Nem tudom, hogy meddig sétáltathattuk a kutyát. Arról volt szó, hogy csak levisszük, hogy elvégezze a dolgát, de annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy ezt elfelejtettük. Tulajdonképp fel se tűnt egyikünknek sem, hogy várnak otthon.

- Nem tudtam, hogy a nagyszüleiddel élsz... Mármint azt hittem, hogy csak oda mentél, onnan meg majd haza. – próbálta elmagyarázni, én pedig csak egy szomorú mosolyra húztam a számat. – Nem akarok tolakodó lenni, de... A szüleid azok...? – próbálta kipuhatolózni azt, hogy talán meghaltak-e, én pedig elnevettem magam. Már csupán az is vicces volt, hogy azt mondta, nem akar tolakodó lenni.

- Nem haltak meg. – mondtam. – Csak sokat utaznak, én pedig nem mehetek az iskola miatt, úgyhogy azt találtuk a legjobb megoldásnak, ha a nagyszüleimnél maradok. – rántottam vállat, miután elmagyaráztam neki, hogy mi miért van. Persze azt kihagytam, hogy nem érdeklem őket, arról nem kell tudnia.

- Akkor jó. – könnyebbült meg. – A nagymamád nagyon aranyos. Finoman főz. – jegyezte meg. – Pedig én nem rajongok még mindig a koreai konyháért. – kuncogott.

- Szerencséd, hogy ezt mondad. Ha a mamám főztjét mernéd szidni, akkor nem állok jót magamért. – mosolyogtam, s a velünk szemben lévő lápára néztem, s vártam, hogy pirosról zöldre váltson. – Hogy-hogy Koreába költöztetek?

- A szüleim idevalósiak, vissza akartak jönni. – mesélte. – Nekem meg nem volt beleszólásom, jönnöm kellett egy számomra teljesen idegen országba, ahol még a nyelvet se tudom. Kaptam egy évet, hogy nagyjából megtanuljak boldogulni itt, aztán pedig folytatnom kellett az iskolát. Sok barátomat hagytam ott, konkrétan az életemet. Nem mondom, hogy rossz itt, mert szép ország és tudom, hogy a szüleim miatt én is ide tartozok, de mégis... Én nem itt születtem, nem itt éltem és hiányzik az, ami ott volt. – sóhajtott, majd a hajába túrt.

Elhúztam a számat, hiszen tisztában voltam vele, hogy neki se volt olyan könnyű. Mindent ott kellett hagynia, az egész élete megváltozott két ember miatt, akik figyelembe se vették őt. Picit talán hasonlít is rám, csak az ő problémája nagyobb, mint az enyém. Ha engem elhurcolnának a szüleim, biztos, hogy megbolondulnék. Szóval én még jól is jártam, de ő... Lehet, hogy arrogáns, s néha a stílusa is kibírhatatlan, mégis van egy jó oldala. Egy olyan, amit csak akkor mutat meg, csak akkor lehet látni, ha megismerjük kicsit.

Jeon Jungkook nem is olyan rossz, azt kell, hogy mondjam.

- Sajnálom. – motyogtam, ő pedig legyintett egyet, s közölte, hogy nem kell sajnálnom, mert azzal nem megyünk semmire. Végülis igaza van, de mégis... Rossz hallani, hogy ez történt vele. – És mi a helyzet Youngjával? – tereltem inkább a témát.

Láthatóan a tervem jó irányba haladt, hiszen Jungkook már jóval vidámabb hangon kezdett áradozni arról, hogy mekkora sikereket ért el a héten. A lánnyal sokkal több időt töltöttek együtt, amíg a kutyát nézték nekem, s míg mindennek utánajártak. Mondhatni össze is barátkoztak. Étterembe is mentek, aminek a srác nagyon örült, mert azt hitte, hogy Youngja nem fogja beadni a derekát. Viszont megtette, úgyhogy ez nagy előrelépés.

Csak mosolyogva gratuláltam neki, ő pedig nem győzött nekem hálálkodni azért, mert segítettem neki azzal, hogy adtam néhány információt a barátnőmről. Kicsit rosszul éreztem magam, de nem úgy tűnt, mintha bármelyik is bánná a történteket.

Valójában Youngjának is kijár már egy kapcsolat, sőt, egy igazi lovagot érdemel. Azért remélem, hogy Jungkook erre a szerepre tökéletes lesz, mert nem akarom, hogy megbántsa a lányt. Bár nem hiszem, hogy ezt bármikor is megtenné, elvégre udvarol neki.

Lassan sétáltunk haza, s a kiskutya is meglepően hamar belejött a dolgokba, hiszen nem kellett ráncigálni, nem futott előre vagy jött a lábam alá, hogy inkább cipeljem ölben. Jól viselte, ennek pedig örültem. Már csak a szobatisztaságra kell megtanítani. Mindezek mellett remélem, hogy nem fog olyan sokat ugatni, mert a szomszédok szerintem nem néznék jó szemmel ezt.

Közben a neveken is szerettem volna gondolkodni, de nem jutott egy sem az eszembe. A maci aranyos lett volna, de valamiért nem tetszett annyira. Nem illett rá. Nem akartam Jungkook segítségét kérni, mert már elég sokat tett, na meg ezt szerettem volna én eldönteni. Azt gyorsan kiderítettem, hogy lány a kutyus, úgyhogy legalább ennyivel is szűkült a kör. Gondoltam angol nevekre és franciára is, viszont amik eszembe jutottak, szintén nem nyerték el a tetszésemet. Pedig szerettem volna valami európai nevet adni neki.

Már elég sötét volt kint, csupán az utcalámpák, illetve jelzőlámpák adtak világot a város ezen sötétebb részére. Hangunkat nem hallattuk, kibeszéltük magunkat, s inkább élveztük a csend adta néma-koncertet. Hűvösebb szellő cirógatta az arcunkat, rózsákat hímzett rá csókos szájával, s libabőröket varázsolt ölelő karjaival.

Hamarosan haza is értünk, a lépcsőházban pedig felvettem az ölembe a kiskutyát. Youngja pont kilépett az ajtónkon, így tudtam, hogy ő valószínűleg megy, s vele együtt Jungkook is, hiszen nem lesz olyan bunkó, hogy a kiszemeltjét nem viszi haza. Na meg kap a lehetőségen.

- Köszönöm még egyszer. – öleltem meg a lányt, aki csak mosolyogva legyintett, s mondta, hogy semmiség az egész. – Jó éjt. – néztem rájuk.

- Neked is. – biccentett Jungkook, én pedig intettem egyet. Lent már kapott ölelést, s szerintem az elég is volt. Még a végén Youngja elméleteket kezd gyártani, hogy tényleg bejön nekem az amerikai fiú. Pedig erről szó sincs.

Mikor elmentek, a nagyszüleimmel leálltunk kutyázni, hiszen állításuk szerint nem ártana megismerniük azt, aki egy ideig illatosan fogja tartani a házat.

Hétfőn nagyon meglepődtem, amikor a második edzésünkre, mihelyt bejöttek az úszók, Youngja mosolyogva és öleléssel fogadta Jungkookot, akinek fülig ért a szája. Már este kaptam üzenetet a sráctól, hogy délután menjünk el kicsit beszélgetni, amire nyilván nem tudtam nemet mondani. Úgy éreztem, hogy tartozom neki, illetve láthatóan beindult a kerék, úgyhogy én nem leszek semmi rossznak az elrontója. Sőt, én inkább segítek nekik. Nem mintha lehetne más lehetőségem. Nem kockáztathatok.

Át is mentem Jonghohoz, hogy kettesben hagyhassam őket. A lány eleinte furán nézett, de én csak rávágtam, hogy beszélgessenek nyugodtan, én segítek a srácoknak, meg dumálnunk kellene a következő meccsünk taktikájáról. Természetesen semmi ilyesmiről nem esett szó, szimplán füllentenem kellett valamit. Nem szép dolog hazudni egy barátnak, de másképp utánam jönne és elúszik ez a lehetőség.

Így viszont el tudtam újságolni a fiúknak, hogy lett egy kiskutyám, de nem tudok neki egy jó nevet se kitalálni, szóval nyugodtan segíthetnek. Azt is megosztottam velük, hogy hölgyről van szó, s valami külföldi nevet szeretnék.

- Van képed róla? – kérdezte Hyunjin, én pedig bólintottam egyet. Tegnap legalább a fél tárhelyem odaveszett, annyit fotózgattam a drágát. – És tudsz mutatni akkor?

- Csak ha vége az órának. Az öltözőben van a telefonom. – emlékeztettem.

- Akkor milyen fajta? És milyen színe van? – kérdezte Jongho.

- Maltipoo és aranybarna. – válaszoltam, mint egy jól beprogramozott robot.

- Lucy. – vágta rá, Hyunjin pedig belelkesülve bólogatni kezdett. – Szerintem illene hozzá. – rántott vállat, én pedig komolyan elgondolkodtam azon, hogy ez megfelelő név lesz-e a kutyusomnak. Bevallom tetszett, de nem akartam hirtelen döntést hozni, ezért inkább felírtam az agyam által kreált ,,alszok rá egyet" listára.

Azt hittem, hogy ezen az egy órán lesz az, hogy Jungkook és Youngja együtt lesznek, de nagyot tévedtem, amikor a srác a lánynak az edzésére is beült, emellett még szünetben is itt legyeskedett. Sőt, nem is ez lepett meg, hanem az, hogy a barátnőm nem küldte el, hanem mosolyogva fogadta. Jót beszélgettek, s bár én igyekeztem magukra hagyni őket, most nem menekültem olyan könnyen, mint előzőleg. Próbáltam ismét kifogásnak használni Hyunjint és Jonghot, de a tervem azon nyomban csődbe ment, mikor realizáltam, hogy egyik sincs a közelben. Úgyhogy tulajdonképp csak ültem velük és néha-néha én is hozzászóltam a beszélgetéshez.

Délután Jungkook már várt rám az iskola előtt. Picit boldog voltam, mert még mindig bennem volt az, hogy meglepett egy kiskutyával, de egyben rossz érzéssel is töltött el az, hogy a barátnőmmel több időt töltött el. Mintha én egy remek kifogás lennék ahhoz, hogy találkozzanak.

Elég már! – csapta meg a vállamon lévő angyal a másikon rossz gondolatokat súgó ördögöt.

Nem szabadna ilyeneken gondolkoznom. Jó szándék vezérelte mind a kettőt. Nem lehetek ennyire bizalmatlan.

Mosolyogva intettem Jungkooknak, ő pedig el is indult a kocsija felé.

- Egyébként hogy van a kutyus? – kérdezte.

- Jól van. Velem aludt és nagyon aranyos, nagyon örülök neki! – mozgattam a lábaim izgatottan, miután beültem az autóba. Alig várom, hogy hazamenjek hozzá.

- Jó látni, hogy ilyen boldog vagy. – jegyezte meg egy vigyorral. – És van már neve a hölgynek? – nézett a tükörbe, végül hátrafordult, s kezét lendítve tette azt az én ülésemhez, majd tolatni kezdett. Valamiért kellemetlenül éreztem magam, nem is tudom miért. Lehet, hogy emiatt túl közel került?

- Még nincs neve. – válaszoltam, miután lenyeltem kezdetleges zavartságom. – Valami külföldit szeretnék, de eddig nem találtam meg a tökéleteset. – sóhajtottam.

Jungkook kifordult, s el is gurult az útra, majd célirányosan indult el valamerre.

- Mit szólnál a Stellához? – kérdezte, s egy pillanatra rám vezette a tekintetét. – Szerintem az jó név.

- Stella... – motyogtam. Ez valóban tetszett, talán jobban is, mint Jonghoék javaslata. – Majd meggondolom. – válaszoltam végül. – Köszi azért. – küldtem felé egy mosolyt, amit maximum a szeme sarkából láthatott, hiszen tekintetét szigorúan az úton tartotta.

- Ugyan. – eresztett meg ő is egy kisebb ajakgörbületet.

Elmentünk egy étterembe, ahol csirkét ettünk, ami csípős volt. Jungkook nem győzött inni utána. Ő nem szívleli annyira az ilyen kajákat, de most megkívánta. Nekem sincs különösebb bajom ezzel, bár tény, hogy néhány erősebb ételt én se bírok leküldeni a torkomon.

Közben még több információval láttam el Youngjával kapcsolatban. Ezúttal a családjáról is mondtam egy-két dolgot. Persze nem olyan részletesen, mert az majd az ő dolga lesz későbbiekben. Megemlítettem, hogy van egy húga, akit amúgy nagyon szeret, de sosem mondaná ki. Az apjával remek kapcsolata van, az anyjával se rossz, de Youngja határozottan apás-lány.

A kedvenc ételeit is felsoroltam, s azt is elmondtam, hogy nagyon szereti az édességeket, de ha viszek neki, mindig leteremt, mert el fog hízni. Ilyenkor csak a szája jár, mert amúgy nagyon örül neki, s el is fogyasztja.

Általában késésben van mindenhonnan. A barátnőm nem egy pontos ember, szóval ha el akarja vinni valahova, ahova időpontjuk van, fél órával előbb érjen oda, mert ő még akkor fogja realizálni, hogy el kellene kezdeni készülődni.

Csodálkoztam, hogy Jungkook nem állt le jegyzetelni, hiszen a beszélgetés során elég sok dolgot elmondtam neki. Ő viszont csak bólogatott, s nem szólt közbe. Biztos jó a memóriája.

Este fél öt körül érhettem haza. A fiú hazafuvarozott, s még a kajámat is fizette. Persze vitatkoztam vele egy sort, miszerint nem kell mindent állnia, s ha ezt fizeti, akkor az útba hadd szálljak be. Viszont ő mindenre nemet mondott. Komolyan kezdtem rosszul érezni magam, hogy ennyit költött rám, főleg, hogy a kiskutya sem lehetett valami olcsó, én pedig még egy ebédre se hívtam meg. Nyilván nem vagyok valami pénzes, de a szándék a fontos, nem? Majd valamikor én is meghívom és legalább egy este nyugodtan fogok aludni.

Megköszöntem a mai napot, s be is rongyoltam a lépcsőházba, majd onnan fel a másodikra. Szinte beestem az ajtón, ahol a kiskutya már nyöszörögve meg is indult felém. Még a táskámat, s a cipőmet se vettem le, de leguggoltam, s az ölembe vettem a csöppséget.

- Üdv itthon! – dugta ki a fejét a nagymamám a konyhából, s el is indult felém, hogy köszöntsön, s elmondja, hogy mi a vacsora.

- Hiányoztam? – gügyögtem a kutyusnak a fejét vakargatva.

- De még mennyire, hogy hiányoztál neki! – simított a vállamra mama. – Találtál már neki valami nevet? – kérdezte. – Nagyapád mondta, hogy jó lenne tudni, hogy kit szidjon, ha kutyakakit talál. – nevetett, mire én is elmosolyodtam, s szemétségből majdnem rá is vágtam, hogy Jungkookot, de nem akartam ennyire genya lenni, ha már ő ennyi mindent tett értem.

- Stella. – motyogtam. – Stella lesz a neve. – vakargattam meg a fülét.

Hello Sütikék! Itt is van a 17. rész, egy nap késéssel. Sajnos nagyon el vagyok havazva. Tudjátok hogy van ez... Minden tanár szünet előtt le akarja tudni az összes dogát🥰

Hogy megy eddig az iskola?♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook