VESPERA

Apollón sejtelmes baromságai legalább annyira dühítettek, mint Jackson ellenséges képe, miközben felvázoltuk neki és az öccsének a szituációt.

Arra jutottunk, mostantól mindketten haragszunk Apollónra. Én még mindig a sértettségem végett, amiért három hónapon át elfelejtett szólni, hogy Maddox életben van, míg Maddox azért, mert az üzenetből okosan kilogikáztuk, hogy az apja tudhat valamit, amit ismét nem hajlandó közölni velünk, hadd mászkáljunk, és szenvedjünk, amíg rá nem bukkanunk a megfelelő delikvensre.

Jackson akkora grimaszokat vágott, mint akinek éppen a fájós lábujjkörmét vágják, és pontosan úgy méregette Maddoxot, mint más egy kéthetes rohadt spagettit.

– Azt mondjátok, egy embert kerestek – szólalt meg némi kínos csend után Jasper –, tehát hiába Artemisz az anyánk, nem mi vagyunk azok. Mi ketten vagyunk.

Maddoxszal összepillantottunk, egy darabig semlegesen bámultuk egymást, majd vad nevetésben törtünk ki. Hupsz! Talán valamiről megfeledkeztünk a nagy elméletgyártásban. Ők valóban ketten voltak.

– Örülök, hogy jót röhögtök – jegyezte meg rosszallóan Jackson.

– Bocs, lehet, tényleg tévúton járunk – öltött magára komolyságot Maddox. – Ismeritek Athéné gyerekeit?

– Én találkoztam a lányával! – kaptam el a csuklóját.

– Tudom, Ves, de én arra vagyok kíváncsi, ők mit tudnak – cirógatta meg a kézfejem, így elhallgattam kicsit, és érdeklődve az ikrekre emeltem az íriszem.

– Semmit – folytatta Jackson az ellenségeskedést. – Ha tudnék, sem mondanám el neked, jövőbelátó fiú. Nézz bele a jövőbe!

– Amúgy neked mi bajod van vele? – mutattam a szabad kezemmel Maddoxra, miközben Jacksonhoz intéztem a kérdésem. – Sosem találkoztál vele, mégis utálatos vagy.

– Elég volt hallani róla – dőlt hátra a kanapén. – Azt mondják, ő talált meg téged, ami egy baromság! Én előbb találtalak meg!

– De nem tudtad, hogy ő az! – hozta fel Maddox.

– Jó, egy ideig tényleg nem – rántotta meg a vállát duzzogva. – Valószínűleg ez egy... sorszerű találkozás volt, ami...

– Fogd be! – szóltam rá, mielőtt elkezdi ugyanazt a dumát, amit Scarlettnek is lenyomott. – Ez egy szerencsétlen véletlen.

– Tehát nem ismertek senkit, aki a szűz istennőkhöz kapcsolható? – tért ismét a lényegre Maddox.

– Hesztiáról konkrétan semmit sem tudok – válaszolt Jasper. – Athéné-nek szerintem csak egy lánya van, Tia. Nem, Jack?

– Mit tudom én!

– Szerintem velük sem jutunk előrébb – meredt rám tanácstalanul Maddox. – Jobb híján, felkereshetnénk ezt a Tiát.

– Tia? – kapcsoltam hirtelen. – Hesztia, Tia!

– Kétlem, hogy köze lenne hozzá – kuncogott a legújabb agyszüleményemen Maddox –, de... lehetne akár így, nekem megfelelne.

– Nagyon fasza beszélgetés volt! – emelkedett fel Jackson, majd sértődötten elhagyta a nappalit, azonban Jasper továbbra is minket szuggerált.

– Sok sikert! – kelt fel végül pár perc hallgatás után ő is. – Ha megvan az alak, mutassátok be! Meg akarom ismerni ezt a fickót!

– Lehet, hogy csaj – közöltem vele.

– Őt meg főleg! – vigyorodott el Jasper. – Biztos jó bula, te is az vagy!

– Haver! Szerinted illik így beszélni a nőkkel? – szidta meg őt Maddox habozás nélkül. – Vele meg főleg ne! Nyugodtan követheted most már Jacksont! Eleget bámultad a barátnőm – hangsúlyozta ki a végét. Csak a fejem csóváltam tehetetlenségemben.

– Attól még jó bula – rántott vállat Jasper, majd felsóhajtott, és kettesben hagyott minket.

– Jó bula vagy! – fordult felém Maddox, míg bal lábát felhúzta az ülőgarnitúrára. – Mit szólsz ehhez, Ves?

– Azt, hogy ez hülyeség – mosolyogtam rá. – Valószínűleg pár hónappal ezelőtt nem így vélekedett volna.

– Dehogynem! – forgatta nagy elánnal a szemét. – Akkor is csodálatos voltál, és most is az vagy!

– Megint csinálod – sütöttem le a pillantásom. – Egyszer felgyullad a pofám miattad – utaltam a nyakig pirult orcámra.

– Szép vagy így – puszilt homlokon, mire ránéztem. – Viszont most meg kell keressük ezt a Tiát. Pontosan hol is futottál össze vele?

– New Yorkban – vágtam rá, majd elbizonytalanodtam. – Elég forgalmas utca volt, de... nagyjából megvan, merre sétáltam Mirával.

– Akkor vigyél minket oda, aztán eszünk egy hot-dogot!

– Muszáj? – ereszkedett meg a vállam ettől a szörnyű ötlettől.

– Igen, a hot-dog király kaja, Ves! Ne legyél már ennyire savanyú!

– Folyton csak etetnél! – morgolódtam. – Aztán majd nézel nagyokat, mikor újra gurulni fogok! Így is elhanyagoltam a futást, mert mindig kitaláltál valamit! Eddig minden nap jártam, a héten csak háromszor voltam! – ecseteltem fennhangon a kimagasló problémáim.

– Amint megvan ez a valaki, annyiszor megyünk el futni, amennyiszer csak szeretnél, oké? – alkudozott velem, miközben vészesen közel hajolt hozzám, és végighúzta puha ajkát az enyémen. – Benne vagy?

– Szavadon foglak! – fenyegettem, majd átkaroltam a nyakát.

– Nem bánom – nyomta rá végre a száját a sajátomra, és édes táncra hívta. A tenyere a csípőmet markolta, míg a másik a combomra tévedt. A nyelve kutatóan kért bebocsátást, és én engedtem a csábításnak.

A játék, amibe belekezdtünk, kezdett átmenni elég vad smárolásba, így fájdalmasan, de megszakítottam ezt a romantikus pillanatot.

– Erre ráérünk később! – szóltam rá, mire vett egy mély levegőt, és hátrébb húzódott tőlem, miután nyomott még egy apró puszit az orromra is.

– Jól van, ha nem szeretnél velem csókolózni, akkor ráér máskor is.

– Te csak ne zsarolj engem! – csaptam meg a mellkasát. – Most nem ezzel kéne foglalkoznunk, hanem azzal, hogy összeszedjük azt a pasit vagy csajt!

– Igazad van, csak szórakozom – eresztett el egy félmosolyt. – De közben néha csókolózhatunk, nem?

– Alkalmanként – hunyorogtam rá.

– Akkor még egy belefér, igaz? – kérdezte, majd ledöntött a kanapéra, és felém mászott. Az ajka bejárta az állam ívét, majd újra rátalált a számra, és lényegében ott folytattuk, ahol három perce abbahagytuk.

Az ujjaim a hajába túrtak, míg az ő keze felfedezőútra indult a pólóm alatt, de pechére viseltem melltartót, így kénytelen volt egy idő után feladni, és megelégedni az uncsibb részeimmel.

– Maddox – ragadtam meg az arca kétoldalát, és magabiztosan eltoltam magamtól. – Én szívesen csinálnám ezt éjszakába nyúlóan is, de...

– Igen – vágott a szavamba. – Értem, jobb lesz, ha még most befejezzük, mert így is letörhetetlennek érzem a farkam, és ha ezt folytatjuk, valószínűleg csak holnap jutunk el New Yorkba, az pedig nem lenne túl jó, mert Zeusz minden bizonnyal kiakadna. – Egy másodpercre lehunyta a szemét, majd beszívta az orrán a levegőt. – De később... később nem menekülsz!

– Nem is akarok – adtam tudtára, hiszen így volt. – De most dolgunk van.

– Sajnos – kászálódott le rólam, majd megcsóválta a fejét. – Oké, adj pár percet, és mehetünk!

○•○•○

Tizenöt perc elteltével, már New York utcáit szeltük át. Kézen fogva igyekeztünk a megfelelő hely felé, ahol legutoljára összefutottam Tiával, miután Mira, a volt internetes barátnőm annyira kedvesen lerázott. Azóta sem keresett, de én sem őt. Foglalkozzon csak a nem létező, beteg nagypapájával.

– Amúgy szerintem nem Tia az – vetette fel Maddox, miközben kikerültünk egy nagyobb csoportosulást, akik szájtátva fotóztak egy magasabb épületet.

– Miért? – kérdeztem nyugtalanul. – Ha nem, ő, akkor ki?

– Nem tudom, de az apám azt írta, felesleges messzire menni. Azért New York nem Houstonban mellett van.

– Lehet, képletesen értette – mondtam, bár magam sem hittem benne. Túl egyszerű volna, ha Tia lenne az emberünk. Habár mégis logikus, hiszen a ne menjünk túl messzire arra is utalhat, hogy ismerjük az illetőt. Franc se tudja! Apollón meg bekaphatja, amiért titkolózik!

– Ott van még az a srác is, aki Scarlyra vigyáz. Ő is esélyes lehet – érkezett a következő feltevés.

– Ha belőle indulunk ki, akkor konkrétan bárki az lehet – sóhajtottam fel, majd megtorpantam az ismerős virágosláda mellett.

Nem túlzottan segített ki az utcán összegyűlt embersereg. A legtöbben rohanásban voltak, míg mások lazán ténferegtek, és a kirakatokat bámulták.

– Itt vagyunk? – érdeklődött Maddox, mire bólintottam.

A tekintetem megakadt egy kávézón, ami egy kisebb terasszal rendelkezett. Persze a nép hemzsegett benne, de valamiért úgy éreztem, be kell oda mennem. Lehet tévút, maximum kijövünk.

– Nézzünk be oda! – mutattam rá a helyre, mire Maddox vállat rántott.

– Akkor vágjunk át ezen a seregen itt! – szorított rá a tenyeremre, majd megindult előre, és átverekedtünk magunkat a bámészkodókon.

A helyiségbe betérve csodálkozva fordultam körbe. Az egész olyan... sárga volt. A falak, még a plafon is. A világítás is meleg fehérben tündökölt, még a falon lévő neonos bagoly ugyanolyan színben pislákolt.

A pult előtt nagy sor gyűlt össze, így a nyakam nyújtogatva próbáltam szemügyre venni, van-e esetleg ismerős alak mögötte. A pillantásom a süteményekre siklott, és rögtön felvontam a szemöldököm. Athéné pajzsa? Hádész sisakja? Zeusz villáma, Apollón vesszője? Oké... Kreatív és egyben mocskosul gyanús nevek! Mondjuk Apollón vesszőjét rögtön a hajára is kenném. Elég habosnak látszott.

– Nézd már! – paskoltam Maddox karját, miközben az állammal a sütik felé böködtem.

– Tortát akarsz enni?

– Nem! A nevüket nézd már! – fújtattam hitetlenkedve. Tényleg megvakult?

– Ez vicces – kuncogott fel halkan. – Vegyek neked egy Erisz almáspitéjét? Vagy Perszephoné virágoskosárkáját?

– Aha, de csak miután megkóstoltad Árész kardját – mormoltam.

– Hát, ezt lecsaptad – jegyezte meg nevetve. Úgy látom, mulatunk a tragédiákon, így nincs itt nagy gond.

– Mit? – fordítottam felé a szemem, majd picit oldalra hajoltam, amikor észrevettem egy köntösbe öltözött alakot a teraszon kávézni.

– A magas labdát – felelte, aztán ő is hátralesett. – Ugyanazt nézzük, igaz?

– Az ott Hermész – közöltem vele a tényeket.

– Mi van? – fordult felé teljes testtel. – Azt mondod, hogy az a köntösös fickó...

– Igen! – vágtam a szavába. – Ő hozta nekem azt a levelet, amit mutattam, de mindegy. Szerintem ne hívjuk fel magunkra a figyelmet.

– Odamegyek! – eresztett el Maddox, és várakozás nélkül meglódult a csávóhoz. Széttártam a karom, majd hagytam visszaesni a combom mellé. Ez döbbenetes!

Sebtében átvágtam a beltéren, így még épp időben értem oda, hogy Maddoxszal egyszerre huppanjunk le az istenséggel szemben. Hermész ránk emelte a szemét, majd halál nyugodtan megemelte a csészéjét, és szürcsölt egyet az italából.

– Üdv! A nevem...

– Maddox – fejezte be helyette Hermész. – Tudom, ki vagy, nyilván. Mit akartok?

– Te sok felé jársz, sok ember ismersz, azon tűnődtem, esetleg nem futottál össze Hesztia gyerekeivel?

– Tehát tegeződünk – vonta fel a szemöldökét a hírnök, de inkább hangzott megállapításnak, mint kérdésnek. – Bátor vagy, de közben butaságokat kérdezel. Hesztiának nincs leszármazottja.

– Athéné-nak? – támaszkodott le a kör alakú asztalra Maddox, és előrehajolt.

– Kettőről tudok, Apollón fia – döntötte oldalra a fejét, majd ismét szürcsölt egy keveset a kávéjából. – Egyáltalán hogy volt merszed megzavarni a délutáni kávészünetem?

– Kockáztattam – vigyorgott rá Maddox, mire megforgattam a szemem, de nem magyaráztam közbe. Ha már tényleg idepofátlankodott, ezzel magával sodort engem is, akkor fejezze csak be ezt a kimondottan kellemes társalgást ezzel az unott fickóval.

– Már nem tudom eldönteni, hogy bátornak vagy butának higgyelek – kevergette lassú köröket leírva azt a körülbelül két milliliter kávét, így minden alkalommal jól odacsapta a csésze széléhez a fémet.

– Egy utolsó kérdés még belefér, nem? – Hermész barna írisze megvillant, amikor Maddox egy újabb széles mosollyal ajándékozta meg, de nem felelt. – Hallgatás, gondolom, beleegyezést jelent. Artemisz gyerekeiről tudsz esetleg valamit?

– Tudod, Maddox, te egy különösen idegesítő kis mitugrász vagy. – Egy újabb korty. – Minden egyes alkalommal azon tűnődöm, amikor szó esik rólad egyes tanácskozásokon, hogy mégis mi tesz téged különlegessé. Nos, nem a modorod. De, ha nem az, akkor vajon mi lehet? Egyáltalán hogy lehetsz életben, mikor Árész elvágta a torkod? A hírek terjednek, fiú, és érdekes, mert nem ismerek olyan imítheost, aki túlélte volna Árész haragját. Talán Apollón törvényt szegett?

– Kétlem – rántott vállat Maddox teljes semlegességet öltve az arcvonásaira. – Szerencsém volt.

– Már rég elterjedt a híre annak, hogy a Sztüx adott neked sebezhetetlenséget, még Apollón is elismerte – folytatta ugyanolyan kimért határozottsággal. – Persze, ezt nehezen hiszem el. Egy halálos sebet még a Sztüx varázsereje sem gyógyít be. Mondd csak, Apollón fia, kivel kötöttél alkut, hogy megtartsd a nyavalyás életed?

– Senkivel, szerencsém volt – válaszolta ismételten, de valamin eléggé fennakadtam.

Hermész sebezhetetlenségről beszélt, ami nem éppen egyenlő a halhatatlansággal. Vészesen forgattam az agyam kerekeit, de hiába próbáltam összerakni valami használhatót, nem ment. Eleve fogalmam sem volt, mit tudnak az istenségek, mit mondott nekik Apollón, hiszen elvileg Hádész, Zeusz és ő ismerték egyedül a folyó titkos erejét. Talán ezért dumálhatott Hermész sebezhetetlenségről... Vagy Akhilleuszból indult ki. Igen, ez logikus.

– Tehát – fontam össze az ujjaim az ölemben –, Artemisz gyerekei?

– Egy ikerpár van. – A hírnök felsóhajtott, miután kimondta, majd jobbra pillantott, egyenesen a felénk közelítő Tia felé. A derekára egy cuki, sárga kötényt kötött, amin szintén egy bagoly ékeskedett.

– Hermész – mosolygott rá, – remélem, ízlett. – Elvette a kiürült csészét, majd rám emelte a szemét. – Vespera, kivirultál.

– Köszi – mocorogtam kényelmetlenül, és igyekeztem egy nagy adag sötétségre gondolni. Valamiért nem jött be, hogy az agyamban turkálnak.

– Nem szándékosan csinálom – nevetett fel Tia. – Sajnálom!

– Te lennél Athéné lánya? – szentelte neki a figyelmét Maddox, és hátradőlt a székben.

– Pontosan tudod, hogy az vagyok, Apollón fia. És igen, valóban van egy öcsém, akinek Démétér feladatot adott nemrégiben. – Ez eddig oké, de ebből nem derül ki, ki az apjuk.

Szólásra nyitottam a szám, de Tia megelőzött.

– Ott van bent – bökött a válla felett a kávézóra. – Épp mosogat.

– És biztos... – kezdett bele Maddox, de Tia felkuncogott, így elhallgatott.

– Igen, biztosan ő az apánk. Nekem, és az öcsémnek is. Édestestvérek vagyunk.

– Honnan tudod? – kérdeztem rá azért, mert az egy dolog, hogy ő ezt hiszi, ugyanis Zeusz említette, hogy az istenünk vagy istennőnk félistennek gondolja magát. Ráadásul hogyan lehet életben az apja, mikor Maddox azt állítja, hogy az anyja belebolondult az apjával való kapcsolatába? Vagy lehet, ez is emberfüggő?

– Igen – jelentette ki Tia. – Emberfüggő. Senki sem ugyanolyan. Vannak az isteneknek kegyeltjeik, igaz, Hermész?

– Előfordulhat – zárta rövidre az említett.

– Az apám egy közülük – magyarázta a csaj. – Nem véletlen ez az egész, amit itt látsz. Így tisztelgünk előttük. Életben tartjuk a nevüket, a mitológiát és... a hírnevüket, ahogy Hermész mondaná. Sajnálom, de nem engem kerestek, ez biztos...

– Miért biztos? – erősködött tovább Maddox.

– Roppant unalmasak vagytok – szívta be a levegőt Hermész, majd felemelkedett, és megigazította a köntösét. A kezébe konkrétan a semmiből jelent meg az a furcsa bot, amin kígyók tekeregtek és angyalszárnyak díszelegtek, majd megkocogtatta vele a betont. – Tia, örültem. Holnap ugyanekkor! – Nem várta meg a válasz, egyszerűen eltűnt. Körbenéztem, de... nem úgy látszott, hogy bárkinek feltűnt volna, hogy a csávó konkrétan semmivé lett. Miért ennyire érdektelen mindenki?

– A legtöbben csak azt látják, amit akarnak – felelt újra Tia a kimondatlan kérdésemre, majd az ajkát harapdálva leült elénk, és az üvegasztalra könyökölve közelebb hajolt hozzánk. – Gyertek! – Szemöldökráncolva hajoltam közelebb, és Maddox is hasonlóan festett. – Tegnapelőtt itt járt Apollón – suttogta alig hallhatóan. Csoda, hogy a nagy zsivajban meghallottuk. – Remekül álcázta a gondolatait, folyamatosan táncoló kecskékre gondolt – csóválta meg zavartan a fejét –, viszont egy valamit elkaptam. Hesztia fiát keresitek.

– Komolyan? – A szemem biztos felcsillant a nő nagylelkűsége hallatán. Abszolút nem kellett volna megosztania velünk ezt.

– Igen – emelkedett fel, majd ránk mosolygott. – Kértek Apollón vesszőjéből?

– Én inkább nem – tört ki belőlem egy kisebb kacaj –, de köszönöm.

– Hot-dog nincs, igaz? – érdeklődött Maddox. A tenyerembe temettem az arcom egy pillanatra, majd Tiára néztem, aki jóízűen kuncogott.

– Sajnálom, de az nincs.

– Azért köszi, és köszönjük a segítséget is! – kelt fel a székről Maddox, és ezáltal én is feltápászkodtam.

– Vigyázzatok egymásra! – intett felénk Tia, majd besétált a helyiségbe.

– Gyere! – ragadott kézen Maddox, majd húzni kezdett a széles utca jobb vége felé. – Amúgy, amíg találunk egy hot-dog árust, addig elmondhatnád, hogy pontosan mi emberfüggő.

– Csak azon agyaltam, hogy te azt mesélted még régebben, hogy az anyukád... rossz állapotba került Apollón miatt, és Tia apja pedig él és virul...

– Valószínűleg tényleg emberfüggő – bólogatott elgondolkodva, de nem ment bele mélyebben. Sejtettem, hogy nem szeretett volna az anyukájáról társalogni.

– Ha már itt vagyunk – ötlett eszembe hirtelen –, elmenjünk oda, ahol laktál régen? Múltkor nem sikerült, de igazából most... belefér, nem? – hoztam fel. Biztosra vettem, hogy jól esne neki, ha eljutnánk oda, ha már legutóbb elmaradt.

– Tulajdonképpen igen – torpant meg, majd előkapta a telefonját, és megnyitotta a térképet. – Látod ott azt a házat, közvetlen az utca legvégén?

– Aha – helyeseltem.

– Akkor ezt tápláld be a szexi istennős GPS-be! – vigyorgott rám szenvtelenül.

Tudomásul vettem a dolgokat, majd megfogtam Maddox karját, és odateleportáltam az általa meghatározott helyszínre.

Amint megérkeztünk, körbefordultam, és csodálkozva vettem tudomásul, hogy külvárosi részen lehetünk. Nem tűnt gazdag környéknek, sőt, kicsit romos volt néhány ház, beleértve azt is, ami elé megérkeztünk, de ettől függetlenül megvolt a maga bája a ritkásan beépített területnek. Egész aranyos fenyők sorakoztak az egyik telek melletti kerítés oldalán és az egyik veranda korlátján egy madár csicsergett.

– Szóval... – kezdtem volna bele, de amikor újra Maddoxra emeltem a tekintetem, elakadt a szavam. Nem miatta, inkább azért, mert ott állt mögötte pár méterre az apja. – Ő mit keres itt?

– Ki? – kérdezte Maddox, de nem vette le az épületről a szemét.

– Vespera! – lódult meg felém az istenség, mire Maddox is szemügyre vette Apollónt.

– Tényleg, mit keresel itt? – vonta kérdőre azonnal, miután megállt mellette, de ő nem foglalkozott vele, egyenesen engem szuggerált.

– Most velem jössz! – ragadta meg váratlanul a karom. Ki akartam tépni a szorításából, de nem hagyta. Sikkantottam egy kisebbet, amikor eleresztett. Ijedten hátráltam tőle egy lépést, majd rémülten oldalra ugrottam, amikor nekiütköztem egy falnak.

Hamar konstatáltam, hogy egy tök ismeretlen lakásba kerültem, melynek közepén egy ágy állt, azzal szemben meg valami kőkorszaki tévé. Ennek a fickónak teljesen elmentek otthonról?

– Ho-hol vagyok? Mi-miért hoztál ide? – tudakoltam remegő hangon.

– Sajnálom, de nem várhatunk tovább – válaszolta nyugodtan. – Nem fog sokáig tartani, pár nap.

– Szerinted itt fogok maradni? – szaladt át egy fintor az arcomon. Ez normális?

– Kénytelen leszel – mosolygott rám. – Innen csak az jut ki, akit én kiengedek, de ne félj, csak pár nap, és...

– Rohadj meg! – kiáltottam rá felbőszülten. A szívem jóformán a torkomban dobogott a riadalomtól.

– Idővel – fordított nekem hátat, majd egyszerűen elteleportált.

Egyből felmérgeltem magam ezen a teljesen random helyzeten, és lehunytam a szemem, hogy felkészüljek a helyváltoztatásra, azonban hiába koncentráltam, mint egy őrült, nem történt szó szerint lófasz sem.

Kifújtam a levegőt, majd újrapróbálkoztam, de semmi. Megint. Semmi. Megint, és még több semmi! Istenem!

Az ujjaim ökölbe szorultak a méregtől, és odarobogtam egy faajtóhoz, amit feltéptem. Át akartam lépni a küszöböt, azonban nem a nagy lendülettől hátraestem. Valami megakadályozott a kijutásban. Mi a szar ez?

Szitkozódva mozgattam meg a csuklóm, amire rázuhantam, aztán talpra kecmeregtem, és csípőre tett kézzel szemügyre vettem ezt a lelombozó lyukat. A szobában sötétség honolt, csak a hold lágy fénye világított be az ablakon. Ablak!

Odarontottam, és szélesre tártam. Azonban a vad szellőn kívül mást nem érzékeltem. Ki szerettem volna dugni a kezem, de megütközött valami láthatatlanban. Ez valami vicc?

Na, bassza meg! Erre rendesen rábasztam!

○•○•○

Sziasztok! 
Ez lenne a kilencedik fejezet, remélem, hogy tetszett. :)

A következő fejezet Maddox szemszögéből lesz olvasható, és egy pártitokra fény derül.

Köszönöm mindenkinek, aki itt van! ♥