MADDOX

Az a bizonyos szombat este sokkal jobban telt, mint számítottam rá. Úgy véltem, sikerült egyezségre jutnunk a kapcsolatunkat illetően. Persze Vespera makacs, szigorú rendszert vezetett be, de belementem, ha így legalább hajlandó velem találkozni. Ugyan vasárnap kettő körül hazapaterolt, ám előtte megbeszéltük, szerdán elmehetek érte a suliba, utána meg együtt töltjük a délutánt.

Mivel azt nem tiltotta meg, hogy üzenetekkel bombázzam, így egészen vasárnap estétől, szerda koradélutánig szórakoztattam. Lassan kifogyok a táncoló kecskés és bárányos képekből.

Már éppen indulni készültem Houstonból, amikor a telefonom megrezzent a zsebemben. Gondoltam, rálesek, mielőtt megyek, azonban arra nem számítottam, ami ott fogadott.

„Este gyere, hét körül, kaptunk egy év végi beadandót, amit le kell adni. Tudom, hogy utálod Cole-t, így jobb lesz, ha csak este jössz."

A kezem automatikusan szorult ökölbe. Úgy éreztem, beverem ennek a csávónak a képét. Tegnap is két órát vártam egy nyomorult válaszra, mert ezek együtt tanultak. Talán minden nap? Nem tudtam, de rohadtul ingerelt a tény, hogy engem három-négy naponta óhajt látni, a dadogós srácot meg folyamatosan.

„Nem megyek, dolgom akadt Scarlyval. Érezd jól magad!"

Dühtől fűtötten írtam vissza, annyira felhúztam magam, hogy még a telefont is nekivágtam a falnak. A kanapéra rogyva temettem az arcom a tenyerembe, hátha csillapodik a féktelen méreg. Vespera az őrületbe kerget engem, de komolyan, ez egyáltalán nem normális. Játszik velem, szó szerint mocskos játékot űz. Elhinti, hogy végre láthatom, aztán fel sem hív, hagy egy kurva üzenetet, amiben közli, csak este, mert fontosabb neki a barátja, mint én. Talán ezért hoztam fel Scarlyt. Nem mintha tervben lenne bármi vele, utoljára a születésnapomon hallottam felőle. Azt hiszem, mindössze féltékennyé akartam tenni Vest, de ez nem jó dolog. Nem szeretném ezt tenni. A picsába már az egészbe!

Sóhajtozva emeltem fel a mobilt, majd megnyitottam a beszélgetést. Látta, de nem válaszolt.

„Ott leszek este."

Elküldtem, aztán lerogytam a galéria alatti kék babzsákra, és az ölembe húztam a kontrollerem. Megölök pár robotot a Horizon Zero Dawnban, azzal hamar eltelik a nap. Remélhetőleg eltereli a figyelmem Cole-ról.

Már éppen indítottam volna a játékot, amikor hirtelen feltűnt előttem egy kép. A látomás nem tűnt tisztának, sőt, iszonyatosan homályosnak, mégis kivettem belőle Ves alakját.

– Sok mindenről, mi? – Egy idegen hang szólalt meg, felismerhetetlenségig torzulva. – Tudjátok, nem gondoltam volna, hogy valaha megváltozik a véleményem.

– Várjunk csak – bizonytalanodott el Vespera, ahogy felé fordította a fejét, azonban az alak kivehetetlennek bizonyult. Sötét köralakját vörös füst fedte.

Ismeretlen érzés körvonalazódott bennem. Úgy éreztem, ismerem az idegent, közben mégsem. A hideg végigfutott rajtam tőle, és nem értettem, mi történt az előbb, ám egy dologban biztos lettem: többé nem titok előttem Ves jövője. Talán elhatározásra jutott?

A gondolat épp, csak átfutott az agyamon, és még eléggé az imént látottak hatása alatt voltam, így alig estt le, hogy érkezett egy újabb üzenetem.

„Gyere értem mégis. Már, ha el tudod tolni a programod Scarlettel..."

Megforgattam a szemem, kikapcsoltam a Playstationt, majd zsebre vágtam a telefonom. Végül is, elértem, amit akartam, viszont nem mindegy, milyen áron. Lehet, totálisan össze fogunk veszni emiatt, de csak nem hiszi azt, hogy Scarlyval töltöm a temérdek szabadidőm. Az elég érdekes volna, tekintettel arra, az excsajomnak pasija van, ráadásul évek óta szétmentünk.

Úgy döntöttem, ráérek akkor rugózni ezen, amikor Ves szembesít az agyában kreált borzalmakkal, egyelőre jobb lesz indulni, így nem is hezitáltam tovább. Helyváltoztatással jutottam Rockville-be, ahol bepattantam a Cadillacembe – amit egyébként azóta is Vesperáék háza előtt tároltam –, majd beröffentettem a motort.

Odafelé végig a látomáson őrlődtem. Zavart, amiért nem tudtam, ki az a rejtélyes alak, aki felé Ves fordult, de valamelyest örültem is, hiszen ezek szerint többé nem láthatatlan számomra. Franc se tudja, mi okból nem láttam eddig, de rá fogok jönni. Még az is lehet, tényleg ő hozott egy döntést, és többé nem bizonytalan.

Leparkoltam az iskola mellett, a szokásos helyem foglaltam el, aztán kiszálltam, és ugyanúgy nekidőltem a kocsi farának, ahogy eddig minden alkalommal.

Szerencsére nem kellett sokáig várnom, sőt, kicsit később is érkeztem a kis smsezés végett, így hamar megpillantottam Vesperát, aki elég aggódó arcot vágott, amikor lefékezett előttem. A táskájának pántjába kapaszkodva bámult rám, én pedig nem értettem, mi ez a fej.

– Baj van? – kérdeztem őt méregetve, hátha nem szükséges órákig könyörögjek két szóért.

– Történt valami – sütötte le kék szemét, elég feltűnően harapdálta az ajkát.

– Mi? – érdeklődtem egyre türelmetlenebbül. – Bántott valaki, Ves? Összecsomagolom, és bedugom a bödönbe, ha szükség van rá.

– Na jó – kapta fel hirtelen a fejét –, akkor elmondom, valószínűleg ki fogsz borulni, de jobb lenne, ha nem rendeznél jelenetet, mert nem az én hibám volt.

– De micsoda pontosan? – tártam szét tehetetlenül a karom. Komolyan nem hiszem el, hogy nem lehet rögtön a lényegre térni, hanem hetvenszer körbe kell járni egy témát.

– Úgy lett volna, hogy megcsinálom Cole-lal a beadandót – vágott is bele halkan –, de aztán visszaírtad, hogy Scarlettal vagy, én meg... Sejtettem, hogy szándékosan csinálod, szóval rájöttem, hogy egy barom vagyok, és megmondtam Cole-nak, hogy csinálja meg egyedül, én meg veled leszek. Ő kiakadt, mert szerinte nem fair, ha ráhárítom a közös feladatot. Erre nem tudtam mit mondani, ideges lettem, mire elém lépett, és lesmárolt.

– Tessék? – kérdeztem vissza a biztonság kedvéért. – Lesmárolt? Bedugta a nyelvét a szádba?

– Mármint... megcsókolt – sóhajtotta gondterhelten.

– Értem – feleltem semlegesen. A távolba révedve próbáltam bekódolni az információt, de valahogy... nem sikerült. Szóval erre ment ki végig az egész? Ezért lökött el, aztán most megszólalt a lelkiismerete? Vajon mióta tarthat ez?

– E-Ellöktem őt – dadogta zavartan, a karomba kapaszkodva lépett hozzám közelebb. – Én nagyon sajnálom, de nem akartam eltitkolni, az még rosszabb.

– Elmegyek – jelentettem ki csöndesen. Ismeretlenül csengett a szigor a hangomban.

– Nem! – ragadta meg a pólóm, szó szerint tépte, hogy maradjak. Mi a tökömért nehezíti meg ennyire? – Maddox, én szeretlek!

– Tök jó – fejtettem le magamról az ujjait. – Ülj be, hazaviszlek, aztán át tudod hívni az új barátod.

– Ne csináld ezt, kérlek! – kerülte meg a kocsit, és behuppant az anyósülésre. Néhány nagyobb levegővétel után követtem, nehogy leüvöltsem a fejét. Elég sok ellenérzés támadt bennem, de sosem terveztem ezt rajta levezetni. Majd szépen magamban, amikor senki sem látja.

Nem válaszoltam. Kigurultam a parkolóból, de ő csak mondta és mondta. Még háromszor elmagyarázta, mi történt szerinte, azonban feleslegesen. Ez az a pont, amikor már én nem tudok hinni neki.

– Vespera! – állítottam le a rebegést, mielőtt még jobban felhúzom magam. – Te kérdőjelezed meg az én érzéseim, aztán közlöd velem, hogy a srác, akiről azt állítottad, hogy csak – hangsúlyoztam ki gúnyosan – a barátod, megcsókolt. Nem visszás ez egy kicsit? Napok, sőt hetek óta könyörgöm neked! Nem kellenek ezek a kifogások. Megértem, ha vele szeretnél lenni.

– Nem tehetek róla, hogy rám mászott – hüppögte elég keservesen, így felé nyújtottam egy zsebkendőt. – Én nem akartam!

– Kellemetlen – rántottam meg a vállam az utat figyelve. Az ujjaim már teljesen elfehéredtek a kormányon, annyira igyekeztem visszafogni az indulataim. – Kellemetlen, mert én sem hiszek neked. Teljesen elhatárolódtál tőlem, ellöktél olyan dolgok miatt, amik csak a te fejedben léteznek. Esélyt sem adtál, hogy bebizonyítsam, nincs igazad. Én ezt befejeztem. Megkapod, amit szeretnél, lelépek.

– Nem ezt szeretném – sírdogált szívbemarkolóan. A faszért kerültünk ilyen helyzetbe?

– Oké, akkor azt mondom, ezúttal nekem van szükségem időre – közöltem vele, miután leparkoltam az anyja háza előtt. – Azt hiszem, hazaviszem a kocsit.

– Micsoda? – fordult felém csodálkozva. – Elvezeted Houstonig?

– Ja – bólintottam. Valahogy úgy képzeltem, addig lesz időm átgondolni, mit is kezdek Ves nélkül az életemmel. Azonban egy biztos: ezt így most nem folytathatjuk, mert ő maga sincs tisztában azzal, mit akar. Megkapja az időt, nincs mese.

– Veled jöhetek? – kapott a karom után, mire nekivetettem a fejem a fejtámlának.

– Nem – tiltakoztam tettetett nyugalommal. – Menj, Ves, majd lesz valahogy.

– Őszinte voltam – kapaszkodott belém, és brutálisan nehéznek bizonyult nem az ölembe húzzam, hogy megvigasztaljam, ám nem tehettem. Innen egyelőre nincs visszaút.

– Tudom – feszegettem le a karomról az ujjait. – Ahogy én is azzal kapcsolatban, mennyire fontos vagy nekem, mégsem hittél nekem. Megértem, hogy összezavarodtál, mégis az fáj a legjobban, hogy egyáltalán elbizonytalanodtál, mikor sosem adtam okot a kételkedésre.

– Sajnálom – lehelte elhalóan, a keze az ölébe esett, a csend pedig vérfagyasztóvá vált.

Az ablakon egy kopogás csendült fel, mire mindketten balra lestünk. Döbbenten mértem végig Hádészt, aki vigyorogva emelt a magasba egy hatalmas ajándékos kosarat. Jól megrakták édességgel, alkohollal, kekszekkel, nápolyival.

– Fiatalok, mi ez a dráma? – tudakolta, amint leengedtem az ablakot. – Hoztam ajándékot! Perszephoné küldi, Vespera! Azt mondja, egyél a narancsos csokoládéból, jótékony hatása van.

– Miért hoztok nekünk ajándékot? – hebegte Ves az arcát törölgetve.

– Ez a szokás – helyezte le az alvilág istene a meglepetést a járdára. – További kellemes vitát! Ha megbocsátotok, dolgom van. A Tartarosz háborog, egy-két bátor szívesen távozna, de ne féljetek, nem engedem nekik! Nyugodtan koncentrálhattok az ennél nagyobb csodákra! – mosolyodott el rémisztően, aztán hátrált kettőt, és köddé vált.

– Én nem értem ezt – csóváltam a fejem rosszallóan, majd Vesperára néztem. – Menjél, majd valamikor eljövök vagy felhívlak, ha úgy érzem, képes vagyok már rá.

– Megígéred? – kapott újból a kezemhez, azonban ezúttal megszorítottam az övét.

– Igen – csókoltam meg a kézfejét búcsúzóul, még egyszer érezni akartam a bőrének puhaságát, aztán folytattam. – Egyél csokit, meg ilyesmi, már megtanulhattad volna, hogy jót tesz.

– Maradhatnál, hogy együtt együk – vetette fel lefelé görbülő szájjal.

Elidőztem az ajkán, a méreg pedig felparázslott bennem. Csak bámultam a szájat, amit más csókolt ma helyettem, és egyre jobban felhúztam magam. Kerüljön a szemem elé ez a fickó, kiszorítom belőle az életet. Jobban járok, ha lelépek, mielőtt megkeresem, és szétcsapom a pofáját. És akkor még Jackson miatt aggódtam! Lehet, felhívom, hogy segítsen péppé verni ezt a Cole-t. Biztosan nem ellenkezne, miután a múltkor kisegítettem legalább egy havi lakbérrel.

– Szállj ki! – parancsoltam rá, azonban az akaratos nő nem mozdult, így kénytelen voltam én kipattanni, majd kihúzni őt az ülésről. Nem finomkodtam, persze nem is estem túlzásba, de a dühöm iszonyatosan átforgatott bennem mindent, amit lehetett. Már az sem érdekelt, hogy nem mutattam meg neki a látomást. Nagy valószínűséggel sosem fog bekövetkezni.

– Ne csináld, kérlek! – kiabált kétségbeesetten. – Ne hagyj itt, vagy vigyél magaddal!

– Hívd fel Cole-t, már, ha gyorsabb leszel, és még életben találod! – csaptam be erőteljesen az ajtót, majd megkerültem a kocsit, és bepattantam. Indulatosan tapostam rá a gázra, ezzel kilőttem. Nem tétováztam, rögtön hazafelé vettem az irányt, és pont leszartam hány órába fog telni átkocsikázni fél Amerikán.