Amint felöltöztem, azonnal indultam is, hogy megetessem az állatokat. Összefutottam pár munkatársammal, akik kedvesen köszöntek nekem, illetve kérdezgettek a hogylétem felől. Amióta nagyapám meghalt, azóta nem voltam itt, semmit se hallottak felőlem. Nagyon kedvesek voltak, biztattak, s megdicsértek a versenyeken elért eredmények miatt. Végtelenül jól esett, szükségem volt már arra, hogy kiszakadjak egy kicsit abból, amibe Jungkook belerántott. Akkora káosz volt a fejemben, hogy az hihetetlen.

Yunsik, mikor kettesben voltunk, nem hagyhatta ki, s rákérdezett arra, hogy mi a helyzet anyáékkal, illetve a pasimmal. Úgy éreztem, mintha ez az egész helyzet egy játék lenne, egy fogócska, amiben engem kell elkapni. Nagy sóhajtás után – meg miután konstatáltam magamban, hogy sose szabadulok ettől – válaszoltam neki.

- Anyáékkal nem sok, igazából belementek, hogy folytassam a sulit. – rántottam vállat direkt nem mondva Jungkookról semmit. Reméltem, hogy elfelejti őt, vagy csak szimplán nem fogja érdekelni, hogy mi is van vele, hiszen nem említettem, de nem így történt. Kezdem unni, hogy a szerencse sosem mellettem áll.

- Az önkéntes szarszedő pasid jól elintézte. – nevetett, miközben elővette a kulcsait, hogy bemehessünk az épület ezen részébe. – Felhívott apád és kérdezte, hogy mennyire gondolod komolyan ezt a sport dolgot, ott felhozta őt is. Mondta, hogy olyan magabiztos volt, hogy hiába fiatalabb sokkal, nem tudott volna nemet mondani neki. – kuncogott még mindig. – Azért én örülök, hogy olyan ember van melletted, aki a boldogságodért mindent megtesz. – ingatta a fejét, s megfogva a táppal teli zsákot elindult be.

Ajkamba haraptam, s lehajtottam a fejem. Igaz, jót akar nekem, mégis... Mégis egyszerre érzem őt magának a megváltásnak, s a sötét, bukott angyalnak, Lucifernek is. Nem tudom, hogyha engedek neki, s a kísértésnek, akkor velem mi lesz, melyik oldala lesz az, amelyik a valós, s nem csak álca?

A vágy még mindig bennem égett, s annyira szerettem volna újra érezni az ajakit, egy hosszabb csókot, egy olyan táncot, ami nem csupán egyetlen lépésből áll. Egy teljes koreográfiát akartam lejárni, rongyosra verni a cipőmet miatta, s cseppet sem törődni azzal, hogy az mennyire lesz ütött-kopott a végére. Akartam őt, piszkosul vágytam rá azok után, hogy megkóstolhattam a tiltott gyümölcsöt. Azt, ami mind közül a legédesebb.

Viszont a kettős érzés, ami bennem volt, jóformán szétszakított. Nem tehettem ezt Youngjával. Hiába volt köztünk vita, s már nem vagyunk olyan jóban, mint előtte – legalább is én nem érzem olyan közelinek a barátságunkat –, ám én semmiképp se szerettem volna ártani neki. Bármi is legyen köztük, ha kiderül, hogy Jungkookkal csókolóztunk, akár támadásnak is veheti, avagy bosszúnak. Mégis a legnagyobb félelmem az, hogy csalódni fog bennem. Én már csalódtam benne, tudom, hogy mennyire rossz, mennyire fájdalmas, s nem akartam, hogy ezt ő is átélje.

A napok gyorsan teltek. Rettentő gyorsan. Az úszók versenye, az a bizonyos szerda is hamar elérkezett. Hyunjin egyfolytában Chanért aggódott, nehogy túlhajtsa magát. Ezt mondjuk nem csodálom, ismerem őt, tudom, hogy valóban képes erre.

Youngja nem volt a héten. Felhívtam, s azt mondta, hogy beteg. Felajánlottam neki, hogy elviszem a házikat, de elutasított azzal, hogy már Jongho lefotózta neki, s el is küldte az órai anyagokat. Kicsit furcsálltam, s rá is kérdeztem a fiúnál, de ő csak vállat rántott, hiszen ő sem tudott többet. Eleinte azt hittem, hogy haragszik rám a lány valamiért, hiszen nem szokott így viselkedni, de miután ugyan úgy írt nekem, kérdezgetett a hogylétemről, illetve megemlítette, hogyha jobban lesz hétvégén, akkor átmehetnék hozzá filmezni, ez pedig megnyugtatott. Picit bepánikoltam, mert azt gondoltam, hogy talán rájött arra a bizonyos csókra, de úgy tűnik, hogy az csak vaklárma volt, semmi több.

Szerdán – az úszók versenyének napján – láttam, amint a busz ott áll, s elkezdenek felszállni a srácok. Láttam Jungkookot is, de szerencsémre ő nem vett észre, hiszen pont fellépett, miközben az egyik sráccal beszélgetett.

Izgultam érte, s titkon reméltem, hogy ügyes lesz, s megnyeri. Azt kívántam, hogy bárcsak ott lehettem volna vele, hogy szurkolhassak, támogassam őt, hiszen kétlem, hogy a barátnője betegen elmenne, mikor iskolába se jön. Bár ki tudja, lehet, hogy megteszi érte.

Éppen indulni akartam be az intézménybe, mikor valaki a vállamra fogott. Azonnal felé néztem, s meg is pillantottam Hyunjint. Szőke haja fel volt fogva, szemüveg volt rajta, s mosolyogva intett valakinek. Összeráncolt szemöldökkel néztem, amint az úszók edzője jön ide, miközben elköszönt valakitől, akivel éppen telefonon beszélt.

- Ő lenne az, mi már beszéltünk erről, szóval semmilyen meglepetés nem fogja érni. Remek munkaerő, kitartó srác és biztos vagyok benne, hogy menni fog neki minden. – mondta a fiú, én pedig úgy éreztem magam, mint egy tudatlan áru, amit éppen el akarnak adni, csak előtte fényezik picit, hogy biztosan megvegyék.

Csak tátogni tudtam, mint egy hal a szatyorban, s próbáltam valahogy felfogni, hogy most éppen miről is van szó. Miért lennék én jó munkaerő? Miért beszél ő az úszók edzőjével velem? Nem értem.

- Jó, nekem mindegy, ha van telefonja, akkor tökéletes, csak szálljatok már fel a buszra, mert el kell indulnunk, ha időben oda akarunk érni. – morgott, s intett nekünk, hogy szedjük már a lábainkat.

- Igenis kapitány. – emelte homlokához megfeszített ujjait Hyunjin, kifejezve ezzel tiszteletét, majd hátamra téve másik mancsát, elkezdett a jármű felé tolni.

- Hyunjin! Mi ez az egész? – kérdeztem nagy szemekkel.

- Eljössz az úszók versenyére velem. Kellettek emberek, akik fotóznak, én voltam az egyik, a másik meg valami alsós liba, akinek teljesen véletlenül rossz időpontot adtam meg a busz indulásával kapcsolatban. – mosolygott, én pedig hirtelen se köpni, se nyelni nem tudtam. – Nyugi, csak képeket kell csinálnod, ingyen megyünk be, ellógjuk a sulit és még szexi vizes csávókat is nézhetünk egy szál alsóban. Jó, talán a sapkával és a szemüveggel olyanok lesznek, mint valami vízből kimászott legyek, de attól még rohadt jól néznek ki. – kacsintott.

- Hogy mi? De én nem mehetek! – kezdtem volna legalább négy érvet felhozni, hogy miért nem lehettem ott, s természetesen az első az a Jungkookkal való bizonytalan kapcsolatom lett volna. Persze a fiú meg se hallgatott, jobban mondva nem akart, csak megforgatta a szemeit, s csuklómra fogva kezdett a buszhoz rángatni.

- Késő, már beszerveztelek. Majd később meghálálod, amiért nem kellett bent lenned matekon. – kacsintott, s céltudatosan ment az ajtó felé, de én megállítottam.

- És mi lesz Jonghóval? Egyedül lesz.

- Igaz... – harapott a szájába, s egy pillanatra láttam, amint elgondolkodik, de ez persze nem tartott sokáig. – Akkor választanod kell. Őt hagyod egyedül vagy engem? – fonta össze mellkasa előtt a karjait, s komolyan nézett rám. A szavam elállt tőle. Hogy kérhet ilyet?

Mivel én csak tátogtam, mint egy hal, a fiú ezt kihasználva ismét hurcolni kezdett fel a járműre, innentől pedig nem is volt megállás. Azt hittem, hogy legalább megkímél és mellém ül, de mikor elindult hátra Chan felé, akár hátul ült Jungkookkal, ledermedtem. Én oda biztos, hogy nem megyek.

Oldalra pillantva láttam egy üres sort, ami gondolom a tanár helye lesz. Mindezek ellenére én bemásztam, s letettem a fenekem jól összehúzva magam, hátha nem vettek észre, s Hyunjinnak se járt el a szája. Persze az edző összeráncolt szemöldökkel nézett rám, mikor ő is feljött. Meg is kérdezte, hogy én mégis mit keresek itt, s hirtelen a víz is levert, hiszen nem készültem semmiféle hazugsággal, amivel itt tarthatnám a fenekem elől.

- Hát én... – nyeltem nagyot, s minden egyes agysejtem előhívtam, hogy kitalálhassak egy tökéletes füllentést. Végül rám talált a szerencse. – Rosszul vagyok a buszokon. Mindig elől szoktam ülni, csak nem volt máshol hely. Remélem nem zavarja. – motyogtam.

- Amíg nem adod a reggelid az ölembe, addig nem érdekel. – sóhajtott. – Te is röplabdázol, mint az a nyurga szőke, ugye? – kérdezte, én pedig bólintottam egyet. – Nem lehet kellemes akkor versenyekre járnod busszal. Előtte szoktál rókázni? – kérdezte, én pedig kínosan elmosolyodtam. Lehet, hogy nem a legjobb hazugságot választottam, de már mindegy.

- Nem, mert veszek be gyógyszert, csak most elfelejtettem. – válaszoltam, majd az ablak felé fordultam inkább, hátha ezzel megúszom a további társalgást az úszók edzőjével.

A buszon majd' bealudtam, hiszen nem itt volt a verseny, hanem egy másik városba, ahova picit hosszabb volt az út, mint gondoltam. Ehhez persze a városban lévő dugó is hozzátett. Szöul alapjáraton sosem alszik, de ilyenkor annak fogalmát se ismeri. Alig bírtunk mozogni a járművel, főleg így, nyolc tájékán, mikor mindenki igyekszik munkába, s iskolába.

Kissé kómásan keltem fel az edző mellett, s igyekeztem lespurizni a buszról, mikor ő kimászott a helyéről, nehogy kiszúrjanak. Direkt a másik oldalára mentem, s úgy próbáltam bujkálni. Egy nagyon béna kommandósnak éreztem magam, de jelenleg nem tudtam mit tenni. Hyunjin belerángatott ebbe az egészbe, s enyhe utalást is tett arra, hogy előre kitervelte. Nem értem, hogy miért, hiszen tud a dolgokról. Arról is, hogy én nem akarok egy harmadik személy lenni egy kapcsolatban, mégis elrángatott ide annak tudatában, hogy ahogy csak tudom, kerülöm Jungkookot. Erre konkrétan a karjai közé lök.

Miután elmentek, s csak Hyunjin maradt itt, hogy előkerítsen. Egy nagy sóhajjal mentem oda hozzá, s nem éppen a nyugodt énjével találtam szembe magam. Elmondta, hogy mennyire megijedt, mert azt hitte, hogy leléptem, hiszen nem látott sehol. Saját védelmem érdekében elmeséltem neki, hogy elől ültem az edzővel, mert még mindig nem állt szándékomban Jungkookkal találkozni. Nyilván puffogott egy sort, s elmorogta, hogy legalább egy üzenettel megdobhattam volna, hiszen aggódott értem, de egy ölelés után elfelejtettük a dolgot, főleg, miután közölte, hogy Jungkook semmit se tud arról, hogy itt vagyok. Ez megnyugtatott, hiszen nem buktam le, de amíg a fotókat készítem róluk... Bármi megtörténhet.

Az öltözőbe nem mentünk be, hanem elindultunk be a medencéhez. Kisebb szorongás fogott el, mikor megláttam a hatalmas teret tele vízzel, ám mikor eszembe jutott az, mikor Jungkook tanított úszni... Szinte el is tűnt ez az érzés. Ha Youngja nem lett volna képben, már akkor engedtem volna neki a csókot. Olyan romantikus lett volna, ha ott történik meg az első. Persze a tetőn is rettentő jó volt, sőt, talán jobb, mint kellett volna és...

Jesszusom, mikre gondolok!

Nem szabadna ezen kattognom. Jungkook foglalt, ráadásul az egyik jó barátom pasija. Nem az enyém, nem szabad ilyeneken agyalnom.

Nem közvetlen az első helyre ültünk, hiszen azok már foglaltak voltak, sőt, még a második sor is, így kénytelenek voltunk valahol ott letelepedni, ahol jól is tudunk fotózni – állítólag az évkönyvükbe kell – és mi is látunk valamit anélkül, hogy ugrálnunk kellene. Legalább is nekem, hiszen Hyunjin egy fejjel legalább magasabb, mint én.

Közel fél órát várhattunk, mire elkezdtek bejönni a srácok. Valakin törölköző volt, valaki meg magára kapott egy melegítőt, mert fázott. Azonnal kiszúrtam Jungkookot, aki inkább az első verzió mellett döntött. Nagyon jól nézett ki, rettentő jól.

Különféle versenyszámok voltak, bár őszintén a felét meg se jegyeztem. Azt tudom, hogy Chan pillangóban úszott, neki mindig is az volt az erőssége. Jungkook volt az utolsó. Gyorsúszás volt az ő száma. Felvette a sapkáját, illetve a szemüvegét, s a rajtvonalhoz állt, majd helyezkedett el. Ajkaimat rágtam, s hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy fotóznom kellene.

Csend volt, egészen addig, amíg a sípszó meg nem szólalt. A fiúk egyszerre vetették bele magukat a vízbe, hangos csobbanással, amit csak tetőzött az erőteljes kar- és lábmunkájuk. Rettentően izgultam, szerintem jobban, mint Jungkook, vagy az osztálytársai. Hol ajkaimat, hol pedig a körmeimet rágtam. Viszont egyszerűen hihetetlen volt a sebessége. Gyorsabb volt, mint a többiek, s ezt az is bizonyítja, hogy legalább két emberhosszal előrébb volt, mint az, aki a második helyen állt. Persze én mindezek ellenére a hajamat téptem, annyira féltem, hogy valami csoda folytán leelőzi valaki. Mi van, ha görcsöt kap a lába? Bele se merek gondolni...

Viszont minden aggodalmam eltűnt, mikor beért, s megnyerte a saját számát. Szinte felugrottam örömömben, ami miatt a mögöttem lévők, illetve a mellettem ülő bácsi lehurrogott. Le is szegtem a fejem miatta, de mégis mosolyogtam. Boldog voltam, amiért nyert. Tényleg örültem a sikerének. Valóban tehetséges ebben a sportban, s annyira illik hozzá... Hihetetlen volt.

- Ezaz! Három aranyat is összeszedtünk. – mosolygott Hyunjin. – Csináltál képeket Jungkookról? – kérdezte, én pedig hirtelen lefagytam. Egyetlen képet se csináltam Jungkookról, hiszen végig őt bámultam, s annyira beleéltem magam az egészbe, hogy elfelejtettem, hogy miért is vagyok itt. Hyunjin látva az arckifejezésem elnevette magát, s legyintett. – Ne aggódj, csináltam helyetted is. – kacsintott. – Én szerintem megyek és gratulálok nekik. – kelt fel a helyéről, akárcsak én, s elindultunk ki a tömeggel együtt.

- Én akkor visszamegyek a buszra. – bólintottam. Szerettem volna gratulálni, de egyszerűen... Nem mertem a fiú közelébe menni. Egyszerre vágytam rá, akartam mindennél jobban, s eltaszítani is magamtól, ez a kettősség pedig az őrületbe kergetett.

A szőkével elváltak az útjaink, hiszen ő az öltözők felé ment, hogy gratuláljon a srácoknak, akik nyertek, s vigaszt nyújtson azoknak, akiknek a mostani verseny nem úgy alakult, ahogy szerették volna. A tömeg miatt elég nehezen jutottam ki a járműhöz, s közben eszembe jutott az, hogy egyáltalán a sofőr ott van-e. Nem akartam kint álldogálni ki tudja mennyi időt, hiszen az idő se volt a legjobb, megfázni meg nem szerettem volna.

Szerencsémre ott volt, s a buszt is kinyitotta nekem, így nyugodtan helyet tudtam foglalni elől. Jó meleg volt bent, látszólag ő is – hozzám hasonlóan – fázós volt. Visszanéztem a képeket, s válogatni is kezdtem köztük, hogy melyik lenne jó, s amik homályosak lettek, azokat kitöröltem. Ne foglalja feleslegesen a helyet.

Persze a bácsi is kiment egy idő után azzal az indokkal, hogy elszív egy szál cigit. Teljesen egyedül voltam, s nem tudtam, hogy meddig lesz még így. A fiúknak meg kellett fürödniük és utána szárazra törölni magukat. A hajszárítás sem egy gyors művelet, úgyhogy valószínűleg még egy darabig egyedül leszek itt bent. Mindezt egy sóhajjal reagáltam le, s a fejemet az üvegnek döntöttem.

A meleg hatására álmosodni kezdtem, a szemeim majd' leragadtak. Alapjáraton nem szeretek mások előtt aludni. Zavar, ha néznek, de jelenleg senki sem volt itt. Még a sofőr sem. Úgy gondoltam, hogy engedek a kísértésnek, s lehunyom a szemem egy pillanatra.

Elég érdekes álmom volt. Jungkook volt benne, s az arcomat simogatta. Lágyan érintette az almácskáimat, mintha attól félne, mentem összetörök, ha kicsit is durvábban ér hozzám. Meghitt pillanat volt, s bár én örültem, az ő hangja szomorúan csengett. Pontosan nem emlékszem, hogy mit mondott, csupán annyi maradt meg, amint azt kérdezi, mit tehetne, hogy ne meneküljek előle, hanem ismét közel legyünk egymáshoz, sőt, közelebb, mint eddig.

Nem tudom, hogy mit válaszoltam ebben a különös álomban. Talán nem is feleltem a kérdésére. Zavarban voltam még ott is. A szívem ezerrel vert, kipirultam, s megizzadtam. Annyira valósághű volt, hogy azt kívántam, bárcsak valóban mellettem lenne, s úgy érne hozzám, mint ott.

Arra ébredtem, hogy az edző kelteget. Lassan, lustán nyitottam fel szemeimet, s pislogtam laposakat. Vajon mikor jöttek vissza? Még a buszos bácsi sem szólt nekem...

- Itt az ideje leszállni, hazaértünk. – mondta, nekem pedig ráncba szaladt a homlokom. Haza? Ennyit aludtam? Nekem öt percnek se tűnt...

Persze nem ellenkeztem, hogy is tehettem volna, inkább fogtam magam, s megköszönve a kedvességét, amiért felkeltett, felálltam az ülésből egy nyújtózás után. Teljesen üres volt a jármű. Lent találkoztam Hyunjinékkal, akik felajánlották, hogy hazavisznek, de én ezt elutasítottam. Úgy gondoltam, hogy jót fog tenni egy kis séta. Ez az álom eléggé összezavart, s ki akartam szellőztetni a fejem miatta. Ezerrel kavarogtam a gondolataim valósághűsége miatt, pedig nem lehetett igaz. Jungkooknak fogalma se volt arról, hogy én ott vagyok, egyszer sem látott meg, hiszen én végig őt figyeltem, s nem akadt össze a tekintetünk, Hyunjin pedig nem árulta el neki, hogy én jöttem vele.

Szépen haza is sétáltam. Nem siettem, volt még időm, s jól esett ez a kis testmozgás. Mamának elmeséltem, hogy mi történt. Szépen elpanaszoltam magam Hyunjinról, hogy mekkora sunyi dög volt velem. Persze ő jót nevetett rajtam, egyáltalán nem érezte át a helyzetem – főleg, mert azt nem említettem neki, hogy mi a helyzet Jungkookkal – és még azt is mondta, Hyunjinnak hálásnak kell lennem, amiért nem kellett bent lennem órákon.

Nem is firtattam a témát, inkább megvacsoráztam, s elmentem fürödni. Nem volt kedvem már pótolni, s hiába aludtam a buszon, álmos voltam. A hajamat törölgetve mentem be a szobámba, s akkor láttam, hogy még ki se pakoltam a táskámból. A telefonomat is csak ledobtam mellé. Gondoltam akkor már kipakolok belőle.

Éppen a tankönyveimet akartam kivenni, amikor a kezembe akadt valami. Egy medál. Egy éremmel a végén.

Hello Sütikék! Rettentő későn, de itt az új részXD

Sajnos a héten személyes okokból nem tudtam updatelni. Rengeteg dolgozatom volt, sokat tanultam, illetve jó hírek sem segítették a napjaimat... De! Most itt vagyok és igyekszek ismét aktív lenni😌♥️♥️♥️

Köszönöm szépen a 30k megtekintést!😻😻😻 Bámulatosak vagytok♥️♥️♥️

Mit gondoltok Jimin álmáról? Na és arról az éremről? És mi lehet Youngjával?🤔

Hogy vagytok?♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook