VESPERA

Kínkeservesen, de leérettségiztem. Fogalmam sincs, mikor jutottam el idáig. Annyira beletemetkeztem a folyamatos bánatba, ami azóta a bizonyos szerda délután óta kísértett, hogy arra ocsúdtam, elvégeztem a középiskolát.

Maddox több mint egy hónapja nem jelentkezett, így be kellett érjem Jacksonnal, akiből képtelenségnek bizonyult kiszedni, ki adta neki azt a bizonyos feladatot. Ezerszer kérdeztem meg tőle, sokszor szépen, hátha célravezetőbb lesz, de nem érkezett válasz. Aztán megtettem csúnyán, akkor még mélyebb hallgatásba burkolózott.

A legérdekesebb mégis az, hogy a srác kizárólag a suliban követett. Amint véget ért a tanítás, Jackson lelécelt. Egyszer ugyan lebukott, mikor kinéztem az ablakon, ő meg pont elsétált a ház előtt, ám nem foglalkoztam vele. Egy idő után úgy döntöttem, tegyen, amit szeretne. Május végén már egyébként sem kellett bejárni a suliba, így mondhatni ő is lemorzsolódott.

Nehezen viseltem Maddox hiányát. Kétnaponta üzenetekkel bombáztam, és beszámoltam neki a napjaimról, hátha elolvassa. Persze nem írt vissza, de nem baj. Elfogadtam, hogy időre van szüksége, ahogy azt is, hogy én vágtam el a kettőnk közt lévő szoros kapcsolatot, így derekasan – ez hazugság, mert napi szinten bőgtem, mint egy kisbaba – viseltem a helyzetet, és vártam a felbukkanását. Megígérte, hogy jönni fog. Bíztam benne.

Azt hittem, az volt életem legstresszesebb időszaka, amikor kiderült, istennő vagyok. Lehet, viszont szorosan vetekszik ezzel a szörnyű két hónappal, ami a hátam mögött van.

Igyekeztem a tanulásra koncentrálni. Keményen megszenvedtem vele, ugyanis úgy döntöttem, nem fogok csalni. Elég sok szabadidőm maradt Maddox eltűnésével, így kihasználtam, és olyan hasznos dolgokra fordítottam, mint a történelem és az irodalom. Persze sokszor megzavartak ebben, hiszen az istenek sorban látogattak meg, és különböző tárgyakkal halmoztak el. Aphrodité ideállított egy kisestélyivel, Athéné egy indokolatlanul nagy karddal, Héphaisztosz – akitől először úgy beszartam, hogy majdnem lefordultam a székről –, egy fejdísszel érkezett. Tanácstalanul álltam az egész előtt, azóta sem jöttem rá, miért halmoznak el ajándékokkal.

Apollón, Démétér, Hesztia és Zeusz tartózkodóbbak voltak. Fedexszel küldtek ajándékokat, ami kellő aggodalomra adott okot. Zeusz úgy vélte, hasznát fogom venni egy marék babcsírának, míg Hesztia némi megperzselődött fát küldött egy dobozba csomagolva. Ha jól emlékszem, a múlt héten Apollón idegesített fel a legjobban, mert igazán idetolhatta volna a képét, hátha kikérdezhetem a fiáról, viszont nem így történt. Helyette csengetett a futár, és a kezembe nyomott egy adag könyvet, ami a harmonikus családi kapcsolatokról szólt. Nem tudtam hova tenni, ahogy Démétér cserepes virágát sem. Valamiféle alulfejlesztett virághatározó alkalmazással ötlöttem ki, hogy egy narancsvirágot küldött.

Egyik tiszteletét tevő istenség sem árult el többet azon kívül, hogy ez a szokás, én viszont majd' megbolondultam a válaszokért, így tegnap este elhatároztam, meglátogatom Perszephoné-t, amint letudtam a mai diplomaosztó ünnepséget. Talán ő válaszokkal szolgálhat, ha már senki más nem hajlandó megmondani, mi folyik itt.

Mély fájdalommal a szívemben sétáltam fel a színpadra, hogy átvegyem a bizonyítványom, és soha többé ne tegyem be a lábam ebbe a borzalmas intézménybe. Azt kívántam, bárcsak itt lenne velem Maddox, és mosolyogva, büszkén tapsolna az anyám mellett. Azt hiszem, a keresésére indulok, amennyiben ma sem bukkan fel.

Tegnap délután még egy levelet is írtam neki, amit Hermésszel szállíttattam le. Gondolom, nem különösebben érdekelte, de én megpróbáltam. Leírtam, mennyire hiányzik, nem fukarkodtam a szavakkal, mindent őszintén papírra vetettem. Bocsánatot kértem tőle, a kelleténél többször is, és megkértem, ha fontos vagyok még neki egy cseppet is, hadd tegyem jóvá, amit elkövettem magunk ellen.

Lehajtott fejjel vettem át a papírt, amit az igazgató kedves mosollyal nyújtott felém. Már előre rettegtem a csendtől, ami fogadni fog. Eddig mindenkinek hangosan fütyült és ujjongott a családja. Mindegy, ugyanolyan szomorúan távozom innen, ahogy az elmúlt évek teltek. Nincs új a nap alatt, de nem is számít. Többé nem kell idejönnöm.

Aztán egyszeriben nagy hangzavar támadt a nézők között. Megrökönyödve fordultam a közönség felé, nem vágtam, mi ez a tapsvihar, és egyáltalán kitől érkezik. Először anyára siklott a pillantásom, aki a leghátsó sorban állt, majd...

A szám magától tátottam el, amikor megláttam mögötte Maddoxot, akinek két oldalán ismerős alakok toporogtak: Démétér, Hesztia, Perszephoné és végül... Zeusz. Zeusz mit keres itt? Ráadásul Apollón mellett, és még tapsikol is. Mi történt? Újra egy alternatív valóságba keveredtem? Egészen biztosan csak a szemem káprázik.

Az egy rakáson tömörülő istenségek különösen magukra vonzották az emberek figyelmét, hiszen kitűntek a magas alakjukkal és szépségükkel, úgyhogy én sem bírtam máshova figyelni, csak rájuk, a meghatottság pedig teljesen letaglózott. Még a könnyem is kicsordult, és egy másodperc erejéig úgy éreztem, van családom, tartozom valahova még akkor is, ha a viszony nem feltétlen felhőtlen.

A tekintetem az anyukám mellé lépő Carolra vándorolt, aki Elsie-t húzta maga után, majd a Maddoxnak hevesen magyarázó Willre pillantottam. Önkéntelenül ült ki az arcomra egy őszinte mosoly.

Lerobogtam az emelvényről, jóformán futólépésben haladtam egyenesen Maddox felé. Közvetlen előtte torpantam meg. A szívem olyan hevesen vágtázott, hogy azt hittem, el fogok ájulni. Mégis eljött, ráadásul nem egyedül. Hozott magával mindenkit, aki... számít? Talán.

Elég nyomorék módon meredtem rá, tetőtől talpig végigmértem, hiszen nem tudhattam, csak a levél miatt jött-e el, szóval minden vonását mélyen elraktároztam magamban: kezdve a barna, homlokába lógó hajától, egészen a ragyogó, zöld szempárig, ami kíváncsian fürkészett engem. Még azt is sikerült megállapítanom, milyen gyönyörű napbarnított lett a bőre. Kedvem támadt végigtapizni a testét, de nyilván vissza kellett fogjam magam. A fenébe! Miért löktem el ezt a fickót? Egy irdatlan nagy barom vagyok!

– Gratulálok! – törte meg a csendet Zeusz. – Azt állította ez a fiú itt mellettem, hogy ez valamiféle nagy esemény – grimaszolt egyet Maddoxra pillantva. – Azt gondoltam, minimum koszorút aggatnak a nyakadba! Eléggé lehangoltak, amiért nem tették meg, így valamelyest csalódott vagyok.

– Ne légy modortalan! – szidta őt Démétér. – Ez valóban nagy dolog – pislogott felém árgus szemekkel.

– Nem is látszik – súgta Hesztia Perszephoné-nak. – Nem kéne már látszania?

– Minek? – kaptam rájuk a tekintetem. A két istennő összenézett, majd tanácstalanul Démétérre emelték az íriszüket, de ő csak megrázta a fejét. Istenem, mi a szar van?

– Ideje volna indulni – indítványozta Apollón. – Szép volt Vespera, most már vállalhatsz gyatra, emberi munkákat, meg hasonlók.

– Nem hagynád békén? – förmedt rá Maddox, ezzel a mai napon először szólalt meg. – Tényleg jobb lesz, ha mész! – Ezek már megint összekaptak? Bármit megadtam volna, hogy tudjam.

– További jó mulatást! – biccentett Zeusz. – Az ünnepséget ne feledjétek! Szombaton esedékes! Tartanunk kell magunkat a hagyományokhoz!

– Miről van szó? – kérdeztem Maddoxtól, de ő csak vállat rántott. Kétlem, hogy olümposzi érettségi partit tartanánk.

– Én sem tudom.

– Köszönöm, hogy eljöttetek! – szóltam az éppen távozó Apollón és Zeusz után, akiket egy lágy mosoly után Démétér is követett. Perszephoné megölelt, azonban nem maradt lehetőségem felhozni, amit akartam, ugyanis Hesztia már húzta odébb, így végül ketten maradtunk Maddoxszal.

– Gyere! – fogott kézen, és messzebb vezetett az ünnepségtől, egészen addig a bizonyos padig, ahol először találkoztunk. – Ülj le!

Nem tiltakoztam, ledobtam a bizonyítványom a bal szélre, majd behajtogattam magam alá a talárt. Maddox lazán huppant le mellém, aztán se szó, se beszéd, egyszerűen lesmárolt. Mármint tényleg lesmárolt. Mindenféle tétovázás nélkül dugta le a nyelvét a torkomon, de nem különösebben zavart. Rögtön viszonoztam a hevességet, a hajába túrva kalandoztam, míg a szája az én számon időzött, a nyelve pedig az én nyelvem simogatta. Eldobom az agyam! Remélem, ez tényleg a valóság, baszki!

– Hiányoztál – fogta két tenyerébe az arcom, miután pár centit hátrébb húzódott.

– Te is nekem – suttogtam sírásra görbülő szájjal. Lehetetlen volna szavakba önteni a nélküle töltött időt. Főleg azután, hogy realizáltam, mekkora hibát követtem el, amikor eltaszítottam őt magamtól a sok hülyeségemmel.

– Egyébként sajnálom, illett volna megkérdezzem, összejöttél-e Cole-lal, mielőtt neked esem – hozta fel elgondolkodva. – Habár leszarom, ő is megcsókolt téged, mikor határozottan velem voltál.

– Most is veled vagyok – kapaszkodtam a nyakába, mint valami őrült. – Én... végig veled voltam, Maddox. Merre jártál?

– Krétán, de ez most mindegy – sóhajtott fel. – Van valami, amiről beszélnünk kell.

– Például arról, hogyan kerültek ide az istenek? – dobtam fel a témát, hiszen igazán érdekelt, mivel vette rá erre az apám. Az apám? Sosem emlegettem így Zeuszt, de most nyert egy piros pontot.

– Nem volt könnyű dolog – mosolygott rám, majd picit hátrébb húzódott, és csak a kezem fogta tovább. – Legalábbis Zeusznak hosszan érveltem. A többiek maguktól jöttek, mert fontos vagy nekik, viszont másról kell most dumálnunk.

– Valami baj van? – kérdeztem félénken. Nyilván, a „beszélnünk kell" sosem végződik kíméletesen.

– Szerinted nincs baj? – vizslatott furán, majd folytatta. – Nem vennéd le ezt a köpenyt?

– Levehetem – mormoltam, bár nem értettem, miért zavarja a tipikus viselet. Ettől függetlenül felkeltem, és megszabadultam tőle. Megigazgattam a fehér blúzom, majd visszaültem.

– Egy hónapja beszéltem az apámmal – fordult felém teljes testtel, míg a lábát átvetette a padon. – Mondott pár érdekes dolgot, ami... Vagyis... Azért nem jöttem korábban, mert úgy éreztem, nem állhatok eléd, amíg egy picike harag is van bennem.

– És már nincs? – érdeklődtem halkan.

– Nincs – rázta meg a fejét. – Többnyire aggódtam érted az utóbbi két hétben, de akkor is eljöttem volna ma, ha nem küldesz nekem levelet – csókolta meg a kézfejem, majd a két tenyere közé vette. – Ugye tudod, hogy gyönyörű vagy ma?

Atya ég, de zavarba jöttem! Ezer százalék, hogy nyakig vörösödtem, még a szemem is lesütöttem, de a hülye szívem repesett. Máskor biztos vitába szálltam volna vele, de ma egyértelműen nem fogok, mikor végre itt van, és ilyeneket beszél nekem. Jut is eszembe...

– Köszi – motyogtam zavartan –, de miről akartál beszélni?

– Sok mindenről kell, keresem a jó sorrendet – nevetett fel visszafogottan.

– Sok mindenről, mi? – Egy hang rondított bele a fontos pillanatunkba, balról pedig megjelent Cole alakja. Mindketten felé kaptuk a fejünk, Maddox arca rögvest elkomorult, én meg felmérgeltem magam. – Tudjátok, nem gondoltam volna, hogy valaha megváltozik a véleményem.

– Várjunk csak – kaptam hirtelen észbe, amint eljutott a tudatomig, hogy Cole mennyire tisztán szólalt meg. Egy picikét sem dadogott.

– Erósz, igaz? – emelkedett fel Maddox mellőlem. Csodálkozva pislogtam a srác felé, és nem vágtam, Maddox miért hívta Erósznak. Mármint talán sejtettem, de... a fenébe is! Átvágtak volna?

Letaglózva vártam a választ, a pulzusom már konkrétan tetőzött.

– Talált – bökött felé a csávó, majd komótos léptekkel közelebb sétált, és megállt közvetlen Maddox előtt. – Példamutató a kitartásod – intézte hozzá a szavait.

– Miről változott meg a véleményed? – kérte őt számon Maddox, figyelmen kívül hagyva a fiú bókját.

– Van valami, amit a bosszúnál is jobban kedvelek – vigyorodott el Erósz. Erósz? Basszus! A...szerelem istene? De miért? Édes jó istenem, de szó szerint!

– Csókolgatni a barátnőm? – kérdezte gúnyosan Maddox. A gyomrom felfordult, amikor leesett, mi történhetett itt. Úgy éreztem, menten kidobom a taccsot, ahogy felrémlett az az undorító csók.

– A szerelmet – csapta össze a tenyerét a pasas, míg én nagyokat nyeltem, hogy bent tartsam a két falat reggelit. – Azt hittem, könnyebb dolgom lesz, de Vespera makacs és idegesítő. Nem érdekelték az ajánlataim, még akkor sem, ha erőszakosan léptem fel.

– Erőszakosan? – hajolt bele a pofájába Maddox, úgyhogy felugrottam, és megragadtam a karját. Már csak az hiányzik, hogy jelenetet rendezzenek egy ünnepség kellős közepén. Persze távolabb kerültünk a tömegtől, de attól még nem normális dolog itt összeverekedni.

– Azt hittem, az a kis csók elindít valamit, de nem – hátrált egyet fintorogva Erósz, kelletlenül húzta a száját. – Még sosem lökött el magától nő, eléggé megbántottál – pillantott rám.

– Rohadj meg! – sértegettem fennhangon. – Mi értelme volt ennek az egésznek?

– Gondoltam, megingatom ezt a nagy szerelmet – bökött felénk vállrántva –, egyszerű bosszú, unatkoztam, de végül úgy döntöttem, nem fecsérlem tovább az időm felesleges dolgokkal. Igaz, benned megingott valami, Vespera. Miattam, az én hibám az a sok kétely, ami kialakult benned. A lehető legjobb pillanatban kaptalak el, hiszen eleve megtört benned valami, aztán mégsem tágítottál – kuncogott fel lelkesen. – Szórakoztató volt nézni a szenvedésed, egészen addig, amíg rá nem jöttem egy hónappal ezelőtt, amikor faképnél hagytál azon a reggelen, hogy te tényleg szereted őt – szegezte a csípőjéhez az öklét, majd elvigyorodott. – Imádom a tiszta szerelmet, ami mindenféle nyilak és kontroll nélkül bimbózik.

– Elmebeteg vagy! – közölte vele Maddox. – És akkor? Visszavonulót fújsz?

– Igen – bólintott piciket, miközben minket kémlelt –, nem fecsérlem tovább az időm rátok, unalmas. Ráadásul ennek a fiúnak a teste annyira kényelmetlen! Ó, amúgy egy raktárépületben tartom fogva, lehet, ki kellene szabadítsátok, már nagyon meg lehet ijedve – simogatta meg a csupasz állát. – Átküldöm a címet!

– Kedves tőled – morogtam dühösen. – Remélem, tisztában vagy vele, mennyit szenvedtünk miattad! Naponta sírtam, te rohadt szemét! – kiáltottam rá feszülten. Jogosnak éreztem a sérelmeim, és már iszonyatosan elegem volt abból, hogy valami idióta állandóan megtalált minket. Miért nem tudnak békén hagyni? Mi a francért kell mindig összetörni?

A harag eluralkodott rajtam. Ezúttal nem terveztem visszafogni a váratlanul kiszakadó érzéseket. Ez a fickó játszott velem, kihasznált és szándékosan eltántorított a szerelmemtől, igazán megérdemli azt, amit kap tőlem. Bűntudat nélkül zúdítottam rá az összes feszültséget, ami eddig bennem bujkált. Mindent megkapott tőlem Erósz vagy ki a fene, hadd érezze, micsoda boldogság is a bosszú. Ez az én bosszúm, úgyhogy sírjál, te mocsok! Legalább annyit, amennyit én az elmúlt időszakban.

A férfi szeme kidülledt, az ajka elnyílt, ahogy az első kínkeserves könnycseppek legördültek pufi arcán. Odakapott, hiszen elsőre nem értette meg, majd rám emelte döbbent íriszét, amint hangos zokogásba fulladt a kezdeti meglepetés.

– Meddig hagyod rinyálni? – karolta át Maddox a derekam.

– A következő ötven évben? – pillantottam rá huncutul, mire felkacagott. – Jó, lehet hetven is.

– Vagy feldughatom a nyilait a seggébe – hozta fel, a homloka ráncokba szaladt. – Elképesztő, hogy még alakváltással is foglalkozott.

– Talán meg kéne keressük az igazi Cole-t – hoztam fel, ha már így szóba került.

– Neked pihenned kell! – fordult felém, mire felszaladt a szemöldököm. Pihennem?

– Miről beszélsz?

– Biztos kimerítő volt ez a nap – magyarázta elbizonytalanodva. – Majd én megkeresem a srácot. Te csak ülj le valahova, és ne mozdulj onnan, amíg meg nem jövök! Tudtommal, anyukád vacsorát szervez neked.

– Ja, de Maddox én veled akarok menni – pislogtam rá nagyokat.

– Nem, jobb lesz, ha kipihened magad az este előtt – fogdosta a derekam, majd folytatta a csípőmmel, végül a hasammal.

– Mit csinálsz? – ragadtam meg a csuklóját.

– Csak hiányoztál – vont magához váratlanul, majd belecsókolt a nyakamba. – Most állítsd el Erósz bőgését, aztán menj haza Rose-zal, oké? Ha megvan az igazi Cole, én is odamegyek.

– Maddox...

– Ettél eleget az elmúlt időszakban? Ugye nem éheztetted magad?

– Ettem, de...

– És hogy érzed magad? – fogta két tenyerébe az arcom. – Jól vagy? Tapasztaltál bármilyen... változást?

– Maddox, én is ugyanezt akartam kérdezni tőled. Minden oké? Mi ütött beléd?

– Semmi – simogatott kitartóan, én meg totál összezavarodtam. – Nem kell pisilni? Sokat jársz pisilni mostanában?

– Elment az eszed? – fektettem én is a kezem az ő arcára, majd végighúztam rajta az ujjaim. – Azt látom, hogy rendesen megsütött a nap – célozgattam a napbarnított, szexi bőrére.

– Hahó! – ordított fel Erósz, habár hüppögésbe fulladt.

Ó, majdnem megfeledkeztem róla!

– Elég! – szóltam oda mogorván. Elnéztem volna még, ahogy megszakítás nélkül bömböl.

– Nem hagytátok, hogy végigmondjam – lihegett ez a szerencsétlen szemétláda a térdére támaszkodva. – Három ajándékot adok, hogy lássátok nagylelkűségem – egyenesedett fel, feldagadt szeme minket fürkészett, mondjuk már elég haragosan. De megérdemelte!

– Várj, adok neked én is egy ajándékot – húzott elő Maddox a zsebéből egy zsebkendőt, majd Erósz felé nyújtotta. – Töröld le a sok taknyot a képedről!

– Szenvtelen vagy – tépte ki az ujjai közül a zsebkendőt. Kuncogva figyeltem, ahogy megtörölgette a fejét, és roppant gonosznak éreztem magam tőle, de nem különösebben érdekelt. – Tehát – kezdett bele, amint elkészült –, Vespera, van egy jó hírem, az a csávó – mutatott Maddoxra – szerelmes beléd. Szívesen, bár nevetséges, hogy ilyeneket kell mondjak az érzelmek istennőjének. Mindegy. Maddox, számodra az az ajándékom, hogy nem járulok Zeusz elé, hogy sújtson le rád.

– Sújtott engem már eleget más, kösz – felelte epésen.

– A harmadik pedig az, hogy békében távozom – fordított hátat –, de nem bocsátok meg. – A hang, ami félbeszakította a társalgásunk, ezzel elhalt, míg Erósz semmivé lett.

– Még ő nem bocsát meg! – fakadtam ki a modortalan faszkalapon. – Ilyet, baszki!

– Ne idegeskedj! – szólt rám Maddox. – Nem tesz jót... neked! Nem kell felhúzni magad ilyen apróságokon!

– Apróságok? – háborogtam tovább, mire magához rántott, és simogatni kezdte a hátam. – Maddox? Megőrültél? – kiáltottam, mialatt kibontakoztam az öleléséből. Persze, jól esett, de a fura viselkedését nem bírtam hova tenni.

– Nem, csak vigyázok rád – ragadott kézen, miután felkapta a padra halmozott cuccaim. – Gyere! Visszakísérlek az anyádhoz, menj vele szépen haza! Addig megkeresem Cole-t, magammal viszem Jacksont...

– Állj csak meg! – rántottam meg a karját, ahogy megtorpantam. – Honnan tudod, hogy itt van Jackson?

– Onnan, hogy én küldtem ide – közölte, majd rángatott tovább. Ezt nem hiszem el!

– Maddox! Miért?

– Majd megbeszéljük! Gyere!

– De minek? Tudtál Erószról?

– Lehet, de nem...

– Most akarom megbeszélni! – cövekeltem le makacsul. Az ég szerelmére! Miért nem beszél hozzám, mikor fél órája még ő akart dumálni? Istenem! Itt fogok megbolondulni!

– Ves! – szaladt felém szemből anya, ezzel romba döntve minden tervem Maddox kikérdezésével kapcsolatban. – Már mindenhol kerestünk titeket! – mutogatott a háta mögött sietős léptekkel közeledő Carolra. – Gyere, csináljunk képeket rólatok!

Fasza, úgy tűnik, sosem tudom meg, mi történik...

○•○•○

Sziasztok! :)

Ez lett volna az új rész, ahol azért egy-két dologra fény derült. A következő fejezet érdekes lesz a maga módján, mert Ves valaki olyannal fog társalogni, akire egyáltalán nem számított, emellett még több olyan dologra eszmél rá, ami nem feltétlen lesz örömére. :D 

Nagyon köszönöm, hogy itt vagytok velem! <3