A hét többi napján Youngja nem volt. A tanároknak is szólt, hogy mi történt, s emiatt kivesz pár napot, hogy a családjával legyen és támogassa őket úgy, ahogy csak tudja. Egyik délután én is benéztem hozzájuk. A testvére, Youngmi, már fent volt. Fekvőgipsze, s bár sokszor hisztizett miatta, egész jól viselte a dolgot. Ügyes kislány, nem lesz baja, biztos vagyok benne, hogy helyre fog jönni, legyen ez akármilyen hosszas folyamat.

A szombat hamar elérkezett. Nem gondoltam volna, hogy Jungkook komolyan gondolja azt, hogy elhív az edzésére, ami hétvégén van. Pénteken egész végig erről beszélt nekem, s legalább négyszer elmondta, hogy értem fog jönni, mert képes lennék meglépni. Hát igen, ő nem tudja, hogy fülig beleestem, s ki nem hagynám azt a lehetőséget, hogy lássam a felsőtestét és őt magát vizesen. Jó, eddig is volt részem ebben, de akkor fürdés után volt. Most meg... Nos, egy gatyában lesz. A gondolatra pedig akarva-akaratlanul dobban meg a szívem, s pirulok el. Egy pillanat alatt képes vagyok lefőni.

Bevallom, fogalmam se volt, hogy mit vegyek fel. Nem az iskolához megyünk, hanem a város egyik uszodájába – s ott sem tudom, hogy melyikbe. Channak elmentem egy-két edzésére, s ott általában meleg volt. Az idő sem volt annyira rossz kivételesen, s úgyis kocsival fogunk menni. Ezért is húztam ki a kabátot a listáról. Elég lesz egy póló és egy egyszerű pulcsi egy nadrággal.

Egy fehér pólót, egy szürke pulóvert, s egy fekete nadrágot választottam ki. Nem akartam kiöltözni, hiszen felesleges volt. Gondolkodtam azon, hogy viszek enni, vagy meghívom Jungkookot ebédre, de azonnal rájöttem, étkezni ott nem lehet, a srác meg úszás előtt biztos nem fog egy egész tehenet leküldeni a torkán.

- Jimin! – kopogott be a szobám ajtaján a nagymamám, s miután mondtam neki, hogy szabad, ő be is jött egy mosollyal. – Itt van Jungkook. – lépett közelebb. – Nem semmi ez a srác. Nagyapáddal épp beszéltük, hogy milyen vállai vannak! – csapta össze a tenyerét, én pedig kínosan elhúztam a számat.

- Mama, ő úszó. Kiskora óta ezt csinálja, edzésekre jár, szóval ez egyáltalán nem csoda.

- Én azt tudom, Kincsem, csak azt mondom, hogy nem semmi. És még koreaiul is hamar megtanult. Biztos nagyon okos lehet. – gondolkozott. Mama nagyon kedveli. Ha tudná, hogy mi miért kezdtünk el barátkozni, akkor lehet, hogy másképp viszonyulna hozzá, de talán hozzám is.

Egyébként nem is tudom, hogy Jungkook milyen tanuló. Sosem kérdeztem tőle, de most, hogy felhozódott, érdekelni kezdett a dolog. Tényleg nem lehet buta, ha ilyen kevés idő alatt megtanult egy nyelvet, amit bár néha tör, de jól beszéli. Meg szerintem édes az akcentusa, nekem kifejezetten tetszik.

Lassan meg is indultunk a nappali felé, ahonnan már hallottam is a beszélgetésfoszlányokat. A nagyapám nem hagyta unatkozni a srácot egyetlen pillanatra sem. Azonnal elővette a dumás énjét az öreg. Látszólag ő is kedveli a fiút, aminek én kifejezetten örülök.

- Szia Jimin. – intett nekem gyorsan, majd vissza is fordult papa felé, hiszen ő még mindig magyarázott neki valamit.

- Szia. – mosolyogtam, s a konyhába mentem, hogy töltsek magamnak egy üvegbe szűrt vizet. – Jungkook, nálad van innivaló? – kiabáltam ki, s a biztonság kedvéért ki is dugtam a fejem a kicsiny helyiségből, hogy biztosra menjen; hallotta, amit kérdeztem.

- Nincs. – nézett rám egy pillanatra, én pedig egy gyors bólintással adtam tudtára, hogy értettem, s ezért fogok neki is tölteni.

Teát akartam főzni, de nem volt itthon filter, boltba pedig már nem volt időm elszaladni, hiszen még le is kellett fürödnöm. Szóval most mind a ketten vizet fogunk inni. Ha jó, ha nem, ez van. Az úszónak egy szava sem lehet, mert legalább lesz mit innia.

Mikor kimentem, Jungkook még egy ideig beszélgetett a nagyapámmal, viszont utána indultunk is, mivel nem akart késni az edzéséről. Gyorsan egy-egy puszit nyomtam a nagyszüleim arcára, elköszöntem Stellától, felhúztam a cipőmet, s el is indultunk le.

- Nagyapád nagy dumás. – nevetett a srác, miután beült mellém, s bekapcsolta a biztonsági övét.  – Bírom az öreget.

- Igen. – bólintottam mosolyogva. – Szerintem ő is bír téged. Mamát meg teljesen lenyűgözted.

- Igen? – kérdezett vissza egy önelégült vigyor kíséretében. – És mivel? – indultunk el lassan ki a parkolóból, így már nem engem nézett.

- Hát... – gondolkodtam el. Most mondjam azt, hogy az izomzatával? Csak feljebb vinném az egóját, hiába ez az igazság. Legalább is az egyik fele. – Azzal, hogy ilyen rövid idő alatt megtanultad a nyelvet. Biztos benne, hogy nagyon okos vagy. – mosolyogtam.

- Hát, nem áll messze a valóságtól. – nevetett. – Egyedül a matek nem megy. – fordult el jobbra egy kereszteződésnél. – Amerikában is voltak problémáim a tantárggyal, de itt sokkal nehezebb. – húzta a száját.

- Értem. – bólogattam. – Segítsek esetleg? Nekem jól megy. – rántottam vállat. – Youngja is tök hülye belőle, ezért sokszor én segítek neki, hogy megértse.

- Nem hiszem, hogy nekem tudnál segíteni. – rántott vállat, én pedig már majdnem visszakérdeztem, hogy ugyan miért ne tudnék, s ő miért olyan biztos abban, hogy nem fog sikerülni, ha nem próbáljuk meg, ám terelte a témát. – Egyébként nem a többiekkel lesz edzésem. Járok külön, úgyhogy oda fogunk menni. Mondanám, hogy valószínűleg egy ismerős alak se lesz ott, de ki tudja. Téged valami különleges erő vonz az úszókhoz. – nevetett, s utalt Chanra. Ha tudná, hogy tetszik nekem...

- Csak egyhez és az egészet múlt időben kellett volna mondanod. – mosolyogtam, s kacsintottam is rá egyet, mire csak jobban hahotázni kezdett, s mikor pirosat kaptunk, felém nézett.

- Tehát én nem vagyok elég vonzó számodra? – döntötte oldalra a fejét, nekem pedig egy kevés kellett ahhoz, hogy elkezdjek vörösödni. Persze, miután ismét nekiállt kacagni, inkább csak felfújtam az arcom.

- Nem, nekem egyáltalán nem vagy az esetem. Gonosz vagy velem. – morogtam.

- Én gonosz? – pislogott nagyokat, majd elmosolyodott. – Ugyan miért is? – nézte ismét az utat, s indultunk el, hiszen zöldet kaptunk.

- Most soroljam? – kérdeztem, mire Jungkook azonnal rávágta, hogy legyek szíves felsorolni, hogy szerintem ő miért olyan gonosz. – Például a mostani eset. Oké, meleg vagyok, de nem fog minden srác bejönni. Aztán említsem meg ismét azt a képet? – fordultam felé egy gúnyos mosollyal, mire láthatóan megfeszült. – Csúnya dolog volt azzal kényszeríteni, amikor elég lett volna az is, hogy bevágódj, kedves legyél, hogy megbízzak benned és akkor segítek. – motyogtam a végére, s mellkasom előtt összefontam a karjaimat. Inkább az ablakon néztem ki.

Az egészet az váltotta ki, mert ilyet kérdezett. Bűntudatom is volt, amiért ennyire leteremtettem szegényt – bár a képes esetet úgy gondolom, hogy a mai napig megérdemli, mert az tényleg baromi csúnya húzás volt – mert csupán a feltörekvő zavaromat akartam elrejteni. Nem akartam megsérteni, s nem vagyok jelenleg biztos abban, hogy ezt sikerült meggátolnom. Jungkook sok jót tett azután, hogy az megtörtént. Nagyon sokat tett értem. Mikor Jonghóval veszekedtek is, s én megmondtam neki a magamét, akkor is jött, hogy bocsánatot kérjen, s jóvá tegye a dolgokat. Most pedig... Biztos vagyok abban, hogy tudja, mi a helyzet Youngjával, mégsem vele van, hanem engem hívott el, s tölti velem a szabadidejét ahelyett, hogy bemenne hozzá a kórházba, s tenne a lány szülei felé egy erősen jó benyomást.

Én voltam a gonosz, amiért most felhánytorgattam a múltat, s gyáván a zavarom elrejtése érdekében belé szúrtam. Nem kellett volna ezt tennem.

A számat szóra nyitottam, hiszen bocsánatot akartam kérni, amiért ennyire elszaladt velem a ló. Ám csupán a fiú nevét sikerült kimondanom, ugyanis ő közbe is vágott, hogy megérkeztünk.

A parkoló ingyenes volt, így kerestünk magunknak helyet, s miután kivettük a cuccainkat, magára hagytuk a járművet. Ismét meg akartam próbálni a bocsánatkérést, de a szerencse ezúttal sem az én oldalamon állt. Egyszer a portással kezdett el beszélni, hogy kulcsot kapjon az egyik szekrényhez, ahova majd bepakolja a cuccait, aztán valaki, aki ismerte az úszót, odament hozzá. Lepacsiztak, s beszélgetni kezdtek. Én persze meg se szólaltam, figyelembe se vettek, még akkor sem, amikor megköszörültem a torkomat, hogy jelezzem; én is itt vagyok. Jungkook akkor vett tudomást rólam, amikor a srác elment.

- Ugyanaz az edzőnk. Majdnem egyszerre kezdtünk nála, csak ő még kezdő kategóriában van. – mesélte. – Sungyeon egész kedves. Nagyon lelkes srác, pedig egyszer majdnem megfulladt ő is és az oktatója is, mert lenyomta őt a víz alá. – nevetett, mintha ez olyan kis dolog lenne. Persze én azonnal eltátottam a számat, mire ő csak megpaskolta a lapockámat. – Nyugi, nem lett semmi baj. Ez normális, minden ember, aki nem tud úszni, az csapkod össze-vissza és amikor valaki segíteni akar, ösztönösen mászik rá és nyomja le a víz alá véletlenül. – ment be egy ajtón, ami az öltöző volt, én viszont megtorpantam. Jungkook meg is állt, mikor észrevette, hogy nem követem, s furán nézett rám. – Nem jössz be? – kérdezte, én pedig megráztam a fejem.

- Megvárlak kint. – ejtettem egy kedves mosolyt, ő pedig vállát megrántva zárta be az ajtót.

Nem tartott sokáig, amíg átöltözött, egész gyors volt. Persze a szívinfarktus majdnem elkapott, amikor megláttam őt egy szál fürdőgatyában. A lábai is izmosak voltak, a combjai mesések. De akkor is mindent visznek a széles vállai. Ez a srác maga a tökéletesség. Nagyon jól nézett ki. Jesszusom, hogy fogom én kibírni ezt a pár órát, amíg ő úszik? Teljesen ki fog készíteni akaratán kívül.

- Jól van, akkor még két hosszú és mehet, aki akar. – kiáltotta az edző.

Szerencsére nem zavarta őt az, hogy én itt voltam, mint megfigyelő. Persze megkérdezte, hogy én mit csinálok itt. Hirtelen le is blokkolt az agyam akkor, de végül csak kinyöszörögtem, hogy Jungkook hívott el az edzésre. A fiatal edző azt hitte, hogy én is órákat akarok venni, akkor pedig nevetve ráztam a fejem, s mondtam, hogy eszemben sincs. Semmi pénzért nem mennék be egy ilyen mély medencébe. Megfulladnék a francba.

Az picit kellemetlen volt, hogy én voltam az egyedüli, aki nézte a srácokat. Nem voltak sokan, s valóban senkit sem ismertem. Jungkookon kívül még négy másik fiú volt, akik vele egy idősek lehettek. Mind nagyon ügyesek voltak, de az amerikai mindet lekörözte. Kinézetben is, de amikor versenyeztek egymás ellen, a Jeon fiú volt az, aki a legjobb eredményt érte el.

Bámulatosnak találtam azt, amit csinált, hiába én nem tudtam úszni. Mindig is felnéztem azokra, akik valami olyasmit tudtak, amit én nem, s ez határozottan az volt, amiben én nem jeleskedtem. Viszont mindezek ellenére sosem tenném be a lábam egy ilyen nagy és mély medencébe. Nem hozta meg a kedvemet, még akkor sem, ha csillogó szemekkel néztem a munkájukat.

A telefonomra pillantva néztem egy időt. Már jócskán elmúlt délután három, s a srác is tuti éhes lehet. Lehet, hogy kiengesztelésképp el kellene hívnom enni? Kár, hogy pénzt nem hoztam. Semmi gond, hátha akkor hozzánk eljön.

Mikor már mindenki beért, az edző szabad utat adott a fiúknak, s már fel is keltem, hogy odavigyem Jungkooknak a törölközőjét – hiszen azt letette mellém – ám ő mondta, hogy még várjak picit, mert levezetésnek megy még egy hosszt. Nézni is fájdalmas volt, ahogy az amerikai megerőltetve magát ismét leúszik egy távot. Mikor visszafelé jött, akkor megindultam a kis létra felé, hogy ott átadjam neki viszont megtorpantam, amikor a srác csápolni kezdett.

- Jungkook? – kérdeztem nagyokat pislogva, s mikor láttam, hogy még mindig csapkod, s próbál a medence széléhez jönni mindent ledobva a földre futottam oda, s leguggolva a kezemet nyújtottam felé. Biztosan görcsöt kapott a lába, legalább is a fájdalmas arckifejezéséből ezt tudom kivenni. – Jungkook, gyere, itt vagyok! – próbáltam picit közelebb araszolni, de már így is nagyon közel voltam a vízhez, ami miatt nyelnem kellett egyet. – Jól van, fogd meg a kezem és segítek kimászni. – mondtam neki, ő pedig el is kapta a pici mancsom, s közelebb kúszott. - Akkor most kihúzlak háromra, oké? Egy... Kettő... Há...! – hagytam abba, amikor a srác a másik kezével a derekamra fogott, s ruhástól rántott be a vízbe. Azonnal kapálózni kezdtem, s a levegőt is hevesen vettem. Lassan már majdnem be is könnyeztem, főleg, mikor nevetve kezdett hátrálni a medence szélétől. – Vigyél vissza! Jungkook! – kiáltottam ő pedig továbbra is a derekamat fogva lépkedett szépen, s közben elkuncogta magát.

- Nyugi, Szöszi. Foglak. – kacsintott. – Nem lesz baj, csak kapaszkodj belém, ha úgy jobb. Pancsolunk kicsit és ki is megyünk.

Mondta, engem pedig olyan ideg és kétségbeesés kapott el, mint még soha.

- Vigyél ki! – csapkodtam ezúttal a mellkasát, mire szemét megforgatva engedett el az egyik kezével, s fogta le az én kacsóimat, amik mellkasára mértek gyönge ütéseket. – Ne! Ne engedj el! – pánikoltam be, s kezdtem még jobban rángatózni. Még a könnyeim is folyni kezdtek, annyira megrémültem, s ez pedig a fiúnak is feltűnt, hiszen azonnal szabadjára engedte mancsaimat, s visszavezette sajátját a derekamra.

- Nyugi, tartalak. – próbált megnyugtatni, de én ekkor már tényleg a zokogás szélén álltam. Nem valami férfias, de tényleg iszonyatosan féltem, szinte remegtem. – Szöszi... Hé! Jimin! – ölelt át hirtelen, s bújt a mellkasomba. – Nyugodj le, itt vagyok, jó? – suttogta, majd hátamat kezdte simogatni. Többször elmondta ezt, s nem hagyta abba hátam cirógatását, minek hatására én is köré fontam a karjaimat, s még a lábaimat is. A nyakába fúrtam a fejem, s úgy pihegtem. Ijesztő volt, de... Jungkook elérte azt, hogy már ne legyen halálfélelmem. – Ennyire félsz? Történt valami? – kérdezte egy idő után, én pedig ajkaimba haraptam, s lassan bólintottam. – Értem. – motyogta.

- Amikor kicsi voltam. – kezdtem bele kicsit rekedtes hangon, amit a sírás és a kiabálás váltott ki. Csodálkoztam, hogy senki sem jött vissza erre. – Akkor a szüleimmel elmentünk strandra. A medencének volt egy olyan része, ami nem volt mély, de én oda is úszógumival mentem, persze csak azért, hogyha apa be akart vinni bentre, akkor ne legyen gond. Viszont arrébb ment, én pedig nem tudtam, hogy hol a lépcső és lecsúsztam. – remegtem meg egy pillanatra. – Apa nem figyelt fel arra, hogy kiabálok neki, pedig közel volt, csak beszélgetett valakivel. Egy idegen vitt ki akkor a partra. Sok vizet nyeltem és nagyon megrémültem. Azóta nem merek... Nem merek bemenni olyan vízbe, ami deréktól feljebb ér. – vallottam be, s majdnem ismét elpityeredtem.

Gyávának gondoltam magam, amiért a mai napig nem tudtam legyőzni a félelmem, de lépni se mertem annak érdekébe, hogy ezt valaha meg tudjam tenni. Nem tűnik nagy dolognak, de nekem az akkor egy hatalmas trauma volt, ami a jelenlegi énemet is befolyásolta.

Azt hittem, hogy Jungkook ki fog nevetni. Ám ő ezt nem tette meg, sőt, végig csendben, s figyelmesen hallgatott, miközben a hátamat simogatta, s tovább ölelt. Az se zavart, hogy a vízben vagyunk akkor. Féltem, ugyanakkor biztonságban éreztem magam a karjaiban. Bíztam benne, s abban, hogy nem fog elengedni.

- Diszkalkuliám van. – jelentette ki. – Ezért nem megy a matek. – hallottam egy kis keserűséget a hangjában. – Diszlexia gyanús is voltam, de mint kiderült, csak a számokkal vannak problémáim. Nem szívesen hangoztatom ezt, sőt, senkinek sem mondtam el. Féltem, hogy mit fognak reagálni, pedig nem tehetek róla, ahogy te sem arról, hogy az történt régen. – bújt ő is a nyakamba. – Ne haragudj, hogy berántottalak. – suttogta a bőrömre. – Nem tudtam, hogy ekkora trauma ért kiskorodban. Csak szórakozni akartam. – motyogta kissé szomorkásan.

Tényleg nem volt szép tőle, főleg, hogy volt szó erről az úszásos dologról, ott erős utalást tettem arra, hogy nem szeretnék víz közelébe menni. Ám nem tudtam haragudni rá. Én sem adtam egyértelmű választ akkor, hogy trauma miatt van ekkora félelem bennem. S mindezek mellett jól esett, amiért ilyen gyengéd volt hozzám. Megmelengette a szívem, s a dühnek a legkisebb jelét sem véltem felfedezni magamban.

- Nem haragszom. – motyogtam. – És ne szégyelld, hogy számolási zavaraid vannak. Senki sem lehet tökéletes és akkor vagy a legbátrabb, ha fel is vállalod. Ne törődj azokkal, akik megszólnak érte, csak azokkal, akik támogatnak.

Erre csak elkuncogta magát.

- És te támogatsz? – kérdezte, én pedig bólintottam egyet. – Akkor jó. Most már kiviszlek, oké? – húzta arrébb a vállát, ezzel jelezve, hogy emeljem fel a fejem, s nézzek rá. Feketén csillogó íriszeibe pillantottam, s egy pillanatra elvesztem a sötét fényességben, a véges végtelenben. Lágy tekintete az elmémbe égett. Olyan volt, mint a kései tavaszi szellő. Kellően meleg, s hideg is. Olyan, ami sok érzelmet, s érzést rejt magában. S ez volt azt, amit örökké látni akartam. Ezt a csodás pillantást, ami bár sötétsége titokzatos volt, mint maga Jungkook, de fényessége miatt olyan, mint egy nyitott könyv.

- O... Oké. – dadogtam. Egyre jobban beleszeretek ebbe a fiúba.

Hello Sütikék! Itt is van az új rész♥️♥️ Remélem nem lett olyan rossz. Sajnos időm se volt átnézni, mivel nemrég értem haza.

A mai nap sajnálatos módon nem lesz Doctor! I'm sick. rész. Úgy volt, hogy ma írom meg, de a helyzet az, hogy teljesen be lettem táblázva, az egész ünnepem eddig az írással ment el, és most ezt a pár órát szeretném pihenéssel tölteni🥺 Természetesen pótolva lesz, méghozzá vasárnap. Úgyhogy abból a harmadik — eredetileg — karácsonyi ajándékot vegyétek kései meglepetésnek🥰 Köszönöm a megértéseteket♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook