Kacagás ütötte meg a fülemet, ami miatt kisebb morgás után fordultam a másik oldalamra. Aludni akartam még, s a kintről jövő hangok ebben erősen meggátoltak. Fáradtan nyitogattam szemeimet. A szobámban sötét volt, de maga a sötétítő nem volt elhúzva. Innen is jöttem rá arra, hogy már jócskán későre járhat.

Kisebb nyöszörgéssel ültem fel, s csusszantam az ágyam szélére. Egy nagyot ásítottam, s közben ki is nyújtózkodtam. Tarkómra vezettem a kezemet, majd megvakartam azt. A nagybátyám nevetését hallottam lentről, ezért összeráncoltam a szemöldökeim. Nem gyakran jár erre, mert nem engedi az ideje.

Fel is keltem, s az ajtómhoz lépkedve kinyitottam azt. Kilépve a folyosóra a hangok még hangosabbak lettek. Amikor a nappaliba értem, mindenki rám nézett. A nagyszüleim voltak ott, a nagybátyám, a felesége, Chaeha, a babájuk és... Jungkook.

- Kölyök, legalább ne meztelenkedj! – vágott hozzám egy csomag szalvétát a nagybátyám, s bennem csak ekkor realizálódott, hogy nincs rajtam felső. Persze azonnal eszembe jutott az, hogy én nem vettem le, mivel ahogy voltam, Jungkookon elaludtam. Ez pedig csak egyet jelentett... Jungkook vetkőztetett le, miközben én szunyókáltam.

A gondolatra azonnal elvörösödtem, s berongyoltam a szobámba, hogy felkapjak valamit. Az első dolog, ami a kezembe akadt, egy nagy pulcsi volt, ami eléggé elnyúlt már, s csak reménykedtem benne, hogy szakadtnak nem volt szakadt. Nem azzal volt a gond, hogy látott engem félmeztelenül, mert azért az öltözőben akarva-akaratlanul látjuk egymást, de most ő vetkőztetett le. Nekem pedig ez volt az, ami elérte azt, hogy zavarba jöjjek.

Kellett is pár perc, hogy nagyjából lerendezzem magam. A szívem olyan hevesen vert, s az arcom is rózsatűzben égett. Még ablakot is nyitottam, hiába volt már elég hideg kint, s a házban ment a fűtés. Legyezgetni is legyezgettem az arcom, hátha minél hamarabb visszatér az eredeti színe, ám nem siette el a dolgokat. Viszonylag sokat kellett várnom. A francba is ezzel a sráccal!

Egy mosollyal mentem ki a szobámból, miután becsuktam az ablakot. Yunsik lánya a szőnyegen játszott valamivel, miközben mama jót beszélgetett Chaehával. A férfiak – azaz a nagybátyám, a nagyapám, s Jungkook – sportról társalogtak, ha jól vettem ki. Az úszó éppen arról mesélt, hogy milyen fárasztó is annyi időt eltölteni egy medencében, s a hideg víz olykor nem éppen üdítő hatással van rájuk. Persze mihelyt letelepedtem közéjük, a nagybátyám nem tudta megállni, hogy ne kotyogja el azt a tényt, miszerint én egy pocsolyában is képes lennék megfulladni.

- Ezt... Nem tudtam. – pislogott nagyokat Jungkook, én pedig egy kínos mosollyal simítottam a tarkómra.

- Jimin röplabdában jó, sosem úszott. De tudtommal te se vagy olyan ügyes, Park Yunsik. – nézett nagyapa dorgálóan a nagybátyám felé, aki azonnal elnevette magát.

- Azért egy fokkal jobb vagyok, mint Jimin. Nekem a mellúszás megy. Legalább is annyira, hogy ne fulladjak meg. – tette hozzá.

- Remek, tudod, én se fulladok meg a kádban. Ott úsznom se kell. – rántottam vállat.

- És szeretnél megtanulni úszni? – kérdezte hirtelen Jungkook, én pedig leesett állal fordultam felé.

Fel se fogtam a kérdést hirtelen. Én és az úszás? Kizárt dolog. Sose mentem be olyan medencébe, ahol a vízmagasság deréktól feljebb van. Biztosan bepánikolnék és már ott elkezdenék csápolni, hogy meg fogok fulladni, még úgy is, hogy leér a lábam.

Annyira elmélyültem, hogy csak arra eszméltem fel, hogy Jungkook ismét megszólít, s meg is bökte a vállamat. Nagyokat pislogva, s hümmögve egyet néztem rá, jelezve, hogy visszatértem a földre. Ismét feltette a kérdést, én pedig megköszörültem a torkom, s egy mosolyt erőltettem magamra.

- Hozok valamit inni. Noona, valami kell a babának? – néztem Chaehára, miután felkeltem.

- Hát, ha megcsinálnád neki a tápszerét, azt megköszönném. – mosolygott, s elő is vette a táskájából a dolgokat. – Minden le van írva a hátulján, hogy hogyan kell, de ha gondolod, én is megcsinálom. – mondta, de én csak leintettem. Ő nem tudja, de mikor ketten maradtunk Yunsikkal a babára, vagy a nagyszüleimmel, mindig én csináltam a hamiját, mert Yunsik életveszélyes a konyhában.

- Akkor majd jövök. – indultam el a konyhába, majd egy edényt elővettem, amiben fel fogom melegíteni a vizet. Bele is öntöttem valamennyit, majd hagytam, hogy az lassan elérje a megfelelő hőmérsékletet.

Chaeha sose szerette mikróban melegíteni a dolgokat, ahogy nagymamám se. Legalább is, ha babáról van szó. Mindig félnek, hogyha mikrózzák a tejet, akkor az csak az egyik részét melegíti fel, az pedig megégeti a száját. Úgyhogy inkább ennél maradtak. Én pedig követem az utasításaikat, hiszen ők ehhez mégis jobban értenek, mint én.

Közben poharakat és italokat is készítettem elő, hogy majd kiviszem nekik. Egy tálba öntöttem rágcsálnivalót is. Főzni most feleslegesen állnék neki, ahogy mama is, hiszen elég késő van, kétlem, hogy maradnának még olyan 2 órát, hogy kész legyen az étel.

- Nem kaptam választ. – hallottam meg Jungkook hangját, mire hirtelen fordultam meg, s kezemet azonnal a szívemhez kaptam. Majdnem elkezdtem káromkodni is, amiért ijesztget itt engem. Még szerencse, hogy semmi nem volt a kezemben, mert akkor hozzávágtam volna valamit, azt meg biztosan nem köszönte volna meg. – Legalább válaszolhatnál, ha már ma elég szépen felcsesztél. – fonta össze izmos mellkasa előtt a karjait, s dőlt neki az ajtófélfának, közben pedig várakozó pillantásokkal illetett.

Tehát még mindig dühös rám... Emiatt el is húztam a szám, s a tekintetem is elkaptam. Nem tudtam eldönteni, hogy most azért ilyen, mert aggódik, vagy azért, mert nem hallgattam rá már az elején. Esetleg a kettő együtt? Teljes mértékben összezavar ez a fiú, minden tette ellentmond egymásnak. Ha Youngjának udvarol, miért velem van? Hiszen a lány éppen...

S ekkor esett le. Valószínűleg Jungkooknak fogalma sincs arról, hogy mi a helyzet a lánnyal. Ahogy másnak sincs. Csak nekem szólt akkor, rám számított, nem pedig azt, akivel egész eddig együtt volt. Jungkook lehet, hogy ezért van most itt nálunk. Aggódik az egyik barátjáért, semmi más. Ha tudná, hogy mi a helyzet Youngjával, azonnal rohanna hozzá. Ez egyszerre jó és rossz is. Hiszen tekintettel van rám, de ha tudna mindenről, csak második lennék.

- Jimin, komolyan kezdesz ismét felhúzni. – morgott, én pedig megráztam a fejem. Nem szabad ezen agyalnom.

- Felesleges lenne. – rántottam vállat, s fordítottam hátat neki, hogy megnézzem, milyen ízű tápszert fog ma kapni a kicsike, illetve, hogy mennyit kell kimérnem. – Én nem úszok versenyszinten, mint te. Strandra se nagyon járok, ott meg nem megyek mély vízbe. – mondtam, majd a mosogatóhoz lépve megmostam a kezem, hogy úgy kezdjem kimérni a banános ízű port.

- És nem gondoltál bele abba, hogy milyen jó lenne, ha te is belemehetnél a mélyebb vizekbe, mint mások? Nem sok mindent tudsz csinálni strandon sem egy derékig érő vízben. – hallottam, ahogy közelebb lépked, de mikor megéreztem a leheletét a fülem mellett, s megláttam, ahogy kezével megtámaszkodik a pulton, majdnem szétszórtam a port. – Mit csinálsz? – kérdezte, s rám nézett. Én nem mertem felé fordulni, mert akkor biztos, hogy elvörösödöm, mint egy rák, ezért szuggerálni kezdtem a kis mérőeszközt, ami a kezemben volt.

- Kimérem a tápszert. – motyogtam. Jungkook hümmögve bólintott egyet. Mivel közel volt, nem beszélt olyan hangosan, s így még mélyebbnek tűnt a hangja, mint amilyen alapból volt. Tény, nem volt dörmögős, hanem kellemes hanggal rendelkezett a fiú. Az enyém magasabb volt az övétől, de sosem volt ezzel problémám. Senki sem szólt meg érte, Chan különösen szerette, hogy ilyen. – Egyébként nem. Nem gondoltam bele, mert nem zavar. Én nem tudok úszni, nem is megyek mély vízbe. Ennyi az egész. – mondtam.

- Félsz? – kérdezte meg, én pedig ekkor rákaptam a tekintetem. Nagyon közel volt, majdnem az orrunk is összeért, pedig zavarttá tett, Jungkookkal ellentétben, aki ugyan úgy bámult rám, s várta a kérdésére a válaszom.

Nem tudtam, hogy mit kellene csinálnom. Lökjem el, s hazudjak neki, miközben leidiótázom, amiért ilyet feltételez rólam? Vagy mondjam el neki az igazat? Hogy valóban félek a mély víztől, ennek pedig nyomós oka van?

Megköszörültem a torkom, s a vízre néztem.

- Ezt már le kell vennem innen. – léptem el tőle, s elzártam a gázt.

- Tehát félsz. Ezért nem akarsz úszni. Talán valami trauma? – kérdezett rá, de én nem akartam válaszolni neki. Feleslegesnek tartottam azt, hogy elkezdjek regélni arról, hogy mi történt velem a múltban, amiért nem merek mély vízbe menni. Csak untatnám valószínűleg, s nekem se éppen a kedvenc témám mindez.

- Teljesen mindegy, hogy mi az oka. Nem akarok, mert nekem teljesen felesleges. – rántottam vállat, s ezzel lezártnak tekintettem ezt az egészet, s már csak reménykedtem abban, hogy Jungkook is hozzám hasonlóan fog vélekedni erről. Bár akkor saját magát hazudtolná meg. Nem ismerem olyan régóta, de egy valamit megtanultam; ő mindig eléri, amit akar. Legyen az bármi, s történjen bárhogyan.

- Ma azért edzettetek ennyit, mert... Meccsetek lesz? – terelte a témát, aminek most igazán hálás voltam, még akkor is, ha tisztában voltam vele, hogy még fel fog mindez hozódni.

- Igen. Hamarosan szezon és idén több mindent szeretnénk elérni. Ezért is edzünk olyan sokat. Ez remek lehetőség számunkra, hogy jó egyetemekre kerüljünk be. – mosolyodtam el. – Mindenkinek jónak kell lennie, hogy felfigyeljenek ránk, de ha ez megtörténik, nem fog az egész csapat bekerülni. Ezért kell a maximumot nyújtatunk. Talán egy csapat vagyunk, de hamarosan akkor is versenytársak leszünk, ha ugyanazon az oldalon játszunk. – ráztam össze a vízzel a port jó alaposan.

- Értem. – bólogatott. – Akkor ezért ilyen fontos nektek ez az egész. – sóhajtott, s most rajtam volt a sor, hogy fejbiccentéssel válaszoljak. – De akkor is... Szeretnélek megkérni valamire... – lépett közelebb hozzám, s nézett a szemeimbe. A csuklómra fogott, majd magához rántott. A mellkasának csapódtam, ő pedig körém fogta karjait. – Többet ne hajtsd túl magad, rendben? Ígérd meg, Szöszi. – motyogta.

A szívem heves tempót diktált, s hasamban megéreztem, ahogy a kis pillangók mély álmukból felébredve szárnyaikkal csapdosni kezdenek. Jól esett, hogy ilyen velem. Hogy törődik az egészségemmel, hogy itt van, hogy hozzám szól, s meg is érint. S mindezek mégis fájtak. Fájtak, mert Jungkook nem engem szeret, s nem is fog. Mindez csak plátói szerelem volt, csak az én szívem akart kiszakadni bordáim közül, csak az én ajkaim égtek csókra készen, s csak az én arcom tűzrózsái bontanak virágot. Mindez rettenetes volt, de egy valami mégis enyhítette mindezt; maga Jungkook, s az, hogy most itt volt velem. A pillanat volt, ami talán semmit sem jelentett számára, de nekem magát a világot hirtelenjében. Én pedig ki akartam élvezni azt, hogy most az úszó az enyém.

Köré fontam vékonyka karjaimat, s mellkasába fúrtam a fejem, miközben mély levegőt vettem, ezzel beszívva kellemes illatát.

- Megígérem. – suttogtam.

Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel🥰🥰

Mindenkinek csodálatos napot kívánok, pihenjetek sokat, s legyetek együtt a családdal🥰🥰

*suttog* Majd figyeljétek a wattpadot, este jövök egy meglepetéssel nektek🤫

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook