A menhelyen igyekeztem nem azon agyalni, ami ma történt. Amikor az egyik nagyszájú kiszúrta a foltot a nyakamon, azonnal megkérdezte, hogy van-e barátnőm, s mutatok-e róla képet. Természetesen nem vártam el Jungkooktól, hogy kihúzzon a kellemetlen szituációból, s lovagiasan bejelentse, ő a párom, viszont egy kisebb segítségért hálás lettem volna. Azok után meg főleg, hogy ő is beszállt a játékba, s tetette a hülyét. Persze a tekintetében láttam, hogy nem szívesen teszi ezt, csupán védeni akar minket, de sokkal egyszerűbb lett volna, ha azt mondja, amit én; annak a srácnak semmi köze a magánéletemhez.

Végül Youngja volt az, aki Jonghoval elhessegette a kíváncsiskodót. Úgy tűnt, hogy átvették Hyunjin helyét, hiszen ő éppen Channal volt, elmentek vizet venni a kemény edzés után. Elég kellemetlen volt, főleg miután megjegyezte a tag, hogy miért olyan nagy dolog az, ha megkérdezi, kivel hancúroztam, mert őt csak érdekelte a másik fél kinézete. Jungkook persze azonnal megkérdezte, hogy jól érzem-e magam, amire csak egy hamiskás mosollyal válaszoltam, hogy minden rendben van.

Nem akartam, hogy az égről a csillagokat lehozza nekem, s azonnal mondja el mindenkinek, hogy együtt vagyunk, de legalább a helyzeten megpróbálhatott volna javítani. Nem vártam el tőle sokat, mert tudom, hogy nehéz ez az egész, illetve én sem akarok az emberek célpontja lenni, viszont mégis sértett egy kicsit ez az egész. Lehet, hogy azért, mert régen Channal is titkoltuk, viszont ő kiállt értem, ha tudta, hogy valaki túl messzire ment. Nem egymáshoz akarom hasonlítani a két srácot, csupán jobb érzéssel töltött volna el, ha kicsit is, de összeszedi magát.

Legalább az, hogy az állatokkal foglalkozhattam, elterelte valamelyest a gondolataimat. Yunsik megpróbált rákérdezni arra, hogy Jungkookkkal mi a helyzet, de én megkértem, hogy ezt most hagyjuk. Kicsit magam alatt voltam miatta, de ez valószínűleg csak azért van, mert én reagálom túl. Hajlamos vagyok erre.

- És anyádék? Úgy tudom, hogy egy ideig itthon maradnak még. – támaszkodott meg a lapát nyelével, s úgy méregetett kíváncsian.

- Igen, azt mondták, hogy mindenképp szeretnének maradni addig, amíg nincs meg a ballagásom, aztán pedig meglátják. Tudod, hogy milyenek. – pillantottam rá, mire elnevette magát.

- Nem bírnak megülni a seggükön. De gondolom annyira nem marasztalod őket. – kezdett el ismét lapátolni, hiszen nem haladtunk úgy a takarítással, ha csak én dolgoztam.

- Őszintén szólva nem tudom. – sóhajtottam. – Olyan téren nem, hogy abszolút semmi jót nem tettek, csak most próbálnak javulni és behozni azt, amit közel 18 év alatt nem tudtak. Viszont... Néha jó azt érezni, hogy nekem is vannak szüleim. – rántottam vállat kissé szomorkásan.

Yunsik eleinte nem is tudott megszólalni, csak a szuszogását hallottam, miközben a nagyobb kupacokat felemelte az eszköz segítségével, s a talicskába öntötte. Nem igazán szerettem a csendet, hiszen olyankor a gondolataim könnyen tudtak pusztítani. Jobban kedveltem a társalgást, viszont jelenleg nem lehetett semmilyen kellemes témáról beszélgetni. Túlságosan lehangolt voltam több dolog miatt is, ám ezt nem akartam a nagybátyámra is átvezetni, aki semmi rosszat nem akart azzal, hogy érdeklődött.

Éppen meg akartam szólalni, hogy tereljem a témát, amikor ő ezt megtette helyettem.

- Van egy új lakónk. Még kicsi és úgy kell őt etetni. Meg akarod nézni? Hamarosan úgyis etetés lesz, akkor te is megtehetnéd. – indult ki, mire én kissé boldogan, ugyanakkor értetlenül néztem rá.

- Mi lesz a takarítással? – pislogtam nagyokat, s mutattam a még kezemben lévő lapátra, amit hamar el is vett tőlem, s a falnak támasztotta a sajátja mellé.

- Kangék jönnek nekem eggyel, amiért egyszer beugrottam helyettük és az ő részüket is én csináltam. – rántott vállat. – És ők amúgy is hárman vannak, megoldják. – húzta le a kesztyűjét, akasztotta fel a rácsra, s indult el célirányosan, én pedig kapkodva, de utána siettem.

Yunsik nem volt sokkal magasabb tőlem, Jungkooktól alacsonyabb férfiről volt szó, viszont olyan nagyokat lépett, hogy nekem szinte futnom kellett mellette. Biztos én sétálok lassan, s azért esek majd' orra, amikor valóban sietni kell az ilyen emberek miatt.

Az egész épületen át kellett mennünk, hiszen az újabb lakók, főleg a kicsik, ők máshol vannak elhelyezve. Több figyelmet is kapnak, pláne az etetés miatt. Sosem értettem az olyan embereket, akik képesek voltak kirakni őket az utcára, amikor ők nemhogy most, de olykor fejlett korukban sem képesek megfelelően gondoskodni magukról. Azokról pedig beszélni sem szeretnék, akik bántalmazzák őket. Undorodni tudok az olyanoktól, s én soha nem lennék képes erre.

Ahogy beértünk, már nyöszörögni is kezdtek a kicsikék, ezzel jelezve, hogy már éhesek. Két önkéntes fiatal lány már bent volt, meg is hajoltak nekünk köszönésképp, bár a földön ültek, ölükben a kicsikék voltak, s cumisüvegből itták a kis táplálékukat. A nagybátyám is elővett kettőt, amik el voltak mosva, s öntött bele tejet. Az egyiket felém nyújtotta. Ez sokkal kisebb volt, így biztos lehettem benne, hogy egy kiscicával lesz dolgom, hiszen őket szoktuk ilyennel etetni. Vagy a kisebb kutyusokat, de az itt lévők már mind nagyobbacskák voltak, s megbirkóztak a nagyobb, s több adaggal.

- Az új cicust keresitek? – kérdezte a hosszabb fekete hajú lány, akinek a fején egy sapka volt. Yunsik helyeselve válaszolt, s érdeklődött, hogy kapott-e már enni. – Nem, még nem került sorra, szóval nyugodtan. Ott van bal szélen. – biccentett a fejével, hiszen mindkét keze foglalt volt. Az egyikkel a kutyust tartotta, a másikkal pedig a cumisüveget.

Én azonnal meg is iramodtam, s mikor odaértem, eleinte csak bekukucskáltam, hogy lássam, fent van-e a picurka. Kis nyöszörgő hanggal, s szinte kúszva jött felém. Valóban még nagyon fiatal volt a cicus, még bébi. Kinyitottam a zárka ajtaját, s óvatosan a kezembe vettem, miközben gügyögtem neki. Ő persze nyávogott, s már a kajáját várta. Picike karmával halvány csíkokat húzott a karomon, de egyáltalán nem zavart.

Le is ültem törökülésbe, s etetni kezdtem a cicát. Mohón kezdett táplálkozni, én pedig nem győztem őt hatalmas mosollyal, s lágy szavakkal csitítani, nehogy a végén baj legyen abból, hogy ilyen falánk.

- Hogy került ide? – kérdeztem, s felpillantottam a nagybátyámra.

- Egy dobozban volt a menhely előtt. A kamerán nem látható a pasas arca, de nem is nyomoznak utána, mert legalább nem cselekedett rosszabbul. Mondjuk jobb lett volna behozni, mert így szegény egész éjszaka kint fagyoskodott. – mesélte.

- Szegénykém, mit tettek veled. – húztam a számat, s pillantottam a fehér cicusra.

Igazából egész jól éreztem magam a vége felé. Yunsik bár otthagyott, mert mégis elment segíteni, de mondta, hogy én maradjak nyugodtan, a lányoknak úgyis kell a plusz munkaerő. Meg is ismerkedtem velük. Nagyon kedvesek, ők is gimnazisták, viszont két évvel fiatalabbak. Kellemesen elbeszélgettünk, s az állatok iránti szeretet és törődés hamar közös témává nőtte ki magát köztünk. A rövid, váll felett érő barna hajú az Nari, a hosszú fekete pedig Yunseo.

Hárman hamar megetettük az állatokat, hiszen szerencsére nem volt olyan sok kicsi, akik nem tudnák megenni a tápot, én pedig már mehettem is haza. Az öltözőben pakoltam a cuccaimat, amikor a telefonom jelzett, hogy üzenetem érkezett. A kezembe vettem, s valahol reménykedtem abban, hogy Jungkook lesz az, de nem ő volt. Chan írt nekem, hogy otthon vagyok-e. Bepötyögtem neki, hogy nem, most indulok haza a menhelyről, de ha ad nekem 30 percet, akkor otthon leszek. Kissé furcsálltam, s aggódtam is, amiért írt nekem. Valami baj történt talán?

Miközben ezen agyaltam, sikeresen begomboltam az utcai nadrágom gombját, s a sliccet is felhúztam. A telefonom képernyője ismételten felvillant, hiszen az exem folytatta a beszélgetést. Értem jön. Összeráncoltam a homlokom, de nem ellenkeztem. Nyilván nekem is jobb, ha nem buszoznom kell, hanem valaki elvisz kocsival, ahol még meleg is van, s nem kell kétszer átszállnom.

Olyan 5 percet várhattam az exemre, aki leparkolt a menhely előtt. Kissé izgultam, hiszen tartottam attól, hogy Hyunjinnel történt valami, esetleg összevesztek valamin, s azért keres meg, hogy kibékítsem őket. Nem akartam túlgondolni a dolgokat, de volt bennem egy bizonyos félsz, hogy valami nagy probléma lehet. Nem szokott csak úgy megkeresni. Sőt, ha a társaság miatt nem lett volna muszáj, nem is találkoztunk volna.

Beültem mellé, miután köszöntem, s bekötöttem magam. Azonnal megkérdeztem, hogy valami baj van, s a reakciója egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő. Egy nagy sóhajjal dőlt hátra, s nem is indultunk sehova, csupán a motort járatta, hogy a fűtés menjen.

- Szóval ugye már együtt vagyunk egy ideje és... Nem is terveztem szétmenni vele, mert tényleg nagyon szeretem, de ő haladni akar. Terveztük azt, hogy suli után összeköltözünk, viszont mondta, hogy mutassam be őt a szüleimnek. Én már ismerem az ő családját és nagyon jól ki is jövök velük, viszont tudod, hogy az enyémek... – húzta a száját, s próbálta valahogy összeszedni a gondolatait, hogy utána normálisan ki tudja fejezni magát. Még a kezével is igyekezett magyarázni nekem, de én csak bólintottam.

- Vallásosak. – mondtam ki helyette.

Chan ezért is félt anno velem mutatkozni. A családból mindenki vallásos, s nem merte elmondani, hogy meleg. Nem tudta, hogy hogyan reagálnának, s nyilván nem szeretett volna 14 évesen az utcára kerülni azért, mert bevallja, hogy őt a saját neme vonzza.

- Múltkor ment a tévében, hogy felvonulást tartottak. Apám folyamatosan azt hajtotta, hogy az ilyenek nem érdemelnek megbocsátást és mekkora szégyen lehet ez egy családnak, ha egy igazi selejt van köztük. – motyogta szomorúan.

- És nem mondtad ezt Hyunjinnak? – kérdeztem óvatosan.

- Dehogy mondtam! Azok után nem mertem, hogy én ennyire jól kijövök az ő őseivel. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát amiatt, hogy nemhogy nem fogják kedvelni őt, de még engem is kitagadnak. – mesélte, én pedig csak bólogattam. Nyilván ez elég necces helyzet volt, s hiába vagyok én is meleg, valahogy ezt a helyzetet nem tudtam átérezni. Minden vallomás más, minden reakció más. Nincs két ugyan olyan. S akárcsak egy érmének, ennek is két oldala van, két kimenetele; jó vagy rossz. – Mondtam neki, hogy én még nem szeretném ezt, aztán pedig veszekedtünk. Én is durva voltam vele és nagyon megbánthattam, pedig nem akartam. Csak ugye nagyon makacs és nem mindig fogja fel a nem szó jelentését. Rettentő rosszul érzem magam emiatt, főleg, hogy fel se veszi a telefont. Volt egy nagyon csúnya mondatom neki és... Baszki, Jimin, én még sosem láttam őt sírni és a szívem szakad meg érte! – túrt a hajába, én pedig a vállára fogtam.

- Szeretnéd, hogy beszéljek vele? – kérdeztem óvatosan. – Most idő kell neki is, meg neked is. Ha gondolod, elmondom én neki, hogy mi a helyzet a szüleiddel. Te pedig nagyon gyorsan találj ki valamit addig, hogy hogyan fogod kiengesztelni. – fenyegetettem meg mutatóujjammal.

- Megtennéd? – kérdezte, én pedig elmosolyodtam, s bólintottam egyet.

- Meg. Ne aggódj, minden rendben lesz. Viszont ma már nem megyek át hozzá. Nagyon feltűnő lenne, de holnap elhívom magamhoz, hogy aludjon ott.

- Rendben. – bólogatott. – Köszönöm szépen Jimin. – mosolygott hálásan. – És mondd... Van ötleted, hogy mit adhatnék neki? – vakarta a tarkóját kínosan nevetve, én pedig gondterhelten sóhajtottam egyet. Fogalmam se volt. Hyunjin kedveli a divatot, rengeteg ruhája és ékszere van. Nem tudom, hogy mivel lehetne kiengesztelni.

- Egyenlőre nincs, de ha eszembe jut valami, azt mindenképp elmondom neked. – nyugtattam meg, ő pedig bólintott egyet.

Végül csak elindultunk. Chan hazavitt, s ismét megköszönte a segítségem, s mondta, hogyha az éjszaka közepén is jut eszembe valami, akkor is írjak rá. Ezt már csak nevetve fogadtam, s egy baráti ölelés után kiszálltam a kocsijából, s elindultam a lakótömb felé. Már elég sötét volt, s igyekeztem is fel a lakásba. Fáradt voltam, s csak egy forró zuhanyra vágytam, semmi többre.

Amikor kinyitottam az ajtót, meglepve fogadtam, hogy Stella nem rohamoz meg azonnal. Sőt, egyáltalán nem jött elő a kutya. Mama már biztosan aludt, s úgy gondoltam, valószínűleg a szobájában van, s vele együtt szundikál. Levettem a cipőmet, s a tartóra tettem, de ekkor láttam, hogy egy nagyobb pár is ott van. Ráncba szaladt a homlokom, s a hirtelen öntött el a melegség, amikor egy torokköszörülést hallottam magam mögül.

Jungkook állt ott, én pedig azonnal fel is pattantam, hogy a fiú karjai közé vessem magam ezután a fárasztó, s eléggé lehangolt hangulatban telt nap után, ám ő eltolt engem, amit nem értettem. Csúnyán, kissé mérgesen nézett rám, s mellkasa előtt összefonta karjait.

- Nem gondolod, hogy magyarázattal tartozol nekem? – kérdezte, nekem pedig megrángott a szemöldököm.

- Ezt hogy érted? – kérdeztem vissza értetlenkedve, ő pedig idegesen felnevetve a hajába túrt.

- Miért voltál a legjobb haverommal, aki elvileg az exed és miért kellett őt megölelned? – mosolygott gúnyosan, én pedig azt hittem, hogy menten elnevetem magam. Most komolyan féltékeny?

- Mert megtehetem, mivel csak a barátom? – kérdeztem vissza nevetve, s próbáltam megölelni őt, de ő ezt nem akarta hagyni. – Jungkook, komolyan, ne legyél ilyen. Semmi sem történt, mert csak eljött értem. – mondtam neki, s még mindig próbáltam legalább egy ölelést kikuncsorogni, ha már egész nap szinte hozzám se ért, de ő nem hagyta magát. – Most komolyan ezt fogod csinálni? – kérdeztem nyűgösen, ő pedig felhorkantott.

- Te meg komolyan így fogsz bánni másokkal? Mindenkit megölelsz meg tudom is én? – kért számon.

- De Hyunjinékat is szoktam ölelgetni! – csaptam a combjaimra hitetlenkedve, s leesett az állam attól, hogy komolyan az exemre féltékeny, aki az egyik legjobb barátom párja, s soha nem jönnék vele össze újból, mert nem vagyunk jók együtt.

- De ők nem olyanok! Ők nem csókoltak vagy dugtak téged régen... Bezzeg én azért jöttem, hogy együtt aludjunk, erre ez fogad. – morgott, én pedig megelégeltem ezt a viselkedést, főleg, hogy az előző mondata eléggé fájdalmasan hatott számomra.

- Igen? Azért jöttél, hogy itt aludj? – kérdeztem vissza, s idegesen bújtam bele a papucsomba. – Akkor vagy a kanapén leszel éjszaka, vagy tudom is én hol, de ha ekkora paraszt vagy velem, hozzám be nem jössz! – trappoltam a szobám felé, s csak úgy fortyogtam a dühtől.

Mégis mi volt ez a hangnem? Meg az, ahogy elmondta... Annyira nem szeretem, amikor féltékeny, hiszen anno, amikor megismertem Wookheet is így viselkedett. Néha aranyos, de olykor ki tud borítani, mint például most. Rettentően megalázóan fogalmazott, s most igenis mérges voltam rá emiatt. Tudhatná, hogy sosem tennék semmi olyat, amivel félrelépnék, hiszen én vártam rá annyi időn át. Meg amúgy is, Chan a legjobb barátja, sosem csalná meg Hyunjint, főleg, hogy most is azon van, hogy valahogy megbékítse a fiút.

Komolyan mondom, hogy nem hiszem el, hogy nemrég jöttünk össze, de már most veszekszünk azért, mert túlgondolja a dolgokat... Idióta Amerikában nevelkedett gazdag ficsúr...

Hello Sütikék! Na sikeresen befutottam ezzel a — sajnos csak 1 — résszel. Rettenetesen sok dolgom volt a hétvégén, s egyszerűen nemhogy írni nem tudtam, de csöppnyi szabadidőm sem akadt.

Le vagyok maradva a könyv részeivel, úgyhogy jövő hétre az a terv, hogy vért izzadva fogok írni, mint a güzü, hogy ezeket behozzam😌

Mit gondoltok, Jungkook durva volt? Mit fog tenni? Sértődötten hazamegy, vagy megpróbál kibékülni Jiminnel?

És mi a véleményetek arról, hogy Hyunjin és Chan összekaptak? Szerintetek sikerül megbékíteni a szőkét? Vajon mit mondhatott neki Chan, ami ennyire rosszul eshetett neki?🥺

Khmkhm... Hétfőn 65. rész🤫

Hogy vagytok?🥰♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook