Az ágyamba zuhantam, s morcosan öleltem át a párnámat. Még az ajtónak is a hátamat mutogattam. Nem voltam hajlandó sem arra nézni, sem pedig visszamenni Jungkookhoz. Hogy volt képe ilyet mondani?! Borzasztó rosszul érintett. Eleinte aranyosnak találtam, hogy féltékeny, viszont amikor azt kimondta... Akkor már rendesen én éreztem magam szomorúnak. Őszintén azt se bántam volna, ha elmegy, mert semmi kedvem nem volt hozzá ezek után. Magamat ismerve biztosan elpityeredtem volna, s most is nehéz volt visszatartani. Miért kellett így fogalmaznia? Hogy juthatott egyáltalán az eszébe ilyen sületlenség?

Reméltem, hogy mama nem hallotta meg azt, ahogy veszekedtünk, s elég mélyen alszik. Bár én nem kiabáltam, ahogy Jungkook sem, sőt, a hangunkat sem emeltük fel. Mégis tartottam attól, hogy fültanúja volt egy kisebb civakodásnak, ahol az úszó elég csúnyán beszélt velem.

Legszívesebben megmondtam volna neki, hogy miért voltam Channal, de annyira ideges lettem, hogy esélyt sem adtam ennek. Jobban mondva, eszembe se jutott, hogy nekem ezt be kellene vallanom. Eleve nem értettem, hogy hogyan gondolta, hogy majd lesz köztünk valami. Bár... Ha jobban belegondolunk, amikor ittas voltam, akkor se én kaptam le az exem, hanem ő engem, pedig Chan józan volt. Talán ezért? Fogalmam sincs, de sose jönnék vele össze újra. Nem illettünk össze, nem voltunk jó páros. Hyunjinnal viszont rettentő aranyosak, s nem tudnám se vele, sem pedig Jungkookkal megtenni, hogy megcsalom.

Nagy mérgelődésem viszont szomorúságba ment át. A mai napom kész katasztrófa volt. Az egyetlen jó és kellemes pillanat az volt, amikor az állatokat etettem. Semmi más. Elegem volt, s most legszívesebben letoltam volna egy hisztit, amiért ennyire borzalmas dolgok történtek ma, viszont Jungkook itt volt még valószínűleg, hiszen nem hallottam a bejárati ajtó csukódását. Vagy csak nagyon halkan ment el. Akkor aztán tényleg nekikezdtem volna a sírásnak. Azt sem tudtam, hogy Hyunjint és Chant hogyan békítsem ki. Megígértem, ráadásul annyit segítettek nekem, hogy képtelen lennék végignézni azt, hogy szenvednek.

Ugyanakkor a mostani vitánk miatt valahogy úgy éreztem, hogy jelenleg nem ők a legnagyobb gondom. Az, hogy dühös, s szomorú vagyok, folyamatosan váltakozott. Ez a két érzés majd' megőrjített, s legszívesebben sírva vergődtem volna, mint egy kisgyerek, hátha minden problémám ezzel megoldódik. De tudtam, hogy ez nem így van. Ezért is feküdtem némán az ágyamban, hátamat mutatva az ajtómnak, párnámat ölelgetve, s annak a csücskét piszkálva egyik kezemmel.

Hallottam, ahogy a nyílászáró kattan egyet halkan, s valaki – miután belépett – óvatosan becsukja azt. Nem akartam megfordulni, tudtam, hogy ki az, főleg, miután bemászott hozzám, s magához ölelt, fejét pedig nyakhajlatomba fúrta. Jungkook kellemesen férfias illata azonnal az orromba szökött, én pedig magamban legalább négyszer elmondtam, hogy nem szabad azonnal a karjai közé vetnem magam. Igenis tudja meg, hogy rosszat tett. Nagyon csúnya dolgot mondott, s feltételezett rólam, aminek most az lesz a következménye, hogy nem fogok sem ránézni, sem pedig hozzászólni.

- Haragszol rám, Szöszi? – kérdezte mély, kissé rekedtes hangján. Csupán fejben válaszoltam, ahol egy határozott igent hangoztattam el, ugyanakkor számon kiejtett lexémával nem tiszteltem meg, de még buksim bólintásával sem. – Hatalmas barom voltam, sajnálom. – bújt még közelebb, s egy puszit nyomott a nyakamba. – Én bízok benned és tudom, hogy nem csalnál meg, csak... Nem szeretem, ha bárki néz téged, hozzád ér, legyen az bárki. Jó, a lányoktól eltekintek meg Hyunjintól, de Chan... Ő a legjobb haverom, benne sem kételkedek, csak... Félek, hogy úgy fogod gondolni, hogy ő jobb volt és most is az, mint én. – motyogta halkan. Nem szívesen vallotta be azt, hogy nem sok önbizalma van mellettem. Nem értem, hogy miért. Máskor akkora szája van, meg egyébként is, nagyon jól néz ki, s nem tudok erre mást mondani, mint amit a bulin mondtam neki, amikor megtörtént az első... Szóval egy újabb lépést tettünk meg a kapcsolatunkban. Nekem ő az első és az egyetlen. Ha akarnék, se találnék nála jobbat. Viszont az volt a helyzet, hogy keresni se szerettem volna. Számomra ő volt a tökéletes, még úgy is, hogy jelenleg egy kis görcsnek gondoltam. – Nagyon sajnálom, amiért olyan voltam veled. – puszilgatott, de én még mindig nem reagáltam. Ő is leállt egy idő után, s csak az oldalamnál feltűrt pólóm alatt lévő mancsával simogatta lágyan a bőrömet. Mivel még mindig a nyakamba volt bújva, ezért éreztem, ahogy mozog az álla, így tudtam, hogy valószínűleg az ajkát rágva gondolkozik. Egy kisebb kuncogást hallottam, s ezúttal engem átölelve hajolt a fülemhez. – Jiminie, van nálad valami, ami az enyém. – suttogta jókedvűen, hiszen puhítani próbált. – Csak úgy fogadom el, ha te adod, tudod. – mondta, s puszilt a cimpámra.

Azonnal tudtam, hogy mire gondol. Az érem, amit nálam hagyott. Az enyém is nála volt, ez egy kisebb ígérettétel volt mindkettőnk részéről. Ha valamelyikünk kerülni kezdi a másikat – ami inkább volt valószínű rám, mintsem Jungkookra –, akkor visszakérjük, hogy kötelező jelleggel találkozzunk. Nem tudtam, hogy ezzel mi a terve a fiúnak, hiszen itt voltam, viszont nagy duzzogva kikászálódtam az öleléséből, s az íróasztalomhoz sétáltam. A felső fiókot kinyitva azonnal meg is láttam az úszó aranyérmét, amit kemény munka árával, s csodás eredménnyel szerzett. Egy pillanatra még el is gondolkodtam, s felidéztem magamban az emléket, amikor Hyunjin csellel elrángatott oda, amikor én éppen kerültem Jungkookot. S lám; nem lett rossz vége. A buszon elaludtam, a fiú pedig a táskámba rejtette az érmet, hogy mindenképp találkozzunk a jövőben. Ravasz ötlet volt, annyi szent.

Fejem megrázva hessegettem el a gondolataimat. Most haragudnom kell rá, teljesen jogosan, hiszen nagyon csúnyát mondott nekem.

Kikaptam az érmet, becsuktam a fiókot, s meg is fordultam, hogy odaadjam neki, viszont arra nem számítottam, hogy a srác közvetlen mögöttem lesz. Nagyon közel voltunk, ő pedig kapott is az alkalmon, s ajkait az enyémekre nyomta. El akartam lökni, mert a büszkeségem várfala bomlani kezdett. Az úszó, akárcsak egy történelmi ágyú, úgy szórta rám a halálbontót, s érte el, hogy a felszegett állú birodalmamból ne legyen más, csak romhalmaz. Lefogta a kezeimet, az íróasztalom szélének nyomta őket, s én is hátráltam egy lépést, így fenekem is találkozott a barna bútorral.

Nem tudtam tovább ellenállni neki. Viszonoztam a csókot, amit kezdeményezett. Úgy éreztem magam, mint aki évek óta éhezik, s most kapott egy kevéske morzsát, amit örömmel fogyaszt el. Jungkook is egy mosolyt ejtett, s mikor tudta, hogy nem fogom ellökni őt magamtól, derekamra csúsztatta mancsait. Szokásosan feltűrte a felsőmet, hogy a bőrömet cirógassam, miközben minduntalan csókolt engem. Én is felsimítottam arcára, s lágyan húztam végig ujjbegyeimet puha bőrén. Nem akartam ilyen könnyen beadni a derekam, sőt, a terveim között szerepelt, hogy az érmet is a mellkasához vágom, aztán ugyan úgy, ahogy eleinte; tudomást se veszek róla. Viszont mit tehet az ember, amikor a másik fél ilyen csúnya játékot játszik, amiben valaki biztos vesztesként jön ki, s már úgy is vágott bele ebbe az egészbe.

- Ugye tudod, hogy tényleg megbántam... – mondta orcámra simítva, s megpróbálta elkapni a tekintetem. – Most se fogsz a szemeimbe nézni? – kérdezte.

- Nem érdemled meg, Jungkook. – motyogtam. – Hogy lehettél ilyen velem? – nyögtem fel kissé hisztisen. – Sosem csalnálak meg, pláne nem Channal. Ő az exem, nem véletlenül szakítottunk régen és ha Hyunjin nem lenne, akkor szerintem elmennénk egymás mellett minden nap. Amit meg mondtál, az eléggé csúnya volt... Mintha egy erre teremtett bábú lennék...

- De nem vagy az, Szöszi! – fogta két keze közé az arcomat, s emelte fel a fejemet, ám az ő szemei csukva voltak, amit csak összeráncolt szemöldökkel fogadtam. – Tudom, hogy egy barom voltam és a szavak csak úgy kijöttek a számon minden gondolkodás nélkül, de sosem tekintettelek annak. Mélyen te is tudod és azt is, hogy mekkora egy emeletes marha tudok lenni. – próbálta összeérinteni a homlokunkat, viszont, mivel nem látott, inkább összekoccantak, mire elkuncogtam magam, akárcsak ő. – Legalább most hallak nevetni így tudom, hogy nem a morcos arcoddal nézel rám. – mosolygott.

- Valóban egy marha vagy. – helyeseltem. – Teperned kell ám, hogy ki tudj engesztelni. – hülyéskedtem vele picit, mire vigyora még szélesebb lett.

- Bármit megteszek. – mondta.

- Akkor válaszolj, miért is van csukva a szemed? – kérdeztem.

- Mert mondtad, hogy nem érdemlem meg. Így te nyugodtan nézhetsz engem, ha akarsz, de én büntiben vagyok. – ingatta picit a fejét, én pedig hitetlenkedve nevettem fel. El sem hiszem, hogy ilyeneket képes csinálni. – Kinyithatom a szemeimet? – kérdezte olyan jó egy perc csönd után, ami valóban azzal telt el, hogy a fiút tanulmányozom, s azon gondolkodok, hogy lehet valaki egyszerre egy barom és egy nagy gyerek, aki kisebb csellel bármit képes elérni.

- Kinyithatod. – mentem bele a dologba egy mosollyal az arcomon.

- De te nem fogsz ismét elpillantani, ugye? – próbált megbizonyosodni.

- Nem, nem fogok. – ígértem meg neki, ő pedig lassan kinyitotta az egyik, majd a másik szemét is. Hatalmas vigyort küldött felém, s azonnal meg is ölelt. Néha komolyan nem tudom elhinni, hogy ő az én barátom, az én párom.

Jungkooknak persze ezután elmagyaráztam, hogy mi történt Channal és Hyunjinnal, s hogy az exem ezért keresett meg. Tanácsot akart, abszolút semmi sem történt. Igazából ezzel én is reménykedtem benne, hogy az amerikai fog tudni adni valami tippet nekem is, hogy hogyan lehetne megbékíteni a szőkét. Ha ennyire megsértődött, s még sírt is, akkor biztos vagyok benne, hogy Chan nem fogja annyival elérni a megbocsátást, mint amit most Jungkook alkalmazott nálam. Bár tény, én könnyebben kenhető vagyok, hamarabb is olvadok, mint a magas szőke. Neki acélból van az akarata. Makacs, viszont a párja elért nála egy határt, amit nem kellett volna. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatott, arra nem kérdeztem rá, úgy gondoltam, hogy ha nem mondja el magától, akkor én nem fogom ezt erőltetni.

Az én barátom is azt javasolta, hogy próbáljak meg Hyunjin fejével beszélni, s én megbékíteni őt valahogy. Ő is biztos benne, hogy Chan tiszta szívéből szereti, hiszen az öltözőben, s a zuhanyzókban is csak áradozni tud neki a párjáról. Kétségkívül ez ugyan így volt az én legjobb barátommal. Ők valóban remek párost alkottak együtt. Egy ilyen vita nem fogja őket szétszakítani, csupán mégis... A civakodás az civakodás, egy lélekfájdító dolog, aminek jobb, ha minél hamarabb véget vetünk. Bár még a kevés idő is soknak, szinte végtelennek tűnik. Hiszen a rossznak jó szövetségese a kétségbeesés és a reménytelenség, amik közösen alkotnak csapatot, melynek neve: félelem.

Örültem, amiért legalább nekem sikerült Jungkookkal megbeszélnem a dolgokat. Rendeztük magunk körül, s végül engedtem, hogy velem aludjon. Olyan volt, akár egy boldog fiúcska, s még le is tepert miatta, úgy ölelgetett. Én persze jót nevettem rajta, s csak a hajába túrva játszadoztam a tincseivel.

- Elmegyek gyorsan fürödni, jó? Dolgoztam és nem akarok így lefeküdni. – mondtam a rajtam fekvő fiúnak. A fejét eddig a nyakhajlatomba bújtatva pihentette, viszont ekkor kicsit megemelte, s puszit adott a bőrömre.

- Mit szólnál ahhoz, ha kicsit később mennél? – dörmögte, s kezét már be is vezette felsőm alá, ám ezúttal nem oldalamat simogatta, hanem arrébb kúszott kissé, hogy egyik mellbimbómat megtalálva megcsípje azt. Ajkamba haraptam, s arcom azonnal vörös lett, míg testemen végigfutott az izgatottság. – És akkor akár együtt is mehetnénk. – hajolt nyakam másik oldalához, hogy kezével tovább munkálkodhasson kavicsomon.

Kellemeset sóhajtottam, s akaratlanul is igyekeztem kidomborítani a mellkasomat, hogy jelezzem neki; jól esik, amit csinál.

- Jungkook, mama itthon van. – motyogtam, s próbáltam szavakkal leállítani a fiút, ugyanis tettekkel nem tudtam. Képtelen voltam rá.

- Akkor jobb, ha lejjebb vesszük a hangerőt, ugye? – pillantott fel rám csillogó szemeivel, s elmosolyodott. – A békülős szexnél nincs jobb. Meg amúgy is, tudtommal van pár óvszer nálad, amiknek nem kellene unatkozniuk a fiókban. – mondta, mire pironkodva vágtam hozzá a párnámat, de az én ajkaim is felfelé görbültek. – Na, mit mondasz? Megyünk később együtt fürödni? – hajolt vissza le, s kezemet szabadjával lefogta, mielőtt ismét eszembe jutna az, hogy egy párnával elverem őt.

Tudtam, hogy nemet kellene mondanom, hiszen mama itthon van, ugyanakkor... Nem tudtam. Vonzott az a bizonyos nem kéne ezt csinálni. S Jungkook vad tekintete... Egyszerűen levett a lábamról.

- Rendben. – bólintottam.

Másnap közösen indultunk iskolába. Bár számítottam arra, hogy Jungkook nem fog semmit se csinálni, örültem, amiért legalább vele mehetek. Mama szerencsére nem kelt fel, s reggel se tett utalást arra, hogy hallott valamit az éjszaka. Igyekeztem visszafogott lenni, hiszen sem őt, sem pedig a szomszédot nem akartam felzavarni este, hiába tudtam, hogy a páromnak ez ellen semmi ellenvetése nem lett volna.

Viszont, ami az egész napomra rányomta a bélyeget, az a kissé bánatos Hyunjin volt. Láttam, ahogy egyedül lép be az intézmény területére, s Chan már bent volt, de csak nézték egymást. Egyik se ment oda a másikhoz. Ajkamba harapva pillantottam Jungkookra, aki – nagy előrelépést megtéve – a kezemre simított.

- Odamegyek hozzá, oké? – néztem fel rá, s miután bólintott, egy intést követően elköszöntünk, s míg ő Chanhoz, addig én a szőkéhez igyekeztem egy tettetett mosollyal, miközben csápoltam neki, hogy mindenképp észrevegyen.

El kell érnem, hogy ezek ketten kibéküljenek.

Hello Sütikék! I DID IT!!! Sikerült megírnomXD Rekordidő alatt gépeltem be 2000 szót, kemény egy óra alatt hoztam ezt össze. Konkrét leesnek az ujjaim a helyükrőlXD

Na szerintetek Jungkook jól cselekedett?🥰 És mit fog Jimin kitalálni, amivel kibékíti Hyunjint és Chant?🤔

Hogy vagytok?♥️♥️ Éjjeli baglyok jelen vagytok?😂♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook