MADDOX

Ves érkezése váratlanul ért, de még az életben nem voltam annyira boldog, mint amikor újra a karomban tarthattam. Ami a zeneszobában történt, azt hiszem, örökre beleégett az agyamba, azonban határozottan beszélnem kellett vele róla, mert valami ezúttal más volt. Igazából egy hibát is elkövettem a nagy szerelem hevében, így amikor átmentünk a szobámba megmosakodni, már kellően ideges lettem. Leginkább magamra haragudtam, hiszen kibaszottul felelőtlen voltam.

Miután kihalásztam a láthatatlan köcsögöt a kádból, elintéztem, hogy újra szem előtt legyen, majd jó messzire vittem Vestől. Tulajdonképpen bepakoltam a ruhásszekrény aljába, nehogy újra beszippantsa.

Amikor visszaértem a fürdőbe, ő már a kádban ült, így csatlakoztam hozzá. A háta mögött helyezkedtem el, majd magamhoz húztam a csípőjénél fogva. Félresöpörtem a szőkésbarna hajzuhatagot, hogy a vállára támaszthassam az állam. Belecsókoltam a nyakába, mielőtt belevágtam a hosszú kérdezősködésbe.

– Van egy halom dolog, amiről beszélnünk kell.

– Igen? – érdeklődött halkan. – Mondd akkor!

– Először is, hogyan értetted azt, hogy én bántottalak? – Gondoltam, hagyjuk a végére a legkellemetlenebbet, kezdjük valami kevésbé szörnyűvel, habár sejtettem, ezzel a válasszal sem fog elragadtatni.

– Visszakerültem arra a napra, amikor először találkoztunk – vágott is bele. – Először minden normálisnak tűnt, végül megváltoztak a dolgok. Ott volt egy változatod, vagy hogy mondjam, aki nem igazán bánt velem kedvesen.

– Mit mondott? – faggattam tovább. Tudnom kellett, mivel kapcsolatban kell eloszlatnom a kételyeit, mielőtt kombinálni kezd az alternatív valóság és a rendes között.

– Sok mindent – motyogta. – Nem kellettem neked, undorodtál tőlem.

– Ves – ragadtam meg az állát, és magam felé fordítottam a fejét –, remélem, felfogod, hogy az nem én voltam! Ez a tárgy szándékosan játszott veled, hogy az őrületbe kergessen. Szeretlek, és csak te kellesz nekem! – jelentettem ki magabiztosan, és szájon csókoltam.

– Tudom – bújt bele a karomba. – Ettől még rossz volt.

– Szeretném, ha mondanál egy példát – kértem tőle. – Mivel bántott meg az a pöcsfej, aki hasonlított rám?

– Nem szeretnék – feszült meg. – Inkább elfelejteném.

Megforgattam a szemem. Zavart, amiért nem akarta megosztani velem, mert így nehezebb dolgom lesz. Ha nem tudom, mi jár a kis agyában, nem fogom tudni kirángatni a kétségbeesésből. A legkevésbé arra van szükségünk, hogy visszaessen abba a katasztrofálisan önbizalomhiányos állapotba, ahonnan indultunk.

– Jól van – hagytam rá egyelőre. – Hogy sikerült kijutnod?

– Elszántan beszélni akartam Hádésszal, aztán végre sikerült, de hirtelen visszakerültem a tavalyi születésnapomra – sóhajtotta gondterhelten. – Megjelent előttem egy fényes női alak, leordította a fejem, hogy tönkretettem a játékát, és többé ne merjek idejönni. Itt ébredtem a kádban.

– Sajnálom, szerelmem – öleltem szorosan magamhoz. – Nagyon sajnálom, amiért ez történt veled!

– De ki hozta ide az edényt? – tudakolta Ves.

– Az anyám – közöltem vele savanyúan. – Úgy gondolta, ha visszakerülök a múltba, akkor majd minden alkalommal szorosan magamhoz ölelem, amikor ahhoz szottyan kedve. Ne aggódj, már elintéztem.

– Komolyan? – fordította felém a fejét. – Hesztia volt?

– Igen, elmentem Jacksonhoz, aki segített kideríteni.

– Mi van? – kuncogott fel. – Egyáltalán honnan tudtad, hol él?

– Különösen kreatív vagyok, amikor beszopják a csajom idegesítő köcsögök – magyaráztam. – Igazából végigolvastam a beszélgetésetek.

– Istenem – nyögött fel. – De miért?

– Mert már az őrület szélén álltam! – mentegetőztem. – Nem kedveltem meg tőle jobban a srácot, de legalább kiderült, aminek ki kellett. Nem számít, mit olvastam, az a múlt.

Amint kiejtettem a számon a „múlt" szót, belém hasított az aggodalom. A napokban annyit pásztáztam a jövőt, hogy eszembe sem jutott a múltban lézengeni. Nem, mintha sok értelme lenne. A legtöbb ember beleragad a múltjába, és nehezen szabadul. Én a jövővel vagyok így, mióta megtanultam használni a képességem. Mostanában pedig rengeteg időt töltöttem az elkövetkezendők nézegetésével.

Elárasztott némi bűntudat, hiszen már megint a szemem előtt elsuhanó opciókat figyeltem. A képlékeny jövő sok formában jelenhet meg, mindig az adott napi történésekhez mérten látom az alternatívákat. Már leesett, hogy valóban rengeteg minden befolyásolja, leginkább a döntések. Egy apró hiba, és minden összedőlt, akárcsak egy kártyavár.

Elmerengtem a látomások között, Vesperát kerestem benne, ám még mindig nem találtam. Nagyokat nyelve szorítottam egyre erősebben őt. Ez lehetetlen, hiszen itt ül előttem, látnom kellene a jövőjét.

– Mi a baj? – simította meg a karom, így kizökkentem.

– Minden rendben – pusziltam halántékon, hogy leplezzem a rám törő pánikot.

Nem értettem ezt az egészet. Eddig azt hittem, a köcsög miatt nem szerepel a jövőben, erre most kiderül, lényegtelen, mert amúgy sem. Felzaklattam magam, de igyekeztem nem kimutatni. Nem terveztem megijeszteni, így is van elég problémája enélkül is. Erre majd én fényt derítek.

– Biztos? – vizslatta az arcom, kék írisze aggodalmat tükrözött.

– Igen – préseltem ki egy bizonytalan mosolyt, és reménykedtem, nem tűnk fel neki, mennyire nem őszinte. – Szerelmem, tudsz róla, hogy felerősítetted az összes feléd érzett szerelmem és vágyam, amikor szeretkeztünk? – váltottam témát, mire Ves szeme elkerekedett.

– Sajnálom, én... Nem szándékosan csináltam.

– Ezért ne kérj bocsánatot – vigyorodtam el végre tiszta szívemből. – Máskor is csinálhatnád. Izgató volt – húztam végig az ajkam a vállán, majd megcsókoltam. – Tetszett, hiszen eleve bennem van, csak erősebben tapasztaltam, és így... csodálatos érzés volt.

– Értem – mormolta kedvszegetten. Nem számítottam rá, hogy ezzel elrontom a hangulatot, hiszen számomra elképesztőnek hatott. Minden bizonnyal a kedvenc szexuális élményeim közé sorolom. Közvetlen az első alkalmunk után. A második helyet elnyerheti, ugyanis azt semmi sem múlhatja felül, amikor először tapasztalhattam meg, milyen érzés benne lenni, összeolvadni vele, a teste minden pontját szeretni.

– Nehogy emiatt kiakadj itt nekem! – dorgáltam gyengéden. – Talán fel sem kellett volna hoznom.

– De igen! – válaszolta határozottan, aztán elhúzódott tőlem, és átevickélt a kád túloldalára, így szembe kerültünk egymással.

– Hova menekülsz? – ragadtam meg a bokáját, és visszarántottam magamhoz. Morcosan fújta ki a levegőt, még a szemét is az égnek emelte, de nem húzódott el, amikor átkaroltam a csípőjét, hogy az ölembe ültessem.

– Miről akartál még beszélni? – siklott a tenyere a vállamra.

– Valamiről megfeledkeztünk a nagy hevességben. – A tekintetünk találkozott, egy darabig értetlenül bámult rám, végül az ajka lassan elnyílt.

– A francba! – tört ki belőle. – Nekem aztán nem kell gyerek! Szerinted, ha szerzünk esemény utánit, az hat? Vagy baszhatjuk?

– Fogalmam sincs – ráncoltam a homlokom. – Szerintem egy alkalomból nem lesz baj. Ezentúl odafigyelek, de azért... Talán jobb lenne, ha szereznénk.

○•○•○

Másnap reggel első dolgunk volt közölni a családdal, hogy Vespera visszatért közénk. Az anyukájával kezdtük, aki könnyek között borult a nyakába. Rose is megszenvedte az utóbbi pár napot, legalább annyira, mint én. Most végre mindketten megnyugodhattunk, legalábbis mára. Előttem még egy sokkal kínosabb dolog állt: ki kellett derítsem, mi a büdös francért nem látom a szerelmem jövőjét.

Miután Rose nyugtázta, hogy a lánya rendben van, szóltunk az én családomnak is. Carol és még Will is megölelgette Vesperát, Elsie pedig rajzolt neki egy sárkánytojást. Inkább nem akartam tudni, miért pont ezt, de jól sikerült. Tehetséges a kis csaj.

Természetesen a nevelőszüleim ezer kérdést tettek fel, így tüzetes átrágtuk az edénnyel kapcsolatos problémákat. Azóta is a szekrényem alján pihent, és nem is terveztem odaadni senkinek. Az már az enyém, szóval jobb lesz, ha senki sem tervezi elvenni tőlem. Mindenkit belepakolok, aki megpróbálja, aztán sok sikert kívánok nekik a múltjuk átgondolásához.

Nem sokkal ezután, elmentünk esemény utáni tablettát vásárolni, miközben átbeszéltük, hogy ez nem fordulhat elő többet. Legalábbis mostanában. Egyikünk sem tudta, hatni fog-e, de reménykedtünk a legjobbakban. Nem álltunk készen arra, hogy gyereket neveljünk, ez pedig onnan is látszott, hogy mennyire megrogytunk az utóbbi napok terhei alatt.

Ezután mondhatni békésen telt a hét további része, és ez így is maradt egészen addig, amíg azon a bizonyos szerda délutánon meg nem jelent az apám. Az ábrázata nem sejtetett túl sok kellemes dolgot, így érdeklődve keltem fel Ves ágyából. Ragaszkodott hozzá, hogy iskolába menjen, amit nem is értettem. Utálta, mégis úgy döntött, visszamegy. Nem volt hajlandó elárulni, mi ütött belé, de ráhagytam. Úgy véltem, szüksége van a normalitásra, hiszen kellően megtörte a múltjának megismétlése. Arról pedig azóta sem nyilatkozott, mivel bántotta meg az az énem, akivel odabent találkozott.

– Nem is szólsz? – esett nekem Apollón várakozás nélkül. – Visszatér a lány, és annyira sem méltatsz, hogy eláruld, minden rendben van?

– Kellett volna? – szaladt fel a szemöldököm. A számonkérése nevetségesen hatott. – Te sem törted magad, hogy segíts.

– Hiszen nem tudtam mit tenni, fiam! – mordult rám. – Vesperán múlt az egész!

– Meg Hesztián, aki odatette az ajándékok köze – hoztam fel dühösen. – Megmondhatod neki, hogy jobb lesz, ha nem keres egy darabig.

– Az anyád rossz passzban van, mióta összevesztél vele – közölte semlegesen. – Talán illene beszélned vele.

– Oké, megnézem a naptáram – mosolyogtam rá gúnyosan. – Húsz év, tizenkét nap és harminc óra múlva lehet róla szó.

– Miért akadsz fent apróságokon? – vitatkozott velem Apollón. – Vespera jól van!

– Aha – reflektáltam sértődötten, hiszen pontosan tudtam, Ves kurvára nincs jól. – Ezért jöttél ide? Hogy arra buzdíts, beszéljek Hesztiával?

– Részben – rántott vállat. – El van keseredve.

– Én is el voltam! – emeltem meg a hangom. Eszem ágában sem volt az anyám közelébe menni, miután eljátszotta a bizalmam, hiába mondta el, mi okból tette. Hibázott, most legyen türelmes. Nem egyik pillanatról a másikra bocsát meg az ember vagy isten. Lényegtelen.

– Nem neheztelhetsz rá örökre gyermeteg sérelmek miatt – magyarázta, én pedig a szemem forgattam. Hirtelen előtört belőle a szigorú édesapa? Elég humoros, de nem veszem be.

– Nem örökre, csak kellően hosszú ideig – javítottam ki vigyorogva. – Van még valami? Ha nincs, léphetsz akár.

– Valami mozgolódik – mondta kimérten. – Hádész aggódik. Mióta Árész eltűnt, valami megváltozott.

– Miről beszélsz? – ültem vissza lassan az ágy szélére.

– Árész az olümposzi istenek egyike volt, a kimúlásával megborult a rend. Attól tartok, a világ háborútól fog égni, mintha a háború istene még hagyott volna nekünk egy darabkát a kegyetlenségéből. Nem tudok sokat, de Hádész szerint valami mozgolódik a Tartaroszban.

– Remek – húztam a szám. – Csodálatos hír!

– Jelzek, ha megtudok valamit – fordított nekem hátat, mire felvontam a szemöldököm. Ennyi lett volna a látogatás? Elhozza a rossz híreket, aztán faképnél hagy?

– Apa, várj! – szóltam utána, amikor eszembe ötlött, hogy megkérdezhetném a jövővel kapcsolatos aggályaimról. Eddig nem nyílt alkalmunk beszélgetni erről, holott engem azóta is iszonyatosan zavart a Vesperás ügy.

Apollón visszapillantott felém, majd várakozóan rám meredt. Vettem egy nagy levegőt, és fel-alá kezdtem járkálni a helyiségben. Nem tudtam, hogyan hozhatnám fel.

– Maddox, sokáig húzod még az időm? – érdeklődött mérgesen. – Dolgom van!

– Micsoda? – gúnyolódtam fennhangon. – Orgiát rendezni?

– Például – rántott vállat. – A te bajod, hogy nem éltél az ajándékommal.

– Ne kezdjünk ebbe bele! – jelentettem ki határozottan, mielőtt még jobban kiakadok. – Mit jelent az, ha valakinek nem látom a jövőjét, és mindenki máséból is eltűnik?

– Sok mindent – fonta össze a karját a mellkasán, miközben teljes testtel felém fordult. – Miért?

– Kösz – dühöngtem immáron. – Mi az, hogy sok mindent?

– Általánosságban akkor történik ilyen, amikor egy személyben túl sok a bizonytalanság. Több felé ágazik, hiszen önmaga is csapong. Nincsenek tiszta szándékai vagy döntései, megingott valami miatt – mesélte elé unottan. – De miért? Kinek nem látod a jövőjét?

– Az mindegy – kémleltem a parkettát. – Mivel érhetném el, hogy újra lássam?

– Semmivel, Vesperának magának kell egyensúlyba kerülni.

– Honnan veszed, hogy róla van szó? – kaptam rá a tekintetem, az apám pedig szélesen elvigyorodott.

– Ne viccelj, Maddox! Ne áltass, pontosan tudom, mennyire megbolondít ez a lány – folytatta vállat rántva. – Egyértelmű, hogy miatta kérdezel ilyesmit. – Ezzel megemelgette a szemöldökét, és nemes egyszerűséggel köddé vált a szemem elől. 

○•○•○

Sziasztok! 

Meghoztam az új fejezetet! :) 

Köszönöm szépen a sok csillagot az előzőre, nagyon jól esett! :) <3

Mivel megszűnik Wattpadon a privát üzenetküldési funkció, így ha esetleg kérdése lenne bárkinek, kommentben bármikor szívesen válaszolok, illetve Tiktokon és Instagramon is megtaláltok: @ lizim02wattpad néven. Nem szoktam embert reggelizni, úgyhogy nyugodtan kereshettek bármivel kapcsolatban. :)