Ahogy azt Hyunjin tegnap a vásárlásnál eltervezte, ma este valóban bulizni fogunk menni. Bevallom, kicsit vártam, mert talán nem szeretek inni, s nem vagyok egy olyan típus, aki vágyik ilyen helyekre, most úgy éreztem, hogy jót fog tenni egy kis kikapcsolódás. Viszont arról fogalmam se volt, hogy mit vegyek fel. Szerettem volna jól kinézni, s tetszeni Jungkooknak, éppen ezért is túrtam fel a szekrényemet, s próbáltam egy olyan szettet összeállítani magamnak, ami kényelmes is, de jól is mutatok benne. Nem volt olyan jó idő még, hogy rövid ujjú ingben menjek, viszont erősen agyaltam azon, hogy mindezek ellenére azt fogok felvenni, mert egy szórakozóhelyen elég meleg szokott lenni. Meg persze inni is fogunk, főleg, hogy Chan és Jungkook nem, mivel vezetnek, ezért nekem kell Hyunjinnal piálgatnom. A probléma viszont az, hogy míg én két pohár soju után képes vagyok mindenből kettőt látni, s elterülni a padlón, addig a magas szőke még 8 üveg után is olyan egyenesen fog menni, mintha egész életében vonalzónak készült volna.

Egyedül a fekete farmeromban voltam biztos, hiszen ahhoz minden illett. Legalább is szerintem. Több inget is felpróbáltam, de valamelyikhez nem volt kedvem, esetleg nem tetszett már annyira, mint régebben, szóval legalább szelektáltam is köztük, ha már egy nyamvadt felsőt nem tudtam találni. Ám hozzám hasonlóan Hyunjin is bajban volt, hiszen felhívott délután, hogy segítsek neki választani. Annyi előnye volt, hogy ő már konkrét szetteket állított össze, ami nekem ugyebár nem sikerült, sőt, csak a nadrágot tudtam, hogy mi lesz biztosan.

- Rajtad egyáltalán mi lesz? – kérdezte meg, s leengedte a kezében tartott, már vállfára tett darabokat.

- Hát fekete farmer... – vakartam a tarkómat, s néztem magam mögé, ahol egy hatalmas ruhakupac fogadott, amiket még majd el is kell tennem, mielőtt jönne Jungkook.

- És? – várta a szőke, hogy tovább soroljam a dolgokat, de miután nem válaszoltam, lejött neki, hogy teljesen elakadtam. – Jó, akkor legyen az, hogy én is a fekete farmeremet veszem fel. Van valami bézs inged? – kezdett ő is kutakodni, akárcsak én, mihelyt meghallottam, amit mondott.

- Hát ilyen csíkos van, de ez nem is tudom, hogy milyen szín... Mustársárga? – ráncoltam a szemöldököm a felsőt nézve.

- Vedd fel a nacival együtt, én is magamra kapom, amit kinéztem magamnak. – mondta. – Ja, Jimin! – szólt nekem, mire érdeklődve pillantottam a könyvekkel kitámasztott telefonom felé. – Tűrd bele a nadrágba. – mosolygott kedvesen.

Néha tényleg nem tudom, hogy mit kezdenék nélküle. A kapcsolatunk eddig se volt rossz Hyunjinnal, mindig is jó barátomnak gondoltam, viszont ténylegesen közel vele és Jonghóval most kezdtem érezni magam. Mielőtt Jungkook belépett az életembe, Youngja volt az, akivel mindent megosztottam. Minden apró titkomról tudott, s nagyon tisztelem benne azt, hogy annak ellenére, hogy hogyan járt, nem mondta el senkinek. Viszont vele a békülés ellenére megragadtunk egy bizonyos ponton, ahonnan nem fogunk feljebb menni. Viszont úgy gondolom, hogy ez így van rendjén. Valamilyen szinten hálás is vagyok emiatt, mert akkor nem lettem volna ilyen jóba a srácokkal, mint most. Nélkülük már az életemet se tudom elképzelni, s nagyon reménykedek abba, hogyha vége a sulinak, akkor nem fogunk teljesen eltávolodni. Az, hogy egy csapatban maradhassunk, mert egy egyesület szerződtet le minket, valós álom lenne.

Fel is kaptam a göncöket magamra, s a nadrágba muszáj voltam egy övet is húznom, mivel nem éreztem elég feszesnek, s félő volt, hogyha elragad a hév a táncparketten, akkor ez leesik rólam. Annak pedig nem örültem volna.

- Na, bocsi, hogy ennyit kell várni rám, csak kicseréltem a nadrágot egy bézs kockásra és az inget meg egy feketére. De így is összeillik a szerelésünk. – ült le az ágyára, majd nézett egyenest a kamerába. Én is már kész voltam, ezért is álltam elő. A fiú elmosolyodva csapta össze a tenyereit. – Egy napszemüveg és kész idol lennél. – mondta, én pedig elnevettem magam.

- Azért te sem panaszkodhatsz. – igazgattam kicsit magamon a felsőt. – Akkor így jó?

- Több, mint jó! Tökéletes. Nagyon tetszik az a mély kivágás és biztos vagyok benne, hogy Jungkooknak is fog. – kacsintott. – Viszont én leteszem, mert hamarosan Channak is érkeznie kell. – pillantott a karórájára.

- Rendben. Szerintem még én is leviszem Stellát sétálni, mielőtt jön Jungkook. Köszi a segítséget, szia! – integettem a kamerába, akárcsak ő, majd kinyomtam a hívást.

Már éppen azon voltam, hogy kikapcsolom a telefonom, de ekkor láttam, hogy Hyunjin még egy üzenetet küldött nekem, amiben nem állt más, mint egy egyenlet. Először nem értettem, hogy miért írta nekem azt, hogy 4-1, gondoltam itt valamilyen álláspontra egy meccsen, vagy bárhol máshol, de később leesett, hogy mit akart ezzel mondani. Szerinte ma 1 koton el fog használódni, én pedig – mihelyt realizáltam a valós jelentését a rövid szövegének – vörös fejjel kapcsoltam ki a telefonom, s kaptam fel inkább a pórázt, hogy levihessem a kutyát, ne mamának kelljen este járkálnia.

Nem terveztem olyan nagy sétát tenni vele, hiszen Jungkook bármikor itt lehet. Mamának is szóltam, hogy lehet, hogy a fiú már itt lesz, mikor én még nem leszek itthon. Persze azonnal mondta, hogy majd felengedi, majd vár egy kicsit. Mindenesetre siettem, mert sem őt, sem pedig Hyunjinékat nem szerettem volna megvárakoztatni.

Szerencsém ellen játszott ezúttal Stella, aki javarészt csak szagolgatott, de a dolgát 15 perc után se volt képes elvégezni. Amennyire igyekeztem, annyira volt lassú a folyamat, mire Stella végre hajlandó volt kiengedi a meleg vizet, s tojni is egyet mellé. El is indultunk vissza egy jó fél órás séta után, s már a parkolóban láttam Jungkook autóját, úgyhogy biztos lehettem benne, hogy már itt van, s csak arra vár – ki tudja mióta –, hogy végre elinduljunk a megbeszélt helyre.

A kutyát a lépcsőn felfele inkább ölben vittem, mert az sokkal gyorsabbnak bizonyult – tekintve, hogy én is kettesével léptem a fokokat – és szinte lihegve értem el az ajtónkat. Ki is nyitottam azt a kulcsaimmal, majd belépve kibújtam a cipőmből, s örömmel konstatáltam, hogy ezt Jungkook is megtette. Elengedtem Stellát, aki azonnal a nappali felé vette az irányt, hiszen onnan lehetett hallani, ahogy mama és a fiú valamin jót nevetnek.

- Szia! Ne haragudj, hogy késtem, csak a kisasszony nem akarta elvégezni a dolgát. – néztem kissé túrós szemekkel a kiskutyámra, aki csak boldogan csóválta a farkát.

- Ugyan, semmi baj, ráérünk. Még nem vagyunk késésben. – pillantott rám, s nézett meg jól magának, pedig sokat nem láthatott a kabát miatt, ami még össze is volt húzva rajtam. – Viszont lassan tényleg indulnunk kell. – kelt fel a kanapéról, majd mosolygott a nagymamámra. – Vigyázok rá.

- El is várom. – kuncogott mama, majd felém jött, s adott egy puszit az arcomra. Jó szórakozást kívánt nekünk, majd utunkra is engedett.

- Sokat kellett várnod? – kérdeztem már a lépcsőházban Jungkookot, aki csak ajkába harapva rázta meg a fejét egy mosoly kíséretében. – Mi ez az arc? Jungkook, mit beszéltél mamával? – akartam megállni, de ő csak a derekamra simítva kezét késztetett mozgásra.

- Semmi érdekesről, ne aggódj. – mondta, de még mindig ott volt az arcán az a somoly. Gyanús volt nekem, s szerintem ő is tudta, hogy nem hiszek neki, mégsem faggattam tovább. Ha nagyon akarja, avagy nagyon fontos, akkor úgyis elmondja.

A kocsiba beülve levettem magamról a kabátot, s hátra tettem. A felső nyaka picit elcsúszott, ezért megigazítottam, s csak aztán kötöttem be magam, majd pillantottam Jungkookra, hiszen nemhogy nem indultunk, de még hangokat se hallottam felőle, hogy tenne annak érdekébe valamit, hogy elindítsa az autót.

- M... Mi az? – akadt meg a hangom, mikor megláttam, mennyire is éget a tekintete. Kikukucskáló kulcscsontomat nézte, s fedetlen nyakam.

- Nagyon jól nézel ki, Szöszi. – mondta ki, s nézett végre a szemeimbe. Elmosolyodva adott gyújtást, miután bekötötte magát, s rakta sebességbe a járművet, majd jelezte irányjelzővel, hogy el fog indulni, méghozzá balra, hogy ki tudjon fordulni a parkolóból.

Lehajtottam a fejem, s magamban jót vigyorogtam ezen. Jól esett, hogy tetszek neki, s ezt ki is mutatja. Az meg csak még jobb volt, mikor sebességet váltott, utána a kezét a térdemre rakta. Igen, talán ezek azok a pillanatok, amiért egyáltalán nem akarok lassú tempóban haladni, hanem gyorsabban, mindent akarok, amit ez a fiú biztosítani tud nekem. Többet, s többet akartam, telhetetlen lennem. A szerelem, s a szerelmes ember annyira telhetetlen, mint a vágy. Talán ez a két érzelem egy, s ugyanaz.

Mikor megérkeztünk ahhoz a helyhez, amit Hyunjinék mondtak, meg is láttuk őket. Kint vártak ránk, így mihelyt találtunk helyet magunknak a parkolóban, kiszálltunk, s feléjük lépdeltünk. Kedvesen üdvözöltük egymást, s én már előre féltem, elvégre a szőke már most elkezdte sorolni, hogy milyen italokat szeretni kipróbálni, s milyen sorrendben. Ennek én a felét nem ismertem, a maradékról pedig csak filmekből, esetleg sorozatokból hallottam. Ilyenkor bánom, hogy nekem nincs jogosítványom, mert szívesen lettem volna Jungkook helyében. Még akkor is, ha délelőtt inni szerettem volna, s szórakozni. Mindegy, mértékkel, de iszok, s nem fogok keverni. Még akkor sem, ha Hyunjin fejre állva könyörög nekem, hogy próbáljam ki ezt, meg azt.

Belépve viszont hatalmas meglepetés fogadott minket. Legalább is engem és Jungkookot. Két lány ült az ajtóval szemben, s éppen egymás szájában kutattak. Mindezek mellett a falakon szivárványok voltak felfestve, s úgy láttam, az itt lévők egyik tagja sem az ellenkező nem társaságát keresi. Egyértelmű volt, hogy egy meleg bárba jöttünk, ahol azok lehettünk, akik valóban. Bár Jungkook irányultságában nem vagyok biztos, s szerintem még ő sem, elvégre – állítása szerint – eddig csak én ébresztettem benne vágyat a saját neme iránt.

Egyből a pulthoz mentünk, ahol ki is kérte a szőke kettőnknek az első kicsiny adagot, a két sofőrnek pedig egy-egy kólát. Koccintva ittuk meg, majd kerestünk egy szabad asztalt. Jungkook végig közel volt hozzám, s nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert kellemetlenül érzi magát, vagy pedig féltékeny. Mondjuk nem volt kire, de ki tudja?

- Oké, akkor én arra gondoltam, hogy piálunk kicsit és utána elmehetnénk táncolni. Itt jó zenék szoktak menni, szóval nem lesz azzal gond. – kacsintott a szőke, s az elénk kirakott üveghez nyúlt, hogy töltsön nekem, illetve magának. A salátából is vett, míg én inkább a ropit eszegettem, s vele ellentétben én nem húztam le azt is. Nem bírom az italt, így jobb, ha lassabban haladok, mert nagyon hamar le fogok részegedni.

- Valami baj van? – kérdeztem Jungkookot, aki azóta szótlan volt, mióta beléptünk ide. Nekem nem volt bajom ezzel, hiszen itt nem volt gond, ha esetleg megcsókolom, vagy ő engem, míg máshol akár ki is dobhattak volna minket miatta.

- Nincs. – rázta a fejét, s egy biztató mosolyt küldött felém. – Azért az itallal óvatosan. – figyelmeztetett.

- Jó. – forgattam szemet kuncogva. – Viszont ha valami nem jó, vagy nem tetszik, akkor lelépünk, rendben? Ha nem érzed jól magad, akkor nem kell itt lennünk.

- Ne aggódj már, Szöszi. Minden rendben van. – paskolta meg a térdemet, én pedig bólintottam egyet, miszerint megértettem.

Eltelhetett egy óra, amíg mást se csináltunk, csak beszélgettünk, s lassan iszogattunk – legalább is ketten. Már egészen felszabadultnak éreztem magam. Nem voltam részeg, de teljesen józan sem. Kicsit becsiccsentettem, ezzel pedig semmi baj nem volt. Csupán többet nevettem, s volt annyi bátorságom is végre, hogy Hyunjin sokadik könyörgésére elmenjek táncolni vele. Jungkook persze úgy nézett rám, mint egy kiskutya, mint akit épp most hagytak magára, amikor ketten felpattantunk, s megtámadtuk a parkettet. A szőkének igaza volt, jó zenék mentek, sokat énekeltünk is, s biztos voltam abban, hogy be fogok rekedni reggelre, de nem érdekelt jelenleg.

Ahogy teltek a percek, egyre többen lettek, nem csak a táncparketten, de a helyen is. Az ember sosem gondolná, hogy ilyen sokan lesznek itt, de így történt. Olykor-olykor persze visszamentünk, hogy igyunk picit, mikor kifáradtunk, s éreztük, hogy kell valami, ami feltölt minket. Chan néha már csak nevetve fogadott minket, mikor ismét vigyorogva lépdeltünk visszafele, kissé csapzottan a sok ugrálás miatt. Viszont Jungkook nem tűnt annyira boldognak. Talán a hellyel van a baja? De akkor se volt problémája ezzel a témával, amikor megtudta, hogy én nem a lányokhoz vonzódok. Vajon mi lehet a baj? Viszont akárhányszor kérdeztem, ő megrázta a fejét, s ellenkezett. Táncolni is hívtam, de azt sem szeretett volna. Nem tetszett nekem ez az egész. Miért ilyen?

- Jungkook, az a baj, hogy ez egy meleg bár? – kérdeztem rá.

- Nem, nincs semmi, Szöszi. – mondta, de én már tényleg nem tudtam hinni neki. S az a baj, hogy ezalatt az idő alatt elég piát nyeltem le, hogy dühítsen a viselkedése. Akkora szája van néha, most mégsem képes elmondani, hogy mi a probléma, még úgy sem, hogy az üvöltő zenétől senki sem hallaná, csak én. Éppen ezért is fújtam fel az arcom, s ismét lehúzva a poharam tartalmát rántottam vállat.

- Jó. Akkor ne mondd el. – fordultam meg, s indultam inkább vissza a táncparkettre. Utánam viszont Hyunjin jött Channal együtt. Kicsit rosszul éreztem magam, amiért Jungkook így viselkedik, főleg, hogy el se mondja, mi is a valódi problémája. Értem én, hogy nem egy olyan ember, aki könnyen megnyílik másoknak, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell kinyitnia a száját akkor, amikor valami nem tetszik neki.

- Mi a baja Kooknak? – kérdezte Hyunjin, én pedig vállat rántottam, s közöltem, hogy nem mondja el, úgyhogy pukkadjon meg ott, ahol van. – Táncolni sem jön? – jött az újabb kérdés, mire csak egy fejrázást kapott, hiszen egyszerűbb volt így kommunikálni, mint megpróbálni túlkiabálni a zenét. – Te nem tudod, hogy mi baja lehet? – fordult a párjához, aki sajnos nem volt okosabb tőlünk.

- Mindegy, had hisztizzen. Én megkérdeztem többször is, hogy mi a problémája, ha nem képes elmondani, akkor ez van. – rántottam vállat, s igyekeztem nemtörődöm lenni, viszont belül majd' szétvetett a kíváncsiság, s az aggodalom is, hogy mi lehet a baja. Valami rosszat tettem vagy szóltam?

Nagy gondolkodásom közepette fel se tűnt, hogy Hyunjin és Chan valahogy arrébb kerültek tőlem a sok ember miatt, de még éppen látótávolságban voltak. Már nem éreztem olyan jól magam, hiszen én is szerettem volna táncolni Jungkookkal, jót mulatni, akárcsak a barátaim együtt főleg, hogy itt megtehettük volna, megengedhettünk volna magunknak többet, amit máshol nem. Legszívesebben leléptem volna, de közben faggatni is akartam a fiút addig, amíg ki nem nyögi nekem, hogy mi a fészkes fene böki a csőrét éppen.

Miközben jobbra-balra lépegettem, már egyáltalán nem az ütemre figyelve, csak arra lettem figyelmes, hogy valaki a karomra simít. Először azt hittem, hogy Jungkook az, s akármennyire voltam dühös rá, illetve szomorú miatta, hirtelen lettem boldog, s fordultam azonnal meg. Ám nem ő állt mögöttem. Egy idegen fickó volt, tőlem magasabb, s barna hajkoronával rendelkezett. Izmosabb is volt, s állán borosta volt.

- Ne haragudj, de láttam, hogy egyedül táncolsz és arra gondoltam, hogy felkérlek. Persze, ha nincs ellenedre. – simított a tarkójára az illető, én pedig a válla felett átnézve kerestem tekintetemmel Jungkookot.

Látott minket, de nem reagált. Reménykedtem benne, hogy most felkel, s az se érdekelt volna, ha kisebb jelenetet rendez a sráccal, amiért felkért táncolni. Szerettem volna látni felőle valamiféle érdeklődést, de ez nem történt meg. Ez mélységesen elszomorított, így el is kaptam a tekintetem róla, s inkább az előttem álló, s válaszomra várakozó fiúra pillantottam. Hamis mosolyt erőltettem magamra, majd bólintottam egyet, innentől pedig inkább egyszer sem néztem a sarokban lévő asztal felé, ahol Jungkook volt.

Fogalmam se volt, hogy mennyit táncolhattunk, de eleget ahhoz, hogy ne érezzem annyira borzalmasan magam. Talán az ital is kezdett jobban hatni, s ez is rátett a hangulatomra, ami fokozatosan javult. Hyunjinnal és Channal nem is találkoztam egyszer sem, de annyira nem is hiányoltam őket, s szerintem ők sem engem. Elvoltak a kis világukban, ahogy én is az enyémben.

- Figyi, én elmegyek mosdóba, jó? – kérdeztem a sráctól túlkiabálva a zenét, s miután bólintott egyet, én el is indultam, hogy megkeressem a kis helyiséget.

Szerencsére hamar elbotorkáltam oda, s örömmel konstatáltam, hogy nem volt ott senki. Hátralépkedtem a piszoárokhoz, viszont ekkor nyílt az ajtó, s belépett az a srác, akivel táncoltam. Rám mosolygott, majd a másik oldalra sétálva el is kezdett csurgatni. Nem tulajdonítottam neki figyelmet, csak elkezdtem szétbontani az övemet, hogy hozzá hasonlóan cselekedjek. Viszont a gomb valamiért most nem akart kibújni kis lyukból, én pedig akárhogy próbáltam, nem tudtam szétszedni. Annyit vacakoltam vele, hogy észre se vettem, amint mögém lépked, s már csak arra eszméltem fel, hogy a fenekemre simít.

- Mi a franc ember?! – fordultam azonnal felé, s löktem arrébb a vállánál fogva, viszont ezzel nem értem el sokat, csupán azt, hogy elmosolyodjon.

- Ugyan már, ne kellesd itt magad. Olyan egyedül voltál, biztos neked is jó lenne egy kis móka estére, cica. – lépdelt közelebb, én pedig ismét meglöktem.

- Miket képzelsz?! Te nem vagy észnél, hagyj már! – akartam kikerülni, de ő a karomat megragadva rántott magához, s szorított is a mellkasához. Azonnal kapálózni kezdtem, s próbáltam valahogy szabadulni, de egyszerűen lehetetlennek bizonyult. Izmosabb volt, nagyobb darab, mint én, ráadásul ittam is, így az erőm se volt az igazi. – Engedj már el! – kezdtem kiáltozni, s éreztem, hogyha nem történik valami csoda, akkor teljesen el fog uralkodni rajtam a pánik.

- Imádom, ha a partnerem ilyen vad és tüzes. Ráadásul jól is nézel ki, kerek segged van, szép pofid... Főnyeremény. – harapta be a fülcimpám, én pedig jobban rángatózni kezdtem, s éreztem, amint a könnyeim is lassan elő fognak bukkanni. Kiáltoztam, de a zene üvölt kint, s ha nem jön be senki ide, akkor nagyon rosszul fogok járni, ezt pedig nem akartam.

- Kérlek, engedj el! Én nem akarom, ne. – kezdtem könyörgésbe, s próbáltam úgy fordulni, hogy ne tudja kigombolni a nadrágom. Viszont emiatt éreztem a fenekemnek nyomódott merevedését, s erre a hányinger is elkapott, bennem pedig ekkor tudatosult; ha nem kapok mihamarabb segítséget, meg fog erőszakolni ez az ember. – Engedj el! Kérlek! – zokogtam fel, ez az undorító ember pedig képes volt elnevetni magát, s tovább taperolni.

Ekkor viszont kicsapódott az ajtó, s az engem fogdosót lerántotta rólam valaki, s azonnal be is húzott neki egyet. A földre estem, s könnyeimtől homályosan, de láttam Jungkookot. Iszonyatosan dühös volt, ennyire még sosem láttam idegesnek. Szemei szinte vérben forogtak, s nem engedett egyetlen ütésnek.

- Haver, neked meg mi a franc bajod van?! – kérdezte tőle az ismeretlen, s indulatosan indult meg Jungkook felé.

- Takarodj tőle, mert szétverlek. – morogta a fiú.

- Miért, neked is kellene a kicsike egy éjszakára? – nevetett, s ekkor ismét kapott egy ütést, de ezúttal nem állt le egynél.

- Megöllek, te rohadék! – lökte a földre őt Jungkook, s püfölte tovább, míg a másik valahogy próbált visszatámadni, de később csak a fejét védte.

Ajkaim remegtek, s a legszívesebben odamentem volna, hogy leállítsam a srácot, de egyszerűen nem tudtam. Megérdemelte az ütéseket, de nem méltányoltam az erőszakot, sosem bírtam, s ez most sem volt másképp. Egyszerűen lefagytam, s mást se tudtam, csak a levegőért kapkodni, kezeimet először fülemre tapasztottam, hogy ne halljak semmit, mert úgy éreztem, mentem megőrülök. Összehúztam magam, lehajtottam a fejem, s hangosan kezdtem motyogni Jungkooknak, hogy álljon le, ne csinálja ezt, de meg se hallott. Már a hajamat téptem, mikor léptek zaja ütötte meg a hallójáratomat, hamarosan pedig Chan hangját is meghallottam, Hyunjin jellegzetes illata pedig orromba kúszott, mikor letérdelve hozzám megölelt, s kérdezgette, hogy mi történt, de én egyszerűen képtelen voltam válaszolni.

- Jungkook, hagyd ezt abba! – kiabált Chan a fiúnak. – Hallod, haver? Lerendezted, de Jimint teljesen megrémíted. Hallod?! – szólt erélyesebben rá már távolabbról, ugyanis gondolom valahogy leszedte a támadómról őt. – Megijeszted őt. – szólt végre lágyabban, míg Hyunjin engem ölelve kezdett ringatni kicsit, s csitítgatni.

- Semmi baj, Jimin, vége van. Itt vagyok, nem lesz baj. Már nincs semmi, rendben? – suttogott lágyan, de én még mindig zokogtam. – Mi a franc történt itt?! – kérdezte valószínűleg Jungkooktól.

- Az a barom majdnem... Ha nem jövök be, akkor ki tudja, hogy mi történik. – válaszolt, majd hallottam, amint ismét felém lépked valaki. Hyunjin arrébb húzódott, s egy nagy tenyeret éreztem meg a vállamon. – Jimin, ne haragudj rám, kérlek... Nem akartalak megijeszteni.

- Te rohadék, ezért feljelentelek. – hallottam nehéz beszédét a támadómnak.

- Figyelj, megegyezhetünk, hogy mi pedig azért jelentünk fel téged, mert majdnem megerőszakoltál valakit egy mosdóban, erre pedig több tanú is van. Szóval választhatsz, hogy kussban tartod a pofád vagy rosszabbul jársz. – rivallt rá Chan, erre pedig inkább már nem is válaszolt a férfi. Ő is tudta, hogy rosszabbul járna, mint Jungkook.

- Rohadt kurva. – morgott.

- Nem volt elég? – kérdezte Jungkook, én pedig teljesen bepánikolva emeltem fel a fejem, s fogtam meg a karját.

- Kérlek ne! Ne... Ne verekedj, kérlek. – kezdtem el ismét sírni, hiszen nagyon megijedtem.

- Nem fogok, nem fogok, ígérem. – sóhajtott a fiú, s azonnal átölelt. A hajamba adott egy puszit. – Semmi baj, nem csinálok semmit, jó? Nincs semmi baj, Jimin. – suttogta nekem lágyan, én pedig közelsége miatt kezdtem szépen lassan lenyugodni.

Mondanom se kell, ettől kezdve egyikünknek se volt már kedve tovább maradni. Miután már nem sírtam, s megmostam az arcom, elindultunk ki. A biztonság kedvéért a fiúk lefizették a férfit, hogy ne járjon el a szája, mert akkor abból Jungkooknak nagyon nagy problémája lehet később.

A parkolóban Hyunjin még jó szorosan megölelt, s nem győzött bocsánatot kérni tőlem, amiért elhagyott. Nem volt hibás, hiszen senki sem gondolta volna, hogy ez lesz, ezért sem őt, sem Jungkookot – aki nem törődött velem –, sem pedig magamat nem találtam rossznak ebben. Chant pedig pláne nem.

Miután elköszöntünk, s rábíztak Jungkookra, beszálltunk a kocsiba. Én még mindig picit magam alatt voltam, de kezdtem jobban lenni, hiszen végre biztonságban éreztem magam. Viszont nem indultunk el. Csendben ültünk ott, s próbáltuk rendezni a gondolatainkat.

- Sajnálom, hogy... – szólalt meg először Jungkook, de akadt is el egy pillanatra, viszont folytatta, csak kicsit halkabban. – Sajnálom, amiért olyan voltam veled. Ha feloldódok és nem azon kattogok, hogy egy meleg bárban találsz mást, aki ezerszer jobb, akkor ez nem történik meg. – hajtotta le a fejét. – Sajnálom, Jimin, ez az én hibám és tényleg... Rettenetesen érzem magam. – erre csak rákaptam a tekintetem, s egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek. Jungkook attól félt, hogy itt találok magamnak tőle jobbat? Tőle? Pont én, aki fél éve csak arra várt, hogy észrevegye?

- Jungkook, ne hibáztasd magad. – fogtam kormányon lévő kezére, mire végre hajlandó volt rám nézni. A tekintete szomorú volt. Tényleg bánta, s magát okolta. – És kérlek... Fél évig csak arra vágytam, hogy észrevegyél, hogy végre én legyek neked az első. Ha találnék tőled jobb palit se kellene. – kuncogtam. – Én beléd vagyok szerelmes, nem pedig másba. – mondtam, viszont mihelyt eljutottak a szavaim a tudatomhoz, elpirultam, s el is kaptam róla a tekintetem. Ő persze elkuncogta magát, s kezén pihenő mancsomat megfogta, s ajkaihoz emelve egy puszit nyomott rá.

- Te annyira... Jó ember vagy, Jimin.

- Hyunjin szerint ez a legrosszabb tulajdonságom. – nevettem, mire belőle is kicsaltam egy kisebb kacajt.

- Belsőre, legalább is. – ingatta a fejét. – Be kell vallanom valamit. – köszörülte meg a torkát. – A nagymamádnak azt mondtam, hogy ma nálam alszol, mert nincsenek otthon a szüleim. – simított a tarkójára. – De gondolom, most jobban szeretnél inkább otthon lenni. – ejtett szomorú mosolyt, mire kicsit elnyíltak egymástól az ajkaim.

- Azt hiszem, hogy melletted nagyobb biztonságban érezném magam. – mosolyodtam el lágyan, ő pedig rám pillantva, hozzám hasonlóan ajakgörbületet varázsolt arcára.

Ezek után el is indultunk Jungkookékhoz. Ahhoz képest, hogy majdnem megerőszakoltak, jól éreztem magam. A fiú elérte azt, hogy ne féljek, hogy ne legyek magam alatt. Kedves szavakat mondott nekem, s vezetés közben mancsát ismét a térdemen pihentette.

Hozzájuk érkezve megkérdezte, hogy nem vagyok-e éhes, mert akkor rendel valamit. Én nem kívántam semmit, ahogy ő sem, így úgy döntöttünk, hogy inkább aludni készülünk. Jungkook a szekrényében ruhát keresett nekem, s nem azzal volt baj, hogy esetleg kicsi lenne rám, hanem azzal, hogy nem talált egy olyan nadrágot sem, aminek megkötője van. Másképp sajnos elhagynám éjszaka forgolódás közben.

- Itt is van! – fordult felém mosolyogva a fiú, én pedig ekkor vettem észre valamit. Az arcán volt egy lilás folt, így azonnal odalépve hozzá, aggódó tekintettel simítottam végig rajta.

- Nagyon fáj? Az a barom ütött meg, igaz...? – nyeltem egy nagyot. – Jegeljük le. – néztem rá.

- Nem tartunk mirelitet. – rázta a fejét.

- Abszolút nincs semmi? – kérdeztem, de ismét csak a buksiját rázta. – Ahj, te... – néztem ismét a sérülésére, majd simítottam végig rajta lágyan, viszont még így is elértem, hogy felszisszenjen. – Sajnálom! Ne haragudj. – nyeltem nagyot, s gondolkoztam, hogy mit tehetnék. Miattam kapta azt az ütést... Viszont ekkor eszembe jutott valami. Pipiskedve, lassan hajoltam közelebb hozzá, s nyomtam rá egy finom csókot.

Jungkook az oldalamra simított, ez pedig bátorítás volt nekem, hogy folytassam, főleg, hogy a fejét is kicsit lejjebb hajtotta, hogy nekem kényelmesebb legyen. Megismételtem az előbbi tettemet, ő pedig simogatni kezdett. Tetszett neki, ezt pedig abból állapítottam meg, hogy a következőnél jólesően szusszantott, egyenest a nyakhajlatomba, mire libabőrös lettem, s ki is melegedtem.

Igyekeztem az egész területet beborítani puszikkal, ő pedig cirógatásával kérte némán a folytatást. A felsőmet is kihúzta a nadrágomból, s szokásához híven hideg ujjait bevezette alá, hogy közvetlen bőrömet kényeztesse. Egyre többször futott végig rajtam a hideg, szívem pedig nagyot dobbant, mikor megéreztem ajkait a nyakamon, amik lágy csókot pecsételtek oda. Megremegtem, s egy kisebb sóhajt is kieresztettem, hiszen ott nagyon érzékeny vagyok. Lassan el is húzódtam tőle, s szemeibe néztem. A ködös szemeibe, amik miattam voltak ilyenek. S az enyémek sem nézhettek ki másképp.

Tekintete hol számat, hol pedig íriszeimet illette figyelmével. Láttam, ahogy ádámcsutkája mozog, ahogy nagyot nyel, majd közeledni kezd. Csókban forrtunk össze, én pedig muszáj voltam egy kisebb nyögést elnyomni, elvégre annyira vágytam erre. Olyan voltam, mint a szomjas koldus, aki végre vizet kap. S a bennem lévő vágy pedig az éhség volt, ő pedig telhetetlen volt, s többet akart.

Lassan kezdett lépkedni, minek következtében én hátráltam, egészen addig, amíg nem éreztem meg az ágyat a vádlimnál. Hagyta, hogy leüljek, majd hátráljak, viszont a csókot nem megszakítva magasodott fölém, s támaszkodott meg a fejem mellett még mindig ajkaimat kóstolgatva. Csillogó tekintettel nézett rám, mikor elvált tőlem, s szememből kisimítva szőke tincseimet, gyengédségével vörös orcáimat is megilletve szólalt meg:

- Akarlak, Jimin. – mélyült el a hangja, mire meg kellett nyalnom a számat, hiszen úgy éreztem, hogy kiszáradtak csupán ettől. A szívem hevesen vert, s szinte felégetett az, ami most köztünk uralkodik; a vágy.

- Én is téged. – suttogtam.

Hello Sütikék! Itt is az új rész. Senki se panaszkodjon, 4k szavas fejezet🤣 Kettőnek is elmehetneXD

Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek🥰🥰

Hogy vagytok? Milyen az ünnep?🥺♥️🥰🥰

Nagyon szépen köszönöm az előző rész alatti kedves szavakat, illetve kisebb észrevételeket, nagyon sokat jelentenek nekem, hiszen ezzel is fejlődök🥰

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook