Az iskola előtti utolsó napon jött vissza úgy rendesen a szorongás. Harry vissza akart már menni, mert hiányzott neki a foci, és a szülei jelenléte rettenetesen stresszes volt, de ahogy egy nappal előtte éjjel álmatlanul feküdt az ágyában, kénytelen volt újra átgondolni. Miközben alig várta az fociedzéseket, nem állt készen, hogy ismét aggódjon Jasmine miatt. Még mindig be volt rágva Harryre. A fenyegetései megijesztették, függetlenül attól, hogy ennyi idő után a lány tényleg tenni fog-e valamit, vagy sem. Teltek az órák, de Harry nem tudott aludni. Tizenegykor lefeküdt, de hajnali egykor még mindig a sötét mennyezetet bámulta. Gyűlölte. Gyűlölte az érzést, amikor szárazon fulladozott.

Természetesen, eszébe jutott ő. Fel akarta hívni. El akart szökni és elbújni Louis szobájában, pont, mint ahogy már korábban is megtette. Ez alkalommal azonban emlékezett Louis válaszára szilveszterről. Felidézte, ahogy azt suttogja, hogy „aha". Érezte benne megértését, és a csókja azt sugallta, ott van, hogy megnyugtassa. Harrynek tényleg támogatásra volt szüksége, de talán túl ragaszkodó, túl szomorú, és túl érzelmes volt. Esetleg túl idegesítő is? Habozott felhívni a fiút. Mi van, ha nemet mond?

Végül aztán a mellkasában lévő fájdalom túl sok lett, úgyhogy a kezébe vette a telefonján.

- Mi van? - jött álmosságtól gyenge hang hét csöngés után.

- Átmehetek? - súgta Harry. - Kérlek.

Néhány másodpercig csend volt a vonal másik végén. Aztán a fiú röviden elmotyogott egy „Rendben"-t, és kinyomta. Beletelt pár pillanatba, míg Harry rájött, hogy Louis igent mondott, és nyugodtan mehetett. Átmehetett Louis-hoz. Tényleg el tudott menekülni.

Még soha nem öltözött fel ilyen gyorsan. Felkelt, felhúzott egy melegítőt egy kapucnis pulcsival, aztán magára vette a téli kabátját. Lelopózott a földszintre és halkan bement az előszobába. A szülei aludtak, nem akarta felébreszteni őket. Magához vette a kulcsait, majd gyorsan bezárta maga mögött az ajtót. Nem a Roverrel ment, mert félt, hogy kikészülnének a szülei, ha meglátnák, hogy nincs otthon, vagy a motor hangja felébresztené őket.

Hét percbe telt lekocogni a távot. Az utcalámpák jelentették az egyetlen menedéket a hátborzongató sötétségben, a szél pedig hideg volt, de egyik sem számított. Az úti cél kárpótolt az oda vezető útért. Amikor odaért, a ház sötét volt, és nagyon remélte, hogy Louis nem aludta vissza. Kint írt neki, hogy megjött, aztán türelmesen várakozott a verandán. Egy-két perc múlva az ajtó lassan kinyílt.

- Szia. - Louis hangja rekedt volt. A haja pedig, mint a szénaboglya.

- Szia.

Szemeit alig tartotta nyitva, és álmosan össze voltak vonva a szemöldökei. - Miért vagy fent hajnali egykor? Holnap iskola.

- Nem tudtam aludni.

Louis ellépett az ajtóból, Harry pedig követte. Az előszobában, mint eddig is, kibújt a cipőiből és a kezébe vette őket. Azonban ez alkalommal más volt. Louis megcsókolta őt szilveszterkor, most meg az éjszaka kellős közepén beengedte a házába. Harry Louis-t nézve eltűnődött, hogy vajon ő is tisztában volt-e ezzel a különbséggel. A fiú pizsama nadrágban és egy hosszú ujjú pulcsiban volt. Nyugodtnak tűnt.

Némán felmentek Louis szobájába, vigyázva, hogy átlépjék a nyikorgó lépcsőfokot. Amint bent voltak, Louis becsukta az ajtót és azonnal beesett háttal az ágyba, Harry pedig letette a cipőjét és a kabátját a földre. Nem pont arra számított, hogy szexelni fognak - nem is készült rá - de nem igazán tudta, mit csináljon, amikor Louis szó nélkül magára húzta a takarót. Harry lassan levette a nadrágját és a felsőjét, majd megkerülte az ágyat. Bebújt a paplan alá, érezve, ahogy a fiú illata és megnyugtató takarója kellemesen körülölelik. A feje csak pár centire volt Louis-étól a párnán. Szemöldökei hosszúak voltak, a haja pedig minden irányba szétállt, mint egy kis süninek. Harry érezte, hogy a csontjai megkönnyebbülten süllyednek bele a matracba.

- Olyan vagy, mint egy bébi süni - motyogta.

- Aludj. - Louis-nak egy izma se rebbent meg az arcán, amikor a hideg lábát Harry vádlijai közé nyomta, ujjaival pedig letakarta a szemeit. Lábujjai jéghidegek voltak, viszont a hirtelen sötétség a kezeitől egyből elálmosítottak Harryt, így nem tudta rávenni magát, hogy panaszkodjon. Csak pár másodpercbe telt, hogy elaludjon, a teste végre nyugodt volt és Louis mellet könnyedén lélegzett.

*

Túl korán szólt reggel az ébresztő. Louis úgy ült fel, mintha egy rémálomból kelt volna ki, mindeközben Harry lustán, álmosan nyitogatta a szemeit. Hetek óta nem aludt ilyen mélyen. Louis-nak jó szaga volt, kezei és lábai pedig többször is hozzáértek Harryhez az éjjel. A párnáinak alma és eper illata még mindig behomályosították Harry érzékeit, miközben ébredezett.

Louis a bal karján támaszkodva rápillantott. A válla nagyon közel volt Harry mellkasához, így könnyen odahúzhatta volna magához, hogy átölelje.

- Jól aludtál? - motyogta Louis mélyen, majdnem kivehetetlenül. Harry viszont hallotta.

- Soha jobban - válaszolta meglepődve a saját őszinteségén. Néhány másodpercig még álmosan ültek ott. Harry megdörzsölte a szemeit, és egy nagyon kicsit közelebb csúszott. - Elviszel suliba?

Louis nem túl erősen, de arrébb lökte. - Felejtsd el. El kell vinnem Lottie-t, szóval muszáj lelépned, mielőtt felkel.

Harry közelebb szorítva a paplant eldőlt az ágyon. Ja, igen. Négy húg. Még nem akart elmenni. - Nem akarok. Haza kell gyalogolnom az autómért.

- Egy váltás ruhára is szükséged van.

- Kölcsön kérhetem a tiédet?

- Nem is lennének jók rád! Kinyújtanád őket.

- Nem is! - Hogy bebizonyítsa, gyorsan lerúgta magáról a takarót, aztán figyelmen kívül hagyva a forró tekintetet a hátán odasétált a legközelebbi falnál lévő fiókos szekrényhez, és kihúzta az egyiket. Biztosan volt valamije Louis-nak, ami jó rá. Felsők voltak benne, többnyire pólók, egy-két hosszú ujjú, és pár túlméretezett pulcsi.

Hallotta, ahogy Louis felnyög mögötte, miközben a ruhái között keresgélt.

- Hagyd már a fiókjaimat!

- Ne nyafogj! - Talált egy kék inget, ami végigmért. - Hé, szerintem ez jó lesz.

Meglepő módon Louis nem ellenkezett. - Jó - sóhajtotta. - De utána mosd ki.

Harry felhorkantott. - Jó, jó, anyu. - Felhúzta az inget. Tiszta és jó illata volt. Tökéletesen illeszkedett a mellkasára és a karjára. Tetszett neki. - Kell nadrág is.

- Na nem, nem kérheted el a nadrágomat.

Harry kihúzta a második fiókot, amiben talált egy nadrágot, és megfogta. - Szerintem ez jó lesz.

- Az az enyém. - Louis kitépte a kezéből, Harry pedig rásandított, de nem tudta nem észrevenni, hogy a fiú elkezdett vetkőzni. A mellkasa meztelen volt, és éppen lépett ki a pizsama nadrágjából. Hihetetlenül szexi volt, ahogy ott állt a szoba közepén. Egyes egyedül Harryvel. - Ne nézz már - sziszegte mérgesen.

- Teljesen meztelenül állsz előttem. Nem fair azt mondani, hogy nem nézhetek. - Harry szíve egy kicsit gyorsabban kezdett verni. Az is nagyon irreális volt, hogy Louis mást várt tőle. Nem vette észre, mekkora hatással volt Harrye a teste? Nem érette meg, hogy minden alkalommal, amikor meztelen, Harry az összes porcikáját magán akarta tudni?

- Én testem, én szabályom.

Harry vállat vont. - Jó. Akkor inkább csak becsukom a szemem és elképzellek meztelenül.

- Neked terápiára van szükséged.

Harry összehúzta a szemeit. Volt benne igazság. - Neked meg rendbe kell szedned a hajad. - Tiszta kóc volt. Vonzó volt, de valószínűleg nem iskolába való.

Louis fújtatott, és miután gyorsan magára pillantott a tükörbe, bement a szomszédos fürdőbe. Harry vett egy mély levegőt. Kivett a fiókból egy farmert, ami látszólag valamennyire jó volt rá. Amint felhúzta a lábaira, nem bírta ki, hogy ne nézzen hátra a szoba közepén lévő ágyra. Melegséget érzett a mellkasában. Hálás volt... sőt, még egy kicsit boldog is. Louis minden hátsó szándék nélkül hagyta, hogy mellette aludjon. Ez szép dolog volt tőle. Azonban így, hogy nem voltak azok a bizonyos hátsó szándékok, Harry hiányolta Louis érintéseinek az érzését.

Bement a fürdőben, a fiút pedig a mosdókagylónál találta. Háttal állt Harrynek, és a nyaka kilátszódott a felsője alatt. Harry odasétált mögé, és a mellkasát lágyan a hátának nyomta, mire Louis mérgesen felmordult, de nem ment arrébb. Harry kinyitotta a tükör mögötti szekrényt, úgy téve, mintha fogkrémet keresett volna, de valójában csak kiélvezte Louis testének érzését a sajátján.

- Ez a fogkefe a tiéd? - mondta egyenesen Louis fülébe, ajakival pedig megérintette az arca oldalát.

- Igen, miért... ne!

Louis, mint mindig - hevesen és könnyen provokálhatóan - biztosította, hogy Harry megkapja, amit akart; ők ketten egymáson. Louis nem volt hajlandó odaadni a fogkrémet, Harry pedig ezt kihasználta, hogy akkor is megszerezze. A fiúval maga alatt a földön semmit nem akart jobban, mint érezni azt a mennyei érzést az ajkain, mint szilveszterkor.

- Ez meg mi volt? - kérdezte, miután Louis a szájával kivette a fogkefét Harry ajkai közül.

- Őszintén nem tudom - felelte bizonytalanul.

Harry szíve hevesebben kezdett dobogni. - Szeretnél hozzá fogkrémet?

- Mi?

Odahajolt és Louis ajkainak nyomta a sajátját. Ahogy a fiú ujjai könnyedén a derekára simultak és megszorították az oldalát, megremegett a gyomra, de próbált nem figyelni erre. Louis kezei ugyan nem erősen, de határozottan tartották. Harry szaggatottan vette a levegőt, és megijedve a saját hevessége miatt inkább el akart húzódni. De aztán Louis ajkai elnyíltak, és nyugodt intenzitással mozogni kezdtek. Harry hasa bukfencezett egyet, kezei remegtek és irányíthatatlanok voltak, de a csók bágyadttá vált. Louis visszacsókolta, Harrynek pedig percek kellettek, mire realizálta, hogy tényleg tiszta fogrémes volt az ajka és az álla.

Nem bánta, mert ott a földön, a kis lila szőnyegen újra megcsókolhatta Louis-t. Nem volt elsietett, és az idő sem állt meg. Egyszerűen csak jó volt.

*

Ettől a reggeltől kezdve nem Harrynek kellett választania. Louis volta az, aki meghozta a döntést helyette. Várta, hogy a fiú mondjon valamit. Várta, hogy csináljon valamit, ami bizonyítja, hogy Zaynnek igaza volt.

Azonban olyan volt, mintha a téli szünetben történt volna valami. Szilveszter óta, vagy a csók óta azon az estén az utcán, Louis nem csinált semmit, ami bizonyítékként szolgált volna Zayn állítására. Pedig Harry várta, mikor lesz valami. Kétszer is ellenőrizte Louis szavait, és gondolatban újra végigment a beszélgetéseken, hátha utólag észrevesz valamit, amit első alkalommal nem. Louis persze heves volt, emiatt pedig Harry várta a szokásos sértegetéseit, de sose jöttek. Sőt, még a random aljas viselkedése is lassan, de folyamatosan abbamaradt.

Ráadsul, amikor Louis nem sértegette gyakran Harryt, könnyebb volt elfejeltetni, milyen csúnyán bántak egymással az elmúlt néhány évben. Természetesen Harrynek ott voltak az emlékek a fejében. Nagyon nem szerette őket, de amikor szex közben Louis végigsimított a meleg kezével a karján, vagy amikor a haja a nyakát csiklandozta, teljesen lehetetlen volt visszaemlékezni a fájdalomra.

Tudva, milyen jól aludt Louis ágyában a sajátjához képest, sokkal nehezebb volt éjszakánként otthon maradnia. Mivel tisztában volt vele, hogy Louis megengedte, hogy átmenjen, sokkal könnyebbé tette a dolgot. A következő hónapban Harry hetente többször is kisurrant a szobájából, elkocogott Louis házához, és felment az emeletre a szobájába. Ott bebújt a takaró alá, és perceken belül elaludt.

- Este találkozunk - mondta Louis egy kora keddi reggelen, mielőtt megpróbálta volna Harry arcába csapni a bejárati ajtót. Harry nem kérdezte meg, hogy átmehet-e aznap este, és így, hogy Louis ezt úgy mondta, mintha egy közönséges szokás lenne, megremegett a hasa. Kinyújtotta az egyik lábát, hogy megakadályozza az ajtó becsukódását.

Louis felpillantott rá a haján keresztül, szemeit pedig összehúzta, mintha azon gondolkodott volna, hogy mi van már megint. - Styles.

Harrynek figyelnie kellet, hogy az ujjai ne tévedjenek Louis tarkóján lévő hajába. Olyan könnyű lett volna közelebb húzni az arcát és lágyan az ajkaira hajolni. Louis felsóhajtott volna, hasa pedig tökéletesen illeszkedett volna Harryéhez.

Könnyű volt Louis-t csókolni. Sőt, igazából csodálatos. Jó volt benne. Tudta, hová tegye a kezét, hová tegye őket Harry vállán, hátán, arcán, és főleg a hajában. Tudta, mikor használhatja a fogait, és mikor csak az ajkait. Harry minden egyes alkalommal elolvadt, amikor a fiú megadta magát a vágyainak, de amikor saját maga tette meg az elő lépést... Volt valami Louis kinézetében, amikor valami édeset kezdeményezett. Amikor akarta Harryt, amikor kérte. Erőt adó volt.

Ahogy Harry lenézett, megszakadt a tekintetük. Meg akarta csókolni, de nem merte. Nem volt szokásuk csókolózni, amikor nem éppen szexelni készültek, főleg nem Louis verandáján.

- Majd találkozunk - suttogta Harry, és ajkát rágcsálva megfordult. Nem bírta ki, hogy ne pillantson hátra, amikor nem hallotta az ajtócsukódást, így újra találkozott Louis szilárd tekintetével. - Szia - súgta, belül pedig mindene megremegett a Louis arcán végigsuhanó aprócska mosolytól, mielőtt becsukta volna az ajtót.

Egy másodpercre eltűnődött, hogy vajon csak képzelődött-e. Nem tudta elhinni, hogy az a széles, pajkos, lélegzetelállítóan vonzó mosoly neki szólt. Hazafelé sétálva nem tudta kontrolálni a mellkasa közepében lévő remegést.

Louis minden nap egyre több és több okot adott arra, hogy ne hagyják abba ezt az egészet. Harry az agya hátsó részében eltűnődött, hogy vajon csak a Zayn által említett katasztrófára várt-e. Hogy változhatott meg ilyen sok minden csupán pár hónap alatt? Régen gyűlölte Louis Tomlinsont. A srác az őrületbe szokta kergetni. Most meg folyamatosan abban reménykedett, hogy minden adandó alkalommal meg tudja csókolni.

Január közepén Abrahams Edző arrébb hívta őt foci közben. Esett az eső, Harry pedig azt figyelte, ahogy Louis haja folyamatosan odatapad a homlokára, miközben a fiúk háromszögalakban állva passzolgatják a labdát.

- Styles, hozzád beszélek.

- Ó - rezzent össze egy kicsit szégyenkezve. A lelátók üresek voltak, egyik diák sem volt olyan bátor, hogy kimenjen iskola után nézni a csapat edzését. Harry az arcából kitörölve a vizet követte Edzőt a pálya melletti kispadhoz. A férfi leült, és Harry is elhelyezkedett mellette. Abrahams Edző kezében volt egy iPad, amin valamilyen iratokon görgetett keresztül. Addig csinálta, amíg Harry észre nem vette a saját nevét a lap tetején.

- Szóval - kézdte Edző, ahogy a kispad tetején kopogtak az esőcseppek. - Hogy érzed ma magad? Minden oké?

- Egész jól vagyok, azt hiszem. - Reggel veszekedtek a szülei, az anyukája pedig megkérdezte, hogy az előző este sokáig volt-e kint, de ezen kívül semmi szokatlan nem történt. - Maga?

- Jól, fiam - bólintott a férfi. - Készen állsz, hogy beszélgessünk az akadémiákról?

Harry idegesen vett egy nagy levegőt. - Igen.

- Ezek az akadémiák érdeklődnek aziránt, hogy szerződtessenek téged - tartotta oda az iPad-et.

Harry végignézte az oldalt. Richmond. Nottingham Forest. Chelsea. Manchester United. Gyorsabban kezdett verni a szíve. Kinyitotta a száját, de Edző feltartotta az ujját.

- Ezek csak érdeklődnek. Mint tudod, van saját akadémiájuk olyan gyerekekkel, akik már akkor ott játszottak, amikor még az akadémia szót is alig tudták kimondani. Ennek ellenére mindig keresnek új tehetségeket. Viszont nem az a legfontosabb számukra, hogy külső játékosok csatlakozzanak az ifjúsági csapatukba, és mindig az ottani gyerekek az elsők.

Harry bólintott. Ezt tudta. Edző csak próbálta visszavenni az izgatottságát egy ésszerű szintre.

- De mint tudod, volt már pár fiú az iskolában, akik most elég jó kluboknál játszanak. Szóval nem lehetetlen, főleg nem neked.

- Mit mondott rólam a United? - kérdezte lelkesen Harry.

- Nem sokat. De amint elkezdődik a bajnokság, biztosan el fogják dönteni, hogy felajánljanak-e valamit. - Lejjebb görgetett az oldalon. - Tegnap felhívott Peter a Chelsea-től. Szerintük a saját akadémiájukban egyik játékos sem áll készen arra, hogy feljebb lépjen idén, sem a következő előszezonban. Nem akarnak új akadémia játékosokat venni, mert rengeteget fognak költeni az A-listás csapat átigazolásánál.

- Oké?

Edző elvigyorodott, és büszke, vidám arccal, a kesztyűs kezével megfogta Harry vállát. - Mivel te nem kerülsz pénzbe, ezért meghívtak, hogy néhány hét múlva menj le hozzájuk.

Harry eltátotta a száját. - Hogy hogy?

- Hogy megnézd a komplexumot és a pályát! Hogy lásd az edzős pályát és a felszerelést. Hogy érezd, milyen ott lenni az öltözőben!

Harry nem tudta elhinni. A szíve nem is vert hevesen, mert annyira abszurdnak tűnt ez az egész.

- Miért? - suttogta.

Edző megrázta a fejét. - Fiam! Ha a bajnokság közben minden jól megy, ahogy kiballagtál, azt akarják, hogy odamenj.

Harrynek megremegtek a légvételei. - Most szórakozik velem?

- Egyáltalán nem, fiam.

Elnevette magát. Furcsa hang volt, de tele volt lelkesedéssel és megkönnyebbüléssel. Sosem a Chelsea volt az álma, az viszont igen, hogy hónapokra hátrahagyja Doncastert.

- Tényleg ilyen jó voltam? - kérdezte remegő hangon.

- Harry - mondta Edző. - Már akkor tudtam, hogy egy nap büszkévé teszel minket, amikor legelőször láttalak játszani. Akár a Bajnokságon, akár a Premier Ligában, de még mindig így gondolom.

Eszébe jutott valami. - Akkor miért nem engem nevezett ki kapitánynak? Mármint egyedül.

Edző a pályára pillantott. Louis éppen nem valami kedvesen magyarázott valamit csapattársainak. A férfi vállat vont. - Ez a csapat tavaly óta nem működik jól. A fiúk jól játszanak, de valami hiányzik. Gondoltam, talán a kettőtöknek kell csak összedugnia a fejét.

Harry Louis-n tartotta a szemeit, és egy különös, félelemmel teli érzés kavargott a testében. - Ő meg fogja látogatni valamelyik akadémiát?

- Nem kéne elmondanom. Néhány fiú valamilyen szinten professzionálisan szeretne játszani.

- De ő csak Manchestert akarja.

- Manchester még nem hívott senkit, Harry. Nem kell tartanod amiatt, hogy valaki más kell nekik helyetted.

- Ezzel aztán növelni lehet az egómat.

- Jó srác vagy, Harry.

- Maga pedig egy jó edző. Komolyan - mondta a férfinak, aki az elmúlt három évben rengetegszer kiabált vele a pálya széléről. - Köszönöm a segítséget.

- Mindegyikőtöknek segítek, de neked a legszívesebben.

Az edzés hátralévő részében Harry a fellegekben járt. Ha ezután és jól fog játszani, akkor többé-kevésbé biztos, hogy jövőre egy akadémiánál fog focizni. Nem Manchesternél, de megteszi. El kellet szabadulnia Doncasterből. Az egyetlen kérdés az volt, hogyan és mikor. És ha erre a Chelsea volt a válasz, akkor az volt a válasz.

A január egy olyan hónap volt, amire Harry nem számított. Nem sejtette volna, milyen gyorsan el fog repülni. Soha nem számított arra, hogy reggelente Louis mellett ébred, elmegy iskolába, aggodalom nélkül végigimádja a fociedzés minden másodpercét, aztán a nap végén este visszamegy Louis-hoz. A január tele volt focival, szexszel, és pihenéssel. Nyár óta nem érezte ezt a nyugalmat. Borzasztó függőséget okozott. Szinte megijesztette, milyen jól mentek a dolgok.

Január végén vette észre először, hogy Jasmine elment mellette a viszonylag üres folyosón. Majdnem megijedt, de a lány egy izmát sem mozdította az irányába. Nem nézett föl, nem rezzent össze, sőt, nem is zavartatta magát. Ez most más volt, Harry pedig sokkolva realizálta, hogy Jasmine az ünnepek előtt óta nem próbált meg kapcsolatba lépni vele.

Nagyon jó volt a január. Az utolsó hétig.

- Harry.

Épp csak belépett a nappaliba. Egyenesen fociedzésről jött, és a ruhái izzadtak voltak a kabátja alatt. Zuhanyozni tervezett, és extra tiszta akart lenni, mire később átmegy Louis-hoz. Egész úton hazafelé azt képzelte el, hogy Louis szája a nyaka hátulján van, kezeivel pedig a csípőjét simogatja.

Amikor bement, a szüleit az étkező asztalnál ülve találta. Volt ott három csésze kávé és egy tányér keksz.

- Miért nem ülsz le. - Ez nem kérdés volt.

Harry némán letette a földre az edzős táskáját, aztán elindult az asztal felé. A szülei nagyon szigorúnak tűntek. Nem gyakran szidták le, úgyhogy nem igazán tudta, most mit csinált, amibe közbe kéne avatkozniuk.

- Tegnap este láttalak kimenni a házból - mondta Harry apja. - Nagyon késő volt, és reggelig nem jöttél haza.

Harry ledermedt. Basszameg.

Nyelt egyet. - Miért számít?

- Az számít, hogy az egész éjjelt kint töltötted. Apád megpróbálta megnézni merre mész, de már itt se voltál! És gyalog mentél a sötétben! - Már nagyon rég nem látta ilyen mérgesnek az anyukáját. - Harry, mi van, ha valami történik veled? Nem mehetsz csak így el, még gyerek vagy.

- Nem töltöttem kint az egész éjszakát. Vannak barátaim.

- Melyik barátod szülei engedik, hogy ott aludj a hét közepén?

- Számít ez? - kérdezte ezúttal keményebben.

Az anyja szemei mérgesek voltak. - Harry, szeretném, hogy tudd, amit tegnap este csináltál az nincs rendben. Soha többet nem csinálhatsz ilyet. Itthon kell aludnod, hacsak nem kérsz engedélyt.

Egyből elöntötte a düh. - Miért számít, hol alszok? Nincs semmi különbség! Nem mintha észrevettétek volna, hogy ez nem az első alkalom volt!

- Harry! - kiáltott rá.

Az apukája fáradtan megrázta a fejét. - Harry, fontos, hogy tudjuk, merre jársz. Ahogy neked is tudnod kell, mi hol vagyunk, ha kéne valami.

- Mert annyiszor itthon vagytok? Mert mindig elmondjátok, hol vagytok? - vágott vissza erőteljesen. A szülei rámeredtek, Harry pedig vállat vont. - Miért kéne a házban maradnom, amikor Dustyn kívül nincs itt senki?

Egy rövid pillanatig csend lett a szobában. Amikor az anyja megszólalt, a hangja már lágyabb volt: - Hol voltál?

- Zaynnél.

Úgy tűnt, az apja bevette a hazugságot, de az anyját nem lehetett ilyen könnyen átverni. - Harry, ha randizol valakivel, fontos hogy tudjunk róla.

Nyelt egyet. - Oké, és mi van ha, igen? Mit fogtok tenni ellene?

- Nos, beszélnem kéne a szüleivel. Az, hogy a tudtom nélkül egy lánynál alszol... Túlságosan fiatal vagy.

Nem tudott úgy tenni, mintha nem lett volna fájdalmas, hogy „lányt"-t mondott.

- Anya, nem vagyok gyerek.

- Igaz, hogy elég idős vagy ahhoz, hogy... meghozd a saját döntéseidet, de amíg egy tető alatt élünk ez akkor sem jelenti azt, hogy azt csinálsz, amit akarsz. Legalább azt tudnunk kell, kivel találkozgatsz.

Harry szemöldökei a homlokára szaladtak, és hitetlenkedve megszólalt: - Most azt mondod, hogy jóvá kell hagynotok, kivel járhatok?

- Persze, hogy nem - sóhajtotta az apja. - De anyukád tudni szeretné, mi van veled.

Mi van, ha fiú? - akarta kérdezni. Mi van, ha egy kibaszott pasi? Akkor is ilyen egyszerű lenne?

- Harry, csak mondd el.

- Nem - válaszolta kifejezéstelenül.

- Harry. Most.

Megrázta a fejét. A vére a halántékánál lüktetett, és érezte, hogy piros az arca.

- Nem.

- Idefigyelj. Most, Harry. - Az anyukája megfogta a karját. Kicsit lélegzet visszafojtottnak tűnt, a hangján egyre jobban úrrá lett a düh. - Ez nem vicc. Ha most nem mondod el, meg leszel büntetve. Nem nyúlhatsz hozzá a laptopodhoz, a telefonodhoz, vagy az autódhoz. Nem mehetsz el iskolán kívüli foglalkozásokra délután, én nem láthatod a barátnődet.

Furcsa volt, de Harry még sosem érezte magát ennyire kiegyensúlyozottnak. Szinte megijesztette, milyen gyorsan váltott át az elméje üres dühből közömbösségre. Hirtelen messze érezte magát az anyjától. El próbált venni mindent, ami fontos volt, de nem baj. Elvehette a telefonját, a játékokat, és a kocsit. Viszont a focit, vagy Louis-t nem volt hajlandó a kezébe adni.

Nem nézett el az anyja szemeiből, amikor benyúlt a zsebébe. - Tessék - mondta, és odatette az asztalra a kocsi kulcsot a telefonja mellé. - Odaadom.

A keze elengedte Harry karját, de nem vette el egyik dolgot sem.

Az apja ismét felsóhajtott. - Jól van. Rendeljünk vacsorát és felejtsük el ezt az egészet.

- Nem maradok itt.

- Harry, elég! - Még az apja hangja is kemény volt most. - Eldöntötted melyik utat választod. Most pedig lépjünk tovább.

Harry felkelt. - Ő minden irányítani akar, téged meg nem érdekel semmi. Hogyan kéne ezt elfogadnom? - Ezzel megfordult, és elindult a bejárati ajtó felé.

- Hová mész?

- Zaynhez! - kiabálta.

*

A következő hét nyomasztó volt. Amikor Harry hazaért este a veszekedést után, a kocsi kulcsát és a telefonját az iskolatáskája tetején találta, viszont nem volt hajnalodó hozzájuk nyúlni. Eltűnődött, hogy vajon a szüleit csak elkapta-e valami bűntudat roham, de ebben az esetben valószínűleg csak az apját. Az anyukája még mindig dühös volt. Minden alkalommal, amikor Harry kiment a házból, a szemei követték őt az utcában, és minden alkalommal, amikor haza ért, várt rá. Úgy tűnt, nem volt hajlandó elhagyni a házat, mert így folyton nézhette Harryt jönni-menni. Nagyon fárasztó volt.

- Ne próbálgass irányítani - mondta egyszer az anyjának.

- Csak mond meg, ki az a lány, Harry - vágott vissza. - Nem értem, miért kell rejtegetned.

Mert meleg vagyok - akarta kiabálni neki. Nem vette észre, mennyire fájdalmas volt, hogy Harry nem tudott olyan választ adni, amilyet szeretett volna hallani?

Néha azt akarta, hogy az anyukája is érezze ugyanazt a fájdalmat, mert úgy talán nem kéregetné tovább, hogy olyan ember legyen, amilyen nem volt. Lassan ráébredt, hogy a veszekedés délutánján érzett közöny egy része még mindig benne volt. Néha csak azért akarta elmondani az igazságot, hogy sokkolja őt. Néha úgy gondolta, sokkal kielégítőbb lenne csak azért elmondani neki, hogy megbántsa, mintsem, hogy végre megszabaduljon a titoktól.

Két nappal a családi megbeszélés után visszavette a telefonját. Szüksége volt rá, hogy beszéljen Louis-val, és létfontosságú volt ahhoz is, hogy mikor megy le a Chelsea-hez. Viszont a kocsi kulcshoz nem nyúlt. Nem volt szüksége a szülei megvesztegetésére.

Egyik nap edzés után Liam meglátta őt egyedül hazafele sétálni. Louis már sietve elment, Harry pedig gyaloglás közben a fülhallgatóján keresztül egy focis podcastet hallgatott. Liam lehúzódott a szürke MINI Cooperével. - A Rovert hol hagytad?

- Öhm... olaj cserén van - hazudta.

- Elvigyelek?

- Persze - egyezett bele, Liam pedig kinyitotta az ajtót, hogy be tudjon ülni, aztán elindultak az utcában. Az autónak friss, egy kicsit édeskés illata volt. A pohártartóban volt egy hatalmas hajcsat, az ülés előtti kárpiton pedig egy pár cipő. Liam focicipője a hátsó ülések előtt volt.

- Bocsi - motyogta, mikor Harry arrébb tette a cipőt, hogy elférjen a lába. - Soph-é.

- Semmi baj. - Harry röviden körbepillantott a kocsiban, kíváncsian a lány nyomai után kutatva. A kapcsolatuknak itt-ott ott voltak a jelei. - Minden oké veletek?

- Tulajdonképpen igen? - Egy kicsit meglepődöttnek, viszont vidámnak hangzott. - Nem hittem volna, hogy ennyi idő után összejövünk, tudod? De hát itt vagyunk.

Harry elmosolyodott. - Régóta kedvelted?

- Igen. Mármint azt hiszem, már szeretem őt, pedig épphogy csak hat hónapja vagyunk együtt - csóválta kuncogva a fejét.

Harry nem ismerte olyan jól Liamet, de könnyű volt beszélgetni vele. Valahogy azt várta a fiútól, hogy őszinte legyen, holott ő maga pár perccel ezelőtt hazudott. Liam egyszerűen csak ilyen volt. Talán ezért kedvelték őt ilyen sokan.

- Ő is szeret téged? - kérdezte Harry, de a mosolya lehervadt egy furcsa érzéstől a gyomrában.

Liam fülig érő szájjal elvigyorodott. - Egy hete mondta ki. Hát nem őrületes?

- Nem. Inkább édes - válaszolta határozottan. - Boldog vagy?

- Hát... Milyen is boldognak lenni? Honnan tudhatod, valójában milyen az? De szerintem igen, az vagyok.

Harry ajkai mosolyra húzódtak, de a homlokát ráncolta. A csend nem volt kínos. Liam ebből a szempontból is könnyű volt.

- Veled mi van? - Szemeit egy másodpercre Harry arcára vezette, aztán visszanézett az útra. - Olyan voltál... Remélem nem baj, ha ezt mondom, de az volt a benyomásom, hogy az el elmúlt pár hónapban elég rossz passzban voltál. De karácsony óta úgy tűnik, jobban vagy.

Harry remegve vett egy nagy levegőt. Megpróbált mondani valamit, de semmi nem jött ki.

- Ó, baszki - pánikolt Liam magasabb hangon. - Ne haragudj. Nem kartalak kényelmetlen helyzetbe hozni.

- Semmi baj - nyögte ki.

- Tudom, hogy ott van neked Zayn, meg minden. De... nyugodtan beszélgethetünk, ha szeretnél.

Harry nyelt egy nagyot. - Köszi, haver. Jó... ember vagy.

Liam röviden elmosolyodott. - Azért jól vagy?

- Túlélem.

- Rendben. Szólj, ha segíthetek valamiben. Megjöttünk.

*

Egy keddi reggelen Harry a vasútállomáson találkozott Abrahams Edzővel. Amikor a férfi megkérdezte, miért nem tudtak jönni a szülei, csak vállat vont és kitalált valami fedő sztorit. Két óra volt Londonig az út, és közben Edző kicsit részletezte a klubbot. Futólag megemlítette a fizetést is, ami bár nem sok, Harry akkor is egy másik bolygón járt. Úgy tűnt, a foci az élet egy másik birodalmába jutatta.

Természetesen minden csodálatos volt a Chelsea-nél. Találkoztak egy Peter McCormack nevű férfival, aki klub összeköttetésekkel foglalkozott. Megmutatta Harrynek azt a komplexumot, amiben lenne, a makulátlan tornatermet, ahol gyógytornászok és edzők dolgoztak, valamint az edzőpályát, ami sokkal szebb volt, mint Donny-i Gimnázium meccspályája. Aztán, persze elmentek a stadionhoz. Lenyűgöző volt, Harrynek elállt a lélegzete. Mr. McCormack és Abrahams Edző elnevették maguknak, ahogy Harrynek elkerekedtek a szemei, mikor beléptek a Stamford Bridge-be. A fű puha, zöld és sima volt (persze nem szabadott hozzá nyúlni a meccs estéken kívül). A stadion hatalmas, szinte félelmetes volt.

Ez volt minden, amiről gyerekkora óta álmodozott. Az egyetlen rossz dolog az volt, hogy a körülöttük lévő színek nem pirosak, hanem kékek voltak.

- Nagyon tetszik - mondta. - Elképesztő.

- Ha itt vagy, jobban fogod szeretni - mondta Mr. McCormack, mintha ez már egy biztos dolog lett volna.

Utolsó óra előtt értek vissza Doncasterbe. Harry kezet fogott Abrahams Edzővel, de igazság szerint inkább megölelni akarta. Különleges volt ez a nap.

Az utolsó óra gyorsan eltelt. Harry a felhők felett járt. A tornaterem mögött találkozott Zaynnel, és folyamatosan rázta a fiú vállát, miközben elmesélte, milyen hihetetlen volt minden a Chelsea-nél. Zayn csak a fejét csóválta, de büszkén elmondta, mennyire örült Harrynek. Jó szorosan meg is ölelte.

A fociedzés simán ment. Louis volt a főnök, de látszólag jó kedve volt. A gyakorlatai átgondoltak voltak, és jól mentek Harry ötleteivel is, amiket a következő napra tervezett. Röviden elgondolkodott, hogy vajon Louis benne lenne-e este egy kis csókolózásban a pálya füvén. Késő este kiosonhatnának, lefeküdhetnének a földre, érezhetnék, ahogy a téli ropogós fű illata körülöleli őket, a kabátjukon át is éreznék a hideget, de a testükben lángoló tűz melegen tartaná őket.

Edzés végén Lee-vel és Eddel passzolgatott, közben halkan beszélgettek és nevetgéltek. A labdát különböző módokon próbálták a levegőben tartani. Lee a térdével küldte Ed irányába. Harry ezután a mellkasára kapta, legurította magán, és a cipője orrán pattogtatta párszor, mielőtt Lee felé rúgta volna. Aztán egy égető fájdalmat érzett a válla hátsó részében.

- Baszki - káromkodott, és fintorogva észrevette, hogy egy focilabda ütötte hátba. Lee a háta mögé mutatott, mire Harry lassan megfordult, hogy megkeresse, melyik csapatársa dobta meg. Meglátta, mire mutatott Lee. Ott állt Louis a pálya túloldalán, és erősen a homlokát ráncolta. Nyilvánvalóan ő volt a bűnös.

- Mi a fasz? - kiáltott oda Harry. Megdörzsölte a vállát, de a zavarodottság fájdalmasabb volt, mint az ütés. A pálya túloldalán Louis felemelte a kezét, és bemutatott neki.

Harry nyelt egyet, hiszen képtelen volt megjátszani, hogy nem bántotta a dolog. Először nem akarta tudomásul venni, de Louis tette nagyon meglepte. Sok idő eltel azóta, hogy a fiú csak úgy random, verbálisan vagy máshogy megtámadta volna. Azt hitte... Nos, azt hitte, Louis abbahagyta.

Harrynek magyarázatra volt szüksége. Nem szerette, ha nem tudta, mi miért történik. Lement a pályáról, és ahogy a fiúk is végeztek, összeszedte a holmiját. Louis nagy léptekkel sietett a parkoló felé, Harry pedig gyorsan követte. Amint utolérte, utána szólt.

- Miért rúgtál meg?

Tudott a Chelsea-től? Harry ebben kételkedett. Meg egyáltalán az miért bosszantotta volna?

- Csak úgy.

- Idióta - vágott vissza Harry, de nagyon kényelmetlenül érezte ezt a szócskát a nyelvén.

- Baszd meg.

Harry megállt, és próbálta figyelmen kívül hagyni a fájdalmat a mellkasában. - Mi bajod van?

Louis szemei sötétek voltak. - Baszd meg, ennyi. - Ezzel elindult.

Harry arca megkeményedett a különféle érzelmektől. - Dettó.

A fiú erre megállt. Az arcán levő düh egy része eloszlott.

- Ki a tököm mondja azt, hogy „dettó"? - kérdezte összezavarodottan.

Harry gyűlte, hogy Louis csak így témát váltott. Gyűlölte, hogy Louis azt hitte, mondhat vagy csinálhat bármit, aztán úgy tehet, mintha nem is számított volna. Mintha nem bántotta volna meg Harry érzéseit. Ebben a pillanatban távol kellet maradnia tőle. Nem akarta hallani a hangját, mert nem akarta, hogy Louis még jobban elcsessze a napját. Elindult a parkolóban a rövidebb út felé, amin hazajuthat. Kurva életbe.

Louis természetesen közbeszólt.

- Várj - kiáltotta. - Sétálsz?

- Igen - szűrte a fogai közt. Az autója otthon állt a feljárón. Egyáltalán miért érdekelte Louis-t?

- Mi a fasz. Miért?

- Szeretek sétálni!

Fogd be - akarta kiabálni. - Csak fogd be.

Nem akart ránézni. Nem akarta érezni azt a hülye, idegesítő érzést, ami felkúszott a torkába és az arcára. Nem akarta, hogy Louis szavai ilyen forrón égessék. Tavaly ősszel ez nem így lett volna. Az elmúlt három évben Harry légyegében percek alatt lerázta őket magáról. Nagyon jó volt a január, de ez most mit számított?

Éppen sétált el, mikor meghallotta Louis hangját: - Elvigyelek?

Harry lábai saját maguktól álltak meg, és elkezdte bámulni a földet. Miért akart Louis inkább vele lenni, mintsem egyedül, amikor a tettei ilyen kétségbeejtők voltak?

- Gyere. Elviszlek, Harry. - Szinte úgy hangzott, mintha Louis nem akarta volna, hogy elmenjen.

- Nem akarom hallani a hangod. - Mert többé már fogalmam sincs, milyen érzéseket váltanak ki belőlem a szavaid.

- Jogos - jött Louis válasza néhány másodperc után, és őszintének hangzott. Ettől Harry eltűnődött, hogy vajon Louis megbánta-e, amit tett, vagy egyáltalán nem jelentett neki semmit.

Szerencsére csendben voltak az autóban. Louis vezetett, Harry pedig az ablakon keresztül nézelődött. Rá akart nézni Louis-ra, és megkérdezni, miért lett belőle ilyen hirtelen egy seggfej. Tudta, hogy nem kapna választ, úgyhogy távol tartotta tőle a szemeit. Út közben nem is kellett körbe néznie, hogy tudja, Louis kocsijában nem volt semmilyen jel róla.

- Szóval itthon vannak a szüleid - mondta, amint odaértek Harry házához.

Harry majdnem felsóhajtott. Természetesen az anyja ezüst kocsija ott volt a feljárón, és biztos volt benne, hogy a nő bent várt rá, úgy, mint egész héten. Utálta ezt. Utálta, hogy az anyja nem tudta elengedi a dolgot. Hogy Louis elrontotta a tökéletes napját. Gyűlölte, hogy Louis tettei fájtak, holott régen sosem.

Harry odapillantott a fiúra, aki kérdőjellel a szemében és homlokráncolva nézett vissza rá. Tanácstalannak tűnt, mintha nem tudta volna, miért volt Harry ilyen hangulatban. Harry elfordította a fejét, és feltépte a kocsiajtót. Úgy tűnt, a düh irányította, mintha lett volna egy extra személyisége, aki akkor hozott döntéseket, amikor a rendes énje mérges volt. Megkerülte a járművet, és kinyitotta Louis ajtaját. Megvárta, amíg a fiú habozva, egyértelműen összezavarodva kiszáll.

Kiabálni akart vele. Meg akarta kérdezni, mi a franc volt a baja. Miért jutott el egy óra leforgásával onnan, hogy edzésen bájjal teli szemekkel bólintott Harrynek, oda, hogy megdobta egy labdával? A szavak összekuszálódtak a nyelvén. Nem tudta, hogyan mondja ki őket. Eközben Louis némán, még mindig kérdésekkel a szemében állt.

- Dettó - mondta helyette Harry.

Louis felhúzta az orrát. - Dettó?

- Dettót mondtam.

Megrázta a fejét. - Ne mond, hogy dettó.

- Dettó.

- Hagyd abba - panaszkodott.

- Úgy hangzik, mint a dákó.

- Nem.

- Dettó.

- Harry...

- Dettó.

Louis idegesnek tűnt. - Ne mond már, hogy dettó!

Harry a fogát csikorgatta. - Dettó.

- Te komolyan azt mondtad... édes istenem, ennek a beszélgetésnek semmi éreleme. - Louis beletúrt a karamellszínű hajába, ingerülten kifújta a levegőt, és úgy nézegetett körbe, mintha nem tudta volna, hová irányítsa a tekintetét. Az idegesség még mindig ott volt a szemében, de az arca lehetetlenül gyönyörű volt. Focis rövidnadrágban és pulcsiban állt. A haja selymes volt, Harry tudta, milyen érzés az ujjai között, és az orra egyenes, arccsontja pedig magas. Homlokán összezavarodott, fáradt vonalak húzódtak. A szemei nagyon-nagyon kékek voltak.

Harry üvölteni akart. Mi a francot gondolt magáról ez a srác? Azt hitte, hónapokig Harry mellett alhat, megcsókolhatja, megérintheti, aztán egyszerűen csak gondolhat egyet, és ilyen könnyedén megbánthatja? Hogy állhatott ott a járdán ilyen bámulatosan és gyönyörűen, hogy Harry egyből visszazuhan a vágy örvényébe, mikor tizenöt perce Louis még fájdalommal szurkálta a bőrét? Atya ég, de utálta őt. Be akarta verni a képét. A probléma az volt, hogy sokkal inkább meg akarta csókolni. A két lehetőség közül viszont azonnal a másodikat választaná.

Louis kék szemei a házat bámulták. Harry követte a tekintetét, és észrevette az anyját az ablakban állni. A haja a feje tetejére volt kontyolva, és a szemeivel őket vizslatta. Feszültnek tűnt, és Harry érezte, hogy a mellkasában lévő düh összekeveredik a nemrég kialakult közömbösséggel. Meg akarta bántani a nőt. Azt akarta, hogy érezze, amit ő éreztetett vele nap mint nap.

Később szégyellte volna, hogy ez volt az, ami a következő tettére vezette. Viszont nem tagadhatta, hogy ez volt az őszinte igazság.

Harry odafordult Louis-hoz. Most az egyszer bizonytalan és szerény volt, de közben mégis borzasztóan szép. Harry keze - amit a testében kavargó zűrzavar irányított - Louis nyakára simult. Tökéletesen illett oda. Aztán közelebb húzta a fiút, és az ajkaira hajolt.

Nem mozdult el, de az egész teste merev volt. Ennek ellenére követte Harry mozdulatait, míg a háta a kocsinak nem ütközött.

- Mit csinálsz? - súgta Louis Harry ajakira. - Anyukád...

Harry nem tudta, de nem is tervezte abbahagyni, amit a keze már elkezdett. - Ne aggódj.

Nem mintha az anyja tudta volna, kicsoda volt Louis. Nem mintha meg tudta volna mondani, hogy Louis Tomlinson kint csókolózott a ház előtti járdán Harry Stylesszal.

Ráadásul, Louis viselkedése más volt. Nem gyakran volt ilyen tétova. Harrynek ez valamennyire tetszett. Így hát mélyebben megcsókolta a fiút, aki úgy tűnt, sosem utasít vissza tőle semmit, amikor már egymáshoz értek.

Harry, megengedve magának egy pillanatnyi pihenőt a dühtől, Louis-nak szorította a testét, és teljesen megkönnyebbült a másik fiú melegségétől. Nekidőlve minden egy kicsit kevésbé tűnt fontosnak. Louis ujjai belemarkoltak Harry felsőjébe a derekánál, és nagyon jó érzés volt, amikor bőrét súrolták a ruha alatt. Harry kezei Louis felsőtestén voltak, és tisztában volt vele, hogy az anyja az ablakban áll. Viszont nagyon könnyű volt Louis szájának ízére koncentrálni. Órákig is képes lett volna csókolni. Jó íze volt.

Nem akarta abbahagyni, de tudta, hogy végül muszáj. Még egyszer utoljára határozottan szájon csókolta Louis-t, aztán kinyitotta a szemeit. A fiú arca ott volt előtte, és egy kicsit... ki volt pirulva. Harry az ujjai közé vette az állát, hogy ne tudjon elfordulni és letörölni ezt a kifejezést az arcáról. Mert úgy nézett ki... mintha Harry lett volna az, aki irányít, ő pedig csak követi.

Ez nyugtalanító volt.

Harry megfordult, megfogta a táskáját, és nagy léptekkel a bejárató ajtóhoz sietett. Ahogy közelebb ért, egyre jobban rájött, hogy mit tett. Kinek a szeme láttára. A szíve hevesebben kezdett verni, a gyomra pedig összeszorult.

Kinyitotta az ajtót. Remegett a keze.

Az anyja az előszobában állt. A szemei ki voltak kerekedve, arca falfehér. Harry rémálma folyamatosan újrajátszódott a fejében.

- Tessék anya - mondta. - Ez az a srác.

2022.08.29.