Drága Olvasóim!

Úgy tűnik, az Égiek mégis úgy akarták, hogy minél gyorsabban fejezzem be az új részt. Nem is szaporítom tovább a szót. Mindenkinek jó olvasást kívánok! Puszi! :*

____________________________________

*Molly szemszöge*

A bejárati ajtón kilépve egy pillanatra megtorpantam és bepillantottam Derek szobájának az ablakán. Ő még mindig ott állt, engem bámulva rezzenéstelen arccal. Minden magyarázat nélkül faképnél hagytam. Gondolom, mi játszódhat le a fejében. Mély levegőt vettem, majd feltekintettem a holdra, ami újra engem hívogatott: egyenesen be az erdő sűrűjébe. Papucsban voltam és egy szál köntösben; mégis engedtem a csábításának, és elindultam a csalogató természet irányába. Meleg nyári este volt. A tücskök halkan ciripeltek, amerre csak léptem. Csendes szellő lengedezett, ami a falevelek susogásával romantikus dallamot varázsolt az éjszakába. Az egyik bokorból hol egy őzsuta, hol pedig egy fürge nyúl ugrott ki. Egyáltalán nem féltem a sötétben megbújó állatoktól, hiszen végtére is, itt én voltam az igazi csúcsragadozó.

Hosszadalmas, ám de kevésbé fárasztó séta után egy ismerős helyre tévedtem. A hatalmas fa lombkoronáján keresztül ugyanúgy beszűrődött a hold vakító fénye. Derek itt talált rám, azonban a csapdának már hűlt helye volt. Az avar halkan zörgött a lábam alatt, ahogy odasétáltam a fa törzséhez. Egy pillanatra elgondolkodtam, majd leguggoltam. Száradt vérem még mindig ott éktelenkedett pár lehullott falevél felületén.

Ösztöneim jelezni kezdtek, hátamon libabőr szaladt végig. Valaki közeledett felém. Megéreztem a szagát: szintén vérfarkas volt. Támadóállásba helyezkedtem. Megvártam, amíg kilépett a fák sűrűjéből, és minden hezitálás nélkül rávetettem magam.

- Gratulálok, gyorsak a reflexeid! - fulladozott alattam a robusztus vérfarkas, ugyanis pont a mellkasára helyeztem a súlyomat.

- Derek? - néztem értetlenül rá. - Amikor azt mondtam, friss levegőt szeretnék szívni, egyedül gondoltam - fújtam fel a képemet morgolódva.

- Ne haragudj! Azt hittem, a hold hatása alá kerültél. Ismét - támaszkodott az alkarjára, amitől a mellkasáról lejjebb csusszantam, egyenesen az ölére, amit nem is olyan rég még vágytól lüktetve az enyémhez préselt.

- Így volt, de már teljesen önmagam vagyok - vettem egy mély levegőt, miközben segítettem neki feltápászkodni a földről.

- Azt látom - húzódott szája félmosolyra. Szemei csak úgy csillogtak a sötétben. Vágyakozva és türelmetlenül. - Azért vagy csak egy selyem köntösben - lépett közelebb hozzám. - Egyedül a sötétben. - Hátrébb léptem, de a sarkam már a fa göcsörtös és mohás törzsét taposta. Nem volt hova hátrálnom tovább. Észrevétlenül elpirultam. Már az éjszaka forgatókönyve pergett le a szemeim előtt, ahogy szenvedéllyel megcsókol, majd a fának dönt, és jól... - Molly, Molly... - mosolygott, mint aki tudja, mi jár a fejemben.

- Erről csak is te tehetsz - löktem el játékosan magamtól a mellkasánál fogva, de Dereket egy cseppet sem sikerült kizökkentenem az egyensúlyából. Eddig is ennyire kemény izomzattal volt megáldva, vagy csak én lettem puhányabb? Tekintetem ösztönösen lejjebb vándorolt. Sikerült túlságosan elkalandoznom a valódi keménysége irányába, amitől alhasamat kellemes forróság járta át. - Hogy lehet ennyire erős a kémia kettőnk között?

- Fogalmam sincs, de te vagy az alfa - támaszkodott a fa törzsének, kelepcébe zárva ezzel a testemet. Felnéztem rá. - Mondd meg te! Mit szeretnél? Mit tegyek veled? - Szemeiben még intenzívebben csillant fel a vágy. Egy halk nyögés hagyta el a szám.

- Ez már felér egy kínzással - sóhajtottam. - Tudod te - adtam át magam a belőle áradó bizsergető érzésnek, majd magamhoz húztam, és megcsókoltam. Erősen a hajába markoltam, úgy csókoltam tovább. Jobb kezével a köntösöm alatt indult felfedező körútra, bal tenyerét pedig gyengéden az arcomhoz érintette. Amint kitapintotta gyenge pontomat, nekem sem kellett több. A hajában markolászó kezemmel lassan elkezdtem lefelé nyomni a fejét, miközben combjaimat erősen összeszorítva mutattam neki a helyes irányt.

- Tényleg ezt akarod? - kérdezte suttogva két hasamra adott érzéki csók között. Már előttem térdelt, amikor kioldotta a köntösöm, és forró lehelete simogatni kezdte a szeméremdombomat. Korábbi kérdésére csak egy nyögés volt a válaszom. Úgy tűnt, a forgatókönyvem kezd beigazolódni. Ismételten az alhasamba tódult minden energialöket, amit Derektől kaptam odalentről. Annyira közel voltam már az orgazmushoz, hogy szédült velem a világ. Minden vágyam az volt, hogy a magáévá tegyen. Újra és újra.

- Én ezt már nem bírom - sóhajtottam fel.

- Azt érzem - állt fel Derek, majd egy ellenállhatatlan mosolyt villantva megszabadult nadrágjától. Ahogy elnéztem, sokáig már ő sem húzta volna tovább.

Tenyereivel a fenekem alá nyúlt, csípőjének magasságába emelt, miközben hátulról a fa törzse adott biztos támaszt együttlétünk alatt. A szuperhold ereje még inkább felerősítette az érzést. Valami csodálatos volt, ahogy minden apró mozdulatnál folyamatos bizsergés járta át a testemet, mindez körülbelül százszorosan. Fejemet a fa törzsének hajtva engedtem, hogy minél közelebb és közelebb kerüljön hozzám. Lábaimmal erősen átkaroltam a derekát, ezzel is fixálva bizonytalannak tűnő testtartásomat. De nem kellett aggódnom: Derek tökéletesen tudta, mit csinál. Karjaiban ízig-vérig biztonságban éreztem magam. Ebben az egyben igaza volt Kate-nek: valóban őrjítő volt vele a szex. Együttlétünknek elfojtott sikolyom vetett véget, majd megremegtem Derek karjaiban. Mindenem elzsibbadt a gyönyörhullámtól. Az agyam zsongott, és úgy éreztem, apró darabokra fogok hullani, míg nem...

- Szeretlek, Molly Jefferson! - duruzsolta lihegve a fülembe.

- Hogy... hogy mit mondtál? - csusszantam le az öléből könnyes szemmel.

- Szeretlek! - húzott magához, majd egy csókkal pecsételte meg a kijelentését. Sírni kezdtem. - Mi a baj?

- Semmi, csak... - próbáltam csillapítani a sírásomon. - Ezek örömkönnyek - mosolyodtam el, majd ő is visszamosolygott rám, és hüvelykujjával letörölte a szökni próbáló könnycseppjeimet.

***

Reggel forró csókok meghitt ölelésében ébredtem.

- Jó reggelt! - nyomott egy puszit az orrom hegyére Derek.

- Jó reg... Basszus, a suli! - ültem fel hirtelen az ágyban. - Mennyi az idő? - kapkodtam tekintetem közte és az éjjeliszekrényen pihenő mobilom között.

- Még bőven van időnk - fogta meg lágyan a vállaimat, és visszadöntött az ágyba, hogy újabb csókok hadával halmozzon el.

***

Igaz, hogy az éjszakát Dereknél töltöttem, de mégsem onnét indultam a tanóráimra. Lakáskulccsal a kezemben előtte még beugrottam a házunkba. Nagy meglepetésemre nagybátyám nyitott nekem ajtót. Tudta, hogy jövök?

- Jézusom, Peter! - ugrottam a nyakába. Sikerült annyira megölelnem, hogy majdhogynem megfulladt a karjaim között. - Ne haragudj! - mosolyodtam el, majd elengedtem. - Hol voltál eddig?

Kérdésemre hatalmas csend volt a válasz, ami általában - mint tudjuk - sosem jelent túl biztató jelet. Peter döbbenten meredt rám. Az idő sürgetett, de nem hagyhattam ezt a rengeteg kérdést a fejemben zakatolni tovább. Még midig a küszöbön állva tanulmányoztuk egymás arcmozdulatait, majd a kínos hallgatást nagybátyám törte meg.

- Hallottam, átváltoztál.

Ó, igen! Most, hogy eszembe jutott, állítólag neked kellett volna tudtomra adnod ezt az egészet - fortyogtam magamban. De kit érdekel ez valójában? Arra voltam kíváncsi, ő hova tűnt, és hogy milyen összeköttetésben áll Kate-tel?

- Kate majdhogynem megölt, alig két hete. Tudod, hogy miért? - fúrtam tekintetem az övébe. Szemében semmi együttérzést nem láttam.

- Nem szeretnél beljebb jönni? - tárta szélesebbre az ajtót. Minden válasz nélkül berongyoltam rajta, egyenesen fel a szobámba. Gyorsan elpakoltam az aktuális tankönyveimet, és egy felül gombos, térdig érő farmerruhát húztam magamra. Nem sokkal később Peter már az ajtómon kopogtatott.

- Ha nem szolgálsz nekem válaszokkal, ne is gyere be! - jött a váratlan reakcióm.

- Nem te voltál a célpontja, hanem... - Majd mély hallgatás.

- Hallgatlak! - nyitottam ki hirtelen a szobaajtót, indulásra készen. Peter kikerekedett szemekkel meredt rám.

- Ez a nyaklánc... - suttogta maga elé, és a nyakamban lógó medálra mutatott. - Honnan van?

- Biztos tudni szeretnéd? - tettem fel a költői kérdést. - Derektől kaptam.

- Az lehetetlen - hüledezett.

- Már miért lenne az?

Ismét beállt a kínos csend. Nem igaz, hogy minden egyes szót fogóval kell kihúznom belőle. Elég a szórakozásból! Erre most nem érek rá! Vöröslő farkastekintetemet rávetettem, miközben egy halk morgás tört fel belőlem. Peter összerezzent.

- Olyan vagy, mint ő - lépett egyet hátrébb.

- Mármint az apám, akit szinte születésemtől fogva titkoltok előlem? - Hangom elcsuklott. - Tudod mit? Nem érdekel. És a válasz sem. Amikor szükségem lett volna az egyetlen élő rokonomra, nem voltál itt. És igen... Derek segített átvészelni mindezt. - Éles karmaim megvillantására Peter halkan felszisszent. Félt tőlem, láttam a szemeiben. - Sosem bántanálak téged, de Derekhez egy ujjal sem nyúlhatnak, máskülönben velem gyűlik meg a bajuk.

- Te ezt nem értheted, Molly!

- Ó, nem mondod! - csattantam fel idegesen. - Akkor kérlek, később mindenképp magyarázd el, de most szeretném az átlagos tinik életét élni. Köszönöm szépen!

***

A mai nap nem is telt olyan rosszul: végre haladok a jobb jegyek irányába. Talán mégsem kell majd évet ismételnem. A házunk bejáratánál azonban megtorpantam. Nem akartam Peterrel beszélni. Féltem, hogy újabb titkokat tudhatok majd meg a szüleimről, és ami a legrosszabb: Derekről. Miért is kellene az ajtón keresztül közlekednem? Elmosolyodtam. Most rajtam volt a sor, hogy kipróbáljam a másik bejáratot.

Egy nagy ugrással már az ablakom párkányán lógtam. Viszonylag könnyű volt bemásznom. Egy valami azonban felettébb nyugtalanított: amikor elmentem itthonról, nem volt nyitva. Ahogy lábam leért a szobám padlójára, megéreztem azt az illatot, ami mindennél édesebb volt a számomra.

- Szia! - rántott magához Derek a csuklómon keresztül egyenesen az ágyam melletti fotelbe, és megcsókolt. Akarva-akaratlanul az ölébe ültetett magával szemben. - Látom, az ablak nálad is elsődleges megoldás már - mosolyodott el, miközben nyakamat kezdte el csókolgatni.

Mielőtt továbbhaladtunk volna, muszáj volt szólnom Dereknek Peterről.

- Visszatért.

- Tudom - bólintott. - Éreztem a szagát.

- De annyira furcsán viselkedik - fordultam a szobaajtó felé, mintha attól félnék, hogy bármelyik pillanatban beléphet. - És megkérdezte, honnan van ez is - fogtam ujjaim közé az arany láncomat.

- Miért érdekelte ennyire? - kérdezte Derek összeszűkült szemmel.

- Ha tudsz valamit, kérlek, mondd el. Nem mástól akarom megtudni... - sóhajtottam.

- Esküszöm neked, fogalmam sincs. Ez mindig is a Hale családé volt.

- Akkor nincs más lehetőség. Beszélnünk kell vele - vettem egy mély levegőt.

- Molly...

- Csak azt ne mondd, hogy menned kell máris - fortyogtam.

- Sajnos, de. Igazából csak azért jöttem, mert szerettem volna tudni, minden rendben ment-e a suliban.

- Köszönöm kérdésed: minden sokkal jobb. De előbb-utóbb Zoét is be kell avatnunk - néztem rá szomorúan.

- Ezt még megbeszéljük. Most mennem kell, de szeretném, ha ma éjjel ugyanakkor és ugyanott lennél, mint tegnap. - Majd megcsókolt, és távozott az ablakomon keresztül.

Ez mégis mi a fenét akart jelenteni?

***

Alig pár óra volt a randinkig, ha lehet így nevezni. Végül is, hivatalosan még nem is voltunk se vacsorázni, se sétálni, se semmit csinálni. Kivéve azt az egy dolgot. Zavaromban elöntöttek az emlékképek. Szuper! Az első randis szabályomat már rég felrúgtam... sőt, már korábban, mint kellett volna. Nincs szex! Igen, Molly, lehetett volna így is, de mint kiderült, nem az átlagos tinik táborát erősíted, szóval...

Egy egyszerű mályva színű, térdig érő ruhára esett a választásom, amihez dísznek egy vastag fekete övet kötöttem a derekamra. Csak semmi extra - gondoltam magamban.

Sminknek csak fekete szempillaspirált használtam, amit egy kicsit erősebb, a ruhámhoz hasonló színárnyalatú rúzzsal bolondítottam meg. Csak a mobilomat raktam el, semmi másra nem volt szükségem. Talán vérfarkasként nem is kell semmi különleges.

Újabb kopogás zavarta meg a készülődésemet. Már korábban is szeretett volna Peter bejönni hozzám, de még mindig nem voltam felkészülve a beszélgetésünkre.

- Elmegyek itthonról! - kiáltottam ki a szobámból.

- Nem teheted! - rontott be nagybátyám hozzám majdhogynem vérben forgó szemekkel.

- Peter, ez az én szobám, és nem...

- Nem találkozhatsz vele! - vágott a szavamba. A vele szót erősen kihangsúlyozta.

- Na, jó! - álltam fel a fésülködő asztalomtól ellentmondást nem tűrően. - Miért utálja mindenki ennyire Dereket? - kérdeztem keresztbefont karral.

- A véretek nem keveredhet - nyögte ki végül Peter. Gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben. Próbáltam felfogni, hogy ez mit is jelenthet. Honnan vette ezt? Vajon tudja, hogy nekem ő volt az első? Elpirultam, ami kár volt. Láttam Peteren a kétségbeesés és a düh keveredését.

- Jézusom, Peter! - hangom egy oktávval feljebb ugrott. - Nem vagyok terhes!

- De lehetnél - bólogatott csípőre tett kézzel. - Egyáltalán védekeztek? Vagy csak úgy farkas ösztönöktől felburjánzva egymásnak estek?

- Ebből elég! - löktem odébb, és leszaladtam a lépcsőn.

- Tudtad, hogy édesanyádnak is ugyanilyen nyaklánca volt? - kiabálta utánam. Megtorpantam. Az hogy lehetséges egyáltalán? Szívem egyre gyorsabb ütemet kezdett diktálni a mellkasomban. Ugye ezzel nem azt akarja mondani, hogy...?

- Nem ő ölte meg anyát! Erre nem lenne képes! - ordítottam fel az emeletre.

- Vérfarkas, Molly! Értsd már meg!

- Igen, valóban. És én is az vagyok. - Ezzel lezártam a beszélgetést, és kiviharzottam a házból. Gyors léptekkel vettem célba a jól megszokott helyünket, de valamiért még mindig bennem motoszkált Peter gondolata.

Mi van, ha mégis ő tette?