Amikor elérkezett a napi meditálás ideje, Haruka valamiért hirtelen nagyon izgatott lett, de aztán emlékeztette magát, hogy éppen a teljes nyugodtság a célja, az elmerülés a dallamok összecsengésében.

Fáradtan huppant le az ágyára, és halkan dúdolni kezdett. Lassacskán beszállt a többi szólam is, az ő féltve szeretett testvérei angyali hangjai. Haruka lehunyta a szemét. Érezte, ahogy a hasa környékén, a mágikus forrásánál bizsereg. Jó volt tudni, hogy a lányokkal kölcsönösen segítik egymást a fejlődésben, és hogy megbízhatnak egymásban.

Haruka mosolygott, de hirtelen felugrott az ágyáról, amikor nappali fény töltötte be a szobáját egy pillanatra, majd egy hatalmas mennydörgés rázta meg a várost. Ezzel párhuzamosan összekuszálódtak a fejében a dallamok is, mindenkire hatással volt a történés. A kakofóniából világosan kivehető volt azonban egy éles sikoly. Haruka nem tudta beazonosítani, hogy kihez tartozott.

A telefonja majd' felrobbant, a csoportba sorban futottak be az új üzenetek.

Seokyung: Ti is hallottátok?

Seoryoung: Szörnyű volt, mintha bajba került volna...

Minju: szo szerint meg mindig all a hajam!4!!!

Seoryoung: Igyál egy kis kamillateát, kedves :)

Anne: Miya, mit csinálunk most?

Miya: Nagy valószínűséggel egy kis változással nézünk szembe

Soso: Szerinted ez egy igazi ember volt?

Miya: Minden okom megvan azt hinni, hogy igen

Haruka gyorsan lejegyzetelte az este történéseit. Eltökélte magában, hogy megtalálja az ismeretlen segélykérőt.