Az idő rohamosan telt. A félév hamar eljött, s a vizsgáimon is túl voltam már. Szerencsére jól zártam, s a végén Youngja is átjött tanulni hozzám. Határozottan több időt töltött velem, ami azért jó volt, hiába ez azzal járt, hogy az úszót is nap, mint nap láttam. Úgy kerültem őt, ahogy csak tudtam, s ez szerintem ez neki is feltűnhetett. Hónapok teltek el, nyilván leesett neki. Bár az is lehet, hogy nem érdekelte. Nem volt már ok arra, hogy találkozzunk.

Szerencsére Jongho és Hyunjin sosem hagytak magamra. Valaki mindig mellettem állt, s Channal is egyre több időt töltöttünk. Eleinte féltem, hogy rosszul fog kijönni, hiszen nekünk mégis volt egy közös múltunk, s bár volt egy-két megszólalásunk, amivel ezt alá is támasztottuk, Hyunjin nem törődött vele. Inkább örült neki, főleg, hogy volt kivel kibeszélnie a párját. Édesek voltak együtt, s már most láttam, hogy sokkal tovább fogják húzni, mint mi. Bár, már most jobban bírják.

A fiúnak megszállottsága lett az, hogy beszervezzen nekem valakit. A meccseinket sorozatosan nyertük, így ünneplésre fogva elhívott buliba. Én nem bántam, felejteni akartam, de nem álltam kész egy kapcsolatra, s szerintem addig nem is fogok, amíg Jungkook a képben lesz.

Most péntek van, s az előcsarnokban ültünk egy padon. Én az epres shakemet iszogattam, mivel nagyon megkívántam, s mivel Channak lyukasa volt, Hyunjin elküldte őt a városba kajáért nekünk, én pedig ezt kértem. Hoztam szendvicset, így ételhiányban nem szenvedtem, csupán megkívántam a hideg finomságot. A legjobb barátom pedig úgy viselkedett velem, mintha lány lennék, méghozzá terhes, s amit szemem-szám kívánt, ő hozatta a párjával. Édes volt tőle, jobban mondva tőlük.

- Nos, arra gondoltam, hogy szombaton elmehetnénk randizni. – dörzsölte tenyereit a szőke, akinek ennyi idő alatt eléggé megnőtt a haja, de tény, nagyon jól állt neki.

- És ezt miért mondjátok el nekünk? – kérdezte Jongho szemét forgatva. Hát igen, a szinglik élete.

- Mert mindkettőtöknek szerveztem partnert. – dőlt hátra hatalmas mosollyal, én pedig a hír hallatán majdnem kiköptem az innivalómat. Előre hajolva kezdtem köhögni, a mellettem ülő pedig a hátamat kezdte ütögetni, hogy segítsen abban, hogy ne fulladjak meg.

- Tehát vakrandi? – kérdeztem könnyezve, mire bólintott egyet. Kicsit megrovóan pillantottam Chanra, hiszen ő biztosan tudott mindenről, s le kellett volna állítania a folyamatosan pörgő szőkét. Ám ő csak elhúzta a száját, s innen tudtam, hogy lehetetlenség volt lebeszélnie.

- Nektek igen. – bólintott. – Hívjuk inkább csoportos randinak. – ingatta a fejét. – Mutattam képek rólatok az illetőknek, és mind a ketten oda- meg vissza vannak. – mesélte.

- Jól hallottam? Csoportos randi?! – jelent meg Youngja, s ült le ő is. Azonnal megmeredtem, hiszen tudtam, hogy valószínűleg Jungkook is itt van vele. Ez pedig be is bizonyosodott, mikor leült velünk szembe. Inkább a shakemet iszogattam tovább, s úgy terveztem, hogy én nem szólalok meg, amíg ő itt van. – Csatlakozhatunk? – kérdezte a lány, én pedig megharaptam a szívószálamat. Tényleg, ez nagyon kell ide...

- Jonghonak és Jiminnek keresünk párt. Már vannak is jelentkezők. – mondta mosolyogva Hyunjin, s hol Youngjára, hol pedig Jungkookra nézett. Nyomatékosítani akarta, hogy rólunk fog igazán szólni az a bizonyos randi. Gondolom abban reménykedett, hogy valamiféle felénk irányuló emóciót kihoz belőlük.

- Tényleg? Végre, Jimin! Olyan rég láttalak már bárkivel is! – ölelt meg, s fejezte ki, hogy ő őszintén örül annak, hogy nyitott vagyok egy kapcsolatra. Viszont Jungkook... Ő nem örült, de nem is volt szomorú, vagy csalódott. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Valószínűleg nem is érdekelte. Nos, akkor viszont mindegy. Nem tartom annyira jó ötletnek ezt a vakrandis dolgot, de annyira ellene se vagyok, hogy nemet mondjak.

- Én nem nézem ki belőle, hogy elmegy egy ilyenre és össze is jön az illetővel. – hallottam meg a hangját, mire nem csak én, de a többiek is rákapták a tekintetüket.

- Mintha annyira ismernéd. – horkantott fel Hyunjin, s mellkasa előtt összefonta a karjait, ezzel kifejezve, hogy egyáltalán nem tetszik neki az amerikai stílusa.

- Ismerem őt. – kontrázott Jungkook, nekem pedig egy pillanatra ráncba szaladt a szemöldököm. – Nem fog elmenni ilyenekre.

- De, el fog jönni, mert magányos és igenis kijár neki a boldogság. Igaz, Jimin? – fordult felém kérdőn Hyunjin. Az agyam ezerrel járt, hiszen nem értettem Jungkook hirtelen hevességét, főleg ilyen hirtelen. Közte, s barátom között kapkodtam a tekintetem. Hyunjin makacs volt, Kook viszont kissé ideges. Ez pedig engem is felpaprikázott. Barátnője van, ne velem foglalkozzon, hanem vele. El akarom felejteni, s egyáltalán nem fog sikerülni mindez úgy, ha ilyen lépéseket tesz. Döntöttem.

- Mikorra legyek kész? – kérdeztem, miután lenyeltem a még számon maradt epershaket letöröltem a szalvétával, amit kaptam.

Tudomásul se vettem Jungkookot, nem érdekelt, hogy milyen reakciót produkált. Félreértés ne essék, nem haragudtam rá, csupán az idegesített, hogy az ilyen megnyilvánulásaival teljesen összezavart. Nekem meg erre pont nem volt szükségem.

Mivel versenyszezon van, így hétvégén nem kell elmennem dolgozni a menhelyre. Csupán szerdán, csütörtökön, s pénteken kellett beugranom. Nyilván, a fizetésemből is levonták ezt a két napot, de nem jelentett gondot. Úgyis megtakarításnak kellett az a pénz, semmi másra. Ha egyetemre megyek, szeretnék különköltözni a nagyszüleimtől, s elkezdeni a saját életemet. Azért rajtuk se maradhatok örökké. El kell kezdenem önállósodni.

Szombaton Hyunjin csoportos hívást indított, hogy segítsen kiválasztani a szettet, amiben megjelenünk. Szerencsére nem abban, amiben Jungkook és a többiek is benne vannak. Azért előttük nem szívesen vetkőznék, hiába látott már Chan is és Kook is meztelenül – megjegyzem, az utóbbi elég szemét módon érte el ezt, hiszen nagyon zavarba hozott.

Én egy világosabb szaggatott farmert választottam – jobban mondva Hyunjin, mivel nekem eszem ágában sem volt januárban, télen ilyet felvenni, csupán a srác erősködött – és egy nagyobb fehér pólót, amit beletűrtem a nadrágba. A hajamat elválasztottam, s tulajdonképp kész is voltam. Ki akartam könyörögni egy felsőt magamnak, mert úgy éreztem, hogy nem lesz elég az, ha magamra kapom a szövetkabátom. Azért az nem elég meleg.

Jongho jobban járt, ő felvehetett pluszba egy farmerkabátot. Egy fekete alapon lila mintás pólót viselt egy – szintén fekete – nadrággal. Vöröses haját ő is beállította, Hyunjin pedig majd' kicsattant örömében, amiért végre felöltöztethetett minket. Remélem akkor is ennyire boldog lesz, ha jövő héten nem lesz libero, mert megfáztam és az ágyat fogom nyomni...

Mi már előbb összefutottunk Jonghoval, hiszen ugyan azzal a járattal kell mennünk, hiába mind a ketten ellenkező irányból jöttünk. Az iskola előtt futottunk össze, s alig vártam, hogy a busz végre ideérjen, mivel nagyon fáztam. Nem volt hó, de határozottan hideg volt. Kérdeztem tőle, hogy ő kiderített-e valamit a két idegenről, ám sajnálatos módon semmit. Se életkort, se nevet, semmit.

Én picit ideges voltam, főleg, hogy Youngjáék is jönnek. Reménykedtem benne, hogy lemondják az utolsó pillanatban, de mikor írta, hogy picit késni fognak, mert meg kellett várnia, amíg a szülei hazaérnek, hiszen a húgára figyelnie kell valakinek mindig. Ő már szerencsére kikerült ennyi idő alatt, s otthon lábadozik. Bár már unja, hogy egyhelyben kell lennie, de nem tud mit tenni, s ezzel ő is tisztában van.

Mikor megérkeztünk, s Hyunjin kiszúrt minket az ablakból, azonnal felpattant, s elénk jött. Mindkettőnket öleléssel fogadott, s be is rángatott. Gyorsan megdicsért mindkettőnket, hogy jól nézünk ki – jobban mondva azért, mert nem változtattunk az utolsó pillanatban a ruhánkon. Pedig én szívesen felvettem volna egy pulcsit.

Az asztalhoz lépkedve egy csinos lány fogadott minket – minden bizonnyal Jongho partnere - , illetve egy magasabb fiú. Nagy szemei voltak, s még édesebb mosolya, bár picit zavartnak tűnt. Kedvesen köszöntve őket meghajoltunk, s be is mutatkoztunk.

- Choi Jongho vagyok. – mosolygott a fiú. Próbálta ő is pontosan azt tenni, amit én. Próbálkozni.

- Lee Soojin vagyok, örülök, hogy megismertük egymást. – mondta a hosszabb, barna hajú lány. Kevés smink volt rajta, de határozottan szép volt. A hangja is kellemes volt, bár mindez csak külső.

- Park Jimin. – fordultam az én partnerem felé, aki még mindig édes mosolyával illetett engem.

- Hwang Wookhee. – mutatkozott be, s hellyel kínált. – Sokat hallottam rólad. – hallottam egy kis izgatottságot a hangjában. Igazán aranyos volt. – Bár valóságban aranyosabb vagy, mint a képeken. – pillantott el rólam zavarában, mire elnevettem magam.

- Ez édes tőled. – mosolyogtam rá, s megköszöntem a felém nyújtott étlapot, hiszen mindenki rendelt már, csak mi nem, illetve a késők.

Nem sokat beszélgettünk, de eddig minden egész jól ment. Jongho is megtalálta a közös hangot a lánnyal, vagy csak nagyon jól színlelte, hogy érdekli az, ahogy mesél neki Soojin. Viszont mi Wookheevel tényleg jól kijöttünk. Ő is szereti az állatokat, akárcsak én, s neki is van egy kiskutyája, méghozzá olyan a fajtája, mint az enyémnek. Meg is beszéltük, hogy el kell mennünk egyszer közösen kutyát sétáltatni.

Viszont az én jókedvem se tartott sokáig, hiszen Youngja és Jungkook is befutottak, egymás kezét fogva. Eleinte se én, se Jongho nem értette, hogy miért bólintott rá a srác arra, hogy ők is jöjjenek. Kifejtette nekünk, hogy nincs is jobb, ha azt mutatjuk, hogy boldogok vagyunk nélkülük is és mutassuk meg, hogy mit vesztettek ezzel. Hát én ebben elég bizonytalan voltam, de már nem lehetett mit tenni. Itt vagyunk, s nem is velük kellett foglalkoznunk, hanem a partnereinkkel.

- Ne haragudjatok a késésért, csupán volt egy kis gond, de már megoldódott. – mondta a lány, s üdvözölte Soojint, illetve Wookheet is. Jungkook is kedvesen mosolygott Jongho partnerére, ám mikor az enyémre pillantott, megkomolyodott, amit nem értettem, s még a szemöldököm is felvontam, hogy kifejezzem értetlenségem.

- Jeon Jungkook. – nyújtotta felé a kezét, én pedig már készültem megszólni, hogy nem Amerikában van, de meglepetésemre Wookhee azonnal felfogta a helyzetet, s kezet rázott vele.

- Hwang Wookhee. Nem vagy koreai, igaz? – kérdezte kuncogva. Minden bizonnyal ő is kiszúrta Jungkook kisebb akcentusát. Vagy a kézfogásból szűrte le, nem tudom.

- Eltaláltad. – ült le, s ejtett egy gyors mosolyt végig a fiú szemeibe nézve. De az a mosoly... Mintha gúnyos lett volna.

- Én sem vagyok koreai! – mondta a fiú, én pedig hirtelen lemeredtem. Mi?

- Tényleg nem? – pislogtam nagyokat, ő pedig bólintott egyet.

- Apukám kínai, ott is születtem, anya pedig thai. Szóval keverék vagyok. – rántott vállat, s megvillogtatta nyuszis mosolyát.

- Ez édes. – kuncogtam. – És hány éves vagy? – döntöttem oldalra a fejem, hogy véletlenül se lássam a velem szemben ülő úszót.

- Hát... Igazából csak idén töltöttem a 17-et. – vakarta meg a tarkóját, s picit el is pirult. – Úgyhogy hyungnak kellene szólítanom téged. – pillantott rám. – Csak olyan nehéz, ha valaki ilyen aranyos, fiatalabbnak nézel ki. – bökte meg vállamat ujjával, én pedig elnevettem magam.

- Ha nagyon zavar, akkor elhagyhatod. – utaltam arra, hogy nem feltétlen kell hyungnak szólítania, hiába azt kellene tennie.

- Nem, jó ez így, Jimin-hyung. – mosolygott rám, én pedig eltakartam az arcomat, hiszen a sok bóktól és a fiú édes mosolyától tényleg kezdtem zavarban érezni magam.

- És sportolsz valamit? A testfelépítésedből kiindulva. – szólalt meg Youngja is. Úgy tűnik, hogy nagyobb érdeklődés van Wookhee iránt, mint Soojin iránt. Bár lehet, hogy azért, mert mi hárman leálltunk beszélgetni, s ebbe a többiek is bekapcsolódtak.

- Igen, úszok. – bólintott a srác, én pedig most éreztem igazán, hogy teljesen elvörösödök.

- Áh, külföldi és úszó is... Hát, Jimin tényleg vonzza magához az olyan embereket. – pillantott rám Jungkook, s mosolyodott el gúnyosan. Most mi baja van? Mintha az én hibám lenne.

- Az nem gond, engem is vonzanak az aranyos röplabdások. – motyogta pironkodva, a többiek pedig eltátott szájjal hallgatták, ahogy a kicsi hogyan bókolgat nekem. Kivéve persze Jungkookot. Az ő tekintete kemény maradt, de próbáltam nem foglalkozni vele.

- Azt hiszem, hogy nagyon jó ötlet volt ez a vakrandi. – vigyorgott Hyunjin. – Édesek vagytok.

- Egyszer eljöhetnél velem úszni. Apám uszodában dolgozik, szóval ingyen be tudnánk menni. – ingatta a fejét a srác, én pedig egy pillanatra bepánikoltam.

- N... Ne haragudj, de én... – akartam mondani kissé szégyenkezve, hogy nem tudok úszni, de ekkor valaki, pontosabban Jungkook közbevágott.

- Jimin nem tud úszni. – mondta, s ismét minden tekintet rászegődött.

- Nem gond, akkor megtanítom, persze csak ha szeretnéd. – ajánlotta fel Wookhee kedvesen.

- Nem fog belemenni. – vágta rá Jungkook.

- Honnan tudod...? – motyogta kissé szomorkásan a fiú fejét lehajtva, s komolyan kezdtem megsajnálni, amiért ennyire elutasító vele szemben Kook. Egyben magamat is sajnáltam, mert egyre kellemetlenebb volt ez az egész.

- Mert...! – akadt meg, mikor végre ránéztem. Tekintetemmel próbáltam csúnyán üzenni neki, hogyha elmondja, hogy fóbiám van, akkor kinyírom. Viszont amit helyette talált ki, talán még rosszabb volt. – Mert már én tanítom és még nincs olyan szinten, hogy egyedül is ússzon. – dőlt hátra. – Ráadásul csak bennem bízik. – tette hozzá, s szinte láttam, hogy ezzel szegény fiúba most keményen beletaposott.

Szerencsére a beszélgetést felfüggesztettük, mivel kész lett a kajánk, s már csak a későkét vártuk, hogy kihozzák. Nem értettem, hogy Jungkook miért ennyire ellenszenves, mivel nem ismeri ezt a szerencsétlen fiút, aki ráadásul nagyon kedves. Rettentő aranyos velem és fogalmam sincs, hogy miért kell ilyennek lennie. Én el akarom felejteni őt, nem pedig hamis reményt kapni afelől, hogy talán... Talán.

Őszintén szólva reméltem, hogy kaja után nem fog felhozódni ismét ez a téma, esetleg több nézeteltérés nem lesz Jungkook és Wookhee között, ám tévedtem. Jungkook amibe csak tudott belekötött, s már annyira kellemetlenül éreztem magam, hogy a legszívesebben hazarohantam volna. Hyunjin többször is megpróbálta leállítani az idősebbet, de ő letudta annyival, hogy ő csak társalog, s felvilágosítja a partneremet. Hát az rohadtul nem az ő dolga lenne, de mindegy...

Legjobban akkor álltam a kiakadás szélén, amikor arról kezdtek beszélni, hogy milyen srácok jönnek be nekem, s Jungkook többféleképpen is elmondta Wookheenek, hogy miért nem lenne ő jó mellém, ezzel hergelve, s el is szomorítva a kisebbet. Ekkor döntöttem úgy, hogy nekem kell legalább pár perc pihenő, máskülönben menten felrobbanok, s azt senki sem szeretné, főleg nem a dolgozók, hogy hangosan kioktassam az itt lévő embereket.

Elnézést kérve mentem ki a mosdóba, s elvégezve a dolgomat megmostam a kezem, s az arcom is. Nem akartam visszamenni. Maradni akartam, ha kell, akkor addig, amíg be nem zár a bolt, esetleg utána is titokban, hogy egyikükkel se kelljen találkoznom és beszélnem. Elegem volt. Ám a szerencse ezúttal se állt mellettem, hiszen az ajtó nyílt, s Jungkook lépett be rajta. Percekig nézett engem, ahogy én is őt. Próbáltam rájönni, hogy mégis mit akar, mire készül, miért ilyen, de nem tudtam rájönni. Jeon Jungkook az a fajta ember volt, akit lehetetlen volt kiismerni, s csak akkor lehetett valamit biztosan állítani róla, ha azt ő maga mondja, s igazolja, hogy igen, ez így van.

Én kaptam el róla a tekintetem, s inkább a tükörben lévő személyemet kezdtem kémlelni. Ajkaim a sok harapdálás miatt felduzzadtak, s vörösek is voltak. Pedig csak a mosdóba bejövet kezdtem neki ennek idegességemben. Hajam is kissé összekócolódott, hiszen bele-beletúrtam, szintén feszültségleadásképp.

- Miért jöttél el erre a hülyeségre? – kérdezte Jungkook nagyot sóhajtva, s az ajtónak dőlt, ezzel megakadályozva, hogy bárki is beléphessen rajta, hiszen befelé nyílt.

- Jobb kérdés, ti miért jöttetek el? – kérdeztem. – Én vakrandin vagyok. – rántottam vállat, s ráztam meg a fejem.

- Nem jellemző rád ez a vakrandis dolog. – mondta, én pedig horkantottam egyet, s felé fordultam.

- Nem ismersz, Jungkook. Meg egyébként is, nekem nehezebb párt találnom, mint például neked. Én meleg vagyok, nem az lesz, hogy kifogok egy embert és akkor azzal össze is jövök. Az én esetemben ez kicsit komplikáltabb.

- Neked mi a bajod? – kérdezte, én pedig eltátottam a számat. Most komolyan ő kérdezi? Hát én menten kitérek a hitemből!

- Nekem? Neked mi a bajod?! Idejössz és elkezded a balhét szegény sráccal, aki csak meg akar ismerni, mert tudod egy vakrandin az emberek rohadtul nem tudnak a másikról semmit. Láttad, hogy milyen arcot vágott? Szomorú volt miattad és...! – akartam még valamit a fejéhez vágni, de ő közbeszólt, amivel elérte, hogy rendesen felmenjen bennem a pumpa.

- Hova ne szarjak, jaj, szomorú lett... – gúnyolódott. – Tudod mi a vége egy vakrandinak? Semmi más, csak egy kaland és szerintem ez is arra megy. – morgott, én pedig kissé fennhangon közöltem vele, hogy nem is ismeri, szóval ne feltételezzen ilyeneket róla. – Akkor menj ki, jöjj össze vele, dugasd meg magad és...! – mondta volna, ám kicsi kezem csattant az arcán, ami miatt elhallgatott. Könnyes szemeimet ráemeltem, az ő eddig ideges, később meglepett arca azonnal aggodalmat, s ijedtséget tükrözött.

- Rohadj meg, Jeon Jungkook... – szipogtam, s ki akartam menni, de ő kezem után kapott, amit én azonnal rángatni kezdtem, de igazán akkor engedett el, mikor hangosabban rászóltam. – Engedj már el! – mondtam megtörten, s mikor kiszabadultam, kirontottam. A társaság azonnal felém nézett, de én csak elnézést kérve nyúltam a kabátomért, s közöltem, hogy haza kell mennem, mert gáz van otthon.

Hallottam, amint többen is utánam szólnak, de nem izgatott. El akartam tűnni onnan. Ezek után gondolni sem akartam Jungkookra. Nem akartam szerelmes lenni belé, nem akartam szeretni. Utálni akartam őt, amiért így beszélt velem, de nem ment... Nem ment, s talán ez fájt a legjobban. Lehetett akármilyen a srác, én szerettem.

Gyűlölni akartam, tiszta szívemből árasztani akartam a dühöm vörös ködét, de helyette csak könnyeim folytak. S pont azért, mert az utálat helyett szerettem őt, hiszen a szerelemben eközött a kettő között nincs sok különbség.

Hello Sütikék! Itt is van az új rész🥰 Hamarosan érkezik a naaaaagy áttörés😌😌 Ne aggódjatok, kellett ez a kis párocskánknak😌

Mit gondoltok? Visszamegyünk februárban? Hogy vagytok?🥺♥️♥️

Kaptam egy kihívást, amit nagyon szépen köszönök -PurpleGay -nek!🥰🥰🥰

1. Amikor franciaórán feleltem (mikrofon nyilván, de webkamerával isxd) és anyám berontott a szobámba ordítva, hogy: BASZD MEG, NEM HOZTAM NEKED KAKAÓS CSIGÁT😂😂

2. Túrós batyu KAPORRAL... Utálom, gyűlölöm, a szagától képes vagyok kifeküdni

3. Bármilyen saláta🥴👌

4.

(True Beauty fanok kezeket fel, akik ismét függői lettek ennek a zenének hála a doramának😹✋)

5. Is that true? YES OKEY DOKEY YO😹

6. Huh, talán ezeket a legnehezebb összeszedni...

1. Szeretnék találkozni _TheyCallMeIdol_ -lal🥺

2. Olyan könyvet is szeretnék publikálni, amihez eddig nem volt elég önbizalmam, de az alapötlet szerintem jó🥺🥺

3. Egy bizonyos ember szájából szeretném hallani végre, hogy büszke rám.

Köszönöm szépen ismét♥️♥️♥️ Kihívottjaim nincsenek🥺♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook