Több, mint két hét telt el, mióta Hyunjin és Chan kibékültek. Azóta szerencsére minden rendben van velük, sokkal boldogabbak, ami a mi örömünket is csak fokozza. Az egyetlen hátulütője a gyorsan haladó időnek az, hogy hamarosan ismét meccsünk lesz. Egyre többet, s egyre keményebben gyakorlunk. Az edző is elég feszült, ezért mindenki igyekszik még jobban teljesíteni, mint eddig. Egyértelmű, hiszen senki sem akarja, hogy csupán azért le kelljen futnia 15 kört, mert csúnyán nézett.

Az úszóknak is több órát raktak be, hiszen az ő szezonjuk is kezdetét vette. Jungkooknak sincs sok ideje, hiszen külön edzésekre is jár. Ettől függetlenül minden nap beszélünk, s van, amikor nálunk alszik. A szülei is itthon vannak, ezért esélytelen volt, hogy átmenjek hozzájuk.

Ezalatt a két hét alatt az én szüleimnek többször is volt szerencséjük Jungkookhoz, amikor átjöttek hozzánk. Szokásukká vált, hogy minden szombaton itt vannak, s ilyenkor a barátom is nálunk tölti a szabadidejét. Anya érdeklődött is, hogy az ő szülei mit szóltak hozzám, hiszen ők úgy tudják, mi már kicsit régebb óta alkotunk egy párt. Az elég kellemetlen témának számított, hiszen én még mindig csak képeken láttam a fiú szüleit, de nem járt el a szám erről. Bár kissé zavart, hogy Chant hívja magához úgy is, hogy a másik két családtag ott van, engem pedig nem. Nem kellett volna úgy bemutatnia, csak kíváncsi voltam. Legalább tudnám, hogy mire számítsak akkor, amikor végre valahára találkozunk.

Sajnálatos módon a menhelyre se volt időm benézni, a hét minden délutánján edzésen voltam. Teljesen kifáradtam, s annyi a szerencse, hogy a tanárok tisztában vannak azzal, hogy az iskola hírnevét mi szerezzük jelenleg. Csodálatos eredményeket értünk el, ezért elnézik nekünk, hogy nem tudtunk megfelelően felkészülni. Természetesen a vizsgán nem kapunk ilyen kivételt, arra keményen tanulnunk kell nekünk is, csupán most nem olyan szigorúak velünk. Az edzőt kivéve.

Most péntek van, délután, s röplabdázunk. Hyunjin ellenem volt, viszont Jongho velem. Akkor vagyok bajba, ha ők ketten összekerülnek. A magas szőke így is nagy ellenfél volt, hiszen rendkívül tehetséges játékosnak számított, viszont az utóbbi se volt semmi. Velem annyival volt szerencsésebb a csapat, hogy volt egy libero. Én már posztot nem szoktam betölteni, még akkor sem, ha nem kötelezően játszunk, hanem szimpla szórakozásból hétvégén egy üveg soju társaságában. Annyira hozzászoktam ehhez, hogy képtelen lennék már más posztokra vonatkozó szabályokat követve játszani.

- Megyek! – szóltam, s hátrébb futva ütöttem vissza a labdát. Bár a nagy lendület miatt felkenődtem a bordásfalra, nem volt baj, mert sikeres passzt adtam Jonghónak, aki át is ütötte a másik oldalra.

- Ez nem ér... Mikor lesz már együtt a baszó hármasunk? – kérdezte nevetve Hyunjin, s amíg valaki a labdáért futott, hogy aztán a helyére állva feladhassa, a pólóját felhúzva törölte bele az arcát, amin csak úgy folyt az izzadtság.

- Majd élesben. Most koncentrálj. – szólt rá az edző, s szúrós tekintettel illette, amiért beszélni mert. A fiú kissé felhúzta a száját, s fejét ingatva lépett vissza a helyére, s várta, hogy folytathassuk a játékot.

A tanár nem igazán szereti a nem az órához való beszélgetést. Azt elfogadja, ha leközöljük, ki mit fog csinálni. Emlékszem, amikor kicsi elsős gimnazisták voltunk, s nemhogy a csapat nem szokott össze, mi sem ismertük egymást, az első meccsen mindenkinek nekimentünk, akinek csak lehetett. Azóta egy erős kapocs alakult ki közöttünk, s megtanultuk, hogyha valaki tenni akar akár egy lépést is, akkor arról szólni kell. Nem lenne jó összeütközni, mint régen. Akkor sem volt kellemes, de azóta sokat változtunk. Ha a kapitányunkkal találkoznék, akkor biztosan betörne az orrom, olyan izmos.

Az óra végén elterültem a parkettán, s szemeimet lehunyva próbáltam legalább annyi energiát magamba szívni, hogy fel tudjak kelni, s elmehessek zuhanyozni. Utolsó óra volt, ráadásul délután, ilyenkor már egy lélek sincs az intézményben a takarítókon, s persze rajtunk kívül.

- Én passzolom ezt a zuhanyzást. – mondta Hyunjin, s Jonghónak dőlt, aki így is alig bírta tartani magát, de kisebb erőlködés után sikeres támaszt nyújtott a szőkének. – Jönnek értem kocsival, szerintem át se öltözök, csak felkapom a cuccaim és megyek. – mondta a srác, én pedig bólintva egyet a kezemet nyújtottam, hogy segítsen nekem felkelni.

Elszámoltunk közösen háromig – bár én inkább csak nyöszörögtem –, s felhúzott engem. Jongho mondta, hogy ő marad, mert nem akarja, hogy a buszon megszólják a nénik azért, mert szinte csavarni lehet belőle az izzadtságot. Szóval a gyors tusolás mellett döntött, úgyis ráér. Éppen ezért köszöntünk el Hyunjintól, aki előre ment, mert úgy gondolta, hogy már várja kint őt valaki. Ezt ki is használtam, s ezúttal én dőltem Jonghónak, akit kissé sajnáltam, hiszen nem volt elég a saját súlya, még rám is pazarolnia kellett azt a kevés energiáját, amit az edző jóságosan meghagyott nekünk arra, hogy haza tudjunk kúszni.

- Park, lefürdesz? – kérdezte a gondolataim közt szereplő személy, mire felé fordultam, s bólintottam egyet, hiszen megszólalni képtelen voltam. – Choi, te? – fordult Jongho felé, s ő is helyeselve válaszolt. – Akkor rátok bízom az öltöző kulcsát. – nyújtotta nekünk, mire a srác el is vette. – Pihenjétek ki magatokat a hétvégén. – intett, mi pedig még meghajoltunk, s utána el is indultunk, hogy letusoljunk, aztán végre mehessünk haza.

Az biztos, hogy én hétvégén fel se kelek ilyen kemény napok után. Csodálkozom, hogy nem dőltem még ki. Kicsit úgy éreztem, hogy túl vagyunk hajtva, amin részben nem lepődtem meg, hiszen mégis egy olyan versenyre készülünk, ami nem csak az iskola hírneve miatt fontos, hanem az ott lévő szponzorok miatt is. Ez az utolsó év a gimnáziumból, s a legjobbat kell nyújtanunk, hogy olyan helyre kerüljünk, ahol megfelelő körülmények között fejleszthetjük magunkat. Mindenkinek ez volt a célja. Sportolók vagyunk, egy olyan hobbit űzünk, ami már több, mint egy kedvelt dolog. Ez az életünkké lett az idő elteltével.

Teljesen be voltam lassulva, lomhán pakoltam ki a cuccaimat, amik a fürdéshez kellettek. Néhányan már végeztek ennyi idő alatt, amíg én felkanalaztam magam a földről, beszéltem az edzővel, s előkapartam a törölközőmet, illetve a kókuszos tusfürdőmet. Sosem kedveltem az erős menta illatot. A legtöbben ezt használnak, ami az én orromat valamiért bántja. Jobban szeretem a lágyabbat, az édesebbet.

Jongho is leelőzött, hiszen, amikor beléptem az zuhanyzókhoz, akkor láttam, hogy a srác már a törölközőjét csavarja a dereka köré. Valóban minden energiámat kiszívta ez az edzés, s másra se vágytam, mint egy nagy alvásra. Alig várom, hogy hazaérjek, s bedőljek a puha ágyamba, s átadjam magam a jól megérdemelt pihenésnek.

- Te tényleg bezombultál. – nevetett Jongho. – Én megyek, mert hamarosan buszom is indul a sarki posta mellől. Pihend ki magad és ne felejts el bezárni! – kötötte a lelkemre. – Ja, és ne is aludj itt, ha lehet. Hiába nincs itt senki, ne a takarító szedjen össze, úgyhogy embereld meg magad addig, amíg letusolsz. – intett egyet.

- Neked is jó hétvégét. – sóhajtottam, s a törölközőmet felakasztva beléptem egy tetszőleges fülkébe, ahol elhúztam a függönyt. Teljesen mindegy volt, hogy melyiket használom, teljesen üres volt már így a helyiség, csak az öltöző résznél volt még Jongho, de ő is hamarosan megy.

A vizet beállítottam langyosra, hiszen a felhevült testemet nem akartam egyből a jéghideg folyadékkal megáldani, az elég veszélyes is lenne, szóval fokozatosan fogom csökkenteni a hőmérsékletét, majd fel, hogy kellőképpen felkeljek. Teljes csend lett egy idő után. Eleinte hallani lehetett beszélgetésfoszlányokat, de később már azt sem. Valószínűleg mindenki elment, s csak én maradtam.

Másokat aggasztana az, hogy teljesen egyedül van egy épületben délután, hiszen elég horrorfilmbe-illő lenne, de én annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam ezzel törődni. S bevallom, nem is akartam ennek nagyobb figyelmet fordítani. Csak magamat ijeszteném meg vele, nincs itt semmilyen sorozatgyilkos, aki megöli azt az egyetlen diákot, aki maradt, s menekülni se tudna.

Szemeimet lehunytam, ahogy a zuhanyrózsából a fejemre érkezett a víz. Sampon is volt nálam, s úgy voltam vele; időm, mint a tenger. Ráérek azt is megmosni.

Fel se tűnt, hogy valaki belépett. Annyira a saját gondolataimmal voltam elfoglalva, hogy már csak azt vettem észre, hogy valaki az oldalamra simít. Azonnal kipattantak a szemeim, s ijedten fordultam hátra. A szívem akkorát dobbant, s később is heves tempót diktált, még akkor is, mikor megláttam, hogy ki az, aki majdnem halálra rémisztett. Jungkook vigyorgott rám, míg én a kisebb infarktusomat próbáltam leküzdeni.

- Ez nem vicces, rohadtul megijedtem! – csaptam meg a mellkasát. – Egyébként is, miért jöttél be ide? – pislogtam nagyokat, s automatikusan ki akartam nézni a háta mögött, még a függönyt is készültem elhúzni, hogy megnézzem, ki van még itt rajtunk kívül, de ő visszatolt a helyemre.

- Ne aggódj, csak én vagyok. A többiek hazamentek. Jongho mondta, hogy már csak te vagy. – rántott vállat, majd ajkait beharapva nézett végig meztelen, vizes valómon. Azonnal elöntött a forróság, s a fejemet is elfordítottam.

- Igen. – köszörültem meg a torkom. – Akkor mi is igyekezzünk. – fordítottam hátat neki, már csak azért is, hogy ne lássa a vérvörös arcomat, s hajoltam le a tusfürdőért. Arra viszont nem számítottam, hogy a fiú közelebb lépve simít végig a fenekemet, s élesen beszívva a levegőt meg is markolja, majd csapja meg a félgömbjeimet. – Jungkook, mit művelsz? – kérdeztem felegyenesedve. A fiú csak kuncogva simította kezeit oldalamra, bár olykor-olykor letévedt mancsa a fenekemre, s nyakamba morogta a válaszát.

- Azt mondtad, hogy a legextrémebb hely, ahol csináltad, az egy kocsi volt? – kérdezte, én pedig lassan bólintottam is egyet. Ismét kuncogott egyet. – Mit szólnál ahhoz, ha azt most felülmúlnád velem...? – csókolt a nyakamba, s csípőmet kicsit közelebb húzta magához, így érezhettem kemény férfiasságát. Ajkamba haraptam, s megremegtem ennek hatására.

- De... Itt bármikor ránk nyithatnak és beköphetnek az igazgatónál. – próbáltam menteni a menthetőt, hiába mozgatta meg a fantáziámat az, hogy az iskola zuhanyzójában szexeljünk. Valósággal izgatott a dolog.

- Jongho említett még egy dolgot. – morogta, miközben lágy puszikat hintett a bőrömre. – Azt, hogy csukjam be az öltözőt, ha végeztem, mert te valószínűleg elfelejtenéd. Úgyhogy bezártam. Senki sem tudna ránk nyitni főleg, hogy a kulcsot is benne hagytam. – simogatott, s vezette le kezét a fenekemre, amit masszírozni kezdett. – Mi a válaszod, hm? – vezette mancsát az éledező férfiasságomhoz, mire sóhajtottam egyet, hiszen lágyan verni kezdte nekem. Nagyon csúnyán játszik, hiszen akkor kérdez, amikor már biztosan nem tudnék ellenállni neki. Bebiztosítja magának a győzelmet.

- R... Rendben. – remegett meg a hangom. Válaszomra csak elmosolyodott.

- Akkor add ki a hangod, hallani akarom, ahogy visszhangoznak a nyögéseid, Szöszi. – csapott a fenekemre, mire szisszentem egyet.

Hatalmas meglepetést okozott nekem azzal, hogy előredöntötte a felsőtestemet, ő maga pedig letérdelt. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit akar csinálni, viszont, amikor széthúzta a farpofáimat, s nyelvét kidugva végignyalt a bejáratomon, valóban lehetetlen kérés lett volna, hogy halk legyek.

Jungkook kérte, hogy jobban dőljek be kicsit, én pedig tettem is, amit mondott. Ezért a kezét a férfiasságomra tudta helyezni, s ismét kényeztetni kezdett, míg hátul nyelvével munkálkodott. A csempének támaszkodtam, s még a fejemet is lehajtottam, úgy nyögdécseltem neki. Nem hittem volna, hogy ez ennyire jó és izgató érzés. Vagy lehet, hogy csak azért, mert ő csinálja nekem, fogalmam sincs.

Ütemesen mozgatta rajtam a kezét, s hiába folyt rám a víz, mégis melegem lett, s remegő mancsomat a kis karra helyeztem, s inkább elzártam, hogy ne pazaroljunk. Egyébként is kellett, hogy valami lehűtse a testemet, s az inkább ez legyen, mintsem a langyos, lassan hideg víz.

A fiú úgy mozgatta ízlelőszervét, hogy képes lettem volna belebolondulni, s ha nő lennék, akkor nem is tudom, mennyivel lenne felemelőbb érzés mindez. Félreértés ne essék, sosem gondoltam arra, hogy az szeretnék lenni, csupán én kevésbé vagyok érzékeny ott, mint a lányok. Ugyanakkor mégis most olyan intenzíven érintett – főleg, mikor nyelvével bökdösni kezdett, s még meg is próbálta bevezetni azt a rózsámba –, hogy ettől is képes lettem volna egy idő után elmenni.

Jungkook egy ideig még nyalakodott, amit nem bántam, csupán az, hogy közben a farkamon is munkálkodott, igencsak a határaimhoz vezetett. Viszont egyszer csak abbahagyta az eddig folytatott tevékenységeit, csupán annyit tett, hogy egyik mancsát oldalamra simította. Hátra pillantottam, miközben a levegőt hevesen vettem, s arcom is teljesen piros volt, már csak azért is, mert végig lehajtva volt. Ekkor láttam, hogy ujjait a szájába veszi, s szopogatni kezdi őket. Nyilván, itt nem volt sem síkosító, sem pedig gumi, hiszen nem hordott magánál, nem tervezte ezt ő sem, csupán kaptunk az alkalmon, hogy kicsik kirúgjunk a hámból, s rosszalkodjunk.

Mikor elég nedvesnek, s kellőképp csúszósnak érezte őket, felvezette az egyiket. Bár sok dolgunk akadt, azért összejárogattunk, így nem fogadtam olyan kellemetlenül csontos végtagját, mint eleinte. Sőt, hamar meg is szoktam, nem csak az elsőt, de a másodikat is. Egyedül a harmadikkal voltak problémáim, azért az már fájt, s feszített, de tudtam; a jóért olykor szenvedni kell. S egyébként is, úgy tekintettem erre, mint az édes kínra. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, amikor az ember illuminált állapotban van. Jól szórakozik a barátaival, viszont másnap rettentően fáj a feje. Nos, itt is ez volt a helyet, csupán itt az elején is szenvedni kellett. Hosszúnak tűnik ez az idő, de valójában nem az. Csupán a kín órája olyan, mintha lassabban járna, holott ez nem így van, csak a szenvedés az, ami befolyásolja az elme időérzékét.

Jungkook saját maga kényeztetésébe is belefogott közben, s párszor markába is köpött, hogy jobban csússzon. Eddig még egyszer sem csináltuk gumi nélkül, s nem tulajdonítok neki olyan nagy figyelmet, viszont nem hittem volna, hogy majd az iskola zuhanyzójában lesz az első menetünk nélküle. De kellenek az ilyen apró változtatások is az életbe. Úgyis egy tusolóban vagyunk, ha belém élvezne, akkor majd megpróbálom valahogy kimosni magamból az ondóját.

- Mhm... – hümmögtem jólesően. – Jó lesz... – utaltam arra, hogy kellőképp megszoktam az ujjait, s egy újabb szintre léphetünk. Ő csak morgott egyet, s miután kihúzta belőlem csontos végtagjait, még egy csókot lehelt a bejáratomra, amit meg is nyalt, majd rá is köpött, ujjaival pedig igyekezte eloszlatni nyálát rajta.

Az érzésre azonnal felnyögtem, s bár nem értem vele semmit, az ujjaimat behajlítva karcoltam a csempét. Természetesen nyoma se volt, csupán az intenzív érzések váltották ki belőlem ezt.

Jungkook felkelt, s még rántott magán párat, a markába köpve egyengette el nyálát farkán. Közelebb lépett, s meg is éreztem makkját a bejáratomnál, mire megremegtem. Ezúttal nem kért engedélyt, már egy ideje nem teszi, hiszen tudja, hogyha én szólok neki, hogy elég a tágításból, akkor nyugodtan léphet. Ha fáj, azt úgyis érzékeltetem vele, látja, hogy szenvedek, s olyankor vár. Nagyon figyelmes tud lenni velem, viszont olykor durva is. Azzal az oldalával sincs gondom, sőt, olykor még tetszik is, ha az eddigitől is jobban dominál felettem.

Az úszó a csípőmre fogva hatolt be, mire egy hangos nyögést hallattam. A szemeimet összeszorítottam, s egész testemben megremegtem. Mintha egy pillanatra megrázott volna az áram.

Nem várt, azonnal mozogni kezdett, persze először egy lassabb tempóban, hogy mégse okozzon nekem akkora fájdalmat. Hálás is voltam érte, mert bár a szexuális életünk viszonylag aktív volt, s egyre jobban bírtam az ilyesfajta fájdalmat, nem voltam mazochista, hogy élvezzem azt is, ami olykor könnyeket is képes volt kicsalni belőlem. Ezt pedig ő teljesen megértette, s ez akkora örömmel töltött el, hogy azt elmondani sem tudom.

Egyre inkább megszoktam őt, s már gyorsabb iramot is vehettünk. Mind a ketten lihegtünk, nyögtünk – főleg én –, s hallgattuk azt, ahogy a bőrünk egymással érintkezve csattanó hangokat ad ki. Ez pedig egyre csak sűrűbb jelenség volt, ahogy az idő haladt. Olykor úgy éreztem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot. Az az intenzitás, amit Jungkook diktált, egyszerűen elképesztő volt. Jó az állóképessége, ez tény, s nagyon jó munkát végez a csípőjével – s mint kiderült, a nyelvével is.

- Jól van, Szöszi, nagyon jó vagy... – mondta lihegve, mélyebb hangon, a becenév hallatán pedig felnyögtem. Szerettem, ha dicsér ilyenkor, jól esett, megmelengette a szívemet, mindazok mellett, hogy jobban lázba hozott.

Jungkook a hasamnál tartott meg, hiszen a lábaim aligha bírták már. Egyszerűen összecsukladoztak alattam az élvezet hatására, ami egyre többször futott végig gerincem mentén, s biztos vagyok benne, hogy a páromén is, hiszen egyre durvábban hatolt belém, egyre gyorsabb volt. Szinte hajkurászta a gyönyört, minél hamarabb el akarta érni, akárcsak én.

A fenekemre csapott, s eléggé csípett, de most ez nem érdekelt. Ez is valamilyen szinten kellemes volt számomra, hiszen büszkeséggel töltött el, hogy tetszett neki a hátsóm. Mostanság többször nézte, s ha kettesben voltunk, örömmel simított rá, vagy sózott rá egyet, amit egyáltalán nem bántam.

- El... El fogok me... menni. – nyöszörögtem, s fejem hátrahajtottam, egyenest a barátom vállára. Hallottam, amíg elmotyogott egy én is-t, ami mosolygásra késztetett.

Kezemet nyakához vezettem, s végigsimítottam rajta. Nagyon meleg volt itt, párás volt a levegő, s Jungkooknak az ütőere csak úgy büszkélkedett a nyakán, ami igazán tetszett nekem. Legszívesebben én is hagynék rajta nyomokat, hiszen nem tartottam fairnek, hogy csak én vagyok kettőnk közül dalmata. Legközelebb biztosan nem ússza meg.

Nem kellett sok, Jungkook hevessége miatt hamar elértem a csúcsot. Egyfolytában a gyönyörközpontom ostromolta, így ez nem is volt meglepetés. Ő is átlépte velem a menny kapuját, s míg én remegve próbáltam a lábaimon maradni, miután egy nyögés kíséretében elélveztem, addig ő, mindkettőnket próbált megtartani ezután a menet után.

Lassan hajolt a nyakamhoz, még mindig légzésén próbálva szabályozni, s azt hittem, hogy oda fogok puszit kapni, ám másik kezével – amivel éppen nem tartotta az elernyedt testemet – államra fogott, s ajkaimra nyomta sajátját.

- Nagyon ügyes és gyönyörű voltál. – csókolt államra is, én pedig elmosolyodtam.

- Köszönöm. Te is elképesztő voltál, Jungkook. – invitáltam én is egy nyálcserére őt, amit örömmel fogadott.

Azt hiszem, hogy sikerült felülmúlnia a kocsiban történt eddigi legextrémebb szexuális élményemet.

Hello Sütikék! Itt is az új rész😌

Először is, minden kedves érettségizőnek sok sikert és kitartást, nagyon ügyesek lesztek!🥰♥️♥️♥️ Puszi nektek, menni fog, ne parázzatok (haha, mondom ezt én, de jövőre vonzóbbnak fogom találni a diófán lévő kötelet hurokkal xd)

Másodszor nagyon szépen köszönöm a könyvön összegyűlt 46k megtekintést! Nagyon hálás vagyok azért, amiért már eddig eljutottunk🥰♥️♥️

Hogy vagytok?🥰 Éjjeli baglyok?🦉♥️ Jelentkezzetek😌✋

Szerintetek Jungkook mikor akarja bemutatni Jimint? És miért nem találkozhat a szüleivel egy kisebb hazugsággal sem?🤔

Számítottatok erre a részre?😂

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook