Amikor Jungkook azt mondta, hogy beszélgetni akar velem, nem hittem volna, hogy valójában csak a hétvégém felől érdeklődik, illetve a nagymamám hogyléte felől. Természetesen válaszoltam neki, elmondtam, hogy mi volt otthon, még Stelláról is dicsekedtem neki, hogy mennyire ügyes már a tőle kapott kutyus. Mosolyogva hallgatott, miközben a súlyzót tolta ki, majd engedte le. Az arca vörösebb is volt miatta, de jól állt neki. Helyes volt így, ahogy edzett, s megizzadt. Jungkook eleve jól nézett ki, de így egyszerűen bámulatos volt. Rendesen meg kellett erőltetnem magam, hogy ne bámuljam folyamatosan, mert a szemétje nemhogy észrevenné, de még szóvá is tenné.

Néha-néha azért ránéztem a többiekre is. Youngja teljes mértékben elvolt Jongho társaságában, jól érezték magukat, még úgy is, hogy látszott a srácon, hogy kissé kellemetlen neki ez az egész. Azért egy ideje nem beszéltek már. Hyunjin és Chan miatt szerencsére nem kellett aggódnom, ők jól eltársalogtak sunyiban.

- Mikor lesz legközelebb edzésed? – kérdezte Jungkook egy nagyot szusszantva, mikor leállt egy pár percre, hogy pihenjen.

- Holnap lesz, ma már nem. – válaszoltam. – Neked mikor lesz versenyed? – kérdeztem, hiszen hamarosan ő is közönség elé áll, hogy képviselje az iskolát.

- Jövő héten szerda délelőtt. – ült fel, s túrt hajába, hogy fekete, homlokára tapadt tincseit eltüntesse onnan. – Elhívnálak, de sulid lesz. – húzta a száját. – Persze, ha nem lógod el a párod miatt. – húzogatta a szemöldökét egy gonosz mosollyal, én pedig talpig vörösödve kaptam hátra a fejem, hiszen féltem, hogy ezt Youngjáék meghallják. Szerencsére elég távol voltak, s éppen valamin jót nevettek, de bennem akkor is felment a pumpa. Ez a fiú nem normális!

- Te észnél vagy? – kértem számon azonnal rámorranva a srácra. – Mi van, ha meghallja? Csak most békültünk ki, nem hiányzik még egy vita. – morogtam. – Egyébként is, miért emlegeted ezt az egészet? Nem értelek. – fordítottam el a fejem tőle, hiszen még mindig olyan szemtelenül vigyorgott rám, hogy rendesen zavarba hozott ez az egész.

- Ha ennyire zavar ez az egész, akkor cseréljünk. – kelt fel, én pedig furán néztem rá, hiszen még nem végzett. Jungkook mosolyogva hajolt le hozzám, hogy ezúttal suttogni tudja szavait, de azt kívántam, bár ne tette volna. – Teljesen elvörösödtél, legalább hitessük el velük, hogy az edzés miatt. – kuncogott halkan jót mulatva rajtam, s még kacsintott is.

Csak bámultam rá tátogva, s legalább négy átkot szórtam magamra, amiért nem hoztam fel érveket az ellen, hogy a fiú velem legyen ezen a két órán. Ám őt se hagytam ki, annyi szentet felkértem, hogy hozzanak egy pontot az én oldalamnak is, amennyit csak ismertem. Jungkook iszonyatosan élvezi ezt a helyzetet, velem ellentétben. Persze jól esik, mikor egyszer-kétszer bókolgat, de nem úgy, hogy tudom, neki van valakije. Így nem vagyok vevő a játékára, akármennyire is próbálkozik.

Jonghóval megbeszéltük, hogy délután mindenképp beülünk valahova és megpróbálunk rendet tenni, hiszen mindkettőnk fejében akkora káosz volt, mintha egy tornádó pusztított volna ott. Pedig csak két emberről van szó, akik rendkívül furcsán viselkedtek. Hyunjint is hívtuk, ám neki sajnálatos módon programja volt. Mindenesetre leadtuk neki a címét az étteremnek, ahol mi gyűlésezni fogunk, s ha tud, akkor be tud nézni talán a végére.

Az iskolában ezen kívül nagyjából semmi érdekes nem történt. Többnyire igyekeztünk együtt maradni, mert úgy éreztük magunkat, mint a bárányok egy hatalmas mezőn, melyet egy erdő vesz körül, Youngja és Jungkook pedig a farkasok voltak. Egyikünk se mert már kettesben maradni velük.

Azonnal elhúztuk a csíkot, mikor vége volt az utolsó órának, mielőtt bármelyik is ránk akaszkodna. Nekem nagyon furcsa volt ez az egész. Nem úgy viselkedtek, mint egy pár, sőt, inkább, mint barátok, de egyik se mondta azt, hogy nincsenek együtt. Valami nem stimmelt, de nem mondtam volna meg, hogy pontosan mi. Talán csak a szememnek nem akartam hinni, az elém tárulkozó tényeknek, pontosan nem tudom. Teljesen összezavarodtam.

Az étterembe beülve még egyikünk se szólalt meg. Nem tudtunk mit mondani, egyenlőre próbáltuk összeszedni a gondolatainkat, s legalább annyira helyükre rakni őket, hogy egy értelmes mondatot ki tudjunk nyögni, s azzal elindítani a beszélgetést. A szünetekben végig velünk voltak. Nem érkeztek együtt, nem is egymással törődtek. Mindenki mással társalgott. Rendesen zavaró volt az egész. Nem értettem, hogy mi történt velük, miért viselkednek így, s konkrétan rá se merek kérdezni, főleg nem Jungkooknál, hiszen őt ismerve azonnal kitérne a válasz elől, vagy nem mondaná meg egyértelműen. Ő a titokzatosság megtestesítője. Sose tudok kiigazodni rajta, s nem is adja meg azt az örömöt nekem, hogy legalább az egyik hadműveletem sikerrel járjon.

Szegény pincéreket sajnáltam, hiszen számtalanszor kijöttek, hogy felvegyék a rendelésünket, de mi mindig csak leintettük őket, miszerint még nem sikerült választani. Én már az étlapot is a kezembe vettem, hogy legalább úgy tegyek, mint aki azon agyal, hogy mit egyen, nehogy a végén kidobjanak minket azért, mert csak a fenekünket melegítjük itt. Nem volt nagy a forgalom egyébként, rajtunk kívül körülbelül négyen voltak még. Nem is vártam többet, ilyenkor még sok helyen folyik a tanítás, csupán nekünk van most jó napunk – azon kívül, hogy nulladikkal kezdünk.

- Legalább egy tál ráment rendeljünk kimchivel. – sóhajtottam összezárva az étlapot, Jongho pedig bólintott is egyet, hiszen velem ellentétben, ő még arra se vette a fáradtságot, hogy meglesse a felsorolt ételeket. Fel is nyújtottam a kezem, a pincér pedig megkönnyebbülve jött felénk a kis noteszával, s tollával a kezében, hogy feljegyezze a rendelésünket, amit nehezen, de sikerült kiválasztanunk. – Két marhás rámen lesz kimchivel.

- Italt mit hozhatok hozzá? – kérdezte a lány rajtunk kapkodva a tekintetét, s közben mosolygott.

- Nekem jó a víz. – pillantottam Jonghóra, aki bólintott egyet, miszerint neki is tökéletes. – Akkor két víz lesz mellé. – mosolyogtam, a lány pedig hevesen bólogatva firkantotta fel a papírlapra az italokat, s a türelmünket kérve el is ment, hogy leadja a szakácsnak a rendelt dolgainkat.

- Jó, nekem fogalmam sincs, hogy mi ütött kettőjükbe. Négy éve Youngja csak úgy tudta a nevemet, ha víz kellett neki. Nagyjából csak akkor, de most... – túrt a hajába a fiú. Megértettem őt, én is hozzá hasonlóan teljesen össze voltam zavarodva. – Összevesztek volna Jungkookkal, vagy mi történt? – kérdezett engem, hátha én többet tudok, pedig ez koránt sem így volt.

- Semmi ilyenről nem tudok. – húztam a számat. – Ha pedig veszekedtek volna, akkor két lehetőség van Youngjánál. Vagy nagyon ideges lesz miatta, vagy pedig szomorú, de egyik esetnél sem beszél vele, vagy megy a közelébe. – dőltem hátra. Ismertem őt, mint a tenyeremet, tudom a szokásait, az efféle modorát, a dolgokhoz való alkalmazkodását, most mégis úgy éreztem, idegen volt számomra.

- Tehát semmit sem tudunk. – sóhajtott a fiú, én pedig fejem lehajtva bólintottam egyet. Tényleg semmi olyan információ nem volt a kezünkbe, amivel egyről a kettőre ugorhattunk volna. – Jungkook egy ideje már sokkal közelebb áll hozzád, mint eddig. Történt veletek valami esetleg? – kérdezett rá a dologra, én pedig már készültem arra, hogy megrázzam a fejem, de ekkor bevillant a majdnem csókunk emléke. Azonnal fülig pirosodtam, így egyenesen a barátom tudtára adtam, hogy bizony, volt olyan dolog, amiről még nem meséltem se neki, de senkinek se. – Miről maradtam le? – ráncolta a szemöldökét.

- Hát történt egy-két dolog. – sóhajtottam. – Amikor elszöktem, akkor ugye ő talált meg, talán ott kezdett el jobban közelíteni felém. – ingattam a fejem visszaemlékezve arra, hogy mi is történt pontosan. – Több időt töltött velem, ami nem tudom, hogy jót tett-e vagy rosszat, mert... Szóval éppen azon voltam és vagyok is, hogy kiszeressek belőle, de a tervem egyre inkább befuccsolni látszik. – könyököltem az asztalra, támasztottam meg az államat a markomban, s néztem a Jongho mögött lévő tapétázott falat.

- Be kell vallanom valamit. – sóhajtott, én pedig lustán ránéztem a srácra. – Amikor olyan csúnyán összekaptatok Youngjával, hozzám jött segítségért. Már akkor rettentően érezte magát, bocsánatot is akart kérni, csak nem mert odamenni hozzád. Úgy gondolta, hogy ad egy kis időt és teret neked, hogy lenyugodj, magának pedig azért, hogy összeszedje a gondolatait. Szinte minden délután beszélt velem, tartottam benne a lelket, és bár még mindig nagyon rossznak tartom azt, hogy úgy viselkedett veled, megsajnáltam. Megérdemelte, amit mondtál neki, mert már kijárt, legalább már tisztán is látja a dolgokat, de... Mégis sajnáltam. Sokat sírt amiatt, hogy nagyon elszúrta, nem tudja, hogy helyre tudja-e hozni. Úgy láttam, tényleg nem akart téged megbántani, csak balul sültek el a dolgok.

- Na várj... – állítottam le a fiút, miután realizáltam a helyzetet. – Te végig Youngjával voltál... Én végig Jungkookkal. Akkor ezek egyáltalán nem is találkoztak meg semmi? – ráncoltam a szemöldököm. – Neked nem mondott semmit a kapcsolatukról? – kérdeztem, a fiú pedig megrázta a fejét. – Ez egyre furább. – dőltem hátra, s nyögtem egyet.

Ekkor kivágódott az ajtó, mire nem csak a pincérek, de mi is felkaptuk a fejünket. Hyunjin lépett be, s mikor meglátott minket, mosolyogva jött ide. Én felkeltem, hogy átadjam neki a helyem, s beültem szembe a bejárattal Jongho mellé. Tudom, hogy Hyunjinnek van egy furcsa szokása, miszerint nem szeret fal mellett ülni. Állítása szerint könnyen megfázik, a falak pedig elég hidegek. Érdekes, de ha komfortosabban érzi magát így, akkor én nem állok az útjába.

A szőke le is vágta magát, miután levette a kabátját, s szétnézett rajtunk. Kissé csapzott volt, el tudom képzelni, hogy egész eddig futott, hogy semmiről ne maradjon le. Belőle simán kinézem. Minden bizonnyal azt a programot is gyorsan letudta, vagy lemondták, nem tudom, de ő egyből erre jött.

- Szóval, miről maradtam le? – csapta össze tenyereit, s dörzsölte is meg azokat izgatottan. Közben a pincérlány, s egy fiú mosolyogva jöttek erre, a tálcájukon pedig az általunk rendelt rámen, kimchi és víz volt. – Kettő? Nekem nem rendeltetek? – húzta a száját a fiú, s durcásan vette a kezébe az étlapot.

- Azt se tudtuk, hogy jössz. – morogta Jongho. – Mi van azzal a fontos programmal? – kérdezte.

- Bedöglött a kocsi, szóval lemondva. – rántott vállat egyszerűen. – Busszal jöttem be eddig, innen pedig futottam és reméltem, hogy még itt lesztek. Mennyi mindent sikerült megbeszélnetek? – kérdezte, de nem nézett ránk, inkább a kínálaton legeltette tekintetét, s keresztbe font lábát pedig mozgatni kezdte.

- Sehova se jutottunk. – sóhajtotta a srác. – Mind a ketten sok időt töltöttünk velük mostanság, mint kiderült, ők pedig mintha elhidegültek volna egymástól, de egyikük reakciója sem... Átlagos. – ingatta a fejét, s azt hátra hajtva kezdte bámulni a plafont. – Legalább egy egyértelmű jelet adott volna az egyikük, vagy nem tudom. Azt se tudom, hogy most bejövök-e neki, vagy csak egy baráti tanács kellett, mert elvileg kibékültek Jiminnel, de ugyan úgy az én társaságomat keresi, ez pedig teljesen összezavar. Ez nem ér! – hajolt előre, túrt két oldalról a hajába, s kezdte összeborzolni azt. – A fiúknak szokásuk kétségeket ébreszteni egy lányban, nem fordítva! – nyögött fel, miután végzett hajszálai kínzásával.

- Mászott már rátok az egyik? – kérdezte Hyunjin, aki nem is reagált Jongho előbbi kiakadására. Nyugodt szívvel lapozott egyet az étlapon.

- Ezt hogy érted? – ráncolta a szemöldökét a srác.

- Úgy, ahogy mondom. – rántott vállat a szőke. – Akart-e valamelyik valamit. Itt nem feltétlen szexre gondolok, hanem mondjuk csókra. – ingatta a fejét. – Az egy elég egyértelmű jel lenne számomra, hogy akar valamit.

- Velem ilyen nem volt. – rázta a fejét Jongho, ám én lefagytam, s hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy vörös lehetett-e a fejem, vagy hófehér. – Jimin? – hallottam a nevem, de én hirtelen reagálni sem tudtam.

Csak meredtem előre egy ideig, majd végre hajlandó voltam felnézni az előttem ülő Hyunjinra. Ő sem az étlapot tanulmányozta már, sokkal inkább az arcomat, a reakciómat, ami egyértelmű válasz adott neki szavak nélkül; Jungkook igenis közeledett felém úgy. Valószínűleg, ha nem húzódok el, akkor ő meg is teszi, csak én nem akartam tenni semmit addig, amíg nem vagyok biztos abban, hogy Youngja nincs képben.

A szőke elnyitotta ajkait, s a papír is kiesett a kezéből. Jongho se jutott szavakhoz először, én pedig nem tudtam, hogy most mit kellene tennem, vagy mondanom. Persze azt nem tudták, hogy mi történt, talán először ezt kellene megosztanom velük, nehogy a végén tovább gondolják ezt az egészet, s azt higgyék, hogy összefeküdtünk, vagy hasonlók. Tulajdonképp csók se történt, mert megakadályoztam, de ha nem lépek, akkor bizony az elcsattan.

- Ti akkor...? – nézett rám a szőke, s mutatott is rám.

Ekkor meghallottam, ahogy az ajtó feletti csengő jellegzetes hangján jelzi a bent lévőknek, hogy új vendég, avagy vendégek érkeztek. Hyunjin mögé pillantva láttam meg két ismerős alakot. Azonnal kitágultak a szemeim, s Jongho karjára fogva buktam az asztal alá, nehogy Jungkook és Youngja meglásson. Szerencsére ő is azonnal kiszúrta őket, s hozzám hasonlóan lehajolt. Hyunjin azonban nekik háttal volt, így minden bizonnyal furcsállhatta a mi kis akciónkat. Láttam, amint megfordul, s az idiótája nemhogy falazott volna nekünk, ő is lebújt, úgy nézett rám még mindig kissé sokkosan.

- Mit művelsz? Lebuktatsz! – suttogott Jongho, de a szőke csak rám mutogatott tátogva, mint hal a szatyorban.

- Ti most akkor...? Mit? – kérdezte.

- Nem az, mi nem, csak...! – próbáltam valahogy kimagyarázni magam, s közben kézzel-lábbal hevesen mutogattam az asztal alatt görnyedve, de sajnos túlságosan beleéltem magam a magyarázásba, s bele is ütöttem a buksimat a falapba.

- Hyunjin? – hallottuk meg Jungkook hangját. Azonnal a szőkére néztünk, főleg, mikor megláttam a lábakat, amik felénk közelednek. A kezemmel jeleztem neki, hogy most azonnal másszon ki innen, s valahogy próbáljon meg kihúzni miket a csávából, ő pedig végre észhez térve, egy nagy, de kissé zavart, s kínos mosollyal nézett rájuk, miután kibújt innen.

- Shin Youngja! Jeon Jungkook! Micsoda meglepetés! Mit kerestek itt? – kérdezte tőlük, s felállva a székből feléjük fordult.

- Bejöttünk enni. – válaszolt a srác. – De mit kerestél az asztal alatt? – kérdezte.

- Csak... Kiesett a fülbevalóm és azt kerestem. – hazudott. – Sajnos nem találtam meg, de nem baj. – nevetett kínosan. – Majd veszek másikat.

- Lehet, hogy csak nem nézted meg elég jól. Segítek, majd világítok a telefonommal. – lépett közelebb a fiú, de Hyunjin azonnal elé lépett.

- Nem kell! Ócska piaci fülbevaló volt, annyira nem is szerettem, csúnya is volt. Nem lényeges.

- Te tudod. – hallottam Jungkook hangjában egy kis gyanakvást, én pedig összeszorítottam a szemeim. Ő nem hülye, s pont ettől félek, hogy rá fog jönni, hogy itt vagyunk mi is, ráadásul előlük bujkálunk.

- Ki van veled? – kérdezte ezúttal Youngja. – Két menü van itt.

- Jaj, csak Chan. – nevetett még mindig a szőke. Nagyon nem jó a füllentésben.

- És miért a másik oldalt van a te menüd is? – furcsállta Youngja is a helyzetet. Komolyan, már annyira kínos volt, s a barátunknak még kínosabb lehetett. Késztetést éreztem arra, hogy előbújjak, s kimentsem őt, csak éppen merszem nem volt hozzá. Biztos égett volna a pofám, ha szembetaláltam volna magam Jungkookkal, főleg, hogy ez a kettő már tudott valamit.

- Elcseszték a pincérek. A csajszinak sietnie kellett, mert jött egy telefon, hogy a mamája a kórházba került és...! – mesélte nagy beleéléssel, ám megállt a beszédben, mikor a tálcán lévő egyik készülék, történetesen az enyém, csipogni kezdett, jelezve, hogy valaki írt. Nagy sóhajt hallattunk, s megláttam, amint Jungkook közeledik. Összeszorítva a szemem vártam az ítéletemet. A fiú benézett az asztal alá. A tekintete olyan... Zavaros volt. Nem tudom, hogy üres volt, semmitmondó, vagy dühös, s csalódott.

- Szia Jimin, Jongho. – biccentett, én pedig kínosan elmosolyodtam, s jobbnak láttam, ha kibújunk innen. A fejem teljesen vörös volt, mikor feljöttünk, s inkább rájuk se mertem nézni. – Nem úgy volt, hogy Channal vagy? – kérdezte sokkal sötétebb hangnemben Hyunjintól.

- De! – bólogatott, majd kínosan elmosolyodott. – Voltam. De ő elment és ők a közelben voltak és beugrottak. A fülbevalómat keresték. – tette hozzá, s próbálta menteni a menthetőt, ám Jungkooktól szavakat nem kapott erre, csak bólintást. Éreztem magamon a tekintetét, szinte égetett.

Ne csináld már, így is mindjárt meggyulladok, annyira zavarban vagyok!

- Csatlakozhatunk, ha már itt vagytok ti is? – kérdezte Youngja, s kínosan elnevette magát. Minden bizonnyal neki is kellemetlen volt a helyzet. Hát még nekünk...

- De! Gyertek csak. – ült le Hyunjin, s intett is a pincérnek, miszerint ő már rendelni szeretne.

Meg se mertem szólalni, de még felnézni se voltam hajlandó. Végig égetett Jungkook tekintete, aki hozzám hasonlóan nem beszélt. Legalább a maradék három megpróbált társalogni egymással, de mi... Rendesen rontottuk a levegőt a kínos hangulatunk miatt.

Nem is értem, miért reagált így. Valamennyire hihető Hyunjin mondandója. Jó, nem hazudott tökéletesen, de elképzelhető lett volna, hogy mi csak a fülbevalóját keressük ott lent. Az már más, hogy a fiúnak ki se volt lyukasztva a füle, de a haja miatt ezt amúgy se lehetett volna megmondani. Hosszú volt, s takarta kagylóit.

Lassan kihozták az ő rendelésüket is, így együtt kezdtük egy fogyasztani a kajákat, bár már a miénk igencsak kihűlt. Nem akartam újat kérni, sem pedig megmelegíteni. Sehogy sem szerettem volna felhívni magamra a figyelmet, elég volt nekem az, hogy Jungkook meredt rám végig, szinte pislogás nélkül. Most mérges rám? Én nem akartam, hogy dühös legyen!

Nagyot sóhajtva, buksimat rázva szedtem szét a kapott pálcikákat, s emeltem azt a kimchi felé, hogy azzal együtt egyem a ráment. Szerettem, hogyha ez a kissé csípős, de mégis savanyú íz egy kissé ínyencé teszi az ételeket, s ez a rámennel se volt másképp. Szerintem illett hozzá, s örömmel fogyasztottam vele. Viszont Jungkook mély, s talán kissé erőteljes hangja megállított abban, hogy a megfogott kimchidarabot a főfogásomra helyezzem.

- Ne edd meg. – morogta, én pedig most először végre hajlandó voltam ráemelni meglepett, kérdő tekintetem. – Szezámmagot szórtak a kimchire. – sóhajtott, s vette ki a kezemből a pálcikámat, s adta oda a sajátját. – Allergiás vagy rá. Figyelj oda, hogy mit eszel. – motyogta, én pedig nem tudtam mást tenni, csak pislogni.

Hirtelen nem is néztem rá az ételemre, fel se tűnt, hogy szezámmag van rajta, ellentétben Jungkooknak, aki azonnal kiszúrta, s megakadályozta, hogy a nap további részét a kórházban töltsem. Hálás voltam neki, ugyanakkor zavarba jöttem, s belülről a bűntudat is mardosott. De miért... Talán... A tekintete miatt? Mert mérgesnek tűnt, s csalódottnak?

Egyszerűen megőrjít ez a fiú...

Hello Sütikék! Befutottam az új résszel! Nagyon eltűntem a napokban, ennek az oka az, hogy rengeteget kell tanulnom. Azt hittem, hogy ez a hét jobb lesz, hát nemXD Mikor tegnap 7:50-től este fél hatig, szünet, illetve lyukas nélkül órám volt, azt hittem, hogy dobok egy hátast🤣 Hát tényleg majdnem megmurdáltam):

És még olvasni se tudtam! Annyira nem volt időm, hogy egy részt egy adott könyvből végigolvassak. Ilyen Zsuzsyyy  könyve, amihez ma este bizony vissza is fogok térni😌

Fene ezt az online oktatást!😤

Hatalmas hírek, ami nem ezzel a könyvemmel kapcsolatosak, de annyira boldog vagyok, hogy muszáj vagyok megosztani veletek! A Let's Dance a magyar Fanfiction kategóriában dobogós második és rendesen rajtam van a sírhatnék miatta. Annyira boldog vagyok, nem lehetek nektek elég hálás🥺♥️♥️♥️

Jött egy kérés, hogy hogy áll a Blow the whistle-es lista, úgyhogy figyelem...🥁

A 21-ből 14 pont van kipipálva✅

Hogy vagytok életeim?🥺😌♥️♥️♥️

Ti is még mindig össze vagytok zavarodva, mint Jimin és Jongho?):

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook