Harry hitetlenkedve sétált a pálya felé. Épp most beszélt a Manchester United játékosfigyelőjének vezetőjével, aki szerződést ajánlott az ifjúsági csapatba. Ösztöndíjat. Kapna szállást, hozzáférést az összes fitnesz felszereléshez és az ifjúsági csapat minden előnyét élvezhetné. Hát akkor tényleg megy Manchesterbe.

- Igen - lehelte még bent az irodában, Edző és Mr. Cooper pedig megegyeztek, hogy összehoznak egy rendes találkozót a részletek megbeszélése végett. Ezután Abrahams Edző felhívta Harry figyelmét, hogy nem árt, ha szerez egy igazi ügynököt, aki majd segít neki kiigazodni az aláírással. Az egész túl gyorsan véget ért.

- Vissza az edzésre - mondta Edző egy kacsintással, Harry pedig hirtelen a focipályán találta magát, összezavarodva és rettegve.

Mit tett? Mi a faszt művelt?!

Egy szempillantást alatt dobta el magától a Chelsea-t a Manchester Unitedért, anélkül hogy mérlegelte volna az előnyöket és a hátrányokat. Nem gondolt a fizetésre, vagy hogy mik a kilátások arra, hogy bekerüljön az A-csapatba, és még azt sem vette figyelembe, hogy mégis melyik városban élne. Csak az járt a fejében, hogy Manchester közelebb van Donnyhoz, mint London, és hogy négy helyett kettő óra alatt már itt is tudna lenni Louis-val.

Atya ég!

Mit a francot művelt? Most komolyan igent mondott a Unitednak a Louis-val való jelenlegi nem létező kapcsolata alapján? Hogy lehetett ilyen hülye?

Ezen a reggelen a fociedzés gyorsan elúszott a rengetek gondolat hullámaiban, amiken Harry igyekezett minél ügyesebben átgázolni. Fogalma sem volt a körülötte történő eseményekről, de a lábai már olyan sokszor lefutották a pályát, hogy talán már jobban ismerték a gyakorlatokat, mint a saját elméje. Az utolsó ivószünet közben éppen a padon ülve kortyolt az üvegéből, amikor Louis odament hozzá. Most is piros edzős mezt és fekete zoknit viselt, barna haja pedig szinte a fél arcát eltakarta.

Harry, kizökkenve a transzból, felnézett a fiúra.

- Szia - mondta Louis, mire Harrynek hirtelen eszébe jutott valami, amire eddig nem gondolt.

Semmi esély nem volt arra, hogy ösztöndíjat ajánljanak fel két játékosnak egy olyan városból, mint Doncaster. A Manchester Unitednak volt saját futballakadémiája olyan gyerekekkel, akik már tíz éves koruk előtt ott játszottak, és habár mindig kerestek újakat, elég valószínűtlen volt, hogy két játékos ugyan abból a csapatból bekerüljön a valaha volt legnagyobb klubba. Ez statisztikailag lehetetlen volt.

Erre itt van Harry, aki azért választotta a Unitedot, hogy Louis-val lehessen, amivel valójában elszúrta a fiú minden esélyét arra, hogy bekerüljön álmai klubjába.

Vannak dolgok, amiket szeretnék, és már most látom, hogy az útjukban állsz.

Harry nem tudott visszaköszönni, sőt, megszólalni sem. Csak bámult maga elé, miközben tette miatti fájdalom egyre csak növekedett.

Már hosszú ideje, de főleg az elmúlt pár hétben azon gondolkodott, ha lenne esély arra, hogy ő és Louis a nyárnál tovább legyenek együtt, az csak akkor lenne, ha mindketten bekerülnének Manchesterbe. De mekkora őrültség volt azt hinni, hogy ez valóban megtörténhet...

Ehelyett, Harry mindezektől megfosztotta a fiút.

Egy rövid ideig, hülye módon elhitte, hogyha ő elmegy a Chelsea-hez, akkor talán Louis-nak lenne esélye bekerülni. Percekig kérdezgette magától, hogy vajon most teljesen elbaszta-e Louis esélyét, hogy a United játékosa legyen, miközben legszívesebben beleverte volna a fejét a legközelebbi falba. Mit tett?

Nem, ellenkezett belül egy kis része. Harrynek azért ajánlott fel a United egy helyet, mert jól játszott. Mert őt akarták. Nem volt jelentkező lista. A foci nem így működik. Még csak nem is ugyan abban a pozícióban játszottak Louis-val!

Plusz, Louis visszautasította volna Manchestert Harry boldogsága érdekében?

Nem, döntötte el. Ki van zárva. Nem azért, mert a fiú ilyen érdektelen, hanem mert joga van ahhoz, hogy kövesse az álmait. Úgyhogy Harrynek miért kéne bűntudatot éreznie? Mert bár nem kéne, de mivel szerette Louis-t, ezért nyilván az érzés nagyon is erősen jelen volt.

Mert szerelmes volt belé. Nem számított, Louis mit csinált az elmúlt pár hétben, Harry akkor is szerette őt, és ezek az érzések nem múltak el csak úgy. Szerelmes volt belé, és most megvolt az esélye annak, hogy vagy elcseszte Louis életet, vagy biztosította, hogy a következő pár évet együtt töltik. Esélytelen volt az arany középút.

Gondolatai közepette végül csak mozdulatlanul meredt Louis-ra, és amikor nem válaszolt, a fiú csak megfordult és elsétált, Harry pedig ott ült és arra gondolt, hogy bármelyik pillanatban darabjaira törhet attól, hogy milyen természetellenesen legyőzöttnek érzi magát.

Vannak dolgok, amiket szeretnék, és már most látom, hogy az útjukban állsz.

Eltűnődött, hogy vajon egy embernek ennyi érzelmet kéne-e táplálnia egy bizonyos dolog iránt. Csak mert Harry úgy érezte, bele tudna halni.

Többé már fogalma sem volt, mit akar mondani Louis-nak. Csak azt tudta, hogy nagyon sajnálja.

Nem tudta, hogyan boldoguljon a nap folyamán, anélkül hogy szabadjára engedné a gondolatait, amik csak elborítják és lefogják őt. Mert ha Louis valóban szereti még ezután a pár hét pokol után is, akkor ha megtudja Manchestert, fixen utálni fogja.

Harry annyira ki volt merülve az elmúlt pár nap miatt, hogy ahhoz sem volt ereje, hogy tiltakozzon, amikor a szülei javasolták, hogy menjenek el ismét hármasban pizzázni. Miközben az anyukája egyértelműen átköltözött a vendégszobába, a szülei nem akarták szétszakítani a családot, amíg Harry be nem fejezi az iskolát. Ő személy szerint nem látta ennek az értelmét, de érzelmileg nem volt felkészülve, hogy szóvá tegye. Voltak fontosabb dolgok is.

A szülei elrángatták a pizzázóba, és ahogy belépett az épületbe, elárasztotta a kimerültség. A mellkasa egész nap lángolt a bűntudattól. Ez pedig nagyon is logikátlan volt, de egyszerűen nem szűnt meg. Harry utálta ezt az érzést. A szorongáshoz már hozzá volt szokva, de ez kivétel nélkül, mindig be tudta folyásolni.

Az apukája leült egy ablak melletti asztalhoz, miközben Harry beállt a sorba rendelni az anyukájával. Érezte, hogy egyre jobban hányingere van.

- Mindjárt jövök - mondta a nőnek, aztán elindult a mosdó felé, hogy leöblítse az arcát hideg vízzel. Szüksége volt egy percre, mielőtt felrobban a feje.

Kinyitotta az ajtót, belépett, és lefagyott.

Louis.

Háttal az ajtónak állt a helység közepén, mindkét kezével eltakarva az arcát. Nyugtalannak tűnt, habár Harry csak most lépett be. A háta feszült volt.

- Ó - lehelte Harry.

Egyedül voltak, így most már nem kerülhették el egymást. Harry nem állt készen. Egyáltalán nem.

A hangjára Louis megfordult. Tekintete egy pillanatra elidőzött Harryn, viszont végül a földre szegeződött.

- Szia - mondta halkan, miközben kényelmetlenül mozgatta a lábait.

- Szia - válaszolt Harry, hangja tele bizonytalansággal. Louis tekintete kitartóan a lábát figyelte, viszont most hogy így egyedül álltak, semmi nem volt a fiúban, ami közömbösségre utalt volna.

Harry rájött, hogy ez a pillanat nem csak neki volt nehéz, hanem Louis-nak is. Vajon a fiú viszont szerette? Ezt akarta elmondani ma edzésen? Hogy ő is nagyon sajnálja? Vagy hogy a bajnoki döntő előtt javítaniuk kéne az edzéseken?

Az a tekintet, azok a lesütött szemek, miután Louis megcsókolta őt a foci pályán... Louis eltűnése a meccs megnyert után. Harry még mindig nem értette. Ezen a ponton már semmit nem tudott.

- Láttam, hogy megint barátok vagytok Niall-lel - szólal meg végül. - Tudja?

- Igen - mondja egy bólintással. Még mindig nem nézett fel.

- Jó. - Szerencsés, gondolta. Ettől boldogabb lesz.

Louis nem válaszolt, Harry pedig csak állt egyhelyben, miközben a szíve a torkában dobogott. Mi járhatott a fiú fejében? Hogy hogyan utasítsa vissza Harryt? Vagy... hogy hogyan mondja el, hogy ő is szereti? Liam szavai ott kavarogtak a fejében, de Louis előtt állva még nehezebb volt elhinni őket.

Egy perc elteltével sem tudta, mit mondjon, úgyhogy csak esetlenül odament a csaphoz és megmosta a kezét - csak hogy ne kelljen elmennie - miközben kereste a szavakat.

- Mi a problémád?

Harry ledermedt és kiszáradt a torka. Az ő problémája? Felegyenesedett, beletörölte a kezeit a pulcsijába, aztán zsebre tette őket.

- Mi történt? Nem értem, mi történt - mondta Louis.

Harry nem tudta a választ, mert neki is ugyan ez járt a fejében. Mi a faszt történt?

- Harry - mondta Louis. Harrynek már nagyon hiányzott, hogy a fiú kimondja a nevét. Jó érzés volt hallani a szájából. Oda tartozott. - Harry.

Szünet. Harry csontjai sajogtak, hogy ott lehessen, ahova tartozik. Louis karjaiban.

- Harry, a kurva életbe...

A karjai maguktól mozdultak, ahogy kinyúltak és Louis nyaka köré fonódtak. A kezével közel hozta egymáshoz az arcukat, és egy szempillantás alatt megcsókolta a fiút.

- Mmpf. - A hang Louis-tól jött, de zihálva kapaszkodott Harry pulcsijába, így húzva őt közelebb magához. És Harry hagyta magát. Szinte fájt, ahogy Louis ajkai az övéihez értek, mint amikor az ember belemártja a jéghideg lábujjait a forró vízbe. Fájdalmas, de jó.

Szüksége volt a fiúra. Szerette őt. Minden fájt, de miközben csókolóztak, minden rendben volt.

Louis visszacsókolta, és a szája az övéhez simulva eltüntette a belül meglapuló szellemeket. Louis igenis érzett valamit iránta. Hányszor csókolta meg Harryt? Hányszor ölelte magához szorosan? Fogta a kezét? Túrt a kezével a fürtjeibe és bizonygatta, hogy mellette áll?

Louis Harry hátára simította a kezét, ahogy tele vágyakozással szorította egymáshoz a testüket. Harry érezte magán a fiú minden lélegzetvételét. Még ha Louis utálta is őt, már hetek óta biztosan erre vágyott.

Louis elhajolt, hogy levegőt kapjon, mire Harry felnyüszített, mert utálta, hogy már nem érzi a száját a sajátján.

- Nem - szuszogta. - tudom távol tartani magam tőled. - Szüksége volt a fiúra. Ezt nem csinálhatták. Nem lehettek távol egymástól. Nem működött.

Erőteljesen megrázta a fejét, és a nyakánál fogva magához húzta Louis-t. Olyan meleg, olyan finom volt a szája, a teste pedig úgy olvadta Harryéhez, mint a vaj.

Mindent el akart mondani neki. Hogy többé nem tudja távol tartani magát tőle. Hogy túlságosan fájt, bármi is történt korábban. Visszafogadná őt. Most. Ebben a pillanatban.

Hirtelen Louis újra elhúzódott, ezzel elszakadva Harry ajkaitól. Harry követte a mozdulatait, készen arra, hogy folytassák, de Louis a mellkasának nyomta a kezét, hogy megakadályozza.

Miért?, esedezett Harry egész teste. Miért fosztaná meg magukat ettől?

- Hogy érted? - meredt rá Louis rózsaszín ajkakkal és zavarodottan összevont szemöldökkel.

- Én...

A hangja keményebb volt. - Direkt tartottad magad távol tőlem. Miért?

Harry hátralépett egy centit, és a szíve egyre hevesebben dobogott. - Nem úgy értettem...

- De igen. - Hirtelen nagyon mérgesnek tűnt, ahogy az arcát eltorzította a fájdalom. - Nem értem - vonta össze a szemöldökét, ahogy a szemeivel lenézett az egymásba gabalyodott testükre. - Nem értem, mi történt a focimeccs és a most között.

Harry belenézett Louis összezavarodott, kék, gyönyörű szemeibe.

Nem tudta.

Louis komolyan nem tudta, milyen iszonyúan telt az elmúlt pár nap Harrynek. Nyilván egy kibaszott fogalma nem volt arról, mennyire fájt nézni, ahogy Jasmine arcon puszilja, aztán hallani, hogy egyedül voltak bent egy hálószobában.

Akkor és ott majdnem elmondta. Szinte már vette a levegőt, hogy kikiabálja magából minden dühét és fájdalmat. És tényleg megtette volna. Követelte volna a fiút, hogy magyarázzon meg mindent. Miért tette ezt vele Louis? Miért? A fiú egy kibaszott rohadék-faszkalap-idióta-seggfej volt, és Harry mégis szerette.

De kinyílt az ajtó, és ez összes lehetséges ember közül pont Harry apja sétált be, aki mint mindig, most sem tudta, mi történik körülötte. Louis elengedte Harryt és tett hátra két lépést.

- Ó, Louis! Rég láttalak!

Harry tekintete a földre szegeződött. Hallotta, hogy Louis halkan visszaköszön, és nyugtalanul figyelte a szeme sarkából, ahogy az apja szükségtelen lelkesedéssel ráz kezdet a fiúval.

- Örülök, hogy látlak. És jó látni végre titeket együtt. Harry az utóbbi időben eléggé maga alatt volt, hiányoztál neki. Merre voltál? - Harry kikerekedett szemekkel az apjára kapta a tekintetét, mire a férfi csak mosolyogva vállat vont. - Most mi van? Észreveszem a dolgokat.

Harry hitetlenkedve kifújta a levegőt, de az apja még mindig vigyorogva fogta a vállát.

- Mennem kell. - Louis fel sem nézve, gyorsan kisietett a mosdóból, Harry pedig kiszáradt torokkal figyelte a jelenetet.

- Ez meg mi volt? - kérdezte az apukája olyan válaszokat várva, amiket nem tudott megadni. Harry csak vállat vont és keresztbe fonta a karját. - Jól vagy, Harry?

Bólintott, de már érezte a gombócot a torkában és a szemei is kezdtek viszketni, amiket először gyengén megtörölt, de mivel megállíthatatlanul folytak a forró könnyei, a mozdulati sietőssé és dühössé váltak. Elég legyen!

A kéz a vállán megfeszült, aztán az apja hirtelen átölelte, és Harry könnyei eláztatták a férfi szürke Ralph Lauren ingjét. Az apukája nem szólt semmit, csak ölelte őt, pont úgy, ahogy egy apukának kell.

Amikor kisétáltak a mosdóból, csendben voltak, Harry pedig biztos volt benne, hogy az imént lejátszódott jelenetről életük végéig nem fognak beszélni. Az anyukája csak összezavarodva rájuk nézett, mielőtt felszolgálták volna nekik a friss, gőzölgő pizzát. Húsz perbe telt, hogy a fele elfogyjon, de aztán Harry feladta, az anyja pedig javasolta, hogy csomagoltassák el.

- Te is bejössz, Harry? - kérdezte a nő, miután otthon kiszálltak az ezüst Mercedesükből. Harry nagyon lassan mozgott, és közben figyelte a szüleit. Rengeteg dolog történt túl kevés idő alatt, és nehéz volt feldolgozni a múlt délután hallottakat. Mindketten ugyanúgy néztek ki, de közben mégis teljesen máshogy.

- Nem, inkább elmegyek Liamhez. - Zayn megpróbálta meggyőzni, hogy csatlakozzon hozzájuk este, mert ott lesznek még néhányan, és hát Harrynek nem ártana szocializálódnia. Az előző héten végig otthon volt párnába temetett arccal. Igazából csak azért szeretett volna menni, mert szüksége volt a barátaira, hogy ne essen szét.

Az anyukája lassan odasétált hozzá. Világos tavaszi kabátot viselt fehér farmerral és egy hozzáillő cipővel. A nő felemelte a kezeit és a fia köré fonta őket. Harry nem érezte az anyukája testét a sajátján már hónapok óta, és csak most értette meg, hogy mennyire hiányzott is neki az érzés. Eltűnődött, hogy vajon az anyukája miért várt mostanáig egy ilyen gesztussal, főleg pont ugyanazon a napon, amikor az apukája is megtette ugyanezt.

Volt Harryn valami, amiről lerítt, hogy szüksége van egy ölelésre? Kellett egy perc, hogy rájöjjön, hogy a szülei talán csak bűntudatot éreznek, amiért elválnak.

Egy-két pillanat múlva az anyukája elengedte őt, viszont az illata még így is ott keringett a levegőben. Harry tett egy lépést hátra.

- Rendben. Este találkozunk, szívem.

- Szia.

Megfordult és odasétált a garázs mellett, a feljárón parkoló kocsijához. A felnik a kerekeken szokatlanuk koszosak voltak, ezért már rájuk fért volna egy mosás. Ez pedig már nagyon rég nem történt meg. Talán akkor volt utoljára megmosva az autó, mielőtt azon az iskolai napon majdnem összeütközött Louis-val a parkolóban.

Basszus.

Hiányzott neki a fiú. Szüksége volt rá.

Az iskolától nem messze lévő, nagy Sainsbury'sbe ment, ahol vett egy hat darabos sört, aztán beállt a hosszú sorba a kasszánál. Várakozás közben a tekintete a gyógyszertári termékekre villant. Több mint hat hónapja síkosítót és óvszert vásárolva ugyanitt állt, nem is sejtve, hogy még aznap használni fogja őket. Úristen! Bárcsak tudta volna, milyen őrült lesz az élete az elkövetkezendő pár hónapban! Fogalma sem volt, hogy ez volt-e élete legjobb vagy legrosszabb furcsa döntése.

Kifizette a sört, beült a Roverbe, és azt a tíz percet Liam házáig csendben töltötte. Még ha a rádió be lett volna kapcsolva, nem fogott volna fel belőle semmit. Mert Louis járt a fejében. A szája és a teste a sajátján csupán pár órával azelőttről.

Egy dolog egyértelmű volt: Louis-nak sem volt fogalma arról, mi történt az elődöntőn. De azt sem tudta, hogy Harry bejutott Manchesterbe, amivel gyakorlatilag elcseszte az életét.

Nem akarta elmondani neki. Nem akarta egy olyan világban élni, ahol Louis örökre utálja.

Viszont hogyan oldhatná meg mindezt, ha a fiú nem tudja az igazat? Hogyan legyenek egy valódi kapcsolatban, ha nem őszinték egymással? Louis előbb-utóbb úgyis rájönne, és Harrynek kell lennie annak, aki elmondja neki.

Végül eldöntötte, hogy ezt a problémát majd orvosolja a következő pár napban. Ma este szüksége volt egy kis szünetre.

Leparkolt az autóval és bement a házba. Látszólag már sokan ott voltak, tekintve a rengeteg cipőt a bejáratnál. Levette a sajátját, és elindult a nappali felé. Ekkora már elég jól ismerte Liam házát, úgyhogy egy perc múlva már a helységben is volt, ahol a dohányzó asztal körül találta a barátait. Zayn egy fotelben ült, Louis haverja, Niall pedig a földön.

Harry feltartotta a sört. - Hoztam pár... ó.

Tudnia kellett volna, hiszen Niall ott volt, és végtére is Liamnél voltak. Aki jóban volt Louis-val. Úgyhogy meg sem kellett volna lepődnie, amikor meglátta Louis-t a fiúk között a kanapén, pontosabban Liam ölében ülni.

Először a düh lyukat égetett a hasába. Mérges volt Louis-ra, de Liamre is. Miért engedte a fiút az ölében ülni? És Louis-nak miért kellett pont ott ülnie? Miért nem hoztak egy plusz széket? Basszameg! Louis-nak nem kéne egy másik srác ölében ülnie, hanem Harry karjaiban lennie. Mi a fasz!

Louis láthatóan ledermedt, de Harry egyből elvezette a tekintetét róla. A kezdeti düh azonban mintha elszállt volna, ahogy feldolgozta Louis arckifejezését. Szép volt, mint mindig, de a szemöldökei gondterhelten húzódtak lefelé, a testtartása pedig beesett volt.

Harry levont tekintettel leült a dohányzó asztal másik felébe. Szólt a zene a tv melletti hangszórókból, és már voltak sörös üvegek és chipses zacskók közöttük. A többi fiú boldogan üdvözölte őt, de Harry csak erőltetetten rájuk mosolygott. Haza akart menni.

Próbált nem venni tudomást Liam karjáról Louis-n, de belül úgy érezte, darabokra hullik. Emlékeztette magát Liam szavaira arról, hogy Louis szerette őt. Viszont nagyon nehéz volt elhinni.

Nem Liam hibája, nem Liam hibája, nem Liam hibája. Csak túlreagálja, túlreagálja, túlreagálja.

Barátok voltak. Louis pedig egyértelműen közel állt a barátaihoz. És az a faszság, amit Harry a fro-yoban művelt, nagyon kínos. Sőt, hülyeség. Kurva életbe, teljesen elszúrta! De hát ő nem ilyen ember volt! Megfenyegetni valakit, hogy bántani fogja? Nem. Nem, nem, nem. Nem viselkedhetett így. Szörnyű volt.

Elnézést kérve felállt. Muszáj volt levegőhöz jutnia.

A konyhában ivott egy pohár vizet és vett pár mély levegőt. Egy kicsit bevált. Elgondolkodott, hogy hazamenjen-e. Vagy inkább vegyen erőt magán és üljön vissza az asztal túloldalára, miközben eljátssza, hogy Louis közelsége nem öli meg?

Nem, döntötte el. Nem maradhatott.

Nem számított, Louis milyen közel állt a barátaihoz, még akár Greghez, vagy a hülye Jasmine-hez is - tökmindegy kihez, akkor is nehéz volt nézni, amikor nem tudta biztosra, hogy ő lesz-e az, aki Louis ágyában fekszik aznap este. És ha ezt nem bírja elviselni... a helyes dolog az, ha lelép.

Éppen ment vissza a nappaliba és már vette a levegőt a bocsánatkéréshez, amikor Louis hangja hirtelen megállította az ajtóban.

- Nem tudok nyugodt maradni! - A hangja tisztán kivehető volt a fiúk beszélgetése közepette. Harry rámeredt, és látta, hogy Louis a szájára tapasztotta a kezét, miután rájött, milyen hangos volt. - Bocsánat - mondta, majd felnézett.

Kék szemei egyenesen Harryébe fúródtak. Látott bennük egy kis villanást, de mielőtt bármit is tehetett volna, Louis kikászálódott Liam öléből és egy sörrel a kezével elindult kifelé a szobából, amikor pedig elment Harry mellett, a válla szinte súrolta az övét.

Nem tudta, mi volt az, ami közrejátszott, de ha valami, akkor Louis szemei voltak azok. Az ő mély, érzelmes, kék, gyönyörű szemei, amik olyan erőteljesen ütöttek le Harryre. Sokkal régebb óta hatottak rá, mint az be merné vallani. Valószínűleg tizenöt éves kora óta. Most pedig amikor egymásra néztek, Harry összeesett. Aztán amint Louis eltűnt az emeleten, mintha kemény betonra érkezett volna. Úgy érezte, összetört és a darabjai szétszóródtak a kövön. Hihetetlenül hiányzott neki Louis, és szüksége volt rá, hogy újra összerakja magát.

Követte őt, anélkül, hogy ránézett volna a többi emberre a szobában. Már nem érdekelte. Szüksége volt Louis-ra. Most. Fenntartás nélkül. Végigment a folyósón, aztán fel a lépcsőn, és megállt Liam szobájának ajtaja előtt. Óvatosan lenyomta a kilincset.

Louis az ágyon feküdt. Lábai a földön voltak, és egy párnával takarta el ez arcát. Ahogy Harry óvatosan leült a fiú mellé, érezte, hogy belül megfeszül és remeg az idegességtől. Nagyobb szüksége volt rá, mint bárki másra ezen a világon, és jobban szerette, mint bárki mást az életében.

Rosszul volt a ténytől, hogy nem sokára meg kell tennie. Fájdalmat kell okoznia.

Ujjaival hozzáért Louis közelebbi térdéhez, Louis kezei pedig megszorították az arcán lévő párnát. Harry elhúzta az ajkait, ahogy az érzelmek kezdtek felszínre törni. Tenyerével végigsimított a fiú térdén, hogy megnyugtassa, habár azt nem tudta, mi bántotta.

Louis eltolta az arcából a párnát, majd hirtelen felült. Ugyanabban a pozícióban ült, mint Harry, vállaikat pedig csak egy centi választotta el.

- Mit csinálsz? - kérdezte lassan, összezavarodva.

El kéne mondania neki Manchestert. Mert amíg nem teszi, minden szó csak egy szörnyű hazugság lenne. Megtévesztés. Árulás.

Csak még egyszer, alkudozott a szíve. Nem csókolózhatnának még egyszer? A pizzériában eltöltött pillanat megértette vele, milyen mélyen éhezik és szüksége van rá, hogy belehal, ha nem érezheti újra. Ha még egyszer szerethetnék egymást, akkor később könnyebb lenne megszakítani. El fogja neki mondani Manchestert, de lehetne, hogy még egyszer érezze?

- Akarlak - suttogta, és érezte, hogy a vállai elgyengülnek a vallomástól. Ma délutánig hetek óta nem beszéltek, és bár Louis összezavarta, akarta őt. Szerette őt.

Louis nem ért hozzá. - Harry, mi folyik itt?

A fiú felé fordította az arcát, és a szemeit az ajkaira vezette. - Akarlak - ismételte. Általában ezután a szó után egy percen belül már meztelenek is szoktak lenni, de ez látszólag határozottan megváltozott.

Kezeivel megfogta Louis arcát, hogy nyomjon egy összetört csókot az ajkaira. Louis szerette őt. Igaz?

A fiú ajkai enyhén elnyíltak, Harry pedig megkönnyebbülve vett egy nagy levegőt az orrán keresztül. Ezután erőssebben, sürgetően csókolta. Harry szerette őt, és Louis is viszont szerette, igaz?

Rendbe hozhatják. Bassza meg Jasmine. Bassza meg Greg. Louis őt szerette.

Ugye?

Louis elhúzódott, és kezeivel megragadta Harry felkarját, hogy tartson egy kis távolságot maguk között.

- Mit csinálsz? - kérdezte élesen, és a szemei kemények voltak. Harry mellkasa összeszorult, és már nem tudta tovább tartani a szorongást, ami reggel óta szúrkodta.

- Annyira sajnálom - zihálta, és becsukta a szemét, amitől lefolytak a könnyek az arcán. - Annyira sajnálom.

Louis nyugtalanul figyelte őt, és tekintetével végigmérte Harry arcát. - Hogy érted?

Nem. Gyűlölte ez a bizonytalanságot a fiú szemiben. Nem, nem, nem. Ezt nem csinálhatta tovább. Louis örökre megutálná.

- Nem mondhatom el. Nem akarod fájdalmat okozni - mondta sírva.

Louis alig láthatóan megrázta a fejét, és Harry látta az ajkait lefelé húzódni. - Jobban fáj az, hogy nem mondod el az igazat.

Harry vett egy nagy levegőt, miközben érezte, hogy az egész teste remegett. Nem volt hajlandó az a személy lenni, aki fájdalmat okoz Louis-nak. Nem.

- Baszki, Harry! Csak mond már!

A könnyek forró, mégis hideg cseppekben folytak le az arcán, és belementek a gödröcskékbe a szája mellett. Louis olyan mérgesen nézett rá, minta máris utálta volna.

- Mi a faszom történt? A pályán? Mi az istent csináltam, amitől úgy néztél ki, mintha mindent elrontottam volna?

Harry szaggatottan véve a levegőt megrázta a fejét. Louis azt hitte, hogy a csók volt a baj. Pedig nem. Ez sokkal rosszabb volt.

- Nem erről beszé...

- Harry.

Folyamatosan rázta a fejét. Belenézett Louis szemeibe, de a tekintetétől muszáj volt elfordulnia. Nem tudott szembe nézni vele.

- A meccsen úgy néztél rám, mintha... - Mintha Harry lehozná a csillagokat. Most pedig meg kellett mutatnia neki, hogy ez mekkora hazugság. Mert egy csillagot sem hozott le. Ha Louis azt kívánta, hogy a Manchesternél játsszon, akkor az egy olyan csillag volt, amit Harry leszedett az égről és jó messzire elhajított.

- Harry - ismételte meg Louis még egyszer. Felnézett és összekapcsolódott a tekintetük.

- Butaság - mondta az ésszerű oldala, miközben a logikátlan teste sírt. Tenyerével igyekezett eltakarni az arcát, de Louis meleg ujjai megállították benne.

- Nem butaság. - A hangja már sokkal gyengédebb volt, sőt, támogató. Úgyhogy Harry rávette magát, hogy folytassa, holott nagyon fájdalmas volt az egész.

- Úgy néztél rám, mintha jelentett volna valamit. És félek, hogy ez azt jelenti, amire gondolok, mert... - Megállt, és szaggatottan beszívta a levegőt. Mi van, ha Louis nem is szerette? Mi van, ha igen, de a Manchester dolog örökre megszüntetné ezt az érzést? Basszus, még soha sem volt ennyire összezavarodva. - Nem tudom, hogy igazam van-e, Louis, nem tudom. Annyira sajnálom...

Louis odahajolt és ajkai megcsókolták a Harry nedves száját, kezeivel pedig a nyakánál lévő fürtökbe túrt. Ezzel most azt akarta mondani, hogy ő is szerette? Hogy az a csók a pályán igenis jelentett valamit? A fiú hüvelyujjai Harry állkapcsát simogatták, ahogy a kezeivel tartotta az arcát. Egy kicsit elhúzódott, és úgy nézett Harryre, mintha minden rendben lett volna.

- Bejutottam Manchesterbe, Louis. Annyira sajnálom.

Louis mozdulatlanul meredt rá. A mindig érzelmekkel teli szemei most hirtelen teljesen üressé váltak.

A fiú hátrébb hajolt, Harry pedig... Louis kezei elengedték őt, Harry pedig úgy érezte, hogy most tényleg meg fog semmisülni. A kezeinek elvesztése olyan volt, mint maga Louis elvesztése.

Kész. Megtette. És most Louis utálta.

Szavak kezdtek áradni a szívéből, hogy igyekezzen jobbá tenni a helyzetet, viszont ezek csupán szavak voltak.

- Ma reggel tudtam meg. Annyira sajnálom! Még mindig bejuthatsz, Louis, de el kell fogadnom, mert... Itt nincs nekem semmi - Csak te. - és a szüleim az üzleti sulin kívül nem fizetnek mást, de kaptam egy teljes ösztöndíjat. Muszáj elfogadom, Louis. Nagyon sajnálom. Kérlek, bocsáss meg.

A hangja megtört. Azt kívánta, bárcsak pénzzel be lehetne jutni az akadémiára. Mert akkor spórolna, lopna a szüleitől és befizetné Louis-t. Bármit megtenne. Talán fel kéne hívnia Edzőt és szólni, hogy mondjon vissza mindent és írassa fel inkább a Chelsea-hez?

Zokogva megragadta a másik fiú kezét. - Louis, még mindig hívhatnak!

Ezek a kétségbeesett szavak csak úgy visszhangoztak Louis némaságával.

Louis összeszorította az ajkait, majd megrázta a fejét és kivette a kezét Harry ujjai közül.

Ennyi volt. Vége.

Aztán hirtelen kinyílt a szobaajtó, mire Harry is Louis meglepettek felnéztek, és látták, hogy Stan az, aki betört a szobába. Harry látta, hogy Zayn és Niall is a nyomában beestek még az ajtón. Zayn keze Stan vállán volt, szemei pedig tele voltak dühvel.

- Hé, hát itt vagy! - vigyorgott Stan, kezében egy összehajtott ruhadarabbal, amit Louis aztán ölébe dobott. - Jas megkért, hogy ezt adjam oda. Szép darab. Jó az ágyban, mi? - Hangosan nevetett, nyilván fel sem tűnt neki a szobában lévő feszültség. Megfordult és elment, otthagyva négy embert a gyűrött ruhát bámulva.

Louis csendben volt. Harry összehúzta a szemöldökét a póló láttán. Szürke színű volt, felvarrt ujjszélekkel és egy kis zsebbel a mellkasnál. Louis-é volt. Harry biztos volt benne, mert még ő is hordta. Sőt, többször is kölcsön vette. Rajta volt a konyhában, amikor Lottie-val teázott. Aludt benne. Beszívta az illatát, amikor Louis-n volt. Ismerte ezt a pólót kívülről-belülről.

- Ez a tiéd.

- Harry, ez nem az, amire gondolsz - mondta Niall.

Harry összezavarodva felnézett. Mintha az agya képtelen lett volna feldolgozni.

- Mit akar ez jelenteni? - suttogta, miközben több könnycsepp kezdett végigfolyni az arcán.

- Ez elcseszett. Az egész helyzet elcseszett - állt fel Louis, ezzel elszakadva Harrytől és megégetve minden porcikáját. Niall-lel a nyomában kiment a szobából.

Zayn odament hozzá, Harry pedig ott ült, arcát a barátja vállának nyomva és szétesve, miközben a kezeivel megtörten szorította a szürke, mocskos pólót.

*

Olyan volt, mintha a könnyek napokig nem álltak volna el. Perceken keresztül sírt Zaynnek dőlve, és amikor haza ért, az anyukája egyszer rápillantott és egyből kitárta a kezeit, ő pedig úgy borult közéjük, mint egy zokogó kisgyerek. Az elmúlt héten történtek egyszerre szakadtak ki belőle, és nem tudta tovább visszatartani. Folyamatosan szorongatta a pólót, míg az anyukája vagy egy órán keresztül csak ölelte. Aztán egész éjszaka az orránál tartotta a szürke anyagot, mert egyszerűen képtelen volt elhinni.

- Harry - mondta Zayn azon a hétvégén, szomorúan és lesütött szemekkel. - Láttam bemenni vele a hálószobába. Liam segített neki, de aztán otthagyta őket. Egyedül. Az emberek ezt beszélik, hogy... - Megrázta a fejét. - Nem lehet igaz, ugye?

Harry nagyon erősen el akarta hinni, hogy nem volt igaz. Viszont azt sem tudta elhinni, hogy Liam hazudott volna. Mert hát barátok voltak. Pusztán Louis-re gondolni fájt, amitől folyton sírt. Szinte nem is érezte a dühöt. Vakon remélte, hogy nem volt igaz. Túlságosan ki volt merülve érzelmileg, hogy az legyen.

Hétfőn úgy sétált be az iskolába, hogy úgy érezte, a teste ketté van hasítva. Egy része elkeseredett a gondolattól, hogy Louis valóban csinált valamit Jasmine-nel. Látta, hogy a lány megpuszilta a szája sarkát, és ez még mindig dühítette, de ha Louis le is feküdt vele... Maga a gondolat is bénító.

A másik felét lefoglalta a bűntudat és a lüktető fájdalom, mert tudta, hogy megbántotta Louis-t.

Nem szándékosan tette. Nem azért választotta a Manchester Unitedot a Chelsea helyett, hogy fájdalmat okozzon neki. Pont az ellenkezője. Azért csinálta, hogy Louis-val legyen. Akárhogyan is.

Hülye. Ezt volt ő. És naiv. Valaki más alapján hozott meg egy döntést, amivel jól ki is cseszett azzal a személlyel.

Gyerekkora óta az volt a legnagyobb álma, hogy az Old Traffordban játsszon. United volt az egyik legnagyobb klub a világon, és hát ki mondott volna nemet nekik? Senki. Kifejezetten őt kérték fel. Hogyan akarhat kéket viselni, ha valaki más a kezébe adja a pirosat?

Bárcsak helyet cserélhetne Louis-val! De sajnos ez nem így működött.

Harry egész nap nem látta a másik fiút az iskolában. Ez pedig jó is volt, mert valószínűleg összetört volna, ha még egyszer meglátta volna a fájdalmat a szemeiben. Azonban Louis edzésre sem jött el. A fiúk vártak plusz öt percet kezdés előtt, de végül kimentek a pályára. Harry megkérdezte Abrahams Edzőt, aki azt mondta, hogy Louis lebetegedett. Harry ezt egy pillanatig sem hitte el.

Függetlenül az eddig történtektől, Harry ismerte őt. Ismerte Louis Tomlinsont. A fiú nem azért nem volt edzésen mert beteg volt, hanem mert feladta. Ez egyértelmű volt. Ha Louis nem juthatott be a Unitedba, akkor mi értelme volt játszani? Cinikus volt. Nem hitt a csodákban, vagy bízott a jövőben. Nem hitt istenben, és bár Harry sem, ő mégis érzett jóságot és hitt valamiben.

Így szeretni valakit sohasem volt könnyű. Így szeretni valakit nehéz volt. Viszont Harry mégis szerette őt.

Ezen a napon este a kezébe vette a telefonját és írni kezdett.

Louis kérlek gyere edzésre, ne gondold hogy a meccs nem számít mert igenis számít

Szüksége volt rá a csapatnak. Szüksége volt rá Edzőnek. Szüksége volt rá Harrynek. Közeledett a bajnokság, és mindnyájuknak szükségük volt rá, hogy ott legyen nekik. Ő volt a kapitány, vezetnie kellett volna, nem meghátrálnia. Harry kurvára utált elmenni edzésre, így, hogy nem tudtak Louis-val egymásra mosolyogni vagy kacsintani, de mégis elment. Ha nem maga miatt, akkor a fiúkért. Louis-nak tudnia kellett, hogy ez számít, igaz? Ott lenni nekik.

Louis kedden elment edzésre. Harry nem tudta, hogy az üzenetének köze volt-e hozzá, de remélte, hogy igen. Ennek ellenére viszont foci közben Harry ideges volt. Figyelte, hogy Louis ránéz-e, vagy hogy adja-e bármilyen jelét annak, hogy hajlandó beszélni, és bár néhányszor összekapcsolódott a tekintetük, Louis nyugtalanul és összevont szemöldökkel mindig elfordult.

Harry azt kívánta, bárcsak lett volna valami, amit tehet.

Szerdán végre sikerült beszélniük. Ami nem ment valami jó.

Az öltözőben történt, még edzés előtt. A fiúk koraiak voltak, és a padon ülve, lustán öltözködtek. Stan és Oli voltak Harryhez legközelebb, és Stan éppen képeket nézegetett a telefonját. Harryvel ellentétben, a srác pompásán érezte magát Jasmine buliján, a csapat többi része pedig kíváncsian figyelte ennek bizonyítékait. Kivéve Louis, aki a pad végében ült és éppen a cipőfűzőjét kötötte.

A srácok hangosan nevettek, Harry pedig nem tudta megállni, hogy ne pillantson a telefonra. A buliban készült képeket nézegették, és egy csomó volt Louis-ról is. Részegnek tűnt rajuk. Stan tovább görgetett; Louis részegen, Louis fáradtan, nevetve, aludva. A következő képen Liam a hálószoba felé húzta Louis-t, Jasmine-nel nem sokkal mögöttük.

Harry el akart fordulni, de képtelen volt. Olyan volt, mintha egy balesetet bámult volna az autópályán. Vagyis Zayn ehhez hasonlította.

A képen látszik, ahogy a hármójuk eltűnik a szobában. A következőn Liam kijön. A következőn Jasmine is kijön, kezeivel a felsőjét igazgatva.

A fiúk csendben voltak, mert mind tudták, minek tűnt ez az egész. Aztán kitört belőlük a nevetés. Hangosan, hevesen, mint az öltözőben lévő fiúk, akik a szexről beszélnek. Mindeközben Harry bordái egyenként törtét szét a mellkasában.

Azt hitte, már jobban tudja kezelni az érzéseit, de ezek szerint nem. Már maga a gondolat, hogy Louis lefekszik Jasmine-nel kiborította. Rendes bizonyítékot is látni róla összeomlasztotta az elméjét. Az agya leállt.

- Akkor jól megdugtad?

Felállt és Louis-ra meredt, ahogy a düh vérvörös szalagokban kötötte körbe az ereit. A gonosz a testében imádta ezt - az érzelmeket, legyen ez düh, fájdalom vagy bánat. Amíg megőrült az érzésektől, a teste örült. Gyűlölte, hogy milyen jó volt kiadni másokon az érzéseit, remélve, hogy őket is lángra lobbantja. Rossz volt, és igyekezett dolgozni rajta, de Louis mellett mindez repülhetett ki az ablakon.

Louis elnyílt ajkakkal, ledöbbenve rámeredt a padról.

- Mi? - kereste a nemlétező szavakat. - Kit?

Ugyan már!

- Jasmine-t! Őt! - mutatott a telefonra, amin még mindig láthatóak voltak a tagadhatatlan bizonyítékok.

- Nem - suttogta a fejét rázva.

Harry nem hitt neki. A benne lévő düh szinte azt akarta, hogy igaz legyen.

- Zayn látott téged! Bent voltál vele a szobában. A kurva póló!

A póló, ami Harry ágyán feküdt gyűrötten és piszkosan a sok sírástól.

Liam óvatos hangja keresztül vágott az öltözőn. - Harry, nem feküdt le vele. Kimosta a pólóját, mert undorító volt a buli után.

A düh hezitált. Harry szemei Liamre villant. A fiú tekintete komoly volt, és összevont szemöldökkel meredt vissza rá. Harrynek megremegett a lélegzete. Liam tekintete túl intenzív volt, mintha próbálta volna emlékeztetni Harryt az előző beszélgetésükre.

Louis megszólalt, és most már összevont szemöldökkel nézett egyenesen Harryre. - Nem bízol bennem.

Harry nyelt egyet. Bízott Louis-ban? Amióta egy focicsapatban játszottak, a fiú fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy Harry utálja, így végül rétegről réteget szedett le, és megbízhatatlan képeket festett, amiket kőkorláttal keretezett be. Egy része nehezen tudta elengedni Louis Tomlinson képét, aki éveket töltött Harry életének minél aprólékosabb megnyomorúsításával. Az elmúlt év során ez a kép kezdett megrepedezni és lehullani, megmutatva az igazi Louis-t, aki a fájdalom és a kín mögött rejtőzött.

Talán az a bizonyos keret még mindig ott volt valahol. Ezért is volt egyértelmű, hogy Harry ilyen könnyen elhitte, hogy Louis megdugta Jasmine-t, még azon után is, amin együtt keresztül mentek.

De... Ha Louis a szemébe mondaná, hogy nem igaz... Harry hinne neki. Könnyedén. Csak más emberek szavában nem bízott. Louis magával is alig volt őszinte, szóval miért mondana másoknak bármit is? Muszáj volt Louis-tól hallania, és bármi is legyen az, tudta, hogy az igaz lesz. Őszintén szólva, bízott benne. Ezt be is bizonyította abban a rövidke másodpercben, amikor elmondta, mi mérgezte meg a kapcsolatukat.

- De igen, Lou - súgta. - De félelmetes, mert te nem bízol bennem.

Louis arckifejezése megváltozott, ahogy a düh és a fájdalom elsötétítették a kéket a szemében.

- Ez nem igaz - mondta. - Rád bíztam magam.

Ezután csak némán álltak. Harry feldolgozva a hallottakat, Louis meggyötört arccal, a fiúk pedig síri csendben.

- Pályára, fiú! - parancsolta Louis, de a tekintete nem hagyta el Harryét. Senki nem mozdult. - Azt mondtam, irány a pályára! - kiabálta, ahogy a düh felszínre tört a szavai közt.

Amikor a fiúk vonatkova elindultak, ők ketten ottmaradtak és egymást bámulva álltak, amíg az öltöző ki nem ürült. Amikor végül Louis megszólalt, a hangja egyszerre volt kemény, fájdalmas, és szomorú.

- Egy másodpercig se gondold, hogy ilyen fájdalmat okoznék neked. Jasmine-nel el kéne rendeznetek ezt a kibaszott dolgot közöttetek. Engem hagyj ebből ki, mert hűséges voltam hozzád.

Ezzel pedig kiment, becsapva maga mögött az ajtót.

Harry kezei remegtek, ahogy az arcához nyomta őket. Nekidőlt a legközelebbi szekrénynek és lecsúszott a földre, miközben minden porcikája reszketett. Olyan halkan sírt, hogy az állkapcsa is fájt.

*

Szombat este Harry két órán keresztül sörözött Zayn szobájában. Volt három napja feldolgozni Louis szavait.

Rád bíztam magam.

Amikor a lila szőnyegen szexeltek, még soha nem csinálták úgy. Ráadásul akkor minden tökéletes volt, nem voltak félreértések, Jasmine pedig egy elhalványult szenvedés volt, amit Harry messzire lökhetett.

Louis-nak igaza volt. Tényleg rendbe kellett hozniuk a dolgaikat a lánnyal. Azonban Harry nem igazán volt kész arra a bizonyos beszélgetésre vele, és tudta, hogy soha nem is bocsátana meg neki. Viszont legalább az a rettenetes félelem, hogy Louis-nak bejön Jasmine - vagy netán Greg - megsemmisült a fiú szavaitól. Mert hitt neki. A tekintet Louis kék, kék szemeiben, a bánat a hangjában, amikor azt mondta, hogy egy másodpercig se gondold, hogy ilyen fájdalmat okoznék neked... Az tiszta volt és őszinte.

A hét utolsó pár napján az iskolában Harry nem tudta, mit csináljon, amikor meglátta Louis-t. Halvány fogalma sem volt, mit mondjon. Úgyhogy semmit nem csinált, pont úgy, ahogy a fiú sem.

- Beszélned kéne vele - mondta Zayn egyik kezében egy sörrel, másikban meg a PlayStation joystickkal. A játék meg volt állítva, viszont Harry szemei még mindig a képernyőt voltak.

- És mit mondjak? Bocs, hogy azt hittem, hogy megcsaltál? Nem változtatna semmin.

- Miért?

- Mert nem erről van szó. Vagyis nem feltétlen.

- Akkor most miről? Nem értem. Arról, hogy mész a Unitedhoz? Vagy hogy szerelmesek vagytok egymásba, de mindketten olyan barmok vagytok, hogy nem tesztek érte semmit, vagy mi...?

Liam is ugyanezt kérdezte, csak más szavakkal. Most akkor mi is volt a probléma? Harry valamilyen szinten tudta, hogy mélyen nem Jasmine vagy a United. Igen, részei voltak a kirakósnak, de a fő baj az az volt, hogy szerelmes volt Louis-ba, Louis pedig... Harry nem tudta, mi jár a fiú fejében. Ha Louis szerelmes volt belé, akkor vajon mit gondolhatott? Mi tartotta vissza? Valóban a United?

- Nem tudom, mi jár a fejében - mondta Harry befejezve a negyedik sörét. - Soha nem tudom. Rengeteget gondolkodik, de alig beszél róla. Olyan... mint a találgatás és a szerencsejáték. Régen nem érdekelt, mit gondolt, amikor tettem dolgokat, és én sem szoktam túlgondolni, mielőtt meg is tettem volna őket. Most meg olyan, mintha folyamatosan csak gondolkodnék. És csak az érdekel, hogy ő mit gondol.

Zayn odafordult felé a földön, és felemelte a fejét, hogy Harryre nézzen, aki a szokás szerint a falnak dőlve ült az ágyon. - Haver. Csak fejezd be a kibaszott agyalás. Menj át hozzá és mond el neki, amit akarsz. Jobban fogod érezni magad. - Harry elgondolkodott rajta, Zayn pedig felállt és elkezdte ráncigálni a kezét, hogy lehúzza az ágyról. - Kellj fel.

- Zayn...

- Csak tetted meg. Tessék - adott neki egy másik sört. - Idd meg és menj át hozzá.

Harry nem tudta miért, de elvette a sört, és pár percnyi csönd közben megitta az egészet.

- Ügyes vagy. Most pedig húzz innen. - Zayn addig lökdöste Harryt, amíg lent nem voltak a földszinten. Aztán megfogta Harry kabátját és elkezdte öltöztetni, amíg ő ügyetlenül próbált belebújni a cipőjébe. Zayn elvigyorodott és kilökte a házból, aztán intett egyet, miközben Harry igyekezett megtartani az egyensúlyát a füvön. - Hívj majd utána.

- Mi után? - fújtatta, ahogy megigazította a ruháit és kisöpörte a haját az arcából.

- Miután kibékültetek, te hülye. Azt is elmesélheted majd, hogy milyen volt a szex.

- Ugh.

- Szia, Harry - csukta be az ajtót.

Ezzel pedig nagyot sóhajtva egyedül maradt az előkertben. Holott nem volt biztos benne, hogy tényleg megakarja-e tenni, elindult, meg hát Louis-ék háza úgyis útba esett hazafelé. Léptei egy kicsit bizonytalanok voltak, mert az ötödik sör a percek múlásával egyre jobban kezdett beütni.

Mire elérte Louis-ék házát, nem érezte jól magát. És sajnos a fiú lámpája az ablaknál le volt kapcsolva. Látszólag nem volt otthon senki, pedig szombat este volt. Talán az anyukája dolgozott ezen a hétvégén, Lottie pedig egy barátnál volt. Hol volt akkor Louis? Hol lehetett szombat este?

Bajnokság előtti este volt. Holnap lesz a meccs a csapattal, a fiúkkal. Az ő fiaikkal.

Úgyhogy hol volt Louis?

A focipályán! Hát persze!

Harry egyből is el is indult arrafelé.

Igaza volt. Amikor átment a parkolón, érezte, hogy igaza volt. Ahogy közeledett a lelátókhoz, hallotta a kapu mögötti fémkerítés rezgését, valamint halk káromkodást.

- Hát persze, hogy itt vagy! - kiabálta, és nagyon meg volt elégedve magával, hogy ilyen jól ismerte Louis-t, hogy kitalálja.

Harry rálépett a füves pályára, miközben nézte fiút megállni rúgás közben. Több labda is fel volt sorakoztatva, és úgy tűnt, egyesével rugdosta őket a kapuba. Nos... látszólag néhányat elvétett.

- Természetesen itt vagy...! - folytatta Harry még mindig büszkén, hangja pedig egy bizonytalan dallamban végződött. Felgyorsította a lépteit és egy kicsit ugrált is, miközben közeledett Louis felé.

A fiú odafordult és komoran rámeredt. Pulcsi volt rajta rövidnadrággal, lábain pedig focicipőt viselt sima sport zoknival. A haja kócos volt.

- Jézusom, te ittál?

- Csak egy kicsit. - Megállt pár méterrel, mert nem mert közelebb menni, és hátratette a kezeit.

- Baszki, Harry, holnap meccsünk van - panaszkodott Louis, aztán megfordult és erősen belerúgott a legközelebbi labdába. Harry hallotta a felső kapufa vibrálást, amikor odaért a labda, de a szemeit nem szakította el Louis-ról. Érte volt itt, nem a foci miatt.

- Csak néhány sör volt - védte magát. - Nem leszek másnapos.

Louis felhorkant. - Hogyne. Nem te töltötted az egész reggelt a fürdőben, mert túl sok felest ittunk? - rúgott bele egy újabb labdába, Harry gyomra pedig összeszorult. Ez akkor volt, amikor még jól érezték magukat. Meg amikor Louis elmondta neki az igazságot a kapcsolatukról.

- Nem vagyok másnapos a sörtől.

- Miért jelensz meg mindig, amikor itt vagyok? - váltott témát Louis, miközben belerúgott még egy labdába.

- Ez nem a te pályád.

- Miért vagy itt? - Még egy rúgás.

Az repkedő focilabdáktól forogni kezdett Harry feje. - Oké. Csillapodnál kicsit a lövésekkel? Nyugi... Jézusom.

- Nem! - fordult meg Louis Harry arcába robbanva. Mást már csak pár centire álltak egymástól, és a fiú dühös szavakat kiabált, amiket Harry igyekezett minél gyorsabban felfogni, viszont a sörtől befolyásolt agya miatt elég nehezen ment. - Hogy a faszomba kéne lenyugodnom? Van bármi fogalmad arról, hogy milyen érzés elveszíteni az egyetlen dolgot, ami megmenthet a kibaszott pokoltól?!

- Nem veszíthettél, Louis - mondta Harry, ahogy érezte, hogy felgyorsul a szívverése. Hátra lépett egyet, és figyelte, ahogy a fiú tágra nyílt szemekkel kapkodja a levegőt. Utálta, hogy Louis azt gondolta, vége az életének. - Még mindig hívhatnak.

- Ne légy már ilyen kurva naiv, Harry.

A hangjában lévő düh fájdalmas volt, Harry mellkasában pedig a bűntudat újra elkezdett felerősödni, de összeszorította a fogait és igyekezett ésszerű maradni. - Louis, a meccs meg sem történt még! Ne gondold azt, hogy mindennek vége, amikor még közel sem vagy a célvonalhoz!

Tudomása szerint a játékosfigyelők ott lesznek a bajnokságon, valamint egy csomó másik akadémia is érdeklődne Louis iránt, ha a fiú egyszerűen csak megpróbálná.

- De vége van! - kiabálta vissza Louis, és elrúgott még egy labdát, ami a kapufa mellett ment el egy kicsivel.

Nem volt vége. Basszameg, kinyitná Louis végre a szemeit? Miért csinált úgy, mintha véget ért volna az élete, amikor egy csomó jó dolog történik benne folyamatosan?

Ez az, amit Louis csinál, döntötte el Harry. Nem hisz semmiben, és eltaszít magától dolgokat már azelőtt, hogy elveszítené őket. Ezt az apjával is megtette, pedig a férfi nagyon igyekezett Louis életének részese lenni. Most pedig ugyanezt csinálja a focival.

Legutóbb ott a fürdőkádban Harry elmondta Louis-nak, mit érzett, amikor a fiú elküldte az apját. Újra megtehetné. Elmondhatna, mit érez, ahogy nézi Louis-t feladni.

Utólag Harry rájött, hogy kedvesebben kellett volna mondania, azonban a szavak mérgesen és kétségbeesetten jöttek ki. Ha egyszer elkezdte, nem tudott megállni.

- Úgy csinálsz, mintha nem lenne hová menned, pedig van! Ettől megbolondulok! Egy dolog van a fejedben! Semmit nem látsz tisztán! Még ha Manchester nem is választ téged, vannak választási lehetőségeid! A jegyeid jók, Louis. A focizásod messze van a közepestől, és vannak más programok is! Van munka tapasztalatod, a tanárok szeretnek, Edző pedig nagyon tisztel. Az emberek jobbról-balról beléd szeretnek, és te még csak észre sem veszed!

Harrynek megfeszült az állkapcsa, a torka pedig kiszáradt. Louis körbe volt véve gyönyörű dolgokkal, de azokat mind szemétként kezelte. Ráadásul Harry hónapok óta szerelmes volt belé, amiből a fiú semmit nem vett észre.

Louis nagyokat pislogva állt Harry előtt. - Ki szerelmes belém?

Én, te kibaszott idióta!

Hogyan mondhatta ezt Louis? Hogyan állhatott itt a focipálya közepén, és... csinált úgy, mintha nem tudta volna? Mintha nem nézte volna végig, ahogy Harry belészeret, majd összeomlik és belül meghal, amikor Jasmine arcon puszilta. Végig a szemébe nézett, amikor hagyta megtörténni. Aztán végignézte Harry kiakadását, amikor azt hitte, lefeküdtek a bulin. Hát nem értett semmit? Azt hitte, Harry ugyanígy reagálna, ha másról lenne szó?

Atya ég, Harry utálta őt. De szüksége is volt Louis-ra, hogy egyben tartsa magát. A fiú zavartsága kettészakította a mellkasát.

A bátorság odalett. - Nem tudom. Lányok? Greg?

Louis egyből ideges lett. - Gregnek van barátnője, te barom - suttogta.

Gregnek volt barátnője? Ez úgy hangzott, mint egy komplett hazugság, Harry pedig nem is hitte el. De mindenesetre úgy tűnt, Greget jobban érdekelte Louis, mint a saját barátnője.

Louis megint elkezdte rugdosni a labdákat a kapuba. Harry vállai fájtak a feszültség miatt, és a folyamatos lövések megfájdították a fejét. Ez pedig kurva abszurd volt, tekintve, hogy a foci bármilyen formában, mindig képes volt lenyugtatni.

- Ne állj meg, amíg tényleg véget nem ér - mondta, mert a mellkasában lévő fájdalomtól eltekintve képtelen volt elengedni. Nem hagyhatta, hogy Louis feladja az életét.

- Harry, a kurva életbe...

- Nincs vége!

- Nem hiszek neked!

- Isten áldjon meg, Louis, bízz bennem!

Harry odament hozzá, és a karjánál fogva megragadta, hogy abbahagyja a rugdosást és egyszer az életben ráfigyeljen. Louis viszont megtántorodott és elhúzódott, és ahogy a karja kicsúszott Harry kezei közül olyan érzés volt, minta egy lufi durrant volna ki belül. Harry kifújta a levegőt.

- Louis - sürgette remélve, hogy megérti, hogy Harry szerelmes belé és sosem tenne szándékosan olyat, amivel félrevezetné. - Hónapok teltek el, kicsim, csak bízz bennem

- Ne hívj így! És nem bízok az emberekben. Csak magamban - jelentette ki, mintha ezt Harry eddig nem tudta volna. - Bíztam benned, Harry, és nézd meg hova jutottam.

Igyekezett tartani magát, hogy a forró könnycseppek ne csorduljanak ki a szemeiből. - Nem az én hibám, hogy...

- Nem a rohadt ösztöndíjról beszélek! - Megfordult, és ezúttal felvett egy focilabdát, amit aztán frusztráltan keresztülhajított a pályán.

- Louis - könyörgött Harry, és már a torka is fájt. Nem tudta nézni így a fiút. - Mindened pórázra van kötve. Megölöd magad azzal, amit csinálsz. Van egy munkád, ott a suli, foci, a sok szar a családoddal és... velem. Falba fogsz ütközni, ha nem hagyod abba. Az őrületbe kerget, ha figyellek téged. - Nyelt egyet, mielőtt teljesen összetört volna a hangja. - Soha nem vagy teljesen nyugodt. Rengeteget aggódsz, és nem jut eszembe egyetlen pillanat sem, amikor hagytad volna, hogy minden úgy legyen, ahogy van.

Louis némán meredt rá. A mellkasa folyamatosan emelkedett a labdák rúgásától, azonban a szemeiből nem lehetett olvasni.

- Néha jobb elengedni - súgta Harryt.

Louis lélegzete egy pillanatra elakadt, de amikor megszólalt, a szavai félelmetesen óvatosak voltak. - Azt akarod, hogy elengedjem?

Hát persze, gondolta magában. Persze, hogy azt akarta, hogy Louis elengedje. Hogy fogadja el a jó dolgokat, ne hitetlenkedjen mindenben, és hagyja, hogy az élet úgy történjen, ahogy történnie kell. Őszintén úgy gondolta, hogy így a fiú sokkal boldogabb lehetne.

Többé már nem tudta, mit mondjon. Kifogyott az ötletekből.

- Nem tudom, mit akarsz tőlem - rázta a fejét Louis.

Harry azt akarta, hogy viszont szeresse. Hogy ő is visszavonhatatlanul, szívfacsaróan és fájdalmasan szerelmes legyen, úgy, mint Harry. Ezt viszont nem mondhatta, hanem csak olyat, ami elfogadható volt.

- Téged akarlak. - Tett egy lépést előre. Kérlek.

Louis megrázta a fejét Harry kétségbeesésén. - Látod, ezt mondod. De ez nem elég. És ettől nem leszünk rendben.

Elindult a focipályáról, Harry pedig nem tudott mást tenni, mint figyelni, ahogy elmegy.

2023.06.18.