Anya kíváncsian, kisebb mosollyal nézett végig a kicsi szobámon, de nekem pont elég volt. Ez egy nem túl nagy lakás, van 2 háló, egy fürdő és egy apró konyha, illetve nappali. Számomra ez elég kínos volt, több szempontból is. Alapból az nem lenne normális, ha az anyámnak kellene bemutatnom, hogy hol lakok, milyen a szobám, milyen érmek lógnak a falamon, mivel részese kellett volna lennie annak. Ám ez nem így alakult. Ő nem kért abból, hogy engem nevelhessen. Bár nem bánom, mert örülök, hogy a nagyszüleimhez kerültem. Sokkal jobb az életem így, még akkor is, ha kiskoromban egy traumaként dolgoztam fel, hogy mellettem nem anyukám vagy apukám sétál, mert őket nem érdeklem.

- Takaros szobád van. – jegyezte meg, én pedig csak bólintottam egyet. Nem akartam ellenséges lenni, de mit tehettem volna? Közös témám sincs vele és hiába látom rajtuk a kisebb változást, még mindig képtelen vagyok beszélgetést kezdeményezni. – Jól érezted magad a bulin? – próbálkozott ő, majd elmosolyodott. – Bár... Biztos vagyok benne, hogy jól. – ült le az ágyamra, s paskolta meg maga mellett a helyet. Megjegyzésére kissé zavarba jöttem, egyáltalán nem számítottam erre, de erőt vettem magamon, legalább annyit, hogy néma kérésének eleget tegyek, s letegyem a hátsómat a puha matracra, amit egy zöld takaró fedett. – Csak nem zavarban vagy? – kérdezte, én pedig elhúztam a számat, s lehajtottam a fejem.

- Ezek után az lenne a fura, ha nem lennék zavarban. – motyogtam, s inkább az ölemben lévő kezeimet kezdtem tanulmányozni. Nem tűnt érdekesebbnek, csupán nem akartam ránézni az érdekesen viselkedő nőre. Túlságosan kellemetlen szituációt teremtett, s ezért sem akartam illetni a tekintetemmel őt. Remélem, hogy nem akar felvilágosítást tartani nekem, mert akkor kiugrok az ablakon.

Természetesen minderre ő csak elnevette magát, s még a vállamat is lágyan megfogta. Egy érdekes érzés futott végig a gerincem mentén. Nem tudtam eldönteni, hogy az jó volt-e, avagy rossz.

Kisebb koromban nagyon ragaszkodtam a szüleimhez. Akkor ténylegesen fiatalka voltam, aki a nap nagy részét az anyja, esetleg az apja ölében tölti. Rengeteget sírtam, amikor elmentek, s engem nem vittek, vagy nem vihettek magukkal és mamáékkal kellett lennem. Anyám felől csak nagyapámat ismertem, de nála nem töltöttem túlzottan sok időt. Beteg lett és már nem tudott vigyázni rám, ezért kerültem apa szüleihez. Eleinte iszonyatosan nehéz volt, s bár nem emlékszek kristálytisztán mindenre – elvégre az lehetetlen, az emlékek egy része törlődik az agyból, hiába volt az régen hatalmas dolog –, de azt tudom, hogy rengeteget sírtam. Minden gyerek azzal a két felnőttel akar lenni, akik eddig a mindennapjai részei voltak, s én sem kívántam mást.

,,Az élet nem fenékig tejfel" – szokás mondani. Nehéz volt megszokni azt, hogy egyre többször vannak távol, viszont a végére... Már az volt a furcsa, ha itthon voltak. Hihetetlen, hogy kicsiként mennyire tudtam örülni annak, ha látom őket, ha hazajöttek, ellenben most semmi más, csak nyűg. Végighallgatni pár történetet, ami külföldön érte őket, s talán nekik mókás, kacagva mondják el, nekem eleinte nem jelentett semmit – hiszen azzal voltam elfoglalva, hogy végre velem vannak –, később haragot képzett, elvégre mindezt nélkülem élték át, majd szomorúságot, mivel sokkal fontosabb volt nekik az utazás, az, hogy lássák a világot, minthogy a saját gyerekükkel törődjenek. S ismét megjelent az, ami elsőnek; nem érdekelt. A különbség annyi volt, hogy azzal se törődtem, hogy hazatértek.

Amit akkor éreztem, a hatalmas szeretetemet, ami feléjük mutatkozott, s bontakozott ki, mint bimbózó rózsa virága, egyszerűen csatát vesztett a csalódás ellen. Hosszú évekig folyt ez a harc. Oldalukon remény, s reménytelenség volt. Végül győztesként nem a kötődés tehette fejére a koronát, melyet vérrel vesztett ő, s szerzett meg más.

A gondolataim kavarogtak, egyszerűen összezavart ez a kisebb áramütés, ami végigfutott testemen, mikor kedvesen hahotázva, lágyan ért hozzám. Az akkor elesett szeretet, s társa, a remény, fél térdére kelt; készen állt egy újabb harcra. Viszont ezt a két érzelmet nem tudtam másként értelmezni, mint gyermeki illúzióval, a naivitással lehetett csak azonosítani. Én pedig semmiképp sem akartam ismét abba a csapdába sétálni, amibe akkor. Bár győztes valaki csak akkor lehet, ha felveszi a kardot, s csatába száll; én nem akartam értelmetlen dolgokra pazarolni az időmet, s hagyni, hogy újra felsértsem a régmúlt sebeit, s újakat is szeljek magamnak.

- Tudod... – kezdett bele a mellettem ülő nő, amiért hálás voltam, hiszen úgy éreztem, lassacskán megőrjítenek a saját gondolataim. – Kicsit meglepett ez a Jungkookos dolog. Nem számítottam rá, de nem is tudhattam, hiszen nem voltam melletted. – ingatta a fejét, s orcáján elhelyezkedő mosolyát megtartotta, de szemei szomorúságot tükröztek, ahogy az íróasztalomat nézte meredten. – Figyelj! – nézett rám hirtelen. – Nem fogok most elkezdeni anyáskodni, mert felesleges, szerintem ezt te is tudod. Nem akarok még több gondot okozni neked, és, ha szeretnéd, nem is kell úgy tekintened rám, mint az anyádra. Teljesen megérteném a döntésed. Nem voltam jó szülő, már belátom és rettenetesen bánom. De a múlton sajnos nem tudok változtatni és nem is akarok, mert belőled nagyon jó ember lett. A nagyszüleid remek munkát végeztek, amit mi nem tudtunk megtenni. Talán jobban is jártál velük, mert ha egyszer neked is lesz, vagy lesznek gyerekeid, mert sikerül örökbe fogadnotok, akkor te már biztosan jól fogsz bánni velük és nem fogod elkövetni azt a hibát, amit mi. – nézett rám, én pedig egyszerűen reagálni sem tudtam. – Úgy érzem nincs jogom ezt mondani, de örülök és büszke vagyok arra, hogy egy ilyen jó fiam van.

Teljesen lefagytam, annak ellenére, hogy melegség öntött el a meglepettség miatt. Teljes mértékben váratlan volt ez a monológja. Elgondolkodtató, s igazat kell adnom neki. Nem volt példamutató anya, s én is úgy vélem, jobban jártam így, s jobb lehetek, mint ők, mert ezt láttam magam előtt. Én is ilyen akartam lenni, mint a nagyszüleim. Akik koruk ellenére magukhoz vettek, s képesek voltak felnevelni, minden hibámmal szeretni, s egy olyan életet, egy olyan világot biztosítani nekem, egy olyan valóságot, mely többé már nem képzelet-fátyolként hatott, melyben tudom; van, aki a hosszú utamon fogja a kezem, s sose hagy magamra.

- Tényleg jó munkát végeztek. – ejtettem én is egy kisebb mosolyt, s bólintottam egyet. – De nektek is volt ebben kezetek. Nem szemét akarok lenni azzal, hogy ezt mondom, de hálával tartozom, amiért itt lehettem velük. – mondtam szinte suttogva. – Viszont mindezek ellenére ti vagytok a szüleim. Nem foglak máshogy hívni és nem azért vagyok ilyen, mert mindenképpen bűntudatot akarok kelteni bennetek, csupán... Nekem ez furcsa. Hogy itt vagytok és próbáltok közelebb kerülni hozzám. Kissé kellemetlen is, hogy őszinte legyek. – simítottam a tarkómra egy kínos mosoly kíséretében.

- Teljesen megértem. – mondta anya. – Nem szeretnék mániákus programokat szervezni, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. – nevetett, s maga elé emelte a kezeit. – Viszont, ha úgy érzed, nyugodtan kereshetsz. Tudom, eddig nem azt kaptad, hogy azonnal ugrottam, de beláttam, hogy hibáztam és, ha te is benne vagy, én és apád is szeretnénk jobb irányba sodródni. – puhatolózott. Egy kisebb mosolyt ejtettem, s úgy gondoltam, kisebb tesztnek vetem alá.

- Rendben, akkor segíts, ezt hogyan tudnám eltakarni? – húztam le a garbót, s fordultam úgy, hogy anya tökéletesen lássa a nyakamon lévő foltot. A nőnek leesett az álla, hiszen nem kicsi nyomról volt szó, s kezét emelte is, hogy megérintse, ám a levegőben megállt, s a szemeimbe nézett.

- Jungkook másodállásban porszívó, vagy mi? – kérdezte, mire nem tudtam megállni, s elnevettem magam. – Egyébként meg felesleges eltakarni. – rántott vállat. – Szerintem büszkélkedj vele. – nézegette, nekem pedig ráncba szaladt a homlokom. – Most mi az? Én biztosan dicsekednék másoknak, hogy van egy szerető párom.

- Semmi, csak ez annyira emlékeztet valakire... – motyogtam.

Legalább abban biztos lehetek, hogy nem anya merészségét örököltem.

A napom további része – miután elmentek a szüleim – tanulással ment. Nem tettek megjegyzéseket, sőt, miután anyával kimentünk, apa megkért, hogy vegyem le azt a garbót, mert teljesen feleslegesen van rajtam. Igaza volt, már látható volt az, amit igyekeztem elrejteni. Érdeklődtek Jungkook iránt, s bár nagyjából válaszolgattam, hogy jól vagyunk, olyan sok kérdésre nem tudtam felelni. Nem sok ideje, hogy tisztáztuk egymás között a dolgokat, hiába ők erről mit sem tudnak. Nem akartam beavatni őket, hiszen a végkifejlet ugyan olyan lenne; egy pár vagyunk a fiúval.

Hyunjin is felhívott, hogy hogyan érzem magam, minden rendben van-e. Értékeltem a figyelmességét, s még nevetnem is sikerült, mikor azt mondta, hogy legszívesebben szétverné azt a barmot, sőt, akkor is megtette volna, de ráhagyta ezt a lovagomra. Állítása szerint fontosabbnak tartotta azt, hogy engem megpróbáljon lenyugtatni, hiába érzett késztetést, hogy péppé verjen egy ilyen erőszakos állatot.

Természetesen a fiú kiszúrta a nyakamon lévő foltot, ami úgy tűnt, hogy a mai napon főszerepet kapott. Egyetlen kérdést, nem is, inkább utasítást adott; meséljek. Nyilván nem akartam teljes részletességgel elmondani, hogy mit csináltunk, s figyelmen kívül hagytam a fiú ilyesfajta érdeklődését. Utólag már inkább nem is néztem a telefonomra, hiszen mást se láttam, csak az önelégült vigyorát, ami csak zavartabbá tett. Ez a srác komolyan megjósolja a jövőt, néha félek is tőle emiatt. Vagy csak nagyon jó megérzései vannak. Nem is értem, hogy miért nem veri el a pénzét szerencsejátékokban.

Az iskolában ismét megszaporodtak az edzéseink száma. Hamarosan ismét meccsünk lesz, csupán eltolták a dátumot. Az egyik csapatot csalással vádolták, úgyhogy jelenleg nyomozás folyik. Ez nem gond, hiszen így több időnk van gyakorolni, viszont két hét az két hét. Addig csak izgulni fogunk, s túl akarunk lenni rajta minél hamarabb.

Hyunjint bár megkértem, hogy segítsen valahogy eltüntetni a foltot, hiszen én bármit csináltam, semmi sem működött. Pedig olyan kutatást végeztem az interneten, mintha egy dolgozatra kellene felkészülnöm, s egy bizonyos dologgal nem vagyok tisztába. A fiú végül az alapozót javasolta, de hozzátette, hogy amikor ő a közelben van, nem ajánlatos azt magamra kennem, mert utánam jön, s letörli. Szerinte ez is egy módja annak, hogy mutassuk; foglaltak vagyunk – hiába jelenthet ez több dolgot – és mondta, hogy valószínűleg Jungkook sem azért csinálta ezt, mert szégyellné, esetleg számára probléma lenne az, hogy vannak rajtam nyomok. Tulajdonképpen igaza van, csupán nekem okozott kellemetlenséget a sok kíváncsi tekintet, de legalább kérdéseket nem kaptam. Legalább is ismeretlen, vagy kevésbé ismert emberektől nem. Youngja és Jongho is kifaggattak, de nekik csak nagyobb vonalakban igyekeztem elmesélni a történetet. Szerencsére a szőke is csendben maradt, s csak mosolygott magának.

Bevallom, kicsit féltem elmondani Youngja előtt, hogy Jungkookkal lefeküdtünk, hiszen ők ezt nem tették meg, hiába volt hosszabb a kapcsolatuk, mint a miénk. De a lány nem tűnt szomorúnak, sem pedig csalódottnak, sőt, örült nekünk. Néhány perverzebb megjegyzést is tett, amin csak pironkodni tudtam, s eltakarni a vöröslő arcom. Boldog voltam, amiért szent a béke. Úgy nézett ki, hogy az életem kezd helyreállni, legalább is, ha a barátaimat, s a szüleimet veszem figyelembe ennél.

- Szerdán nem megyünk el valahova? Mondjuk mozi? – kérdezte Hyunjin, miután vége lett az edzésnek, s mindannyian kiterültünk az iskola udvarán egy padon. Nem volt annyira hideg, s mindenkinek melege volt. Nem kíméltük egymást, hiába baráti játék volt.

- Nem, én délután a húgommal tartok gyógytornára. – rázta a fejét Youngja.

- Én dolgozok. – húztam a számat. Most, hogy eltolták a meccsünket, szeretnék bemenni a menhelyre. Yunsikkal is rég beszéltem, s hiányzik, elvégre szinte a mindennapjaim része volt a nagybátyám, akit mostanság elhanyagoltam.

- Őszinte leszek... Semmilyen romantikus szarra nem vagyok hajlandó beülni veled. – mondta Jongho, mire mi Youngjával összemosolyogtunk, Hyunjin pedig nagy szemekkel nézett a fiúra. – De tőlem mehetünk. – rántott vállat.

- Hát... Legalább mozizunk. – ingatta a fejét a szőke, s törődött bele a dolgokba.

- Mi is filmezhetnénk egyik este. – böködte az oldalamat csapatunk egyetlen női tagja, aki egyébként nagyon jó barátságot kötött azzal a lánnyal, akit a tavaszi bálon ismertünk meg. Örültem neki, mert kellett neki egy barátnő, akivel meg tudta beszélni a dolgait. Persze én is ott voltam neki, ahogyan a többiek is, de mégis más a helyzet.

- Benne vagyok. – bólintottam, viszont ekkor megláttam Chant, s Jungkookot, amint felénk tartanak. Nekik is vége volt az edzésüknek, csupán ők még fürödtek is, s megszárították a hajukat.

- Sziasztok! – köszönt az exem, majd Hyunjinhez lépve egy csókot adott neki. Nem mondom, én is vártam ugyan ezt Jungkooktól, de ő csak a vállamra simított. Nem volt baj, hiszen gondolom még nem áll készen arra, hogy megtudják, hogy együtt vagyunk, csak... Basszus, rajtunk kívül senki sem volt az udvaron.

Mindenesetre nem tettem szóvá, hiszen én is valamelyest tartottam mások véleményétől, főleg, hogy senki se volt ezzel tisztába a baráti társaságunkon kívül. Az viszont meglepett, hogy Chan egyre bátrabb. Nem tudom, biztos Hyunjin hatása, vagy csak már nem érdekli őt ez az egész, hiszen pár hónap, s elballagunk.

Én nagyon örültem, hogy ezt a lépést képes volt megtenni. A szőkén is látszott, hogy boldog miatta. Ki tudja, hogy meddig faraghatta őt, mire megkapta ezt. Büszke lehetett rá, s Chan is magára. Én is az lennék, ha mernék lépni, de így, hogy még Jungkooknak is nagyon új ez az egész, nem fogok. Nyilván nem szeretném, hogy jelenetet rendezzünk az iskolában minden egyes nap, az összes szünetben, de már attól is a nap 24 órájában vigyorognék, ha csak egy ölelést kapnék tőle. Viszont egyenlőre megelégedtem ennyivel. Én tudom, hogy szeret, még akkor is, ha most még nem meri ezt mások előtt is kifejezni.

Hello Sütikék! Itt is van az új rész! Sajnálom, hogy eddig tartott, de köszönjük szépen az etikatanáromnak és a szemét dolgozatának, amiben pofáznom kell 8 oldalon át a semmirőlXD

Na igyekszek visszatérni és aktívan írni, csak nem voltam a legjobban mostanság. Meg próbáltam valamit kezdeni a borítókkal, ami a következő szavazásban lesznek. Szerencsére sikerült nagyjából megoldanom a problémát, de amíg nem vagyok teljesen megelégedve, addig nem fogom hagyni😂♥️

Hogy vagytok?🥰♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook