne ismét feltenni ugyanazon kérdést.

A gondolatmenetemet a tanár szakította félbe, aki szinte berontott a terembe. Elnézést kért, amiért késett, csupán az igazgatóval kellett megbeszélnie valamit, mert akadt egy kis galiba a saját osztályával. Természetesen mi nem orroltunk rá emiatt, így legalább kifújhattuk magunkat. Viszont rögtön utána Chanseong is befutott. Elnézte neki a hölgy a késést, főleg, miután elmagyarázta, hogy az edzővel kellett megtárgyalnia valamit, s ez volt az oka annak, hogy késedelmesen érkezett. A lihegő fiú leült, s előkotorta a felszerelését, közben pedig mi, a srácok próbáltuk a tekintetünkkel feltenni a kérdést; Mire jutottál?

A pad alatt a telefonját elővette, s a csoportba írt be. Egy mosoly jelent meg az arcomon, amikor megláttam az egy szavas mondatát; siker. Délután nem is lesz edzésünk, ami hatalmas megkönnyebbülést jelentett nekem. Meg is láttam a készüléken Hyunjin fejét, hiszen ő volt az, aki írt nekem mindezek után. Rábökve láttam, hogy megkérdezte, hogy lenne-e kedvem elmenni vele vásárolni. Elhívja a többieket is, s akkor végre beszámolhatok nekik mindarról, ami történt a Jeon szülőkkel. Mivel nem volt jobb dolgom délután, s jobb ötletem nekem se volt, hogy hogyan lehetne elmondani mindezt, ezért belementem. Jót fog tenni egy kis lazulás a barátokkal.

- Hwang Hyunjin, mégis minek örül annyira? – kérdezte a tanárnő a szőkétől, aki felkapta a fejét, s mosolyogva rázta meg azt. – Akkor legyen szíves az órára figyelni, mert nem én fogok vizsgázni belőle hamarosan.

- Hát igen, ez elég szomorú. Tanárnő vizsgázhatna helyettem, akkor biztos, hogy mindenből kitűnőt írnék. – vigyorgott, mire a nő arcán is megjelent egy szégyellős mosoly.

- Jegyzetelj. – motyogta, de tudtuk, hogy jól esett neki ez a kisebb bók. Egy kisebb aranyos mondattal képesek vagyunk feldobni valaki napját. Jobb, ha az ilyeneket nem tartjuk magunkban. Én is örülök, ha más arcán mosolyt látok.

Az órák többségén nem volt semmi, csupán Chanseong magyarázta el, hogy néhány edzést ki fogunk hagyni, mert az edző belátta, hogy tényleg nem kellene elérnie azt, hogy nemhogy csere nem lesz a meccsen, de még teljes csapat sem. Mi természetesen nagyon örültünk ennek, mert az nem számított, ha továbbra is ilyen durva marad, de lényeges változást jelentett az is, hogy kevesebb óraszámmal kell kibírnunk a kínzásait. Legalább tudunk regenerálódni, s nem csak hétvégén, hanem hétköznap is.

A nap végén össze is pakoltunk, s elindultunk be a városba. Jungkooknak úgyis el kellett mennie külön úszásra. Talán este nálunk alszik, nem tudom. Én még nem merem megkockáztatni, hogy náluk legyek, mert hiába beszélgetek jókat az anyukájával üzenetben, attól még nem biztos, hogy élőben, szemtől szemben ez olyan könnyen, s zökkenőmentesen fog menni.

Hyunjin a plázában célirányosan indult meg egy bolt felé, felkapott egy kosarat, akárcsak Youngja, hiszen ha már itt járunk, ő is szétnéz, s vesz valamit, ami megtetszik neki. Mi ketten Jonghóval olyanok voltunk, mint amikor a bálon próbáltak nekünk ruhát nézni. Elveszettnek éreztük magunkat a divatkirály- és divatkirálynő mellett. Mindenesetre követtük őket, mint a hűséges kiskutyák.

- Na, mesélj. Egész végig erre vártam, hogy megtudjam, hogy mi a helyzet az anyóssal és az apóssal. – fordult felém hirtelen a szőke, s mutatott rám egy nadrágszíjjal a kezében.

- Igen, mondd már! – mondta izgatottan Youngja, s még az egyik karomat is közrefogta, úgy ugrált. Miután elengedett, a tarkómra simítottam. Nem akartam hazudni nekik, s szépíteni a valóságon, csupán nem tudtam, hogy hogyan fejezzem ki magam szépen. Azt csak nem mondhatom, hogy éppen szexelni akartunk, csak az anyja visszajött?

- Szóval... – köszörültem meg a torkom. – Szóval az volt, hogy átmentem hozzájuk és... Mondhatni a tettek mezejére készültünk lépni, amikor az anyukája visszajött valamiért és meglátott minket, mert a nappaliban voltunk a kanapén.

- Na várj egy picit. – állított le Hyunjin. – Be is rakta és úgy kapott rajta titeket, vagy...?

- Jesszusom, dehogy! – takartam el vöröslő arcomat. – Akkor szerintem a szégyenbe is belehaltam volna. – motyogtam. – Na mindegy, a lényeg, hogy nagyon kiakadt, de szerintem ez teljesen érthető, mert semmi előjele nem volt annak, hogy a fia meleg, ráadásul így tudja meg. Még sikított is egyet. – húztam a számat. – Az apja erre jött be és már választ se várt arra, hogy miért sikoltozott Jungkook anyukája.

- Nem értem, hogy miért visítozott, nem látta meg a tisztelgő bőrös virsliket. – rántott vállat Hyunjin, én pedig megforgattam a szemeimet.

- Szóval én felszaladtam Jungkook szobájába, ott nagyjából lenyugtatott és lementünk vissza. Vér ciki volt az egész, rájuk se mertem nézni egy ilyen után. Azt hittem, hogy menten kidobnak, vagy eltiltanak minket egymástól, vagy tudom is én! Minden rossz végigfutott az agyamon. Viszont nagyon elfogadóak voltak és aranyosak. Természetesen kissé idegen nekik a helyzet, de úgy gondolom, hogy nem lesz itt baj. – mosolyogtam lágyan. – Jungkook anyukája még meg is ölelt.

- Tényleg? – kérdezte csillogó szemekkel Youngja, én pedig bólintottam egyet. – Ez annyira aranyos! Én vagy kétszer találkoztam az anyukájával, akkor sem volt valami jó fej velem. Szerintem nem kedvelt engem. – nevetett. – De nagyon örülök, hogy téged csíp. Ez egy nagyon jó jel. – simított végig a karomon kedvesen, s közben végig mosolygott. Annyira örülök, hogy ilyen jó maradt a kapcsolatom Youngjával annak ellenére, amik történtek.

- Én is örülök nektek. – pacsizott le velem Jongho.

- Én irigy vagyok. – motyogta Hyunjin, de közelebb lépett, s megölelt. – Viszont boldog is, amiért jól alakult a dolog. – nézett rám mosolyogva, amikor elhajolt, ám kezeit vállaimon hagyta. – Szép pár vagytok és megérdemlitek ennyi szenvedés után a boldogságot.

- De ti is. Remélem, hogy Chan szülei megemberelik magukat, mert egy nagyon jó embert próbálnak távol tartani maguktól. – mosolyogtam rá.

- Ugye? Szerintem is! – nevetett Hyunjin, viszont ekkor megéreztem Youngja karjait körülöttünk.

- Annyira szeretlek titeket! – nézett ránk, s Jonghóra pillantva intett neki, hogy ő is jöjjön ide, mert csoportos ölelést szeretne. A fiú is idelépett hozzánk, s jó szorosan megöleltük egymást.

Én is nagyon szerettem őket, se nem lehettem eléggé hálás azért, amiért ilyen jó baráti társaságba keveredtem. Nem is tudom, hogy mihez kezdenék nélkülük.

Hello Sütikék! Remélem senki sem hagyta ki az előző részt, hiszen a mai nap hármat is felteszek, nehogy lemaradjatok valami fontos momentumról😌♥️♥️♥️

Ez a második, már csak egy van hátra.

Ugyanakkor (amíg eszembe van xd) sikeresen megírtam a sztorival kapcsolatos terveimet, jobban mondva a részek publikálásának az időpontjait. Mint tudjátok, a 80. lesz az utolsó fejezet, utána már csak az epilógus van és a köszönetnyilvánítás. Na meg persze a nyertes könyv bejelentése😂😂 Aki még nem szavazott, az jövő hét péntekig teheti meg, ugyanis akkor lezárom. Ugyanakkor vége is lesz a könyvnek szombaton, azaz 29-én): Hihetetlen, hogy ilyen hamar eljutottunk eddig (nagy köszönet, online oktatás XD)

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook