S ott álltunk mi ketten. Te az egyik parton, míg én a másikon. Sóvárogva néztük egymást, kétségbeesett pillantásokat váltva, az örök háborgást hallgatva. Te már tudtad, de én még nem.
A bizonytalanság folyójának csobogása minden mást elnyomott.

Kétségek elől menekülve kapaszkodtunk egymásba, és te magad felé húztál. Kapálóztam, ordítottam, míg ki nem nyújtottad felém a kezed. Beléd kapaszkodtam, de elengedtél.

Magányosan zuhantam, s te hagytad. Elfeledtél.

Ekkor már éreztem: nincs olyan, hogy te és én. Csak az örök káosz, egy hajótörött szigetén.

Elsodortál, én pedig beléd fulladtam.

○•○•○

Rövidke, de pont elegendő. Nos, részek valószínűleg hetente egyszer fognak érkezni. Köszönöm, ha elolvastad!