MADDOX

Fapofával bámultam az elém magasodó, kétemeletes társasházat. A környék, ahova érkeztem, nem kimondottan bizalomgerjesztő. Jobbra tőlem, egy épülettel odébb, pár hajléktalan melegedett valamiféle vödörben csiszolt tűz körül, a másik oldalamon felborult kukák hevertek. A túloldalt egy eléggé furcsa, idegbetegnek tűnő fickó püffölt a ház oldalát valami fémrúddal. Valószínűleg drogos lehetett, de a hajléktalanok is, hiszen április van, meleg, minek az a kicseszett tűz?

Megráztam a fejem. Nehezen akartam elhinni, hogy Jackson és Jasper tényleg itt élnek. Az anyjuk igazán elláthatta volna őket legalább házzal, mert ez kritikán aluli, ami itt zajlik.

Úgy döntöttem, ha már várakoznom kell, hasznosan töltöm az időm, így eljöttem, hátha szolgálhatnak némi információval a seggfejek. A kedvenc bödönöm ezúttal otthon hagytam. Akaratkivetítéssel láthatatlanná változtattam, és betettem a fürdőbe, majd rázártam az ajtót. Remélhetőleg nem fogják ellopni; bár felesleges is lenne.

Fintorogva nyomtam meg a kapucsengőt. Konkrétan Ves és Jackson régebbi beszélgetéséből szereztem meg a címet. A baromarcú konkrétan leírta neki, és még kacsintós emoji-kat is mellékelt mellé. Beverem a képét, az tuti fix, ha valaha még egyszer az én csajommal tervez flörtölni.

Mivel a csengő nem működött – minő meglepő –, így rámarkoltam a kilincsre. Nem döbbentem meg, amikor megtoltam. Természetesen ez is nyitva volt. Vajon hányszor törnek be hozzájuk? Napi ötször?

Viszolyogva szeltem át a földszinti területet, a kuka bűzétől azt hittem, menten elhányom magam. A piszokról, ami padlót fedte, inkább ne is beszéljünk. Borzalmas állapotok uralkodtak. Attól tartottam, fertőzést kapok, ha véletlen megérintem a korlátot, ezért igyekeztem középen felsétálni a másodikra.

Az első emelet középső lakásából elképesztő üvöltözés szűrődött ki, a mellette lévőből pedig kutyaugatás. Azon tűnődtem, mi késztet rá egy ember, hogy itt éljen. Nyilván az anyagiak, de baszki, ez förtelmes.

Némi lépcsőzés után léptem oda – vélhetően – a megfelelő ajtó elé. Hallgatóztam egy darabig, azonban nem érzékeltem akkor káoszt, mint az első emeleten, így bátran bekopogtattam.

Nem várattak sokáig, a bejárat kitárult, és Jackson jelent meg a színem előtt. Szemöldökráncolva mértem végig a teste körül gomolygó zöld aurát, nem vágtam le, miért láthatatlanul nyit ajtót ez a pöcsköszörű.

– Szevasz! – engedtem be magam, ugyanis a gyerek csak pislogott rám.

Lazán sétáltam be a kanszagú, igazán picike helyiségbe, majd szembe fordultam a sráccal.

– Mit keresel itt? – változott vissza a bozontos hajú szőkévé. – Talán...

– Édes múltam, taníts meg? – kértem számon várakozás nélkül.

Arra számítottam, hogy kiül az arcára a kétségbeesés, de a fickó szeme sem rebbent. Értetlenül került meg, és huppant le a rojtos kanapéra, mellyel szemben egy tévé villogott. A földön üdítősüvegeket dobáltak szét, az amerikai konyhában halomra tobzódott a mosatlan.

– Nem értem, miről beszélsz – tett odébb egy fehér kontrollert, amihez egy kék fülhallgatót csatlakoztattak. – Ülj le, aztán mondd el, ha már rám törtél!

– Inkább állnék. Egyébként hol van Jasper? – pásztáztam a retkes nappalit. Habár az egész ingatlan egy szobából, fürdőből, illetve egy hálóból állt. Ezt mindössze abból állapítottam meg, hogy pont beláttam az emeletes ágyra, ami a kisebb helyiségben helyezkedett el.

– Dolgozik – felelte Jackson. – Őt keresed?

– Nem – sóhajtottam fel. – Haragszol ránk valamiért, Jackson? Azt hittem, a csata után, békében váltunk el.

– Nekem semmi bajom, haver – támaszkodott meg a térdén. – Nem értelek.

Egy nagy levegővétel után ledaráltam neki a kialakult szituációt. Igyekeztem pontos lenni, hátha nem szükséges többször elmagyarázzam, mennyire aggódom Vespera miatt, illetve miért keresek válaszokat. A pasas kitágult szemmel hallgatta végig a mesém, végül hátradőlt, és a plafont kezdte fixírozni.

– Sajnálom – nyögte ki végül. – Benne van a kezünk, de nem mi vittük oda az edényt – siklott rám a pillantása. – Tavaly decemberben kaptunk egy feladatot, el kellett hozzunk egy chicagói múzeumból, és átadnunk Artemisznek. Rég ellopták tőle, aztán műkincskereskedőkhöz kerülhetett, akik eladták a múzeumnak. Vagy tíz éve ott volt, mi pedig elhoztuk.

– Tehát az anyád nem kedvel engem – fontam össze a karom a mellkasomon.

– Nem hiszem, hogy ő tette volna oda – rázta a fejét. – Amikor legutoljára találkoztam vele, éppen arról beszélt, Apollón mennyire odáig van érted, és ez őt is milyen boldogsággal tölti el.

– Miért? – emeltem meg az állam.

– Mert az ikertestvére? – rántott vállat. – Gondolom azért. Jó viszonyt ápolnak, nem akar neked rosszat, szóval rossz házba törtél be, Maddox.

– Kopogtam! – vágtam rá háborogva. – Te nyitogatod láthatatlanul az ajtót!

– Persze, mert nem tudom kicsengetni a bérleti díjat, és azt pletykálják, a bérházban szellemek járnak – vigyorgott rám. – Igazából nem, csak néha huhogok a folyosón.

– Istenek – mormoltam az orrom alatt. – Oké, nem érdekel. Az sokkal jobban, kihez került a köcsög? Van valami tipped?

– Nem igazán – meredt felém tanácstalanul. – Kérdezd meg az anyám, biztos segít!

– Hol keressem? – kérdeztem idegesen. – Az Olümposzon nincsen.

– Ebben segíthetek – kotorta elő a telefonját egy szakadt díszpárna alól. – Persze ára van.

– Miféle ára? – förmedtem rá. – Talán belehalsz, ha önzetlenül viselkedsz?

– Nem érted a viccet? – nyomkodta a szemét forgatva a képernyőt, aztán a füléhez emelte.

– Nem vagyok valami vicces kedvemben, mikor Ves beragadt egy buzi köcsögbe, amit valaki nekem szánt!

Jackson nem reagált, helyette megemelte a mutatóujját, ezzel belém fojtva a szót. Nehezen álltam meg, hogy ne változtassam kocává. Még viccelődni van kedve, mikor én azt sem tudom, mit kezdjek magammal, míg ki nem derül, mi lesz Vespera sorsa. Egészen elképesztő! Lehet, tényleg péppé verem, aztán mulatozhat kedvére.

Ez a világi szerencsétlen faszi vagy öt percig trécselt anyucival. A végére azt hittem, kirángatom a bőréből, mert még azt is megtárgyalták, mit ebédelt ma a srác. Türelmetlenül doboltam a lábfejemmel, hátha veszi a lapot, végül kinyomta, és felugrott a kanapéról.

– Rossz hírem van! – vágta csípőre a kezét. – Artemisznek nincs kedve most hozzád, viszont elmesélte, hogy odaajándékozta valakinek.

– Mégis kinek? – kérdeztem már extrán feldúltan.

– Hesztiának – szorította össze a száját a mondandója végén. 

Mi a faszom?!

○•○•○

VESPERA

Hádész nem finomkodott velünk. Kiváló pontossággal dobott le ugyanarra a pontra, ahova annak idején is érkeztünk. Természetesen rázuhantam Maddoxra a nagy testemmel, ez a seggfej meg lelökött magáról, így kénytelen voltam odacsapni neki egyet. A gyomrát sikerült eltalálnom, bár egyáltalán nem sajnáltam. Még fel is nyögött tőle, én meg elégedetten somolyogtam.

Miután feltápászkodtunk, elindultunk a palota felé. Szótlanul követtem a nőnek kinéző alvilág istenét, és más esetben még kuncogtam is volna. Valóban elég vicces ebben a formában, hiszen már nem vagyok halálra rémülve. Vagyis... Egy kicsit igen. Ez a Maddox nem túl szívélyes, egy igazi ősbunkó, de sebaj. Már csak percek választanak el az ambróziától, aztán minden bugyuta beszólásánál megsiratom, egészen addig, amíg megtanul illedelmesen viselkedni a nőkkel. Ezután pedig kiderítem, mi zajlik itt.

– Hova megyünk? – érdeklődtem csodálkozva, amikor elhagytuk azt a helyiséget, ahova be kellett volna fordulnunk – helyette a trónterem felé igyekeztünk.

– Megismerkedsz Árésszal – közölte Hádész, az ereimben pedig megfagyott a vér.

– Te-tessék?

– Árész vendégségbe érkezett – magyarázta az Aphrodité testében ragadt istenség. – Kíváncsi rád.

– Ez egészen biztos? – kérdezősködtem tovább, ugyanis elég nagy szar kezdett kialakulni. Valami határozottan megváltozott, mert ennek a fickónak rohadtul nem kellene itt lennie. – Nem kéne előbb megnézni, én vagyok-e a megfelelő személy?

– Az ráér utána – legyintett felé Hádész. – Nyilván te vagy, ha elhozott ez a fiú.

– És esetleg... Nem beszélhetnénk előtte pár szót négyszemközt?

– Mármint velem? – torpant meg pár méterrel a terem előtt, arcára értetlenkedő kifejezés ült ki, még csücsörített is.

– Aha, ha lehet – pislogtam rá áthatóan, hátha a kislányos nézés meggyőzi. Végül is, férfi! Nem, mintha én lennék a világ szépe, sőt, ezzel a plusz húsz kilóval elég ramatyul érzem magam, de bizakodtam.

– Legyen! – ment bele, én meg kifújtam a belém ragadt levegőt.

– És én mit csináljak, amíg ti dumcsiztok? – gúnyolódott Maddox. Ismét késztetést éreztem rá, hogy felpofozzam. Ez a változata extrán felidegesített.

– Állj itt! – utasította őt Hádész, majd balra bökött a fejével.

Visszasétáltunk egy folyosót, ezzel távolabb kerültünk az őrült istentől, aki indokolatlan módon idekerült. Komolyan, már csak ő hiányzott! Bárcsak érteném, mi a fene folyik itt!

– Szóval? – vonta fel türelmetlenül nőies szemöldökét.

– Létezik bármilyen forma arra, hogy egy isten vagy istennő, esetleg akárki más visszakerüljön a múltjába?

– A múltjába? – szaladt ráncokba a homloka, ám még így is gyönyörűen festett.

– Igen, itt ragadtam, viszont... Nálam valami megváltozott tegnap – panaszoltam a gondom. – Nem tudod, mi történhetett?

– Nagy galibába keveredtél – vigyorodott el. – Édes múltam, taníts meg! – Ajka formálta a szavakat, mégis annyira távolinak tűnt minden kiejtett betűje. Egyre tompábbnak hatott a környezetem, a szívem felzakatolt, talán oda is kaptam. Nem emlékszem, mert a világ elsötétült körülöttem.

Egyetlen mondat visszhangzott az elmémben Maddox kedves hangján: Fogalmam sincs, mi ez. Azt írták rá, hogy édes múltam, taníts meg.

○•○•○

Sziasztok!

Ez lett volna a hetedik fejezet. 

Ha tetszett, nyugodtan hagyj nyomot magad után, hálás vagyok érte! :) <3