Sziasztok!

Hű, hirtelen azt sem tudom, hol kezdjem ezt az egészet. Az lenne a logikus, ha az elején próbálnám meg:

A könyvet 2023 októberében kezdtem, most 2024 júliusa van. Ez azt jelenti, hogy közel 9 hónapon át dolgoztam rajta, ami számomra durva. Lehet, másnak ez nem sok, de ez idő alatt nagyon a szívemhez nőttek a karakterek. Talán ezért írtam három könyvet egymás után, holott csak kettőt terveztem. Végül trilógia lett, de nem bánom. 

Az a vicces, hogy alapesetben, amikor az első fejezet kikerült, még nem tudtam, hogy ez lesz AZ a görög mitológiás könyv, amit elég rég meg szerettem volna írni. Akkor sima romantikus sztorinak terveztem, végül a második fejezetnél eldöntöttem, hogy igen, ennek annak kell lennie, nincs mese.

Azán szépen haladtunk előre, és az első könyv végére kialakult valami. A könyv olyan figyelmet kapott, amire egyáltalán nem számítottam. Nagyon hálás vagyok nektek, amiért elolvastátok! Nehéz szavakba önteni, mert üres szavaknak tűnik, közben meg ez az igazság. Egy hozzám hasonló írónak, aki még csak bontogatja a szárnyait, igyekszik jól csinálni, közben ezer probléma jön vele szembe, nem könnyű megvetnie a lábát még ezen a felületen sem. Ezt a 21 ezer megtekintést, ahol most áll a könyv pedig mesebeli számnak érzem. Igen, sok rész van, eloszlik, de nem érdekel, számomra iszonyatosan sokat jelent, hogy érdeklődést mutattatok! Köszönöm szépen mindenkinek! Mindenkinek, aki egy csillagot, kommentet vagy megtekintést hagyott!

Külön szeretném megköszönni HopeMolinsnak, aki minden egyes részhez hagyott kommentet! El sem tudod képzelni, mennyit jelentett! Emellett Destyna201nek is, aki szintén végig megmutatta, hogy bizony itt van!  A támogatás, amit tőletek kaptam vitt előre, hogy eljussunk idáig. Úgyhogy nektek külön köszönöm, hogy nem hagytatok a gödörben. <3 

Aztán kicsit kitérnék arra, hogy tisztában vagyok vele mennyi hibám van. Nem ígérem, hogy lesz kapacitásom átmenni ezen a könyvön és újraírni, de egyszer, ha időm engedi, meg fogom tenni. Igaz, ezt konkrétan Wattpadra szántam, nincsenek vele terveim, azon kívül, hogy itt marad ezen a felületen, de ennek ellenére különösen a szívemen viselem a sorsát. Mégis ez a második befejezett könyvsorozatom, úgyhogy kiemelt helyen van a szívemben. 

Forognak az agyamban a kerekek rendesen, mert rengeteg dolgot tudnék még mondani, és végre ez lenne itt a vidám pofázás helye! :D Úgyhogy nyugodtan lépjetek, ha nem köt le a hülyeségem, viszont valahol ki kell adjam magamból azt a feszkót, ami a könyv befejezésével van bennem. 

Ne tudjátok meg, egy egész napig bőgtem, miután leírtam az utolsó sort. Ugyanolyan borzalmas vagyok, mint Vespera. 

Amúgy, ha bárkiben maradt kérdés, nyugodtan tegye itt fel! Sokszor mondtam, de nem szoktam embereket enni, nem az én asztalom a kannibalizmus. Elhatárolódom az ilyesmitől. :D

Végezetül egy olyan gondolattal búcsúznék tőletek, amit valamilyen módon megpróbáltam átadni ebben a történetben: sose akarjatok másoknak megfelelni. A nap végén senkit sem érdekel, hogy kövér vagy sovány vagy, kék, zöld vagy barna a szemed, ahogy az sem, mit mondtál a pékségben, amit akkor cikinek gondoltál, és azóta is ott motoszkál benned, hogyan mondanád másképp. Mert, ha folyamatosan azon őrlődsz, mit tehettél volna másképp, egyszerűen csak elveszted önmagad. Legyél önmagad, mosolyogj, nevess, sírj, szeress, élj! Varrasd fel azt a tetkót, kapd le azt a faszit, és légy boldog! Ez a legfontosabb, nem az a sok jelző, amit mások ránk aggatnak.

Mondok egy példát: a bal karomon az első könyveim szereplői vannak (igen, felvarrattam őket, nem, nem lemosható): Nathaniel és Eleanor. A jobb karomon pedig Vespera és Maddox lesz. (Mármint egy rájuk utaló jel: babérkoszorú, kard, villám, ahogy a borítón.) Hogy miért? Mert pont telibe szarom, ki mit gondol erről. Őrült vagyok? Igen, és? Akkor mi van? Amíg minden este úgy fekszem le, hogy elvigyorodom, amikor odapillantok, akkor már megérte. Megérte, mert nekem ez fontos, nekem ez számít, és felőlem Gergőke, Julcsika, Ferike (és sorolhatnék még 500 nevet) azt gondol, amit akar! Nem érdekel, hülyének néznek-e, amíg én rendben vagyok önmagammal. Ez fontos, meg kell barátkoznunk azzal, akik mi vagyunk! Úgyhogy ne legyetek túl szigorúak önmagatokhoz, minden hiba egy lecke. 

Itt egy oklevél a legkitartóbb olvasóknak! :D

Az önismereti órának vége, diploma átadva, szóval Lizi (én), Ves és Mad most lépünk. Dolgunk van, megneszeltük, hogy leárazták a Milkát a Tesco-ban, úgyhogy bocsika! :D 

Még egyszer köszönök mindent nektek, kedves olvasók! 

– Nem kéne mondanunk még valamit?

– Maddox! Ez nem a mi jelenetünk! 

– Pedig itt vagyunk, nem látod? 

– Akkor gyerünk, hagyjuk kibontakozni másokat is!

– Mire gondolsz? 

– Úgy hallottam, már elérhető a Majd, ha befagy a pokol című történet Lizi profilján. Nem kéne belenéznünk? 

– Hmm... végül is. Ráérek. 

És te? Te ráérsz új kalandba kezdeni Waylennel és Noelle-lel? 

Ha adnál egy esélyt egy újabb romantikus urban-fantasynek, akkor várlak sok szeretettel!