Enyhe kifejezés azt mondani, hogy Louis izgatott volt, amikor Harry átment hozzá este. Harry aggódott a fiú meglepő viselkedése miatt, de ennek ellenére optimista volt. Nem tudta, hogy Louis hangulata visszaváltott-e szomorúvá, de remélte, hogy nem. Tetszett neki, ahogy tele vággyal és vidámsággal csókolta meg. De leginkább azon az egyetlen szón járt az esze: Köszönöm. Nem tudta, mire utalt, vagy mi késztette Louis-t arra, hogy ilyen nyíltan kimondja, de órákkal később is ott visszhangzott a testében.

- Ne is törődj vele - mondta Louis, amikor Harry belépett a hálószobába. Ezután rá lett beszélve, hogy feküdjön le az ágyra meztelenül, Louis-val mögötte, aki elkezdte puszilgatni a bőrét. Harry természetesen nem ellenkezett.

Harry nem habozott megmutatni a másik fiúnak, mennyire vissza akarta már kapni. A következő reggelen megreggelizett Lottie-val (avokádókrémes pirítóst, chilis fűszerpaprika pehellyel), elment iskolába, edzésen beleverte a csapattársai fejébe a pénteki meccs legutolsó előkészületeit, hazament zuhanyozni, aztán kirohant az ajtón, hogy átmenjen Louis-hoz.

Itt, a szobájában beletemette magát Louis-ba. Belefúrta az arcát a nyakába, és addig simogatta, amíg a fiú bele nem csúsztatta a kezét a bokszerébe. Louis-val aludni egy olyan drog volt, amire szüksége volt. A vele való szex meg maga a mennyország. Minden alkalommal történt valami új és lenyűgöző, Harry pedig nemcsak Louis-ba, hanem a testébe is beleszeretett. Talán először magába a testébe szeretett bele, és később a többibe. Bárhogyan volt, a fiú egész lénye gyengéden elkezdte megölni. Az elmúlt hetekben Harry akarta őt zuhanyzóban, a padlón, a kocsiban. Azt akarta, hogy Louis megragadja őt, és a pálya frissen nyírt füvén csókolózzanak. Semmi másra nem vágyott jobban, mint Louis egész lényére, minden nap minden órájának minden percében.

Harry könnyen meg tudta mutatni Louis-nak, mennyire vágyik rá. Egyszerűen csak meztelenre kellett vetkőznie, föléje másznia, és hosszú-hosszú percekig meglovagolnia a farkát. A fiú testébe kapaszkodva folyamatosan fel-le mozgott. Louis csukott szemmel feküdt a matracon, az ajkai pedig elnyíltak az eksztázistól. Harry is ugyanezt érezte. Kirázta a hideg, miközben az izzadság a halántékát égette. El akart élvezni, de inkább azt, hogy előbb Louis. Érezni akarta, ahogy a teste reagál az övé alatt. Harry szíve hevesen vert, miközben mozgott, és egyedül arra tudott gondolni, hogyan ég a combja Louis csípőlendítésétől.

Louis majdnem lelökte az ágyról, amikor egy határozott mozdulattal ráereszkedett. A fiú csípője megrándult, mire Harry hátravetett fejjel, zihálva felnyögött. Megint. Azt akarta, hogy Louis csinálja megint.

- Görcsöl! - lihegte Louis. - Görcsöl a csípőm! - Harry erre riadtan kinyitotta a szemeit, és egyből rájött, hogy Louis-nak fáj. Annyira el volt veszve abba, ahogyan egybeolvadt a testük, hogy beletelt pár pillanatba, míg mentálisan sikerült lehiggadnia. Lassan felemelkedett, de Louis ujjai belemarkoltak a bőrébe, hogy megállítsa. - Ne! Ne mozogj!

Kellett egy perc Louis-nak, hogy megnyugodjon, miközben Harry, kezeivel a mellkasán, még mindig a farkán ült. Amint a fiú magához tért, elernyedt testtel kifújta a levegőt, Harry pedig megcsípte. Most komolyan abbahagyja, és nem engedi elélvezni? Vagy most mi van?

- Jól vagy? - kérdezte, amikor kinyitotta a szemeit.

- Aha - lehelte Louis. - Gyere. Majd én megduglak.

Jobb. Sőt, sokkal jobb.

Kezeivel megragadta Harry csípőjét, és könnyedén átfordította magukat. A mozdulat már gyakorlott volt, de Harry nem bánta. Széttárta és felhúzta a lábait, hogy Louis kényelmesen közéjük helyezkedjen. Louis a dereka köré fonta a karját, hogy feljebb tartsa és jobb szögeket érjen el. Erősen, keményen mozgott benne, amitől Harry szemhéja megremegett. Nem tudott mást tenni, mint megpróbálni kitartani, és hagyni, hogy minden második lökésénél halk nyögések hagyják el a száját. Louis lejjebb hajolt, Harry pedig érezte a bőréből sugárzó melegséget. A saját teste minden egyes mozdulatnál bizsergett és megfeszült.

Louis megcsókolta. Meleg volt a lehelete, és rögtön visszahajolt még egyre. Harry csak feküdt ott, és fogadta. Mindent. A testét, a csókjait... Az összes porcikája kiabált értük. Louis hozzáért azokkal a varázslatos ujjaival, amitől egyből gyémánttá és ékszerré változott alatta. Könnyedén.

Basszameg.

Hangosan felnyögött Louis újabb lökésétől, és felnyúlt az ágytámlához. Muszáj volt kapaszkodnia valamibe. A másik keze Louis-t fogta, de már nem látta őt. Szemhéjai lecsukódtak, légvétele szaggatott volt, és csak annyit tudott tenni, hogy hagyja, hogy megtörténjen, hagyja, hogy érezze. Louis a torkához nyomta az arcát... és Harry érezte. Tudta, hogy szereti ezt az embert, aki éppen fölötte van, de így... így érezte, és összeszorította a testét.

Eközben Louis ujjai belemarkoltak a hajába, majd erősen és váratlanul meghúzták azt, amitől Harryben összekeveredett a kéj és egy gyenge kis fájdalom.

- Megint. Csináld megint, Lou - nyögte remegve.

Tette, amit mondott. Még egyszer meghúzta Harry haját, és ezzel egy időben a csípőjét is fellendítette. Ezzel pedig Harrynek vége volt. Még soha nem érzett ekkora gyönyört anélkül, hogy magához ért volna. Louis látszólag minden alkalommal jobb és jobb lett. Ráadásul Harry valahogy minden alkalommal újat tanult magáról. Akárhányszor meztelenek voltak, Louis képes volt a szexuális luxus egy új világba repíteni őt.

Louis megszorította Harry csípőjét, hogy visszahozza a valóságba. Harry egy kicsit felszisszent, amikor a fiú kihúzódott belőle, mert az orgazmusa még mindig ott dübörgött a fülében. A másik fiú lehúzta az óvszert, és Harry teste fölött elkezdte simogatni magát.

- Rád élvezhetek?

Harrynek elakadt a lélegzete. Persze. Persze, hogy Louis rá élvezhet. Elélvezhet a torkán, a mellkasán, a szájában... benne. Ahol csak akar, Harry simán beleegyezne. Nem tudta, miért, de bármire hajlandó volt Louis-val. Ennek pedig nem volt semmi értelme, hiszen az embereknek vannak határaik a partnerükkel szemben, Harrynek viszont nem jutott eszébe egy sem. Amikor Louis-val meztelenül voltak és megérintették egymást, biztonságban érezte magát, és megbecsültnek.

Azonban, ilyenre nem mindenki válaszolná azt, hogy persze, úgyhogy Louis ezért kérdezte meg.

Harry bólintott, és lejjebb csúszott az ágyon Louis alatt. Talán bevehetné őt a szájába, és hagyhatná, hogy az ondója lefolyjon az állán... Louis Harry a mellkasára élvezett. A kulcscsontján és érzett pár csöppöt, miközben a fiút bámulta. Tátott szájjal nézett le Harryre, akinek a mellkasa vörös és kipirult volt. Louis teste olyan volt, mint egy fiatal sportolóé. Izmos, de nem olyan kimondottan. A nyakán megfeszültek az izmok, a szemhéjai pedig megrebbentek a kék, kék, kék szemein. Ahogy a fiú lenézett rá, miközben az ondója ott volt a kulcscsontján, Harry érezte, hogy belül kékké változik. A kék behatolt minden porcikájába, miközben erőteljes és könnyed, gyengéd és kényelmes mozdulatokkal áramlott.

Tudtatta? Tudhatta Louis, hogy Harry szerelmes belé? Láthatta a szemében, hogy még mindig égve és remegve csodálta őt?

Basszus. Harry nem tudta, hogyan jutott el idáig, de Louis miatt mindent is érzett. Állandóan.

Rá volt baszva.

Be volt borítva ondóval és izzadsággal, de kibaszottul nem érdekelte, mert Louis-t sem. A fiú lehuppant mellé az ágyra, és megcsókolta a harapdálástól vörös ajkait, és az sem érdekelte, hogy a piszkos mellkasa hozzáér az övéhez.

- Ez... - Harry nem tudta, hogyan fejezze be a mondatot. Rátette a tenyerét Louis mellkasára, érezve alatta a heves szívverését. - Ez jó volt.

- Többször meg kell lovagolnod.

- Örömmel.

Louis erre megforgatta a szemeit, de a testével felé fordult. Lehajolt, és nagyon lassan végighúzta a fogát Harry mellbimbóján. Harry egy kicsit felszisszent az érzésétől, és mocorogni kezdett a másik fiú alatt.

- Érzékeny? - motyogta Louis, és a sötét, rekedt hangjától kirázta Harryt a hideg. Csak bólintani tudott, megszólalni nem. Louis ismét lehajolt, de ezúttal az ajkai közé szívta a kis csúcsot.

Louis most már az érzéseivel játszott.

Louis meg fogja ölni.

- Jézusom - nyögte, de az ujjaival beletúrt Louis hajába, hogy ott tartsa. Volt bármilyen mód arra, hogy Louis ne tudja felizgatni? Úgy tűnt, hogy nem. Semmilyen.

Nyelvével végigsimított a mellbimbóján, és amikor már Harry kezdett megint túlságosan beindulni, egy nagyon kemény, hangos kopogás hallatszódott az ajtón, ami aztán nagyon lassan ki is nyílt. Harry lejjebb csúszott az ágyon, és gyorsan bebújt a Louis által feltartott paplan alá.

- Most már végeztetek? - dugta be a fejét Lottie a szobába.

- Lottie, jézusom! Vannak határok! - kiabálta Louis, Harry pedig biztosra ment, hogy álltól lábujjig teljesen be legyen takarva. Louis-nak is meztelen volt a mellkasa, de nem volt beborítva ondóval, szóval ő rendben volt. Lottie-t látszólag nem érdekelték a bátyja szavai, csak egyenesen besétált és leült az íróasztalnál lévő székre. Harry teste még mindig Louis-ért sóvárgott, így felnézett a mennyezetre, és elkezdett láthatatlan pókokat számolni, illetve egyáltalán nem szexi dolgokra gondolni. Ez viszont elég nehéz volt úgy, hogy a fiú ott volt közvetlenül mellette meztelenül a paplan alatt.

- Nem is tudtam, hogy itthon vagy, istenem - morogta Louis, és feljebb húzta a takarót Harry állánál, pedig az imént történtek bizonyítéka már eddig is rejtve volt. Idegesnek tűnt. Ráadásul Harrynek nem volt semmi baja Lottie-val, viszont sokkal jobban szeretett volna egyedül lenni a bátyjával. - Mi az? Miért nem tudtál várni? Ez most nagyon alkalmatlan.

- Ha várnék, már este lenne, mire kiszálltok az ágyból. Egy szót se szólj, bízz bennem, nyugodtan folytathatjátok, amit csináltok!

Louis elégedetlenül felmordult, és kezeivel eltakarta a szemét. - Fúj! Lottie! A francba!

- Most mi van? Ez az igazság! - fonta keresztbe felháborodva a karját. - Mindegy, megígérted, hogy ma gyakorlod velem a vezetést. Egész nap a Harryvel dekkoltál a szobádban, de megígérted.

Louis elfintorodott. - Azt hittem elmentél itthonról.

Egy pillanatra Harry úgy érezte, mintha Louis inkább vele töltené az időt, mintsem a húgával. Ez... nos, ez nem volt egy szép gondoltat, de Harrynek tetszett - Louis őt választotta. Hátrébb dőlt az ágyon, a mellkasán lévő ondó nagy részét már letörölte az ágynemű. Keresztbefonta a kezeit a feje mögött, és a szemeivel követte Louis mozdulatait, ahogy odanyúlt, és egy rövid pillanatra megérintette Harry kulcscsontját, amitől a szíve gyorsabban kezdett verni.

- Szóval akkor megyünk, vagy mi? - folytatta Lottie.

Harry túlságosan belefeledkezett Louis bámulásába, hogy nem is figyelt oda. A másik fiú folyamatosan mocorgott az ágyon, egyszer felült, egyszer lefeküdt, mintha nem tudta volna eldönteni, mit csináljon.

- Rendben - sóhajtott fel végül. Harry igyekezett nem elfintorodni. Azt akarta, hogy Louis maradjon. Azonban lehet, hogy ez a gondolat egy kicsit önző volt. Lottie-nak néha szüksége van a bátyjára.

Aztán ráébredt valamire, amire korábban még nem; Louis nagyon kedves a húgához. Ha ott is akart maradni Harryvel az ágyban, akkor is a lány kívánságait helyezte előtérbe a sajátjával szemben. Ez pedig aranyos volt, és egy újabb dolog, amit Harry hozzáadhatott a listához, hogy miért kedves ember Louis. Jó testvér.

Lottie elindult kifelé a szobából, Louis pedig elkezdett felállni az ágyról, de Harry megragadta a felkarját. Louis gyengéd szemekkel nézett rá.

- Itt maradhatok egy kicsit? - kérdezte halkan. Nem számított rá, hogy a fiú majd elmegy, ő meg egyáltalán nem akart hazamenni. Megpróbált olvasni az arcáról. Persze, nem mintha ott lehetett volna Louis szobájában, amikor csak akart; egyszerűen megtörtént. És Louis sem mondta azt, hogy „mi casa es su casa". Harry csak véletlenül kezdett el ott élni. - Vagyis, csak... csak a szobádban, és majd bezárom belülről a bejárati ajtót, és később kisurranok hátul. - Nyelt egyet. - Nem lopok el semmit. Ígérem. Louis, kérlek.

- Igen, hogyne - motyogta, mire Harryt elöntötte a melegség. Louis szemei még mindig gyengédek voltak. Kezdett megenyhülni. Már határozottan nem volt az a rohadék, mint a tavalyi őszi félévben.

- Vagy csak eljöhetnél velünk?

Harry és Louis egyszerre kapták oldalra a fejüket. Harrynek fel sem tűnt, hogy a lány még mindig a szobában volt.

- Miért vagy még mindig itt, Lottie? - kérdezte Louis kiakadva.

- Jöhetnél, nekem meg egy helyett kettő tanárom lenne, és később kitehetnénk otthon, úgyhogy nem kellene a kisurranás miatt aggódnod - vont vállat.

Harry Louis-ra pillantott. Nos. Jobb, mint egész este egyedül ücsörögni a szobájában. Louis-nak aznap esti műszaka volt a fro-yoban, így úgyis várnia kellene, míg hazaér. Nem számított rá, hogy Lottie majd kisegíti, de hát ő nyilvánvalóan egy kedves lány.

- Persze - sóhajtotta Louis, Harry pedig igyekezett visszafogni a vigyorát. - Mindegy. Ha szeretnél.

- Oké - bólintott. Akkor így egy másik ember előtt lennének. Ilyen még nem fordult elő. De nem számít, mert „mindegy" volt. Egy apró dolog... Harry megölt még egy mosolyt, ami megpróbált kiülni az arcára.

Louis lepillantott Harry kezére, ami még mindig a bicepsze köré volt fonódva. Aztán felnézett Harry - valószínűleg túl izgatott - szemeibe.

- Jól van - mondta Louis. - Lottie menj ki, hogy előbb lezuhanyozhassunk.

A szemeit nem szakította el Harryről, és amint a húga becsukta maga mögött az ajtót, kisöpört egy tincset Harry arcából, aztán megcsókolta. Nem tudta, hogy Louis érezte-e, hogy közben végig mosolyogta az egészet.

Vettek egy gyors zuhanyt. Harry igyekezett nem megcsókolni Louis-t újra, de lehetetlen volt. A fiú szája a nevét kiáltozta. Harry nem tudta, mitől, de a következő tíz percet csókolózással töltötték. Semmi mással. Louis nyelve a szájában volt, az ő nyelve pedig Louis-éban. És a másik fiú kezei nem tévedtek le, hogy megérintsék a testét, hanem a hajában maradtak. Harry nem tudta, hogy valaha is érzett-e már ekkora boldogságot csókolózás közben. Amikor az ajkaik összekapcsolódtak, az mindig érzéki és intenzív volt, de most tele volt... gyönyörrel. Boldogsággal és vidámsággal.

Harry ellopott egy vastag pulóvert Louis fiókjából, és felhúzta a saját farmerját, miközben a másik fiú félmeztelenül szárította a haját. Harry választott neki egy fekete pulcsit. Ahogy mentek le a lépcsőn a konyhába - Louis elöl, Harry közvetlenül mögötte -, át akarta karolni Louis-t. Magához akarta szorítani, és megcsókolni azt a pontot a füle alatt. Karamellbarna haja kócos volt, és Harry szerette a bőre illatát zuhanyzás után. Viszont nem ért hozzá, csak hagyta, hogy megkenjen maguknak egy-egy szelet kenyeret, amit boldogan meg is ettek.

Lottie úgy rontott be a konyhába, mintha egy üzletasszony lenne, ez pedig Harryt halványan Gemmára emlékeztette. - Egy perc, fiúk. Olyan kurva lassúak vagytok.

- Rohadtul parancsolgató vagy - morogta Louis, de azonnal elindultak ki a házból.

- Kíváncsi vagyok, kitől tanulta - jegyezte meg Harry, mire Louis megfordult előtte, amikor kiértek az előkertbe. Harry csak vállat vont a fiú elárult arckifejezésén. - Ne mond, hogy nem igaz, Lou.

Beült hátra, míg Lottie megfogta a kormányt, Louis pedig helyet foglalt az anyósülésen.

- Bunkó.

- Szeretsz, szívem - válaszolta. Ezt Louis egyik régebbi „rohadtul szerelmes vagy belém" mondatának szánta, de sokkal szelídebben jött ki, mint akarta, Louis pedig megfordult, hogy ránézzen. A szemei enyhén össze voltak húzva, de inkább nyugtalanul, mint vádlón. Harry ideges bizsergést érzett a végtagjaiban, de igyekezett elfojtani. Ha nem tűnik idegesnek, akkor a fiúnak nincs mit észrevennie.

Louis kinyúlt a kezével. Harry szíve dübörgött. Megérintette Harry egyik hajtincsét, és finoman megigazította.

- Nem - mondta egyenletes hanggal, de az ujjaival gyengéden még mindig Harry haját fogta. Harry képtelen volt megszólalni. - Nem állt rendesen a tincsed. - Homlokráncolva leejtette kezét, aztán visszafordult az ülésén, Harry pedig lélegzetelállva bámult maga elé. - Most akkor megyünk, vagy mi lesz? - förmedt rá a húgára egy pillanatnyi csönd után.

- Persze - vonta meg a vállát, aztán elindította a kocsit. Harry az ablak szélére könyökölve az arca oldalára tette a tenyerét, de még így sem sikerült elrejtenie a vigyorát.

Eddig csak néha ült Louis kocsijában. Egy régebbi Ford modell volt, ami belül nem volt kopott, de új sem. Nem volt benne Bluetooth a zenéhez, egyedül csak egy AUX csatlakoztató, amit Louis nem volt hajlandó használni, mert az zavarta volna Lottie vezetés „óráját". Harry figyelte, ahogy Louis komoly és nyugodt hangon irányítja a húgát a külváros felé. Olyan volt, mint egy tanár, miközben egyszerű utasításokat adott. Harry eltűnődött, hogy vajon Louis miért nem viselkedik így fociedzés közben. Akkor talán el tudná őt fogadni kapitánynak.

- Láb a féken a kanyaroknál, Lots. Muszáj lassítanod, még akkor is, ha kicsi.

- És nézz messzire előre. Úgy könnyebb stabilan tartani az autót - tette hozzá Harry. Észrevette, hogy a kocsi enyhén ide-oda mozog, és beült középre, szórakozottan figyelve, ahogy Lottie manikűrözött ujjai fájdalmasan szorítják a sebességváltót.

Louis egy idő után először hátranézett rá, Harry pedig igyekezett nem túl gyorsan találkozni a tekintetével. Így is túl sokat bámulta. Mostanra talán már megjegyezte az arcának minden egyes milliméterét.

- Ne csapj el egy nyuszit se - mondta Louis, de a kék szemei még mindig Harryre voltak szegeződve, aki kuncogva felnézett rá. Érezte, hogy közben felmelegedik az arca. Louis szemei csillogtak.

Majdnem pofon vágta magát. Nem szokott zavarba jönni. Szinte soha. Soha semmi nem hozta zavarba, most mégis ott ült ok nélkül kipirosodott arccal.

Most akkor ezentúl ez így lesz? Louis-nak csak mondania kell valami hülyeséget, és Harryre pillantania? Harry még senki iránt nem érzett így. Senki miatt nem érezte magát meleg, folyékony ragasztónak. Ha kinyújtaná a kezét, hogy megragadja Louis-t, vajon hozzáragadna? Mindig?

- Nem hinném, hogy sok nyuszi lenne itt, Louis - mondta Lottie.

- Csak vicceltem - mordult fel.

- Nem volt vicces.

- Harry nevetett.

- De neki szar a humora.

- Hé.

Nem is figyeltek rá.

- Miért sértegetsz minket? - kérdezte Louis. - És az utad figyeld. Így is öttel többel mész.

Lottie enyhén lenyomta a féket. - Csak az igazat mondom.

- Hihetetlen vagy - fújtatott fejcsóválva Louis.

Harry nézte őket civakodni, és azon kapta magát, hogy élvezi. Eléggé vicces volt, hogy a gesztusuk és a hanglejtésük szinte egymás tükörképei voltak.

- Vicces, hogy mindketten úgy viselkedtek, mintha a másik szörnyű lenne, de közben meg a személyiségetek tökre összhangban van egymással.

Louis összehúzott szemekkel hátranézett. - Mire célzol?

- Arra, hogy bírjuk egymást - nyögött fel Lottie, amit Louis egyből egy morgással követett.

Harry felkuncogott. Átkarolta az előtte lévő ülést, és tenyerét Louis mellkasára tette, miközben az arcát a hajához nyomta. - Aw, Lou.

- Szállj le rólam, te polip - löki el a kezét Louis, de a mozdulat nem volt erős - sőt, egész gyenge. És ha Louis nem mosolygott volna ilyen nyilvánvalóan, akkor Harry nem nyomta volna az ajakit az arcára, mielőtt elengedte volna. Louis gyengéd érintései bátorrá tették.

- Semmi smaci az autómban - parancsolta Lottie.

- Semmi smaci - emelte fel ártatlanul a kezeit, de nem tudta visszatartani a vigyorát. - Bocs, Lots.

- Mikor lettetek ilyen jóban? - nézte őket Louis.

- Ó, mi legjobb haverok vagyunk, Lou - vonogatta a vállát viccelődve Lottie. - Harry reggelente főz egy csésze teát.

Harry felnevetett, és vigyorogva hátradőlt az ülésen. Sok próbálkozás és hibázás után sikerült csak végre elkészítenie Lottie teáját úgy, ahogy a lány szerette.

Amikor visszaértek Louis-ék háza előtti kocsi feljárója, Harry arca szinte már fáj a nagyjából egy órán át tartó mosolygástól. Louis-val lenni mások előtt, még ha az csak Lottie is, jó móka volt. A kapcsolatuk (akármit is jelentsen ez) még soha nem látott napvilágot. Védett falak közé volt zárva, lefedett ablakokkal. Valahogy felszabadító érzés volt kint lenni. A kapcsolatuk ott az autóban egy pillanatra valóságosnak tűnt.

- Rendeljünk kínait, vagy valamit? - kérdezte Lottie leállítva a motort, aztán elővette a zsebéből a telefonját. - Hat óra. Úgy látszik, anya már elment.

- Persze - sóhajtotta Louis az előttük lévő sötét házat bámulva.

Harry összevonta a szemöldökét. - Nem azt mondtad, hogy ma este dolgozol?

Louis nem válaszolt. Sőt, ami azt illeti, a kocsiban félelmetes csend lett. Harry eltűnődött, hogy vajon a ma délutáni érzelmi megnyilvánulásai végül zavarták-e Louis-t, vagy a szavak, amiket mondott jelentettek-e bármi komolyat. Nem jutott eszébe semmi más, amíg Lottie oda nem fordult a bátyjához.

- Dolgozol?

Louis nyaka teljesen meg volt feszülve. Előrefele nézett, így Harry nem láthatta az arcát.

- Louis - ismételte Lottie dühvel teli hanggal. - Mit ért az alatt, hogy "dolgozol"?

Ó.

Ó, ne.

Harry a szájára tette a kezét. Egy szót sem mert szólni, de belül zuhanni kezdett. Nem tudta, hogy Louis nem mondta el a húgának, mivel azt feltételezte, ez olyasmi, amit az egész családja tud. Azonban tudnia kellett volna. Louis nem volt megosztó típus, és egészen biztos, hogy nem osztotta meg a számára kínos dolgokat. Harrynek tudnia kellett volna. Bassza meg.

Louis vett egy mély levegőt, és a húga felé fordult. Harry ugyanazt a feszültséget vette észre az arcán, ami a nyakát is uralta.

- Esténként, és hétvégenként a Frozen Goods-nál dolgozok a városban.

- Mi? - csukta be Lottie egy másodpercre a szemeit, és amikor kinyitotta őket, a bennük lévő kék elsötétült. Harry olyan mélyre préselte magát az ülésbe, amennyire csak tudta. Gyűlölte magát.

- Ne haragudj, hogy elhallgattam előled...

- Mióta?

- Tavaly szeptember. - Nagyon halk volt a hangja, és Harry gyakorlatilag érezte a belőle sugárzó szomorúságot.

Viszont úgy tűnt, ezt Lottie-t nem érdekelte:

- Az majdnem egy kibaszott fél év, Louis! Mi a fasz?

- Sajnálom! Nem tudtam, hogyan...

- Mond el nekem? Anya tudja egyáltalán?

- Igen, tudja - vallotta be.

- Szóval én vagyok az egyetlen? Én vagyok az egyetlen, aki nem tudta? Még a kibaszott... még Harry is tudta?

Harry a neve hallatán felnézett, és érezte, hogy a szorongástól már szabályosam fáj a mellkasa.

- Éveken keresztül utáltátok egymást, ő meg most tud mindent, de nekem még azt sem vagy képes elmondani, hogy van munkád.

Harry nyelt egyet. Lottie-nak igaza volt, de hallani a hangjában, hogy Louis állítólag mennyire utálta, fáj. Harry utálta egyáltalán Louis-t? Néha. Nem mindig. Legtöbbször a másik fiú Harry iránti érzelminek volt köszönhető az egész.

Lottie folytatta. - Úgy hazudsz nekem, mint... mint... mintha én lennék apa. Annyiszor kérdeztem, hol voltál. „Bocs, a parkban edzettem." „Csak a focipályán" „Csak Niallnél, ne aggódj"?!

Harry el akart tűnni. Nem akart ott lenni. Nem kellett volna hallania ebből semmit. Magánügy volt.

- Ez nem olyan, mint ap... Markkal. Ígérem, Lottie. Hogy gondolhattad ezt?

- Elegem van ebből. Elegem van belőled. Nem értem. Miért nem tudsz felnőni a francba, és kibékülni vele?

A beszélgetés olyan irányba kezdett váltani, amit Harry nem értett, és nem is gondolta, hogy éretnie kellett volna. Ki akart szállni az autóból, de félt, ha bármilyen zajt csap, az csak rosszabb hatással lenne a dolgokra.

- Mi köze van ennek bármihez is? - mondta Louis sokkal keményebb hangon.

- Hát, legalább Fizzy beszél anyával. Te meg hónapok óta egy szót sem szóltál apához, és még csak nem is jöttél el... - Lottie hangja hirtelen átváltozott valami fájdalmasan szívszorítóvá. - Még csak nem is jöttél el karácsonykor. Az ikrek kérdezgettek, hogy hol voltál, Louis...

A hangja jéghideg volt. - Fejezd be.

Harry nem tudott tovább az autóban maradni. Már így is túl sokáig volt ott.

- Szeretnéd, hogy adjak egy percet? - suttogta.

- Nem. Végeztünk. Megyek dolgozni - mondta határozott hangon. Kinyitotta az ajtót, és elkezdett kiszállni, de Lottie szavai megállították.

- Talán ha kibékülnél apával, akkor Fizzy is végre teljesen kibékülne anyával.

Louis kőkemény arckifejezéssel, lassan megfordult. Harryre soha nem nézett így. - Nem én csináltam. Nem én tettem tönkre a családot, Lottie, szóval ne merj engem hibáztatni!

Ezzel pedig a kocsiajtó hangosan megcsapódott mögötte. Lottie csendben volt, de az arckifejezését eltorzította a fájdalom. Harry azonban nem gondolta, hogy vigasztalásra vágyna. Egyértelműen fájó téma volt, hogy Louis-nak előbb lett munkája, mint neki.

- Sajnálom - motyogta Harry, és utálta, ahogy a lány egész testét összeszorította a fájdalom.

- Csak menj el - mondta megtört hangon. - Kérlek.

- Sajnálom - ismételte, habár nem tudta, mit csinálhatott volna másképp.

Kiszállt az autóból, és elindult Louis felé, aki éppen kulcsával nyitotta ki az ajtót, de még mielőtt Harry odaért volna hozzá, már sietős léptekkel ment fel az emeletre. Harry megállt az első lépcsőfokon, és hallotta, ahogy Louis mozgolódott a szobájában. Megvárta, míg újra lejön, és a fiú a munkáspólójával a kezében megállt, amikor észrevette, hogy Harry elállja az útját. Louis szeme vörös volt, tele könnyel. Kezeivel erősen szorította a pólót. Harry bocsánatot akart kérni, és egy olyan ölelésbe vonni, ami megvédheti mindentől. Viszont nem tudta, mit mondhatna, hogy megvigasztalja. Kereste a szavakat, de nem jutott semmire.

- Mi van? - sóhajtotta feszült, fáradt hangon Louis.

- Semmi - suttogta vissza Harry. Bárcsak többet mondhatott volna! Bárcsak jobban bánt volna a szavakkal, de a beszéd nem volt az erőssége. Így hát tette azt, amit tudott. Felemelte a karját, és Louis-t egy olyan ölelésbe vonta, amiről nem tudta, hogy a fiú akarja-e, de sejtette, hogy szüksége van rá.

Hagyta magát, sőt örömmel fogadta. Arcát beletemette Harry nyakába, ami nedves lett a könnyeitől. Harry karja szorosan köré fonódott, és tudta, hogy amíg Louis el nem engedi őt, olyan kitartóan fogja tartani, amennyire csak lehet.

Ne sírj - könyörgött a szíve. Szeretlek, ne sírj.

Louis túl hamar szakította meg az ölelést, és nehézkesen kifújta a levegőt, amikor ellépett. Harry figyelte, ahogy kisétál a házból, keresztülmegy a kocsi feljárón, és eltűnik.

*

- Tessék? - vonta össze a szemöldökét Harry, és Zaynre meredt, aki a Range Rover túloldalán állt. Mindketten a kocsinak voltak támaszkodva a parkolóban, miközben ebéd után várták a következő órát. Zayn cigizett, Harry pedig leellenőrizte, hogy az összes focis felszerelését elpakolta-e, és nem-e felejtett ott valamit Louis szobájában.

- Szó szerint belevágta a vállát az enyémbe - magyarázta Zayn az üzenetet, amit pár napja küldött Louis-ról. - Belilult. Kurva erős. Az ember nem is számítana rá.

Harry gondolkodva nézte a barátját cigizni. Szóval Zayn besétált az iskolai mosdóba és találkozott Louis-val, aki feldúlt volt, és útközbe belevállalt Zaynbe. Akinek most van egy zúzódása.

- Igen, elég erős - értett egyet Harry, emlékezve a saját döbbenetére, amikor erre legelőször rájött.

- Szerinted azért dühös, mert barátok vagyunk Niall-lel?

Harry összehúzott szemekkel ránézett. -Miért vagy Niall barátja?

Zayn vállat vont, és megkerült a kocsi csomagtartóját, hogy Harry mellé álljon. - Tőlem szokta venni a füvet.

Harry felhúzta a szemöldökét. Komolyan?

- Van valami bajod Niall-lel? - ütötte meg a karját a barátja.

- Nem...

Zayn csak fejcsóválva megfogatta a szemeit Harry gyerekességén. - Jó.

- Rendben. Akkor legyetek csak barátok. Mi közöm hozzá? - fonta keresztbe a karját.

- Néha olyan egy gyerek vagy - nevetgélt halkan Zayn.

- Csak nem értem, mi olyan nagy dolog. Niall így, Niall úgy.

Louis nagyon feldúlt volt, amiért elveszítette a barátját. Ami érthető. Mégis elég ahhoz, hogy megsebesítse Zaynt, amikor nekiment. Még Zayn is néha elég elfogult volt Niall iránt. De hogy mi volt ebben a szőke fiúban olyan különleges, Harrynek fogalma sem volt.

- Nagyon jó és őszinte barát. Majdnem olyan, mint Liam, de mégsem.

- Legalább Liam nem hagyja el a barátait.

- Most meg csak kicsinyes vagy - sandított rá Zayn.

Harry egy rövid pillanatig a parkolóba mered. Redben. - Igen. Az vagyok. És te vagy a legjobb barátom, ezt kurvára ne felejtsd el. - A mondat végén enyhén meglökte Zaynt, aki felnevetett, és Harry is mindezek ellenére elvigyorodott.

- Menjünk órára. Bolond.

Péntek volt, amivel elérkezett a bajnokság negyeddöntője. Harry egész nap izgatott volt, és már alig várta az estét. Aznap reggel Louis vállának hátuljára nyomta a homlokát, a tenyerét pedig a meztelen hasán pihentette, miközben azon tűnődött, vajon a meccsnapok voltak-e az ő kedvenc napjai is a hónapban. Annyi mindent meg akart kérdezni, mert rengeteg dolog meg kellett éretnie. Tudott néhány dolgot; Louis kedvenc kajája a pizza volt, jobban szerette Messit, mint Ronaldót, gyűlölte a reggeleket, és szerette belenyomni a hüvelykujját közvetlenül Harry csípője fölé, amikor csókolóznak De voltak más dolgok is... Harry mindent tudni akart. Például, hogy milyen közel állt az édesanyjához, mi történt az apjával, mi volt olyan különleges Niall Kibaszott Horanben. És amúgy meg ki a fasz az a Greg? Harrynek erről még mindig halvány fogalma sem volt.

- Talál ki kéne cseréljelek Liammel - mondta Harry, ahogy besétáltak a teremben, miután Zayn odaintett Niallnek a folyosó túloldalán.

- Harry, kérlek.

Liam már az padban ült egy pulcsiban és farmerben, a könyvei pedig ki voltak készítve előtte az asztalon. Harry hátulról átkarolta Liam vállát, és megsimogatta a mellkasát. - Szia, barátom. - Odapillantott Zayn, miközben leült az üres székre.

Zayn megcsóválta a fejét, de nem mondott semmit, ahogy leült a mögöttük lévő padba.

- Minden oké? - ütögette meg Liam Harry felkarját.

- De mennyire!

- Jó. Ma este muszáj gólt lőnöd.

A foci említése feldobta a hangulatát. - Kibaszottul fogok, az biztos. Donny!

- Donny! - kiabálta Liam, és egy pillanattal később Oli és Stan is üvölteni kezdték hátul. Nevettek, Harry pedig gyakorlatilag hallotta a legjobb barátja szemforgatását. Az óra felénél Harry írt neki.

Megbocsájtok, ha ráveszed niallt, hogy írjon lousi-nak.

Azt sem tudom, mi a problémájuk. Niall nem beszél róla.

Nos. Harry úgy gondolta, ez jó. Basszus. Lehet, hogy Niall is nem olyan rossz. Viszont bárcsak megbocsájtana Louis-nak!

A nap gyorsan telt, az iskola légköre pedig tele volt izgalommal. Mire késő délután lett, Harry úgy érezte magát, mint egy túltöltött akkumulátor. Készen állt a harcra, készen állt a győzelemre. Túl keményen dolgoztak ahhoz, hogy veszítsenek, és Harry nem bánná, ha egy újabb fontos győzelemmel díszíthetné a futball-életrajzát. A Chelsea-nek még mindig szerződést kellett kötnie, és egy része most minden eddiginél jobban reménykedett benne, hogy a Manchester United lehetőséget kínál neki. Hirtelen úgy kezdte érezni, hogy a Chelsea túl messze van Doncastertől.

Harry éppen a sípcsontvédőjét igazította, miközben Louis a szekrénye előtti padon ült. Mozdulatlan és néma volt, mint minden meccs előtt. Harry nem így működött. Ő egyszerűen csak csinálta. Louis szokás szerint gondolkodott. Még a focimeccseket sem szerette mentális felkészültség nélkül csinálni.

- Donny! - kiabáltak egy szűk körben állva, miután Edző megtartotta az utolsó beszédét a bemelegítés előtt. Mindannyian kikocogtak a pályára, és Harry szinte ugrándozott. Ezért élt. Az ilyen estékért.

Még világos volt, amikor a pályára értek. Az ellenfél csapat már a saját oldalukon melegített be, a sárga mezük pedig csak úgy csillogott a zöld fűben. Harry behajlított térdel megnyújtotta a lábait, miközben a csapattársai is felkészültek a tipikus bemelegítésre. A vére már most pezsgett. Viszont vártak néhány fiúra, és Harry haja kezdett a szemébe lógni. Rájött, hogy megfeledkezett a fejpántjáról, így gyorsan elment érte az öltözőbe. Visszafelé a pályára meglátta Louis-t a lelátok végén állni.

Egyből lelassultak a léptei. Szeretett volna beszélgetni a Lottie-val való veszekedésről, aminek a minap szemtanúja volt, de minden alkalommal, amikor meglátta, inkább befogta a száját. Elszomorította, hogy Louis-nak egyértelműen voltak problémai, amikről nem beszélt. Például az apja, akit látszólag nem akart többet látni. Harry hosszú percekig töprengett a szavakon, amiket Lottie a bátyjának kiabált, és szinte még mindig emlékezett Louis könnyeire a nyakán. Utálta a meggyötört tekintetet, amit a szemeiben látott.

De Louis Niall mellett állt. Éppen beszélgettek, és boldognak tűntek. Harry elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Niall megöleli Louis-t. Kibékültek. Beszélt velük Zayn? Talán nem, de ez nem is számított. Louis visszakapta a barátját.

Eltűnődött, hogy vajon kínosan kellene-e éreznie magát, amiért ilyen örömet érzett Louis mosolya láttán. Viszont nem tudta visszatartani. A fiú boldogsága igenis jelentett neki valamit. Ezt nem tagadta, és már azt is bevallotta, hogy szerelmes a srácba, szóval miért ne vallhatná be ezt is? Csak így volt értelme.

Niall elengedte Louis-t, és eltűnt a parkolóban. Harry előre sietett, és megkocogtatta Louis vállát, hogy felhívja magára a figyelmet. Amikor a fiú észrevette őt, kinyúlt, és az ujjaival lágyan megfogta Harry mezének végét, amitől Harry igyekezett nem elolvadni. Louis gyengéd és szeretetteljes érintése olyan élvezet volt, amit nagyra becsült.

- Szia - motyogta Louis, és Harry még soha nem akarta ennyire megcsókolni. - Mit csinálsz?

- Ottfelejtettem ezt az öltözőben - mutatja fel a kezében lévő vékony, rózsaszín fejpántot.

- Ó - Louis ujjai még mindig a mez végével babráltak. Harry nem akarta megállítani, de látta, hogy össze volt vonva a szemöldöke. Most már nem tűnt boldognak. Talán izgult a meccs miatt?

- Hé - mondta, próbálva dobni a hangulaton. - Végre kibékültetek Niall-lel?

- Nem.

- Mi? Most láttalak titeket ölelkezni. Elmondtad neki?

Louis elengedte a mezt, mire Harry egyből hiányolni kezdte az érintést. A másik fiú hátrébb lépett, miközben Harry át akarta karolni a derekát.

- Nem, nem mondtam - ismételte Louis.

- Louis... - sóhajtotta Harry. Csak azt akarta, hogy boldog legyen. Azt akarta, hogy jobban érezze magát. Ehelyett a meggyötört barátjával találta szemben magát - nem, nem a barátja, szakította félbe magát. Egyértelműen nem. De úgy törődött Louis-val, mintha az övé lenne. És tudta, hogyan érezhetné jobban magát: ha elmondja Niallnek.

- Most komolyan? - kérdezte sértődötten.

Harry nyelt egyet, és védelmezően keresztbefonta a karját a mellkasa előtt. Louis dühös volt, de ezúttal Harry nem csinált semmi rosszat. Egyik szava mögött sem állt rossz szándék, Louis mégis úgy bámult rá, mintha ellenség lenne. Louis a saját ellensége volt, de ezt nem látta.

- Louis, én csak... - Segíteni szeretnék, akarta mondani, de nem volt könnyű beismerni ilyesmit egy rosszindulatú Louis Tomlinsonnak. Ahelyett, hogy ezt mondta volna, az érzelmei megelőzték: - Annyi hazugságot hallgatsz el, annyi ember elől!

- Nem a te dolgod.

- Louis, mindketten tudjuk, hogy ez az igazság.

Összeszorította a fokait, és a szavaiból egyszerre áradt a bosszúság és a düh. - Mikor fogod fel, hogy ez nem számít? Még mindig nincs beleszólásod.

Az, ahogyan a szavaiban lévő fájdalom visszhangzott Harry testében, túlságosan nyugtalanította. Emberek között volta, de kinyújtotta a kezét, és Louis mellkasára helyezte a tenyerét.

- Lou! Csak segíteni próbálok! - könyörgött.

Louis rámeredt. Harry kereste a szemében a jeleit annak, hogy megértette-e, hogy Harry csakis az ő érdekei tartja szem előtt. Talán tényleg megértette, mert a következő szava fájdalmas volt.

- Miért?

Harry ledermedt. Miért? Miért próbált segíteni? Kiszáradt a szája. A bőre bizsergett.

Mert őrülten szerelmes vagyok beléd, és nem bírom elviselni, ha bántanak.

Ezek olyan szavak voltak, amikor nem mondhatott ki. Viszont semmi más nem jutott eszébe válaszul.

- Én is így gondoltam - suttogta Louis. Lelökte Harry kezét a mellkasáról, és a pályára sietett.

Harry mozdulatlanul bámult utána, a kezei pedig hidegek voltak így, hogy már nem érezte alatta Louis szívverését.

Két oldala hevesen harcolt egymással.

Miért nem mondott semmit? Bármit! Bármi jó lett volna, mint hallani Louis csalódott hangját.

De Louis mit akart, mit mondjon? Azt akarta, hogy Harry bevallja, hogy törődik vele? Hogyan várhatta el ezt, amikor egy árulkodó jelé sem mutatta Harrynek arról, hogy akár csak messziről olyan mélyen érez iránta, mint Harry iránta?

Harry egyik oldala sem győzött. Egyedül az égető késztetés maradt benne, hogy helyrehozza a dolgot, mielőtt elveszíti a fiút.

*

A meccs utáni hétvégén szüntelenül próbálta elérni Louis-t. Megnyerték a negyeddöntőt, de mégsem számított, mert személy, aki az elmúlt hónapokban menedéke volt, nem állt szóba vele. Győztek, de Harry csupán szorongást érzett azon a pénteki estén. Louis nem nézett rá, és Harry tudta, ha most át menne, nem látnák szívesen. Louis világossá tette, hogy teret akar, és ez olyasmi volt, amit sosem szokott kérni.

Harry utálta ezt.

Két nap a fiú nélkül gyötredelmes volt. Hiányzott neki az érintése, a melegsége, az illata, a hangja. Ez pedig csak megerősítette abban, hogy mennyire törődött is Louis-val. Hogy mennyire szüksége volt rá. Hogy mennyire nem állt készen, hogy elengedje.

Szóval felhívta. Annyiszor felhívta Louis-t a hétvége folyamán, hogy a végén már semmi másra nem tudott gondolna, csak telefon búgására a fülében.

Muszáj volt legalább azt elmondania Louis-nak, hogy mellette áll. Nem akart még egy probléma lenni, főleg amikor a másik fiú már így is szenvedett. Harry nem akart rajtalenni ezen a listán. Olyan vigasz akart lenni Louis számára, mint amilyen Louis is volt neki.

Az otthon töltött hétvégéje egész kezelhető volt. Nem szeretett a saját ágyában aludni, de az apja újra eljárt golfozni, amikor nem esett az eső, az anyja pedig Lucy-val töltötte szombatot. Ez alkalommal Harry nem bánta a távollétüket. Sőt, örült neki. Vasárnap megint felhívta Louis-t. Vicces, mert hónapokkal ezelőtt Louis felhívása kétségbeesettnek tűnt volna. Most viszont ez nem érdekelte. Igenis kétségbe volt esve. Nagyon jól tudta, hogy szüksége van Louis-ra.

A tény, hogy Louis felvette, megdöbbentette. Felült az ágyon, amikor a búgások abbamaradtak, és hangokat hallott a vonal másik végén. A szíve hevesen dobogott a mellkasában.

- Lou? - lehelte. Megint hallotta valamit, de beletelt egy pár pillanatba, mire a fiú rendesen válaszolt.

- Beszélj.

Beszív, kifúj. Már annyiszor elismételte a mondandóját a fejében, hogy már szinte megjegyezte őket.

- Bocsánatot szeretnék kérni, Lou. Sok dologért.

Várt, de Louis nem mondott semmit. A szíve gyorsabban kezdett verni, mert félt Louis reakciójától.

- Nem volt fair a részemről, amit a meccs előtt tettem - folytatta szinte már remegő hangon. - Először is, nem az én dolgom, hogy megmondjam, mikor vagy hogyan mond el a legjobb barátodnak, hogy meleg vagy.

- Queer - vágott közbe Louis.

Queer. Oké. Ezek szerint Louis gondolkodott egy kicsit.

- Akkor queer - mosolygott. - De, igen, nem az én dolgom volt. Még akkor is ha, tisztelettel azt gondolom, hogy jobb lenne, ha megtennéd, ez a te dolgod. Ahogy mondtad, nincs beleszólásom

Beszív. Kifúj.

- Másodszor, az, hogy ezt az év legfontosabb meccse előtt hoztam fel, rohadt idiótaság volt. Nem volt erre szükséged akkor, mert csak a meccsen kellett volna járnia az eszednek. Szerencsére a csapatunk pusztított, de mégis...

Nyelt egyet. Most következett a nehéz része. Meggyőzte magát, hogy mondja ki. Muszáj volt. Nem szerelmi vallomás volt, de az érzelmeinek a teljes tagadása sem.

- Harmadszor pedig. - Megköszörülte a torkát, és a fehér mennyezetre meredt, hogy erőt és bátorságot gyűjtsön.

- Harry? - mondta Louis egy hosszú perc után.

- Oké, basszus. Ez most kurvára furán fog hangzani, és nem hiszem, hogy bármit is jelentene. - Ne hidd, hogy szerelmes vagyok beléd, még ha igaz is. - De, hm én...

- Te...?

- Ööö-

- Nyögd már ki, a kurva életbe.

Beszív.

- Melletted állok.

Kifúj.

Louis nem mondott semmit. Harry nem mondott semmit. Fájdalmasan várt. Mondj valamit, könyörgött belül. Mond, hogy húzzak a picsába, vagy mond, hogy te is érzel valamit.

Olyan sokáig meredt a plafonra, hogy már nem létező színeket és formákat képzelt oda.

- Öhm - mondta Louis, és köhögött egyet. Ez meg mit jelentett? - Szóval most le fogom tenni. És aztán újra felhívsz, és úgy teszünk, mintha ez soha nem történt volna meg.

Ó. Oké. Ezt menni fog. Sőt, simán. Ha Louis-t nem érdekelték a szavai, akkor Harry igenis el akarta felejteni, hogy ez a hívás valaha is megtörtént.

- Okés, jó.

- De tudni fogom, oké? - mondta pár másodpercnyi csend után Louis, mielőtt lerakta volna.

Bár a hívás azonnal megszakadt, Harrynek fülig ért a szája. Louis tudta és elfogadta. Plusz gondoskodott róla, hogy Harry is tudja, hogy tudja.

Alig volt idő arra, hogy a boldogság szétáradjon az egész testében, amikor a telefonja rezegni kezdett. Azonnal felvette.

- Szóval... szeretnéd, hogy leszopjalak, vagy ilyesmi? Mert eléggé unatkozok.

Harry vidáman és megkönnyebbülten felnevetett. - Igen. Igen. Nagyon!

- Jössz akkor?

- Remélhetőleg.

- Nem így értettem - fújtatta Louis.

- Tudom - vigyorgott a telefonba.

- Átjössz?

- Igen.

- Siess. - Harry nem tudta, hogy csak képzeli-e Louis hangjában a sürgetést.

- Igen, uram - mondta, és az ágyán lévő párnába nyomta a fejét, és abbahagyja a hülye vigyorgást.

Esett az eső, amikor Harry kilépett a házból. Felvett egy kabátot a sötétkék pulcsija fölé, és gyorsan végigkocogott az utcákon. Nem is az eső miatt futott, hanem mert Louis várt rá. Egy perc múlva már kopogtatott is az ajtaján, és amikor a fiú kinyitotta, Harry majdnem elájult.

Mosolygott. Gyönyörűen és édesen. És nem volt rajta felső.

Louis még mindig nem volt tisztában azzal, hogy milyen hatással volt Harryre? Egyértelműen nem. Különben nem várta volna el, hogy Harry úgy folytassa az életét, mintha Louis egész testének nem a Louvre múzeumban lenne a helye, hogy minden nap megcsodálhassák az emberek.

- Szia - mondta halkan Louis, és Harry szinte mézzé változott, amikor az ujjaival megfogta a pulcsit, amit viselt. Harry óvatosan levette magáról a kabátot, hogy Louis-nak ne kelljen elengednie őt. Amint szabadok voltak a karjai, Louis nyaka köré fonta őket, pont, amikor a fiú is elkezdte közelebb húzni őt magához.

Louis átkarolta Harry derekát, és Harry érezte, hogy megremegnek a saját térdei. Olyan jó volt érezni az illatát. Szüksége volt Louis-ra. És hiányzott neki a fiú. Annyira, hogy már fájt.

Ezúttal az ölelés lassú volt, nem mint azután, hogy Louis összeveszett a húgával. Most ez egy bocsánatkérés és elfogatás volt.

- Megbocsájtottál? - suttogta Louis fülébe, mert nem volt hajlandó elengedi őt. Louis, Harry vállába temetett arccal bólintott. Az egész teste meleg volt.

Amikor ilyen gyengéd volt, könnyű volt elképzelni, hogy összetartoznak. Louis úgy illeszkedett a testéhez, mintha egész ideáig is ott lett volna a helye. Harry nem tudta elviselni a gondolatot, hogy Louis-nak egy kicsit sem számított egy ilyen ölelés. Neki mindent jelentett. De abból, ahogy Louis közelebb szorította magához, neki is jelentenie kellett valamit.

Egy percre Harry hagyta, hogy elképzelje, hogy ez valódi. Az egész.

Lecsúsztatta a kezeit Louis meztelen hátán keresztül a válláról a derekára, és belenyomta az ujjait a puha bőrébe. A hasa tökéletesen illeszkedett Harryéhez. Összeillettek. Aztán odahajolt, és lassú, óvatosan mozdulatokkal lágyan a fiú állkapcsára nyomta a száját. Érezte az arca mellett, hogy Louis kifújja a levegőt, mire még kétszer megcsókolta a bőrét.

- Anya itthon van.

A fantáziavilág megtört. Harry vonakodva ellépett, de tudta, hogy muszáj. Louis kezei viszont még mindig a pulcsiját szorongatták, hogy közelebb tartsa magához.

- Ne haragudj, elfelejtettem.

Harry nem akart elmenni, de megkérdezte: - Semmi baj. Elmenjek?

- Ne.

Ne. Maradj. Az isten szerelmére.

- Édesem, ki van itt? - szólt egy hang a nappaliból. Harry még soha nem találkozott Louis anyukájával. Meccseken persze látta, de még soha nem hallotta beszélni. Mégis tudta, hogy ő volt. Azt várta, hogy Louis majd hazudik, vagy épp nem mond semmit, úgyhogy nagyon meglepte, amikor a fiú megragadta a pulcsija nyakát, és elkezdte a szomszédos szoba felé húzni.

- Ööö, faszom. Gyere - mondta, Harry pedig gyorsabban kezdte venni a levegőt, ahogy közeledtek a nappalihoz aztán megálltak a küszöbnél. Lottie mogorva arccal ült Louis anyjával a kanapén.

Louis anyja közelről... nem nagyon hasonlított Louis-ra. Mindkettőjüknek kék szeme, és dús, karamellbarna haja volt, de ahol Louis ajka vékony, ott az övé telt, és ahol Louis orra egyenes, ott az övé piszébb volt. Így, hogy Harry közelről láthatta Mrs. Tomlinsont, rájött, hogy Lottie sokkal jobban hasonlított rá, mint Louis. Ennek ellenére könnyű volt megmondani, hogy az anyukája volt. A gyönyörű szemük miatt.

- Ó, helló - mondta, amikor meglátta Harryt. Meglepettnek tűnt, de a hangja gyengéd volt. Félig ült a kanapén, és a szemeiben pedig kimerültség volt. Úgy nézett ki, mintha felébresztették volna az alvásból.

- Anya, ő itt Harry.

- Helló, Mrs. Tomlinson. - Intett egyet, de egyből megbánta. Ilyenkor mit kéne csinálnia a kezével? Felforrósodott az arca.

Mrs. Tomlinson elvette a kezét Lottie válláról, és elkezdte lehúzni magáról a takarót, viszont fáradtnak tűnt. Valami Harryben nem akarta megfosztani őt a pihenéstől, főleg nem egy olyan butaságért, mint egy udvarias kézfogás.

- Ne, ne keljen fel. Semmi baj, nem akarunk zavarni. Csak köszönni szerettünk volna. - Kétségbeesetten segítséget kérve Louis-ra pillantott, aki helyeslően bólintott. - Helló - tette hozzá.

- Igen, épp indultunk az emeletre - köszörülte meg a torát egy pillanatnyi csend után Louis.

Lottie egyből hangosan felhorkantott, amiből Harrynek egyértelmű volt, hogy még nem bocsájtott meg Louis-nak. Mrs. Tomlinson viszont úgy tűnt, nem gondolt erről semmit, csupán bólintott és mosolygott, amikor Louis elkezdte elhúzni onnan Harryt.

- Később találkozunk - mondta, és berángatta Harryt a konyhába.

- Utál engem? - fintorodott el.

- Nem. Valószínűleg csak össze van zavarodva. - Louis a rátámaszkodott a pultra, és a kezébe vett egy ott lévő teás csészét.

- Ó... - Harryt kirázta a hideg. Megfogta Louis csészéjét, és belekortyolt a langyos teába, mire a fiú ujjai megütötték a hasát.

- Enyém. - Óvatos szemekkel felnézett Harryre, miközben beleharapott a pirítósba. - Hogy-hogy a te szüleid nem voltak meglepődve?

Harry érezte, hogy erre a kérdésre elönti a szorongás. Louis nem tudta, milyen szarságokon ment keresztül a szülei miatt. És nem is igazán akart beszélni róla. Újra belekortyolt a teába, aminek sokkal forróbbnak kellett volna lennie, hogy jó íze legyen. Viszont nem akarta ignorálni a kérdést, mint ahogy Louis valószínűleg tette volna. Nem bánta, ha a fiú jobban megismeri őt.

- A foci... Az nem fontos.

- De szereted a focit - vonta össze a szemöldökét.

- De nem elég fontos. - Nekik nem. Csak akkor barátkoztak meg a foci gondolatával, amikor rájöttek, hogy könnyebb azt felfogni, mint a szexualitását. Érezte, hogy a fájdalom kezd eluralkodni rajta, így egy kicsit elfordult, hogy kiegyenlítse az arcvonásait. Letette a pultra a teás csészét.

Érezte, hogy egy kéz a hátánál finoman előre irányítja. Ott is maradt, miközben az előszobán keresztül a lépcső felé tartottak, és érezte, hogy Louis hideg, mégis meleg ujjai becsusszannak a pulóvere alá, hogy megérintsék a meztelen bőrét. Végigfutott a hideg Harry hátán, és ismét elmerült egy olyan fantáziavilágban, ahol az ilyen érintések normálisak voltak.

- Édesem? - szakította félbe Mrs. Tomlinson hangja a lépteiket.

Louis megállt, és bepillantott a lépcső melletti nappaliba.

- Mielőtt felmész és eltűnsz az emeleten, el akartam ma mondani, hogy két hét múlva a lányok és én elutazunk a hétvégére. Csak Lots, Fizzy és én. Egy gyógyfürdőbe megyünk, egy kis pihenésre és együtt töltött időre, tudod? Csak mi, lányok.

- Bájos. - Louis keze erősen megfeszült Harry felsője körül.

- Édesem?

Louis figyelmen kívül hagyta, és elindult föl az emeltre, Harry pedig gyorsan követte. Louis letette a pirítóst az íróasztalra, aztán drámaian beesett az ágyba. A feje a matracra érkezett, és beletemette az arcát a párnákba. Harry lassan, felhúzott térdekkel leült és hátradőlt a támlának.

- Fáradt vagy? - kérdezte.

- Hmm - válaszolta Louis.

- Egész nap aludtál?

- Hmm.

Louis kinyújtatta a karját, hogy átlölelje az arca alatti párnát. Fáradt volt, de a teste feszültnek tűnt, mintsem ellazultnak. Harry lassan odanyúlt, és pehelykönnyűen végigsimított Louis bőrén. Megborzongott, de nem mozdult meg. Harry ujjai felfelé vándoroltak a hátán, és annyira puha volt a bőre még úgy is, hogy itt-ott volt pár tinédzserkori pattanás! Harry valahogy szerette nézni őket, mert így még valóságosabbnak érezte Louis-t. Mintha olyan részeket látott volna a fiúból, amik intimek és privátok, és csak kettőjüknek szólnak. Harry gyengéden folytatta, amíg be nem járta Louis hátának minden részét.

- Van egy anyajegyed a lapockád alatt - vette észre.

- Tudom - motyogta a másik fiú a párnába.

- Még nem láttam - hümmögött. Ettől eltűnődött, hogyan vajon még mit nem tudott Louis-ról. A keze egy másodpercre megállt, azon gondolkodva, hogy Louis még mit rejteget ott, a szeme előtt.

- Ne hagyd abba.

Harrynek elakadt a lélegzete, de csinálta azt, amit kért. Folytatta a fiú oldalánál, és a bordái és a csípője közötti bemélyedésénél. A hasa megugrott az ottani érintéstől, mire Harry elmosolyodott.

- Csiklandós?

- Kicsit.

Még egy dolog, amit megtudott. Louis csiklandós volt.

Louis felsóhajtott, ás közelebb húzta az arcához a párnát.

- Jól vagy? - kérdezte Harry egy kicsit aggódva? Min gondolkodott?

- Mm-hmm.

- Szeretnél nézni egy filmet? - kérdezte. Odabújhatna közel Louis-hoz, és simogathatná a bőrét, amíg jobban nem érzi magát.

Mielőtt Louis válaszolhatott volna, kopogtak az ajtón.

- Mi van? - kiáltott az ajtó felé, és feljebb tornázta magát az ágyon.

Az ajtó kinyílt, Lottie pedig belépett. Harry figyelte a feszült arcát, és a vonalakat a homlokán, amitől úgy tűnt, mintha már azelőtt dühös lett volna, hogy Louis-nak lett volna bármi esélye csalódást okozni. Harry szerint ez egy kicsit igazságtalan volt. Bár lehet, elfogult volt.

Amint Louis meglátta a húgát, felült az ágyon, Harry ujjai pedig önkéntelenül elengedték a bőrét.

Lottie a szoba közepén állva keresztbefonta a karját. - El akarok menni vezetni. Mehetünk?

Louis odapillantott Harryre, aztán vissza a testvérére.

- Na - sürgette Lottie. - Akarsz jönni, vagy nem?

- Oké - sóhajtott fel. - Harry add ide azt a pólót, köszi.

- Lent várlak - morogta a lány, ahogy sietve kiment a szobából.

Harry lenyúlt, hogy felvegye a földről a szürke pólót.

- Mehetek? - kérdezte halkan. Az arcához nyomta a ruhadarabot, mire orrát kezdte ráncolni. - Ez eléggé büdös.

- Hát, úgysem fogsz szagolgatni, nem? - kérdezte csípős hangon.

- Csak vegyél fel egy másikat.

- Jó, akkor keress egyet.

És, hát jó. Ez menni fog. Felkelt, és elkezdte keresni a fiókban Louis fekete garbóját.

- Akkor mehetek? - folytatta remélve, hogy Louis nem küldi haza. Talán a legutóbbi incidenst után nem akarja, hogy ott legyen.

- Ó - felelte a fiú furcsa hangon. Akkor nem felejtette el. Más miatt nem válaszolt. - Bocs, hogy nem kérdeztem meg - mondta hezitálva. - Azt hittem akarsz, mivel hát múltkor olyan... jó volt.

Jó? Nos, amíg nem veszekedtek jó volt. Harry igyekezett nem mosolyogni, de lehetetlen volt. Beharapta az arcát, és kivett a fiúkból egy pólót, ami nyilván nem a garbó volt, de megtette.

- Jól van - mondta, és odament a fiúhoz, aki az ágy szélén ült. - Tessék, állj fel.

- Most komolyan felöltöztetsz?

- Csak csúsztasd bele a kezeidet. Olyan rohadt lassú vagy! - Néha még az is öt percig tart neki, hogy felhúzzon egy zoknit.

Louis nem tűnt valami elégedettnek, de felemelte a karját, és hagyta, hogy Harry felhúzza rá a fekete pólót, aztán miután ezzel végzett, felrántsa az ágyról. Louis egy kicsit megbotlott, de Harry a derekára simítva a kezét könnyedén elkapta, és kivezette a szobából. Nem húzta el a kezét. Mert megtehette.

Ez alkalommal a vezetés nem volt túl szórakoztató. Az eső szakadt, Louis és Lottie pedig morogtak és duzzogtak. Harry hátradőlve az ülésen még jobban belebújt a pulcsijába, és azt kívánta, hogy bárcsak jobb fűtése lenne Louis kocsijának. Vissza akart menni Louis házába, elmerülni az ágyába, és átkarolni a fiút, akitől bizsergett a bőre. Esetleg lezuhanyozhatnának, miközben hagyják, hogy a forró víz végigfolyik a meztelen testükön, aztán Louis belé nyomhatná az ujjait, és-

- Lottie! Mit csinálsz? - Louis kiabálása felébresztette Harryt a rövidke ábrándozásából. A húgát bámulta, aki teljesen figyelmen kívül hagyta őt. - Hahó! Hova a francba megyünk? - A lány nem válaszolt, Harry pedig észrevette, hogy sokkal gyorsabban mennek. - Lottie! Állítsd meg az autót!

- Nem.

Harry rámeredt Louis testvérére. Össze akarta törni a kocsit, és megölni magukat?

- Charlotte! Az én felelősségem az, amit itt csinálunk. Hallgatnod kell rám, de ha nem teszed, annak nagyon rossz vége lehet. Ez így nem jó!

Lottie nem válaszolt, Harry pedig belekapaszkodott a biztonsági övbe.

- Húzódj le, a kurva életbe!

- Nem!

- Jobban teszed, ha most azonnal leállítod az autót. Soha többé nem vezetek veled.

A víz felfröcskölődött egy pocsolyából, amin átmentek. Harry nyelt egyet, és találkozott Louis tekintetével, amikor hátrapillantott rá. A szemei mérgesek voltak, de egyből visszafordította őket az útra.

Egy pillanattal később Louis hangja megváltozott. Most nem dühös volt, hanem elárult.

- Kibaszottul szó sem lehet róla - sziszegte. - Nem hiszlek el.

- Nem sajnálom, Lou.

- Rohadt áruló! - kiáltotta. A következő szavai jéghidegek voltak. - Állítsd meg az autót.

- Nem.

- Charlotte.

- Nem érdekel, mit mondasz.

Louis hangja megint teljesen más volt, mint amilyennek Harry valaha is hallotta.

- Nem számít, mit csinálsz, oké? Ez nem fog megtörténni. Nem rajtad múlik, hát nem érted? Semmi nem lesz jobb, ha összezársz minket pár percre. Nem így működik.

Harrynek már fogalma sem volt, mi történik. Összezárni Louis-t kivel? Niall-lel? A többi húgával? Az apukájával? Harry összevont szemöldökkel kinézett az ablakon. Hová viszi őket Lottie?

A lány nem válaszolt, és senki nem szólt egy szót sem, amíg az autó hirtelen meg nem állt egy csendes utcában. A mellettük lévő ház téglából épült. Nagy előkertje volt, és egy autó parkolt a feljárón. Bentről kiszűrődő fények megcsillantak az esőben.

- Louis - mondta Lottie a zsebébe téve a kocsi kulcsot. - Apa itt van, és Fizzy is. Én bemegyek. Erősen ajánlom, hogy te is. Harry, te is jöhetsz.

Louis nem válaszolt, csak feszült állkapoccsal és ökölbeszorított kézzel meredt maga elé.

Harrynek hirtelen eszébe jutott, hogy Louis apjánál vannak. Ő az, akit a fiú nem akart látni.

- Szóval - motyogta Lottie egy kis idő múlva. Harry figyelte, ahogy odahajol és megsimogatja a bátyja karját. - Bejössz?

- Kibaszottul felejtsd el! - csattant fel Louis összeszorított állkapoccsal.

Harry hátrébbcsúszott az ülésen. Megint egy olyan dolognak a szemtanúja, aminek nem kéne.

- Cseszd meg, Lou - suttogta Lottie, mielőtt kiszállt az autóból és hangosan becsapta az ajtót. Harry ökölbeszorított kezekkel elfintorodott a hangtól. Lottie eltűnt a vörös téglaházban.

- Itt rohadtul nem kapok levegőt - kiáltott fel Louis egy percnyi csönd után. Kikapcsolta a biztonsági övét, és egyedül hagyta Harryt a kocsiban. Harry figyelte, ahogy az esőben felhúzza a kapucniját, és megkerüli az autót, hogy ott dőljön neki a járműnek.

Harry habozva kinyitotta az ajtót, hogy ő is kiszálljon. Nagyon zuhogott az eső, azonnal eláztatva a cipőjét és a farmerját. Egy perc sem kellett, hogy a pulóvere csurom víz legyen, és a hideg a bőréig hatoljon. Ennek ellenére megkerülte a kocsit, és Louis mellé állt, akinek az arca az ég felé volt fordítva, miközben hagyta, hogy a jéghideg esőcseppek végigfolyjanak az arcán.

Harry mellkasa megsúrolta Louis vállát, ahogy ő is nekidőlt mellette az autónak.

- Tudtam, hogy szétmentek a szüleid - mondta gyengéden, mert nem akarta a szavaival feldühíteni Louis-t. - De azt nem, hogy ez ilyen bonyolult.

- Aha, hát... -morogta, és bár a lélegzete szaggatott volt, a szavai nem voltak kemények. - Az.

Megfeszült a teste. Louis és Lottie kiabálása a szüleire emlékeztette. A veszekedésük hideg szavakra és hangoskodásra emlékeztette. Eltűnődött, hogy... ha az ő szülei is elválnak, akkor az jobbá tenné-e a dolgokat, vagy épp ellenkezőleg. Nem úgy tűnt, hogy a válás bármiben is segített volna Louis-nak. Vajon ilyen lesz, amikor a saját szülei végül rájönnek, hogy el kell hagyniuk egymást? Louis szülei és ugyanúgy veszekedtek, mielőtt szétmentek volna?

Az összetört szívű oldalának meg kellett kérdeznie.

- De, hát hogy... - Nem tudta, hogyan mondja ki. Megrázta a fejét, hogy abbamaradjon a torkában lévő szurdosó érzés. - Én nem...

Louis hangja komoly volt. - Ő nem az apám. Nem ténylegesen. Amikor kicsi voltam, anyukám újraházasodott és megszületett Lottie. Tavaly nyár előtt váltak el.

Ó.

- Öhm, régebben apának hívtam, de nem az. Nem akart engem. - Louis megköszörülte a torkát. - Hat hónapjába telt, mire rájött, hogy lehet, mégis. Szóval...

Ellépett az autótól, és elkezdett aprókat ugrálni az esőben. Látszott rajta, hogy nagyon fázik. És Harry hirtelen megértette, mi bántotta belül a fiút. Félt, hogy elveszíti az embereket. Ezért nem mondta el Niallnek. Félt, hogy örökre elveszítheti.

Nyelt egyet, és végre összeszedte magát, hogy rendesen megkérdezze. - Tudtad korábban? Érezted, mielőtt elmondták volna?

Louis egy lépéssel közelebb ment Harryhez.

- Persze - mondta óvatosan, félve Harry reakciójától.

Bassza meg.

Harry eddig is tudta ezt, de mást tudni. A saját viselkedése aligha segített volna a szüleinek visszatalálni egymáshoz. Vajon ő is a probléma része volt?

- Annak ellenére, hogy ellentétek vagyunk, nem vagyunk annyira különbözőek, Styles.

Harry összepréselte az ajkait, és a fogaival fájdalmasan beléjük mélyesztette a fogait. Soha nem vette észre, hogy valószínűleg mennyi közös van kettejük között. Bólintott. Az, hogy egyikük sem hagyta, hogy ez összekösse őket, helyesnek tűnt.

- Még mindig fáj? - kérdezte Louis-t. Úgy tűnt, nála mindenre választ lel.

- Egyfolytában.

Harry bólintott. Mi más válaszra is számított? Baszki. Üvölteni akart. - Miért szar minden?!

- Aha. Mindig az, nem? - értett egyet Louis, de a mosoly ott játszadozott az ajkán. - És még a kurva eső is esik.

- Rohadtul tökéletes.

- Vizes a hajad - jegyezte meg.

Harry felhorkantott, és ránézett Louis-ra, aki teljesen elázva állt előtte. A mindig kócos és selymes haja a homlokára volt tapadva.

- Hát kicsim, te meg úgy nézel ki mint egy elázott kiskutya.

Louis még mindig mosolygott. - Elázott kiskutya?

- Igen.

Louis elvonta az egyik szemöldökét, aztán határozottan és kíváncsian előrelépett. - Ez akkor azt jelenti, hogy cukinak tartasz? - kérdezte, ahogy a nedves farmerja Harryének nyomódott. A kérdést egy kicsit ártatlanul, egy kicsit incselkedve tette fel. Muszáj volt tisztában lennie azzal, hogy milyen hihetetlenül vonzó, amikor tudja, mit akar. Hogy lehetett ebben ilyen jó?

- Tudod, mit csinálnak az emberek az esőben? - nyalta meg Harry a száját.

- Igen? - A nedves ruhába bújtatott karját Harry nyakára kulcsolta, és már az amúgy is vizes pulcsijának nyomta. Harry megragadta a derekát, hogy erősen magához szorítsa, és elképzelte, hogy maga alá fekteti Louis-t a földön, ha nem lenne ilyen hideg. - Mit csinálnak olyankor? - suttogta Louis szájával lágyan végigsúrolva Harryét.

- Egyet találhatsz.

Az ajkai egyszerre incselkedve is akaratlanul ismét végigsimítottak Harryén. - Nem tudom, mondd el.

Harry lehajolt, és közvetlenül a fiú orra mellé nyomta a sajátját. Az arca hideg és vizes volt, de Harryé is. Még mindig zuhogott, és a cseppek lefolytak az arcukon, ahogy szinte egymásba olvadtak.

- Megmutatom - suttogta Harry, és megcsókolta Louis-t úgy, ahogy egész hétvégén akarta és elképzelte.

Nélküle lenni - még ha csak egy fél napra is - ráébresztette, hogy mennyire szüksége van Louis-ra. Emellett azt is érthetővé tette számára, hogy mennyre akarta a fiút. Többé ez már nem csak fizikai vágy volt, vagy kétségbeesés egy megnyugtató test után. Akarta Louis-t. Őt. Minden porcikáját. Akarta a nevetését, akarta az érintését, semmire nem vágyott jobban, mint a mosolyára a bőrén, és nem érdekelte, ha ezek mind gonosz pillantásokkal és szúrós szavakkal járnak. Úgy érezte, hogy jobban ismeri Louis-t, és hogy Louis is jobban ismeri őt. Ez már nem csak simán szex volt, és nem...

Harry szerette őt. Ezt felismerte, elfogadta, de még nem emésztette meg teljesen. A mai nap után viszont semmire nem vágyott jobban, minthogy végre megtegye. Megcsókolni Louis-t az esőben, érezni a kezét a hátán a ház előszobájában, megölelni őt félmeztelenül a bejárati ajtó előtt a lábtörlőn... Időt tölteni Lottie-val, találkozni Louis anyukájával. Mind olyan dolgok, amik csak megtörténtek, de Harry akarta. Akarta Louis-t.

Szüksége volt arra, hogy Louis-nak is szüksége legyen rá, de közben akarja is.

Louis-t csókolni az egész testében érezte. Szikrákat belül, esőcseppeket kívül. Örökké képes lenne így csókolni a fiút; a meleg ajkai Harryén, a remegő ujjai Harry fürtjeiben, és a reszkető teste melegen az övéhez simulva. Az egyetlen melegség belülről jött. A szájukból. Louis ajaki olyanok voltak, mint a tűz a fagyos kezek számára.

- Annyira nedves vagy - súgta Louis szájára, de újra magához akarta húzni. Hogy többet csókolhassa. Az arcát, a nyakát.

Louis nevetve hátravetette a fejét. - Ugye ezt most jól hallottam, édes?

Harry hasa megremegett. Édes.

Közelebb lépet, és miközben beszélt, hagyta, hogy ajkaik egymáshoz érjenek, mintha nem tudta volna elviselni, ha nem csókolóznak.

- A pulcsidra értettem - nyögött fel szorosan Louis nyakába temetve az arcát, és apró csókokat hintett az állkapcsa alá.

- Tudom - mondta Louis, és elkerülte Harry ajkait a nyakán, csak hogy újra megcsókolhassa. Innentől pedig Harry percekig nem engedte el őt.

Csak akkor hagyták abba, és szálltak be az autóba, amikor már elviselhetetlenül hideg lett. Viszont Harry nem akarta elengedi a fiút, úgyhogy átkarolta és felemelte, hogy a járdáról a kocsiba vigye. Louis felkiáltott, ami inkább nevetés volt, mint panaszkodás.

- Úristen - mondta Harry nyakába. Szörnyen hideg volt az arca, de Harry kicsit sem bánta. Vizes ruhában összebújtak a hátsó ülésen. Louis Harrynek dőlt, hogy próbáljon lopni a testmelegéből. Harry attól tartott, nem sokat tud nyújtani belőle, hiszen reszkettek az ujjai és a lábujjai.

- Ez nem volt jó - mondta Louis remegő fogsorral.

- Már meg ne haragudj, de kiválóak a csókjaim.

Louis lágyan megcsapta a karját. - Úgy értem az esőben való ácsorgás. Gondolj bele, hogy a csapat mindkét kapitánya lebetegszik ez elődöntő előtt.

Harry nyelt egyet. Ránézett Louis-ra, és egy pillanatra eltűnődött, hogy vajon tudja-e, milyen életbevágó lesz most neki ez a meccs. Gyakran válogattak bajnoki meccsekből, de a döntőbe be nem jutott csapatok játékosai ritkán jutottak be az akadémiákra. Harry tudta, hogy a Chelsea szinte már fix volt, de azt is, hogy Louis-nak volt ilyen biztos jövője. Ráadásul az érzés, hogy a Chelsea túl messze van Doncastertől - és ami azt illeti Manchester is - egyre csak nőtt, ahogy Louis megnyílt neki.

- Izgulsz? - kérdezte.

Louis az ölébe szegezte a tekintetét. Nem kellett válaszolnia, mert az érzései az arcára voltak írva.

- Igen - mondta Louis, nem félve, hogy kimutassa.

- Én is - suttogta... magának. Még mindig be akart kerülni a Manchester United akadémiájára, de leginkább Louis kedvéért. Neki nem volt tartalék lehetősége. És bár Louis jó tanuló volt, Harry tudta, hogy a focin kívül nincs más opció a számára.

Harry megfogta Louis kezét. Nem tudta meddig fagyoskodtak az autóban, de végül megtette. Belekapaszkodott Louis-ba. Meg akarta nyugtatni, támogatni, és valamilyen módon megerősíteni és bebizonyítani, hogy mellette áll, számíthat rá. Ezeket azonban nem tudta csak úgy hangosan kimondani. Úgyhogy megfogta a kezét.

**

Sziasztok!
Szóval egy kicsit megkésve, de itt a 12. fejezet. Igazság szerint már egy jó ideje készen volt, de elégge megfeledkeztem róla, vagy ha épp eszembe jutott, akkor vagy kedvem vagy időm nem volt átolvasni, de végre sikerült xd. 5 fejezet van még vissza, aminek majd csak a téli szünetben tervezek nekiállni, és megpróbálok legálabb 3 részt megszülni, de inkább nem ígérek semmit. Hosszúak a részek, és sajnos már oda a kezdeti motivációm, de igyekeszek és mindenképp befejezem valamikor.

Tudom, ezzel a kérdéssel is kicsit megkéstem, de kivel találkozok szeptember 15-én? 🥰

J 😘

2022. 11. 30.