Mikor megláttam, hogy mit is tartok a kezemben, reménykedtem benne, hogy nem azé, akire gondolok. Titkon imádkoztam azért, hogy Chané legyen, s még rá is írtam, hogy nem-e vesztette el az érmét, amit ma nyert. Sajnálatomra a válasza nem volt.

Ajkamba harapva gondolkoztam azon, hogy most mégis mit tehetnék. Semmiképp se szerettem volna találkozni vele, de valahogy ezt vissza kellett adnom neki. Youngjával nem küldhetem el, hiszen nincs iskolában, másban meg nem bízok meg annyira, hogy biztonságosan visszajuttatja neki. Lehet, hogy Hyunjinnak vagy Channak kellene átadnom? Ők megtennék nekem ezt a szívességet.

Már éppen azon voltam, hogy ezzel a témát hagyom is, de mikor leültem az ágyam szélére, szinte fejen vágott a valóság tudata. Talán a buszon mégsem álmodtam? Lehet, hogy csak félálomban voltam, s nem tudtam később megkülönböztetni, hogy mi is volt a pontos faktum. A szavai – már, ha azokat egyáltalán kimondta – folyamatosan visszhangoztak a fejemben. Ismét éreztem ujjai lágy érintését az arcomon, melynek hatására kezemet emelve simítottam én is almácskámra. Nagyot nyeltem, mikor ismét felvillant első csókunk emléke. Szinte égtek az ajkaim a folytatás iránti vágyakozás miatt.

A tilos mindig is vonzotta az embereket. Mi van, ha megszegek egy szabályt? Mi lesz a következménye? Nekem az mennyire lesz jó? S itt most nem arról van szó, mások szemében milyen leszek, hanem arról, hogy én hogyan fogom érezni magam utána. Bűntudatom lesz? Esetleg újra meg akarom tenni? Átlépni azt a bizonyos határt következményekkel jár, s az igazi kérdés az, hogy mennyire vállaljuk ezeket. Elvégre egyetlen lépés is képes egy befagyott tó jegét megtörni.

Inkább megráztam a fejem, s felkelve az ágyamról az érmet az asztalomra tettem. Holnap majd odaadom Hyunjinnak, ő úgyis menni fog Chanhoz szünetbe, avagy az exemnek adom át, hogy szolgáltassa vissza az eredeti gazdájának az elveszett dolgát.

Nem álltam készen arra, hogy szemtől szembe legyek vele. Egyszerre volt bennem hatalmas vágy, s félelem is. Amennyire akartam ezt az egészet Jungkookkal, most annyira félek tőle. Már csak azért is, mert a saját bűntudatom nem hagyja, hogy rábólintsak erre. Nem leszek pótlék, senki kedvéért sem süllyedek le addig.

Másnap reggel gyorsan elkészültem, s már indultam is be az iskolába. Szerencsére pénteken nem kell menni, hiszen szombaton lesz a tavaszköszöntő, ami egészen vasárnap hajnalig fog tartani. Ilyenkor hagyják, hogy készüljünk a nagy eseményre, hiszen kell az erő arra, hogy átbulizzuk az éjszakát. Én senkit se hívtam el, míg az osztályból már mindenki megy valakivel. Meglepődtem, mikor Jongho is ezzel a hírrel informált engem. Bár gondolom külsőst hoz, azt, akit Hyunjin beszervezte vakrandira. Szegény lánynak már a nevére sem emlékszek.

Én még ruhát se néztem magamnak. Vannak itthon zakóim és hasonlók, de jól jött volna valami új, amit nem iskolai ünnepségeken használok. Persze elmehettem volna vásárolni, de valahogy kedvem se volt hozzá. Ez az utolsó tavaszköszöntő bálom itt, s szégyenszemre nekem párom se lesz. Valószínűleg a kis elsősöknek is lesz kivel menniük, míg én ott fogom inni a puncsomat, esetleg a sojumat – hiszen nekünk megengedett az alkoholfogyasztás ebben a korban, persze mértékkel – és nézek majd ki a fejemből. Abszolút semmi kedvem nem volt ehhez, s még az is megfordult a fejemben, hogy el se megyek, hiszen felesleges beállnom valakikhez harmadik keréknek.

Nem volt olyan hideg, hiába jártunk tél végén, én elégnek éreztem csupán egy szövetkabátot magamon. Nem kellett a bunda, szinte hó se volt, talán három-négy napig láthattam a várost fehérben, ez pedig nem olyan hosszú idő.

Mikor beértem az épületbe, akkor már láttam, hogy el is kezdték az önkéntesek feldíszíteni az aulát, ahogy maga a táncparkett lesz. Még igen kezdetleges volt, de nagyon tetszett. Határozottan szép volt. A többség elsős volt, nyilván, ők ekkor még kis szorgosak, mi pedig ellustulunk. Elég, ha a szertár takarítása még mindig a mi feladatunk.

Meg is láttam Hyunjint, s szerencsémre pont Channal volt. Azonnal vigyorogni kezdtem, hiszen úgy éreztem, rám mosolygott a szerencse. Oda is mentem hozzájuk, s köszöntöttem őket egy-egy öleléssel. Szinte azonnal azt kezdtem mondani, amit szerettem volna, hiszen felesleges lett volna húzni. Ha Chan itt van, akkor valószínűleg lesz első órájuk, tehát Jungkook is hamarosan meg fog jelenni, nekem pedig semmi kedvem összefutni vele.

- Azt hiszem, hogy megtaláltam az érem tulajdonosát. – nevettem kínosan. – Szerintem Jungkooké lehet. Odaadnád neki, ha szépen megkérlek? – kérdeztem, s már el is kezdtem kutakodni a táskámban, de ekkor meghallottam Hyunjin hangját, s emiatt minden mozgásomban megálltam.

- Az ott nem Kim Jinsoo? Ő csinálja a báli képeket, nem, Chan? Menjünk és kérjük meg, hogy rólunk mindenképp lőjön párat! – intett nekem, majd kezdte maga után húzni a párját, s szinte trappolt szerencsétlen sráchoz, aki azt se tudta, hogy kik ők és miért mentek oda hozzá.

Nagyokat pislogtam, s csak tátogni tudtam, mint hal a szatyorban. Ezt direkt csinálta? Néha nem tudom eldönteni, hogy Hyunjin mellettem, esetleg ellenem van... Mintha ő lenne az a bizonyos belső hangom, avagy annak segítsége, aki vágyódik Jungkook után, s azt kívánja, bárcsak felhőtlenül beszélne vele, mint régen. Hiányzik nekem a fiú közelsége, rettentően, s tegnap a verseny után annyira szerettem volna odamenni hozzá, gratulálni, s elmondani, hogy büszke vagyok rá, amiért ilyen jól teljesített. De nem tehettem meg. Ez nem az én dolgom volt.

Lehajtottam a fejem, s már kezdtem feladni azt, hogy bármi is úgy fog alakulni, ahogy én elterveztem. Bár tekintve, hogy azt se tudtam, valóban mit akarok, felesleges volt szövögetnem a kis szálakat, hiszen valami csak lesz, aztán majd kiderül, hogy mennyire fogok örülni annak a végkimenetelnek.

Ahogy oldalra pillantottam, egyenes a bejárat felé láttam, amint Jungkook belép azon. Hatalmasra nyitottam a szemeim, s a lehető leggyorsabban el akartam tűnni onnan. Meg is fordultam, hogy hamar abba a terembe menjek, ahol az első órám lesz, de szerencsétlenségemre sikeresen nekiütköztem valakinek. A lány egy dobozt tartott a kezében, ami telis-tele volt díszítőelemekkel, többek között papírból hajtogatott cseresznyevirágokkal, amiket – gondolom – fel akart ragasztani ide-oda, hiszen volt ott még cellux és olló is. Hála a kapkodásomnak minden a földre került, s a barna, felkötött hajú leányzót is épphogy meg tudtam fogni, nehogy hátravágódjon.

- Miért nem nézel a lábad elé?! – kérdezte tőlem, s kezemből kihúzva karját leguggolt, hogy felszedje a sok papírt.

- Sajnálom. – sóhajtottam. – Majd én összeszedem. – motyogtam. Nagyon mehetnékem volt, de nem tehettem mást, nem hagyhattam csak úgy itt, amikor én okoztam neki plusz munkát.

- Segítek, te menj csak. – hallottam egy kellemesen mély hangot a hátam mögül. A lány felnézett, s egy picit zavarba is jött. Én nem tudtam eldönteni, hogy milyen lehet az arcom; halál sápadt, vagy túlzottan vörös.

- Köszönöm szépen. – pattant fel, s hajolt meg kissé, majd spurizott el máshova, miközben én magamban imákat mormoltam, hogy semmi baj ne legyen. Nem akartam ismét kettesben lenni vele. Hiába vannak az aulában elszórtan diákok, attól még rettentően zavart, hogy senki sem akadályozott meg minket abban, hogy belsős beszélgetést folytassunk.

Jungkook leguggolt elém, de én rá se mertem nézni, hiszen már az arcom színét is képes voltam eldönteni, csupán az engem megtámadó érzésekből; vörös volt. A szívem úgy kalapált a mellkasomban, hogy arra szavak nem voltak. Féltem, hogy kiszakad a helyéről.

- Szia Jimin. – köszönt nekem, én pedig ennek hatására nyeltem egy nagyot. A füleimnek szinte kényeztetés volt a hangja, s testem szinte könyörgött az érintéséért. Már teljesen mindegy volt, hogy mit tesz, csak had érezzem őt valahogy. Akár egy apró kézfogás, egy kedves ölelés, nem számított.

- Szia. – motyogtam, de nem néztem rá. Túlzottan zavarban voltam.

- Hogy vagy? – kérdezte, s láttam, amint megáll keze mozgásában. Minden bizonnyal engem mustrált tekintetével.

- Jól. – válaszoltam. Hümmögött egyet, miszerint érti, amit mondtam neki.

Nagyon kínos volt ez az egész. Fogalmam se volt, hogy mit kellene mondanom neki. Adjam oda most neki az érmet? Hiszen máskor nem igen lenne lehetőség rá, legalább is én nem szeretnék ismét találkozni vele, ha nem muszáj. Vagyis... De, szeretnék, csak...

Teljesen összezavarodtam.

Már éppen szerettem volna ismét megszólalni, hogy visszaszolgáltassam neki a – valami csoda folytán – hozzám került dolgát, mikor az egyik srác szólt neki. Erre még én is felkaptam a fejem, s valamilyen szinten most örültem, amiért nem engem nézett, hanem az illetőt, aki a nevét kántálta. Jungkook ma is elképesztően jól nézett ki. Biztos a bálon is nagyon jól fog mutatni elegáns ruhában.

Nekem gyengéim a férfiak elegánsan felöltözve. Csorgatom értük a nyálamat, egyszerűen bámulatosan néznek ki. Szeretem, ha valaki ilyen, s biztos vagyok abban, hogy Jungkook is elképesztő lenne.

Arra eszméltem fel, hogy Jungkook elég idegesen morogva elnézést kér, illetve egy kis pillanatot, amíg megkérdezi – szavaival élve – attól a baromtól, hogy mit akar. Fel is kelt, s elé is ment, én pedig nagy levegőt véve kezdtem gyorsabban belepakolni a dobozkába a szétszóródott cuccokat. Az se érdekelt, ha néhányat meggyűrök, csak végezni akartam.

Felpattanva kerestem a szemeimmel a lányt, aki bár nem találtam, egy másik önkéntesnek átnyújtottam a dobozkát, miszerint felszedtem a földről a dolgokat, majd elnézést kérve azonnal a tanterem felé vettem az irányt, ahol órám lesz, közben pedig magamat szidtam, amiért képtelen voltam visszaadni neki azt a francos érmet. Egyébként is, miért kellett azt a táskámba tennie?! Én csak... Csak vágyat kelt bennem, hogy engedjek a kísértésnek, ami nem más, mint a felé irányuló szeretetem.

Jongho már bent volt, s bár köszönt nekem, én csak levágtam magam, majd a padra feküdtem.

- Akkora egy barom vagyok, de ő is! – motyogtam.

- Mi? – kérdezte a fiú. – Nem értelek Jimin. Miért lennél az és ki a másik? Mondjuk ha Hyunjinra utalsz, elég szemetek vagytok mindketten, hogy egyedül hagytatok tegnap. – morgott.

- A francnak kell megnehezítenie a dolgokat! Miért kellett azt a rohadt érmet beletennie a táskámba? – hagytam figyelmen kívül őt.

- Milyen érem? Jimin te miről besz...

- Mi történt itt? – jött be Hyunjin, akit jelenleg árulónak tekintek. De attól még szeretem, csak most eléggé keresztbe tett nekem.

- Jimin teljesen fura. – vázolta a helyzetet Jongho, de én még mindig nem voltam hajlandó felemelni a fejem, csak siránkozni tudtam, amiért ismételten nem sikerül nekem semmi. Egy igazi, két lábon járó szerencsecsomagnak éreztem magam.

- Miért pont neki kellett belépnie azon az ajtón? Én meg miért szerettem bele, mikor egy... Fú, elegem van! – dőltem hátra, s néztem a plafont kínomban.

- Ja, ne törődj vele, most ilyenje van. – legyintett a szőke, Jongho pedig volt olyan szemét, hogy még rá is bólintott, ahelyett, hogy segítenének nekem. – Egyébként holnap menjünk el vásárolni közösen a bálra. – kezdte nyomkodni a telefonját.

- Miért nem a pasiddal mész? – kérdezte Jongho gondterhelten felnyögve. Hyunjin egy divatguru, egy díva, vele elmenni vásárolni egyet jelent; minimum két boltnyi ruhát megveszünk.

- Mert őt már lefoglalta más, szóval titeket stoppollak le. – rántott vállat. – Most jött be egy újabb kollekció, innen tök jónak tűnik, de élőben biztos jobb. Vagy rosszabb, nem tudom, ezért mindenképp meg kell néznünk. – ingatta a fejét boldogan a szőke.

- Én szerintem nem megyek. – sóhajtottam, mire mindketten rám kapták a tekintetüket.

- Nincs ilyen lehetőség. – vágta rá Hyunjin. – Ezt meg se hallottam. – kezdte ismét a telefonját bámulni. – Írtam Youngjának is, hogy holnap jöjjön velünk, te pedig... – mutatott rám. – Eszedbe se jusson otthon maradni, mert érted megyek. Te leszel az első, akit felszedek, érted?

- De én lakok a legmesszebb. – pislogtam nagyokat.

- Nem érdekel. – morgott. – Azon gondolkozom, hogy a bézs szín jól állna-e nekem. – tervezgetett tovább, ezzel elengedve a témát.

Hyunjin nagyon határozott személyiség. Nála nem létezik olyan, hogy nem, kivéve, ha nem ő ejti ki a száján. Néha irigy is vagyok rá, amiért ilyen. Remek barát és bármikor megmondja a tutit, emellett önbizalomhiányban sem szenved. Ő tényleg tökéletes. Chan jól járt vele, örülök nekik, mert két remek emberről van szó. Az exemen talán nem látszódik, de valójában egy kissé bizonytalan, félénk, s visszafogott személyisége van, Hyunjin pedig mindennek a tökéletes ellentéte. Magabiztos, nagyszájú. Kiegészítik egymást, ahogy azt kell.

Nem is gondolkoztam, hogy mit szeretnék venni holnap, hiszen a két nagy divatdiktátor majd eldönti, hogy mi áll jól nekem, s mi nem. Hyunjin és Youngja veszélyesek lesznek. Mind a ketten otthon vannak ebben, így csak reménykedem benne, hogy egy-egy eltérő véleménynél nem lesz veszekedés. Egy viszont biztos; én és Jongho a halál fiai lettünk.

Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel!🥰

Nagyon igyekeztem, s nagyon szerettem volna minél hamarabb hozni, de több ok is volt, amiért ez lehetetlennek bizonyult. Jelenleg karanténban vagyunk (😭) és anyukám az egész napot a szobámban töltiXD nos, rólam tudni kell, hogy én csak úgy vagyok képes dolgozni, ha egyedül vagyok. Mindezek mellett gépen írok és nem szerettem volna, hogy meglásson egy-két olyan dolgot, amit nem kellene, na😌 (mintha nem tudná, hogy miket írok amúgy..xd)

Mindenki nagyon vigyázzon magára🥺♥️♥️ Ne legyetek betegek, mert na, eddig én is izéltem a korona miatt, de látva a szüleimet, hogy mennyire szarul vannak, nem tartom éppen mulatságosnak🥺😔 Szóval mindenki vigyázzon magára, mert megharagszok, ha nem😤♥️

Hogy vagytok?🥰♥️

A héten még várhatóak lesznek meglepirészek🤫 És hamarosan egy újabb pontot is kipipálunk😌✅

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook