VESPERA

Nagyot nyújtózva ébredtem. Jóleső ásítás kíséretében nyomtam le az idegesítő ébresztőm hangját, majd az oldalamra fordultam. Egyáltalán mikor feküdtünk le tegnap aludni? Nem vasárnap van? Ha vasárnap van, minek állítottam ébresztőt?

Furcsa gondolatok között kezdtem tapogatózni, azonban Maddox teste helyett, a levegőt fogdostam. Mi a fene?

A szemhéjam felpattant, és körbenéztem a helyiségben. Minden komornak látszott, még a tegnapelőtt asztalra halmozott könyvek sem voltak a helyükön. A tekintetem az ágyra siklott, rémülten ugrottam fel, azonban nem számítottam a váratlan súlytöbbletre, így egyenesen ráborultam a szőnyegre. Mi a franc?!

Nehezen, de ülésbe tornáztam magam, lihegve kaptam a hasamhoz. Ijedten rántottam fel a pólóm, a szívem vad dübörgésén kívül alig bírtam másra koncentrálni. Újra kövér lettem, baszki! Itt valami nagyon nem stimmel!

Talpra kecmeregtem, miközben átgondoltam, mi történt tegnap, de azon kívül, hogy Maddoxszal ajándékokat bontogattunk, semmi sem maradt meg. Akkor még tuti nem voltam húsz kilóval több. Újra malacka lettem. De az nem lehetséges, tehát biztosan csak álmodom.

Megcsíptem a karom, aztán jól feljajdultam. Nem, nem! Én nem kérek ebből!

Sietősen rontottam az ágyhoz, felkaptam a telefonom, és őrült módjára Maddox telefonszámát kerestem, azonban nem volt benne. Értetlenül eresztettem le a készüléket, majd újra a szemem elé emeltem, amikor beugrott valami. 2023. 09. 20. 7:02

Micsoda? Nem létezik, hogy ez a valóság legyen! Ha ma huszadika van, akkor az azt jelenti, hogy tegnap volt a tizennyolcadik születésnapom. Most... a múltba kerültem? Nem, egyértelműen képtelenség.

A pillantásom a theïkósra siklott. Kurvára nem volt a helyén, ami azt jelenti, hogy...

Lehunytam a szemem, és megpróbáltam a helyváltoztatást, azonban feleslegesen. Rohadtul nincs erőm. A istenit! A mocskos, rohadt életbe!

Megrökönyödve keltem fel, és elvonszoltam a kövér testem a szekrényig. A hülye, nálam ötször nagyobb pólót dühösen a földre hajítottam, aztán kerestem valami gyászruhát, amit magamra aggathatok. Extra méretű farmer, dagi, combközépig érő póló, remek! Másra sem vágyam, csak arra, hogy újra disznóvá váljak.

Egyelőre nem nagyon tudtam, mi a helyzet, így feltérképeztem a házat. A konyhába érve kikukucskáltam az ablakon, de anya autója nem állt a felhajtón. Minden bizonnyal, már elment dolgozni.

Sejtettem, el kell battyognom az iskolába, ha ki szeretném deríteni, mi zajlik itt, és egyáltalán tényleg a múltba kerültem-e. A jelek arra mutattak, hogy nagyon is igen. Maddox száma eltűnt, vele együtt ő is, ismét dagi vagyok, ráadásul az ágyam is egyszemélyes. A képességeim semmivé lettek. Vagyis... jobban mondva, még nem kaptam meg őket. Basszus!

Fél órán belül már a suli folyosóján sétálgattam. A nyakam nyújtogatva bámultam körbe, de minden ugyanolyan maradt. Legalább ez nem változott.

Az első pár óra simán telt. Ugyan néha Brad felém kacsintgatott, aztán összesúgott a haverjaival, de azon kívül, minden szokványosnak bizonyult, mégis furcsa érzések kerítettek hatalmába. Legfőképp az értetlenség.

Matek óra előtt elfoglaltam a szokásos helyem. Hátradőltem a széken, és elkényelmesedtem. Eddig nem fedeztem fel semmit, ami megmagyarázná a szitut, kivéve azt, hogy valóban azt tanították, amit egyszer már átvettünk. Kezdett körvonalazódni bennem, valamilyen okból kifolyóan tényleg a múltba kerülhettem. Természetesen ismét felhúztam magam a tényen, és már azon agyaltam, hogyan jussak vissza a saját időmbe, amikor valaki kiszakított a megható merengésből.

– Malacka! – Brad mély hangjára összerezzentem. Egy füzet landolt az orrom előtt, majd folytatta. – Segítesz?

Ez már fixen megtörtént. Emlékszem, hiszen ezen a napon találkoztunk először Maddoxszal. Az jó! Az nagyon is jó! Ha már ez a helyzet, talán az lesz a legjobb, ha elkerülöm a felesleges vitát és köröket, aztán szólok Maddoxnak, hogy rohadt hamar raboljon el.

– Igen! – mosolyogtam rá, majd magam elé húztam a leckéjét, és sebtében kitöltöttem. – Tessék, Brad! Remélem, segíthettem! A többit csak küldd át Facebookon, ha már egyedül nem tudod megoldani. Ez leginkább téged minősít.

A teremben váratlan csend alakult ki. Többen döbbenten pislogtak felém, még az említett is csak kamillázott. Nem erre számított, de leszarom. Nem fogom megnehezíteni a saját életem.

– Kösz – húzta el előlem a füzetet, majd leült a haverjai közé, és susmorogni kezdtek. Ennyi? Végig ennyi lett volna? Verekedni támadt kedvem.

Az előttem ülő csaj hátrasandított, mire megemeltem a szemöldököm, és egy igen lesújtó pillantásban részesítettem.

– Igen? Van hozzáfűznivalód? Esetleg a te leckéd is írjam meg?

– Nem – bukott inkább vissza a telefonja felé. Helyes! Így is lassan felrobbant a fejem a méregtől.

A szörnyűséges tanóra után, futólépésben rohantam a kinti padom felé. Ha az emlékezetem nem csal, Maddoxnak itt kell felbukkannia. Őszintén szólva, azt sem tudtam, mit mondjak neki. Talán ő is visszakerült velem? Tudni fogja, mi folyik itt? Esetleg egyedül maradtam, és ő totál ismeretlenként fog kezelni?

Az utóbbi miatt nem aggódtam. Először is halál normális volt, inkább az első két kérdés foglalkoztatott, de az nagyon durván.

Feszült izgalommal vártam, hogy végre megérkezzen. A percek csak teltek és teltek, de ő nem bukkant még fel. Idegesen túrtam bele a táskámba, és előhúztam a szendvicsem, hátha addig végre megérkezik. Igazán megszaporázhatná a lépteit!

A várakozásaim tökéletesnek bizonyultak. Lassan ereszkedett le mellém, mire rásandítottam, és megpróbáltam visszafogni az idióta vigyort, ami kiült az ajkamra.

– Szia! – köszönt rám túlságosan semlegesen, majd előkotort a hátizsákjából egy tábla csokit.

– Szia! – fordultam felé félig, miután visszahajítottam a táskámba a kaját.

– Remélem, nem bánod, ha csatlakozom hozzád – mondta, majd felém nyújtotta a finomságot. – Kérsz?

A viharba is! Ezek szerint kicseszettül nem ismer engem. Talán ebből még előnyt kovácsolhatok. Az biztos, hogy bele kell mennem a játékába, nehogy valami balul süljön el. Bármi legyen is, fel kell szedjem őt. Szükségem van rá, mint egy drogosnak az anyagra.

– Nem, így is arra ébredtem ma reggel, hogy húsz kilóval több vagyok, mint tegnap – húztam a szám, mire a szemöldöke felszaladt.

– A nevem...

– Várj, kitalálom! – vágtam közbe izgatottan.

– Tényleg? – csodálkozott tovább. – Hajrá! Kíváncsi vagyok!

– Maddox, de csak Mad – vigyorogtam rá, mint egy agybajos. Emlékeztem, hogy konkrétan így mondta.

– Mondd csak, te a gondolataimban olvasol? – kérdezte, és bekapott egy csík csokit.

– Nem, csak jól tippelek – sóhajtottam. – Én Vespera vagyok, de csak Ves.

Eltűnődtem rajta, szükséges-e lefussuk a délutáni köröket. Nem igazán jött meg a kedvem az Apollónnal való sms küldözgetéshez, így lehet, egyszerűbb volna, ha hagynám, hogy ma elraboljon, amikor megkérdez, hazavihet-e. Habár... nem feltétlen okos ötlet. Mi van, ha ezzel felülírom az időt, esetleg megváltozik a jövő? Mondjuk így is van már elég baj. Egy biztos, meg kell kapjam a képességeim, aztán rájönnöm, miért kerültem ide. Egyáltalán hol vagyok? Tényleg a múltban? Mert túlságosan valóságosnak érzem.

– Elég különleges neved van – állapította meg teli szájjal.

– Igen, őszintén szólva, nem tudom, kinél kell reklamálni. Népes a család, ki tudja, ki találta ki! – legyintettem egyet hetykén. Maddox felnevetett, aztán megcsóválta a fejét.

– Van kedved mesélni a suliról? – hozta fel a következő témát. Megrántottam a vállam, végül is, mesélek én. – Ez az első napom, és...

– Ne is folytasd! – intettem le. – Elég unalmas itt minden. Sok a hülye, halálra csesztetnek, de röviden ennyi.

– Értem – válaszolta, majd újra a szájába tömött egy adag édességet. – Te miért eszel itt kint?

– Hátha elkerülhetem a feltűnést – döntöttem oldalra a fejem. Nagyon erős késztetést éreztem rá, hogy odahúzódjak mellé, és lesmároljam. Zöld szeme ragyogott, ajkán félmosoly ült. A haja a homlokába lógott, pontosan ugyanúgy, ahogy a múltkor is. Ismét megállapítottam, tökéletesen beleillene ebbe a szar suli focicsapatába a széles vállaival és izmos felkarjával. Megdöbbentő, hogy tényleg nem focizik, pedig elsőre azt hittem.

– Mert basztatnak – vonta le a következtetést, míg én elmélázva bámultam őt.

– Igen – kaptam észbe hirtelen, és igyekeztem visszaesni a szerepembe. – Te is ezért érkeztél?

– Nem – hárított rögtön. – Láttam, hogy egyedül szomorkodsz, aztán idejöttem. Gondoltam, lehetnél az első barátom.

Eltöprengtem a megfelelő válaszon. Ha igent mondok, akkor biztosan vele kell ma mennem, de akkor nagyon sok minden megváltozhat a jövőt illetően. Ha nemet, akkor velem fog jönni rajzra.

– Nem, sajnálom! – ragadtam meg a táskám. – Nem vagyok barátkozós típus! – Ezzel fel is ugrottam, velem együtt ő is. Titokban elvigyorodtam, egészen élveztem a helyzetet, ami meglepett. Halálosan rémültnek kellene lennem, de basszus! Ismerem őt! Szeretem őt!

– Most hova mész? – sietett utánam, és az oldalamra szegődött.

– Órára – feleltem éllel a hangomban.

– Milyen órád lesz, Ves?

– Rajz.

– Nekem is! – válaszolt a kelleténél gyorsabban. Hát persze!

○•○•○

Sajnáltam, amikor iskola után el kellett utasítanom a fuvart, de tudtam, nem cél nélkül teszem mindezt. A buszon jöttem rá, Mira ilyenkor még a barátnőm volt, így felületesen válaszoltam neki. Már, ha a lájkjel annak számít. Jacksont hagyjuk, őt inkább ignoráltam, nehogy véletlen megírjam neki, mennyire szemét dolog, amit csinál velem.

Hazaérve már tűkön ülve vártam Apollón első üzenetét, ami hamarosan meg is érkezett.

„Na, kitalálod, ki vagyok?"

Felhúztam a lábam az ágyra, és már pötyögtem is a választ.

„Hm... Hadd gondolkozzak! Egy fickó, aki roppant idegesítő a titkolózásával?"

„Talán."

„Biztos."

Elvigyorodtam, ugyanis több üzenet nem érkezett. Sikerült megfognom Apollónt? Talán gyanússá válhattam, de jól esett úgy titokzatoskodni, ahogy ő tette.

Az este és másnap délelőtt is minden úgy ment, ahogy számítottam rá. Apollón küldött még pár üzit, Maddox rövid látogatást tett, de hamar köddé vált, miután anya megjelent, reggel pedig megdumcsiztuk a délutáni randit. Nevetséges, hogy nagyjából minden eseményt tudtam előre, de kellően megkönnyítette az életem. Lényegében úgy éreztem, én vagyok a jövőbelátó, nem Maddox.

Még sosem vártam ennyire, hogy végre elraboljanak! A fagyizó felé menet, fel sem róttam neki, amiért betette a God of Thunder című Kiss számot. Akkor le sem esett, micsoda jelentősége van ennek, most viszont nagyot koppant. Komolyan célozgatott nekem? Egyébként ez nagyon durva, mert a Cadillacjének emblémájában egy babérkoszorú szerepel. Olyan dolgokat figyeltem meg, amiket eddig valamiért teljesen figyelmen kívül hagytam. Érdekes, de talán hasznos.

Ezúttal sokkal gyorsabban csúszott az az egy gombóc fagyi, mint eddig valaha. Már nagyon siettem a saját elrablásomra. Tűkön ülve vártam, hogy Apollón végre sértegessen. El is határoztam, hogy olyan színészi játékot fogok bemutatni, amilyet ember és isten még nem látott. A cél lebegett a szemem előtt, mégpedig a képességem megszerzése. Onnantól képes lehetek segítséget kérni, esetleg információhoz jutni, mi történhetett velem. Hádész segíthet, szóval nagyon pontosan és ügyesen kell játszanom ahhoz, hogy minden úgy történjen, ahogy kell neki.

Hagytam, hogy Maddox berángasson a házba. Azért tiltakoztam kicsit és még sikoltoztam is. Ezúttal segítségért nem kiáltottam, nehogy véletlenül valaki segítsen. Apollón hamar megjött, én meg majdnem a pofájába röhögtem. Végül sikerült visszafognom magam, de elég nehéz ijedtséget mutatni, mikor alapvetően nem fél az ember, hiszen pontosan tudja, mi történik. Mármint elvileg, amúgy egyáltalán nem vagyok képben, mi a faszt keresek a múltamban.

Talán ennyire megedződtem az elmúlt fél évben? Elképzelhető, mert jobbára szórakozásnak fogtam fel azt, amit akkor rémülten vettem tudomásul. De ez betudható annak, hogy céljaim voltak, ha már azt nem értettem, miért kerültem ide. Az elején befostam ugyan, de amíg vártam a mai napra, addig bőven volt időm gondolkodni, és arra jutottam, nem rinyálhatok, helyette cselekednem kell, ahogy az én Maddoxom tenné.

Maddox hazafuvarozott, miután kellően elmagyarázta, mi is zajlik pontosan. Istennő vagyok, meg ehhez hasonlók. Igyekeztem roppant módon hitetlenkedni, bár szintén nehéznek bizonyult, mikor olyan dolgokról dumált, ami egyszer már megtörtént, ráadásul nem újdonság. A hegymászókat felhoztam, biztos, ami biztos.

Hozzávágtam, hogy béna emberrabló, aztán bemasíroztam a házba. Pontosan tudtam, mi fog következni, így felhasználtam a maradék időt az agyalásra. Sorra vettem az eseményeket, amik az idekerülésem előtt történtek. Abban ezer százalékig biztos voltam, hogy ajándékot bontogattunk, miután átbeszéltük a meztelen lányos incidenst. Azonban az utolsó, amire emlékeztem, az Perszehoné levele. Amiatt kerültem ide? De miért akarna nekem rosszat a nővérem? Logikátlannak tűnt, így ezt elhessegettem.

Este felvettem a kiskutyás pólóm, aztán nekivetettem a hátam a párnának, és az ablak felé meredve vártam, hogy Maddox végre megérkezzen. Idegesen babráltam a takaró szélével, rohadtul féltem, hogy valamit elrontottam, és mégsem jön el. Ha így lesz, megszívom. Reméltem, elég eltökélt ahhoz, hogy ugyanúgy bemásszon, mint egykor tette. Én mindent megpróbáltam. Ha nem sikerült, más megoldást kell találnom a képességeim visszakapásához, mert anélkül nem fogok tudni visszajutni a saját időmbe, vagy mi a fene. Azért eléggé összezavart ez az egész, hiszen nem tudtam semmit pontosan, csak azt, hogy minden megismétlődik, újra átélek mindent, ami eddig történt.

A szívem feldobbant, amikor az ablakkeret feltolódott, és megjelent ő. Kifújtam a belém szorult levegőt, és felöltöttem egy dermedt, rémült álarcot.

– Szia, Ves! – sétált közelebb hozzám.

– Te... mit keresel itt? – kérdeztem kellő döbbenettel.

– Cuki a pizsid! – huppant le velem szemben, és a ruha felé bökött.

– Köszi – mondtam, és az ajkamba haraptam, nehogy vigyorogni kezdjek. – Szóval?

– Az éjjel megvilágosodtam, és egyértelmű, hogy te vagy Zeusz és Démétér elrejtett lánya! Nem tévedtem! Gondoltam, elújságolom, nehogy ismét kiakadj!

– Értem – bólogattam, ugyanis rohadtul nem emlékeztem, mit felelhettem erre. Valószínűleg kifakadtam. – Biztos, hogy nem!

– De, igen! Láttam! – bizonygatta határozottan, miközben megtámaszkodott könyökével a térdén, és felém hajolt.

– Mit? – érdeklődtem, de kezdtem már nagyon ráunni a felesleges körökre. Nem indulhatnánk? Esetleg megcsókolhatna végre, vagy átölelhetne. Bármelyik megfelelne.

– Apollón az apám – vágott bele –, és álmomban látok dolgokat. Ezek általában bekövetkeznek. Te vagy az, Ves!

– Aha – motyogtam, és azon morfondíroztam, van-e kedvem jelenetet rendezni, azonban nem igazán. – Be tudod bizonyítani? – Ezzel a kérdéssel elkerülhetem a drámai csapkodást meg a hisztit, illetve közelebb kerülök ahhoz, hogy megcsókoljon.

– Igen! – jelentette ki, aztán megemelkedett, és közelebb mászott hozzám. – Ne ijedj meg!

Válaszolni akartam, nem fogok, ne féljen, de ahelyett, hogy rányomta volna hívogató ajkát az enyémre, egyszerűen az arcomra simította a tenyerét. Csalódottan vettem tudomásul, valamit kibaszottul elrontottam. A picsába is! 

○•○•○

Sziasztok!
Nos, ez lenne az új fejezet, amiben kicsit kalandoztunk a múltban. Lényegében egy fejezetben foglaltam össze az első könyv első négy részét, illetve az ötödiknek egy darabját. Remélem, emlékeztek még. :)

A következő két fejezet rövidebb lesz, azonban a soron következő Maddox szemszöge lesz, és megtudunk pár dolgot, amit Ves még nem tud a köcsögben.

Köszönöm mindenkinek, aki itt van! <3