*Molly szemszöge*

Teltek a napok, de Zoe még mindig nem válaszolt egyetlen hívásomra sem. Rengeteg üzenetet hagytam neki, de semmi. Mintha teljesen felszívódott volna. Ujjaimmal a történelemkönyv fényes lapjain doboltam. Csak még egy hívás - ötlött fel bennem a gondolat -, és esküszöm, többet már tényleg nem zaklatom. Remegő ujjakkal tárcsáztam barátnőm telefonszámát. Hiába hívtam, már ki sem csengett. Mintha letiltott volna. Nagyot sóhajtottam, majd kipillantottam az ablakon, ami pont a ház mögötti udvarra nézett. Hangos földre huppanások hangjai szűrődtek fel a szobámba.

- Újra! - Hallottam meg Derek hangját. - Túl lassú vagy, Ryan! Ez nem a kismamaklub. Túl akarsz élni vagy sem? - Ryan bólintott, mire Tyler hangosan felröhögött. Derek szúrós tekintettel fordult felé. - Te meg mit röhögsz? Te sem vagy jobb nála, nehogy azt hidd! Akkor most te jössz! - bökött állával Laura barátja felé.

- Ezt figyeld, haver - kacsintott Tyler Ryannek, majd teljes lendülettel elindult Derek felé.

A hátsó udvar olyan volt, mint egy akadálypálya. Mindenhol szalmabálák, rozsdás konténerek és hordók hevertek. Ezeket kellett ügyesen kikerülniük, miközben egy célpontjuk volt: Derek.

Tyler kivicsorította éles fogait, miközben olyan szaltókat vetett, hogy még engem is lenyűgözött. Hallottam, ahogy a mellettem lévő ablakból Laura biztatja vérfarkasát. Derek nővérének a szobája pontosan az enyém mellett volt az emeleten. Még egy ok, hogy meghúzzam magam, és inkább tanuljak, minthogy összefussak vele. Hangosan felsóhajtottam. Ismételten egy nagy puffanás hallatszódott. Ezek szerint akkor Tylernek sem sikerült földre terítenie Dereket. Hát nem is csodálom - mosolyodtam el, majd újra kitekintettem az ablakon. Ezúttal rá figyeltem. Fegyelem és szigorúság: ez jellemezte őt most a leginkább. A két fiatal vérfarkas lihegve fetrengett a földön, míg Dereken egy karcolás sem volt. Még csak meg sem sebezték!

- Mára elég volt ennyi! - jelentette ki magabiztosan, elnézve a fiúk szenvedő arcát, akik egymásnak segédkezve próbáltak lábra állni. - Legközelebb ne csak a szátok legyen nagy, hanem az erőtök is! - rázta meg a fejét, majd feltekintett az ablakomra. Gyorsan hátrébb húzódtam. Már előre féltem a délutántól, ugyanis az az én időm volt. Vele. És sajnos nem úgy, ahogy a legtöbb nőnemű egyed szerette volna.

***

Ahogy délután négyet ütött az óra, eljött az én időm. Összeszorított fogakkal léptem ki a hátsó bejáraton. Hát jó, akkor vágjunk bele!

Derek már kajánul mosolygott, amikor meglátott.

- Remélem, te jobban meg fogsz lepni, mint a fiúk.

- Igyekszem - fújtam ki a bennem rekedt levegőt.

- Nem kell ide semmi hiper-szuper akrobata mutatvány. Csak figyelj a belső hangodra és menni fog!

Belső hang? Oké! Azt inkább most hagyjuk. Ahogy végignéztem Dereken és a felsőtestére feszülő szürke trikóján, legszívesebben letepertem volna. A szó szoros értelmében. Azonban most máshogy kellett földre döntenem. Feltekintettem az emeleti ablakra. Laura ugyanúgy figyelt engem is, ahogy a többieket. Tekintetünk találkozott. Kirázott tőle a hideg. Gyerünk, Molly, menni fog ez! Lehunytam a szemem, éreztem, ahogy vérfarkas énem az ereimben cikázik. Mélyen beszippantottam az erdőből érkező illatokat. Éreztem az állatok szívverését, majd meghallottam az övét. Kinyitottam a szemem. Ugyanolyan kajánul mosolygott, mint amikor kiléptem a harctérre. Gyors ugrással az egyik szalmabála tetejére helyezkedtem, ahonnét már egyenes út vezetett Derekhez.

Nagy sebességgel indultam el az irányába. Érzékeim még jobban kiélesedtek, ahogy közeledtem felé. Láttam, hogy karjával felém nyúl, és megpróbál torkon ragadni. Sikerült kitérnem előle, majd egy gyors mozdulattal könyökömmel oldalba vágtam. Derek elégedetten mosolygott. Én is elengedtem egy önelégült mosolyt, de ez a boldogság nem tartott sokáig. Kiképzőtisztem hajamnál fogva visszarántott, maga felé fordított, és mellkason rúgva máris egy fa felé repültem. Ösztöneim hiper sebességre kapcsolva összpontosítottak, és egy gyors szaltóval sikerült elrúgnom magam a fa törzsétől. Kiélezett karmokkal rontottam Derekre, de most az egyszer sikerült elkapnia: ruhámnál fogva a földre kényszerített, combjaimra térdelt, kezeimet pedig összekulcsolva a fejem fölé fektette.

Rám vicsorgott. Megadóan, mozdulatlanul hevertem alatta. Már nem csak a vérfarkas énem szállt be a játékba. Fejem zúgni kezdett, és elöntött a vágy. A vágy, hogy magamhoz húzzam és megcsókoljam. Derek elmosolyodott.

- Ez már túl sok, ugye? - Tudtam, hogy a hormonok által kibocsátott illat megcsapta az orrát. Derek bólintott. A fenébe is! Még mindig nem tudom elég jól kontrollálni magam. - Mára ennyi volt! - húzott fel a földről, majd azzal a lendülettel, ahogy felsegített, mélyen a szemébe néztem. Láttam rajta, hogy sikerült megzavarnom. Ez volt a tervem.

Lassan közelebb léptem hozzá, mire Laura halkan felhorkantott a szobája ablakában. Egyáltalán nem foglalkoztam vele. Csak Derekre fókuszáltam, aki összeszűkült szemmel figyelte minden egyes mozdulatomat. Mutatóujjammal lassan végigsimítottam izzadságtól nedves, atléta fedte felsőtestén, egészen a nadrágja gombjáig. A nagy Derek Hale még levegőt is elfelejtett venni, annyira meglepődött.

- Mi-Mit csinálsz? - suttogta, majd közelebb húzódtam hozzá, és a fülébe sóhajtva, térdemmel ágyékon rúgtam egy erős homlokon fejelés kíséretében. Derek megingott, én pedig egy rúgással a földre terítettem. Felnéztem Laurára, aki elégedetten bólintott, majd eltűnt a látóteremből.

- Azt mondtad, lepjelek meg - vontam vállat. - Hát tessék! - mosolyogtam már én is kajánul. Közben észre sem vettem, hogy Ryan és Tyler is kikerekedett szemmel nézte végig az általam nyújtott műsort.

- Látod, haver - fordult Tyler a barátja felé. - Ezért ne becsüld le sose a nőket. Hú, ez még nekem is fájt.

*Derek szemszöge*

Nem tagadhatom, tényleg sikerült meglepnie. Nem is értem, hogyan dőlhettem be neki. Teljesen elvette az eszemet. Megbénított és hülyévé tett. Sajnos ez volt a csúf igazság. Miközben a férfiasságomon ejtett sebeket nyalogattam magamban, Tyler a segítségemre sietett.

- Jól vagy, haver? - nyújtott segítő kezet. Most az egyszer elfogadtam.

- Megvagyok, kösz! - Majd Molly után néztem, aki még mindig kajánul mosolygott. Holnap már nem lesz ilyen könnyű dolgod, gondoltam magamban, majd tekintetemmel végigkísértem egészen a hátsó bejáratig.

- Arra gondoltunk Ryannel - kezdte Tyler -, hogy el kellene mennünk valami kaját venni. Farkaséhesek vagyunk. Szó szerint.

- Persze, menjetek csak! Lassan úgyis vacsoraidő.

***

Laura már várt a szobájában. Az ablakon bámult kifelé, majd ahogy beléptem, elnevette magát.

- Ez a Molly jól kiverte belőled a szuflát, mi? - harsogott a hangja.

- Te ezt viccesnek találod? - kérdeztem kissé oldalra döntött fejjel.

- Miért, te nem? - Majd felém fordulva úgy nézett rám, mint egy átlagos nővér az öccsére, aki hecceli a másikat. Ismét elnevette magát, de már én is vele együtt nevettem. Végre, újra az a felszabadult lány állt előttem, akivel annak idején sokat kacagtunk együtt.

- Laura - néztem mélyen a szemébe, komolyra fordítva a szót. - Mit látsz rajtam? Csak őszintén.

- Tényleg tudni akarod? - vett egy mély levegőt nővérem, majd ismét az ablak felé fordult, és úgy folytatta: - Sosem láttalak még ilyen ragaszkodónak. Habár meg kell, hogy dicsérjelek. Elég jól titkolod.

- Sokáig már nem tudom tartani magam, úgy érzem. Minden vele töltött perc megerősíti a köztünk lévő köteléket, ami vagy halálra vagy életre van ítélve. Még magam sem tudom, melyik-melyik.

- Derek - lépett elém nővérem. - Ha úgy érzed, meg kell történnie, ne dolgozz ellene! Hidd el, sokkal könnyebb lesz úgy! - tette a vállamra a jobb tenyerét. - Most nem mint alfád, hanem mint a nővéred szólok hozzád. Peteren kívül már csak te maradtál nekem, és nem akarom, hogy a boldogságod útjába álljak, bárki is legyen a választottad. Csak annyit kérek, légy óvatos! - Bólintottam. Megértettem. Tudtam, hogy aggódik értem. Laura a családom, de ami Mollyhoz húz ebben a pillanatban, most sokkal erősebb.

***

Vacsora ide vagy oda, nem várhattam tovább. Laura szobáját elhagyva egyenesen Molly szobájába nyitottam. Égkék szemeivel meglepetten nézett fel rám tankönyve sorai közül, mégis úgy éreztem, valahol mélyen igenis számított rám.

- Derek? Most mi történik? - suttogott maga elé. Alighanem láthatta rajtam ösztöneim megnyilvánulását. Meglepettségében a könyvét becsukva kisétált az íróasztal mögül.

Magabiztos léptekkel közelíteni kezdtem felé, majd arcát lágyan két tenyerem közé fogtam. Szemeiben nem láttam ellenkezést, csak vágyakozást. Lágy csókot leheltem az ajkaira, mire halkan felnyögött, de valamiért mégis eltolt magától.

- Miért teszed ezt? - kérdezte összezavarodva. Nem válaszoltam. Mindketten haboztunk közelebb lépni a másikhoz.

*Molly szemszöge*

Ez most mégis mi a fene volt? Mi történik? Miért most? Miért itt? És mi lesz akkor, ha visszautasítom?

Ezt már sosem fogjuk megtudni, nemigaz? Gondolataim gőzmozdonyként zakatoltak a fejemben, de nem érdekelt semmi és senki jelenleg. Csak ő. Nekem kell kezembe venni az irányítást. Láttam a habozást a szemében.

Határozott mozdulattal a nyaka köré fontam a karomat, mélyen a szemébe néztem, és olyan szenvedéllyel csókoltam meg, mintha ez lenne az utolsó éjszakánk.

Dereknek sem kellett több. Derekamnál megemelve felültetett az íróasztal szélére, majd lesöpörve róla a könyveimet, a nyakamat kezdte el csókolgatni; végül az asztal felületére fektetett. Ereimben csak úgy lüktetett a vágy, vérfarkas énemmel egyetemben. Tépőfogaim megnyúltak, karmaim kibújtak a helyükről, miközben a hajába túrtam. Dereket ez egyáltalán nem zavarta. Nyakam jobb oldalán időzve fülcimpámba harapott, ami olyan kéjjel töltött el, hogy legszívesebben letéptem volna róla az összes ruhát. Molly, térj már magadhoz! - ordított a vérfarkas énem által elnyomott tini részem aggódva. Biztos itt és most akarod az elsőt? - szólalt meg a vészcsengő a fejemben.

- Derek, állj! - ültem fel az asztalon hirtelen, miközben ő már a felsőmet kigombolva újabb területeket fedezett fel ajkaival. Megrémülve nézett fel rám. Megint azok a vakítóan kék szemek.

Az istenit neki!

- Valami baj van?

- Nincs semmi baj. Sőt... - Minden porcikám őt kívánta. Szinte már sikoltoztak egy újabb érintés után. - De... ezt most abba kell hagynunk!

- Ó! - hagyta el a száját a csalódottság hangja.

- Nem veled van a baj. Jézusom! - temettem arcomat szégyenkezve a tenyerembe. - Ki tudna neked ellenállni? - sóhajtottam. Még mindig őrülten akartam őt... az érintéseit... a csókjait... - Nem is értem, miért pont én? - Majd hirtelen elhallgattam. Ahogy a szemembe nézett, teljesen elgyengültem. Feladom! Nem bírom tovább! Újra magamhoz húztam, és megcsókoltam, de tudtam, hogy ez már egy búcsúcsók a részemről. Még nem állok készen. Testem hiába lángol érte. - Vacsoránál találkozunk.

***

Vacsorára pizza volt. Nagy tudás nem kellett hozzá, végül is Tyler készítette el. Mindenki helyet foglalt az étkező közepén lévő, ovális alakú asztalnál. Derek Laura mellett ült, velem szemben, én pedig teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam Tyler és Ryan között.

- Mi ez a szag? - szippantott mélyet a levegőbe Tyler. - Olyan, mint valami tüzelő szukáé.

Khm!

Azt hiszem, félrenyeltem egy falatot, mert fulladozni kezdtem.

- Jól vagy, Molly? - fordult felém Ryan aggódva.

- Persze, csak valami... khm... megakadt a torkomon. - Arcom lángolt a kellemetlenségtől. Atyaég! Derekre pillantottam. Zavarodottan kerülte a tekintetem. Laura mosolygását elrejtve szája elé tette a kezét.

- Várjunk csak! - világosodott meg Tyler. - Ti most... lefeküdtetek egymással? - mutatott vigyorogva először Derekre, majd rám.

- Jézusom, Tyler! - sóhajtottam szemforgatva. - Nem foglalkoznál a saját dolgoddal?

- Te, Laura, ha valaki tüzel, más illatot bocsájt ki magából, mint amikor konkrétan megtörtént a dolog, ugye? - mosolygott kajánul alfájára a fiatal vérfarkas.

- Tyler, tényleg. Hagyd már őket békén, és együnk inkább nyugodtan!

***

Miután teletömtem a gyomromat, puforogva elindultam a lépcsőn felfelé. Fáradt voltam, és annyi minden történt ma. Félúton hallottam, hogy valaki utánam rohan. Tudtam, ki volt az, a szaga elárulta. Derekre számítottam, de Ryan jelent meg mögöttem.

- Molly, várj!

- Ryan, most tényleg nem alkalmas. Hihetetlenül fáradt vagyok momentán ehhez a beszélgetéshez.

- Te az én alfám vagy, ugye tudtad ezt? - Ez már egy érdekes információ volt. Felkeltette az érdeklődésemet.

- Igen? - fordultam Ryan felé.

- Csak... csak annyit akarok mondani, hogy én mindig melletted állok, történjék bármi. Te változtattál át, így a kötelékünk részemről szétválaszthatatlan. - Itt többről is szó volt, kihallottam a hangjából.

- Ryan - kezdtem fáradtan. - Tényleg rendes srác vagy, de... - Nem voltam biztos benne, hogy ezt az információt pont vele kellene megosztanom. - Én... Derekhez vonzódom.

- Tudom - válaszolt félvállról, egy kis csalódással a hangjában. - Érzem rajtad a szagát. - Majd a gondolatba is beleborzongott. - Ne haragudj, csak... - Hirtelen elhallgatott. Derek jelent meg a lépcsősor végénél. - Most mennem kell! - Ahogy elhaladt lefelé menet Derek mellett, előhívta vérfarkas énjét, és rámorgott. Ezt a másik fél sem hagyta szó nélkül. Derek torkából szintúgy egy nemtetszését kifejező, halk morgás tört fel. Fejemet megrázva folytattam utamat a szobám felé. Pár lépcsőfok után újra hátrafordultam, de senki sem volt már mögöttem.