MADDOX

Bassza meg! Még sosem törte össze lány a szívemet, de Vespera megfogta, és egyszerűen kitépte a helyéről, mintha sosem számított volna. Minden egyes szava fájt, hiába igyekeztem nem kimutatni. Inkább Árész kardja a torkomon, mint az, amivel beetette saját magát. Döbbenet, baszki!

Elképzelhetetlennek tartottam, ami történt. Immáron két hete, mégis fojtogat. Egyszerűen kiborultam, méghozzá annyira, hogy azóta sem tértem magamhoz. Hiányzott ez a makacs nő, minden egyes rohadt napon azzal küzdöttem, nehogy elmenjek hozzá, és addig csókoljam, amíg végre el nem hiszi, mennyire szerelmes vagyok belé.

A legjobban az fáj, hogy azt hiszi, hazugság. Hogy lehetne már az, amikor mérgesen, mély gyötrelemmel a szívemben szedtem össze a cuccainkat a hotelben, és könnyezve teleportáltam haza? Könnyezve, az istenekre! Utoljára akkor sírtam, amikor felemésztett a bűntudat a saját feltételes halálom miatt, még az alvilágban, mielőtt elvágták a torkom. Viszont most... Én nem is tudom. Nem bírtam parancsolni az érzéseimnek, úgyhogy ennek semmi köze Vespera képességéhez.

Azonban, amit a legmegdöbbentőbbnek tartottam, az az, hogy tizennégy kibaszott nap alatt, egyszer sem keresett. Komolyan kezdtem elhinni, amit azon az estén dühből a fejéhez vágtam. Ő nem akar engem. Ez a szcenárió viszont túl kínzó ahhoz, hogy sokat agyaljak rajta.

– Figyelsz rám egyáltalán, Mateo? – lökte meg a karom Elsie, mire felocsúdtam. A francba! Mostanában állandóan Vesperán merengek.

– Persze, Emily – mosolyogtam rá. – Mit is kérdeztél?

– Azt, hogy akkor vállalod-e? – meresztette rám kék szemét könyörgően. Nem vágtam, miről van szó, de természetesen rábólintottam. Egyébként sincs dolgom, mióta Ves szünetet kért, azaz dobott a picsába.

– Igen, bármit – rántottam vállat. Nekem már minden mindegy.

– Szuper! – fordult vissza az asztala felé, és a kezébe kapta a telefonját. – Tegnapelőtt beszélgettem Vesperával – pillantott rám hunyorogva.

– És mit mondott? – mormoltam lehangolva. Legalább vele szóba elegyedik, ha már engem ignorál.

– Hogy valami Cole-lal tanul – folytatta, a hangja gyanakvóvá vált, míg bennem fellobbant a féltékenység. Szóval a dadogós kell neki?

– Figyelj már, Elsie – támaszkodtam a térdemre, és a húgom felé hajoltam. Már kezdett kényelmetlenné válni ez a kisebb gyerekszék, amit szerintem még a legidősebb nővérem kapott hatéves korában, de még kitartottam.

– Alkut ajánlasz? – dugta oda a homlokát az enyémhez. Önkéntelenül nevettem fel.

– Lehet – vágtam is bele. – Arra gondoltam, meghívhatnád erre a délutáni kis bulidra Vest. Tudom, hogy tizenkét évesek lesznek itt, meg minden, de ő is a barátod, nem? Mondd neki, hogy nem vagyok itt.

– Szerinted Ves buta, Maddox? – dőlt hátra, és vonta fel a szemöldökét. – Egyből rájön.

– Akkor legyél fondorlatos! Adok egy százast, ha sikerült – böktem felé a mutatóujjammal.

– Százötven – vigyorodott el kislányosan. – Plusz húszért hajlandó vagyok kikérdezni őt a srácról is.

– Legyen kétszáz, és tudd meg, történt-e valami köztük! – mentem bele rögvest. Elsie egy csoda.

– Oké – kuncogott fel. – De kétlem. Álmodtam valamit – pördült a forgószékével a rajzai irányába, majd felkapott egyet. – Látod ezt?

– Na, várjunk csak! – méregettem a képen szereplő két alakot, akik határozottan én és Ves voltunk összeölelkezve. – Ez mikori?

– Tegnapi – mosolygott rám.

– Azt mondod, látod Ves jövőjét? – lelkesedtem azonnal.

– Úgy tűnik. Miért?

– Mert én nem – vetettem a hátam a mini háttámlának, és rögtön átpörgettem magam előtt a képeket, azonban számomra ugyanúgy homály fedte a szeretett lány jövőjét. – Most sem.

– Ez fura – állapította meg Elsie. – Na, mindegy. Akartam valamit kérdezni – folytatta. – Most alkoholista leszel?

– Miről beszélsz, Elodie? – csodálkoztam, majdnem el is nevettem magam. Mindenki megőrült?

– Arról, Marvin, hogy tegnap láttam, ahogy lenyúlod Will egyik sörét – gyanúsított felém mutogatva, igazán bántó módon méregetett.

– És szerinted egy sörtől alkoholistává válik valaki, Eveline? – kértem számon játékosan.

– Ez már a lejtő teteje, Maddox – közölte halál komolysággal. – Könnyen meglöknek, és legurulsz rajta.

– Nem kell ettől tartanod – forgattam a szemem. – Nem leszek alkoholista, megígérem, oké?

– Pedig Carol elmesélte, hogy mit tettél magaddal pár évvel ezelőtt. Nem szeretném, ha esetleg visszaesnél abba a gödörbe, ahonnan már kimásztál. Tanulj a saját hibáidból, ha már másokéból képtelen vagy.

– Nagyon bölcs vagy, kicsim – paskoltam meg kuncogva a hátát. – Köszönöm, hogy aggódsz értem, de nincs rá okod, minden rendben lesz. Épp most fogod idehívni Vest, és akkor majd beszélek vele.

– Nem vagyok a kicsid – grimaszolt nagyokat, de azért én tudtam, tetszett neki, hogy így hívtam. Végül is, ő a húgom, miért ne becézhetném kedvemre? Ő is törődik velem, az előbbi mondataiból teljességgel nyilvánvalóvá vált, így nem vettem magamra, amiért húzta a kis száját. Mondhatni, jelenleg Elsie az egyetlen, aki képes megmosolyogtatni, így muszáj lesz elviselnie.

○•○•○

Amikor igent mondtam Elsie-nek, gondolni sem mertem volna, milyen feladatot akar adni nekem. Mint kiderült, bohócot csinált belőlem a gyerek, de szó szerint. Kívül-belül annak éreztem magam, hiszen leültettek egy kisasztal mellé, hogy fessek a vendég kislányok és kisfiú kezére mindenféle kamutetoválást.

A hatodik pillangó után, már igazán kellemetlenül mocorogtam a széken, bár a kölyköknek tetszett a kiváló rajztehetségem. Engem viszont jobban izgatott, Ves megjelenik-e, és ha igen, mikor. Ezért szüntelenül a hátsó ajtót kémleltem, hátha egyszer csak ott terem.

– Szia! – huppant le elém egy fekete hajú lányka. Az arcán széles mosoly ült, ahogy felém nyújtotta a vékonyka csuklóját. – A nevem Nicole. Te vagy Elsie tesója?

– Igen – mosolyogtam rá. – Mit szeretnél? Pillangót?

– Nem! – rázta meg a fejét. – Egy szívet.

– Oké – sóhajtottam beletörődően, majd odakanyarintottam két vonalat neki. – Kész is van.

– Király – vigyorodott el. – Köszi, hogy nekem adtad a szívedet, vigyázok majd rá! – kacsintott rám, mire hátrahőköltem. Mi a faszom van a mai tizenkét évesekkel?

– Sajnálom, törpike, de az én szívem már valakié, csak épp nincs itt, hogy ő vigyázzon rá.

– Kár, elvihettél volna randizni – lökte a haját a válla mögé.

– Kicsit idősebb vagyok nálad – adtam tudtára kurtán. Megdöbbentő, baszki!

– A kor csak egy szám – mondta vihorászva. Belefáradtam ebbe a társalgásba, valahogy Elsie modora és tájékozottsága sokkal jobban lekötött, mint egy vele egyidős apróság kacarászása és flörtölése. Minek néz engem? Pedofilnak?

Épp vissza akartam szólni, amikor megakadt a szemem rajta. Ott állt tőlem nem messze, idegesen pásztázta a teret, míg Elsie pontosan előtte cövekelt le, és nagyban magyarázott neki. Automatikusan pattantam fel, mit sem törődve a nekem szövegelő kis csajjal.

Tetőtől talpig végigmértem Vesperát, de nem változott semmit. Jó, hülyeség is, hiszen két hét alatt általában nem változnak az emberek. Habár ettől még ugyanolyan gyönyörűnek láttam, ahogy mindig. Szőkésbarna haja ráomlott a vállára, az enyhe szellő belekapott. Odanyúlt, hogy a füle mögé simítsa, majd lágyan a testvéremre mosolygott.

Aztán jött a hideg zuhany. A tekintete találkozott az enyémmel, kék szeme nagyra tágult a... döbbenettől, azt hiszem. Ennyire ijesztővé váltam? Oké, azt hazudtuk neki, nem leszek itt.

Ves mondott valamit Elsie-nek, végül hátat fordított, és futólépésben megiramodott a ház belseje felé. Nem gondolkodtam, rögtön utánasiettem. A húgom mellett elhaladva összeborzoltam a szőke haját, mire hisztisen, tiltakozva felkiáltott, de ezt már csak bentről hallottam.

Nagy léptekkel szeltem át a helyiséget, fogalmam sem volt, hova tartott, viszont reméltem, nem fogta egyből menekülőre. Tulajdonképpen nem is értettem, miért menekül előlem. Fájt, rohadjak meg! Mocskosul, hiszen én másra sem vágytam, csak rá és a csókjaira.

Szerencsémre az első emeleti folyosón utolértem. Nem különösebben érdekelt, mennyire szedi a kis lábát, elkaptam a karját, és magam felé fordítottam. Rémülten mért végig, látványosan nyelt egyet, miközben a fal felé húzódott.

– Szóval így állunk? – kötözködtem dühösen. Baromira utáltam azt, amit velünk tett. – Meglátsz, és lelépsz?

– Itt vagyok, nem? – kérdezte halkan.

– Beszéljünk végre! – erősködtem.

– Még nem akarok – sütötte le a szemét. – Kérlek, adj még egy kis időt...

– Két hete várok! – fakadtam ki. – Két kibaszott hete, Ves! De mire? Mi történik, mi? Miért kerülsz el? Azt hittem, pár nap után elfelejted ezt a baromságot, de látom, nem.

– Te sem törted magad, hogy láss engem – mormolta a parkettát szuggerálva. – Ez csak jelent valamit.

– Igen! – emeltem meg a hangom. – Azt, hogy tiszteletben tartom a kérésed! Mi értelme szünetet tartani, ha ott vagyok a sarkadban? Oké, eleve sincs értelme, mert napról napra egyre jobban kiborulok miattad, de magyarázd el nekem, mi folyik itt igazából!

– Azt hittem, el fogsz jönni pár nap után – felelte kimérten –, de nem jöttél.

– Azt kérted, hagyjalak békén, hagyjak időt – léptem hozzá közelebb egyre zabosabban. Ki érti a női logikát? – Nem hagyhatnánk abba ezt a hülyeséget? Vagy valaki más társaságára vágysz inkább? – Lényegében sarokba szorítottam. Nem vagyok egy erőszakos személyiség, de Vespera kihozza belőlem a legrosszabbat ezzel a nevetséges viselkedéssel. Felmérgel, kicsinál, megbolondít, és mindezt halál feleslegesen teszi.

A lány már teljesen a falhoz szorult, elálltam az utat, várakozva hajoltam közelebb hozzá, így arra kényszerült, hogy a szemembe nézzen. A pillantásom a dús ajkára vándorolt, majd vissza kék íriszére.

– Nem, én... – akadt el a szava, a lélegzete felgyorsult, amikor a tenyerem a csípőjére siklott.

Nem bírtam megállni. Egy másodperc leforgása alatt csaptam le a szájára. A szívem feldobogott, a farkam meg haptákba vágta magát. Szemérmetlenül kóstolgattam finom ajkát, a nyelvem kérés nélkül indítottam felfedezőútra.

Hosszan csókoltam, mindent beleadtam, miközben a kezem a derekára siklott, és teljesen magamhoz szorítottam őt. Viszonozta a csókot, persze, hogy megtette, azonban valahogy mégis másnak hatott. Sokkal durvábbnak, talán egy kicsit elveszettnek, sőt, kiéhezettnek. Ettől függetlenül imádtam, hogy újra megízlelhetem a bársonyos száját. Reméltem, ezzel a vad smárolással minden kételyétől megszabadíthatom. Mi másért vetném rá magam ennyire vehemensen, ha cseppet sem érdekelne?

– Nos, Cole tud ilyet? – leheltem, de nem húzódtam egy centinél messzebbre tőle.

– Tessék? – rebegte vékony hangon.

– Azt kérdeztem, Cole tud-e ilyet – nyaltam végig az alsó ajkát, majd a helyzet kedvéért még lágyan bele is haraptam.

– Ne-nem tudom – nyögte ki levegő után kapkodva.

– Annyi mindent tennék veled – húztam végig a szám az arca oldalán, majd a füle ívén, ezzel incselkedve, játszva vele, hadd érezze, mennyire nagy szüksége van rám –, de sajnos nem lehet, hiszen szüneten vagyunk – fejeztem be, és hátráltam egyet.

Hiába szabadítottam volna meg az összes ruhájától itt és most, úgy döntöttem, visszavonulót fújok. Még bőszen dolgozott bennem a dühöm, ezért egyszerűen rávigyorogtam, és ott hagytam a folyosón, hátha elgondolkodik rajta, mi történt.

Nem kedves dolog, nem is így terveztem, ám nem maradt más választásom. Úgy tűnik, mocskos játszmát vívunk, és teljesen tönkre tesszük egymást. Ha ő így, hát én is. Ezzel egészen biztosan belekeveredtem az agyába, és eltűnődik rajta, mit veszít nélkülem. Úgy viselkedtem, mint valami nyálas, romantikus film rosszfiú főszereplője, bár ott beválik általában, nem? Talán meg kellene lesnem, mi a kínálat Netflixen, és fejleszteni magam. Veszek valami motort, felülök rá, bevarratom a fél karom, aztán elhatározom, hogy megváltozok egy csaj kedvéért, miután kiderült, hogy ő az eltitkolt... mostohatestvérem? Talán. Az tuti, hogy vennem kell egy bőrdzsekit. Fene tudja. De bizony, Ves sokat mesélt a hülye könyvekről, amiket folyton olvasott.

Azon tűnődtem, meddig fogok kitartani, mielőtt megjelenek Rockville-ben, hogy térden állva csúszva kérjem a bocsánatát, hiszen ez a csók rám is hatással volt. A farkam még mindig meredezett, így megálltam pár nagy levegőt venni, aztán helyezkedtem csak vissza a kis asztalomhoz. Hátradőlve vártam a következő gyerekre, azonban eléggé lekötötte őket a többszemélyes trambulin, amit Carol erre a péntekre bérelt. Egyébként azt sem vágtam, mi a buli apropója. Mindegy is, a lényeg, hogy vissza fogom szerezni a csajom, mert Ves az enyém. Mellettem a helye és pont. Nincs tovább a történet.

Talán tíz perc is eltelhetett, ám a kölykök rám untak, így nekiláttam a telefonom nyomkodásának, és rákerestem, milyen egy igazi szívtipró. Kellően belemerültem valami göndör hajú, bőrkabátos, motoros, nyakig kitetovált fickó bámulásába, ugyanis észre sem vettem, hogy valaki mögém lépett. Egy torokköszörülésre ocsúdtam fel.

– Moddix! – zuhant le elém Dionüszosz. – Helyes fickó! Ismered? – bökött a telefonom felé. – Összehozhatnál vele nekem egy találkozót.

– Nem ismerem – szaladt fel a szemöldököm a meglepetéstől. – Mit keresel itt?

– Ó! Ajándékot hoztam! Gratulálok! – nyújtott felém egy meztelen szobrot, ami egy pasast ábrázolt szőlőlevelekből font babérkoszorúval és meredező pöccsel. Fintorogva vettem el tőle, és élből bedugtam az asztal alá. Már csak az hiányzik, hogy rákérdezzenek a csimoták, mit ábrázol.

– Kösz, de... miért is?

– Ugyan már! – vigyorgott rám, aztán felkelt. – Úgy csinálsz, mintha nem tudnád! Az Olümposz már lázban ég! További jó mulatást! – sandított az ugrándozó gyerekekre, majd köddé vált.

Döbbenten ráztam a fejem. Komolyan mondom, ezeknek kommunikációs képzésre kellene járniuk, vagy esetleg egy jó pszichiáterhez. Állandóan csak ez a rejtélyeskedés, én meg szuggerálhatom hetekig ezt a gigászi falloszú valakit a polcon, mire rájövök, mi céljuk vele.

– Mountyt szeretném, ide! – Ves a semmiből bukkant elő, és lehuppant velem szemben. Az alkarjára mutatott, majd letette a kezét az asztalra.

– Az sok idő – méregettem őt értetlenül. Tényleg elvárja, hogy felfessem a karjára a bolond kutyáját?

– Van időm – rántott vállat –, de tölthetem Cole-lal is.

– Remek! – szaladt egyből mély ráncokba a homlokom, miközben mérgesen elkezdtem megrajzolni a labrador fejét. – Mit művelsz azzal a fiúval, szerelmem?

– Összebarátkozunk – válaszolt röviden. – Egy csoportba osztottak angolon, ennyi. Az iskola két nyomija együtt.

– Nem vagy nyomi – pillantottam futólag rá. – És akkor mi lesz? Elmész vele abba a bálba is esetleg? – puhatolóztam, habár inkább hatott számonkérésnek.

– Nem megyek bálba, Maddox – sóhajtotta. – Viszont kedvelem őt, aranyos.

– Ez egy burkolt célzás arra, hogy bejön? – háborodtam fel rögvest, még a festést is abbahagytam. – Most engedélyt kérsz, hogy vele kavarj?

– Nem, csak próbálom elmesélni, mi történt két hét alatt – pislogott felém ártatlanul. – Illetve... lenne még valami.

– Mi?

– Nem mondtam el anyának, hogy szünetet tartunk – vallotta be nyakig pirulva. – Tudom, ez gáz, de nem jönnél el esetleg holnap vacsorázni hozzánk? Ott lesz Cole anyja, meg a srác is, anya meg azt akarja, hogy te is... ott legyél velünk.

– Kurva jó! – csattantam fel indulatosan, aztán vettem pár nagy levegőt. – Örülök, hogy legalább az anyádnak hiányzom! – hajítottam el az ecsetet, majd meglódultam befelé.

Hát ez hihetetlen! Nem elég, hogy lecserél az osztálytársára, még azt kéri tőlem, hogy szerepet is játsszak, mert fél elmondani az anyjának az igazságot? Hát azt lesheti, mert én biztos nem fogok megjelenni! Ezek után meg főleg nem. Legyen csak boldog Cole-lal, ha ennyire kedves és aranyos! Engem már nem érdekel... engem már semmi sem.

○•○•○

Sziasztok!

Holnapra ígértem a részt, de gondoltam, miért is ne jöhetne végül ma. :)