Mama nagyon örült Hyunjinnak. Kedvelte a srácot, hiába nem látta olyan rendszerességgel, mint régebben Youngját. Legalább ő is szóval tartotta a mélabús fiút, aki az utóbbi pár órában egész jól érezte magát. Egész hazaúton az állatokról beszélt, illetve az új kiscicáról, akihez nekem is tegnap volt először szerencsém.

Amíg ő és a nagymamám társalogtak, addig én nagyjából elrendeztem a szobámat. Úgy terveztem, hogy közösen nézünk valami filmet, hiszen tanulni másnapra nem nagyon kellett. Nem lesznek nehéz óráink, s mind a ketten jó tanulók vagyunk. Annyi a különbség, hogy amíg a magas szőke viszonylag tud angolul, addig én a köszönés után csődöt mondok.

Egyenlőre nem tudtam, hogy mit nézzünk. Nem akartam előre kiválasztani, majd közösen eldöntjük, úgy az igazságos. Még nasit is hoztam be, hiszen nem csak ennyit terveztem, s ezt ő is tudja. Szépen mesélni fog nekem, mindent hallani akarok. Közben persze már a tervem is készen állt fejben, csupán szólnom kellett erről Channak és Jungkooknak is, hiszen az ő segítségére is szükségem volt.

Mikor kimentem, láttam, hogy Hyunjin éppen Stellával játszik. A kutyusom a gumicsontja egyik oldalát húzta, míg a szőke tartotta azt. A kicsike még morgott is, s kihívóan nézett a vendégre, aki jót mosolygott, illetve fel-felkuncogott, amikor megugrott a szőrgombóc, hátha ezzel sikeresen kirántja a játszótársa kezéből a rendkívül értékes tárgyát.

- Jimin, el fogja venni, sikerülni fog neki! – tettette a fiú jókedvűen, s végül elengedte azt, mire Stella seggre ült, de fel is pattant, hogy biztonságos helyre vigye a megszerzett dolgát. Azaz a kanapéra. – A francba, milyen erős egy kutya vagy, Stella! – nevetett, s kelt fel. -  Amúgy én nem hoztam ruhákat, a tieid pedig nem tudom, hogy jók lesznek-e rám. – nézett le rám. A srác magasabb volt tőlem egy fejjel. Hosszú volt, nyurga.

- Nem gond, lesznek rád cuccaim. – legyintettem, s fejemmel a szobám felé biccentettem, ezzel jelezve, hogy menjünk be oda.

Szerencsére Jungkooknak maradt itt pár ruhája, s azokat fogom átadni neki. Az enyémek valóban nem lennének jók rá. Kényelmetlen lenne neki, s bár a párom elalszik felső nélkül – amit egyáltalán nem bánok –, de Hyunjin már más tészta. Nem szeret félmeztelenül járkálni, egyszer említette, hogy uszodákban is feszengve érezte magát. Utána feloldódott ő, de ha választania kellene, akkor inkább lenne rajta felül is valami.

Mivel már eléggé későre járt, elmentünk szépen sorjában fürödni. A srác ment először, így én rá tudtam írni Jungkookra. Megkérdeztem, hogy Channal mi a helyzet, hogy viseli ezt az egészet. Állítása szerint nagyon rosszul, s akárcsak Hyunjin, ő sem tudott koncentrálni egyetlen órán sem. Az exem nagyon jó tanuló, egyáltalán nem viselte meg egy vitánk se, sem pedig a szakításunk, mindig tökéletesen teljesített, viszont most nagyon letolta egy-két tanár. Teljesen máshol járt, ami érthető. Kicsit aggódtam érte, hiszen tudom, hogy mennyire szigorúan veszik még ezt is a szülei. Reménykedtem benne, hogy nem kapott olyan nagy fejmosást, bár ha elért hozzájuk a hír, akkor szerintem még ezzel se kímélték a fiút.

Jungkooknak leírtam a tervemet. Ő jónak találta, s mondta is, hogy majd személyesen elmondja Channak, nem kell külön irkálnom neki, ha itt van nálam a párja. Egy kisebb szemforgatással díjaztam mindezt, hiszen tudom, hogy direkt írta, mert féltékeny, csupán ezt igyekszik leplezni. Aranyos tőle, hogy ennyire magának szeretne, de nem kell aggódnia. Az én szívem már az övé, innentől már csak ő lehet az, aki darabokra töri.

Miután a szőke végzett, én is elindultam, hogy le tudjak tusolni. Nem akartam egyből a közepébe vágni, szóval inkább a filmet fogom vele elsősorban megbeszélni. Őszintén szólva nekem ötletem se volt, hogy mit nézzünk, s reménykedtem abban, hogy ő majd előáll egy-kettővel, amire még én is rábólintok. Horrorról szó sem lehet, bár tudtommal azokat ő se szereti. Bár... Ki tudja, hogy hogyan jött ki rajta ez az egész. Lehet, hogy jobban díjazna valami öldöklős filmet.

- Itt vagyok. – mentem vissza, s ültem le mellé, miután az ölembe vettem a laptopomat, s felnyitva azt bekapcsoltam. A fiú még csak nem is telefonozott. A plafont bámulva gondolkodott. Elhúztam a számat, mert tudtam, hogy valószínűleg a kapcsolatán kattog. – Mit szeretnél nézni? – kérdeztem rá, s vártam, amíg ez a lassú, kőkorszaki dolgokkal megáldott számítógépem elindítsa a böngészőt. – Tőlem kategóriát is mondhatsz, nekem bármi jó. Meg ötletem sincs igazából. – nevettem kínosan. Viszont ekkor váratlan dolog történt. Hyunjin hirtelen ült fel, majd ölelt meg. Szipogott, de nem nézett fel rám. Próbálta visszatartani a sírását, viszont mikor megszólalt, remegő hangját könnyei fojtották el.

- Nem akarok filmezni... – motyogta kissé rekedten, majd nagy szemeit végre rám emelte. – Nem beszélgethetnénk inkább? – kérdezte. Ajkaim elnyíltak, elvégre egyáltalán nem számítottam erre a lépésre. Viszont egy biztató mosolyt küldve felé bólintottam, s az ágyam mellett lévő zsebkendőtartót elénk tettem, míg a laptopomat kissé arrébb, lecsukva. – Szóval bemutattam Chant a családomnak. Anya és apa nagyon kedvelte őt, aminek nagyon örültem. – kezdett bele, s ölében lévő kezeivel a tőlem, jobban mondva a Jungkooktól kapott póló aljával játszott. – Megkértem, hogy ő is mutasson be, mert ideje lenne megtudniuk. Suli után össze akarunk költözni és jobb, ha így tudják meg, mintsem később. Ő viszont csak halogatta és mindig terelt. Azt hittem, hogy nem gondolja ezt komolyan és tudod milyen vagyok... Ugrok mindenre. – húzta a száját. – Veszekedni kezdtünk, mire ő azt mondta, hogy minek vigyen haza egy nagyszájú díszpintyet, akit úgy mutatna be, hogy ő az, akivel minden második nap együtt vagyok és félájultra kefélem. – motyogta. – Fájt, hogy ezt mondta. A legszívesebben felpofoztam volna, mert megérdemelte volna, de nem tettem. – szipogott ismét. – Nem tudtam megtenni, mert bármennyire fájt, szeretem őt. Csak annyira rossz, hogy így fejezte ki magát. A párja vagyok egy ideje, úgy gondoltam, hogy elég erős a kapcsolatunk, hogy egy újabb szintet lépjünk. Viszont az, hogy ilyet mondott rám... Úgy éreztem, hogy a magam előtt látott Paradicsom kezd egy sötét, leégett erdő lenni. – törölte meg a szemeit a kezével, én pedig inkább odanyújtottam neki egy zsebkendőt, miközben figyelmesen hallgattam. – Mikor faképnél hagytam, vissza se akartam fordulni, sőt látni se akartam egy darabig, viszont mihelyt felszálltam a buszra, hiányozni kezdett.

- Sajnálom, Hyunjin. – fogtam a vállára, s mikor a fiú halkan sírni kezdett, miközben azt hajtogatta, hogy szereti őt és hiányzik neki, de rettentően fájt neki az, amit mondott; megöleltem. – Semmi baj nem lesz. – próbáltam nyugtatni, de ő csak keservesen sírt. – Megígérem, hogy nem lesz semmi baj. – toltam el magamtól, hogy a szemeibe tudjak nézni. Törölgette őket, s újabb zsepiért nyúlt, hogy az orrát is ki tudja fújni. – Be kell vallanom valamit... Nem az én dolgom lenne, de tudnod kell. Leszögezném, hogy nem állok senki pártján, de Chan csak védeni akart. – sóhajtottam. – Lehet, hogy jobb lett volna az igazat mondania, de ő okkal nem akarta ezt a találkozót. A családja katolikus. Nagyon szigorúak vele, nemhiába volt az én kapcsolatom is vele titkos régebben. Volt szerencsém a szüleihez, de csak mint egy barát, és nem úgy, mint egy pár. Nem támogatják a melegeket és félt, hogy a szívedre fogod venni, esetleg magadban keresed majd a hibát, amiért nem kedvelnek. Nagyon csúnyán fejezte ki magát és jobb lett volna, ha elmondja. Hibázott, de ne haragudj rá nagyon, jó? Szeret téged, hidd el nekem. – küldtem felé egy biztató mosolyt.

- Azaz idióta! – csapott a combjára, s remegett meg az ajka. – Miért nem tudta elmondani? Megértettem volna... – hajtotta le a fejét.

Sajnáltam őt, mérhetetlenül. Valamilyen szinten viszont át tudtam érezni ezt az egészet. Jungkook is sok alaptalan dolgot vágott már a fejemhez, s én is megsértődtem rá – még a mai napig is úgy gondolom, hogy jogosan –, viszont mi megbeszéltük a dolgokat. Az már más, hogy én olykor kerültem őt, de akkor is inkább a tisztázatlan érzelmeim vezéreltek, amiktől féltem. Ijesztőnek találtam azt, hogy szeressem azt a srácot, aki a legjobb barátnőm párja, viszont mára már boldogan tekintek erre vissza. Olykor megéri szenvedni.

Néha megéri meghalni, hogy később élhessünk.

Hyunjint elég sokáig kellett vigasztalnom. Végül én is elmondtam neki, hogy Jungkookkal mi is összekaptunk a napokban, csak hogy tereljem a szót róluk. Rám is csúnyákat mondott, viszont a fiúnak azonnal mosoly jelent meg az ajkain, amikor kijelentettem, hogy sikeresen megbékített. Nem szívesen akartam kimondani, hogy mivel vezettük le a maradék feszültséget kettőnk között. Többnyire lehajtott vörös fejjel, s hallgatagsággal próbáltam leplezni zavarom, s szerencsémre ő volt az, aki kimondta.

- Tehát ismét lefeküdtetek. Várj... – nézett nagyot. – Ez tegnap volt. Itt... – mutatott az ágyamra, amin ő ült. Már éppen készültem valamivel, amivel menteni tudom a helyzetet, hogy én cseréltem ágyneműt meg ilyenek, holott ezzel hazudtam volna. Viszont a srác elnevette magát, s meglökte a vállamat játékosan. – Nyugi már, nem vagyok olyan. – rázta a fejét szórakozottan. – Inkább mesélj. – húzódott közelebb, s nézett szét, mintha bárki kihallgathatna minket. Maximum nagymamám tehetné meg ezt, de őt ez nem igazán érdekli. – Jó az ágyban? – húzogatta a szemöldökét, én pedig nagy zavaromban hozzávágtam egy párnát. – Na, mondd már! Jó? – kérdezte izgatottan. Ajkaimba haraptam, s egyszerűen nem tudtam elnyomni a mosolyomat. Lehajtott fejjel bólintottam, ő pedig elnyomott egy sikítást. – Annyira örülök nektek! Úgy kifaggatnálak mindenről, de tudom, hogy nem szívesen beszélnél róla! – nyavalygott, én pedig elnevettem magam. – Kössünk alkut. – emelte fel a kisujját. – Egész éjszaka vigyorogni fogok és nevetni, ha válaszolsz... Öt kérdésemre! – csillogtak a szemei.

- Én azt akarom, hogy valóban jól érezd magad és ne muszájból. – motyogtam, ő pedig a vállamra fogott.

- Egy kerítő voltam és sikeres hadjáratot folytattam. Szerinted nem lennék kíváncsi a részletekre? – nevetett, mire jókedvűen megforgattam a szemeimet. – Nem lesznek durva kérdéseim, nyugi. – mondta. Aha, én meg majd el is fogom hinni ezt neki.

Igazából egész jól elbeszélgettünk. A filmet már nem is próbáltuk megnézni, eleve elég sokáig elhúzódott a kis társalgásunk a srácokról. Olyanok voltunk, mint két pletykás lány, de ez egyikünket se zavart. Örültem, amiért végre őszinte mosolyt látok Hyunjin arcán, annak pedig még inkább, mikor lefekvés előtt megláttam Jungkook üzenetét, miszerint a tervem mindenképp sikerülni fog. Már csak Channal kell erről beszélnem, s garantált az, hogy a szőke megbocsát neki. Legalább is nagyon remélem, mert ettől jobb ötletem sajnos nincs, s ha ez nem veszi le őt a lábáról, akkor semmi.

Hello Sütikék! Egy rettenetesen lapos és rossz résszel jöttem most. Nagyon haragszom is magamra, amiért nem olyan hosszú és kidolgozott, mint az elődjei. Nagyon kevés időm van sajnos, akárhogy próbálok változtatni az életemben kialakított rendszeren, sajnos nem sikerült): Ez látható is, hiszen a kommentekre se sikerült még válaszolnom, amiért nagyon rosszul érzem magam, mert szeretem veletek ápolni a kapcsolatomat🥺♥️ Ne aggódjatok, minden hozzászólást megnézek és válaszolok is rá, mihelyt lesz időm🥰🥰🥰

Igyekszek kárpótolni titeket a következőkben. Kis érdekesség: a listán már csak 3 pont maradt😌✋♥️

Hogy vagytok? Érettségizők mindent bele!🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook