Pénteken kissé kedvetlenül indultam ki az iskolából. Csütörtökön eldöntöttem, hogyha Youngja nem figyel rám, akkor majd én fogom őt keresni, hátha végre beszélhetünk úgy, mint régen. Viszont ezek a momentumok nem tartottak tovább pár percnél. Akkor is elég laposak voltak. Nem nagyon jutottunk tovább attól, hogy megkérdezzük egymás hogylétét, ez szerintem meg elég gáz. Elvégre... Legjobb barátok vagyunk, nem?

Ami viszont leginkább betette nálam a kaput, az az volt, hogy mihelyt megjelent az úszó, az eddigi nyomott hangulata eltűnt, teljesen felvillanyozódott, s szinte a karjaiba vetette magát, míg engem megölelni sem volt képes. Kezdtem megsértve érezni magam. Én pitizzek neki? Egy barátságban ketten vagyunk, miért csak nekem kell tennem akkor azért valamit, hogy ez kettőnk között megmaradjon? Egyáltalán... Miért teszek bármit is? Leri róla, hogy nem kíváncsi rám, nem érdeklődik a társaságom iránt többé.

Meglehet, hogy szimplán félek. Nem akarom elengedi a legjobb barátomat. Annyi jó emlék köt hozzá, s ha most bocsánatot kérne... Akkor nem azért fogadnám el, mert ezzel mindent megoldana. Szimplán ennyire fontos nekem. Kedvelem őt, annyi minden történt velünk, s még ennyit legalább akarok a jövőben, ám a jelenlegi helyzetünk elég kilátástalan.

Nagyot sóhajtottam, mikor megláttam a lányt Jungkookkal ölelkezni az iskola előtt. Olyan magányosnak érzem magam. Hyunjinnak randija van ma Channal, oda nyilván nem fogok bepofátlankodni, le is sülne a bőr a képemről, ha megtenném. Jonghonak az anyukájának segít, mert itthoni munkája van a lába miatt, Seungmin meg szintén nem ér rá.

Én lennék rossz ember? Csak én vagyok egyedül, mint a kisujjam.

- Szia Szöszi! – mosolygott rám Jungkook, mikor elkapta a csuklómat, s maga felé fordított. Nagyokat pislogva néztem rá, hiszen nem értettem, hogy erre mi szükség volt. Ha szimplán szól, akkor is figyelni fogok és meghallgatom. – Annyira a gondolataidba voltál merülve, hogy hiába szóltam neked, nem vettél észre. – nevetett.

Vagy mégsem figyelek fel rá. Megesik.

- Bocsi, csak melóba kell mennem és... – próbáltam valahogy kimagyarázni magam, bár felesleges volt.

- Péntek délelőtt suli, délután meló? – húzta a száját, én pedig bólintottam egyet, s hozzátettem, hogy csak hétfőn és kedden nem dolgozom. – Az nem semmi! – pislogott nagyokat. – Elvigyelek? – kérdezte, én pedig megráztam a fejem.

- Nem kell. – motyogtam. Menjen csak Youngjával...

- Miért? Valami baj van? Haragszol rám? – faggatott, ám mikor nem néztem rá, sőt, semmilyen jelét nem adtam neki, hogy figyelek rá, mutatóujját állam alá téve emelte fel a buksim, hogy a szemeibe nézzek. – Valami rosszat csináltam, Jimin? – döntötte oldalra a fejét.

Igen. Hagytad, hogy beléd szeressek, még úgy is, hogy nem csináltál túl sok mindent, csupán létezel.

- Nem. – válaszoltam végül. – Szimplán nem akarok a terhedre lenni. – rántottam vállat. Erre viszont Jungkook csak elnevette magát, s elvette kezét az államtól.

- Szállj be, Jimin. – biccentett a parkoló felé, s el is kezdett húzni maga után.

Egy valami biztos... Ez a srác nem ismeri a nemnek a jelentését. Vagy tényleg nem érdekli őt, hogy más mit szeretne.

Nyilván örültem annak, hogy velem akar lenni, hiszen... Az a magány, amit éreztem Youngja miatt, kezdett tovaszállni. Jungkook kitölti az üres tért, amit a lány hagyott maga után. Ez persze nem azt jelenti, hogy át is veszi a helyét, mert nem így van. A srác tetszik, Youngja pedig az elvileg legjobb barátom. Bár ezen a héten Seungminnel is többet beszéltem – akivel egyébként nem szoktam – mint vele. De ha neki így jó, legyen. Én nem futok olyan szekér után, ami nem vesz fel. Eleget estem már seggre miatta, nem hiányzik több seb.

Azt hittem, hogy csend lesz az úton, mert én nem voltam valami beszédes kedvembe – tagadni se tudtam volna, hogy letört vagyok – ám Jungkook csak úgy jártatta a száját. Szerintem már ő se tudja, hogy mi volt a téma, de beszélt. Aztán a végén énekelt is. Olyan repedt fazék hangja volt a srácnak, hogy még nevetnem is kellett. Teljesen hamis volt a dallam, de ő annyira beleélte magát vezetés közben, hogy nem tudtam eldönteni; most azért aggódjak, hogy balesetet okozunk, vagy én fulladok meg a kacagás végett.

Szinte a könnyem folyt, mikor elkezdtem kérlelni őt, hogy hagyja abba, ám nem tette. Csak jobban rákezdett, az egyik magasabb hangot pedig sikítva adta ki. Ez tiszta bolond. Szerintem, mikor megálltunk egy pirosnál, biztos hallották az előttünk áthaladó gyalogosok.

Fel se tűnt, hogy megérkeztünk, csak mikor Jungkook leállította a kocsit.

- Köszönöm, hogy elhoztál és azt is, hogy feldobtad a kedvem. – mondtam egy kedves mosollyal az arcomon. Ha meleg lenne és tudnék róla, illetve nem hajtana másra, biztos adnék neki köszönetképp egy puszit az arcára, de az élet más-más szerepeket osztott nekünk hatalmas színpadán.

- Ne köszönd. – rázta a fejét, s rám nézett. Csend lett. Az, ami egész ideáig hanyagolható volt, a némaság, most pár másodpercre mégis előbújt a színfalak mögül. Én nem tudtam, hogy mit kellene mondanom. Szívesen lettem volna még vele, nevettem volna egy jót ismét, de mennem kellett.

- Akkor én... – böktem ki az ablakon jelezve, hogy menni szeretnék, ám kérdése megállított.

- Miben dolgozol itt? – kérdezte, mire összeráncoltam a szemöldökeim. – Mármint van nálad cucc meg ilyenek?

- Igen. – bólintottam. – Van váltóruhám. Kettő is, ha esetleg ketrecet pucolunk. – ingattam a fejem.

- Értem. – motyogta. – És csak dolgozók mehetnek be?

- Nem, igazából be lehet jönni, de egy itt dolgozóval.

Jungkook nagyokat bólogatott, majd összecsapva a tenyerét kicsatolta magát. Furán néztem rá, s meg is kérdeztem, hogy mit csinál, hiszel elképzelésem se volt, hogy mit akarhat. Talán egy kutyát vagy macskát magának? Nem hiszem, hogy a náluk lévő nagy értékű dolgok mellé kellene egy állat.

- Na, akkor nem jössz? – nézett rám, amikor már kiszállt.

- De, de te mit művelsz? – csatoltam ki magam, s szálltam ki, miközben őt méregettem.

- Melózok veled. – rántott vállat.

- Jungkook... – sóhajtottam, miután egy elegáns mozdulattal becsaptam a kocsiajtót. – Nem akarok szemét lenni veled, de hazudni sem fogok. Őszinte leszek. – léptem elé. – Ez az én fizetésem, nem sok, tehát nem osztozom. – mondtam, mire elnevette magát, s én is megejtettem egy kis mosolyt. Nyilván nem a pénzért csinálta, van neki elég abból, de nem hagyhattam ki ezt. – Amúgy meg miért is akarsz velem dolgozni? – kérdeztem, s közben elindultam be az épületbe.

- Csak gondoltam lóghatnánk együtt és mivel máshogy nem érsz rá, mert dolgozol, így gondoltam segítek. Gyorsabban fogsz haladni, legalább is remélem, de nem garantálok semmit. – kuncogott. – És társaságod is lesz.

- Társaságom szokott lenni, de azért köszönöm. – nevettem. – Szerintem jó lesz rád a cuccom. Elég nagyok. Picit ócska, de nem kell más, főleg, ha kennelt kell mosnunk.

El is mentünk az öltözőbe, ahol előszedtem Jungkook számára egy nadrágot és egy pólót, ami a szekrényemben volt. Piszok szerencséje van, hogy többet hordok magammal, mint egy.

Éppen adtam odafele neki a cuccokat, mikor belépett a nagybátyám.

- Hé, Kölyök, ma...! – mondta, ám elakadt a szavában, mikor meglátta Jungkookot. – Szia. – pislogott nagyokat, mire Jungkook odament, hogy kezet fogjon vele. Persze én már robogtam is, hogy lecsapjam a kezét. Kicsit talán csúnyán is néztem rá, amit nem értett. Nyilván, nála nem ez a megszokott. Ezért is egy mosollyal fordultam Yunsikhoz, s egy kisebb meghajlással köszöntöttem. Persze nekem ez nem volt szokásom, legalább is felé nem, mert inkább baráti kapcsolatban vagyunk, mint olyanban, ahol szigorúan kell venni a tiszteletet. Ez fel is tűnt neki, s szóvá is tette. – Mi van, beállt a derekad? – kérdezte, én pedig megforgattam a szemeim.

- Hogyne. – morogtam.

- Park Yunsik. – mutatkozott be Jungkooknak, s picit furcsállva a dolgot, de kezet rázott vele. Inkább már csak a fejemet ráztam a történteken. A kézfogás mindenhol megszokott, de nálunk a meghajlás az, amivel üdvözöljük az idősebbeket, főleg melóban. Így is örülök, hogy a nagybátyámat nem kell sunbaenek hívnom.

- Jeon Jungkook. – mondta a fiú egy mosollyal.

- Furcsa a kiejtésed. Nem idevalósi vagy, ugye? – szúrta ki azt Yunsik, ami szinte mindenkinek feltűnik, aki Jungkookkal találkozik. Annyira nem rossz a kiejtése, bár néha a saját nevét is másképp mondja, mint ami nekünk megszokott. Bár nem várok tőle többet, így is csoda, hogy ennyi idő alatt megtanulta a nyelvet.

- Amerikai vagyok, csak költöztünk. – vallotta be, mire a bácsikám bólogatni kezdett.

- Értem. – mondta, majd rám nézett. – És gondolom akkor most le vagyok cserélve.

- Olyasmi. – motyogtam, s egy kínos mosolyt ejtettem. Tudom, hogy nem fog berágni, nem olyan fajta, de azért eljátszotta, hogy ő most végig lett sértve. Nevetnem is kellett rajta, hiszen elég vicces fejet vágott.

- Na jó. Akkor összeállok Baekhoval. – rántott vállat. – Csináljuk a B szárnyat, de akkor tietek az A. – mondta, én pedig bólintottam egyet. Már majdnem ki is lépett az ajtón, mikor eszébe jutott valami, ezért visszafordult. – Ugye neki nem jár fizu? – mutatott Jungkookra, mire én megráztam a fejem. – Akkor csak jótékonykodásból megy szart szedni. Értem. – biccentett, s el is ment.

- Szart szedni? – pislogott nagyokat a fiú teljesen kiábrándulva. Még a keze mozgásában is megállt.

- Miért, mit hittél? Hogyan fogsz egy kennelt kitakarítani? – vettem le a felsőmet nevetve. – Ne aggódj, selyemfiú, kapsz gumikesztyűt és lapátot.

- Selyemfiú? – kérdezett vissza. – Tehát végre találtál nekem valami becenevet. – mondta. – Nem a kedvencem, de még mindig jobb, mint az Amerikában nevelkedett gazdag ficsúr. – kuncogott emlékeztetve engem arra, hogy mit vágtam a fejéhez akkor, amikor megkötöttük a kis szerződésünket.

- Most, hogy mondod, az jobban illik hozzád. – incselkedtem vele, miközben átvettem a nadrágomat. Közben persze ő is öltözött, s nem tudtam nem megnézni magamnak. Nagyon jó felsőteste van.

- Jó lesz a selyemfiú. – nevetett. – A másik túlságosan negatív. – pillantott rám.

- Áh, értem a problémát. – bólogattam, s felkeltem, majd felé lépdeltem. Az izmos vállára fogtam, s megpaskoltam azt. – De éppen ezért is lesz tökéletes neked. – indultam ki.

- Hé! – kiáltott utánam. – Nem vársz meg, Szöszi?

- Ha nem sietsz, akkor nem. – fordultam vissza egy aranyos mosollyal. Ő is viszonozta a gesztusomat, csak míg az enyém édes volt, addig az övé szexi, szíveket meghódító somoly.

Lehet, hogy rossz ötlet volt az, hogy hagytam neki, hogy ma velem dolgozzon. De egyszerűen nem tudok neki nemet mondani.

Hello Sütikék! Itt is van az új rész! Nagyon sajnálom, amiért a szerdai elmaradt, de be lesz pótolva♥️♥️♥️♥️

Köszönöm szépen a 10k megtekintést!😻😻😻 Egyszerűen hihetetlenek vagytok! Nagyon hálás vagyok♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook