Próbáltam az ételre koncentrálni, de egyszerűen nem ment. Jongho tekintete lyukat égetett belém. Egész végig szuggerált, még pislogni is elfelejtett, ez pedig kezdett az agyamra menni. Nem szerettem volna jelenetet rendezni egy másik étteremben, de nagyon kiáltott magáért egy újabb fejmosás.

- Nem értelek. – sóhajtott a fiú, miközben hátradőlt a székben, mellkasa előtt pedig összefonta karjait. – Miért segítesz Jungkooknak?

- Nem olyan rossz ember ő, csak... – gondolkodtam a megfelelő kifejezésen, közben pedig megtöröltem a számat a szalvétával. – Mindegy, nem rossz ő, csak más kultúrában nevelkedett. – legyintettem. – Egyébként nem eszel? – böktem az adagja felé, amihez hozzá se ért eddig.

- Úgyis én fizetem. – rántott vállat. – Visszatérve, én értem, hogy nem itt nőtt fel, le se tagadhatná, viszont ez nem jelenti azt, hogy ilyennek kell lennie. Már az elején is nagyképű volt most pedig úgy állt nekem, mintha világi bűnt követtem volna el.

- Igen, tényleg nem indultak jól a dolgok és a mostani viselkedésére a nevelkedése nem magyarázat, de ő nem kihasználni akarja Youngját. Másképp nem hosszútávra tervezne. – rántottam vállat, s az előttem lévő pohár vízbe kortyoltam.

- Honnan tudod, hogy nem hazudik? – döntötte oldalra a fejét, engem meg valóban megfogott ezzel.

Nem azzal volt a gond, hogy nem lett volna válaszom, mert nem így volt, csupán az, hogy nem tudtam olyat mondani, amit lehetett. Jongho amilyen mérges most az úszóra, szerintem vissza is megy az előző helyre és agyonveri, ha elkotyogom neki, hogy nem volt mit tennem. Picit izgultam is, hogy bármelyik pillanatban kapok egy értesítést, hogy közzétette a fotót, de igyekeztem terelni erről a gondolataimat. Picit bántam, amiért felemeltem a hangom vele szemben, de közben nem is érdekelt, mert megérdemelte.

Viszont elő kellett állnom valami válasszal Jonghonak, vagy terelni a témát, mert ezzel kibújhatok alóla. Az egyetlen, amit tudtam volna kérdezni, az az, hogy tetszik-e neki Youngja, de inkább nem akartam tudni. Akkor a mostanitól is nagyobb bűntudatom lenne, mert lényegében elvágom az esélyeit.

- Mert akkor nem kérte volna a segítségem. – néztem a szemeibe, s egy hosszabb szemkontaktust létesítettünk, hiszen ő gondolom a magabiztosságom megtörését várta, de én nem hagytam magam. Muszáj, hogy higgyen bennem és nekem is hinnem kell Jungkookban.

A barátom végül csak bólintott egyet, s végül enni is kezdett. Elengedte a témát, legalább is úgy néz ki. Szerintem, ha a lányt megbántja az amerikai, akkor nem csak az ő tökei lesznek letépve, hanem engem is megutál, amiért segítettem. Mondjuk az biztos, hogyha így lesz, akkor én kinyírom Jungkookot.

Vasárnap ki se mozdultam otthonról, csupán annyira, amíg levittem legalább ötször Stellát. Dolgoznom se kellett menni, a nagybátyám felhívott, hogy nincs sok meló, megoldják ők, szóval pihenjek nyugodtan. Megmondom az őszintét, inkább mentem volna, mert itthon majd' megevett az ideg. Percenként vettem elő a telefonomat, s frissítettem, hogy nincs-e felrakva valahova a kép. A végére már inkább ki is kapcsoltam, mert komolyan az őrület határán álltam. Semmi se vonta el a figyelmem, még a tanulás sem, amit próbáltam beleiktatni a délutánomba, de sehogy se jöttek össze a dolgok. Mindig elkalandoztam, s már ott tartottam, hogy írok Channak ezer bocsánatkérést, amiért nem sikerült megvédeni a titkunkat.

Azon is gondolkodtam, hogy elmegyek futni, de a természet ellenem volt, s az ég majd' leszakadt. Ennyire még sosem éreztem magam szerencsétlennek.

Hétfőn rendesen gyomorgörccsel mentem be az iskolába. Nem akartam Jungkookkal összefutni, de tudtam, hogy lehetetlen lesz, tekintve, hogy első órában osztoznunk kell velük az edzőtermen. Youngja az iskola előtt várt, s meg is ölelt, mihelyt odaértem hozzá. Faggatni is kezdett arról, amiért leléptem, de én ugyan azt válaszolva kitértem, s tartottam magam ahhoz, hogy nem mondom el neki az igazat. A lány biztosan érezte, hogy valami nincs rendben, s nem volt szép dolog az, ahogy bánt Jonghoval, hiszen bocsánatot kért a sráctól, aki egyértelműen elfogadta azt. Jó volt látni, hogy nincs harag köztük, bár tény, magát a felfordulást Jungkook csinálta, hiába annak valódi kiváltója Youngja volt.

Az első órában végig edzettünk. Minden ugyan úgy ment, mint eddig is. A lány odalopózott hozzám, s együtt tengettük az időnket. Hyunjin Jonghoval volt, de szegény nem értett semmit, hogy miért kért bocsánatot a lány. Sajnáltam, hogy lemarad, de közben örültem, hogy nem kellett több embert megbántani egy nap alatt. Néha jobb tudatlannak lenni.

Szünetben el is kezdtek beszállingózni az úszók, s mikor megláttam Jungkookot, mögötte pedig Chant, azonnal görcsbe ugrott a gyomrom, s még a reggeli almám is napvilágot kívánt látni. A lány egy mosolyt ejtett, s mikor a srác ideért, megölelte. A szemem majd' kiesett a helyéről, pedig nem kellett volna meglepődnöm. Várható volt, hogy egy nap így fogják üdvözölni egymást, s később pedig csókkal.

- Szia! Hogy telt a hétvégéd? – kérdezte Youngja a fiútól, aki engem kezdett nézni. Még mindig iszonyat dühös voltam rá amiatt, amiért azt mondta, hogy magamtól mentem bele a játékába, holott nem hagyott más lehetőséget.

- Egész jól. – nézett vissza rá, s ejtett egy kedves mosolyt.

Nagyon kellemetlenül éreztem magam. Legszívesebben el is tűntem volna, nem akartam ott lenni, ahol Jeon Jungkook is van. Azt hittem, hogy innentől jóba leszünk, már képes lettem volna barátomnak is nevezni, de ismét ott vagyunk, ahol régen. Valahol a nulla közelében.

- Jimin, idejönnél egy pillanatra? – jött a kérdés Jongho felől, én pedig fejben nem tudtam neki elég köszönetet mondani, amiért kimentett.

Csak bólintottam egyet, s már el is indultam, de mikor elmentem Jungkook mellett, ő megszólított.

- Majd beszélhetnénk? – kérdezte, én pedig egy pillanatra elgondolkodtam.

Hálásnak kellene lennem, amiért nem töltötte fel a képet? A helyzet az, hogy a dühöm nagyobb a hálámtól...

- Nem érek rá. – rántottam vállat, s innentől rá se nézve mentem Jonghohoz. – Mit szerettél volna? – kérdeztem oldalra döntve a buksimat, kíváncsian méregetve a fiút.

- Kimenteni téged onnan. – biccentett a hátam mögé, bár enélkül is tudtam volna, hogy a barátnőmékre gondol.

- Köszi. – mosolyodtam el. Tényleg örültem, amiért megszabadultam onnan, elvégre jelenleg a hátam közepére se kívántam Jungkookot.

- Beavatnátok engem is? – jött vissza Hyunjin, s a kezében lévő vízbe kortyolt. – Csak mert kirekesztettnek érzem magam.

- Hosszú. – sóhajtott Jongho. – Mondjuk úgy, hogy nem szívlelem ezt a Jungkook gyereket. – rántott vállat.

- Aham... – bólogatott a fiú. – Akkor gondolom Jimin se, ha itt van. – szűrte le, én pedig ajkaimba haraptam.

Nem kedvelem? Igazából jelenleg csak dühös vagyok rá.

Ami meglepett, pedig nem kellett volna, az az, hogy Youngja nem is törődött azzal, hogy nem mentem vissza. Ugyan úgy nyugodtan beszélgetett Jungkookkal, s együtt folytatták az edzést. Ahogy láttam, egyikőjüknek sem probléma, hogy kettesben kell lenniük. A lány nagyon hamar megváltozott az úszóval szemben. Persze ez az ő java, viszont mégis... Olyan rosszul érzem magam. Lehet, hogy rosszul esik, hogy a legjobb barátnőm már nem törődik velem annyit, mint régen.

Mondanom se kell, a szünetek ismét úgy mentek el, mint akkor, amikor Bodza meghalt, s még nem volt meg Stella. Youngja és Jungkook együtt voltak, én pedig Jonghohoz és Hyunjinhez csapódtam. Negyedik szünetnél már automatikusan a fiúkhoz indultam, akik már vártak rám. Utolsó óra után is együtt indultunk ki az intézményből, viszont, hogy el is hagyjuk azt, valaki meggátolta.

- Fontos lenne. – állt elém Jungkook.

- Foglalt. – karolt át Jongho, mire az úszó egy nagy levegőt vett, s lassan kifújta. Látszólag nem tetszett neki az, hogy egy olyan szólt közbe, aki nem volt kérdezve.

- Kérlek, szeretnék beszélni veled. – hagyta figyelmen kívül az osztálytársamat, s kezdett kérlelni. Jongho rám nézett, én pedig sóhajtottam egyet.

- Megleszek. Majd írok. – ejtettem felé egy kedves mosolyt, ő pedig egy utolsó pillantást vetett Jungkookra, majd egy bólintás után elment Hyunjinnel az oldalán. – Mit szeretnél? – kérdeztem, s mellkasom előtt összefontam a karjaimat. Természetesen kérdésemet csak akkor tettem fel, amikor a két fiú már kellő távolságban volt.

- Nem akarom itt megbeszélni. – rázta a fejét. – Elmegyünk valahova enni?

Legszívesebben rávágtam volna, hogy nem, mert nincs gyomrom a képéhez, nézzen ki akármilyen jól, mégis csak egy bólintással jeleztem a válaszom.

Egész úton csendben voltunk, s mikor megérkeztünk egy étterembe, akkor is inkább a kínálatot néztük, mintsem a lényegre tértünk volna. Bár kínos volt a csönd, mégsem akartam megtörni. Nem volt mit mondanom neki. Vagyis, jobban mondva, lett volna éppen, de szerintem eléggé kiosztottam hétvégén, ezt pedig felesleges lett volna ismét eljátszani.

- Sajnálom, hogy olyan voltam. – törte meg a köztünk húzódó néma-jégfalat. – Elég nagy szemétség volt tőlem olyat mondani.

Eleve ilyen helyzetbe hoznod sem kellett volna.

- Az volt. – bólintottam.

- Nem rád voltam ideges, hanem Jonghora, amiért ilyet kellett tennie miatta Youngjának. – próbálta megmagyarázni.

- Szerintem viszont teljesen jogosan akadt ki Jongho. Youngja bánhatott volna szebben is vele, mert ő nem egy vízhordó fiú, hanem az egyik barátja, és ha fejre állsz is ez lesz a véleményem. – rántottam vállat.

Jungkook bólintott egyet, s egy pár másodpercig, talán egy percig is, de hallgatott. Nekem nem volt mit mondanom. Úgy gondoltam, én voltam a sértett fél, itt nem nekem kellett magyarázkodni, hanem én vártam magyarázatot.

- Tényleg ne haragudj. – motyogta, engem pedig rendesen ámulatba ejtett az, hogy erős bűntudat itatta át a hangját. – Nem kellett volna olyat mondanom neked, nagyon nagy bunkóság volt a részemről, főleg, hogy te mennyit segítettél nekem.

- Az volt. – adtam neki igazat. – Viszont, ha most állod a kaját, akkor talán elfelejtem. De csak talán! – emeltem fel a mutatóujjam látván, hogy arca felragyog, fejét felkapja, s kisfiúsan mosolyogni kezd. – És még valami... Szeretném, ha Jonghotól is bocsánatot kérnél. Még Youngja is megtette, úgyhogy szerintem te se halnál bele.

Szinte láttam a világfájdalmat az arcán, amikor ezt kértem tőle, de végül belement. Ennek azért örültem, mert mégis jobb a békesség. Legalább Jongho is picit jobb fényben fogja látni Jungkookot, akire bár még mindig picit orroltam, de úgy voltam vele, hogy nem haragudhatok rá örökké. Viszont még egy ilyen, és utána már nem lesz bocsánat.

- Viszont, ha már ekkora dolgot kell tennem, akkor én is kérek tőled valamit. – döntötte oldalra a fejét, én pedig nagyot sóhajtva elmorogtam magamban legalább 8 imát, hogy ne legyen semmi durva, mert akkor falnak megyek. – Szombaton lesz egy buli és szeretném, hogyha eljönnél. Nálunk lesz. Tudtommal itt nem szokás házibulit tartani, de a szüleim nem lesznek otthon, szóval úgy gondoltam, hogy miért ne? Mindegy, a lényeg, hogy hozhatsz bárkit, csak gyere el. – mosolygott rám, de én elhúztam a számat.

- Nem tudom. Nem vagyok bulizós típus és az alkoholt se bírom. – vallottam be.

- A részvét a fontos Jimin! Na meg, nem kell becsípni ahhoz, hogy jól érezd magad. Nos, akkor eljössz? – hajolt közelebb, s nézett rám vigyorogva, ami miatt úgy éreztem, mintha feljebb vették volna a fűtést. – Kérlek, Jimin! Mulass velem. – kérlelt csillogó szemekkel, én pedig... Egyszerűen nem tudtam nemet mondani.

Hello Sütikék! Itt is van az új rész és huh... Olyanra jöttem rá! Ez a 19. rész és semmi sem történt. De abszolút semmiXD Az már biztos, hogy nincs elsietve a sztori😂

Hogy vagytok?♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook