Amikor legközelebb látta Louis-t, éppen a szekrényének támaszkodott az iskolában. Egy fekete póló volt rajta, aminek az ujjait feltűrte a válláig. Már majdnem december volt, de a bőre még mindig aranybarna színben pompázott, és bár a karját be sem feszítette, a bicepsze még így is szépen kirajzolódott. A haja kócos volt és a szemébe lógott. Harry utálta, hogy Louis mennyire felháborítóan jóképű volt, főleg amikor a fiú nem akart többet szóba állni vele. Ennek az egésznek vége volt.

A másik fiú csak akkor vette észre Harryt, amikor Zayn elment mellette, és elkezdett feltekerni egy cigarettát a matematika könyvén. Louis Harryre pillantott, és úgy tűnt, mintha oda akarna menni, de aztán egyből meggondolta magát. Felvonta a szemöldökét, mire Harry elfordult. Hallani sem akart Louis-ról.

A következő napokban sem vett tudomást róla. Foci közben csinálta a dolgát, valamint úgy tervezte, hogy a saját edzésein egy szót sem fog szólni hozzá. Louis gyakran úgy nézett ki, mintha mondani akarna valamit, de Harry betartotta a magának az ígéretét és nem engedte, hogy a fiú újra megközelítse.

Amellett, hogy ignorálta Louis Tomlinsont, a szülei is hidegen hagyták. Velük sem akart beszélni. Azonban mind a ketten hirtelen, megmagyarázhatatlan módon az összes szabadidejüket otthon töltötték. Egyik nap fociedzés után a nappaliban találta őket, miközben kekszet ettek és teáztak. Harryt nem érdekelte, hogy beszélgetni próbáltak vele, csak felment a szobájába. A következő nap is hasonlóan telt, kivéve azt, hogy inkább átment Zaynhez, hogy még csak véletlenül se találkozzanak.

Szerdán éppen edzésre tartott, amikor megtörtént az elkerülhetetlen. Éppen a főépület és az öltözők között járt, de amikor befordult az egyik saroknál, lefagyott. Aztán megfordult, és elindult a másik irányba. Nagy léptekkel sietett, de így is meghallotta a hangját.

- Harry... Harry légy szíves állj meg!

- Nem! – rázta meg határozottan a fejét.

- Ugyan már! – jött a hangja most már sokkalta közelebbről.

Ennek hatására pedig Harry mély, émelyítő kellemetlenséget kezdett érezni a mellkasában. Mintha klausztrofóbia fenyegette volna a személyes terét most, hogy a lány ott volt közvetlenül mögötte. Kezével megérintette Harry karját, nem erősen, de pont eléggé ahhoz, hogy összerezzenjen.

- Hagyd abba! Basszus... – lehelte két lépést hátrálva.

A lány megállt, Harry pedig ingerülten bámulta. Ugyanazt a puffi kabátot viselte, mint amit minden télen, a haja pedig ki volt vasalva. Éber tekintettel követte Harry minden egyes mozdulatát. Valamikor azt gondolta, hogy a lány jól nézett ki, most azonban csak fogakat és vérvörös ajkakat látott.

- Harry, én csak beszélni szeretnék veled!

- Én viszont nem akarom hallani. Kérlek, ne írogass, és ne várj rám mindenhol. Nem akarok a közeledben lenni.

Jasmine arca eltorzult az érzelmektől, de Harry nem tudta felismerni melyektől.

- Csak meg akarom beszélni!

- Jas! – Kezdett összeszorulni a gyomra. – Már nem vagyunk barátok! Nem is leszünk azok többé! Te magad voltál az, aki erről gondoskodott.

- Amit te tettél sem volt valami szép.

- De amit te csinálsz az még rosszabb. Menj el!

Jasmine pár másodpercre elhallgatott, mielőtt keresztbe tette a kezeit.

- Rendben.

Harry megfordult, és elindult az öltözők felé.

- Harry! – szólt utána, mire egy rövid pillanatra megállt, hogy hallja, amit halkan, körítés nélkül mondott: – Csak ne felejtsd el, hogy tudom.

Harry megrázta a fejét, és a gyomra szinte már a torkában volt.

- A barátom voltál – mondta ki anélkül, ahogy hátranézett volna.

- Te is az enyém.

Harry ezután egy szó nélkül elment, nem tudott tovább ott maradni. Jasmine utálta őt, és függetlenül attól, hogy azt mondta, csak meg akarja beszélni a történteket, mégis bántani akarta. Harry bement az öltözőbe, onnan pedig egyenesen a wc-be, ahol kiadta magából a gyomra tartalmát.

Edzésre kisétálva még mindig émelygett, ha pedig ez nem lett volna elég, még Louis-t is el kellett viselnie. A kékszemű fáradtnak, idegesnek tűnt. Harrynek nagyjából sikerült elkerülnie őt a héten, viszont ivószünetben a fiú odament hozzá. Pár méterrel arrébb voltak a többiektől, de Louis így is körbenézett, mielőtt megszólalt volna.

- Befejezted végre ezt a gyerekes viselkedést? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

Ugyan halkan beszélt, de fel lehetett fedezni a haragot a hangjában.

Harry nem válaszolt, csupán megigazította a fejpántját, és Louis tökéletesen ívelt arccsontjára pillantott.

- Hagyd abba ezt az elkényeztetett gyerek viselkedést! Pénteken lyukas órában eljöhetsz, jól van? – mondta a fiú keresztbe font karokkal.

Tényleg azt hitte, hogy ilyen könnyen visszaszerezheti Harryt? Hogy az ujjai köré csavarta őt, pont, ahogy Harry is azt hitte, bármikor hívhatja Louis-t? Nem tetszett neki ennek még csak a gondolata sem. Fogalma sem volt arról, hogyan is kellene válaszolnia a másik fiúnak, úgyhogy inkább egy szó nélkül otthagyta. Sajnos úgy tűnt, hogy őt ez nem riasztotta el. Louis egész edzésen pislogás nélkül bámulta. Ha pedig Harry találkozott a pillantásával, az arca meglágyult, és a szemei megteltek győzelemmel és hívogatással.

Az volt a probléma, hogy még sosem nézett így Harryre. Ennyire... csábítóan. Általában csak bámulni meg sértegetni szokta, de ezen a napon az arca tele volt bájjal valamint bíztatással. Azt akarta, hogy megadja neki magát. De akkor ő nyerne, ezt pedig Harry nem igazán szerette volna. Így hát, hogy leállítsa, megdobta egy focilabdával. A hátát találta el, mire Louis bemutatott neki, de legalább nem bámulta tovább.

Az edzés végén Harry már nem tudta őt figyelmen kívül hagyni, viszont ez nem amiatt volt, hogy Louis mondott vagy csinált valamit. A fiú a pálya sarkánál állt, ahol a csapat holmija volt lepakolva. Éppen a kulacsát fogta, Harrynek pedig oda kellett még mennie a kabátjáért. Már úton volt arra felé, amikor hirtelen ledermedt.

Ezeken a napokon edzés közben mind sapkát, szűk melegítőt, és pamut kesztyűt viseltek, és bár a bőre izzadt volt, így is mindenhol kirázta a hideg, amikor meglátta Jasmine-t és a barátait a pálya felé tartani. Megkövülten állt, és kényelmetlenül figyelte, ahogy a lány megáll Louis mellett. Nem tudott közelebb menni, de elmenekülni sem. Hallania kellett, amit mond.

- Szép edzés volt, Louis!- mondta, de a hangja hamisan hangzott.

Harry szíve kalapácsként vert a mellkasában. Mi a faszt csinál Jasmine?

- Köszi! – kortyolt bele a vízébe Louis.

- Szóval szerinted meg fogod nyerni a bajnokságot a következő félévben? – kérdezte ugyanott állva.

- Remélhetőleg.

- Hát akkor ne engedd senkinek, hogy legyőzzön. – Mosolya széles volt, szemei körül pedig megjelentek az apró ráncok.

- Arra semmi esély – mosolygott.

Harry nem tudta, mi ütött belé. Mintha elakadt volna benne az elektromosság, ami aztán áramkörré változott, miközben nézte Louis-t így mosolyogni. Ez volt az a mosoly; az a gyönyörű, pajkos, teljesen hülye, mérgező mosoly, amitől Harry teste egyszerre volt olyan, mint a nedves papír és a radír.

Utálta ezt a mosolyt. Azt meg egyenesen gyűlölte, hogy Louis lánynak célozta.

Jasmine és a barátai eltűntek a lelátók körül, Harry pedig egyből Louis mögött találta magát. Egyszerre akarta megölni, és ellopni. Hallotta, ahogy Louis meglepetten kifújta a levegőt, amikor Harry karja hátulról a mellkasa köré fonódott.

- Hé! – zihálta, és megragadta Harry kezeit a nyakán. Próbált kiszabadulni, háta pedig Harry mellkasának nyomódott.

- Ha valaha is látni akartál volna, most már határozottan elbasztad! – sziszegte Louis fülébe.

Harry ellökte őt, aztán kirántotta a fiú kezéből a kabátját, amit az elmúlt pár percben fogott. Styles volt a hátára írva.

- Ez az enyém!

Nagy léptekkel elment, hátrahagyva a pálya szélén álló Louis-t. Az ujjai begyei forróak voltak, az utóbbi időben olyan volt, mintha a harag folyton ott lett volna a bőre alatt. Louis - úgy ahogy volt - örökre feltüzelte és nyilván Jasmine is elég nagy probléma volt. Ráadásul a lány ezt szándékosan tette, mivel tudta, hogy Harryt zavarni fogja.

Egyenesen a kocsijához ment, ugyanis nem akart találkozni a fiúkkal, vagy netán Louis-val. Jasmine-nel meg végképp nem akart megint összefutni. Elindította az autót, és elindult kifelé a parkolóból. Félúton hazafelé rájött, hogy oda sem volt hajlandó menni. Nem akarta nézni, ahogy a szülei eljátsszák, hogy minden rendben.

Hideg volt, a december éppen hogy csak beköszöntött. Nem lenne szórakoztató kint maradni a parkban futni vagy focizni. Viszont nem tudta hová menjen, kivéve Zayn házát. Így hát elment hozzájuk, de látta, hogy a szülei autója kint parkolt a ház előtt. Nem akarta őket zavarni, így nagy nehezen rávette magát, hogy hazamenjen.

*

Louis nem próbálta elérni őt, már nem mintha Harry várta volna. Szégyellte magát amiatt, amit a pályánál csinált. Rég nem veszekedtek Louis-val fizikálisan, de a düh váratlanul szétáradt benne. Nem tudta kontrolálni magát.

Csütörtökön nem nagyon akart iskolába menni, azonban a héten az anyukája otthonról dolgozott. Ha Harry a házban maradna, ő biztosan kérdezgetné. Ezt pedig nagyon nem akarta. Nem volt kedve senkivel sem beszélni. Pénteken ebéd után elment az iskolából, és elvezetett a parkig, ahol egy órán át sétált, mielőtt hazament volna. Tudta, hogy a szülei otthon lesznek, és bár próbáltak bocsánatot kérni, hogy túlságosan magára hagyták, nem érezte jól magát a jelenlétükben.

Egyszerűen csak ott voltak. De nem számított, mert úgysem csináltak együtt semmit sem. Úgysem térnének vissza a normális életükhöz egy-két hét alatt. Harry látta, hogy mindketten utáltak ott lenni. Biztos volt ebben, mert az anyukája passzív-agresszív mondatokat kiabált az apukájának, aki pedig kiment a szobából, amint a nő belépett oda. Nem voltak boldogok, és az, hogy eljátszották, hogy azok sem tette jobbá a helyzetet.

Harry egész szombaton állatokról szóló dokumentumfilmeket nézett. Már egy hét is eltelt, mióta beszélt Louis-val, és még több, mióta megérintette. Gondolatai folyamatosan a fiú kezein és a szobáján jártak. Az íróasztalán egymásra pakolt holmiján, a puha ágyán, és bolyhos párnáin. Folyton azon gondolkodott, ahogy szerdán edzés után nekiment. Meg Jasmine mosolyán. És azon, hogy Louis viszonozta azt.

Egyáltalán mi volt az? Tudta, hogy Jasmine készült valamire, pont, mint amikor hetekkel ezelőtt köszönt Louis-nak a folyosón. De ezt Louis nem tudta! Ő vajon mit gondolt a lányról? Csak azt hitte, hogy szimplán kedves? Miért nézett rá úgy? Mindenkire úgy tekintett? Harry ebben nagyon is kételkedett. Még sosem látta a fiút flörtölni, de abban biztos volt, ha megpróbálna, tuti sikert aratna. Bárcsak Louis tudná, milyen ember is Jasmine valójában.

Vasárnap reggel csend volt. Harry alig bírta kinyitni a szemeit. A hétvégén olyan sokáig maradt az ágyában, hogy már szinte azt hitte, hogy nem is fog tudni kiszállni belőle. Úgy tűnt, az agya ezen a reggelen is megrekedt a bűntudatban, ami már kezdett kibírhatatlan lenni. Nem akart többet erre gondolni. Gyűlölte.

Megpróbálta mással elfoglalni magát, még egy kicsit tanult is. Jövő héten lesz egy dolgozat franciából, és őszintén szólva, az elmúlt hónapokban a tanulás nem épp az elsőszámú tevékenysége volt. Miután lezuhanyozott, még egy-két órát sikerült átismételnie az anyagot, mielőtt hangokat kezdett volna hallani a földszintről. Lehet, hogy bármely másik tini megijedne, de Harry ehhez már hozzá volt szokva.

Megint veszekedtek a szülei. Harry azt feltételezte, hogy ilyen sokáig otthon maradni és normálisnak lenni egyszerűen csak lehetetlen volt a számukra. Sikerült továbbra is a könyveire koncentrálnia, de egy fél óra múlva már a saját nevét is hallani kezdte. Először csak az anyja kiabálta, de utána az apja is. Aztán olyan volt, mintha nem tudnák abbahagyni. Harry így – Harry úgy. Annyiszor mondták ki a nevét, hogy már azt hitte, elfelejtették, hogy ő valójában egy ember, nem pedig valami trófea.

- Fogjátok már be! – nyöszörögte kezeivel a hajába túrva, ami kezdett egyre jobban megnőni, már az állkapcsáig ért, viszont így sem zárta ki a hangokat.

Harry addig várt, amíg az éhségtől nem kezdett el fájni a hasa. Tegnap este óta nem evett, és bár nem akart beszélni a szüleivel, végül le kellett mennie konyhába. Plusz azt akarta, hogy fogják már be végre!

Tudta, hogy a hűtőben van még palacsinta, amihez tegnap hozzá sem nyúlt. Ennek gondolatára megkordult a gyomra, de amikor bement a konyhába, az anyja a hűtő előtt állt. Harry a helyiség másik oldalába pillantott, ahol az apukája mérges tekintettel a konyhaasztalnak támaszkodott.

Általában Harry jelenlétében mindig egyből elhallhatnak, mintha minden rendben lenne. De látszólag ma nem.

- Mi folyik itt? – kérdezte Harry.

Senki nem válaszolt.

- Most komolyan, mi történt? Rólam beszéltetek.

- Kérdezd meg apádat...

- Az isten szerelmére Anne! – emelte fel a kezeit a férfi. – Jézusom! Mindig az én hibám, ugye?

- Akkor kié? Az enyém? Mindig engem hibáztatsz! Befejeztem, hogy keményen próbálkozok, ha te erre sem méltatsz!

- Engem nem érdekel? Téged nem érdekel! Te vagy az, aki mindent meg akar változtatni!

- És a változás olyan rossz?

- Ha eddig minden rendben volt, már hogyan is lehetne jó a változás?

Harry anyja egy rövid pillanatra eltakarta az arcát. Amikor végül felnézett, nagyon mérgesnek tűnt.

– Én ezt befejeztem! – kiabálta. – Téged nem is érdekel a családunk.

Harry egy láthatatlan szoborként állt ott.

- Mit tettem, hogy ennyire utálj? – kérdezte az apja. Nagyon dühösnek és frusztráltnak tűnt. – Csak egy délután, Anne! Egy!

- Egy itt, egy ott! Ez összeadódik, Des!

- A fejedben csak rosszabbá teszed.

Anne tágra nyílt szemekkel, fájdalmasan mered a férfira.

- Én ezt nem bírom tovább – Megragadta Harry csuklóját, és körmei belemélyedtek a bőrébe, ahogy kihúzta őt a konyhából a bejárati ajtó felé. – Menjünk, Harry. Te nem ezt érdemled.

Annyira ledöbbentette az anyja tette, hogy a lábai egyszerűen csak követték őt a folyosóra. Odadobott Harrynek egy pár cipőt, és még egy kabátot is ráterített a vállára. Harrynek folyamatosan járt az agya, de az anyja kirángatta a házból az autó felé, miközben az apja zokniban és golf felszerelésben utánuk sietett.

Esett az eső, és Harry arca egyből fázni kezdett a hidegtől.

- Mi a francot csinálsz, Anne? – kiabálta Harry apja.

- Nincs szükségem rád, Des! – szólt vissza udvarról, a szemei könnyesek voltak. – Így nem. Elmegyünk.

Az apukája egyhelyben állt a verandán. A hangja határozott volt, mégis halk.

- Akkor vissza se gyere, Anne!

A nő megállt a járdán az autó mellett. A haja kócos volt, arca rózsaszín. Szemeit a veranda és a kocsi között jártatta. Aztán Harryre nézett, és az arckifejezése egyből megváltozott.

– Ó, Édesem... - kezdte, mintha eddig nem vette volna észre az érzelmeket a fia arcán. Kezével kinyúlt, hogy megsimogassa azt, de Harry elhúzódott és fej rázva elindult hátrafelé.

- Mi ütött beléd? – kérdezte remegő hangon. Az anyja ajkai mozogtak, de egy szó sem jött ki rajtuk. – Szerinted te jobb vagy? – folytatta hitetlenkedve. A szél tépte az ruháját, de egyre hátrébb is lökte őt a nőtől. Viszont ennek csak örült. Belenézett a zöld, könnyes szemébe. – Legalább ő nem tesz úgy, mintha itt akarna lenni. Te is abbahagyhatod.

Ezzel ismét elment. Képtelen volt visszamenni a házba. Nem bírt volna szembenézni az apjával, és nem is tudott boldogot színlelve az anyja arcára nézni, miközben a nő bocsánatot kér és elmondja, hogy mennyire szereti. Az csak olaj lett volna a tűzre.

Elindult hát az utcában. Hideg volt; a kabátja nem volt elég vastag a decemberi időjáráshoz. A szél csípte az arcát, és hogy legalább a fülét megvédje, felhúzta a fejére a pulcsija kapucniját.

Hányingere volt. Belül üvöltött, de a hangja nem működött. Nem tudott beszélni, sem pedig kiabálni. Érezte az arcán végigfolyni a könnyeket, de nem foglalkozott velük. Csak tovább sétált, de azt nem tudta, valójában hová is tart. Minden hideg volt, és akárhova mehet, ez nem tudja elfelejteni. Az agya kalapácsként ütögette az feje oldalát. Egy másodpercre megállt a járda szélén, aztán leült, és térdei közé szorította a fejét. Azt hitte, megint hányni fog.

Hová mehetne? Zayn szokás szerint, valószínűleg elfoglalt.

De nem mehetett haza.

Utálta ezt. Gyűlölte ezt az érzést, ami folyton rátört. A legtöbb héten inkább szorongást érzett, mintsem boldogságot, és ez már belülről kezdte felemészteni. Az utóbbi időben, amikor jól érezte magát, Louis-val volt. El volt veszve annak a hülye idiótának az érintéseiben. Ahol csupán melegséget és élvezetet érzett. Szörnyű volt bevallani, de az egyetlen hely, ahova menni akart, az a fiú kupis szobája és a puha ágya volt. Csak jól akart lenni végre.

A lábai a házukhoz vezette. Észrevette a kocsit az apró feljárón, és látta, hogy bent még égtek a villanyok. Nem tudta, hogy Louis az arcába csapná-e az ajtót, de Harry egyszerűen csak be akart menni, elbújni, remélhetőleg a fiúval együtt.

Felemelte a kezét, és kétszer kopogott. Pár pillanat múlva az ajtó már ki is nyílt, és ott állt Louis Kibaszott Tomlinson Harry egyetlen menedéke küszöbén. Melegítőnadrágot és pólót viselt (mert mikor nem?), haja pedig puha, kócos volt. Természetesen meg volt lepődve. Harrynek nem volt szokása odamenni és bekopogtatni az ajtaján. És az utolsó alkalommal, amikor beszéltek, Harry letámadta.

Harry majdnem megfordult, és elment. Miért is volt itt? Louis valószínűleg elkezd kiabálni vele, hogy húzzon el. De akkor hová mehetne? Legalább meg kell kérdeznie.

Nyelt egyet.

- Szia.

Louis a szemeivel tétován végigmérte Harryt.

- Szia? – A hangja nem volt kemény, csupán döbbent és látszólag nem állt szándékában kiabálni. – Mi... mit keresel itt?

Harry megint nyelt egyet, kezeivel pedig letörölte a könnyeket az arcáról.

- Itt maradhatnék egy kicsit?

- Mi van? – Louis most még jobban összezavarodott.

Hitetlennek tűnt, mintha fogalma sem lett volna, mi folyik itt. Igazság szerint, Harry sem tudta, de sehova máshova nem tudott és nem is akart menni. Úgyhogy a teljes szívével reménykedett abban, hogy Louis ezt észreveszi... és beengedi. Ha csak most, de akkor is.

- Tudom – próbálkozott. – Tudom, hogy ez most fura meg kínos, és tényleg nem csinálnám ezt, ha lett volna más választásom, bízz bennem, de... - Szaggatottan vette a levegőt, tudván, éppen Louis Tomlinsonnak könyörög, hogy megsajnálja. Ez nem volt valami kecsegtető gondolat, viszont Harry túlságosan kétségbeesett volt ahhoz, hogy a büszkeség az útjába álljon. – Szükségem van egy helyre, ahol maradhatok. Csak egy pár órára.

Louis egy szót sem szólt, csupán úgy bámult Harryre, mintha nem tudná elhinni, hogy ezt kéri tőle. Harry pedig azt kívánta, bárcsak Louis belemenne. Legalább most az egyszer. A fiú kezei még mindig a kilincsen voltak, és a küszöbön állt.

Harry vett egy nagy levegőt, könyörögve valaminek, hogy adjon neki erőt.

- Louis – suttogta a bizonytalan arcát nézve. – Kérlek.

Eltelt egy kis idő, míg válaszolt. Harry szinte látta a fogaskerekeket forogni a fejében, de amikor Louis végre megszólalt, Harry nem is lehetett volna boldogabb.

- Gyere be. – Arrébb állt, Harry pedig úgy lépett be az ajtón, mintha az a menny kapuja lenne.

Más volt napközben ott lenni. Akkor minden lámpa égett, Louis pedig nem próbált halk lenni, miközben járkált a házban. Nem lépte át a nyikorgó lépcsőfokot, és nem járt lábujjhegyen a szobáján kívül. A redőnyök nem voltak lehúzva, és a helységek nagyobbnak tűntek. Persze Harry egyszer-kétszer volt már ott napközben, de csak rövid ideig, és nem is nézett úgy körül. Azonban azóta már eltelt egy kis idő, Harry pedig egyre jobban megszerette Louis párnáit éjszaka.

Louis szemei az arcára szegeződtek. Amint becsukódott mögöttük a szobaajtó, kínos csend telepedett rájuk. Louis látszólag még mindig össze volt zavarodva, szemei pedig szokatlanul áthatóak voltak. Most, hogy tényleg itt volt, Harry nem tudta, mit is mondjon, de nem állt szándékában megmagyarázkodni. Ennek ellenére szorított a mellkasa, torkában pedig egy kellemetlen csomó volt.

Nem akarta ezeket érezni, úgyhogy anélkül, hogy Louis-ra pillantott volna, elkezdett kilépni a vizes cipőiből és levenni a pulcsiját. Nem nézett a másik fiúra, de érezte a nyugodtságot a mozdulataiban, ahogy mindketten elkezdtek levetkőzni. Ez a rész könnyű volt; már sokszor csinálták. Harrynek nem kellett mondania semmit, ahogy elfeküdt az ágyon, Louis pedig kivette az éjjeliszekrény fiókjából a síkosítót és az óvszert. Nem kérdezgetett, amiért Harry elmondhatatlanul hálás volt. Nem akart beszélni, és nem volt szüksége rá, hogy Louis sajnálja őt. El akarta felejteni az egész napot, és a fiú illata, ágya és teste erre pont jó volt. Ezek képesek voltak kitörölni minden mást a fejéből.

Szándékai ellenére hirtelen mégis visszatértek a gondolatok. Louis nehéz és meleg volt fölötte, de most nem volt jelen a szokásos sürgetés. Intenzívnek intenzív volt, de sokkal lassabb és másabb. Az elmúlt hónapokban megtanulták különféleképpen csinálni, de még sosem volt ilyen. Ilyen halk, ilyen lassú.

Testük sokkal gyengédebb volt egymáshoz, miközben együtt mozogtak. Louis lökései mélyebbek voltak, lehelete pedig enyhén megütötte Harry ajkait. Egy pillanatra becsukta a szemeit, amikor Harry kinyitotta a sajátjait, és egy rövid másodperce a szája akaratlanul hozzáért Harryéhez. Ebben az apró pillanatban érezte Louis ajkait. Puhák, vékonyak, és egy kicsit nedvesek voltak. Eközben pedig a haja odalógott Harry szemöldöke közé. Harry elfordította a fejét, mert hirtelen olyan volt... olyan volt, mintha nem is utálták volna egymást.

Homlokát a másik fiú nyakának döntötte, de egy halk zokogás akaratán kívül is kicsúszott. Amikor Louis elhúzódott, egyből azt kívánta, inkább maradt volna csendben.

- Hé – mondta halkan, Harry pedig még a ki sem mondott szavait is megbánta. – Abba akarod hagyni?

- Nem – rázta meg határozottan a fejét. Csak gyere közelebb – akarta mondani. – Nem, csináld csak tovább

- Biztos? – kérdezte a másik fiú tétován.

- Igen. Kérlek – lehelte. Egyáltalán Louis mikor szokott hezitálni? – Csak dugj meg.

Louis bólintott és folytatta, ez alkalommal egy új sürgető érzéssel. Harry kezei a fiú hajába csúsztak, és most először a gondolatai csak arról szóltak, ahogy Louis mozog benne. Nem sokkal később Louis megfeszült és belenyögött Harry izzadt nyakába, mellkasa pedig a sajtjának nyomódott. A hangjától Harry is a határon táncolt, de Louis elhúzódott és lehúzta magáról az óvszert. Egy rövid, furcsa pillanatra találkozott a tekintetük, de egyikük sem mozdult.

Ezt Louis törte meg. Látszólag ő sem tudta, mit jelentett a pillanat. Ehelyett odament Harryhez az ágyon, kezébe vette őt, és lassan masszírozni kezdte. Harry behunyta a szemeit, átadva magát az élvezetnek, ami Louis testének érintése nyújtott.

Meglepte, amikor megérezte Louis nedves száját a farka körül. Lepillantott és vissza kellett tartania egy nyögést, ahogy elé táruló kép beleégett az elméjébe. Louis még sosem csinálta neki, de ez határozottan egy kellemes meglepetés volt. Egy normális napon a fiú arccsontjai élesek voltak, de ebből a szögből... teljesen másak. Üveget lehetne vágni velük, Harry pedig nem tudta sokáig csukva tartani a szemeit. Nem tudta nem őt nézni. Ez... Harry elfojtott egy a torka mélyéből feltörő nyögést. Nem volt fair, hogy valaki ilyen megmagyarázhatatlan módon jó lehet valamiben, és ilyen kibaszottul tökéletes, miközben csinálja.

Nem tudta, hogy Louis számolta-e, de nagyjából csak egy-két percig bírhatta. Ami meg még rosszabb volt, hogy a másik fiú el sem húzódott, amikor Harry kezei megfeszültek körülötte és elélvezett.

Amikor Louis végre arrébb ment, Harry nem tudott semmit csinálni. Végtagjai olyanok voltak, mint a papírmasé, és az agya újra és újra felelevenítette a képeket, amiknek az imént a szemtanúja volt.

- Öhm, jól vagy? – Louis hangja szinte nyugtalan volt.

Harry lassan balra fordította a fejét, és a szeme sarkából bámulta Louis Kibaszott Tomlinsont. – Rohadtul obszcén voltál!– Persze, hogy nem volt jól. Louis Tomlinson az imént azt csinálta.

Louis egyből megforgatta a szemeit és elfordult, mintha kínosan érezné magát.

- Fogd be a szádat, Styles.

- Az voltál! – bizonygatta, a sokk pedig kezdett keveredni a pulzusával.

- Kussolj be és inkább örülj, hogy leszoptalak. – Miután befejezte a mondatot, tenyerével rácsapott Harry meztelen mellkasára. Nem érdekelte; a gondolatai arról szóltak, milyen hosszúak és szépek Louis szempillái.

- Aw, ne légy ennyire zavarban Lou – Kinyújtotta a kezét, hogy megcsípje Louis arcát, mire egy újabb ütést kapott. A fiú felült és hátradőlt az ágyon, és amikor lenézett Harryre, aggódva összehúzta a szemöldökét.

- Azért jól vagy?

Az a jól ismert érzés megint előjött. Harry megpróbált mondani valamit, de nem volt benne biztos, hogy mit. Egyszerűen csak nem tudott artikulálni. És nem is akart beszélni róla. Ráadásul, Louis-t mióta érdekli, hogy hogyan érzi magát Harry?

- Aha – mondta rájátszva. – Miért ne lennék?

Louis egyértelműen nem hitt neki, mert felhorkantott és a mellkasa köré tekerve a paplant felállt az ágyról.

– Rendben – mondta a fürdőszoba felé sétálva. – Tagadd csak! Lezuhanyozok. Mire végzek, már ne legyél itt.

Harry utána fütyült, de ahogy eltűnt a fürdőben, abba is hagyta. Amikor Louis beszélt, szinte könnyű volt megőrizni a hangját, de abban a pillanatban, hogy egyedül maradt, egyedül hideget és szorongást érzett. Hallotta, ahogy a zuhanyzóban elkezd folyni a víz, és elképzelte, hogy feláll, felöltözik, és kisétál az ajtón. A legapróbb része sem akarta ezt tenni. Ebben a szobában akart maradni.

Hallgatta a zuhany hangját, és hirtelen eldöntötte, hogy nem megy sehová. Még ha Louis ki is akarja dobni, Harry nem fogja ilyen könnyen hagyni magát. Legalábbis még nem.

Felkelt az ágyról, és nem is figyelt a földön heverő ruhakupacra. Kilibabőrözött mindenhol, ahogy lábujjhegyen odament Louis fürdőjébe nyíló ajtóhoz, majd újra megborzongott, amikor a talpa hozzáért bent járólaphoz. A helység nem volt nagy, de bal kéz felől volt egy fürdőkád egy zuhanyfüggönnyel. Harry elhúzta a függönyt, és látta, hogy Louis a falnak dőlve, teljesen mozdulatlanul állt a folyó víz alatt. Nem bánta, hogy néhány másodpercig nézhette a testét. Természetes módon gyönyörű volt. Harry tárgyilagosan látta ezt.

- Mit csinálsz? – kérdezte egy kicsivel később.

Louis szemei erre kipattantak, és Harryre meredtek, aki még mindig ott állt, feltartva a függönyt.

- Nem – mondta idegességgel a hangjában. – Te mit csinálsz?

Harry nem is figyelt a szavaira, csak elkezdett bemászni a zuhany alá.

- De... ne... Harry! – Louis felemelte a kezét, sikertelenül próbálva kilökni őt. Harry nem reagált erre, csak felsóhajtott, amikor a forró víz hozzáért a bőréhez. Lepillantott a fiúra, aki - fél fejjel kisebb volt - összezavarodottan meredt rá. Louis keresztbe tette a kezét, felkarja pedig enyhén végigsimított Harry mellkasán. – Miért vagy még mindig itt?

- Aw, olyan cuki vagy, amikor nedves a hajat és rátapad az arcodra. Úgy nézel ki, mint egy kisfiú.

Louis hangja száraz volt.

- Még valami, bébi Tarzan?

- Nincs – Ezzel Harry megfordult, és elkezdett keresni egy sampont a sarokban lévő tartón a flakonok között. Meglepően sok dolog volt ott. Különböző színű szivacsok, sokfajta balzsamok és tusfürdők. Megfogva egy bizonyos flakont, rávigyorgott Louis-ra. – Ez a te epres samponod?

- Van négy húgom, te idióta.

- Hm... – Az tényleg sok. – Akkor miért van a te fürdődben?

- Ha nem vetted volna észre, kettő ajtó van itt.

- Óóó!

Jogos. Harry nem igazán gondolt bele Louis életének aspektusaiba. Az évek során látta már néhány húgát, de meg sem fordult a fejében, hogy Louis-nak nagy családja van, és valószínűleg nem engedheti meg magának azokat a dolgokat, mint egy egyke gyerek egy tehetős családban. Nem mintha Harry az lett volna, de ezekben a napokban egyedül érezte magát. Megint megpróbálta lerázni magáról ezt a nehéz érzést. Kurva életbe.

- Fogadok, hogy akkor is használtad már – mondta, hogy feldobja a hangulatot. – Volt időd rá mielőtt beszálltam? Szerintem bőven adtam rá időt.

Louis figyelembe sem vette, amit mondott.

- Na, én most kiszállok!

- Szóval tényleg használtad! Gyere ide! – Harry megragadta Louis karját, amikor megpróbált elmenni mellette, és odahúzta magához. – Meg akarom szagolni. Jó illata van?

- Mit csi... Harry!

Louis nem tűnt valami boldognak emiatt, de hirtelen a háta Harry hasának volt simulva. Harry gondolkodás nélkül, mindkét kezével átkarolta a fiú mellkasát, és bár járt a szája, Harry tudta, hogy meg sem fog próbálni arrébb menni.

- Harry, most komolyan, ha rám fogsz élvezni, itt hagylak. – Egy kicsit mocorgott, de ez messze nem volt elég ahhoz, kiszabaduljon.

Harry nem bírta ki az önelégültséget ebben a rövid pillanatban. Louis mondhatta volna, hogy nem akarja Harryt, hogy nincs ideje rá, vagy bármi hasonló hülyeséget, amit mindig összehord. Azonban Harry száz százalékig biztos volt abban, hogy ha szemtől szembe állnak egymással, kizárt dolog, hogy Louis nemet mondjon.

Túl jó érzés volt, amikor megérintik egymást. Harrynek nem volt szüksége Louis-ra, de ez... Nem volt bolond. Imádta ezt.

Ajkait végigsimította Louis vállán, először csak lágyan. Aztán a nyakán, a haja alatt. Mint mindig, most is puha volt a bőre, az illata pedig csodálatos. Louis nem mondott semmit sem, miközben Harry végigvezette az ajkait a vállán és a nyakán. Az érzés, hogy ilyen közel volt, hogy a vízcseppek lefolytak a testükön...

- Harry – mondta végül Louis. – Mit csinálsz?

- Amit te nekem az előbb – motyogta.

- De szomorú voltál...

Nem emiatt volt. Nem! Louis nem volt elég buta, hogy azt gondolja, mindez csak azért volt, mert Harry feldúlt, ugye? Harry nem volt idióta. Így is imádta ezt az egészet.

- Most ezt akarom.

Louis nem tiltakozott, Harry pedig folytatta. Szája bejárta a fiú nyaka és válla minden centijét, puszilgatta és végighúzta a nyelvét a sima, nedves bőrön. Fogai egy rövid pillanatra hozzáértek Louis bal kulcscsontjához, mire a fiú hirtelen levegő után kapott, amitől Harry egész teste vibrálni kezdett. Nem bírta. A hangok, amiket ez a fiú akaratlanul is kiadott, egyszerűen elvették az eszét. Ha tudott volna, akkor a nap hátralévő részében pontosan itt maradna.

Viszont nem tudta nem megérinteni őt. Fizikailag képtelen volt rá. Kezei lecsúsztak Louis mellkasán, át a lapos hasán, egyre lejjebb... aztán ujjait a kemény farka köré kulcsolta. A bőre ott sima volt, és egy kicsit sötétebb, Louis pedig nem tiltakozott, csak engedte, hogy Harry a mellkasának szorítsa és simogassa. Nem sokkal később már mindketten egymásnak dőlve mozogtak. Harry beletemette az arcát Louis vállgödrébe, és amikor a fiú elélvezett, az egyenetlen, halk, édes levegővételei Harryt is újból átlökték a határon. Ennek az egésznek a forróságától letérdelt Louis elé, és lassan lenyalta a hasáról az élvezetét, miközben még mindig folyt rájuk a víz.

Ezzel pedig felállt, és kiszállt a zuhanyzóból.

*

Miközben Harry sétált haza, alig bírta mozgatni a lábait, és az egész testét elhasználtnak érezte. Louis nem jött ki a zuhanyzóból, Harry pedig felöltözött és lelépett. Nem volt hosszú az út hazáig, de a feje tele volt mindenféle gondolatokkal.

Az első a rettegés volt, hogy haza kell mennie. Nem tudta, mi vár rá, de már egy csomó nem fogadott hívást kapott mindkét szülőjétől. Nem állt készen, hogy beszéljen róla, de sehova máshova nem tudott menni. Megpróbált lassítani a léptein, és még kerülővel is ment egy másik utcán keresztül.

A második a zuhanyzóban történt események. Az intenzitás és az intimitás még mindig ott égett a bőrén. Egyértelműen átléptek egy határt, amit még eddig sose, és nem igazán tudta, mit jelentett. Nagy valószínűséggel semmit, Harry pedig csak drámaian túlgondolja az egészet. Louis úgysem fog változtatni az iskolában, pont, ahogy Harry sem.

Viszont a harmadik dolog, amin rágódott, miközben csigalassúsággal sétált, az Louis ajkainak az enyhe simítása a sajátján. Gyors volt, de akkor is megtörtént. Ennyi idő elteltével még mindig nem csókolóztak, és őszintén szólva Harry nem is vágyott rá. Mi értelme volt a csókolózásnak, ha olyan kibaszottul fantasztikus, amikor a testük egymáson mozog? Csak lelassítaná a dolgokat, és megszakítaná azt a kínzóan jó gyönyört. Szóval miért nem tudta kiverni a fejéből ezt az apró érintést? Még mindig érezte, ahogy Louis haja csiklandozza a homlokát.

A mai nap más volt. Egyértelműen.

A negyedik dolog az a tény volt, hogy Louis egyáltalán beengedte a házába. Már egy hete nem beszéltek, valamint nem is voltak barátok. Sőt, pont az ellentétje! De úgy tűnt, Louis-ban mégis volt egy kis tisztesség. És amúgy most tényleg megkérdezte, hogy Harry jól volt-e?

Végül muszáj volt ténylegesen haza indulnia. Szánakozva ment végig a kocsi feljárón, belül pedig rettentően félt. Tudta, mi lesz a történet; bocsánatkérés az anyjától, csend az apjától. Harry becsukta a bejárati ajtót maga mögött, lerúgta a cipőit, aztán elindult a lépcső felé. Talán be tudna menni észrevétlenül a szobájába.

- Szia. – Megállt az apja hangjára.

Felnézett, és meglátta a férfit a nappali és a konyha közötti ajtóban támaszkodni. Szomorúnak tűnt.

- Szia. – válaszolt halkan Harry.

Eltűnődött, hogy vajon most kiabálni fog-e vele, hogy elment, vagy az anyja előugrik valahonnan és elkezdi a szokásos drámázását.

Az apukája hangja viszont teljesen nyugodt volt.

- Hová mentél?

- Egy barátomhoz.

- Zaynhez?

Hát persze. – Aha.

- Az jó. Örülök, hogy vannak barátaid.

Ja, körülbelül egy.

A férfi lenézett a földre. – Anyukád is egy barátjánál lesz. Holnapig, vagy holnap utánig. Gondoltam szólok.

Harry megvonta vállát. – Oké... Jóéjszakát, apa.

- Jó éjt, fiam.

Az apja visszament a konyhába, Harry lábai pedig szinte maguktól mozogtak, amikor felment a szobájába és bebújt a takaró alá.

*

Hétfőn Harry furcsa érzéssel ment iskolába. Nem kellett sietnie, hogy minél előbb kiérjen a házból, mielőtt a szülei megjelennek, mivel az apja már elment dolgozni, az anyja pedig nyilván még nem volt otthon. Sikerült rendesen megreggeliznie és normális ruhába felöltöznie, ami nem melegítő és pulcsi. Furcsa volt, hogy a szülei a szokásosnál is rosszabbak voltak, viszont mégis hirtelen olyan volt, mintha végre fel tudott volna lélegezni. Így, hogy nem voltak otthon, nem kellett lábujjhegyen járkálnia. Nem szeretett egyedül lenni, de ez mégis jobb alternatívának tűnt. Rossz érzés volt bevallani, de örült, hogy az anyja nem volt otthon. A tegnapi nap eseményei még mindig égetővasként perzselték meg, valahányszor hagyta, hogy felszínre törjenek. Szerencsére, voltak azért más emlékek is, amik ott játszadoztak a fejében.

Természetesen Louis. Miért járt rajta az esze?

Harry a matek terem előtt találkozott Zaynnel. A fiú szokásos módon szűk, fekete farmert és egy akcióhőst ábrázoló pólót viselt, válláról pedig flaneling lógott, ami felfedte az figurát és a bőr karkötőket a csuklóján. Mindig is jó volt a stílusa, és végre valahára Harrynek nem kellett teljesen alkalmatlannak érezni magát a saját melegítője és edzős meze miatt. Ma kék farmert viselt egy fehér pólóval, ami nem volt összepiszkolva földdel.

- Jól nézel ki – biccentett felé Zayn, amint odaért hozzá.

- Köszi – Felelte, miközben végignézett a folyosón.

Nem volt benne egészen biztos, hogy kit is kereset a diákok között, Jasmine-t vagy Louis-t. Valamelyiküket. Vagy Louis-t. Ezt a gondolatot pedig inkább elhessegette, pont, mint egész reggel.

- Mit csináltál tegnap? – kérdezte Zayn, Harry pedig nem bírta ki; beszélni akart Louis-ról.

- Elmentem... hozzá. És együtt lógtunk.

- Együtt lógtatok? - vonta fel a szemöldökét a barátja.

- Szexeltünk. – nézett le a földre Harry. – Sokat.

Zayn ennek hallatán elmosolyodott. – Jó volt, mi?

Nem igazán tudta, hogy erre mit is feleljen. Igen, a szex... hihetetlen volt. Csodálatos, mint mindig, de voltak új dolgok is, amik elvették az eszét. Például a zuhanyzós szex. És a lassú szex az ágyon. Ja, és az, hogy Louis leszopta. És ahogy az ajkai hozzáértek az sajátjához...

Idegesség kezdett szétáradni a gyomrában. – Furcsa, hogy mindig rajta gondolkodom?

- Ő a fiúd – vont vállat Zayn. – Nem furcsa.

Harry az osztálytársaira pillantott, akik pár méterre álltak tőlük, és várakoztak, hogy őket is beengedjék a terembe.

- De nem az – vonta össze a szemöldökét. – Meg nem is akarom, hogy az legyen. Csak le szoktunk feküdni.

Zayn barna szemei szokásosan is mindentudóak voltak. – Hát persze.

- Hagyd abba! – ütötte karon a barátját.

A beszélgetésük azonban véget is ért, ahogy megérkezett a tanár.

Mire vége lett az iskolának, következett is az edzés. Harry a vágyakozás érzésével küzdött. Aznap még nem látta Louis-t, de Harryben egy édes, szirupos zselé folyton az epres samponra, a fiú aranybarna bőrére, és arra a lenyűgöző érzése emlékeztette, ahogy hátulról a nyakába temette az arcát. Vajon Louis is ezen gondolkodott? Vajon később át akart menni, és megismételni az egészet?

A legelső dolog, amit észrevett a fiún az a haja volt. Felfelé volt belőve, ami kihangsúlyozta az arca vonásait; sima homlok, egyenes orr, mérges, mégis szépen ívelt szemöldök, éles arccsont... Az edzés felszerelése alatt garbót viselt. Harry még sosem látta rajta, de egy szigorúan tárgyilagos része elgondolkodott, hogy vajon miért nem hord mindig ilyet.

- Te – Louis hozzá beszélt. Harry éppen hogy csak odaért a pályára Eddel, Liammel és Olival, de a fiú szemei egyedül rá voltak szegeződve. Oli füttyentett egyet, és mindhárman elmentek, miközben Louis nagy léptekkel haladt Harry felé. Szemei kékek voltak, de vörös lángoktól ragyogtak. – Megbeszélés! Most.

Odakiabált a fiúknak, hogy bemelegítés gyanánt fussanak pár kört, aztán belemarkolt Harry edzős kabátjába, amire ő csak a szemeit forgatta, de ennek ellenére készségesen hagyta magát a pálya szélére ráncigálni. Leginkább azért, mert Louis arca elvonta a figyelmét.

- Most meg mi van? – kérdezte, de nem tudta elszakítani a szemeit Louis éles arccsontjától.

Mérges volt, szemei pedig tele voltak küzdelemmel, de Harry képtelen volt hasonló érzésekre. Egyedül vágyat érzett.

- Mi az, hogy „mi van"? – felelte sziszegve Louis. Aztán bele próbált ütni Harry mellkasába, amit alig tudott kikerülni. Louis meg akarta ütni. Harry viszont csak bele akarta temeti az arcát a nyakába, és folytatni a dolgokat onnan, ahol tegnap abbahagyták.

Azonban látszólag Louis nem. Szokásos módos mérges volt. Lecipzárazta a saját kabátját, elhúzta a garbója nyakát, és megvetően fújtatni kezdett, ami elég ideig elvonta Harry figyelmét az arcáról, hogy megértse a fiú nemtetszésének okát.

Egy kicsit meglepődött amiatt, amit Louis mutatott, de ez rendíthetetlenül el lett temetve a legmelegebb, legfájdalmasabb, legfélelmetesebb, legcsodálatosabb érzéssel, amit valaha érzett. Keze saját magától nyúlt ki, hogy ujjbegyeivel megérintse a lila és sötétvörös foltokat Louis bőrén. Pont ott... egy centivel az állkapcsa alatt. Hüvelyujját óvatosan odanyomta a bőréhez, és érezte Louis vérének melegségét, lüktetését.

Louis lecsapta a kezét.

- Akkora egy pöcs vagy! – mondta egyértelműen megrémülve. – Fel tudod fogni, hogy mennyire megterhelő volt ez egész nap? Na ezért ne csináljunk ilyeneket.

- Milyeneket?

Louis hezitált egy kicsit, de aztán egyenesen Harry szemeibe nézve folytatta.

- Csókok és egyéb dolgok. Benned nem lehet megbízni! Már akkor rá kellett volna jönnöm, hogy valami hülyeséget fogsz művelni, amint beszálltál a zuhanyzóba. Mi van, ha valaki meglátja?

Harry visszameredt rá, és egy kicsit mérges lett az állítása miatt, miszerint a szexüknek valaha is köze volt bármi máshoz... a tiszta élvezeten kívül. Ezt a részt figyelmen kívül hagyta, és azt is, hogy Louis röviden a csókolózásról beszélt. Közben végre visszatért az agya, száját pedig olyan megjegyzések hagyták el, amik tudta, hogy felidegesítik majd az előtte álló csapattársát.

- Mi van, ha csak meg akartalak jelölni?

- Ja oké! Hm, úgy érzem, keresztül akarok menni rajtad egy autóval... szóval, meg kéne tennem? – Louis úgy nézett ki, mintha mindjárt felemelkedne a földről. – Kedves voltam veled tegnap, de te mégis bosszút álltál és belenyomtad a bőrömbe a kibaszott fogaidat. Te hálátlan fasz, lenyeltem neked!

Harry megint figyelmen kívül hagyta Louis szavainak nagy részét, és csak azokra figyelt, amik tetszettek neki.

- Tudom – vigyorgott az emlékekkel a fejében. – Nevetségesen szexi volt.

Úgy tűnt, a keze nem tudott lent maradni, és újra Louis nyaka felé nyúlt. De a fiú hátralépett egyet, szemeivel mérgesen nézte Harry kezét, aztán az arcát.

- Hihetetlen vagy.

Te is.

Harry a fejében egyből megölte ezt a gondolatot.

- Az hihetetlen, hogy hányszor húztál félre foci közben, hogy megfenyegess. – Mióta is beszélgettek? Tíz perce? A fiúk nem kezdték már unni a bemelegítést?

- Ha nem késztetnél arra, hogy meg akarjalak ölni, akkor nem kéne.

Harry elmosolyodott, amikor eszébe jutott valami. Louis szerette ezt. Szeretett beszélni, kiabálni, valamint azt is, ha igaza van. Szerette közölni Harryvel, ha neki nincs igaza. Harry pedig általában utálta ezt, de nézni, ahogy bátor tekintettel, éles arccsonttal, és lila foltokkal a bőrén veszekedett, ínycsiklandozó volt. Harry úgy érezte magát, mint Pavlov egyik kutyája, mert szinte nyáladzott Louis szavai miatt.

- Szerintem pedig tetszik neked.

- Nem... Mi a faszt csinálsz?

Harrynek fogalma sem volt arról, hogy mit tesz, de úgy tűnt, elfelejtette, hogy emberek között voltak. Keze Louis hátára tapadt, alhasuk egymásnak nyomódott, és az egyetlen probléma a ruhák voltak kettejük között.

Ez csak egy pillanatig tartott, amíg Louis el nem lökte a mellkasánál. Ő egyértelműen nem feledkezett meg az iskoláról, a focicsapatról, és az általános környezetről.

- Harry!

Harry agya még mindig nem kapcsolt vissza.

- Nagyon dögösen nézel ki ebben a felsőben. Az arccsontod... Amikor beszélsz, majdnem ugyanúgy néz ki, mint amikor leszoptál. – Közelebb akart lenni, így a lábai már mozdultak is, viszont Louis a hasára tette a kezét, hogy megakadályozza. Ez egyszerre volt élvezetes és fájdalmas.

- Le akarsz bukni, vagy mi? Halálvágyad van? Mert ha felfedsz minket, meg fogok bizonyosodni róla, hogy már tizenkilenc éves korod előtt a sírban végezd!

- Hányszor ígérted már meg, hogy véget vetsz az életemnek? Szerintem inkább meghalok...

- Szia, Louis!

Hideg. A decemberi fagyos időjárás hirtelen bosszúval tért vissza. Harry az eddigi kellemesség helyett már csak jéghideg nyilakat és tüskéket érzett. Louis is megfordult vele, hogy mindketten a néhány méterrel odébb álló Jasmine-re nézzenek.

- Ó, Harry – mondta, és a neve nagyon aljasnak hangzott a szájából. – Nem tudtam, hogy barátok vagytok.

A kéz - Louis keze - ami eddig Harry hasán volt, lecsúszott onnan.

- Nem vagyunk – mondta Louis.

Harry nem bírta ki. Mielőtt újra megszólalt volna lány, idegesen odaköpte a szavakat: - Rohadj meg, Jasmine!

A kifestett szemöldökei felemelkedtek, kezeit pedig keresztbetette a vastag télikabátja előtt.

- Váó, kedves.

Szinte vicces volt, ahogy eljátszotta, hogy nem ezt várta.

- Nem érdemled meg. Szörnyű ember vagy!

- Harry!

Elszakította a tekintetét az egykori barátja mogorva arcáról, és látta, hogy Louis szemei tele voltak rémülettel. Őszintén meglepettnek tűnt, de ezt a lánynak irányított finomkodása kiegyenlítette.

- Mindegy... Mit csinálsz itt?

Harrynek ezen nem is kellet gondolkodnia. Pontosan tudta a választ.

- Láttalak, szóval gondoltam ide jövök köszönni – húzta édes mosolyra az ajkait.

Flörtölt. Harry meg sem tudja számolni, hányszor szólt ez neki, mielőtt egy pár lettek. Valamikor még azt gondolta, hogy édes, de ma márt tudta, hogy tele van méreggel.

- Ja – mosolygott Louis.

Mosolygott. És amikor Louis Tomlinson mosolygott, az mindig elbűvölő és gyönyörű volt. Harry pedig úgy érezte, hogy... meg fog halni. Ez nem volt... helyes. Inkább beteges.

- Hát neki nincs ideje beszélgetni– markolt bele Louis kabátjába. – Edzésünk van!

El kellett vinnie innen. El a lánytól, a kígyó szemeitől és szavaitól. De Louis lelökte magáról a kezeit.

- Bunkó.

Komolyan ő beszél a modorról? Ugyan már!

- Nem érdemel többet! – mondta, egyenesen a fiú szemébe nézve.

Azt kívánta, bárcsak mondhatott volna többet, bárcsak elmondhatta volna Louis-nak, milyen személy is lakozik valójában a vattacukor maszk alatt, amivel el akarja csábítani.

- Nem kéne így beszélned velem – Jasmine hangja határozott és kőkemény volt, Harry pedig majdnem megbánta a saját szavait, amikor a lány folytatta. – Ennél több eszed van, Harry!

Hányinger, félelem, és düh kavargott benne, amikor megszólalt:

- Konkrétan egy söpredék vagy ezen a földön.

Nem tudott ott maradni. Egyszerűen nem. Elsétált, még ha ez azt is jelentette, hogy Jasmine karmai közt hagyja a fociedzést és Louis-t. Öt lépést sem tett meg, amikor megérezte a fiú kezeit magán, hogy megállítsa. De függetlenül attól, hogy Louis volt az, aki megfogta, Harry egy másodpercig sem bírta tovább. Ha mégis, akkor tuti meghalt volna. Szóval ösztönösen megfordult, és kezével mellkason lökte Louis-t, amitől azonnal a hátraesett, de egy pillanat alatt, dühösen fel is kelt a földről.

- Neked meg mi bajod van?! – kiabálta.

Harry bemutatott neki, majd futólépésben elindult az öltöző felé, ahol Jasmine már nem érheti el. Szerencsére bent minden üres volt, úgyhogy leült a legközelebbi padra. A lábai folyamatosan ugráltak, kezei pedig remegtek. Idegességében felkapta a padon lévő kulacsát és elhajította, mire lejött a kupakja, a víz pedig a helység sarkában úgy folyt ki belőle, mit a vér. Nézte, de azon gondolkodott, vajon Louis még mindig Jasmine-nel beszélget-e. Próbálta vigasztalni? Úgy mosolyogott rá?

Szörnyen zavaró volt hallani, hogy Louis megvédte őt. Az első része a dolognak hülyeség volt. Louis Harryvel szexel, és egy normális világban őt védené meg, nem Jasmine-t. De ez felszínes volt, és Harry próbált nem gondolni erre.

A második része, hogy Louis nem tudta, ők ketten többé miért nem voltak barátok. Mert Harry meleg volt, Jasmine pedig ezt fel akarta használni ellene. Harry nem tett úgy, mintha tudná, hogy Louis melegnek gondolja-e magát, abban viszont kételkedett, hogy a fiú jóban lenne olyasvalakivel, aki képes szimpla szórakozásból valaki ellen fordítani a saját szexualitását. Ha Jasmine megtette a legjobb barátjával, aki állítólag a szerelme volt, akkor miért ne tenné meg Louis-val is ugyanolyan könnyen? Harry pedig nem kívánta senkinek az érzést, amin keresztülment az elmúlt hónapokban. Még a legrosszabb barátjának sem.

Végül pedig a harmadik része az aggodalmának az volt, hogy amióta csak ismerte Louis-t, utálta. Verbálisan és fizikálisan is veszekedtek, kötekedtek egymással, és néha még a másik halálát is kívánták. Jasmine volt Harry legjobb barátja, és a barátnő féléje. Mégis, jobban bízott Louis Tomlinsonban, mint Jasmine-ben valaha is fog újra.

Később rájött, milyen hülyén viselkedett ott a focipályánál. Kint voltak a szabadban, ahol mindenki láthatta őket, Jasmine-t is beleértve, Harry mégis nem valami platóian érintette meg Louis-t. Miért tette? Louis is biztos ezen tűnődött, de akkor csak az élvezetre tudott gondolni, amit akkor érez, amikor megérinti a fiút. Ennek ellenére átgondolatlan és hülyeség volt. Valahogy viszont mégis úgy tűnt, hogy Louis átitatta a félelmét.

Louis-nak nem állt szándékában az úgynevezett kapcsolatukat a nyilvánosság elé tárni. Harrynek sem. Ezért nem volt jó ötlet a szabadban ilyennek kitenni a fiút. Louis szeretett dugni a Roverben, és a szobájában, talán még egymásnak dörgölőzni is az egyik szekrénynél az öltözőben, ez pedig tökéletes volt. Harrynek nem volt szüksége semmi másra tőle. De... egyre jobban úgy tűnt, hogy ahhoz hogy jól érezze magát, szüksége volt Louis-ra. A baj az volt, hogy Louis valószínűleg megint utálta, bármit is jelentsen a korábbi Harry iránti érzéseihez képest.

El sem kell mondani, mennyire bánta, hogy ellökte őt a pályánál.

*

Az Edző mérges volt, amiért Harry az edzés közepén lelépett, de az semmi nem volt ahhoz képest, milyen mérges volt, hogy Louis másnap még csak meg sem jelent. Aznap reggel Harry kapott egy üzenetet a fiútól, amiben leírta, hogy nem fog menni. Erre csak simán pár kérdőjellel válaszolt, mivel Louis nem is érdemelt többet.

- Mi van a fiúkkal mostanság? – kérdezte Abrahams Edző, miközben a többiek éppen a védést gyakorolták. Harry vagy öt percig folyamatosan káromkodott, mire sikerült lenyugodnia, amikor a fiúk közölték, hogy Louis el sem jött.

Természetesen ez nyugtalanította Harryt. Nem akarta bevallani, de eltűnődött, hogy vajon a tegnapi viselkedése lehetett-e ennek az oka. Egy része szerint nem, hiszen már annyiszor veszekedett Louis-val, hogy meg sem tudta számolni, és még sosem végződött úgy, hogy a fiú kihagyta volna az edzést. Sőt, pont az ellenkezője volt a szokása, mivel a következő edzésen mindig sátáni diktátor lett belőle, hogy megbüntesse. Harrynek bűntudata volt. Furdalta a lelkiismeret, hogy feldühítette a dolog, és nagyon zavarta, hogy Jasmine ilyen könnyen hatással volt rá. A lány állt nyerésre. Harrynek erősebbnek kellett lennie.

- Hogy érti? – kérdezte, és Edzőre nézett, aki épp akkor fonta keresztbe a karját.

A szél tépkedte mindannyiuk ruháját, és az angliai decembert ismerve nemsokára elered majd az eső. Harry örült a vastag focis felszerelésének, és a nadrágja alatt lévő aláöltözőnek.

Az Edző erre csak kitárta a karjait.

- Azt hittem, jobbak lesztek! Tök úgy nézett ki. Louis még passzol is neked néha. De te tegnap mérgedben elrohantál, Tommo meg életében először el sem jött!

Harry vállat vont. – Mit mondhatnék? Kicsit túlzásba viszi.

- Nem érdekel, Harry? – húzta össze a szemeit a férfi.

- Miért érdekelne ő?

- Akkor a csapat.

- Érdekel a csapat! – A hangja magasabb volt a vártnál, és érezte, hogy néhány csapattársa rápillant, pedig jó pár méterrel távolabb állt tőlük. Vett egy mély lélegzetet, és keresztbe fonta a karját Abrahams Edző előtt. – Érdekel. Már fél éve folyton tervezgetem, hogy milyen gyakorlatokat csináljunk. Még akkor is, amikor Tomlinson aláás a saját edzéseimen, mindent megteszek, amiben segíteni tudok. Nem az én hibám, hogy ő nem tud együttműködni másokkal.

- Tudom, hogy igyekszel, és azt is, hogy ő is. Viszont külön-külön. Ha a következő félévben meg akarjuk nyerni a bajnokságot, együtt kell dolgoznotok!

Harry megrázta a fejét. Amikor szexről van szó, könnyű volt meggyőzni Louis-t, hogy azt csinálják, amit akart. Amikor meg a fociról, akkor olyan volt, mintha falnak beszélne.

- Ezt neki is mondja el.

- Már egy csomószor próbáltam.

- Akkor lehet, hogy ez a baj.

Edző ezt nem vette be.

- Styles. Amint rájöttök, hogy mindkettőtöknek fejlődnie kell, sokkal előrébb fogunk tartani, mint most!

Harry a csapattársaira nézett, akik az egyik kapunál álltak. Ed rúgott egy szögletet, amit Liam könnyedén ki is védett, mielőtt Jonah belefejelhetett volna. Ennyi. Visszarúgták a labdát Ednek, hogy megpróbálja még egyszer.

- Rendben. – motyogta Harry. – Megpróbálok fejlődni. – Még akkor is, ha a probléma egyértelműen Louis volt.

Abrahams Edző meg volt elégedve a válaszával, és visszaengedte a többiekhez. Habár az esze máshol járt, a teste így is pontosan tudta, mit csináljon a pályán. Minden könnyű volt. A lába hezitálás nélkül tudta, hogyan mozgassa a labdát balról jobbra, szemei pedig olyan tisztán átlátták a pályát, mint a röntgen. Nagyon egyszerű volt, mégsem tűnt helyesnek. Louis nem kiabált, és nem kötekedett vele azért, amit éppen csinált. Lehet, hogy ezt a csapat többi része is érezte. Harry azt hitte, jó lesz, hogy nem kell foglalkoznia a fiúval, de egyszerűen csak akkor is furcsa volt.

Szerencsére Louis eljött a péntek reggeli edzésre. Még csak Harry felé sem pillantott, de legalább megbizonyosodhatott róla, hogy nincs semmi baja. Egy kicsit kíváncsi volt, hogy vajon hol lehetett tegnap, bár nem mintha ő maga nem lógott volna már az iskolából, csak hogy ágyban maradhasson. Louis nem mondta el, Harry pedig nem kérdezte. Nem beszéltek egymással.

Eltelt a hétvége, és hirtelen már csak egy hét maradt a téli szünetig. Ezekben a napokban Louis nem kereste, és Harry sem próbált beszélni vele. Az anyukája pénteken hazaért, de alig állt vele szóba, és csak a szobájában bujkált. Nem állt készen, hogy beszéljen vele, a nő pedig eljárkált ebédelni és vacsorázni, miközben Harry az egész vasárnapot Zaynnél töltötte. Hétfőn még mindig tele volt a nagy adag Malik család által készített vacsorától, és úgy tűnt, Zayn is hasonlóan érzett, amikor ebédnél egy darab almával a kezében összenéztek egymással.

Természetesen látta Louis-t az órákon és fociedzésen. Az emlékek az előző alkalomról a fiú házában folyamatosan ott táncoltak a fejében, de ahogy telt a hét, ezek szépen lassan eltűntek, és átvette a helyüket a bűntudat és a rettegés. Louis ismét nem volt valami boldog Harry kiszámíthatatlan viselkedése, és fizikai támadása miatt. Ráadásul, annak ellenére, hogy Jasmine már nem írogatott neki, még mindig ott leselkedett az iskola minden sarkában. Azonban ez volt az utolsó hét a szünet előtt, úgyhogy Harrynek már nem kellett sokáig aggódnia, hogy minden nap látja őt az iskolában. Noha ez a teher lekerült a válláról, két hetet akkor is otthon kell majd töltenie. A szíve mélyén remélte, hogy a szülei dolgozni fognak.

Mire vége lett az utolsó tanítási napnak, már lassan két hete történt, hogy Harry Louis-nál volt, hogy lefeküdtek, hogy egyáltalán megérintették egymást. Harry nem gondolt állandóan a szexre, viszont Louis-ra igen. Az egész őszi időszakban valamilyen formában folyamatosan rajta járt az esze. Még mindig mardosta a bűntudat, és a szerdai veszekedésük óta a megbánás is jelen volt, de biztos volt benne, ha Louis írna neki, vagy beszélnének, akkor ezeket az érzéseket fel tudná váltani újakkal és igaziakkal. De Harry nem tudta rávenni magát, hogy felkeresse a fiút. Az túl szánalmas lenne. És mi van, ha Louis elküldené? Egyszer már megkérte Louis-t, hogy legyen ott neki, de Louis már egy hete nem akarja őt látni.

Péntek este Harry szülei elmentek otthonról, és hagytak egy cetlit a hűtőn, hogy vacsorázni mentek. Harry most az egyszer örült. Vasárnap reggel óta nem igazán beszélgetett az anyjával, de nem is akart. Persze egy kicsit rosszul esett neki, amiért már azelőtt elmentek, hogy hazaért volna az iskolából, de ennek eredményeképp megkönnyebbül. Végül a kanapén kötött ki egy adag maradék spagettivel a Tupperware-ből, és a közösségi médián nézte, ahogy a diákok sokkal jobban szórakoznak, mint ő. Liam posztolt egy videót otthonról, amiben ő és a barátnője, Sophia látszólag együtt lógnak. Őszintén szólva, Harry könnyedén átmehetett volna, és tárt karokkal fogadták volna, de valami mégis megállította.

Annak ellenére, hogy magányos volt, nem volt kedve. Egyáltalán mit csinálna ott? Beszélgetne a csajokról és inna? Nem akart inni, és nem akart csajokról beszélgetni. Louis-val akart beszélgetni, de nem úgy tűnt, mintha ő ott lenne Liaméknél. Harry átnézte a posztokat és videókat, amiket az ott lévő emberek raktak ki, de egyiken sem volt megjelölve a srác, akit a leginkább látni akart. Mit csinálhatott Louis Tomlinson péntek este? Filmes estét tartott a nagy családjával? Bebújt a puha takarója alá, és Grease-t nézett a DVD-n? Vagy talán más barátokkal volt. Azzal a szőke sráccal, akivel mindig együtt volt - Niall - és most éppen szórakoznak, és valószínűleg nem gondol Harryre.

Atyaég, Harry mit meg nem tett volna, hogy bebújjon Louis takarója alá és ott maradjon! Egy pár órára? Az éjszakára?

Harry hideg árnyékokat képzelve, és a ház körül bujkáló szellemeken gondolkodva felnézett a plafonra. Mit csinált Louis? Mit tett, amikor minden más szar volt? Neki is az volt? Vagy minden egyes nap csak napsugár, szivárvány és foci volt? Nos, valami biztos rossz volt, amikor azon a napon nem jött el edzésre. Senkinek nem volt tökéletes élete. Még a foci sem tudott többé tökéletes lenni Louis-nak. Hiszen isten szerelmére, Harry a társkapitánya volt!

A foci gondolatára Harry felállt a kanapéról. Ha volt valami Louis Tomlinsonon kívül, ami által nem gondolt azokra a dolgokra, amikre nem akart, akkor az a foci. Lehet, hogy ezzel Louis is így volt. Lehet, hogy ő is úgy töltötte a péntek estéit, hogy próbált nem gondolni dolgokra. Lehet... csak lehet, hogy ő is kint volt a pályán.

Harry gyorsan belebújt egy pár sportcipőbe, aztán felvett egy sapkát és kabátot, és már kint is volt a házból. Sötét volt, egyedül az utcalámpák világítottak köröket a járdára, a hideg pedig keresztülvágott a nadrágján, miközben az iskola felé tartott. Ezen a télen még nem esett a hó, de olyan volt, mintha az eső most már bármelyik napon megkristályosodhatna. Bárcsak húzott volna kesztyűt.

Az iskola parkolója üres volt, és csendben keresztülment rajta. A sötétség egy kicsit félelmetes volt, de nem messze már látta a focipályát, amin a zöld fű világosabb és barátságosabb volt. Ahogy egyre közelebb ment, elkezdett hallani valami ritmikus, tompa hangot.

Megkerülte a lelátókat, és majdnem elmosolyodott a látványtól. Ott volt Louis Tomlinson. Hogy tippelhetett Harry ilyen jól? Tudta, hogy a foci volt a fiú életének magja, de péntek este? Talán csak ő is ugyanolyan zűrzavarosnak érezte magát, mint ahogy néha Harry is. Talán szüksége volt a foci csendes nyugalmára, hogy beburkolja és megóvja.

Louis egy labdával dekázott a lábfején és a térdén. Könnyed és gyakorlott mozdulatok voltak, mint aki már millió éve ezt csinálta. Kék sapkában volt, amiből itt-ott belelógott a szemébe a karamellbarna haja. Vastag pulóvert és melegítőt viselt, pont, mint bármelyik fociedzésen. Lehet, nem is azért volt itt, hogy kitisztítsa a fejét, hanem hogy eddzen. Végül is megszállottja volt.

- Mit csinálsz? – kérdezte Harry a hideg füvön állva, ezzel bejelentve a jelenlétét.

Louis egyből összerezzent, kétségtelenül meglepte, hogy valaki megszólalt mögötte, amikor azt hitte egyes egyedül van a sötétben. A labda leesett a földre, majd elgurult. Amikor felnézett, és meglátta Harryt felsóhajtott, de nem tűnt teljesen meglepettnek. Harry nem tudta, hogy ez mit jelentett.

- Neked minek tűnik, Harold? – válaszolt Louis fújtatva, Harry pedig szorgalmasan feljegyezte magának a becenevet. Louis még soha nem hívta így ezelőtt. Remélte, ez azt jelenti, hogy a fiú már nem annyira mérges rá.

Közelebb ment, miközben újra megszólalt.

- Nem tudom. Mégis inkább magányosnak tűnsz.

- Mondja ezt az, aki péntek este az iskola körül mászkál.

- Sétáltam. Hogy kitisztítsam a fejem. – Vagy valami ilyesmi. Nem vallaná be, hogy aktívan Louis-t kereste.

- Nem tudtam, hogy van benne bármi is.

Harry odament a labdához, ami elgurult Louis-tól.

- Te komolyan nem tudsz úgy beszélgetni, hogy ne sértsd meg az embereket, igaz? – kezdett el dekázni a lábfején.

- Nehéz – kezdte Louis, és a hangja idegesnek tűnt. Harry nem nézett el a labdáról. – Kedvesnek lennem veled, főleg, hogy az utóbbi időben észre sem vettél, és a semmiből letámadtál.

Persze a fiúnak igaza volt. Harry nem akart erről beszélni, hanem inkább új emlékeket szerezni ezek helyett. Érezte újra előjönni a bűntudatot, de folyamatosan csak dekázott, és nem nézett Louis-ra. A labda háromszor pattant a lábán, mire észrevette, hogy Louis odament mellé. Erőteljesen belerúgott a labdába, amitől Harry lábától a pálya másik oldalában lévő sötétségbe repült. Harry hátralépett párat, mert meglepődött Louis hirtelen kitörésén.

- Múlt héten majdnem megfojtottál, mikor azzal a lánnyal beszéltem! – kiabálta.

- Nem fojtottalak meg – védekezett, de tudta, hogy ez hazugság. Utálta, amikor Louis kiabált vele, de lehetetlen volt nem viszonozni ugyanúgy. – Nem támadtalak le szerdán. – Még egy hazugság. – Ki voltam akadva. – Na, ez már igaz. És most, hogy már nem hazudott, nem bírta ki, hogy ne mondja el a többi igazságot is, ami múlt héten szinte felemésztette. – Hát nem érted, hogy ő csak akkor van ott, amikor én is? Akkor köszön neked, amikor ott vagyok, akkor dumált veled szerdán, amikor ott voltam!

Louis megállt, és összezavarodott arccal Harryre meredt.

- Várj, mikor köszönt nekem? Mi a tökömről beszélsz?

- A folyosón? – vonta össze a szemöldökét. – Amikor telefonáltál? Amikor nagyban flörtöltél azzal a sráccal, miután visszaadtad a felsőm. – Azzal a kibaszott Greg gyerekkel. Meg amúgy is, ki a fasz volt?

- Nem flörtöltem.

- Nem érdekel – morogta.

A fontos Jasmine volt, és a tény, hogy egyértelműen kihasználta Louis-t. Nem volt nehéz elhinni, hogy a srác, akivel Harry szexel, belekerült a homofób drámájába. – Figyelj. Csak azért csinálja, mert ez a szokása. Nem veled kedves, csak engem akar megszerezni.

Louis rámeredt. Egy másodperce csak csendben volt, kék szemeibe pedig kétséget és hitetlenséget lehetett látni.

- Féltékeny vagy?

Jézus Mária. Ez a srác mennyire lehet beképzelt? Nem szólt minden róla. Jó, oké, Harry sokat foglalkozott Louis-val, de nem ebben a percben. Plusz Harry tudta, a fiút az idő nagy részében csak a saját dolga érdekelte. De te jó ég, komolyan nem fogta fel, hogy Harry éppen egy fontos üzenetet próbált átadni?

Igyekezett komoly hangon beszélni, hogy Louis megértse.

- Nem, nem vagyok. Hiszed vagy sem, csak óvni akarlak.

Louis felhúzta a szemöldökét.

- Tessék?

Harry teste frusztráltan megfeszült. Nem akart belemenni a részletekbe Jasmine-ről, de Louis-t egyértelműen képtelenség volt meggyőzni. Meglehetősen sokat változott a kapcsolatuk, amióta először találkoztak, de közelében sem voltak annak, hogy megbízzanak a másikban.

Felsóhajtott. Mi mást mondhatna?

- Ő... Jasmine nem kedves, jó?

Úgy tűnt, Louis egy kicsit kényelmetlenül érzi magát, és megvakarta a tarkóját, ahogy elnézett Harry heves tekintetétől.

- Nem tudom, mi történt köztetek, de velem tök kedves.

Basszus! Harry furcsán kétségbeesetten meg akarta értetni vele a dolgot, és nagyon utálta ezt az érzést.

- Nem az Louis! Én mondom! Lehet, hogy utálsz, de soha nem hazudtam neked. – Nos. – Hacsak az nem egy szívatás volt, vagy hogy megalázzalak. – Louis szemei ellenszenvesek voltak. – De az igazat mondom, Louis! Ne barátkozz vele. Ő egy utálatos ember. Nem fogom elmondani, miért, mert nem vagyunk haverok és nem tartozok neked semmivel sem, de ne bízz benne!

A szenvedélyes beszéde közben odasétált Louis-hoz, és a vállára tette a kezét. Kérlek. Érts meg ennek az egésznek a súlyát. Kérlek! – gondolta.

Louis fejcsóválva elhajolt.

- Ez nagyon furcsa. – Harry egy pillanatra csalódott lett a kudarctól, de aztán a fiú újra megszólalt, közben dobálta a kezeit, és kegyetlenség csillogott a szemében, amikor megfordult. – Tudod te mennyire, bonyolult vagy? Kibaszottul furcsa vagy, és titkolózol, és dühkezelési problémáid vannak, és szörnyen idegesítő vagy...

- Mire akarsz ezzel kilyukadni? – Harry tudta, hogy ezek mind igazak voltak, de nem szerette hallani, hogy Louis csak úgy sértegeti.

- ...és napi szinten hülyét kapok tőled, és nem is értem, hogy jelenleg miért hallgatom a szövegelésedet! – Megint megfordult. Az arca tele volt zavarodottsággal és idegességgel, de a szemei látszólag kerestek valamit Harryében, mintha tényleg próbálta volna megérteni. – Miért kéne megbíznom benned? Nem randiztál vele, vagy ilyesmi?

Harry gyomra megremegett, mellkasa pedig zihálni kezdett, ahogy belenézett Louis kék szemeibe.

- Pontosan ezért nem kéne.

A fiú megrázta a fejét, végigsimított az arcán, elmotyogta, hogy ez milyen nevetséges, aztán lefeküdt a fűbe, és a tenyerébe temette az arcát.

Harry némán figyelte őt, ahogy a hasa minden légvételével megemelkedik. Nem tudta, hogy meg fogja-e fogadni a tanácsát, de ennek a beszélgetésnek egyértelműen vége volt. És az elhangzottak közben Harry képtelen volt nem meghallani, hogy Louis úgy érezte, hülyét kap Harrytől. Minden nap. Ennek... jónak kellett lennie. Ugye? Legalább azt jelentette, hogy miközben Harry Louis-n mereng, ő is rajta gondolkodik.

Lassan leült a másik fiú mellé a fűbe. Pár percig csendben voltak, Harry pedig úgy gondolta, Louis éppen próbálja feldolgozni a beszélgetést. Nem ment arrébb, amikor Harry elhelyezkedett mellette, szóval ezt úgy vette, hogy Louis nem fog elrohanni. Egy perc múlva Louis elvette a kezeit az arcáról és felállt. Nem ment el. Harry a cipőit nézve elmosolyodott.

- Az ember azt hinné, hogy mostanra már halott lennék, tekintve, hogy hányszor fenyegettél meg, hogy megölsz. Nem hiszem, hogy én ezzel fenyegettelek volna. Még.

- Igen, lehet, az lennél – morogta Louis.

- Lehet.

- Valószínűleg csak meg kéne ölnöm téged, mielőtt eltemetsz valahol – grimaszolt. Nem tűnt boldognak emiatt. – Keresztül mehetnék rajtad egy kocsival, vagy hátba szúrhatnálak, amikor nem figyelsz. Vagy lelőlek.

- Mégis honnan szednél fegyvert?

- Ott a pont, Styles – Felnézett, és ezen az estén most először nem volt körültekintés az arcán, amikor ránézett Harryre. Nyugodtabbak tűnt. – Akkor mit kéne tennem?

- Lökj ki a vonat elé?

- Hmm, nem. Valószínűleg túlélnéd. Aztán újra feltámadnál, mint egy idegesítő, kibaszott szellem, és életem végéig kísértenél. Egy Charlie Sheent is magaddal rántanál, ugye?

Harry felvonta a szemöldökét, és meglepődött, hogy tudta, mire utal Louis.

- Anger Management?

- Arra van neked szükséged. – Megint komoly volt a hangja, Harry még egyszer újra lenézett a lábára. – Komolyan problémáid vannak, haver. Múlt héten kétszer támadtál rám.

Harry ezt tudta jól, viszont utált erre gondolni. Rendben, voltak problémái, de nem tudott róluk nyíltan beszélni. Ha Zaynnel nem, akkor határozottal Louisval sem! Így hát inkább csak nyelt egyet. Vissza akart menni három másodpercet az időbe, amikor veszekedés nélkül beszélgettek. Az egy rövid, furcsa megkönnyebbülés volt. Hátradőlt a könyökére, de folyamatosan csak a sportcipőit nézte.

- Jó! – szólalt meg Louis hirtelen, amivel meglepte Harryt. – Nyertél! Nem fogok barátkozni vele, de ha még egyszer meglöksz csak azért, mert jól kijövök az exeddel, megnyúzlak.

Eltekintve a sértéstől, Harry nem tudta megállítani az arcán szétterülő vigyort. Nem épp így kellett értelmezni, amit mondott, de ennek ellenére örült. És nagyon meg volt lepődve, hogy most az egyszer Louis hallgatott rá.

- Két és fél végtagod maradna – tette hozzá Louis, mire Harry gondolkodás nélkül felnevetett. Persze ez is egy utalás volt ugyanarra a dologra, de akkor is. Kicsit megdöbbentette, hogy felvette, amit Louis letett, de nem tagadhatta, hogy tetszett neki. Sőt, miközben nevetett, érezte magán Louis szemeit, és eltűnődött, hogy ezt szabad-e. Még sosem nevettek együtt.

- Oké – mondta egy pillanattal később, amikor Louis sem folytatta. Nagyon hálás volt, hogy beleegyezett, hogy nem fog barátkozni Jasmine-nel. – Addig, amíg megígéred, hogy nem fogod eljegyezni.

- Rendben – morogta Louis. – Mindegy.

Mindegy. De akkor is jó volt. Sőt, nagyon jó. Tökéletes. Harry lefelé nézve elvigyorodott, de a szeme sarkából észrevette, hogy Louis belenyúlt valamiért a kabátzsebébe. Egy doboz cigarettát vett elő. Harry hitetlenkedve figyelte, ahogy Louis a szájába vesz egyet, és meggyújtja az öngyújtóval.

- Mi a... fúj! Mit csinálsz? – Mi a franc? Ez a fiú nem egy hivatásos sportoló akar lenni? Vagy Harry teljesen félreismerte?

- Minek tűnik? – motyogta Louis, visszatéve a dobozt a zsebébe.

- Dohányzol? – kérdezte Harry tele hitetlenséggel és undorral. – Most komolyan?

- Nem csinálom egyfolytában.

- Rossz szokás.

Louis beleszívva a cigibe összehúzta a szemeit.

- Mit érdekel téged?

Hát ez... furcsa volt. Igazából megdöbbentő. Mit nem tudott még Harry Louis-ról? Egyértelműen voltak dolgok, amikről fogalma sem volt. Nézte, ahogy cigizik, ahogy folyamatosan az eget figyelte. Harry viszont megrázta a fejét, mert ez nem tetszett neki. Még sosem érezte rajta a füstöt? Tudta jól, hogy milyen a szaga, mert Zayn is sokat szívta. Harry nem szeretett ítélkezni, de Louis állítólag rá van kattanva az egészségre és a mozgásra. Harry nézte őt, és egy pillanatra összenéztek. Aztán Louis az arcába fújta a füstöt.

- Fúj! – nyögött fel elfordítva a fejét. – Fasz.

Az illat mérgező volt, Harry pedig eltűnődött, hogy mégis hogyan nem vette észre eddig, hogy Louis dohányzik. Figyelte, ahogy vigyorogva elnyomja a csikket, valószínűleg meglepődött Harry nemtetszésén. De talán Louis nem csinálta gyakran. Még sosem csókolóztak, szóval lehet, hogy Harry azért nem vette észre, mert még nem érezte a száját a sajátján.

- Mintha most már megcsókolnálak – morogta összevont szemöldökkel nézve a cigarettát a fűszálak között. Arra gondolt, hogy Louis-nak jobban kéne tisztelnie a pályát. Micsoda istenkáromlás!

Észre sem vette, mit mondott, amíg Louis tekintete keményen össze nem kapcsolódott a sajátjával. Harry is nézte őt, óvatosan figyelve, ahogy kajánul felhúzta a szemöldökét.

- Ne, ne, ne! – kezdte mondogatni, és próbált minél előbb felkelni a földről.

De Louis gyors volt, bezárta a közöttük lévő helyet, és lenyomva a kezeit, terpeszben ráült Harryre. És... Harry tudta, hogy a fiú szeretett undok lenni, de még sosem incselkedett vele ilyen jóindulatúan és viccesen. Louis mosolygott, szemei tele voltak huncutsággal, vidámsággal, és ez az a mosoly volt, de sokkal több. Volt benne valami... érzéki. Talán mert épp Harryn ült, és az előbb beszéltek a csókolózásról. Lehet, hogy csak vicc volt... de Louis elkezdett lefelé hajolni.

- Ne csináld – tiltakozott elfordítva a fejét. A fiú térdei megfeszültek az oldala mellett, hogy meggátolja őt a mocorgásban. – Louis...

Louis győzedelmesen elvigyorodott.

- Mit fogsz tenni ellene?

- Ez erőszak.

A másik fiú ettől csalódott lett

- Nem az. Nem akarod érezni a füstös ajkaimat a tiéden? Megízlelni a számat?

Közel volt az arca. Az orra enyhén Harryéhez simult. Gyors és gyengéd mozdulat volt, Harry pedig rájött, az elmúlt hónapban ezt az egészet nem gondolta át eléggé. Eddig egyetlen egy olyan pillanat volt, amikor azt akarta, hogy Louis összeérintse az szájukat... Múlt vasárnap, amikor az ajkai véletlen hozzáértek az övéhez. Akkor nem volt füst illatú.

- Még sosem képzelted el, hogy milyen lehet engem megcsókolni, cukorfalat?

- Fúj már, szemét – panaszkodott Louis-ra nézve, aki ismét messzebb volt az arcától. A fiú azt hitte, szórakoztató incselkedni, de Harry nem akarta, hogy azt higgye, ezen már tényleg eltűnődött egyszer. – És ha mégis, azt csak azért volt, mert komolyan elgondolkodtam azon, hogy vajon magaddal viszed-e az emberek lelkét, amikor a szád elengedi övéket.

Louis egyből újra lehajolt, mire Harry szíve ismét hevesen kezdett verni. Lágyan végighúzta az orrát Harry állkapcsán, aztán le a nyakán. – Ki akarod próbálni a halál csókját? – suttogta, amitől Harry majdnem elájult.

Igen? Talán? – javasolta tétován az agya.

Igen. – mondta a teste. – Igen, kérlek.

- Dementor csókja – javította ki. – Te egy dementor vagy.

- Szereted a Harry Pottert? – A fogai hozzáértek Harry nyakához, mire ő újra mocorogni kezdett, és érezte a kialakuló melegséget a csontjaiban és a gyomrában.

- Ki nem?

- Nem olvastam a könyveket. – Louis elhajolt, Harry pedig őszintén nem tudta, hogy boldog volt-e ezzel a kijelentéssel, vagy sem.

Visszafordította felé a fejét, az orruk csak pár centire volt egymástól. A fű hideg volt Harry hátának, de Louis teste meleg volt a sajátján. Szándékosan belefújta a hideg levegőt Louis arcába, de a fiú nem mozdult.

- Naa!

- Engedj el – ismételte meg nyugodtan. Aztán felemelte a kezeit abban a reményben, hogy így ki tudja magát szabadítani, de Louis visszanyomta őket. Mint már eddig is felfedezte, Louis sokkal erősebb, mint látszik. Izmos volt, és könnyedén, akár percekig is le tudta fogni Harryt. Ezen a ponton Harry nem igazán tudta, hogy ki akar-e egyáltalán szabadulni.

- Nem – válaszolt könnyedén Louis.

- Ne csókolj meg, Louis. Komolyan beszélek. – Biztos?

Újra lehajolt, Harry pedig megrúgta a lábát.

- Nyugton maradnál?

- Nem...

Ujjai közé fogta Harry állát, így tartva lehetetlenül egy helyben az arcát. Harry nézte a fiú kéken csillogó szemeit, amelyek az ő ajkára tévedtek. Megfigyelte az arcán lévő néhány szeplőt, és a haját, ami lágyan a szemébe lógott. Ebben a pozícióban maradtak, Harry pedig olyan sokáig gondolkodott azon, hogy vajon akkor Louis megcsókolja-e vagy sem, hogy észre sem vette, hogy az egyik keze szabadon van, mert a fiú közben megfogta az állát, és a légvételei is gyorsabbak voltak Harry szájánál. Erősen oldalra lökte Louis-t, amitől lecsúszott a földre.

- Jézusom – fújtatta Louis, mintha Harry tette kéretlen lett volna.

Harry hanyatt fekve maradt a földön, szíve pedig fájdalmasan és idegesen kalimpált a mellkasában. Odapillantott Louis-ra.

- Tényleg megcsókoltál volna?

- Nem – mondta gyorsan. – Megmondtam! Megvannak az okai, hogy ezt miért nem csináljuk, te hülye.

- Eddig egyet sem mondtál.

Louis egyet nem értően felmordult. Felült, és lehúzta a felsője nyakát, pont, mint múlt héten. Harry meglepetésére a szívásnyomok még ott voltak, habár már alig látszódtak. De akkor is ott voltak. Harry fejében pedig ismét testet öltöttek a zuhanyzós emlékek.

- Ez elég bizonyíték. Nem lehet benned megbízni.

Harry nézte a lilás foltokat, a gyomra pedig kezdett kocsonyává és juharsziruppá változni. Odanyúlt Louis nyakához.

- A-a! – ellenkezett elhajolva. – Miből gondolod, hogy megérintheted?

- Az enyémek – motyogta. Louis nyaka halványan napbarnított volt, de egyáltalán hogyan? Tél volt! Az egyik még látható folt alatt ott volt egy ér. Ha Harry rátenné a nyelvét, érezné a vérének lassú lüktetését. Érezné Louis gyönyörű illatát, ami még sose volt olyan, mint a cigaretta füst. – Én csináltam.

- Mi az, hogy a tieid? Nevetséges vagy. – Megrázta a fejét, és felcipzárazta a kabátját, ezzel eltakarva a nyakát, Harryt pedig otthagyva vágy érzésével. Mindketten felálltak a fölről. – Ha most nem bánod Styles, hazamegyek.

Elindult a pálya széle felé, Harry pedig követte, mire Louis megállt, és megfordult.

- Várj! – mondta keresztbefont karokkal. – Mégis mit csinálsz?

Harry vállat vont.

- Haza sétálok. – Talán haza Louis-hoz.

- Nem, azt már nem! Hozd ide a labdámat!

Hitetlenkedve felvonta a szemöldökét, és hátrapillantott a mögöttük lévő sötétségbe.

- Semmi esély rá, hogy megtaláljam. Ráadásul te rúgtad el!

- Szerintem meg fogod találni.

- És miért is?

- Mert ha megcsinálod, és sikerül utolérned, mielőtt hazafelé elválnak útjaink, megengedem, hogy újra kiszívd a nyakamat.

Ez... kicseszettül hülyén hangzott. De Harrynek egyértelműen voltak problémái, mivel a gondolat, hogy beletemetheti az arcát Louis nyakába, túlságosan kecsegtető volt. Nem ezt akarta múl héten? Louis most adott neki rá egy esélyt.

- Rendben – egyezett bele. Látta, hogy a fiú egyből elvigyorodik, de azonnal eszébe jutott, hogy nem engedheti meg Louis-nak az örömérzetet, ami miatt Harry később büszkélkedni fog. Feltartotta az egyik ujját. – De, ha sikerül, tíz percig azt csinálok a nyakaddal, amit akarok.

- Fúj, annyira perverz vagy!

- Tíz perc.

Louis összehúzta a szemeit. – Kettő.

Milyen kettő perc? Az semmi! – Hét.

- Öt.

Jobb, mint a semmi.

- Alku! – egyezett bele Harry, és kezet rázott Louis-val.

Harry elindult hátrafelé sötét pályára, Louis pedig a parkoló irányába.

- Jobb, ha kezded. – A másik fiú tényleg azt hitte, hogy ilyen könnyen nyerhet, mert győzedelmesen elvigyorodott, mielőtt elindult volna.

Harry egy rövid pillanatig nézte a hátát, majd megfordult, és elindult a pálya másik oldala felé. Louis elég gyors volt, de Harry sem volt lassú. Ha elég gyorsan megtalálja a labdát, akkor simán utolérheti.

Nagyon sötét volt a pálya végében, ami Harrynek nem igazán tetszett, de odament, és szemeivel folyamatosan a földet pásztázta. A pálya ezen az oldalán nem voltak lelátók, csak egy kerítés, ami végighúzódott az iskola udvarán is. A másik oldalon fák voltak, és egy elég elhagyatott bicikliút utcai lámpák nélkül, ami szörnyen félelmetes volt éjszaka. Szerencsére nem tartott sokáig, amíg Harry meglátott valamit a fűben. Louis focilabdája ott hevert a szögletzászló mellett a pálya legvégében. Gyorsan felkapta, és egy része már nagyon ki akart érni a sötétből, de egy másik része – egy reménykedő, vágyakozó, érdeklődő része – nem tudott elég gyorsan elmenni onnan, csak azért, hogy megint Louis-val legyen.

De természetesen Louis-t sehol nem lehetett látni. Ő egy győztes volt, és Harry tudta, ha egy icipici része is veszíteni akart, csak hogy... esetleg egy kicsit tovább legyen Harryvel, akkor tuti nem fogja megadni magát ennek a vágynak. Louis Tomlinson mindig nyert. Harry is nyerni akart. És s tudott egy rövidebb utat!

Szorosan a hóna alatt tartva a labdát, a parkolóban balra indult. Normál esetben az ember egyenesen sorházak felé menne, ahol az utcalámpák megvilágítják a járdát. Harry nem félt a sötétben, de nem is nagyon szerette. Azonban ha az ember hajlandó lemondani a fényről, van egy kis ösvény a blokkok között, ami Harryékéhez vezet. Ha erre fut, egy-két háztömbnyivel előbb csak simán le kell térnie az ösvényről, vissza a főutcára, ami végül Louis házához vezet. Harry általában nem ment arra, mivel eső után gyakran sáros volt, de most hajlandó volt meghozni ezt az áldozatot. Továbbá tudta, hogy a nyeremény nem csak az lesz, hogy újra közel lehet Louis-hoz, hanem az, hogy győzhet is. Ő pedig már nagyon belefáradt a vesztésbe.

Harry gyorsan futott. Rájött, hogy normális kocogó tempóban kilenc percig tartana, de ma este elég volt hat, hogy elérjen arra a helyre, ahol visszamehetett a nyílt utcára. Ahogy elfordult a sarkon, szinte visszatartott lélegzettel azt remélte, hogy Louis ott lesz a járdán. Először csak a csalódottság fuvallatát érezte, amikor meglátta az üres utcát, de akkor is tovább futott. Nagyjából húsz másodperccel később megpillantott egy kék valamit valahol a járdán - Louis sapkáját. Harry még gyorsabban kezdett szedni a lábait. Ha a kereszteződés előtt utoléri, akkor nyerni fog. Louis még nem vette őt észre, és látszólag nem is sietett, csak egy egyenletes, megszokott tempóban futott.

Eltelt pár pillanat, mire Louis hátranézett. Harry körülbelül harminc méterre volt mögötte, a másik fiú pedig majdnem megbotlott, amikor erre rájött. Elkezdett sprintelni, de Harry már eddig is ezt csinálta. Szíve erősen vert a mellkasában, légvételei pedig egyre nehezebbek és nehezebbek lettek, de akkor is rohant tovább, és legnagyobb örömére, már egyre közelebb volt. Louis még egyszer hátrafordult, és Harry nevetni akart; a fiú szemei tele voltak pánikkal, a haja meg úgy lógott ki a sapkája alatt, mintha a meleg kezével többször is beletúrt volna, hogy letörölje az izzadságot. Harry úgy használta ki ezt a pillanatot, hogy egyre nagyobb helyet zárt be maguk között.

- Állj meg! – ordította Louis, egyértelműen félve a vesztéstől.

- Megijedtél? – kiáltott vissza, miközben egyre közelebb ért.

Már csak pár méterrel volt lemaradva. Mindketten az utcaelágazáson tartották a szemüket. Most már nem volt messze. Harry kényszerítette a lábait, hogy tartsanak ki, tekintetével pedig Louis kék sapkájára kezdett fokuszálni. Már csak egy-két méter választotta el őket egymástól, amikor kinyúlt Louis háta felé, keze lágyan hozzáért a mozgó felsőjéhez. Égtek a lábai, de tudta, hogy meg tudja csinálni, még akkor is, ha csak épphogy.

Pont időben érte utol őt. Miközben Louis fejét bámulta, az utolsó méter a semmibe veszett, és ezt pont akkor vette észre, amikor egyenesen nekifutott a fiúnak. Egyből nagyot estek valaki udvarának a füvén. Harry tüdeje zihált, szemei pedig egyedül sötét eget láttak maguk felett. Nem voltak csillagok, de enyhén sípolt a füle. Louis nem volt messze tőle, de csak egyetlen dologra tudott gondolni. Nyert!

- Kurvára megcsináltam! – nevetett, de a fiú keze fájdalmasan megcsapta a sajátját. Oldalra pillantott, és látta, hogy Louis Tomlinson kapkodta a levegőt. – Jaj, basszus.

A kék szemei egy kicsit pánikba esettnek tűntek, de ez egy más fajta pánik volt, mint amit Harry eddig látott bennük. Nem rémület volt, hogy elveszített valamit, hanem csak puszta emberi félelem. Alig kapott levegőt, Harry pedig gyorsan megfogta a karjait, és a feje fölé irányította őket.

- Lélegezz. Lassan – utasította.

Louis szemei most már csukva voltak, de Harry örült neki. Nem tetszett neki az arckifejezése, amit az előbb látott. Aggasztóan igazinak tűnt.

Folyamatosan tartotta Louis kezeit, és figyelte, ahogy lassan normálisan kezdte venni a levegőt. Louis csendben, mozdulatlanul ült, és egy hosszú pillanat múlva végre kinyitotta a szemeit. Nyugodtak voltak, de szokás szerint élénkek.

- Jól vagy? – kérdezte Harry.

- Hülye pöcs – motyogta válaszul Louis. Harry elvigyorodott; tökéletesen jól volt.

- Nyertem! – mondta, győzedelmesen várva a reakciójára.

- Őrült vagy. – Lehúzta a karját, Harry pedig elengedte. Louis kezei egyből a focilabda felé nyúltak, és nekidobta Harrynek, de a mozdulat túl lassú volt, hogy ne tudja könnyedén elkapni.

- Akkor is nyertem!

Louis felmordult. – Kisebb vagyok tőled. Ennyire érzéketlen vagy? Meghalhattam volna!

- Semmi bajod! – mondta Harry, mire Louis hangosan fújtatni kezdett és felállt a fűből.

Harry is követte, és győzedelmesen mosolygott, ahogy szemtől szembe álltak egymással. Louis nagyon elégedetlennek tűnt, ezt pedig imádta.

- Nyertem – ismételte meg, igyekezve visszaterelni magukat a fontos témára.

- Rendben – morogta Louis, dobálva a kezeit. – Akkor most csak nekem fogsz ugrani, vagy mi?

Harry egy pillanatra eltűnődve nézte őt. Természetesen az utca kellős közepén voltak, ahol bárki megláthatta volna őket. Egy ágy - Louis ágya - jobb lenne, és igazság szerint azt akarta, hogy együtt csinálják.

- Hm, lehet, megtartom későbbre – mondta végül.

- Mi van? – csattant fel ellenkezve Louis. – Nem tarthatod meg. Most csinálod, vagy soha!

- Ezek a szabályok eddig nem voltak. Azt mondtad öt perc, de azt nem, hogy hol vagy mikor.

- Azt hiszed, hogy majd hagyom, hogy ott molesztáld a nyakamat, ahol csak akarod? Neked az is mániád, hogy meglepődj?

- Is?

- Hát nyilvánvalóan bejön a nyakam, különben nem lennénk itt.

Louis-nak muszáj volt befognia. Harry közelebb lépett párat, míg már csak néhány centire álltak egymástól. Louis felemelte az állát, hiszen nyilván nem volt hajlandó meghátrálni, és Harry tudta, hogy simán folytatta volna a szövegelést, de amint a testük összeért, sosem okozott csalódást.

Harry óvatosan Louis derekára helyezte a kezeit, és lágyan beszívta a levegőt, ahogy a szemei egyenesen az övéibe bámultak. Kékek voltak, de sötétek. Harry tekintete letévedt a nyakára, és ott is maradt, miközben némán álltak egymással szemben. Az utcát egyedül a lámpaoszlopok világították meg, és nem szűrődött ki semmilyen hang a házakból, vagy máshonnan. Louis teste meleg volt, kezei pedig az oldala mellett lógtak. Harry maga köré akarta fonni őket, de ez egy olyan dolog volt, amit nem tehetett. A fiú amúgy is közel volt, és mint mindig, most is izzadság és fű szaga volt.

Elmehetnének Louis házába, hogy ott essenek egymásnak?

- Rengeteg mániám van, amiről nem tudsz – suttogta, lágyan közelebb szorítva a testét.

- Légyszi, ne oszd meg őket. – Hallotta Louis hangját, de nem tudta elszakítani a szemeit a nyakáról.

A kabátja alatt a bőre enyhén aranybarna, sima, és meleg volt. Harry ujjai megragadták a cipzárját, és lassan lehúzták. Ha levehette volna a többi ruháját is, gondolkodás nélkül megtette volna.

Megérezte a fiú cipőjét a lábába taposni, mire elfintorodott. Louis mindig úgy akarta felbosszantani, hogy arra hangos reakciót kapjon. Mintha nem bírta volna elviselni a csendet. Mintha nem tudta volna, mit kezdjen a vele. Harry hozzá volt szokva a csendhez, és szerette, amikor Louis nem hangoskodott. Ezért a lehető legjobban megpróbálta figyelmen kívül hagyni a fájdalmat, és lehetetlenül közel húzta magához Louis-t. A fiú elfordította a fejét, de ezzel csak több helyet hagyott Harrynek, hogy az állkapcsába nyomja az orrát. Isteni volt az illata.

- Fogy az időd.

- Akkor kezdődik, amikor az ajkaim hozzáérnek a nyakadhoz. – Nem akarta elsietni. Hetek óta közel akart lenni Louis-hoz. Hiányzott neki a vágyakozás érzése.

- Láss hozzá most, vagy elmegyek.

- Ha megteszed, követlek vissza... – Nyelt egyet. – Engedd meg.

Louis egy pillanatra elhallgatott, Harry pedig lassan beszívta a levegőt. Nehéznek érezte a testét, de nem gondolta, hogy Louis elkapná, ha elesik.

- Tényleg azt hiszed, hogy a csókokkal ellopom az emberek lelkét? – Váratlan volt a kérdés.

Csak egy suttogás volt, és Louis hangja másképp hangzott. Harrynek volt egy olyan érzése, hogy őszinte kérdés volt.

- Nem – sóhajtotta. – Csak idióta vagy.

Ezután pedig odahajolt, és ajkaival Louis nyakára tapadt. Könnyű volt. Pont, mint azon a napon a zuhanyzóban, ami már olyan volt, mintha évekkel ezelőtt történt volna, természetes volt ott lenni. Louis-nak olyan íze volt, mint amilyen szaga is; izzadság, fű, és valami más. Egy izmát sem mozdította meg, de Harry nem érzett semmilyen kényelmetlenséget benne, úgyhogy folytatta. Csókolni Louis bőrét, érezni a remegését, és észrevenni, mennyire ellágyult a teste, furcsa volt, de ezektől Harry csak még többet akart. Igazság szerint, fogalma sem volt, meddig maradt ott. Látszólag Louis sem számolta, és egy pillanatra Harry eltűnődött, hogy vajon ő is ennyire élvezte-e.

A bal fülénél érezte, ahogy Louis kifújja a levegőt. Egy sóhaj volt; egy édes, kontrollálhatatlan hang. Harry érezte, hogy az egész teste mély vágyakozás csomójába zsugorodik.

Elengedte a fiút, és nagyot nyelve hátralépett. Az érzés, ami belevágta magát a testébe, visszhangzott, és nem tudta rávenni magát, hogy Louis arcára nézzen. Helyette a nyakára fókuszált, ahol észrevett egy apró, pirosló foltot.

- Jól van – mondta Louis. – Végeztünk.

Harry nem érezte így. Úgy érezte, valami csak most kezdődött el benne.

Louis folyamatosan beszélt, miközben elindult az utcában: – Szóval, Harold. Ez az este nagyon nem volt kellemes. Szar karácsonyt és unalmas szilveszter kívánok.

- Köszönöm, Louis. – Harry szája magától mozgott, de az esze máshol járt. – Tetszett a csók? – kérdezte, mert tudnia kellett.

- Nem. És szívesen. Találkozunk az ünnepek után.

Harry figyelte őt. A sapkája egy picikét ferdén állt, de látszólag Louis ugyanolyan magabiztos volt, mint mindig. Lehet, hogy az imént történtek nem zavarták annyira, mint amennyire Harryt.

- Aha. Szomorú – válaszolta röviden.

- Már most rettegek tőle – folytatta Louis.

- Egész éjjel ébren leszek, és reszketni fogok a szorongástól. – Ez valószínűleg igaz volt, de nem Louis miatt. Valószínűleg.

- Jól is teszed! – Bólintott, majd felvette a földről a focilabdát.

Tekintetük röviden találkozott, és bár Louis testbeszédéből áradt a szokásos magabiztosság, a szemeiből nem. Azok gyengédebbek voltak, ás úgy néztek Harryre, mint ahogy általában nem. Összeszorult a csomó Harry testében. Louis sóhajának a hangja már milliószor elismétlődött a fejében. A fiú megfordult. Harry mellkasába pedig belenyilallt a fájdalom.

- Louis! – Nem bírta ki. Basszameg, még nem tudta nézni, ahogy elmegy.

A másik fiú megfordult, Harry pedig megragadta a vállát. A labda leesett a járdára, Harry pedig nem tudott leállni. A másik keze Louis nyakára simult, és szorosan egymásnak nyomta a testüket. Viszont nem érezte a kielégülést. Nem volt elég. Nem voltak elég közel. Szóval, megcsókolta.

Ezzel pedig minden elolvadt. Az aggodalom, a szorongás lassan abbamaradt. Olyan volt, mintha eddig egy nagy követ cipelt volna a feje felett, ami most végre leesett. Nem volt többé nyomás. Kezei ellágyultak, és alig értek hozzá Louis bőréhez. Nem is kellet tartania a fiút, vagy kényszerítenie, hogy maradjon. Jeleit sem mutatta, hogy el akart volna menni, forró ajkai pedig lágyan tapadtak Harryére, és kezeivel megfogta a felkarját, hogy őt tartsa egyhelyben. Harry úszott az érzésben. Nyelvét Louis alsó ajkának nyomta, mert csak többet és többet akart, Louis pedig ugyanolyan forrón csókolta vissza. A szája édes volt, és nem álltak le. Lassú volt, de intenzív, a forróság és a szenvedély pedig egyre csak növekedett.

Sötét és hideg volt kint, de Louis melegsége elég volt. Harrynek nem volt szüksége másra.

Ott állva a járdán a lámpaoszlop alatt, úgy tűnt, Louis nem akart leállni, és Harry sem tudta rávenni magát. A fiú ajkainak minden mozdulata nagy hatással volt rá, amivel új, sürgető vágyakba merült. Csak egyszer húzódott el, hogy levegőhöz jusson, mire Louis újra felsóhajtott. Pont úgy, mint az előbb. Most sokkal nehézkesebb volt a levegőhiánytól, de akkor is ugyanolyan édes. Harry nem tudta elhinni, hogy ez a valóság. Látnia kellett Louis arcát, hogy biztosra menjen.

Elengedte őt, Louis pedig hátrébb botorkált. Egy másodpercig csak nagyokat nyelve álltak ott. Harry nem tudott mást csinálni, csak nézni őt, de a fiú arcáról nem volt mit leolvasni és megérteni. Viszont az ajkai rózsaszínék és szépek voltak.

- Jól van – suttogta Louis. Rekedt volt a hangja, mire azonnal megköszörülte a torkát.

- Jól van – súgta Harry is. Rendben.

Louis elkezdett hátrálni, de még odaintett egy aprót Harrynek, mielőtt megfordult és gyorsan elsétált volna.

Rendben – gondolta Harry.

Felvette Louis focilabdáját, és elindult az ellenkező irányba.

2022.08.22.