-Jó reggelt kedvesem!-lépett be az ebédlőbe Jisung, aki egy elegáns ruhát ruhát vett fel aznapra.

Minho szeme is megakadt ezen és mosolyogva ajánlotta fel a mellette lévő üres helyet.

-Gyere, ülj ide mellém! Hogy aludtál?

-Kifejezetten jól. Bár még szokatlan ez az új környezet.-vallotta be.-Ma lesz valami fontos dolgod?

-Nem hiszem. Este már megírtam a következő törvényjavaslatokat, úgyhogy szabad vagyok a következő estéig.

-Ó, milyen javaslatokat akarsz bejelenteni?-nézett rá érdeklődve.

-Majd megtudod, sajnos ezt senkinek  sem mondhatom el, még neked sem!

-Kár. Akkor mi lenne, ha reggeli után sétálni mennénk valamerre? Úgy láttam itt nagy kert van a kastélyon belül, olyan szépek nappal a virágok!

-Sungie, ha reggel akarok valamerre menni fel kel vennem a csuklyás ruhámat! Nem fogod látni az arcomat!

-Ó, az engem sosem zavarna!

-Mi lenne, ha inkább este mennénk? 

-Olyankor én alszok, Minho. Nem tudom hogyan oldjuk meg akkor ezt az egészet.-szomorodott el egy pillanat alatt. Úgy érezte Minho nem áldozna fel érte egy ilyen egyszerű dolgot sem, ezért elköszönve tőle visszament a szobájába.

-Ah, Istenem, most én rontottam el?-morgott Minho elégedetlenül.

-Uram, a halászok vezetője megérkezett a palotába és önnel óhajt beszélni!-jelent meg egy őr.

-Hívják be!

Amint megjelent az illető meghajolt a reggeliző király előtt és belekezdett a monológjába.

-Felség, a halászaim szívesen dolgoznának továbbra önnek, mint búvár, de nem értik miért lett ez a hirtelen változás. Azt mondták addig nem hajlandóak dolgozni, amíg nem kapnak Öntől válaszokat.

-A halászok tanuljanak jómodort, nem illik ilyesmit kérdezni egy uralkodótól. 

-Az a helyzet Felség, hogy a népe is tanácstalan. Megértik és elfogadják az Ön törvényeit, de mindenki más is magyarázatot vár. Elvégre Ön a mi királyunk, akinek képviselnie kell országunkat és a helyiek érdekeit.

Minho nagyot sóhajtva felállt a székből és közelebb ment a halászhoz.

-Menjen vissza és mondja meg nekik, hogy 1 héten belül válaszokat kapnak majd. Még én sem állok készen elmagyarázni a dolgokat, de ígérem minél hamarabb megteszem! Kérem tartsák ezt tiszteletben addig, és szíves türelmüket várom.-mondta.

-Értettem Felség!-hajolt meg, majd rögtön távozott a teremből.

Jisung, aki egész végig hallgatózott az egyik ajtó mögül nagyot sóhajtva akart volna visszamenni a lakosztályába, de hirtelen kinyílt mögüle az ajtó.

-Sung, legközelebb ne hallgatózz, ha lehet!-simította meg a haját.

-Bocsánat, csak érdekelt miről van szó!-hajtotta le a fejét.

-Nem haragszom. Na, akkor mehetünk ki a kertbe?-emelte fel az állánál fogva a fejét.

Jisung szeme felcsillant.

-Mégis megteszed...értem?

-Igen, bármit, amit szeretnél!-csókolta homlokon. Jisung arca pirossá változott, és zavarában azt sem tudta merre nézzen.-Előbb azonban akkor had öltözzek át!-simította meg a puha arcát és mosolyogva elindult a hosszú folyosón.

Jisung csak ott állt, kezét az arcára téve ahol Minho megérintette. Soha nem érzett még ilyen kellemes dolgot. Egyszerűen nem tudta hova tenni ezt a csodálatos érzést, ami hatalmába kerítette.

Minho a lehető leggyorsabban átöltözött és sietve visszatért kedveséhez.

-Indulhatunk?-nyújtotta felé a könyökét, amibe Jisung boldogan belekarolt.

A kertbe kiérve Jis szája tátva maradt a csodálkozástól. A sok szép fa, virág és bokor egyszerűen elvarázsolta. Ugyan nem látszott Minho maszkja mögött, de mosolygott Jisung aranyos reakcióján.

-Nem hittem volna, hogy ennyire elvarázsol ez a hely. 

-Nagyon szeretem a virágokat, talán azért, mert a tengerben nincsenek ilyenek.-ülte le egy padra. Minho szintén helyet foglalt mellette és óvatosan rápillantott.

-Mesélj kérlek magadról és a tengerről. Még sosem voltam lent!

-Ez fura, pedig itt van közel. Semennyire nem úsztál benne?

-Nem, az a helyzet, hogy nem tudok úszni!-vallotta be szégyenkezve.

-Akkor majd megtanítalak!-jelentette ki egyszerűen.-Nagyon szép hely, de egy idő után unalmas. Tudod, mivel én északhoz tartozok, a te területeidhez nem sokszor voltam száraz helyen, mint most. Utoljára akkor voltam, mikor meglátogattam Hyunjin-t, ami kb. fél éve volt.

-És ha tehetnéd melyik helyet választanád?

-Nem tudom. Egyiket sem. Mindkettő nagyon a szívemhez nőtt, a családom miatt a tengert nem akarnám elengedni, a szárazföldet pedig miattad!-mondta pirosas arccal.

Ezt észrevéve Minho egyből megsimította az orcáját, amire Jisung mégjobban zavarba jött.

-Nem is tudtam, hogy ennyire megkedveltél. Pedig még csak 1 napja sem ismerjük egymást.

-Csak te hyung. Be kell vallanom valamit; már láttalak téged többször. Egyszer épp Hyunjin vendégségében voltam, amikor te is meglátogattad őket. Ez kb. 1 éve volt. Épp a kertben voltam este, amikor te is kimentél sétálni. Amikor megláttalak megtetszettél, de féltem tőled és elrohantam. Másnap mikor elmentél elmondta Hyunjin, hogy ki voltál.

-Azelőtt nem találkoztál Jeongin-nal sem?

-Nem. Hyunjin titokban hívott el magához, erről nem tudott senki sem.

-Mégis miért tette volna ezt? 

-Szerintem sejtette, hogy később úgyis találkozni fogok Jeongin-nal, így nem akarta, hogy előre ismerjük egymást. Plusz szerintem direkt hívott meg akkor, hogy találkozzak veled is.

-Hah, micsoda gyerek ez!-horkantott fel Minho.

-Szóval már láttalak téged. Egyszer valahogy partot értem egy eldugott részén s királyságnak és este meglestelek. Éppen az erkélyeden álltál és merengtél, én pedig zajt csaptam a bozótosban és azt hittem maghalok...

-Emlékszem erre. Azt hittem csak egy állat volt, ezért nem küldtem semmilyen őrt oda.

Csend ült le közéjük, majd Minho óvatosan megfogta a kezét és vezetni kezdte valamerre.

-Hová megyünk?-nézett rá.

-Szeretnék mutatni valamit, ami biztosan tetszeni fog!

Kezüket összekulcsolta, ami miatt mindkettőjük szíve gyorsabban kezdett kalapálni. Egy egyszerű várfalhoz kísérte, aminek egyik köve rózsamintás volt. Ezt Minho óvatosan benyomta a falba, mire az egész fal megmozdult. Egy titkos ajtó jelent meg előttük, amit kinyitva egy tágas, de sötét helyre vezetett.

-Gyere, mindjárt kapcsolok fényeket!-kísérte beljebb az elképedt Jisung-ot. Egy gyufát emelt ki egy rés mögül és azt meggyújtotta. Oldalt egy kis párkány futott végig a teremben, amibe beledobta a gyufaszálat. Az egész teremben fellobbant a láng és a gyúlékony anyagnak köszönhetően hamar világos lett. 

Jisung szeme elé egy hatalmas rózsakert tárult. A lehető legszebben nézett ki együtt a sok rózsa és a terem szélén körbefutó lángoszlop. 

-Ez az anyám rózsakertje. Nem tudott róla senki rajta kívül, épp ezért sokáig még számomra is felfedezetlen maradt. Ezek a rózsák a sötétben nőnek, épp ezért az évek alatt elég jól megnőttek. A terem tetején apró kis lyukakon jött be a víz egész ideáig, úgyhogy  még öntözni sem kellett őket.

-És ezt mikor fedezted fel?

-Pár évvel anyám halála után. Még nagyon kicsi voltam, mikor meghalt, kb. 50 éves lehettem. 

Jisung káprázó szemekkel sétált végig a sok rózsa között. Szerette ezt a virágot, talán ez volt a kedvence. Minho időközben levette csuklyáját és maszkját, így teljes arcával láthatta őt Jisung.

-Nem fogsz megégni így?-nézett rá aggódva.

-Nem, úgy lett építve ez a hely, hogy nem essen egy vámpírnak semmilyen bántódása.-kulcsolta össze ismét kezeiket.

-Nagyon szép ez a hely hyung, egyszerűen varázslatos és gyönyörű.-ámuldozott.

-Igen, nagyon gyönyörű.-mosolygott Jisung-ra nézve. A kisebb, mikor észrevette, hogy egész végig őt nézte Minho egyből zavarba jött tőle.

-Nem vagyok gyönyörű hyung, ne mondj rám ilyeneket!-vakarta meg a kezét.

-Pedig az vagy.-húzta magához közel a derekánál fogva. Jisung a másik izmos mellkasára hajtotta a fejét és úgy nézelődött tovább. 

-Köszönöm, hogy megmutattad nekem ezt a helyet!-mosolygott rá.

-Reméltem is, hogy tetszik!

-Hyung, én tudom, hogy ez nagyon hamari dolog, de eléggé megkedveltelek. Legalábbis ezt az oldaladat. Szeretném, ha többször látnám ezt, de nem csak én, hanem a néped is! Szerintem fogalmuk sincs mennyire kedves és udvarias tudsz lenni, meg ilyen érzékeny.

-Ez az oldalam miattad létezik. Eddig soha nem viselkedtem így, ezért nekem is új ez a dolog.-simogatta meg a fejét.-Én is kedvellek Jisung, de úgy érzem még mindig nem ismerlek eléggé és te sem engem. 

Csendben nézték egymást, majd szinte egyszerre egymáshoz hajolva csókolták meg egymást. Minho Jisung derekát szorongatta, Jis pedig az idősebb nyakát karolta át. A hasában ezernyi pillangó kelt életre és szárnyaikkal erősen csapkodva kergették őt az őrületbe. Hirtelen megijedt és elhúzódott a magasabbtól.

-Hyung, nem fog valaki benyitni? Mi van, ha meglátnak téged velem?-riadt meg.

-Sung, ezt a helyet én ismerem és te. Ez lesz a mi kis titkos helyünk, oké?

-Oké!-suttogta, majd hagyta, hogy Minho újra megcsókolja.

-Remélem nem bántad meg!-suttogta az idősebb a fülébe.

-Egyetlen egy pillanatát sem.