Elég közvetlen. Talán túlságosan is az, ez az amerikai srác, holott semmi köze nem lenne ahhoz, hogy mi van, illetve volt köztem és Chan között. Egyrészről nem ismerem, nem mondom azt, hogy a baráti körömbe sorolható, mert ettől nagyon messze áll, éppen ezért nem is szeretném beavatni. Emellett az exemmel megbeszéltük, hogy ami volt köztünk, az a kettőnk titka marad, - jobban mondva hármunké, hiszen Youngja is tudott a dolgokról - mert egyikünknek se hiányzik, hogy emiatt kinézzenek a suliban, főleg, hogy ez az utolsó év. Egyikünk se szégyellte azt, hogy a saját nemünkhöz vonzódunk, csak nyilván nem dicsekszik vele az ember egy olyan országban, ahol ez nem elfogadott.

- Nincs. – válaszoltam egy vállrántás kíséretében. – Nincs köztünk semmi, miért? – fordultam felé kíváncsian, bár tudtam, hogy ő nem fog rám nézni, hiszen az utat figyelte.

- Nem tudom, csak fura. – mondta. – Ahogy kiállt érted, mert szívtam kicsit a véred. Mintha a csaját védené. – kuncogott.

- Csak barátok vagyunk már nagyon régóta, ennyi az egész. – fordultam én is előre, hogy az utat tudjam nézni.

- És Youngja? – köszörülte meg a torkát, én pedig megforgattam a szemeimet. – Van valakije?

- Egy apja, egy anyja és egy húga. – soroltam unottan, ő pedig közölte velem, hogy ő párra gondolt. – Ja, az nincs. Csak nem tetszik neked? – nevettem el magam, holott már az első találkozásnál biztos voltam abban, hogy Jungkook szemet vetett a barátnőmre.

- Jó csaj. – biccentett. – Tehát nem jár senkivel, szuper. – mondta inkább magának, mint nekem. – Gondolom akkor téged se zavar, ha rástartolok. – nézett rám, amikor megálltunk egy pirosnál.

- Tőlem. – hunytam le a szemeimet, s döntöttem a fejemet a kényelmes fejtámlának. – Sok sikert hozzá, nem egy könnyű eset. – készítettem fel, mert ez tényleg így volt. Bár a lány többször is a tudtomra adta, hogy nem csipázza az új srácot, nem fogok neki szólni arról, hogy mi is a jelenlegi helyzet. Próbálkozzon csak, aztán lehet, hogy tényleg összejönnek. Amíg nem bántja meg a lányt, addig én nem pofázok bele.

- Szeretem a kihívásokat. – tette egyesbe a kocsit, amikor a lámpa piros-sárga lett, majd csúsztatva felengedte a kuplungot, ezért az autó gurulni kezdett.

Méltányoltam a kedvességét, miszerint engem is hazahozott, bár biztos voltam abban, hogy eredetileg csak a barátnőmet akarta fuvarozni, csak ő engem nem hagyott ki a buliból. Legalább nem áztam el, úgyhogy volt ennek valamiféle haszna is.

Megköszöntem, amiért még engem is elhozott, bár eszem ágában se volt hyungnak hívni, főleg, miután ismét szöszinek szólított. Valamit valamiért... Ha ő megadja a tiszteletet, én is majd hasonlóképp fogok tenni. Az most nem érdekel, hogy idősebb.

Amikor hazaértem, mama már azonnal szaladt is hozzám, hogy megnézze, mennyire áztam el. Meglepődött, hogy egyáltalán nem voltam vizes, ahogy az esernyőm se. Természetesen megkérdezte, hogy ez hogy lehet, én pedig elmeséltem neki, hogy találkoztunk az egyik fiúval az évfolyamból, aki hazafurikázott minket. Nagymamám persze mindenféle jót mondott a srácról, amiért ilyen kedves volt, de engem leteremtett, hiszen nem hívtam be legalább egy italra vagy hasonlóra. Őszintén szólva eszem ágában se volt őt beinvitálni a házba.

Másnap semmi tartalmas nem történt az iskolában. Youngját nem vártam meg, hiszen rohannom kellett a buszhoz, hogy időben beérjek a munkahelyemre. Igaz, csak diákmunka, de én szeretem, hiszen állatokkal foglalkozhatok.

A nagybátyám állatmenhelyen dolgozik, s ott segítek be. Eredetileg nem lehetne, de jóba van a főnökkel, aki végül belement abba, hogy ide járhassak segédkezni. A srácok örülnek is nekem, mert több ember gyorsabban, s jobban halad.

- Szép napot! – köszöntem mosolyogva a kint cigarettázó bagázsnak, akik mosolyogva intettek nekem, s néhányan le is pacsiztak velem.

- Szia kölyök! Gyorsan öltözz át és akkor kezdjünk. – csapta össze a tenyerét a bácsikám. – Anyuék hogy vannak? – utalt a nagyszüleimre. Néha napján be szokott nézni, de mostanság nincs sok ideje a családja miatt, hiszen nemrég született meg a kislánya.

Miután elmondtam Yunsiknak, hogy otthon minden rendben van a nagyszülőkkel, s érdeklődtem a pici után, el is mentem öltözni, mert sok munka várt még ránk. A menhelyen rengeteg állat van, akikről nekünk kell gondoskodni. Vannak köztük olyanok, akik kezesek, akár egy bárány, de sajnos volt olyan is, akik nagyon vadócak voltak. Ezek általában az új állatok, vagy az olyanok, akiket bántottak a gazdái.

Gyorsan át is vettem az elnyúlt pólómat, amit itt használok, illetve a bő nadrágomat, ami még festékes is volt, hiszen mi festettük ki a helyet is, ez pedig nem jött ki a ruhadarabból.

Az én személyes kedvencem az egy kis keverék kutyus volt, akit behozott egy fiatal pár. Az utcán találták meg, s az egyik lába teljesen össze volt roncsolódva, ezért ő egy háromlábú kutya, de ugyan úgy egészséges, miután megműtötték és eltávolították azt a csonkot, ami elfertőződött volna. Bodzának hívtuk, mert a pár egy bodzafa alatt találta meg.

- Szia kislány. – mentem be hozzá, ő pedig farkát csóválva, a műlába miatt kissé ingatagon, s sántítva jött felém. – Hoztam neked hamit. – guggoltam le, hogy megsimogassam az állatot.

Örültem neki, amiért sikerült megmenteni, de a szívem szakadt meg, amikor megláttam őt. A mai napig nehéz úgy ránézni, hogy ne legyen sírásérzetem, de mindig eszembe jut az, hogy már semmi baja. Igaz, hogy valószínűleg sose lesz olyan, aki majd őt befogadja, de nem gond, jó itt neki. Legalább én is a közelébe lehetek, ha már kutyát nem tarthatok, hiszen a nagyszüleimmel élek, de nem tudni, hogy meddig, szegény állatot meg nem akarom minden második hónapban költöztetni egyszer ide, egyszer oda.

- Anyudék meddig is lesznek távol? – kérdezett rá Yunsik, én pedig megrántottam a vállamat. – Csak azért kérdezem, mert tavasz óta nem hallok róluk semmit.

- Én se többet. – sóhajtottam, miközben az edényért nyúltam, amivel beletúrok a hatalmas zsákba, amiben kutyakaja volt, hogy a következő jószágot is megetessem. – Elvileg még egy ideig Európában lesznek, ha jól tudom, most Párizsban vannak, aztán még szét akarnak nézni, úgyhogy... - pillantottam rá, majd vállat rántottam.

- Azért ez elég szemétség veled szemben. – jegyezte meg.

Nem szerette azt, amit a szüleim leművelnek, s eleinte nekem se tetszett, de végén már hozzászoktam, s jobban szerettem a nagyszüleimnél lenni, mint otthon. Anya és apa folyton utazgatnak a munkájuk miatt, s hiába csak 2-3 nap lenne az, amit ott kellene tölteniük, ők felfedezik szinte az egész országot, én pedig itthon csücsülök a nagyszüleimnél. Nem ajánlották fel azt a lehetőséget, hogy menjek velük, de nem is egyeztem volna bele. Eleve képesek egy-két hetet eltölteni egy országban, s mire haza kellene jönniük, mehetnek ismét munkaügyben valahova máshova.

Azt se tudják, hogy mi van velem, néha felhívnak, hogy élek-e még, de rendszerint az éjszaka közepén, hiszen őket nem érdekli, hogy amikor Franciaországban nappal van, akkor itt rohadtul nem. Eleinte haragudtam is rájuk, de rájöttem, hogy jó itt nekem. Inkább, minthogy velük legyek, olyanokkal, akik úgy cipelnének, mint egy bőröndöt, s nem is foglalkoznának velem.

Szerintem azt se tudják, hogy szőke vagyok.

Ez a nap eléggé lefárasztott, s mihelyt hazaértem, egy gyors fürdés után már be is zuhantam az ágyamba. Nem érdekelt az, hogy nem ettem, csak aludni akartam.

Másnap alig bírtam kikelni az ágyból, s már megint ott tartottam, hogy késésben vagyok. A busz is elment, úgyhogy futhattam az iskolába. Majdnem felborítottam egy-két embert nagy sietségemben, de örömmel konstatáltam, hogy időben vagyok, s még a buszt is megelőztem, hiszen az legalább 6 helyen megáll.

Lihegve, lehajtott fejjel léptem be az iskola ajtaján, s mivel nem néztem magam elé, nekiütköztem valakinek.

- Hé, miért nem nézel a lábad elé?! – fordult hátra az illető, én pedig felkaptam a fejemet, s meg is láttam Jungkookot, akinek a fehér pólójára rákerült a reggeli turmixa, természetesen miattam, mert nekimentem. – Ez most komoly, Szöszi?! – kérdezte kicsit sem nyugodtan, én pedig hirtelen csak pislogni tudtam.

- Jó, nyugi, cseréld ki egy másik pólóra és ezt meg add ide, hogy kimossam... – forgattam szemet. Ez csak egy sima fehér póló, bárhol tud ilyet venni, nehogy ezen kezdjen el veszekedni, mert komolyan a falnak megyek.

- És mégis mi a faszomat vegyek fel? – kérdezte, s felnevetett. Eléggé gúnyos volt, ami bár meglepett, nagyon idegesített. Könyörgöm, ez bárkivel megeshet, én pedig teljesen korrekt voltam azzal, hogy felajánlottam neki azt, hogy hazaviszem és kimosom a pólóját.

- Mondjuk azt a felsődet, ami edzésen van rajtad. – hallottam meg Chan hangját magam mögött, ezért hátra kaptam a fejem, s nagyokat pislogva néztem az exemet, aki mellkasa előtt összefont karokkal méregeti a tőle magasabb Jungkookot. – Emellett szeretném, ha megválogatnád a szavaidat másokkal szemben.

Jungkook idegesen szuszogva méregette Chant, aki állta a tőle idősebb fiú tekintetét, én pedig azt se tudtam hirtelen, hogy mit tegyek. A két srác láthatóan nem szimpatizál egymással, s kezdtem azt érezni, hogy ez részben miattam van.

Hello Sütikék! Itt is van az új rész, amiben megtudunk egy kis dolgot Jiminről.

Szerintetek Jungkook miért lett hirtelen ilyen utálatos?🤔

Tudom, hogy nagyon a történetbelején vagyunk még és semmi sem történt, de eddig mit gondoltok erről a könyvről? Én nagyon bizonytalan vagyok😅

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook