Szerintem lassabban haladtunk, mintha egyedül csinálnék mindent. Jungkook egyfolytában beszélt. Vagy egy sztorit mondott nekem, vagy panaszkodott, hogy milyen büdös van itt bent. Még kesztyűvel is alig akart takarítani, pedig nem kézzel kellett volna felszednie a kutyakakit.

- Nem tudnánk megetetni őket? – nyavalygott, én pedig azt hittem, hogy mindjárt képen vágom vagy őt, vagy magam a lapáttal.

- Nem, amíg nem tiszta a kennel. Később etetünk. – magyaráztam neki sokadjára.

- Nem lehet ellógni vagy valami? Ha ők végeznek és látják, hogy mi még nem, akkor csak segítenek, nem? – kérdezte, én pedig felé fordultam picit talán indulatosan is.

- Nem fogok több munkát csinálni. Én ezért kapom a fizetésem, neked viszont nem muszáj segítened. – sóhajtottam, s tettem bele a kukánkba még egy adagot a lapáttal.

Jungkook egy ideig meg sem szólalt, amiért jelenleg hálás voltam. Eleinte vicces is volt, amiket mondott, de mikor már lassan másfél órája csak a panaszkodását hallom, akkor már kezd idegesítővé válni az úszó. Tudom, hogy nem egy álommunka, de nincs más. Neki nem muszáj csinálnia, nem veszem sértésnek, ha kiáll, csak fogja be a száját. Én évek óta csinálom ezt, nekem se a kedvenc részem az, hogy szaros kennelt kell takarítanom és tiszta bűz vagyok miatta, de valamit valamiért. Mindig arra gondoltam, hogy az állatoknak mennyivel jobb lesz utána, hogy nem a saját mocskukban fekszenek és esznek, hanem tiszta helyen.

A fiú a lapátnak támaszkodva figyelt engem. A tekintetével szinte lyukat égetett az oldalamba, ami zavarttá tett. Van valami érdekes rajtam, vagy mi?

- Segíteni fogok. – jelentette ki, mire felé fordítottam a fejem. Tekintetem zavart volt. Ezt másfél órával előbb nem tudta volna elhatározni? Bólintottam egyet, s már tértem is volna vissza a munkámhoz, de ő ugyan úgy szóval tartott. – Egyébként... – köszörülte meg a torkát, ezzel elérve, hogy ismét felé nézzek. – Mi lett veled és Youngjával? Mindig együtt voltatok, eleinte csak rólad beszélt, mos viszont meg se említ és nem is látom veled annyit, mint régen.

Az eddigi jókedv, amit ő varázsolt, most el is tűnt egy pillanat alatt. Mi lett velünk? Semmi.

- Már nem érdeklődik úgy felőlem, mint régen. – rántottam vállat, s folytattam a takarítást.

- Miattam? – kérdezte szinte azonnal.

Rávághattam volna, hogy igen, miatta, ám ezt nem tudtam volna megtenni, s nem is lett volna igaz. A hangja kétségbeesett volt, s biztos vagyok benne, hogy a nagy kerek szemeivel engem mustrál választ várva, mint egy magára hagyott kisfiú. Valóban, megeshet, hogy ő érte el Youngjánál azt, hogy ilyen legyen, de amellett, hogy mindez rosszul esik, köszönettel tartozom Jungkooknak. Egy idő után úgyis kiderült volna. Biztos, hogy fájt volna, hiszen most is rettentően érzem magam, amikor visszagondolok a sok jó emlékre, amit együtt éltünk meg, s ami most nincs. De ha ez tovább tartott volna, még nagyobb sebet ejtett volna rajtam.

- Nem miattad. – válaszoltam.

- Szeretnéd, hogy beszéljek vele? Amióta nem vagytok olyan sokat együtt, más lettél. Kedvetlen vagy. – mondta, de én csak nagyot sóhajtottam.

- Nem kell beszélned vele. Ez a kettőnk ügye, nem akarom, hogy más beleszóljon. – motyogtam. Ez volt az igazság. Ha magától a lány nem jön, akkor az valószínűleg azért van, mert nem akar. Nem akarom, hogy kényszernek érezze ezt az egészet, ami úgy néz ki, hogy számára nem több egy hátára vett tehertől.

- És akkor... Mit fogsz tenni? – döntötte oldalra a fejét, s aggódó szemekkel nézett engem.

- Semmit. – válaszoltam. Azonnal vissza is kérdezett, hogy miért nem teszek valamit, hiszen láthatóan rosszul viselem Youngja hiányát. – Mert felesleges egy olyan szekér után futnom, ami nemhogy nem fog felvenni, de ő maga lökött le onnan. – rántottam vállat. – Igyekezzünk picit, mert ma még enni is kell adni az állatoknak. – sürgettem, ezzel terelve a témát.

Nem akartam többet foglalkozni vele. Elég, ha minden nap minden órájában ez jár a fejemben, amellett, hogy mit ronthattam el, amiért ide jutottunk. Hiába nem tudtam magam ellen érvelni, mégis ostoroztam saját hátam. Pedig tudtam, hogy nem csináltam semmi rosszat. Mindezek ellenére mégis magamban kerestem a hibát.

Jungkook ezek után nem is hozta fel a témát. Örültem neki, hogy végre nem erőltet valamit, hanem csak elfogadja és hagyja, hogy más is úgy lépjen, ahogy szeretne. Panaszkodni sem panaszkodott, csupán a száját húzta, de ez teljesen normális. Senki sem fog vigyorogva kutyaszart szedni, miközben arról áradozik, hogy milyen jó illata van.

Bár a fiú szája ezután sem állt be, örültem neki, hogy az eddigieket nem hajtotta. Csupán a röpiről kérdezett, illetve arról, hogy miért volt a múltkori meccsünk első része olyan siralmas. Nyilván nem mondtam el, hogy azért, mert Hyunjinnal képtelenek voltunk összedolgozni, mert láttam őket Channal éppen az aktus előtt. Nem akartam bemártani őket, sose tudnám megtenni. Meg persze nem tartozik ez Jungkookra – eredetileg rám se tartozott volna, csupán én különleges eset vagyok. Ezért is hazudtam neki azt, hogy volt egy kisebb összetűzésünk, de már megbeszéltük a dolgokat és azóta minden rendben.

Nem akartam, s nem is tudtam volna letagadni, hogy valami nem volt okés köztünk, hiszen ez látszódott, még akkor is, ha az ember nem értett a röplabdához. Nem voltunk összhangban, sőt, nem is mertünk semmit se tenni. Kerültük egymást, rettenetesek voltunk.

- Oh, shit! – morgott a fiú, mire felé kaptam a fejem. Angolul káromkodott, s nem tudom, hogy most büszke legyek magamra, amiért megértettem, vagy inkább süllyedjek el szégyenemben, mert csak ezt érteném meg, ha elkezdene előttem beszélni. Elmélkedésem után fogtam csak fel, hogy miért szólalt fel. Még a felmosó is kiesett a kezemből, szám eltátottam, s szemeim is hatalmasra tágultak. – Feltakarítom! – emelte fel védekezően a kezeit.

Komolyan, majdnem a sírás is elkapott, mikor megláttam, hogy Jungkook konkrétan eláztatta a kennelt. Még szerencse, hogy éppen felmostuk és nem a kakával teli kukánk volt bent. Akkor még agybajt is kapnék. De most minden tiszta víz!

A kennelek nem voltak nagyok, s lépőke is volt bennük. Legalább nem folyt át máshova a víz, de mi bokáig álltunk benne. Hogy fogjuk mi ezt itt eltüntetni?

- Kiszállok! – vettem le a kesztyűmet, s indultam el, miközben Jungkook mellkasának nyomtam azt. – Én ezt nem... Te több munkát csinálsz nekem. – nevettem fel hitetlenkedve.

- Várj már, én komolyan sajnálom! – kapta el a karom, s húzott vissza, ám olyan hévvel, hogy sikeresen megcsúsztam, így neki estem, ő pedig hátra. A szája tátva maradt, mikor a hideg vízben találta magát, ám hamar nevetni kezdett.

- Jungkook! – kiáltottam, s csapkodni kezdtem a mellkasát. – Te rohadtul több munkát csinálsz nekem és még... Ahj! – néztem rá durcásan, mikor lefogta a kezeimet.

- Nyugalom, Szöszi. – kuncogott engem nézve. Legalább ő jól szórakozik azon, hogy az én fizetésem ehhez nem elég, hogy még ezt is megcsináljam. – Ne verekedj. Majd megoldom. – kacsintott, én pedig egy mély levegőt vettem, s bólintottam egyet. Igaza van. Nem kellene azért ütnöm őt, mert elbaltázott valamit. Le kell nyugodnom, s megfontoltan cselekedni.

- Igen... Igazad van. – adtam hangot gondolataimnak. – Megoldod. – bólogattam, ő pedig lassan, mosolyogva elengedett. – Úszó vagy, simán megbirkózol egyedül egy kis vízzel. – fröcsköltem arcon nevetve, s le is akartam mászni róla, de ekkor ő nemes egyszerűséggel nyomott le. Fel is sikkantottam hirtelen, hiszen egyszerűen nem tértem napirendi pontra. Váratlan lépés volt tőle.

Egyszerre ijedtem meg, s jöttem rettentő zavarba. Nagyon közel volt, a földhöz nyomta a kezeimet, sajátjával lefogva azokat, akár vasbilincs. Tekintetét enyémbe vájta, s nem eresztette. Nem is tudtam volna másfele nézni, még akkor sem, ha tudtam, nagyon feszült a helyzet most. Hevesen vettem a levegőt, hozzá hasonlóan, bár míg az ő arca szigorú volt, megrendíthetetlen, addig az enyém félénk. Határozottan visszavettem az előbbi magabiztos énemet, elrejtettem, mintha nem is lett volna. Nem is... Ő érte el, hogy az a Jimin menekülőre fogja, s helyébe egy szende, báránylelkű valaki lépjen. Orcáim vörös rózsavirágot bontottak, s a hideg víz ellenére úgy éreztem, felgyulladok. Ezen pedig nem segített az, hogy Jungkook kifújt levegője súrolja bőrömet.

Nem is tudom, meddig nézhetett engem. Fogalmam sincs. Az idő egyszerűen megszűnt létezni. Zavarodott voltam, de még ez sem, s a gondolataim se hosszabbították meg azokat a perceket, amíg szemeivel arcomat kémlelte. Ám egyszer csak egy szexi, féloldalas mosoly jelent meg ajkain, ami még több kérdőjelet varázsolt a fejemben.

- Hova lett a magabiztos éned, Szöszi? – kérdezte, én pedig hirtelen válaszolni se tudtam. – Olyan más lettél hirtelen, csak nem... Zavarba jöttél? – harapott ajkába, hogy visszafojtson egy mosolyt én pedig kirántottam a kezemet, s mellkason csaptam, majd lelökdöstem magamról.

- Nagyon vicces vagy. – forgattam szemet, s néztem oldalra. Nem vallanám be neki, hogy igaza van, még akkor sem, ha nyilvánvaló. – Most örülsz? Mind a ketten csurom vizesek vagyunk. – keltem fel, s nyújtottam neki a kezemet, hogy felsegítsem. Nevetve fogadta el, s állt fel.

- Azért jó móka volt. – rántott vállat.

Hát, ha neked az jó móka, hogy egyszerre hozod rám az agyérgörcsöt a szívizomgörccsel, akkor egészségedre.

- Nagyon élveztem. – ráztam a fejem, ő pedig elnevette magát.

- Na, Szöszi! Ne legyél ilyen! – jött felém vizesen karjait kitárva.

- Menj innen, vagy a másik vödröt a fejedbe húzom és azt is takaríthatod! – távolodtam el, de a hátam mögött lévő rács megállított. Az egyetlen, amit tudtam tenni, az az volt, hogy felveszem a felmosót, s azzal megpróbálok védekezni a vizes fiú ölelése ellen, ám az túl messze volt. Mikor visszavezettem a tekintetem a srácra, ő már túl közel volt, s meg is ölelt.

- Szeress! – szorított magához, én pedig egy pillanatra ledermedtem. Szeretlek, csak máshogy... Egy ideig még ölelgetett, s én is képes voltam pár másodperc után köré fonni karjaim. Magasabb volt, mint én, egy, avagy másfél fejjel. A vállai szélesebbek voltak, csípője keskeny. Tökéletes volt. – Jimin, én... Randira hívtam Youngját. Igent mondott. – vallotta be lágy hangján, melyben az öröm harangja csengett fel.

Nagyot dobbant a szívem, s ajkaimba haraptam. Örültem, hogy ő boldog, de mégis... Akkora fájdalmat éreztem a mellkasomban.

Jungkook most döftél belém egy tőrt... Kérlek, ne forgasd meg... Bár tudom, hiába kérlek, meg fogod tenni.

Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel! Ezzel be van pótolva a szerdai is. Nem kell aggódni, a héten ugyan úgy még 2 update lesz😇

Milyen napotok volt?♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook