Levakarhatatlan mosoly foglalt helyet az arcomon, még hétfő reggel, nulladik órában is. Ez a barátaimnak is feltűnt, s faggattak is, én pedig olyan szívesen elmondtam volna, hogy mi a helyzet, viszont az, hogy elég sokan összegyűltünk, megakadályozott ebben. Nem akartam mindenki orrára kötni, hogy mi is történt, főleg a párkapcsolatomat nem szerettem volna kikotyogni. Hiába utolsó év, s pár hónap ide vagy oda, lehet, hogy Jungkook ezt nem akarja hangoztatni. Mindezek mellett bennem is jelen van az a bizonyos félsz, hogy mi van, ha valaki emiatt elkezdene bántani. Kétlem, hogy fizikálisan, hiszen az tilos, itt pedig jól nevelt emberek vannak, viszont a bíráló tekintetekre nincs szükségem.

- Sziasztok! – lépett be az öltöző ajtaján Jungkook, mire nagyot néztem. Nem gondoltam volna, hogy nekik is lesz nulladikuk. Bár hamarosan ismét versenyük lesz, úgyhogy nem csodálkozom.

- Szióka! – integetett jókedvűen Hyunjin, akit mostanság másnak se látni, mint boldognak, ami miatt mindannyian örülünk. Végre teljes béke van mindenhol, s ettől jobb nincs is. Bár való igaz, a csend a háború néma előzenekara.

Én is intettem egyet, s azt hittem, hogy ennyiben marad a kisebb beszélgetésünk, hiszen mostanság a hétfői közös órákon se vagyunk egymás közelében, nehogy feltűnést keltsünk. Ám én ítéltem meg a helyzetet elhamarkodottan. Jungkook mögém jött, s oldalamra simítva adott egy puszit az arcomra, mely azonnal egy vörösebb árnyalatot vett fel. Nagy szemekkel néztem Hyunjinra, aki – hozzám hasonlóan – meg volt lepődve, viszont egy hatalmas mosoly került az arcára. Neki nagyon is tetszett ez, s biztosan örül annak, hogy a srác az öltözőben lévőkkel tudatta, hogy van valami köztünk. Néhányan néztek egy nagyot, de nem törődtek velünk. Csupán egyetlen ember szólalt meg.

- Együtt vagytok? – kérdezte Chanseong, a kapitányunk. Én nem válaszoltam, csupán vártam arra kíváncsian, hogy Jungkook mit fog erre lépni. Támadásnak veszi, s durván fog visszaszólni? Hiába hiszem azt sokszor, hogy kiismertem, mindig rájövök, hogy sosem tudom igazán, hogy milyen reakciókat fog produkálni. Kicsit tartottam is ettől, mert talán féltem, hogy mi lesz ezek után, mégis kisebb örömmel töltött el, amiért felvállalt mások előtt.

Sosem akartam a közönség célpontja lenni, legyen szó jó hírnévről, vagy rosszról. Sosem szerettem, ha én vagyok a figyelem középpontja, nem rajongtam ezekért, egy csöppet sem. Ilyen téren meg pláne nem. Nem akartam felvágni, mindenkivel tudatni, hogy én meleg vagyok, s jelenleg egy boldog párkapcsolatnak vagyok a részese. Veszélyes lehetett, nem csak engem tekintve, hanem bárkit. A társadalmunk nem elfogadó, nem tekinti normának a két ugyanazon nemű ember szerelmét. Holott maga a szerelem, s a szeretlek az, ami normális. Bárki megteheti, bárki érezheti, nem kell ehhez ujjal mutogatni, hogy ki mit tehet, mit nem, s miért.

Lassan pillantottam a srácra, aki csak elmosolyodva pillantott a kapitányunk felé.

- Igen. – válaszolta. – Együtt vagyunk. – erősítette meg, engem pedig hirtelen vert le a víz, s a szívem heves dobogásba kezdett. Kimondta, kijelentette a többiek előtt, hogy mi igenis egy párt alkotunk. Egyszerre volt felemelő, viszont, féltem, hogy mi lesz mások reakciója. Mindenkivel jó kapcsolatot ápolok, viszont nem akartam, hogy ez bárkivel is megromoljon. Hiába utolsó év, s ebből már csak pár hónapot töltünk együtt, mégsem akartam senki szemében szálka lenni.

- Sok boldogságot nektek. – mosolygott kedvesen Chanseong, én pedig meglepve pislogtam rá. – Vigyázz nekünk Pici Parkra, nincs még egy liberónk. – kuncogott, akárcsak a párom.

- Ígérem, hogy vigyázni fogok rá. – mondta, s el is helyezkedett mellettem, hogy át tudjon öltözni.

Természetesen a többiek is gratuláltak, amiket Jungkook fogadott, mivel én annyira a sokk hatása alatt álltam, hogy bármiféle reakcióra képtelen voltam, ami azt üzenné; köszönöm szépen. Hallottam, amint Hyunjin megjegyzi, hogy őt és Chant bezzeg nem árasztották el jókívánságokkal, pedig róluk se tudtak. Természetesen ilyenkor toppant be Jongho is, aki megmondta neki, hogy valószínűleg ez azért volt, mert mindenki tudta, hogy ők együtt vannak, hiszen annyira nem igyekeztek titkolni ezt. A szőke természetesen pofákat vágott erre, de tudta, hogy igaza van a srácnak, meg egyébként sem fújta fel igazából a dolgot, csupán magára akarta vonni a figyelmet, s eljátszani, hogy most éppen duzzog. Na, ő szeretett a középpontban lenni. Teljesen az ellentétem volt. Talán ezért jövünk ki olyan jól.

Mikor végre feleszméltem, a mellettem vetkőző páromra kaptam a tekintetem, s azonnal kérdezgetni kezdtem, de csak halkan, mert nem akartam, hogy mások is hallják. Szerencsére volt egy alap hangzavar, szóval, ha valaki nem errefelé koncentrált, nem érthette, hogy mit sutyorgunk.

- Hogy-hogy elmondtad? – pislogtam nagyokat. – Nem úgy volt, hogy nem akarod? – döntöttem oldalra a fejem. – Nem félsz, hogy mit fognak gondolni a többiek? – haraptam ajkaimba idegeskedésem közepette, s lehajtottam a fejem. Én valóban rettegtem ettől. Hiába voltam tisztában magammal régebb óta, mint ő, mégis Jungkook sokkal bátrabb volt, s talpraesettebb, míg én képes voltam mindent túlgondolni, s aggodalmaskodni olyanokon, amit még meg sem történtek.

- Nyugalom, Szöszi. – kuncogott. – Emlékszel, hogy mit mondtam a parkban aznap este? – utalt a hétvégére, amikor is feltette a nagy kérdést. Annyira zavart voltam, hogy hirtelen több ezer gondolat rohamozott meg, így nem is válaszoltam. Jungkook folytatta a mondandóját, ezzel feleletet is adva. – Szeretném én is megkapni azokat a bizonyos alapvető jogokat és meg is fogom kapni. Nem érdekelnek mások, nem érdekel a véleményük. Semmivel se vagyok több, vagy kevesebb azzal, ha egy fiúba vagyok szerelmes. – rántott vállat, míg én csodálattal néztem fel rá.

Igaza volt. Teljes mértékben igaza volt, s annyira büszke voltam rá, amiért így fogja fel a dolgokat, nem egy kész tragédiaként, mint én. Nem volt bajom azzal, hogy meleg vagyok, sosem érdekelt, hiszen teljesnek éreztem magam ezzel. Csupán az is elég volt, hogy tudatában legyek annak, hogy ki vagyok én. Viszont az teljesen más volt számomra, hogy a társadalom mit mond. Nem akartam soha bolygatni őket, csendesen el akartam éldegélni a saját magam ismeretével, mert tisztában voltam azzal, hogy másoknak ez nem jelent mást, mint egy selejtet a társadalomban. A miértekre a választ felesleges keresni. Mindenki más felfogású, de igaza van Jungkooknak. Mi is emberek vagyunk, nekünk is lehetnek ugyanolyan jogaink. Mert nem számít az, hogy én kihez vonzódok, ehhez senkinek semmi köze. Ugyan az vagyok, aki kisgyerekként a nagyszüleihez került. Ugyan az, aki a nagyapjával járt a játszótérre, akivel senki sem akart játszani, aki talán magányosnak tűnt, mégis megvolt mindene. Hiszen, ha visszatekintek a hátam mögött hagyott széles útra, látom a múltamat. Az enyémet. S mennyit változtam? Semmit.

Az ember tanul, fejlődik, akár testileg, akár szellemileg. Csupán ennyiben tér el a régi, pólyázott önmagától. Azzal pedig semmi gond nincs, ha kicsit megismeri magát, tudja, hogy mitől lesz boldog. Mintha megtudná valaki, mi is a kedvenc étele. Nem lesz ettől rossz, mások szemében elítélendő paraszt. Amíg vissza tud tekinteni arra, ki volt, addig ő az. Akkor én voltam, most én vagyok, s én is leszek.

Nem volt több kérdésem Jungkookhoz, csupán egy lágy mosollyal az arcomon bólintottam egyet. Megértettem őt, s bár biztos voltam benne, hogy én ugyan úgy aggodalmaskodni fogok, már tudtam; van egy támasz mögöttem. Valaki, aki talán nem tudja a világ, s az élet adta terheket levenni a vállamról, de segít abban, hogy megpihenjek, s egy ideig én is úgy gondoltam; minden rendben van.

Délután nem egyszerre végeztünk, ezért nem is vártam, hogy Jungkook furikázzon haza, viszont ő ott állt a parkolóban, kocsijának dőlt, s a telefonját nyomkodta. Hyunjinra néztem, aki csak megrázta a fejét, s közölte, hogy tényleg nem volt edzésük, hiszen Chan már otthon van, szóval valószínűleg engem vár. A szőke el is köszönt tőlem, s Jongho után futott, akinek a fejében meg se fordult az, hogy megvárja szerencsétlent. Kuncogva néztem, ahogy kiáltozva, utolsó leheletével még a srác után kocog, Ám ez a párom figyelmét is felkeltette, aki engem meglátva mosolyogva rakta el a telefonját, s indult el felém. Ajkaimat beharaptam, s úgy éreztem magam, mint egy tinédzser kislány, akihez most sétál oda a gimi leghelyesebb sráca. Ugyanakkor jobban belegondolva minden stimmelt, csupán a kislányos rész nem.

- Szia. – köszönt nem, s oldalamra simítva adott nekem egy csókot.

- Hát te? – pislogtam nagyokat, ő pedig a kocsija felé biccentett, s miután összekulcsolta ujjainkat, el is indult arra, velem együtt.

- Eljöttem érted. Anyáék nem lesznek otthon, gondoltam nálunk aludhatnál. – mosolygott. – Ne aggódj, beszéltem a mamáddal is, el vagy engedve. – jegyezte meg, miután kinyitotta nekem az ajtót, én pedig szemem forgatva, ugyanakkor vigyorogva ültem be.

Miután becsapta az ajtót, megkerülte az autót, s a volán mögé helyezkedett. Becsatolta magát, s szépen el is indultunk hozzájuk. Én – hiába voltam fáradt – folyamatosan jártattam a számat, s szidtam az edzőt. Nagyon fájtak a karjaim, viszont tudtam, hogy hamarosan ennek a hajtásnak vége lesz. A versenyünket péntekre tették, úgyhogy ezen a héten még vért izzadva fogunk edzeni, aztán játszani, viszont utána engem ki se merjenek rángatni a szobámból. Elterveztem, hogy aludni fogok, s tenni mindenre. Pihenni szeretnék végre, a fájó karjaimnak is szükségük van erre. Teljesen be voltak feszülve napok óta, kemények voltak, s eszméletlenül fájt minden apró mozdulat – hát még az, amikor röplabdáztunk.

Jungkook természetesen letolt azért, amiért nem állunk ki magunkért, de miután levezettem neki, hogy mindez azért van, mert senki sem szeretne ettől jobban szenvedni, inkább elhallgatott. Látszólag nem tetszett neki az, hogy senkinek se jár a szája, de inkább magában mérgelődött, minthogy az én hátamon csattanjon az ostor. Mondjuk, amikor Jungkook ideges, akkor mindig angolul kezd el morogni valamit, amit természetesen nem értek. Hiába tanulom a nyelvet, iszonyatosan gyenge vagyok belőle. Ha én kimennék Amerikába teljesen egyedül, szerintem éhen halnék. Még elmutogatni se tudnám, hogy mit akarok, nemhogy elmondani.

Amikor Jungkookék házába értünk, én már otthonosan mozogva mentem fel a szobájába, s tettem le a táskámat. Viszont nem volt nálam más ruha. Hiába az utcai, vagy az edzésen hordott cucc, mind használt volt, s ezúttal nem fürödtem le, tehát izzadt volt mindkettő. Le is sétáltam az emeletről a fiút szólongatva, s mondogatva, hogy legyen szíves adni nekem valami ruhát, mert szeretnék lefürödni. Viszont, miközben ezt tettem, megláttam egy képet a falon. Jungkook volt ott a szüleivel. A nő nagyon csinos volt, nagyon szép mosolya volt. A srác jobban hasonlított az apukájára, viszont a vigyora az kiköpött az édesanyjáé. Az én arcomra is felfelé ívelő görbület került, ahogy néztem a picurka barátomat, amint – szinte – vicsorít a kamerába. Helyes kis család.

- Mit szeretnél? – hallottam meg a hangját a hátam mögül, mire hirtelen megugrottam. Egyáltalán nem figyeltem, hiszen a képet nézve agyaltam, ezért is ijedtem meg, amikor minden előjel nélkül megszólalt. – Nyugalom, édes, csak én vagyok. – kuncogott, s kikerülve lement, hogy a nappali előtt lévő folyosón kutakodjon nekem valami papucsért. Bár ő képes cipővel mászkálni a házban, én mindig leveszem a lábbelimet, s mivel nem akarja, hogy megfázzak, mindig ad nekem egy mamuszt.

- Megijedtem. – fújtam ki magam, s lépkedtem én is utána.

- Azt látom. – nevetett, majd nyújtotta oda a rózsaszín bojttal ellátott szőrös papucsot. Szemöldököm ráncolva pillantottam vissza rá.

- Ez anyukádé, igaz? – kérdeztem, s miután bólintott egyet, belebújtam. – Nagyon szép nő. – jegyeztem meg. – Teljesen egyforma a mosolyotok. – vigyorogtam.

- Mindenki ezt mondja. – ölelt meg somolyogva, s adott egy puszit a nyakamba, míg kezét levezette az oldalamra, majd bőrömet kezdte cirógatni ujjbegyeivel. – Szóval, mit akartál kérni?

- Ruhákat. – válaszoltam, s kissé hátrébb húzódtam, hogy a szemeibe nézve tudjam elmondani a terveimet. – Szeretnék letusolni és valami tisztát felvenni. – tűrtem el egy kósza fekete, kissé hullámos hajtincset. Jungkook felmorrant, s ismét a nyakamba bújt. Kuncogva túrtam hajába, s játszadoztam sörényével. – Most mi az?

- Nem lehetne később? – kérdezte a bőrömre motyogva szavait, s ismét adott nekem egy puszit.

- Miért, mi olyan fontos? – kérdeztem ismét hátrálva, ő pedig egy szemtelen mosolyt ejtett.

- Mondjuk még jobban megizzasztani a szexi pasimat. – kapott fel, s indult a kanapé felé, amire ledobva csókolt meg, amit nevetve viszonoztam.

- Te nem tudsz másra gondolni, csak a szexre? – kérdeztem jót mulatva ezen, hiszen valljuk be, eléggé aktív lett a szexuális életem, amióta együtt vagyunk a sráccal. Szinte nyugtot se hagy nekem, de ez számomra se jelentett problémát.

- Ha egy ilyen srác van velem, méghozzá kiizzadva és kipirulva, akkor nincsenek is más gondolataim, minthogy élénkítsek mindezen. – válaszolt, én pedig elnevettem magam, s tarkójánál fogva húztam le őt magamhoz egy csókra.

Gyorsan lekapta rólam a felsőmet, s fejem mellett megtámaszkodva tapadt ismét ajkaimra. Nyelve szinte azonnal utat tört magának, s az se zavarta őt, hogy a nyálam oldalra folyik hevessége miatt, hiszen még nem tudtam felvenni a hirtelen tempóját. Fehér ingjét kezdtem lefejteni róla, bár a gombok igen nehezen adták meg magukat, s bújtak ki a helyükről. Jungkook szerencsére segített abban, hogy mikor végeztem a kis szemetekkel, ő azonnal lekapta magáról a zavaró anyagot, s eldobta valahova.

A nyakam volt a következő célpontja, amit először édes csókokkal kezdett elhalmozni, viszont utána harapta, s szívta is gyönge bőrömet. Nem kímélte, én pedig fájdalmasan szisszentem fel.

- Ne, nagyon meg fog látszani! – nyöszörögtem, s szorítottam össze a szemem. El akartam tolni őt, viszont könnyedén fogta le a kezeimet csupán egyetlen kacsójával. – Jungkook, komolyan, ah! – nyögtem a végén, mikor csípőjét lendítve nyomta nekem már kemény, s izgatott férfiasságát.

- Jungkook, szívem, itthon hagytam a...! – hallottunk meg egy női hangot, mire a srác azonnal felpattant rólam, én pedig teljesen lesokkoltam, akárcsak a hölgy, akit meglátva azonnal tudtam, hogy ki. Jungkook anyukája... Nem mondom, csodálatos első találkozás.

Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel! :333

Ne haragudjatok, de rengetek dolgom van így, hogy indult ez a szar jelenléti... De ledaráltam xd

Na most jöhetnek a teóriák, hogy vajon mi fog történni😂😂😂

Éjjeli baglyok?🦉🥰

Hogy vagytok? Kedves érettségizők, mi a helyzet?🥺♥️♥️

Jó hír!!! Végre sikerült pótolnom a válaszolgatást a kommentekre. Olyan jól éreztem magam közben🥺♥️♥️ Ja, és megy szépen a szavazás, írom felfele a neveket a kis lapomra♥️♥️♥️ Aki még nem tette meg, ne aggódjon, még van idő eldönteni, hogy melyik sztorit olvasnád tőlem először🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook