Az aznapi délutánomat inkább egyedül töltöttem. Ilyenkor nem szeretem, ha bárki is a közelemben van. Lehet, hogy a gondolataim miatt megőrülök, de mégis jobb, ha egyedül mindent végiggondolok, s feldolgozom a történteket.

Próbáltam nem a saját káromra gondolni, hanem arra, hogy neki már nem fáj semmi, nem kell többet szenvednie. Ez sajnos nehezemre esett, hiszen a tragédia még frissen élt bennem.

Elfogadtam. Nehéz volt, de elfogadtam, hogy már nincs többé, hiába nem akartam, s az érzelmeim küzdöttek ellene. Magamra kellett erőltetnem ezt, s a szívem helyett az eszemre hallgatnom. Talán nem volt ember, de mit is érdekel, hisz amíg szíve dobog, lélegzik, addig él, s csak ez számít.

Mama többször bekopogott az ajtómon, hogy nem megyek-e ki enni legalább, de nekem semmi sem ment le a torkomon. Mintha fojtogatna valaki, a sírás láthatatlan keze. Beszélni se beszéltem velük, de szerencsére nem kérdeztek. Tudták, hogy ilyenkor nem fogok válaszolni, elvégre ismertek.

Pechemre a szüleim is ma küldtek nekem egy képet, ahogy pózolnak, s a képhez hozzáfűzték, hogy szeretnek. Megnéztem, de nem írtam vissza semmit. Nem volt idegzetem még hozzájuk is, főleg, hogy hetekig magasról tettek rám. A másik meg az, ha vissza is írok, valószínűleg napokkal később kapok választ, pedig elérhetőek, mert minden második órában posztolnak valami új képet.

Youngja is írt nekem, hogy tegnap miért nem maradtam a többiekkel, s aggódik, hogy történt valami. Nem akartam ott közölni vele a dolgokat, így annyit mondtam, hogy majd személyesen megbeszéljük. Nem faggatott tovább, csupán annyit kért, hogy vigyázzak magamra és néha azért adjak magamról életjelet. Aranyosnak gondoltam, hogy ilyen velem, s jól esett, hogy így viselkedik.

A napom nagy részében inkább tanultam, hogy azzal is tereljem a gondolataimat. A történelmen elég sokáig ültem, mert valahogy mindig elkalandoztam, s csupán két oldal megtanulásához szükségem volt majdnem három órára. Ha hatszor elolvastam egy mondatot, akkor ugyanannyiszor nem tudtam visszamondani a tartalmát. Nincs rossz agyam, sőt, nagyon hamar képes vagyok új információt befogadni, de most teljesen máshol jártam. Nem ment. Egyszerűen nem és kész.

Hétfőn a nulladik óráról is sikerült késnem, ami miatt a tanár meg is szólt, de nem küldött el futni. Azt mondta, hogy az a szerencsém, hogy a hétvégén túl jól sikerült a meccs ahhoz, hogy szemét legyen. Méltányoltam a kedvességét, nem sokszor van ilyen.

Youngja – amíg nem figyeltek az oktatók – idesunnyogott hozzám.

- Elmondod, hogy mi a baj? Látom, hogy nem kis dolog. – sóhajtott, miközben az ölemben lévő kezemet kezdte piszkálni. – Nem szeretném, hogy rosszul érezd magad és ha nem is tudok tenni semmit, legalább meghallgatlak. Szóval panaszkodj nyugodtan. – nézett rám, én pedig szabad kacsómmal szőke tincseim közé túrtam.

- Szombaton elaltatták Bodzát, azért nem maradtam. Vele voltam egy kicsit. – hajtottam le a fejem, s alsóajkamba haraptam.

- Úgy sajnálom. – simította meg a hátamat, s magához ölelt. – De már jobb helyen van és itt mindig veled lesz. – bökött a mellkasomra. Egy szomorú mosolyt villantottam, majd megköszöntem, amiért meghallgatott, még akkor is, ha nem mondtam olyan sok mindent. – Ugyan. – legyintett. – Ez a legkevesebb, amit érted tehetek. – szorította meg a kezemet.

- De ez egyben a legtöbb is számomra. – mondtam.

Youngja egész végig velem volt. A tanárok nem szóltak ránk, hiszen együtt edzettünk, s a végére Jongho és Hyunjin is csatlakoztak. Még sikerült is megnevettetniük, hiszen a magasabb vékony srác nem fogta össze a hosszabb haját, így miközben edzett, Jongho fogta meg a frufruját, hogy legalább az ne gátolja a látását.

- Valaki elmegy vízért? – kérdezte Youngja szétnézve, mire Jongho nagyot sóhajtott, s már állt is volna fel, de én leintettem.

- Majd én elmegyek. – mondtam, de a lány a karomra fogott, s megrázta a fejét.

- Ne te. – húzta a száját.

- Akkor vele megyek. Úgyis nagyon szomjas vagyok. Ti maradjatok. – kelt fel Hyunjin, s intett egyet, hogy induljunk, ha vissza akarunk érni a következő óránkra.

A lány nem mondott semmit, bár nem is volt elvárt. Mindig Jongho megy el vízért, szerintem nem gond, ha picit mi is megerőltetjük magunkat.

Gyorsan vettünk 4 darab hideg vizet, mind a ketten fogtunk kettőt, s még azt is megbeszéltük, hogy ki kinek adja oda. Változatoság kedvéért én fogom neki nyújtani, ő pedig nekem, a másik kettő meg majd választ egyet. Hyunjin szerint ez azért jó, mert erre nem számítanak. Az én véleményem erről az, hogy nem fogja érdekelni őket ez a kis változtatás, a lényeg, hogy igyanak.

Nem ért meglepetésként, hogy az úszók már bent voltak a konditeremben, s az sem, hogy Jungkook már Youngja körül legyeskedett. Az lenne a fura, ha nem ott lenne.

Nagyon beleélték magukat valamilyen témába, hiszen nem is vették észre, hogy megérkeztünk, egyedül Jongho, mivel ő teljesen ki volt zárva a beszélgetésből. Érezhetően nem volt a helyzet magaslatán, hiszek konkrétan ki lett közösítve. El is húztam a szám a látványra, s oldalba löktem Hyunjint, ezzel jelezve neki, hogy figyeljen rám.

- Én adom Jonghonak. – mondtam, ő pedig bólintott egyet. Nem kérdezte, hogy miért, hiszen látta, hogy mi a helyzet. Bár Youngja jobb kedvre derített, s ezért hálás is vagyok, de Jongho úgy varázsolt mosolyt az arcomra, hogy nem tudta a miértek okát. Nem fogom hagyni, hogy egyedül legyen az új srác miatt. – Tessék. – nyújtottam oda mosolyogva az üveget, miközben gyorsan intettem egyet a társaságunk hívatlan tagjának, de ő észre se vette, hogy itt vagyunk.

- Kösz. – biccentett egyet a srác, majd ivott is.

- Most mi lesz? Becsórták a partnered. – mondta Hyunjin, s ezzel Youngjára utalt. Vállat rántottam, hiszen úgy tűnik, hogy kénytelen leszek egyedül folytatni.

- Majd csatlakozik hozzánk. – nézett rám Jongho. – Legyenek csak együtt, nehogy Mr. Amerika pipa legyen. – forgatta meg a szemeit.

Egy valamit leszűrtem ebből az egészből. Nem szereti Jungkookot.

A napom egész eseménytelenül telt, sőt, az egész hetem. Nem mentem dolgozni, kértem egy kis szabadnapot, legalább is hétköznapra. Szombaton és vasárnap majd bemegyek, de jelenleg látni se akartam azt a helyet. Viszont egy valami feltűnt... Youngja és Jungkook nagyon jóba lettek, s szinte minden szünetben találkoztak és beszélgettek. Nem gond, mert eleve az volt a cél, hogy összejöjjenek, de a lány eddig ki sem állhatta az amerikai srácot, most viszont le sem szakad róla. Szinte egész héten Jonghoval és Hyunjinnal voltam, mert rám se bagózott a barátnőm.

Szombaton nehéz szívvel mentem be, s a nagybátyám próbált mindennel felvidítani, amivel csak tudott. Kedves tőle, hogy nem akarta, hogy rosszul érezzem magam, de azt hiszem, hogy egy ideig ez így lesz.

- Az ősök tudják? – kérdezte, én pedig bólintottam egyet. Tisztában voltak mindennel, s próbáltak is tenni az ellen, hogy ilyen depis hangulatom legyen. Mama a kedvencemet főzte, a nagyapám pedig történeteket mesélt nekem. Mindig kihívott, hogy elmondja, milyen volt a régi világ. Aranyos volt tőlük, hogy így próbálták terelni a gondolataimat. – Nagyanyád főzött, ugye? – kérdezte, mire mosolyogva bólintottam egyet.

- Igen. – adtam szóban választ. Már mentem volna tovább, mikor megfogta a vállamat, s megállított. Kérdően néztem rá, hiszen nem értettem, hogy miért csinálta ezt. Lehet, hogy mondani akart valamit.

- Majd én megoldom. – biccentett az előttünk lévő ajtóra. – Várj meg itt. – vette el tőlem a zsákot, amiben a kaja volt. – Ne nézz így rám, inkább menj és egyél valamit, mert lefogadom, hogy úgy jöttél el, hogy nem ebédeltél semmit. Igazam van? – kérdezte, én pedig már fel is készültem a tagadásra, de folytatta. – Meg se próbáld, tudom, hogy nem ettél. Indíts, kölyök! – mutatott a hátam mögé. – Van egy alma a táskámba, csak annyival tudok szolgálni. – fordult el, s ment be.

Nem ellenkeztem, egyrészt, mert éhes voltam, másrészt meg közben rájöttem, hogy miért nem akarta, hogy bemenjek oda. Bodza volt ott, s szerintem túl korainak gondolja, hogy ismét járjam az ismerős sorokat. Igaza volt, tényleg nem álltam készen erre. Valószínűleg eleinte nem is tudatosult volna bennem, akárcsak most, hiszen most is berögződve mentünk arra. Bele se gondoltam az egészbe, viszont ha az ő keneljéhez értem volna, biztos, hogy elsírtam volna magam.

Az öltözőben elővettem a bácsikám táskájából az almát, s leülve bele is kezdtem a falatozásba. A hétnek a végére még rosszabbul éreztem magam, mint az elején. Youngja szinte ignorált, Jungkook sem érdeklődött utánam, viszont Jongho és Hyunjin nem hagytak magamra. Ennek nagyon örültem, mert akkor biztos, hogy megőrülök, ha még ők is elvonulnak kettesben. Még Channal is többet beszéltem a héten, mint a lánnyal!

Egyszerre végeztünk Yunsikkel, így felajánlotta, hogy hazadob, mert be kell mennie a felesége szüleihez, ahol ott van ő is és a gyerekük is. Kedves volt tőle, s örültem is, amiért nem kellett busszal és metróval hazajutnom este. Nem vagyok beszari, csak nem érzem magam biztonságban ilyenkor.

Megköszöntem a fuvart, s jó éjt kívántam neki, majd beírtam a kódot és felmentem a másodikra.

- Megjöttem! – kiáltottam el magam, de el is hallgattam, ugyanis meglepett az, hogy Youngja cipője a tartón volt. Mégis hiányzom neki, vagy mi?

- Szia! – dugta ki a fejét mosolyogva a lány a konyhából, s felém szökdécselve jött, hogy megöleljen. A szokottnál is boldogabb volt.

Aztán megláttam, hogy valaki más is itt van. Jungkook is kijött, én pedig azt hittem egy pillanatra, hogy rossz helyre jöttem. Miért van nálunk? Miért Youngjával egyszerre? Összejöttek volna?

- Sziasztok. – köszöntem, miután nagyjából rendbe szedtem a gondolataimat. – Hát ti? – kapkodtam a tekintetem kettőjük között, s reméltem, hogy hamarosan a nagyszüleim is megjelennek és megmagyarázzák, hogy mit keresnek itt ezek ketten.

- Csak gondoltuk beugrunk, hogy felköszöntsünk. – rántott vállat Jungkook, s felém lépkedett egy félmosollyal, a kezében egy dobozzal, amin egy piros masni van.

- Felköszönteni? – ráncoltam össze a szemöldököm. – A szülinapom nem most van.

- Igen? – kérdezett vissza. – Hát pech. De sajna nem visszavihető. – rántott vállat, majd felém nyújtotta a dobozt.

Lenéztem a tárgyra, majd vissza a srácra.

- Bomba van benne? – kérdeztem, mire elnevette magát.

- Hogyne, kettő is.

- Nyisd már ki! – tapsikolt Youngja, én pedig egy nagy levegőt vettem, s levettem a nehéz dobozt a fiútól.

- Ha a fejembe robban valami, komolyan megöllek. – forgattam meg a szemeim, mire ismét egy jóízű nevetés kaptam. Kibontottam a masnit, majd lassan a doboz tetejét is leemeltem. – Jesszusom! – tátottam el a szám, s azonnal ki is vettem a dobozból a kis szőrgombócot. – Ez most komoly? – kapkodtam a tekintetem a két vigyorgó ember között, s nagyon kevés kellett ahhoz, hogy ne sírjam el magam. Szerintem így is bekönnyeztem.

- Szerintem tetszik neki. – mosolygott Youngja, s mondta Jungkooknak, aki csak bólogatott.

- Hogy ne tetszene neki? – jött ki a mamám, s adott egy puszit az arcomra, itt viszont nem bírtam tovább, muszáj voltam elengedni egy könnycseppet.

- Az enyém? Megtarthatom? – néztem rá, majd a kiskutyára, aki csak úgy bújt hozzám nyöszörögve.

- Hát persze. – simította meg az arcomat. – Mi lesz a neve?

- Nem tudom. – nevettem. – Azt se tudom, hogy fiú vagy lány kutyus.

- Lány. – mondta Jungkook. – Van hámja is és tálja. A nyakörvet meg majd megveszed neki.

- Köszönöm. – mosolyogtam, mire Youngja azonnal megölelt, s megsimogatta a kutyát.

- Viszont szerintem le kellene vinni akkor, hogy elvégezze a dolgát. – mondta mama, én pedig bólintottam egyet. Nem szeretnék kutyakakit szedni éjszaka, de egy ideig biztosan ez lesz.

- Lemegyek veled. – mondta Jungkook, s biccentett egyet a fejével, hogy induljunk.

Gyorsan feloperáltam a kutyusra a hámot, s le is mentünk. Persze ölben vittem le, nem kockáztattam azt, hogy letegyem. Meg szerintem nincs hozzászokva ehhez.

A ház elé mentünk, s ott pedig végre merészkedtem letenni a kis állatot a földre, aki azonnal a lábamhoz jött, s nyöszörögni kezdett. Mosolyogva guggoltam le, hogy megsimogassam, s tudassam vele, hogy nincs semmi baj, mert itt vagyok. Még gügyögtem is, amin Jungkook csak kuncogott egy jót.

- Köszönöm. – néztem fel rá mosolyogva. – Honnan tudtad?

- Mesélted, hogy mi a helyzet, aztán pedig elég nyomott voltál. Egyből leszűrtem, hogy mi a baj. – rántott vállat. – Aztán megbeszéltem Youngjával, hogy elmehetnénk nézni egy kutyát neked. Beszéltünk a nagyszüleiddel is, meg megkérdeztük, hogy lehet-e kutyát tartani a házban.

- Akkor ezért nem törődtetek velem. – nevettem, mire ő is elmosolyodott, s bólintott egyet. – Tényleg hálás vagyok. – mondtam.

- Örülök neki, hogy boldog vagy. – fogott a vállamra, s nézett a szemeimbe. Valamiért... Begörcsölt a gyomrom, s a szívem is hevesebben kezdett verni. Csak cselekedtem. Közelebb léptem hozzá, s megöleltem. Nem lökött el, sőt, egy kisebb nevetés kíséretében ő is testem köré fonta a karjait.

- Nem vetted le a cipődet, amikor nálunk voltál. – jegyeztem meg nevetve.

- Igen, valóban elfelejtettem. – búgta a fülembe.

- Elnézem. – váltam el, majd zavartan oldalra, a kutyusra pillantottam, aki csak nézett minket a kerek szemeivel.

Hello Sütikék! Itt is van az új rész!🥰 Remélem valamennyire kiengesztelt titeket az előző miatt ennek a vége🥺👉👈

Köszönöm szépen az 5k megtekintést! El sem hiszem, hogy már ennyi van rajta😻🥰🥰

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook