MADDOX

Egy időben szerettem a születésnapom. Egy időben utáltam a születésnapom. Egy időben utáltam és szerettem is a születésnapom. Az évek során sokszor változott. Mondjuk négy éve egyszer annyira készen voltam, hogy teljesen elfelejtettem. Totál meglepődtem, amikor Carol beállított egy tortával. Nem ettem belőle, helyette felmarkoltam pár nyugtatót. Másra nem is emlékszem abból a napból, csak arra, hogy a kertben ébredtem, mert szörnyű látomásom volt arról, hogyan halnak meg a nővéreim. Azok a nővéreim, akikkel egész hosszú idő után, ma újra fogunk találkozni. Hat hónapja ugyan összefutottunk két percre Lottie-val, aki rögtön be is mutatkozott Vesnek, azonban ettől függetlenül aggasztott a helyzet. Összeereszteni az embereket az istenekkel, nem túl előnyös szituáció, mégis így lesz.

Egyelőre még nem döntöttem el, ma éppen kedvelem-e április másodikát. Gondoltam, majd este, miután véget ért a nagy parti.

Ves rögtön ébredés után leparancsolt reggelizni. Szükségtelennek éreztem ezt a nagy felhajtást, amit művelt, de ettől függetlenül jól esett az, ahogy törődik velem. Nem véletlenül szeretem őt ennyire.

Csinált nekem palacsintát, és elém rakott két üveg mogyorókrémet. Nem mondom, hogy sok maradt belőle. Ilyenkor megfordul a fejemben, lehetne minden nap születésnapom, bár hosszútávon minden bizonnyal unalmassá válna.

Miután megtelt a hasunk, visszabattyogtunk a szobájába. Még jócskán volt idő az indulásig, így elkényelmesedtem az ágyon. Ki kell pihenni, ha az ember ennyit zabál.

Vest figyeltem, aki céltudatosan ragadta meg az iskolatáskáját, miután kiküldte Mountyt. Nem tudom, mit ártott szegény kis öleb, de távozásra kényszerítették. Ezután Vespera az ágy végébe állt, kicipzározta a táskát, és rám mosolygott.

– Boldog szülinapot! – jelentette ki, miközben megfordította.

Az ágyra egy halom csokoládé zúdult. Csodálkozva pislogtam a temérdek édességre, végül felnevettem, aztán felültem. Egy hónapig biztos elég lesz, kettőt már nem kockáztatnék meg.

– Köszi – kuncogtam a pillantását keresve. – Ez sokkal jobb, mint egy meztelen Dionüszosz szobor!

– Tényleg? – sétált a szekrényhez, és elővett még valamit. Kínomban felsóhajtottam. Nem vártam el tőle, hogy megajándékozzon. Valahogy nem tűnt helyesnek, hogy ő adjon ajándékot nekem, még akkor sem, ha ez az elfuserált szokás a szülinapokon.

Meghatározhatatlan érzések kavarogtak bennem, amikor leült velem szemben, és felém nyújtott egy esetlenül becsomagolt, kisebb meglepetést.

– Nem tudtam, mit vegyek neked – motyogta lesütött szemmel –, így nagyon béna ajándékod van. Sajnálom.

– Ves – emeltem meg az állát, mire bánatos, kék íriszét rám vezette –, nem a mit a lényeg. Már mondtam, de nem várok el semmit. Nincs szükség nagyvonalú ajándékokra, feleslegesek. Tudod, mi számít? Az, hogy gondoltál rám, és mindenféle szempillaszérumokról hazudtál, hogy vehess nekem valamit és meglepj.

– Tudtad, hogy hazudok? – görbült máris lefelé az ajka.

– Igen, szörnyen csinálod – simogattam meg az arcát –, de nem baj. Bármi is ez, köszönöm!

– Nyisd ki, aztán mondd ezt! – sóhajtotta, kezét az ölébe ejtve húzta a száját.

– Tudod, mi vagy te? – hunyorogtam, mire a szeme kitágult. Majdnem elnevettem magam a reakcióján. – Egy kis kaméleon.

– Kancsalnak tűnök? – háborgott aranyosan.

– Nem – ráztam a fejem vigyorogva. – Az egyik percben még vigyorogsz, a másikban már szomorkodsz. Úgy váltogatod a hangulatod, mint egy kaméleon a színét.

– Te meg egy majom! – vágott vissza. – Egy idegesítő kis maki!

– Jól van, elfogadom – kuncogtam azon, ahogy dúlt-fúlt, közben szétszagattam a csomagolópapírt, és szemügyre vettem, mit kaptam. A játékautó láttán még jobban kiszélesedett az eddigi levakarhatatlan vigyorom. Nem tudom, mit szenved állandóan ez a bolond nő. Lehet, ideje lenne véglegesen belevernem az agyába, hogy ne kombináljon.

– Na? – hajolt előre aggódva. – Mennyire utálsz?

– Hű! – dramatizáltam szarkasztikusan. – Most nagyon! Hogy vehettél ilyen katasztrofális ajándékot? Most vége mindennek!

– Seggfej! – lökte meg játékosan a mellkasom. – Mit szólsz ehhez? – mutatott egy színes kis kártyára, ami az autó alatt rejtőzött.

– Azt akarod, hogy profi sorozatgyilkos váljon belőlem? – nézegettem az élménylövészet feliratú papírt.

– Nem – forgattam látványosan a szemét. – Volt még úszás, lovaglás, biciklitúra, masszázs, léghajó...

– Értem már – állapítottam meg. Egyikünk sem az a túrázós vagy repülős típus. Lovagolni sem jött meg igazán a kedvem, bár minden bizonnyal vicces lett volna, ahogy bénázom. Vajon Hádész megengedné, hogy felüljek az egyik fekete halállóra? A masszázs meg... Ves ingyen is megtehetné. Úszni soha többé nem terveztem. Legalábbis a fuldoklós változatát.

– Utálod, igaz?

– Dehogy utálom! – dobta le magam mellé a meglepiket, majd elkaptam a kis kaméleonom karját, és az ölembe vontam. – Tetszenek, köszönöm! – Csókot nyomtam puha arcára, kettőt-hármat is, hátha végre megnyugszik, és elhiszi, tökéletesen megfelelne bármi, amit ő ad nekem.

– Van még valami – tolt el magától, aztán felállt, és különösen lassú léptekkel az íróasztalához sétált. Kihúzta a fiókot, és kiemelt belőle valamiféle összehajtott lapot. Visszasompolygott, leült, majd nyakig pirulva felém nyújtotta.

Felvontam a szemöldököm, már előre féltem, mit talált még ki, és széthajtottam a papírt. Hamar leesett, hogy ki akar nyírni engem.

Nagyon szar ajándékozó vagyok. A rosszabbnál is rosszabb, ezért, mikor anya ma említette, hogy írhatnék valamit a pocsék ajándékaim mellé, rögtön kaptam az alkalmon. Tökre gáz, magamtól nem jutott eszembe, még szerencse, hogy anya ott volt velem! Szóval igazából neki köszönd, amiért most ezt olvashatod.

Időközben rájöttem, hogy ebben sem vagyok túl jó. Hogy lehetek én az érzelmek istennője, ha totál begörcsölök, mikor szavakba kéne öntenem őket? Azért megpróbálom.

Szeretlek. Igen, sokkal jobban, mint, ahogy elképzeltem. Mármint nyilván álmodoztam róla, hogy egyszer én is találhatok valakit, aki viszontszeret. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy te leszel az. Te, aki mindenben különbözöl tőlem, mégis odaadó és törődő vagy velem. Te, akinél megértőbbel még sosem találkoztam. Te, aki képes vagy minden szörnyűség ellenére is mosolyogni, ezzel mosolyt csalni az én arcomra is. Te, aki sosem fordítasz hátat a nehézségeknek. Te, aki a legszörnyűbb helyzetben is magabiztos maradsz, ezzel valamelyest én is. Te, aki elfoglalod a szívem teljes egészét. Te, aki megtanítottad nekem, hogy érdemes vagyok a szeretetre. Te, aki akkor is szerettél, amikor mindenkinél jobban utáltam önmagam. Te, aki képes vagy kitölteni a lelkemben tátongó űrt. Te, aki megtanítottál bízni. Te, akinek életem végéig hálás leszek a szeretetért, amit felém tanúsítasz. Te, akit a hegymászók szidalmazásánál is jobban szeretek. Te, akiért bármit odaadnék.

Szóval... ezt jelented nekem. Mindent. Minden és még annál is többet.

Remélem, ezzel a nyálas vallomással elfelejtetem veled a csapnivaló ajándékokat. Azért a csokit edd meg! Beléd tömöm!

Na, mindegy. Szeretlek, Maddox!

Leengedtem a kis írást, és Vesre néztem, aki szégyenlősen pásztázta a padlót, mintha valami roppant érdekes dolog lenne rajta. Megragadtam a karját, a szívem már a levél olvasása közben is szaporán vert, de még jobban rákapcsolt, amikor ismét az ölembe került, és belefúrta az arcát a nyakamba.

Erősen tartottam, lassan kiszorítottam belőle az összes szuszt, azonban nem érdekelt. Egyelőre megszólalni sem bírtam, annyira megszeppentem a vallomástól, amit leírt benne. Nem sokszor történt ilyen, viszont most nem találtam a szavakat. Még szerencse, hogy pofázás nélkül is ki lehet mutatni az érzéseinket, így megsimítottam a hátát, a haját, végül a kezem felváltotta a szám, és ott csókoltam, ahol csak értem.

– Csodálatos vagy – csúsztattam az ujjaim az arcának oldalára, mire megemelte a fejét. – Eddig nem voltam biztos benne, de most már tuti, ez életem legszebb születésnapja. Te pedig, kicsi Ves, életem szerelme vagy. – Az ajka elnyílt, aztán kiült rá egy gyönyörű mosoly.

Nem vártam meg a választ, bőven elég volt látni, ahogy reagált. Csillogó, kék pillantása minden elárult, így nem haboztam. Végigszántottam a nyelvemmel puha párnácskáját, majd megsimogattam vele a övét. Az ujjaim a hajába szaladtak, egészen addig mocorogtam, amíg felé nem kerültem. Gyengéden fektettem a párnák közé, a szánk azóta sem vált el egymástól. A lábát a csípőm köré tekerte, automatikusan járta be a tenyerem a combját.

Megálljt kellett volna parancsolnom magamnak, de nem bírtam. A szerelem és a vágy eluralkodott rajtam, szó szerint magáévá tett. Az érzelmek elragadtak, ahogy minden alkalommal, amikor Ves ajkát birtokba vehettem. Az enyém tökéletesen illet az övéhez, mintha formára vágták volna őket. A testem az ő testéhez simult, a farkam ágaskodott, a szívem dübörgött.

Nem kérdés, tényleg ő életem szerelme.

○•○•○

Először félve léptem be a houston-i házba. Aztán rögtön megnyugodtam, amikor megláttam, hogy az ebéden csak Carolék, Elsie és a nővéreim vesznek részt. Meg Ves és az anyja, akit magunkkal cipeltünk, nehogy már otthon üljön egyedül. Bulizzon csak Rose is!

A bemutatkozáson hamar átestünk. A lányok mind szívélyesen üdvözölték az én Vesperám, aki természetesen halálra idegeskedte magát. Hiába mondtam neki, hogy felesleges, mert a tesóim normálisak. Mármint nem azok, de nem esznek embert, általában tudnak viselkedni. Csak hisztisek, sokat sírnak, nyávognak, mint a nők. Ezzel nincs baj, az ember megedződik mellettük. Nálam biztosan így volt.

Az igazi parti délután kettőkor kezdődött. A ház megtelt egy csomó idegennel, akikkel egyébként még sosem találkoztam. Valószínűleg mindenki elhozott plusz két embert vagy istent, félisten, így kicsit megszaporodott a tömeg.

Ahogy észrevettem, Carol is elhívta a barátait, még a városban található éttermének személyzetét is, így igazán nem lepett meg, hogy feltornyosult a kertben felállított asztalon egy halom ajándék. Nem, mintha vágynék ilyesmire. Túlzás ez az egész. Arról nem is beszélve, hogy Dionüszosz nekiállt countryzenét játszani, miután túlestünk a tortaevésen. Egy nagyszabású rendezvényen éreztem magam, ahol minden szempár rám szegeződött, hiszen hivatalosan engem ünnepeltünk.

A DJ pult a kert legvégében lett felállítva, mellette egy másik asztal, amin Dionüszosz bort osztogatott. Szerintem telenyomta valami isteni cuccal, mert délután fél ötre, már mindenki ritka jól érezte magát, aki csak ivott belőle. Olyan négy körül találkoztunk Scarlyval és Jamie-vel, akik szintén eléggé durván mulattak.

Jelenleg a ház falához húzódva álldogáltunk, és igyekeztünk kitalálni, mi a francot kezdjünk magunkkal. Ves belém kapaszkodva figyelte a mulató népet, én meg csak bambultam a kerítés felé. Egészen addig tettem így, amíg észre nem vettem az öles léptekkel felénk közelítő apámat. A szemem ezerszeresére tágult, amikor feltűnt, ki követi.

– Az istenek éltessenek! – csapott vállon, mire felszakadt belőlem egy fáradt sóhaj.

– Kösz! – mormoltam.

– Boldog születésnapot, Madi! – tárta szét a karját Hesztia. Nagyon nehezen uralkodtam a vonásaimon, nem akartam paraszt lenni, azonban talán mégis látszódhatott valami az elnyomott fintorból, mert az anyám – aki jól elhagyott, majd a semmiből felbukkant –, leeresztette a kezét. Talán rájött, hogy nem fogom ölelgetni. A megbocsátás erény, ez biztos, és nem is haragudtam rá, azonban nem változott a véleményem róla. Ugyan segített Vesnek, amit értékelek, de ettől még ölelkezni nem fogunk.

– Köszi – mondtam kimérten. – Nagyon kedves tőletek, hogy eljöttetek.

– Ki nem hagynám! – sandított Apollón a boros asztal felé. – Kóstoltátok már?

– Nem igazán – feleltem unottan.

– Pedig elég fasza! – Jackson jobbról érkezett, és széles vigyort intézett felénk. – Király a születésnapod! Hoztunk Jasperrel ajándékot! Odaraktuk a többi közé!

– Király, kösz – fújtam ki a levegőt türelmetlenül.

– Mi a baj? – érintette meg a bal karom Hesztia.

– Nincsen semmi baj – rántottam vállat.

– Pedig elég savanyú vagy, fiam – mért végig grimaszolva Apollón. – Tudod, mit? Gyere velem!

– Hova?

– Iszunk egyet a huszonegyedik születésnapod alkalmából! – jelentette ki indokolatlanul lelkesen, és rögtön Vesre emelte a szemét. – Elrabolom egy kicsit, Vespera! Remélem, megleszel nélküle egy óra erejéig!

– Menj! – paskolta meg a mellkasom Ves. – Érezd jól magad, ez a te napod!

– Azért ne tűnj el! – kötöttem a lelkére, aztán kibontakoztam az öleléséből, és követtem az apám Dionüszosz pultjához.

– Moddix! – üvöltötte túl a förtelmes countryzenét. – Van valami kívánságod? Milyen zenét szeretsz?

– Hát nem ezt – válaszoltam neki kiabálva. – Kiss van?

– God of Thunder? – kacsintott rám a fickó, mire vállat rántottam.

– Áruló! – kapott fel két poharat az apám, és egyet átnyújtott nekem. – Fenékig!

– De csak egyet – mormoltam. Nem akartam én lerészegedni. Fetrengtem eleget öntudatlanul annak idején. Többé nem vágyom rá.

Belekortyoltam a pohár tartalmába, majd elismerően bólintottam egyet. Ez tényleg kurva jó! Mi a fasz? Igazából itatja magát. Hm... elképzelhető, hogy ezért jár ide mindenki három percenként?

– Isteni! – hajította Apollón az asztal szélére tűzött szemeteszsákba a műanyag poharat. – Igaz?

– Tényleg az – ismertem el, miután elfogyott az összes.

– Van egy meglepetésem a számodra! – emelgette meg a szemöldökét, mire az enyém is felszaladt. – Gyere! – biccentett a fejével a ház irányába.

Mit tehettem volna? Követtem őt. Egészen a szobám ajtajáig meneteltünk, aztán az apám kitárta az ajtót, és jóformán belökött rajta. A bejárat hangosan csapódott be mögöttem.

Csodálkozva pislogtam körbe, amint tudatosult, miféle helyzetbe keveredtem. A kanapémon meztelen nők tekeregtek, az egyik éppen egy szőlőfürtöt tartott a magasba, míg egy másik leharapta róla az alsó szemet. Egy deka ruha nem volt a hat lányon. Egyikük sem tűnt idősebbnek nálam, azonban mind furcsán szépnek látszottak. Nem vagyok vak, nyilván, de... mi a büdös picsa történik itt?

A vörös hajú, kirúzsozott csaj megindult felém, így automatikus hátráltam egyet, nehogy ez itt rám másszon. Eszem ágában sincs megcsalni Vest. Nem is értem, mi a faszt gondolt az apám.

A másik öt is már felém tartott. Ketten a csípőjüket ringatták, az egyik csábosan tapogatta a hatalmas csöcsét. A fekete hajú végignyalja az ajkát, amikor a tekintetünk összeért. A vörös bizonyult a leggyorsabbnak, lassan már az ajtó melletti falhoz szorultam.

– Ne gyere közelebb! – tartottam felé a mutatóujjam. A peckes mellű csak jött, lényegében rám vetette magát, és minden bevetett, hogy megcsókolhasson. Nem szoktam nőket lökdösni, de ezúttal kicsit erősebben taszítottam meg, amitől a lány seggre ült.

– Durván szereted? – harapott az ajkába. – Benne vagyok!

– Elég ebből! – szóltam vészjósló hangon. – Nem lesz semmi!

– Bármit megteszünk, amire vágysz – húzta végig az ujját a vállamon egy szőke. Lesöpörtem a kezét magamról, és ráfogtam a kilincsre.

– Ne menekülj, isten! – nyúlt utánam valamelyik.

Nem foglalkoztam vele, feltéptem az ajtót, és kirontottam a folyosóra. Az apám már nem állt ott, de alig vártam, hogy megtaláljam, és elküldjem melegebb éghajlatra, amiért ilyen helyzetbe hozott. Ebből már sehogy sem jöhetek ki jól, Ves brutálisan ki fog akadni.

Úgy éreztem, nincs mellettem a sors, amikor megiramodtak utánam ezek a kurvák vagy micsodák. Kacagva igyekeztek utolérni, bármennyire is futottam előlök. Kár, mert számomra ez cseppet sem humoros, inkább dühítő. Elképzelhető, hogy egy évvel ezelőtt még éltem volna a lehetőséggel, de hülye nem vagyok és hűtlen sem. Nem hagyhatom, hogy ezek itt elcsábítsanak, és tönkre tegyék a kapcsolatom Vesperával. Így is veszekedni fogunk, vagyis ő fog itt hagyni a picsába, míg én térden csúszom majd előtte. Ehhez még jövőbe sem kell látni, baszki!

A hangszeres helyiségbe rontottam be, hátha ide nem követnek, viszont nem jöttek be a számításaim. A hat nő berobbant, és folytatták, amit elkezdtek. A fejem csóválva kerestem egy elfogadható magyarázatot, azonban nem jöttek a gondolatok. Csak azt ismételgettem, hogy minél előbb el kell tűnnöm innen.

– Itt meg mi folyik? – Ves felcsendülő hangjára, megfagyott a vér az ereimben. – Várjunk csak... Maddox?

– Ves, ez nem az, aminek tűnik! – vágtam bele a védőbeszédembe, ha már nyilvánvalóan idekerült valahogy.

– Nem? – görbült máris lefelé az ajka. – Mit csinálsz itt ezekkel a meztelen lányokkal?

– Követnek! – vágtam rá idegesen. – Apollón azt mondta, van egy meglepetése, hát ők voltak! Nem csináltam semmit velük!

– Csak levetkőztetted őket – bökött feléjük. – Csodálatos!

– Dehogy! Már eleve így vártak! Beléptem a szobámba, és ott voltak!

– Csatlakozol? – érintette meg a vállát a vöröske. – Szívesen vennénk!

– Ne érj már hozzá! – törtem át a csajokon, megragadtam Ves karját, és kihúztam a folyosóra, miután erőteljesen becsaptam a szoba ajtaját, hátha veszik az adást. – Hinned kell nekem!

– Nem így értettem, hogy érezd jól magad – felelte elkámpicsorodva. – Én nem hittem volna, hogy...istenem...

– Tényleg nem történt semmi! Elmenekültem előlük! – bizonygattam magabiztosan. – Nekem csak te kellesz! – nyúltam az arca felé, mire rácsapott egyet a kezemre. Nem akarta, hogy hozzáérjek. Egyből elkomorodtam, a szívem csordultig megtelt fájdalommal.

Nem felelt, a fejét lehajtotta. A karját összefonta a mellkasán, és halk sírásba kezdett. Tehetetlenül toporogtam előtte, ugyanis magamhoz szerettem volna szorítani, viszont az imént is elutasított.

– Ves! – próbálkoztam újra, de hajthatatlan volt. Akárhányszor nyúltam felé, annyiszor lökte el vigasztaló ujjaim.

– Legalább jól megdugtad őket? – kérdezte pár perc elteltével. – Hm? Nekik is olyasmiket mondtál, hogy ők életed szerelmei?

– Nem, hiszen te vagy az – léptem felé, velem együtt ő is, csak ő hátra. – Pontosan tudod, hogy érzek irántad! Ezerszer láttad már!

– Ezek szerint remek színész vagy – suttogta elhalóan, majd fogta magát, és elteleportált.

A fejem hátrabicsaklott, csípőre tett kézzel próbáltam úrrá lenni feltörő indulataimon. Nem jártam sikerrel. Beleütöttem kettőt a falba. A vakolat lehullott, az öklöm átlyukasztotta a vékony falat. Nem foglalkoztam vele, helyette kétségbeesett rohanásba kezdtem. Nem tudtam hova ment, de feltett szándékomban állt megtalálni. Arról inkább ne is ejtsünk szót, hogy a faszba keveredett ide? Egészen biztos voltam benne, valaki szándékosan küldte be.

Rockville-ben kezdtem, azonban ott csak Orthoszt találtam, így visszamentem Houstonba. Talán nem ment messzire. A ház átkutatása után kisiettem, és a tömegen átverekedve magam kerestem őt. Nem akartam elhinni, miféle kínos szart kevert nekem Apollón. Lehet, neki erre vannak igényei, de én jobban örültem volna egy üdvözlőlapnak, akkor most nem kéne bizonygatnom a lánynak, akit tiszta szívemből szeretek, hogy sosem csalnám meg.

Mekkorát üthetett ez a látvány? Mit gondolhatott? Csalódott bennem? Istenek! A büdös kurva életbe! Meg fogom ölni az apám!

Feleslegesen köröztem, ugyanis Vest sehol sem találtam. Erre az összegyűlt bagázs sem segített rá, akik táncikáltak, lötyögtek és kiabáltak. Legalább ők jól érezték magukat, ha már az én napom tönkre ment.

Dühösen, már-már fújtatva értem fel a szobámba. Szerencsére már üresen tátongott, így lerogytam a kanapéra, és vettem pár nagy levegőt.

Azon morfondíroztam, mi legyen a következő lépésem, amikor beugrott, hogy belenézhetnék a jövőbe. Nem haboztam, lehunytam a szemem, és beizzítottam a képességem. Lelki szemeim előtt ezer lehetőség tárult fel, azonban Vesperát egyikben sem láttam. Zihálva, kapkodva, kétségbeesetten kutattam a képek között, de Vest... Vest sehol sem találtam. Mintha teljesen kitörölték volna az életemből. 

○•○•○

Sziasztok! 
A rész ismét két részletben érkezik (Maddox szemszögéből értelemszerűen), illetve a következővel elindul egy érdekes szál, amitől kicsit félek, de izgatottan írom, mert valamennyire érdekesnek találom, amit kiötlöttem. Remélem, ti is annak fogjátok. :) Lesz némi köze a történet legelejéhez, kis kavarodás, kis szerencsétlenkedés, de talán egy karakterfejlődést próbálok eszközölni. Mindegy, sokat pofázok, sajnálom. :D

Köszönöm mindenkinek, aki velem tart, csillagoz! <3