Harry reggel égett vaj szagra ébredt.

Kinyitotta a szemét, megfordult, és azonnal észrevette, hogy Louis nem volt mellette. Felült, hogy körbenézzen a szobában, és közben beletúrt a hajába. Már az állkapcsánál is túlnőtt, így minden edzésen vagy össze kellett kötnie egy kis kontyba, vagy fejpántot húznia. Eltűnődött, hogy levágassa-e.

Megtalálta az éjjeliszekrényen a telefonját, és rápillantott a képernyőre. Volt pár olvasatlan üzenete Zayntől, előző estéről. Viszont már majdnem fél tizenkettő volt. Túl sokáig aludt. Harry újra beszívta az illatát annak, ami éppen a földszinten készült, és eldöntötte, hogy majd később elolvassa az üzeneteket. Fél órán belül a város szélén lévő megbeszélt helyen kellett lenniük, lent a konyhában pedig valami nagyon nem volt rendben.

Felkelt az ágyból, a fürdőben megmosta a fogát, aztán felöltözött az edzős ruhájába. Amint végzett, lesietett a lépcsőn, és valami édeskés illatot érzett, ami keveredett az égett vaj összetéveszthetetlen szagával. Bedugta a fejét a konyhába, és ott találta Louis-t a helység közepén, és egyáltalán nem tűnt valami határozottnak. A tűzhelyen egy lapos serpenyő ült, amiből hatalmas mennyiségű gőz szállt fel. Harry a fiú mellé sietett, és gyorsan lekapta a serpenyőt a tűzhelyről. Apró pöttyök voltak benne palacsintakeverékből. A tetejük száraznak tűnt, az aljuk pedig égettnek.

- Hé! – Louis hangja nyugtalan volt, de egyáltalán nem tűnt fel neki a serpenyő aljában lévő száraz réteg.

- De hát odaég, Lou! – Megdöntötte a serpenyőt, és az apró palacsintadarabok pedig szomorúan belepotyogtak a mosogatóba.

- Elrontottad a munkámat!

Harry megfordult, és szembetalálta magát a fiú megtört, kétségbeesett arcával. – Lou – mondta lágyan. – Amúgy sem volt ehető...

- Honnan tudod? Most rontottad el!

Harry felsóhajtott. – Van még a lekevert tésztából, kicsim? Nézd, csak kipucoljuk a serpenyőt, újramelegítjük, és csinálhatunk rendes kaját.

- Rendes kaját? – tátotta el a száját.

Harry a falon lévő órára pillantott. 12:45 volt. – Igazából, Lou, erre már nincs időnk. Indulnunk kell.

Louis futólag ránézett az órára, aztán mogorván Harry felé fordult. – Éppen főzök.

- Húsz perc, amíg odaérünk! Indulnunk kell, most.

- Kit érdekel? Befejezem a reggelit.

A Harry kezében lévő serpenyő után nyúlt, de Harry elrántotta. Túl hamar jött rá, hogy ez mekkora hiba volt. Nem számított rá, hogy Louis keze gyengéd lesz. Nem számította rá, hogy a keze finoman fog mozdulni. Egy pillanatra elfelejtette, hogy Louis már nem abból a hideg és kemény külsőből áll. Így hát Harry ellenmozdulata túl erős volt. Louis próbálkozása, hogy ellopja a serpenyőt közel sem volt lendületes, ettől pedig Harry nekicsúszott a pultnak. Megpróbálta felfogni az esést, de a rátenyerelt a palacsintatésztával teli tál peremének, ami így telibe kifolyt.

Levegő után kapott, és a tál után nyúlt, de már túl késő volt. Lenézett, és a padlót beborító massza láttán felsóhajtott. Lassan felpillantott Louis-ra, belül pedig káromkodott.

A vigyor, ami Louis arcán ült ki, olyan önelégült és győzedelmes volt, hogy hosszú idő után először Harry egy aprócska késztetést érzett arra, hogy megüsse őt. – Nos. Nézd, mit csináltál, Harold.

Harry eltorzult tekintettel felnézett rá. – Ez egyértelműen a te hibád.

Gonosz szemekkel, és elégedettül elmosolyodott. – Higgy, amit akarsz, életem.

Életem.

- A te hibád! – Ennél többet Harry képtelen volt kinyögni.

Louis csak elnevette magát, mintha Harry szavai olyan nevetségesek lett volna, hogy nem is éri meg válaszolni rájuk. Harry felhorkant, de ennek ellenére felvette a műanyag tálat és a mosogatóba dobta. Keresett egy papírt törlőt és nedves konyharuhát, amikkel aztán egy-két percig takarított, amíg Louis felszaladt az emeletre összeszedni a dolgait. Amikor a legtöbb piszok eltűnt, megragadta az edzős táskáját, kisietett az ajtót, és elindította a kocsit. Szinte biztos volt benne, hogy még mindig volt palacsinta tészta a padló hézagai között.

Louis túl későn ért ki a verandára.

- Louis! – kiáltott ki az autóból.

- Jövök. Nyugi, H.

- Késésben vagyunk!

- Kapitányok vagyunk. A többieknek csak várniuk kell.

Ez aztán a logika...

- Nekünk kéne elsőnek ott lenni! – Kapitányi felelősség, meg ilyenek.

- Nuygi! Jövök már. – Zsebre rakta a kulcsait, felvette az edzős táskáját, és a kocsihoz futott. Beszállt az ülésre, Harry pedig azonnal rátaposott a gázra. – Nem az én hibám, hogy ki kellett takarítanunk az egész kibaszott konyhát, mert mindenhová jutott a tésztából!

Takarítanunk.

Harry volt az egyetlen, aki takarított. Oldalról rápillantott a fiúra. – Ha valaki nem döntött volna úgy, hogy palacsintát csinál indulás előtt egy órával, ami eleve idiótaság, mivel ennyi kalóriával a gyomrodban futni egy halál, nem lett volna ilyen problémánk!

Louis rákapta a tekintetét. – Reggelit csináltam, te hálátlan. Te öntötted ki az egészet a pultra és a földre.

Harry az előttük elterülő utcát bámulva felsóhajtott. – Egyáltalán miért csináltál reggelit? – Louis még egyszer sem készített semmi mást pirítóson és müzlin kívül.

- Éhes voltam – vont vállát.

Harry megrázta a fejét, de az út végéig mindketten hallgattak.

Amikor végre odaértek, már tíz perccel elmúlt egy, az összes fiú pedig a megbeszélt helyet várakozott. Az autóik a földút melletti parkolóban álltak, és volt egy kis épület mosdókkal, mellette pedig egy régi szökőkút, és néhány piknikasztal. Harry járt már itt, úgyhogy jól ismerte a helyet és a sétaútvonalakat.

Amint megállt a kocsi, Louis egyből kipattant, és bejelentette a jelenlétét a fiúknak. – Mind megnyugodhattok, a szeretett kapitányotok itt van!

Harry megforgatta a szemeit, ahogy ő is kiszállt. Nem úgy tűnt, mintha régóta várakoztak volna.

- Köszönjük a bemutatkozást, Louis – mondta, ahogy elsétált mellette, aztán felmászott a piknikasztalra, ami körül a csapat gyülekezett. Ott volt Liam, valamint, Ed, Lee, Stan, Oli, Freddie, Jonah... Mind a tizennégy fiú. – Rendben, mind itt vagyunk, ugye?

- Igen, mi tudjuk, hogyan kell időben odaérni a megbeszélt időpontokra – mosolygott ártatlanul Liam, mire Harry is elvigyorodott. Rájött, hogy nagyon kedveli a fiút.

- Ez a csípős hozzáállás nem áll jól neked, Lime – mondta Louis, miközben a szokásos módon vigyorogva, egy pillanatra találkozott Harry tekintetével. Ügyetlenül felmászott az asztalra, és pár másodpercig kereste az egyensúlyát, mielőtt stabilan meg nem állt Harry előtt pár centire.

- Együtt jöttetek? – kérdezte utána Lee, Harryt pedig egy pillanatra elkapta a pánik, mielőtt Louis válaszolt volna a kérdésre.

- Igen – mondta őszintén. – Kapitányi okokból.

Hát jó.

Harry hátralépett, hogy Louis ne legyen benne a személyes terébe. Vagy, hogy ne foglalja el a helyét. – Bármi ok, hogy miért jöttél fel hozzám az asztalra, drága?

Louis úgy nézett ki, mint aki ő maga sem tudja. – Kapitányi okokból...

Hát jó. Ha Louis még mindig nem bírta elviselni, ha Harry van a középpontban, akkor Harry engedi neki átvenni az irányítást. Tudta, hogy Louis amúgy sem készült semmilyen mondanivalóval. – Akkor folytasd.

- Rendben – köszörülte meg hangosan a torkát. – Gyerekek, amikor annyi idős voltam, mint ti...

Jézusmária.

- Jól van, elég lesz Lou – vágott közbe Harry. – Amit én akartam mondani az az, hogy amikor mind lefutottátok az öt kilométert, lesz itt egy kis meglepetésetek tőlem és Lucifertől.

- Meglepetés? – kérdezte Liam.

- Ti nem fogtok futni? – mondta Stan.

- Lucifer?

- Nem, most komolyan, ti tényleg nem fogtok velünk futni?

Louis könnyedén, és elégedetten vigyorogva válaszolt Stannek:

- Kapitányi okokból. És Lucifer, H, most komolyan?

Harry visszatartott egy mosolyt, és gyengéden Louis nyakára tette a kezét. – Nem, mi a három kilométeres távot futjuk, aztán előkészítjük a meglepetést.

Oli összecsapta a kezeit. – Rendben, menjünk! Minél előbb akarom az ajándékomat.

Harry soha nem ejtette ki a száján az „ajándék" szót, viszont egyáltalán nem bánta, ha Oli még jobban megjárja. Ő is részt vett Stan piszkálódásában.

- Van ajándékunk? – sziszegte Louis.

- Ki áll készen kocogni, fiúk? – kiáltotta elégedettül vigyorogva, miközben figyelmen kívül hagyta Louis kérdését. Hallotta, ahogy a fiú felsóhajt, mivel egyértelműen utálta, ha nem volt tájékoztatva a Harry csapattal kapcsolatos terveiről.

- Igen, gyerünk! – Oli az öt kilométeres útvonal felé kezdte terelgetni az embereket, és Louis is besegített pár percig, amíg mindannyian futni nem kezdtek. Amikor már az egész csapat mozgásban volt, Harry megfogta Louis karját, ezzel megakadályozva, hogy csatlakozzon a többi fiúhoz.

Összevonta a szemöldökét. – Na, beszélgetni akarsz? Elfelejtetted, hogy egy perccel ezelőtt még egy Sátánhoz köthető csávó nevén szólítottál?

Sátánhoz köthető csávó? Lucifer volt maga a Sátán. De ez persze csak egy vicc volt. Most az egyszer Harry egész jó hangulatban volt. Louis egész éjjel ölelte, éppen készült visszavágni Stannek, és a csapat már most jól érezte magát.

Óvatosan végigsimított Louis arcán. – Ne veszekedjünk. – Hagyta, hogy az orra enyhén hozzáérjen a fiúéhoz. – Majd később rendbe hozzuk a rumlit otthon, okés? Aztán csalunk, és hozunk magunknak fagyit, jó?

A szokásostól eltérően Louis nem ellenkezett az édességek hallatán, és Harry kezét sem lökte le az arcáról. Helyette némán bólintott, mintha ő is ugyanúgy élvezte volna, hogy kedvesek egymással, mint Harry.

- Oké – mondta, és a szája alig mozgott Harry két tenyere között.

Elég... aranyosnak nézett ki. Mint egy kis süni, megint. Harry nem gyakran nevezte Louis-t aranyosnak, de...

Elfojtotta a késztetést, hogy nyilvánosan megcsókolja, aztán rávette magát, hogy a fák között eltűnt csapat után fusson. Hallotta, ahogy Louis követi őt, és hamarosan be is érték a fiúkat, akik jóízűen beszélgettek, miközben az erdei ösvényen haladtak.

Harry könnyed kocogásba kezdett Ed és Jonah mellett, és hallotta, ahogy Louis Liammel beszélget a háta mögött. Csak fél füllel hallgatta Ed mondanivalóját az egyetemi felvételiről, mivel a másikkal Louis hangjára koncentrált. Igazság szerint, nem fogta fel, mit mondott, de azért szerette hallgatni.

Nem volt túl sűrű az erdő, az ösvény pedig végig legálabb egy méter széles volt. Itt-ott voltak tölgyek és fenyők, de leginkább csak mohák, bokrok, gyökerek és kövek. Harrynek az erdőkben az illat és a levegő volt a kedvence. A fenyőillat és a zavartalan csend megnyugtató volt. Louis hangja pedig csak fokozta mindezt.

Amikor elértek arra a helyre, ahol az ösvény kettéágazott – a piros jobbra, a sárga meg balra vezetett – Harry várt egy pillanatig, hogy Louis utolérje, aztán megragadta a derekánál és oldalra húzta.

- Erre, Lewis.

Hangosan tiltakozva felmordult. – Kösz, H, tudok sétálni. És igazán figyelmeztethettél volna.

Harry megint figyelmen kívül hagyta. Már egyre könnyebb volt nem veszekedésbe elegyedni Louis-val. Harry megtanulta, ha visszavág, Louis már azért is megpróbál nyerni. Ebben a tekintetben olyan volt, mint egy kiskutya.

- Itt elválnak útjaink, csatlósok! – kiáltotta a csapatnak. – Találkozunk a tisztáson!

Stan kíváncsi tekintettel nézett rá. – Úgy beszélsz, mint Louis.

Harry nyelt egyet, és összeszűkült szemekkel Stanre pillantott, pedig a szavai egy kicsit meglepték. Nem állt szándékában úgy hangozni, mint Louis, de persze, hogy pont Stannek kellett ezt kiszúrnia.

- Ne utánozz, te fasz – kuncogott Louis, de nem volt semmi rosszindulat a hangjában. Próbálta elsimítani a nyilvánvalót, hogy Harry és Louis egyre közelebb kezdtek kerülni egymáshoz.

Harry nem tudta, mit mondjon, így nem is mondott semmit. Köszönt a fiúknak, aztán elindult a sárga útvonalon, hiszen már nagyon meg akarta mutatni Stannek a kis ajándékát. Egyenletes tempóban haladt, és tudta, hogy Louis valahol ott van mögötte. Igyekezett nem Stan megnyilvánulásán rágódni, de az agya hátsó részében eltűnődött, hogy vajon Louis is átvett-e tőle néhány tulajdonságot. Végtére is, szinte az összes napot együtt töltötték. Az utóbbi időben pedig nem csak együtt lógtak es szexeltek – rendesen jól is szórakoztak egymással.

Amikor az útvonal végére ért, megfordult, de sehol nem látta Louis-t. Várt egy kicsit, hogy lassuljon a szívverése, és pár perc múlva gyors lépteket kezdett hallani. Eszébe jutott egy gyerekes ötlet, és vigyorogva elbújt az egyik fa mögé. Ahogyan pedig Louis odaért, előugrott a fiú elé. A sikoly, ami Louis torkából szabadult fel, egyszerre volt vicces és váratlan.

- Mi a francot művelsz? – panaszkodott a szívére kapva a kezét. Ijedtében majdnem hátraesett. Még hosszú pillanatokkal később is nagyra nyílt szemekkel és döbbent arccal állt.

Harry hangosan nevetett, ahogy újrajátszódott a jelenet a fejében. – Az arcod!

Louis összehúzta a szemeit. – Emiatt futottál olyan rohadt gyorsan? Ennek egy nyugodt kocogásnak kellett volna lennie, te fasz!

Harry megrázta a fejét, de mosolygott. – Nem, sietnünk kell, mert elő kell készíteni a meglepetést.

Louis elfintorodott, és a mögötte lévő tölgyfának támaszkodott. A haja egy kicsit kócos volt a futástól, a homlokán pedig halványan gyöngyöződött az izzadság. – Egyáltalán mi az?

- Van egy slag az autóban, amit majd a kis épület oldalán lévő csapra tehetünk.

Felvonta a szemöldökét, látszólag őszintén le volt nyűgözve. – Ó, ennek nem fognak örülni! – Szélesen vigyorgott, Harry pedig úgy érezte, megkapta az év bókját.

Odament Louis-hoz, és csak néhány centimétert hagyott a testük között. A fiú nyugodtnak tűnt, és várakozóan nézett a szinte föléje tornyosuló Harryre. A szeme hihetetlenül szép volt a napfényben – rikítóan kék és csillogós – és szokásos módon eszméletlenül jóképű volt.

Harry megakarta csókolni, de amikor a karját a fatörzsen támasztotta Louis feje fölött, Louis csak meredt rá. Nyugodtnak tűnt, és semmi jelét nem mutatta bármilyen kellemetlen érzésnek. A szemei pislogás nélkül találkozott Harryével, az arca pedig nyitott és kedves volt.

Harrynek tetszett így a fiú. Szerette őt. És ebben a pillanatban olyan egyszerű lett volna mondani, hogy Szerintem érzek irántad valamit. Esetleg megpróbálhatnák összejönni?

Lehajolt, és ajkaival gyengéden végigsimított Louis állkapcsán. Egy pillanatig így maradt, és magába szívta Louis testének közelségét, és hagyta, hogy kiélvezze ezeket a nyugodt perceket.

- Ez a terved volt? – mondta halkan Louis, a lehelete pedig Harry arccsontját simogatta.

- Aha. Kifogásként találtam ki a meglepetést, hogy magaménak tudhassalak – hümmögte, miközben érezte, hogy a teste megfeszül a várakozástól.

Louis felhorkant, Harry pedig visszafogott egy nyögést. Atyaég, legszívesebben Louis-hoz szorította volna magát. Meg akarta fogni a fiú kezét, és magára tenni, hogy legszebb helyeken érintse meg. Ha merte volna, Louis fülébe súgta volna, hogy dugja meg, pont, mint azon a bizonyos napon az öltözőben.

Louis behunyta a szemeit. Várta, hogy Harry megcsókolja. Enyhén felemelte az állát, a hosszú, gyönyörű szempillái pedig lecsukódtak.

Basszus.

Harry eltávolodott. Rákacsintott Louis-ra, de amikor megfordult, végighúzta a kezét az arcán.

Szeretlek, akarta kiabálni. Szerette őt, és azt kívánta, bárcsak elég bátor lett volna, hogy kimondja.

Gyorsan elsétált, és alig egy perc múlva már vissza is ért oda, ahonnan indultak. Louis követte, de csendben volt, ahogy Harry elővette a slagot és rákötötte az épületből kiálló vízcsapra. Öt percig tartott, és kipróbálta a földön. A nyomás jó volt, semmi látványos, de megteszi. Louis helyeslően bólintott.

Néhány perc múlva hangokat kezdtek hallani a fák közül.

- Jönnek – mondta Louis, Harry pedig bólintott, és a kezét a csapra helyezte. Várakoztak, és amikor a fiúk kiértek a fák közül megengedte a csapot, és a slagból egyből folyni kezdett a víz. Hüvelykujját a nyílásra tette, mire a víz szanaszét kezdett spriccelni.

- Mi a fasz! – kiabálta az egyik fiú, aztán Harry előrébb futott ameddig tudott, és a csapat felé irányította a slagot.

- Ne...! – sziszegte Stan elhajolva, de Harry fölénybe került. Rávetette magát a fiúra, Louis pedig mögötte nevetett. Stan felemelte a kezét, de nem tudott mást tenni, mint hagyni, hogy eláztassa a víz. A többi srác elindult, hogy mentsék magukat, miközben Harry folyamatosan locsolta Stant, aki maga elé tartott kezekkel kiabált. Harrynek egy darabig sikerült sarokba szorítania, de Stan hamarosan elkezdte kitépni a kezéből a slagot.

- Kibaszott rohadék vagy, Harry! – kiabálta, kezeivel erősen rángatva a slagot Harry szorításában.

Harry ellökte a kezeit, és a nyakára célzott. – El ne felejtsd, te pöcs!

Louis hangosan felnevetett, és könnyedén kivette a locsolót Harry kezéből. A legközelebbi személyre célzott, aki végül Jonah lett.

- Louis! – kiáltotta elrohanva, de megcsúszott. Harry felnevetett, viszont Stan azonnal leteperte és a fűbe lökte. Küszködött, és próbálta leküzdeni magáról a fiút. Azonban nem számított arra, hogy Stan erősebb, mint ő. Eddig egyedül csak Louis-val verekedett, aki ezek szerint gyengébb volt Stannél, mert Harry alul találta magát ebben a bunyóban, és Louis segítségéért kiabált.

Louis megfordult, de ez nagy hiba volt. Amint ezt megtette, Liam elüvöltötte magát, hogy „Kapjátok el!", és két fiú is rávetette magát a slagra, miközben Lee a tömlő fejének irányításáért küzdött Louis-val. Harry meglökte Stant, akinek a térde valami brazil jiu-jitsu manőver miatt a combjába nyomódott, amitől még hevesebben küzdött, hogy kiszabaduljon.

Harry figyelte, ahogy Louis-nak nem sikerült magánál tartania a slagot, és belül már rettegett.

- Ide! – kiabálta Stan, Harry pedig már azelőtt tudta, mit fog következni, hogy teljesen Jonah kezébe került volna a locsoló.

Louis futásnak eredt, hogy elkerülje a vizet, Harry pedig abban a pillanatban lelökte magáról Stant, amint elterelődött a figyelme. Viszont a végén már mindegy volt. Jonah-nál volt a slag, és tizennégyen voltak kettő ellen. Louis elhajolt a következő vízsugár elől, és közvetlenül Harry mellett kötött ki a földön. Odagyűltek a csapattársaik, Johan pedig odaadta a locsolót fölöttük Stannek.

Harry Louis-ra nézett, aki találkozott a tekintetével, mielőtt visszanéztek volna a csapatra. Mindkettek a fölön voltak, és hirtelen egy csapatnyi bosszúszomjas, nedves fiúra néztek vissza.

- Baszki – mondta Harry.

- Baszki – értett egyet Louis.

Stan elvigyorodott. – Intézzétek el őket, fiúk!

*

Mindketten reszkettek. A csapattársaik nem kegyelmeztek nekik. Úgy tűnt, kihasználták a pillanatot, hogy visszavágjanak mindazokért az alkalmakért, amikor a kapitányi vezetésük megégette őket. Mindazokért az alkalmakért, amikor plusz köröket kellett futniuk, mert Louis faszfej volt edzésen, vagy az összes extra Pilates-gyakorlatért, amit Harry csináltatott velük, amikor nem követték rendesen a térdgyakorlatokat. A végén Harry és Louis rosszabbul járt, mint Stan, aki boldogan gondoskodott is arról, hogy megköszönje Harrynek a nagyszerű „ajándékát". A meglepetés finoman fogalmazva is visszafelé sült el.

A víz teljesen eláztatta a ruhájukat, és az ülésfűtés maximum fokozaton ment, miközben mentek vissza Louis házához. Louis fogai szinte összekoccantak, Harry pedig nem akart mást, mint levetni a csuromvizes ruháját, és bevetni magát a fiú ágyába, lehetőleg egy gőzölgő almás-fahéjas teával.

Amint befordultak a feljáróra, Harry telefonja rezegni kezdett. Jól bírta a vizet, holott egész végig a zsebében volt. Most a pohártartóban száradt. A képernyőn az állt, „Anya".

Leállította a motort, és a kezébe vette, ez pedig a konyhában álló anyjára emlékeztette. Látszólag... jobban nézett ki. Hezitálva ráment a kis zöld ikonra.

- Szia, anya.

Mellette Louis a ház felé mutatott, és kiszállt a kocsiból. Harry érezte, hogy a hideg ruhája körülöleli a testét, és azt kívánta, bárcsak később hívta volna az anyukája, hogy berohanhasson és ágyba bújhasson.

- Szia, édesem – mondta lágy hangon. – Tudom, hogy Louis-nál alszol, de szólni akartam, hogy nemsokára indulok Lucy-hoz. Ha netán holnap korábban jönnél haza, akkor ott leszek. Gondoltam szólok.

- Ó, igen? – nyelt egyet Harry. Valahogy jobban érezte magát attól, ahogyan Louis nevét mondta ki. A hangja nem volt ideges vagy kemény, hanem egyszerűen normális. De értelmetlen módón haragudott rá, amiért megint elmegy Lucy-hoz. Pedig Harry sem lesz otthon.

- Csak még valami, mielőtt mész, drágám – mondta szinte tétován.

Harry összevonta a szemöldökét, a mellkasa pedig valami érthetetlen okból összeszorult. – Mi az?

- Louis-ról van szó, drágám.

- Mi van vele? – Nem tehetett a védekező hangneméről. A szíve most már hevesebben vert.

- Nos, ami múltkor a boltban történt... Én tényleg bocsánatot akartam kérni, de azt hiszem, elég félreérhetőre sikeredett. Amikor meg a minap megláttam őt a szobádban... annyira szörnyen éreztem magam! Bár akkor nagyon elkapkodtam, azóta viszont rengeteget gondolkodtam rajta. Csak... mond meg Louis-nak, hogy nem kellett volna mindezt mondanom neki, és hogy sajnálom.

- Anya, miről beszélsz? – suttogta bizonytalanul és erőtlenül.

- Hát tudod, múltkor az élelmiszer boltban. Rájöttem, hogy biztosan látott apádat és engem a frozen yoghurt boltban, és...

- Anya.

A nő azonnal elhallgatott. – Édesem.

- Miről beszél? Találkoztál a boltban Louis-val? Vagy most mi van?

- A születésnapod után, drágám – helyeselt. – Beszélgettünk kicsit. Nem... mondta el neked?

- Nem.

Remegő hangon folytatta. – Édesem... Amikor apáddal a fro-yoban voltunk, nem viselkedtünk valami jól. És amikor találkoztam Louis-val a boltban, bocsánatot szerettem volna kérni miatta. Elmondtam neki, hogy szeretlek, és hogy nem akartunk...

- Értem – sziszegte. Kinyomta.

Nehezen tudta megmagyarázni; a dühöt, amit inkább csalódásnak és árulásnak érzett, és a megalázottságot, ami a felszín alatt bujkált. Louis beszélt az anyjával. Az anyja beszélt Louis-val. Harry Louis-jával. És...róla?

Kellemetlen érzés nyomta a zsigereiben. A fájdalom kezdte átjárni belül. Louis beszélt az anyukájával, miközben Harry képtelen volt egy szót is váltani vele a születésnapja óta. És Louis egyáltalán nem szólt róla.

Kiszállt a kocsiból, és erősen becsapta az ajtót. Hosszú idő óta először valóban mérges volt Louis-ra. Érezte, közvetlenül a bőre alatt. És ezúttal nem volt kicsinyes vagy oktalan. Hanem valódi.

Louis a verandán várakozott. A haja még mindig nedves volt a homlokánál, és összevont szemöldökkel figyelte, ahogy Harry ment felé. Megállt előtte, és a mellkasánál keresztbefonta a karját. A torka és a gyomra fájdalmasan összeszorult attól, hogy most miről fognak beszélni. Ez már elkerülhetetlen volt.

- Mi lenne, ha beszélgetnénk egy kicsit arról, hogy anyám magánbeszélgetést folytatott veled? – sziszegte.

Louis arcára teljesen kiült a döbbenet. Eltátotta a száját, és azonnal kényelmetlenül kezdte érezni magát.

- Mint kiderült – folytatta Harry szinte összeszorított fogsorral. – rólam beszélt, és veszekedett apával előtted a munkahelyeden.

Louis úgy nézett ki, mintha legszívesebben elmenekülne.

- Ezt mind most mondta el? – A hangja halk volt.

Harry nem fogja engedni neki, hogy kibújjon a beszélgetés alól. Minden porcikájában égett a fájdalom, és ezúttal nem fogja szőnyeg alá söpörni.

- Komolyan soha nem akartad elmondani? – érdeklődött, és a hangja már a megtörés szélén állt. Louis-ra nézve elveszettnek érezte magát. Miről másról nem tudott még? Mi mást tudott Louis a családjáról, amiről Harrynek fogalma sem volt? Louis nem válaszolt, Harry pedig nyelt egyet. – Miért nem? – kérdezte. Hogy tehette a fiú, hogy nem mondott el neki egy ilyen fontos dolgot? Harry úgy érezte, mintha becsapták volna.

- Nem... – Megállt, és újra nekifutott. Amikor újra megszólalt, a szavai gyengék és szomorúak voltak. – Nem akartam, hogy aggódj. – Felnézett Harryre, a szemöldökeit pedig szomorúan összevonta. A szemei csordultig voltak sajnálattal.

Harrynek ez nem tetszett. Nagyon nem. Viszont elbizonytalanodott. – Hogy érted?

Louis vett egy nagy levegőt. – Múlt ősszel... – Lenézett a lábára.

- Mond már!

Felnézett, az arca enyhe fintorra húzódott. – Megfenyegette apádat, hogy elmegy az ügyvédjéhez.

Furcsa volt, mert Harry tudta. Tudta. És azt kívánta, bárcsak végigcsinálnák végre a folyamatot. Csak váljatok el a picsába, gondolta megszámlálhatatlan alkalommal. És mégis...

Leült a verandára, és a mellkasához húzta a térdeit. Most jobban fázott, mint egész délután. Az anyukája nem akart velük lenni. Nem akart itt élni Harry apukájával és vele. Nem volt boldog. És az apja sem. És Harry sem.

Louis csendben leült melllé. Nem szólt semmit, de a jelenléte tétova volt és bizonytalan. Harrynek ez nem tetszett. Louis-nak nem ilyennek kellett volna lennie. Hanem melegnek és vigasztalónak – nem pedig rontani Harry helyzetén.

Ó, Harry azt kívánta, bárcsak Louis visszaszívná a szavait, az anyukája soha ne hívta volna fel, ő meg soha ne kérdezte volna meg tőle, miről beszélt a fiúval.

- Mikor volt ez? – kérdezte végül. Mikor fenyegetőzött az anyukája, hogy elhagyja a családot?

- Szeptemberben, azt hiszem.

Fél éve. Mielőtt ez az egész megtörtént volna. Mielőtt Harry mindent összekuszált volna, a dolgok mér eleve elbaszottak voltak.

Beszív. Kifúj.

Bassza meg.

Hirtelen felnézett, és találkozott Louis aggódó, kék szemeivel. – Hülyeség, hogy nem vagyok meglepődve? – kérdezte határozottan. – De akkor is fáj?

Louis megrázta a fejét. – Nem – suttogta. – Nem hülyeség.

A hangja remegett az őszinteségtől. – Pedig hülyének érzem magam. Nagyon.

- Én is.

Harry majdnem felnevetett. Két szomorú fiúk voltak, akik a verandán ülve sajnáltatták magukat.

- Jól is teszed – viccelt, viszont nem jött olyan tisztán, mint ahogy szerette volna.

Louis felnézett, és ismét találkozott a tekintetük. Megrázta a fejét, de az arcát még mindig eltorzította a bánat. Harry elhúzta az ajkát valami mosolyra emlékeztető módon. Ez nem volt jó. Érezte, ahogy a szemeiben összegyűlnek a könnyek, az ajkai pedig szánalmasan remegni kezdenek.

Aztán átölelte.

Végre, végre, Louis a nyaka köré fonta a karját és magához húzta.

Jó érzés volt. Végre átölelte őt a fiú, és úgy tartotta, amibe Harry a szívét-lelkét adta. Eltorzult az arca, amikor érezte Louis testét megfeszülni körülötte, és az érzései egymásba gabalyodtak. A szülei, Louis és a saját elrontott tette ámokfutást rendeztek a fejében.

Beszívta a levegőt Louis kulcscsontjánál, aztán kifújta a nedves pólójára. Aztán újra és újra.

- Ne – hümmögött Louis alig hallható hangon Harry feje búbjánál. – Ne érezd magad hülyén.

Végigfutott a libabőr Harry hátán. A melegség és a Louis iránti odaadás olyan erős érzése sújtotta le belül, amilyent meg sosem érzett, és a végére már tudta, hogy minden porcikája teljesen és menthetetlenül odáig van a fiúért. Ebből már nem volt kiút.

- Mit mondott rólam? – kérdezte végül Louis-t. Az arca még mindig a mellkasán pihent. – A boltban?

Lassan beszélt, és ajkaival enyhén Harry haját súrolta. – Bocsánatot kért a szülinapi bulid miatt... Mondta, hogy vigyázzak rád. Hogy ne hagyjalak a saját fejedbe szállni, és, hogy szereted reggelire a palacsintát. Szeret téged.

Szeret téged.

Miért nem Harry arcába mondta mindezd? Miért Louis-nak mondta? Nem tudta, meddig fogja még ezt az egészet elviselni. Már túl sok volt.

Szereted reggelire a palacsintát.

Alig hitte el, de akkor is kimondta. – Ezért csináltál reggel palacsintát...?

Harry Louis karjára meredt, ami még mindig a mellkasán pihent. Várt a válaszra, de soha nem jött. Helyette érezte, ahogy a fiú szívverése egyre gyorsabb és erősebb lesz a mellkasában, közvetlenül Harry arcánál. Érezte, és tudta, hogy igen a válasz.

Pár percig csak hallgattak. Harry akkor sem tudott volna elmozdulni Louis mellől, ha akart volna, mivel a másik fiú erősen tartotta, és nem engedte el, pedig a ruháik jéghidegek voltak, a nap pedig már kezdett narancssárgává válni ezekben a kora szombat esti órákban.

Így maradtak, amíg egy autó be nem fordult Louis utcájába, és meg nem állt közvetlenül előttük a padkánál. Harry figyelte, ahogy egy férfi kiszáll a sofőr ülésből, és olyan hangosan csukja be a kocsiajtót, amit tolakodónak érzett a verandán töltött nyugodt kis buborékukban. A férfi feléjük sétált, de Louis nem reagált.

Harry kibontakozott Louis öleléséből.

- Lou – mondta, próbálva felhívni a figyelmét.

Louis felsóhajtott, de a jobb kezét Harry vállán tartotta, ahogy szembenéztek a ház felé tartó férfival. Kék kabátot viselt egy farmerral, valamint edzőcipővel. Úgy tűnt, mintha a negyvenes évei közepén járt volna. Egy szerény mosollyal megállt előttük.

- Helló, Louis – mondta. A szeme kék volt, a haja pedig majdnem ősz. Magas volt.

- Szia.

- Hogy vagy?

- Jól. Te?

- Rendben vagy. Rendben vagyok – bólintott, Harry pedig azt gondolta, Ez Louis apja. Akit nem akar látni.

- Mit csinálsz itt? – Louis hangja nem volt ellenséges. Inkább ideges.

Louis mostohaapja vállat vont. – Azért jöttem, hogy megkérdezzem, akarsz-e együtt lógni.

Harry akaratlanul is megfeszült, belül pedig érezte az irigység fájdalmát.

- Az, hogy nem voltam hajlandó felvenni neked a telefont, nem elég válasz?

Amikor Louis mostohaapja válaszolt, az érzés Harryben tízszer akkorára nőtt. – Ösztönzőnek találtam, hogy erősebben próbálkozzak.

Harry akarta ezt. Jobban, mint amennyire Louis Tomlinsont.

Ujjaival megragadt Louis-ét, belül pedig könyörgött, hogy mondjon igent. Csak mondj igent, és rohadtul boldog leszel. Az ujjaik egymásba fonódtak, és Harry erősen megszorította. Mondj igent.

- Ez új dolog? – érdeklődött a férfi. A kezeiket nézte.

Louis vállat vont. – Queer vagyok.

Harry felkapta a fejét, és a fiú arca oldalát kezdte bámulni. Queer. Louis hangosan és nyíltan beszélt valakinek arról, hogy nem heteró. Harry lemaradt valamiről? Vagy soha nem tudta, mi zajlik pontosan Louis fejében? Azt feltételezte, hogy nem. De Louis beszélt róla valakinek. Épp most jelentette ki Harry kezét fogva, hogy queer. Jelentett ez valamit a kapcsolatuknak? Talán nem. De mégis, nagyon tetszett neki a dolog hangzása és érzése.

- Láttalak titeket. Amikor Lottie átjött és ti kint maradtatok.

- Ó – lehelte Louis.

- Anya tudja? – kérdezte a mostohaapja.

- Nem – súgta.

A férfi bólintott, és egy kicsit szomorkásnak tűnt, amikor újra megszólalt. – Sokat változtál.

Louis ismét vállat vont.

- Arra gondoltam, hogy... tarthatnák egy fiús estét. Mivel a lányok elmentek Jay-jel, mi fiúk is csinálhatnánk valami hasonlót. Esetleg reggelizhetnénk együtt, ha elfoglalt vagy ma este. – Harry felé biccentett, aki csak hallgatott.

- Szerintem... – hezitált Louis. Mondj igen, gondolta Harry. Mondj igent. – Szerintem inkább passzolom.

Ne! Ne!

Louis mostohaapja szomorúnak tűnt. Csalódottnak és csüggedtnek, Harry pedig legszívesebben felrántotta volna Louis-t a pólójánál fogva, és előre lökte volna, hogy megölelje az apját, és olyan szavakat mondjon neki, amik mindent helyrehoznak.

- Talán majd máskor.

A férfire meredt, és igyekezett nem kimutatni az érzéseit az arcán. Figyelte, ahogy megfordul és visszasétál a kocsijához, és amikor Louis még mindig nem mondott semmit, az egész hihetetlenül helytelennek érződött. A legrosszabb pedig az volt, hogy amikor megpróbálta elképzelni, hogy a saját apja ilyet csináljon, egyszerűen nem tudta.

Amikor a férfi kinyitotta a kocsiajtót, Louis hirtelen felállt a verandáról. Elengedte Harry kezét, és nagy léptekkel az autó felé sietett.

- Miért nem jársz már a meccseimre? – kérdezte, az apja pedig meglepetten megfordult.

- Nem akartam elrontani neked.

- Elrontani? Az a mi közös dolgunk volt!

- Louis, a foci a mindened! A válás után nem beszéltél velem! Az utolsó meccsen, amire elmenetem, össze volt törve a szíved, amikor ott voltam. Azt hittem, nem akarod, hogy többet menjek. Soha nem akarnám elrontani a játékot, amit ennyire szeretsz.

- Az a közös dolgunk volt!

- Szeretnéd, hogy menjek?

- Holnap van egy meccsem.

- Tudom. Egy iskolában, két órányira innen.

- Tudod?

- Természetesen. Ez a közös dolgunk, nem? Mindig remélem, hogy jól megy.

- Szóval...

- Ott leszek, ha szeretnéd.

- Nem biztos, hogy szeretnék utána beszélni.

- Nem baj.

Harry távolra, a verandára kövülve nézte a jelenetet. Csak arra tudott gondolni, hogy az a férfi ott, akár biológiai rokona volt Louis-nak, akár nem, jobban viselkedett apukaként, mint a sajátja valaha is fog. Az igazi szülők harcolnak a gyerekeikért. Részt akarnak venni az eletükben.

Amikor az apja elment, Louis lassan visszasétált a verandára. Elment Harry mellett, kinyitotta a zárat az ajtón, és eltűnt az emeleten. Harry sietősen felállt. Fájtak a lábai, a hasa pedig fázott, hogy ilyen sokáig volt rajta a vizes ruha. Felment Louis szobájába, és hallotta, hogy folyik a kádba a víz a szomszéd szobában. Néhány percig csak ült az ágy szélén, és gondolkodott.

Voltak dolgok, amiket el akart mondani Louis-nak, de sokfélék voltak, és át kellett őket válogatni. Mit akart mondani, és hogyan mondhatná el úgy, hogy helyes legyen?

De végül túlságosan fázott, hogy tovább várjon. Nem volt biztos benne, hogy eléggé összeszedte-e a gondolatait, de beszélnie kellett, és levetnie az elázott ruháit. Felállt, és bement a fürdőbe, Louis-t pedig a mellkasához húzott lábakkal találta a kádban. Még mindig folyt a víz, pedig szinte már teljesen tele volt. Harry némán levetkőzött, elzárta a csapot, és határozott mozdulatokkal leült a kád másik végébe.

A forró víztől talpa és a lába bizseregni kezdett, és az érzés rendkívül nyugtató volt. Viszont ez sem bogozta ki a csomót a gyomrában.

Louis egy pillanattal később kinyitotta a szemeit, és Harryre nézett. Szokás szerint a szemei a legszebb kék színben pompáztak. Nem mondott semmit, Harrynek pedig percekbe telt, mire összeszedte magát. Amikor kinyitotta a száját, még mindig kényelmetlenül érezte magát.

- Bármit megadnék, hogy a szüleim azt csinálják, amit ő.

- Harry...

Megrázta a fejét. Nem akarta hallani Louis kifogásait. Ez az egész helyzet Harrynek olyan világos volt, mint a Nap. Louis apja az apukája akart lenni, de Louis nem volt hajlandó megadni neki az esélyt.

Megfogta Louis vádliját, és elhúzta a lábait a mellkasától, ezzel kioldozva a kényelmetlen csomót, amibe a fiú kötözte magát. Addig húzta a bokáját, amíg Louis elég közel nem volt, aki meglepő módon nem tiltakozott, hanem még közelebb húzódott. Térdeit Harry combjának két oldalára tette, pont, mint azon az estén szilveszterkor.

Harry hagyta, hogy a keze a fiú csuklójára csússzon, és ujjai szilárdan ráfonódjanak. Azt akarta, hogy Louis megértse az ő oldalát. Muszáj volt, hogy most Louis meghallgassa őt.

- Nem figyelsz, amikor magyarázok – suttogta Louis. Lenézett Harryre onnan, ahol a térdein állt. – Nem akarod megérteni.

- Nem is veszed a fáradságot, hogy elmagyarázd. Nem mondod el rendesen. Nem tudok olvasni az fejedben, hogy megértsem a gondolataid hetvenöt százalékát, amiket magadban tartasz.

- A családjaik hasonlóak, de ha azt mondom, hogy a helyzet nem egyforma, el fogod fogadni?

Harrynek megfeszült az állkapcsa.

- Igen. – Louis arcát nézte, és ezúttal nem volt hajlandó engedni, hogy a fiú kikerülje a témát. – De azt nem, ahogy megbirkózol vele.

A fiú zavartnak és frusztráltnak tűnt, de látszott rajta, hogy beletörődött. – Miért?

- Mert megkaphatnál mindent, amit akarsz, de ezt nem érted meg.

- Nem tudod, mit akarok.

- De igen. – Még ha Louis nem is akarta, Harry már ismerte őt. Nagyon. – Egy teljes családot. Egy ösztöndíjat. Hogy kiszabadulj ebből a káoszból az életedben. – Lényegében Harry is ugyanezekre vágyott. Csak egy dolog hiányzott.

- Nem tudsz te semmit – motyogta, de a hangjából Harry meg tudta mondta, hogy nem gondolta komolyan a szavakat. Nem volt bennük erő. Csak azért mondta ki, hogy kimondja.

- Nem figyelsz rám.

A következő kérdés őszintének tűnt. – Miért kéne?

Mert szeretlek.

- Ismerlek – erősködött. Ez számított valamit.

Louis nyelt egyet, a szemei pedig szúrósabbak voltak, mint valaha. – Én is ismerlek.

Tényleg így volt? Talán igen. Harry mindenesetre azt akarta, hogy Louis ismerje őt. Meg akarta osztani magát Louis-val, és azt, hogy Louis is ossza meg magát vele.

A vágy tűzként terjedt szét a végtagjaiban. Hagyta, hogy a karjai a másik fiú törzse köré fonódjanak, és a tenyerét a hátára simítva közelebb húzta őt magához. Az állát Louis hasának támasztotta, és érezte, ahogy az egyenletes, mély légvételeivel mozog az arca alatt. Harry felnézett rá, és figyelte a nyakát és az állkapcsának vonalát.

- Figyelned kéne rám.

- Miért? – kérdezte újra kíváncsian, cinikusan.

Harry vett egy nagy levegőt. – Mert ezúttal már van eszem. És bíznod kell bennem.

- És ha bízok?

- Akkor nem fogod megbánni.

Harry kicsit hátrébb dőlt, de csak annyira, hogy találkozzon Louis tekintetével. A légtételei egyre nehézkesebbé és mélyebbé váltak, és ahogy a tekintetük egymásba fúródott, a csend egyre sűrűbb lett. Volt valami pulzálás. Valami lüktetés kettejük között.

Louis ujjbegyei olyanok voltak, mintha izzanának. Végigfutott tőlük a hideg Harry egész hátán. Harry még soha nem érzett ilyent. És most más volt. Ismét valami új dolog történt kettejük között.

Hagyta, hogy a keze végigsimítson Louis hátán. Lassan csinálta, hogy érezze a fiú bőrének minden centiméterét. Eközben a tekintetük továbbra sem hagyta el a másikét. Harry nem siette el a dolgot. Megérintette a fiú hátának mindegy egyes pontját, és amikor végzett, már nem akarta abbahagyni. Így az ujjai egyre lejjebb és lejjebb csúsztak a hátán, le egészen a fenekéig.

Louis olyan mély levegőt vett, hogy Harry három teljes másodpercig ki tudta venni a fiú összes bordáját. A torkában elakadó lélegzetétől Harry belül megremegett, és rádöbbent, hogy mennyire tetszett neki ez a hang. Újra hallani akarta, méghozzá úgy, hogy a szájához érve érezze.

Harry feljebb csúszott és közelebb ment, amíg Louis meztelen ágyéka a felsőtestének nem nyomódott. Belemarkolt Louis fenekébe, és mélységes élvezettel figyelte, ahogy a fiú arckifejezése másodpercről másodpercre változik. Látta és érezte is Louis merev farkát magán.

Csináld, gondolta. Add ki újra azt a hangon. Nekem.

Azt akarta, hogy a fiú tudja, ez az egész milyen jó érzés volt. Hogy milyen elképesztő, amikor Louis mélyen Harryben volt. Azt akarta, hogy Louis is érezze azt, amit Harry, de inkább meg akarta mutatni neki. El akart merülni Louis-ban, de legfőképpen csak vele  lenni minden módon, ahogy ő szerette volna.

Louis remegő lábakkal felállt a kádban. A combjai reszketted, ahogy átlépte a peremet, és egyre messzebb került Harrytől. Figyelte, ahogy a fiú egy percre kimegy a fürdőből, majd ugyanolyan remegve jön vissza. Louis becsukta maga mögött az ajtót, és amikor a kádhoz lépett, egy üveg síkosítót tett a szélére. Visszamászott a vízbe, és ismét terpeszben Harryhez csúszott. Amikor Harry megragadta a csípőjét, hogy magához szorítsa, a szíve hevesen dobogott.

- Azt hittem, nem akarod – suttogta. Louis most azt mondta ezzel, hogy akarta Harryt, igaz? Akarta Harryt úgy.

Louis megrázta a fejét, de ez a mozdulat inkább egyetértésnek tűnt. Közebb hajolt, és a hasa ismét Harrynek nyomódott. Harry szorosan tartotta a fiú testét, miközben a sajátja lángolt a vágytól.

Louis vállának döntötte a fejét. Nem bírta elviselni, hogy képtelen volt mindenhol egyszerre megérinteni őt. Legszívesebben örökre így maradt volna. De Louis ujjai a fürtjeibe markoltak és szorosan beléjük kapaszkodtak. Harry kifújta a levegőt a fiú bőrére, és nem bírta ki, hogy ne nyomjon oda egy csókot. Lehetetlen volt visszafognia magát.

Ráadásul azért is volt képtelen türtőztetni magát, mert látszott Louis-n, hogy ő is annyira akarta ezt, mint Harry. Egyik kezével egy másodperc erejéig elengedte a fiú gyönyörű testét, de csak azért, hogy megfogja a síkosítót. Kinyitotta a hüvelyujjával, és a kattanó hang súlyosan visszahangzott a csempézett fürdőszobában.

Harry óvatosan bekente az ujjait a hűvös géllel. Louis szemei csukva voltak, de amikor Harry ujjbegyei megérintették, az egész mellkasa megremegett.

- Lélegezz – mondta neki Harry. Újra Louis testének nyomta az arcát, az ajkai lángoltak a mellkasához érve, így magyarázva el szavak nélkül, hogy mennyire vágyott erre. Száját és arcát Louis lélegző testén tartotta, miközben lassan belényomta a mutatóujját.

Harry már csinálta ezt magának. De sokkal másabb volt mást érinteni így. Biztos volt benne, hogy Louis ideges, viszont érezte, hogy akarta. Harry finomat, de határozottan mozgatni kezdte az ujját, és megfigyelt minden egyes reakciót, amit a mozdulatai kiváltottak Louis-ból, és gondoskodott arról, hogy az összes porcikája élvezze. Egy kis része ideges volt, félt, hogy a fiú azt mondja, hogy utálja ezt, és megkéri, hogy hagyja abba, de ezt legyőzte a többi része, ami imádta ennek az egésznek minden pillanatát, és érezte, ahogy Louis belesimul az érintésbe, miközben a teste annyira gyengéd és hívogató.

Louis ujjai még mindig Harry haját szorították. Az érintés elszánt volt, pont, mint Harry ujjai. Lassan mozgatta őket, hogy annyi időt hagyjon Louis-nak a kitapasztalásukra, amennyire csak szüksége volt. Harry érezte az izzadságát a bőrén, érezte a tenyere alatt a hátán.

Korábban sosem fordult még meg a fejében, hogy valaha is ezt fogják csinálni, hogy Louis kérni fogja. Harry szerette kapni, de Louis soha nem mutatta a jelét annak, hogy kiakarná próbálni. De mint minden, ami Louis-val volt kapcsolatos, ez is meglepte. Minden alkalommal új, csodálatos, bámulatos dolgok játszadoztak a horizonton. Jó volt vele. Mindig és mindörökké.

Harrynek fogalma sem volt, mikor jött el az a pont, amikor Louis-nak túl kevesek lettek csak az ujjak, viszont szívesen eltöltötte volna az éjszakát így, hogy egyedül az ujjain érzi a fiú minden porcikát. De a saját légzése egyeletlen volt, és a teste többet akart, miközben Louis rángatózni kezdett, mintha ő is ugyanúgy akarta volna.

Harry behajlította az ujjait.

- Kurva szádat – kapott levegő után Louis, Harry pedig vidáman elnevette magát, ami bár nem tartott sokáig, a boldogsága teljesen megmaradt. Nem bírta ki, hogy ne nézzen Louis arcára. A szemei behunyva voltak, a pillái pedig Harry ujjainak minden mozdulatánál megrebbentek. Gyönyörű volt.

A kezei tétován eleresztették Harry haját, és a hüvelykujjaival finoman végigsimított a gödröcskéinek helyén.

- Harry – lehelte. Kérte.

A válasz olyan egyszerű volt, mint egy igen.

A karját Louis csípője köré fonta, és óvatosan felállt, hogy kisegítse őt a vízből. Nem akart elmenni az ágyig. Túl messze volt. Most akarta Louis-t. Szóval, helyette lesegítette magukat a földre. Volt ott egy új szőnyeg, nagy, lila és puha. Az is jó helyek tűnt.

Louis hátradőlt, Harry pedig a lábai közé helyezkedett. Ismét megcsókolta a mellkasát, és beszívta a fiú természetes illatát. Valami újat készültek csinálni, és ez éppoly csodálatos volt, mint amennyire idegtépő.

A szíve a mellkasában lüktetett, ahogy a könyökére támaszkodva Louis fölé ereszkedett. A lábait feljebb húzta, Harrynek pedig kellett egy pillanat, hogy összeszedje a bátorságát, hogy folytassa.

Louis keze a vállára csúszott, ezzel gyengéden mondva neki, hogy folytassa. Szinte biztos volt benne, hogy a fiú támogatásával bármire képes lenne.

Lassan csinálta. Nem csak Louis miatt, hanem maga miatt is. Még soha nem csinálta így, de Louis testének melegsége, ami körülölelte, határozottan lenyűgöző volt. Érezte a fiú légvételeit az arca mellett, érezte ahogy a hasa hozzáér a sajátjához, ahogy a lábai egy pillanatra megfeszülnek. Azt is érezte, ahogy Louis két tenyere nyugodt maradt a hátán, ez pedig nagyon megnyugtatta Harryt.

Rendben volt. Jó volt. Mindkettejüknek.

Amikor végül tövig merült, hallotta Louis szaggatott légvételét az arca mellett, de érezte a szorítást és a melegséges is maga körül. Ez pedig... hihetetlen volt. Megint egy rohadt szűznek érezte magát, de képtelen volt nem elámulni az érzésen, hogy Louis teljesen körülöleli őt. A bőre, az illata, a szétharapdált szája, a hajvonalánál csillogó izzadság... mindene.

Louis ujjai gyengéden megütögették a hátát, Harry pedig megkönnyebbülve azonnal mozogni kezdett. Louis csak szuszogott és minden mozdulatot magába szívott. Harry úgy érezte magát, mint egy kibaszott tini, aki csak kétségbeesetten hajszolja az élvezetét, de Louis elérte, hogy úgy érezze, ez nem baj. Minden úgy volt, ahogy lennie kellett.

Talán azért, mert ez mindkettejüknek új volt, vagy, mert a szerepek hirtelen felcserélődtek, de egyikük sem bírta sokáig. Louis élvezett el zihálva először, és az ondója az egész hasukra ráspriccelt. Ez az érzés pedig túl sok volt, úgyhogy Harry is azonnal követte őt. Belenyögött Louis vállába, és az egész teste megfeszült és remegetett, ahogy az élvezet felrobbantotta és átjárta mindenhol.

Ráesett Louis-ra. Mindketten szaggatottan lélegeztek, a pulzusuk felszökött, és a szívük hevesen dobogott, ahogy csak feküdtek ott. Harry Louis nyakába temette az arcát, és vett egy nagy levegőt. Atyaég, mennyei illata volt.

Kihúzódott, és mindketten csendben voltak, miközben megtisztogatták magukat egy meleg vízbe áztatott törölközővel. A másik fiú teste bágyadt és gyenge volt, ahogy mozgott. Harry meg úgy érezte magát, mintha épp most futotta volna le a maratont.

Mindketten bebújtak meztelenül Louis ágyába. Harry odabújt a fiúhoz, és átkarolta a derekát. Louis a hátán feküdve, némán meredt a mennyezetre.

- Még mindig remegek – mondta végül.

- Csodálatos vagy – suttogta Harry a vállának. Louis becsukta a szemeit, és nem szólalt meg többet. Harry odahajolt, és egy határozott csókot nyomott az ajkaira. Aztán még egyet, és még egyet, mert nem bírt megálljt parancsolni magának.

Csendben maradtak, és közelebb csúsztak egymáshoz. Louis orra Harryét súrolta. Harry nem tudta elhinni, hogy ott voltak. Már hónapok elteltek a tanévkezdés óta, amikor Edző bejelentette, hogy társkapitányok lesznek. Akkor Louis utálta őt; most pedig olyan közel engedte magához, amennyire az fizikailag lehetséges.

- Ezt nem kellett volna – állapította meg Harry egy pillanatnyi gondolkodás után, de a szavaiban észrevehető volt a szórakozottság.

- Miért?

- Foci. – A következő este lesz az elődöntő. És amit még a hétvége előtt mondtak a szexről, teljesen feledésbe merült.

- Elfelejtettem. – Louis-t látszólag már egyáltalán nem érdekelte.

Harry figyelte, ahogy a fiú szempillái árnyékokat festenek az arccsontjára. – Jó volt? – súgta. – Te jobb vagy benne, mint én.

- Imádtam.

Harry összevonta a szemöldökét. Nem azért, mert ideges volt, hanem mert amint Louis elhallgatott, elszorult a torka.

Imádtam.

Louis imádta ezt. A szexet Harryvel. Talán többet is szeretett a szexnél?

Harry elfordult Louis-tól, kényszerítve az agyát, hogy fogja be, viszont ez nem segített. Louis azonnal a hátához csúszott, és átkarolta a testét az övével, ezután pedig lehetetlen volt nem gondolkodni.

Nem mehetett a Chelsea-hez. Egyszerűen nem.

*

Harry nem kérte meg a szüleit, hogy nézzék meg az elődöntőt. A következő reggel korán kelt fel Louis mellett. Sok időt töltött azzal, hogy átgondolja. Miközben a másik fiú aludt, ő lement a földszintre, feltakarította a konyhában az előző reggel eseményeit, aztán készített reggelit. Főzés közben folyamatosan jártak a gondolatai, de végül arra jutott, hogy nem bírná elviselni, ha nemet mondanának. Ráadásául a kép, amint Louis apja kérleli a fiút, hogy hadd legyen része az életének, ott ismétlődött a fejében, és egyszerűen csak képtelen volt megkérni őket, hogy legyenek ott. Nem viselte volna jól a válaszukat.

A nap közepén indultak el otthonról, és az iskolánál találkoztak a csapattal. Felszálltak a buszra, ami elvitte őket két órára délre Donnytól, és Louis leghátul foglalt helyet Stannel és Olival, Harry pedig elöl maradt Liammel. Többnyire csendben voltak, mert Harrynek a fülében volt a fülhallgatója, Liam meg bele volt temetkezve a tankönyvében. Nem sokára jönnek záróvizsgák, de Harry nem zavartatta magát. Nem ártott volna jó jegyeket szerezni, meg ilyenek, de amikor tudta, hogy ott a foci, az mindig megakadályozta abban, hogy érdekelje a tanulás.

Az ellenséges csapat kékszínű volt. Sötétkék mezt és rövidnadrágot viseltek fehér zoknival, és a focipályájuk mindkét oldalán voltak lelátók. Harry általában szeretett idegenben játszani. Szerette, amikor egy egész tömeget elhallgattathat. Amikor gólt lőtt, szeretett rájuk nézni, és hagyni, hogy a csend és a csalódottság visszhangozzon maga körül. Szerette, ha a tömeg tudta, hogy szándékosan csinálja. Tekintve, hogy ebben a szezonban még egy meccset sem veszítettek, rengetegszer volt szerencséje ehhez az érzéshez. Nem volt semmit értelme, de a pályán Harry egy másik ember volt. Ott magabiztos volt, és tudta, mit csinál. Louis mellett azonban néha kisfiúnak érezte magát. Mert idegessé tette.

Jó volt a bemelegítés. A teste könnyedén követte a mozdultatokat, egy darab csomó sem volt az izmaiban. Az egész csapatot szokatlanul kevés sérülés áldotta meg ebben a szezonban, és talán ez volt az egyik oka annak, hogy ilyen hihetetlenül jól teljesítettek ebben az évben.

Bemelegítés után Harry vett három mély lélegzetet, hogy lenyugtassa az idegeit. Nyerni fognak. Tudta.

- Harry. – Edző volt az. A szokásos dzsekijét viselte, de a bőrét ráncok borították. Szemöldökét határozottan összevonva oldalra biccentett, Harry pedig néhány lépésre arrébb ment a többi fiútól. Azonnal elfogta a nyugtalanság.

- Igen, Edző?

A férfi keresztbefonta a karját, és komoly tekintettel Harryre meredt. – Harry, inkább egyből a lényegre is térek. Tudom, hogy a Manchester Unitedba szeretnél bejutni, de a játékos figyelőik másik elődöntőn vannak ma este. Ide nem jönnek, ami azt jelenti, hogyha azt akarod, hogy leszerződtessenek, nyernünk kell ma este.

Bassza meg.

Baszki. Baszki. Baszki.

- Ne borulj ki. Azért mondtam el, mert tudom, hogy megtudsz vele birkózni.

Baszki.

Mi van Louis-val? Mi van vele?

- Mi van Louis-val? – mondta, mert nem bírta ki. – Ő is a Unitedot szeretné! És... neki nincs ott a Chelsea, vagy bármilyen másik klub, igaz?

Edző felsóhajtott. – Harry. Bízok benned, hogy nem mondod el neki. Túlságosan a fejébe száll. Jobb, ha nem tud róla.

Fájdalmasan nyelt egyet. Nyerniük kellett. Nyerniük kellett, különben semmi esélyük nem volt, hogy Louis bejusson Manchesterbe, és hogy Harry is ott legyen vele.

Harry bólintott, de a megnyugvás egy orbitális nagy hazugság volt. Belement Edző kérésébe, de miután elsétált, egy másodpercre sem fordult meg a fejében, hogy nem mondja el Louis-nak.

Louis nem volt messze. Éppen a lelátók felé nézett mosolyogva, apró ráncokkal a szeme küröl. Harry követte a tekintetét, és észrevette a családját. Louis apját, az ikreket, Lottie-t, és Jayt. És Fizzyt is. Harry már régen látta a lányt, de tudta, hogy ő volt az. Úgy nézett ki, mint Lottie, csak magasabb volt, Louis-éhoz hasonló barna hajjal. Legálabb annyira örült a fiúnak, mint amennyire irigykedett rá, de jelenleg ennél sürgősebb dolgai is akadtak.

Elkapta Louis vállát, mielőtt a bíró hangosan belefújt volna a sípjába.

- Nincsenek itt – mondta, és igyekezett elrejteni a hangjában lévő aggodalmat, habár nem nagyon sikerült neki. Figyelte, hogy Louis nyugtalanul elfintorodik, amikor folytatta. – Nem jöttek el a játékos figyelők.

- Mi? – suttogta.

Olyan nyugodtan vett egy nagy levegőt, amennyire csak bírt. Nem akarta, hogy Louis kiboruljon, és szüksége volt rá, hogy koncentráljon. Szorosan a fiú vállán tartotta a kezét. – A játékos figyelők Manchesterből nem jönnek ma este. Majd a bajnoki döntőt fogják megnézni. Edző nem akarta, hogy elmondjam, mert azt hitte csak stresszelnél miatta, de... Nyernünk kell, Louis. Soha nem fognak megnézni minket, ha nem jutunk be a döntőbe.

És aztán elveszítelek.

Eltelt néhány pillanat. Louis arca üres volt, kék szemei nem árultak el semmit. Aztán bólintott. A szemei határozottak lettek, és mélyen beszívta a levegőt. Beszív, kifúj.

Harry bólintott. Leejtette a kezét a fiú válláról, és hagyta odamenni őt a bíróhoz az érmefeldobásra.

A meccs nagyon kiegyenlített volt. Donny minden egyes szabadrúgásáért a másik csapat is megkapta a sajátját. Minden kapura lövési kísérlet, minden szöglet, minden kapufa, minden szerelés. Hónapok óta nem volt ilyen kiegyenlített meccsük. Harry folyamatosan kikerülte a mási csapat bal hátvédjét, és kiabált a fiainak, hogy akkor is koncentráljanak, ha nincs náluk a labda. Louis gyorsan mozgott a labdával, de a másik csapat ülő középpályása nem vette le róla a szemét. Kétségtelenül utána néztek Louis-nak.

Egy perc volt vissza, de még mindig egyenlő volt az állás. Egyikük sem szerzett gólt. Harrynek égtek a combjai, és tiszta izzadt volt a haja. Érezte, hogy a cseppek lefolynak az arcán, de rákényszerítette magát, hogy továbbra is igyekezzen nyomást gyakorolni az előtte lévő védőre. Fáradt volt, de az ellenséges csapat játékosai is, beleértve a középpályást, aki a meccs mind a nyolcvannyolc percében hősiesen küzdött, hogy kiszorítsa Louis-t a játékból.

De Louis az Louis Kibaszott Tomlinson volt, akit nem lehetett sokáig visszafogni. Megkapta Lee-től a labdát, ami pont elég erővel érkezett ahhoz, hogy Louis egyszerűen csak fusson a vonalában. Az iránytól balra fordította a felsőtestét, ezzel elhitetve az ellenséggel, hogy arra fog menni. De nem így történt. Továbbment jobbra. Harry pedig futni kezdett.

Louis Stannek rúgta a labdát, aki a jobboldalon futott, nem messze a büntetőterülettől. Louis továbbra is a pálya közepe felé rohant, eközben Harry kikerülte a saját játékosát, és jobbról bevágott. Mindketten a gólterület felé tartottak. Stan elrúgta a labdát.

Harry és Louis is ott voltak, miközben két kék játékos próbálta kivédeni őket. A labda keresztül repült a levegőben, Harry pedig felugrott. A keze a kék játékos mezét markolta, de a srácnak a keze is ugyanúgy rángatta a sajátját. Harry nem rugaszkodott el elég magasra. A labda elrepült a feje fölött.

De folytatódott. Louis közvetlenül mögöttük volt, és a saját védőjével küzdött. Harry megfordult, és mintha lassított felvételben történt volna, lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy Louis hátralép a játékosától. Tökéletes pozícióba került. A labda a mellkasára érkezett, és Louis gyönyörűen fogadta. Legurította a jobb lábához. Aztán berúgta.

1-0.

Harry rávetette magát Louis-ra. Aztán az egész csapat is. Nem hallott mást, csak kiabálást, nem érzett mást, csak a mezek súrlódását, és kezeket, amik izgatottan és boldogan ütögették.

Egyszer csak megállt az idő, és Harry tudta, hogy győztek. A többi fiú kapálózása és ugrándozása között Louis-ra nézett.

Louis. Gyönyörű volt. Az arca derült volt, tele színtiszta örömmel és megkönnyebbüléssel. A szeme pedig kék volt. Nagyon. Olyan volt, mint egy angyal.

Harry nézte, ahogy megtörténik. Nézte, csak úgy ahogy, pillanatokkal ezelőtt a focilabdát elrepülni a levegőben. Felkészületlenül és megdöbbenve nézte, ahogy Louis odamegy hozzá az összegabalyodott játékosokon keresztül, felemeli a kezeit, és megfogja Harry arcát.

Érezte, ahogy megcsókolja.

Az ajkai határozottak, elszántak, puhák és édesek voltak egyszerre.

A tömeg kellős közepén, az emberek előtt, a csapat előtt, Louis megcsókolta Harryt. 

2022.12.29.