VESPERA

Miután Maddoxszal megebédeltünk, megetettem Mountyt, összeszedtem a cuccaim, és Houstonba teleportáltunk.

Fogalmam sincs, miféle meglepetésről beszélt ez a furcsa pasas, de konkrétan egy üres házba érkeztünk. Valószínűleg Carol és Will még dolgozott vagy ügyeket intéztek, így értetlenül jártuk körbe a helyet, ahol mindössze Bark várt ránk.

– Nem értem ezt az egészet – állt meg Maddox a konyhapultnál, miközben kicsomagolt egy tábla csokoládét. – Feleslegesen rohantunk ide – fordult felém, majd bekapott egy kockát. – Nem kérsz?

– Nem, köszi, most etettél halálra! – tiltakoztam, majd lerogytam az egyik szabad székre. – Biztos késik a meglepetés – jegyeztem meg az asztalra könyökölve.

– Legalább nincs itt Jackson – hozta fel, mire felkuncogtam. Hihetetlen!

– Igen, habár megérthetnéd, hogy nem akarok tőle semmit.

– Ves, a csávó – bökött felém egy újabb csík édességgel –, randizni hívott! Még egyszer megpróbálja, isten bizony elkapom!

– Nem állítalak meg benne – rántottam vállat.

– Akkor jó – mormolta teli szájjal, majd a lábánál kuncsorgó Barkra pillantott, aki lelkesen várta a finom falatokat. – Sajnálom, Bark Vader, de ez nem neked való. Viszont... – indult meg a szekrény felé, majd előhalászott egy méretes csontot. – Tessék! – A husky farkát csóválva és örömtelien morogva fogadta el az ajándékot, és elégedetten elszelelt vele.

A csengő váratlanul szólalt meg, mire Maddoxszal összenéztünk. Valaki nagyon erőszakosan nyomkodni kezdte. Ledobta a nassolnivalót, majd meglódult lefelé. Felpattantam, és követni kezdtem, hátha a meglepetés érkezett meg. Képzelem, mennyire csodálatos lesz, amikor kiderül, hogy valami oltári nagy baromságról van szó.

A legutolsó lépcsőfokon torpantam meg, és a korlátba kapaszkodta pislogtam az ajtó felé, amit valaki nagy elánnal csapkodott odakint.

– Engedjetek már be! – ismertem fel Scarlett rémült hangját. – Valaki!

Maddox kinyitotta a zárat, majd kitárta a bejáratot, mire Scarlett berontott rajta, és élből bevágta maga után.

– Mi a fasz, Scarly? – kérte számon Maddox. – Mit művelsz?

– Az előbb... járt nálam valami fickó, aki azt mondta, ha nem jövök ide azonnal, és mondom azt, hogy meglepetés, akkor kinyírja az anyám! – jajveszékelt megállás nélkül.

Még én is megilletődtem ettől az egésztől, tulajdonképpen köpni, nyelni nem tudtam. Mi a fene folyik itt már megint?

– Nem így mondtam – nyílt az ajtó ismételten, és bedugta rajta a fejét Dionüszosz. – Csak utaltam rá, hogy eleshet az édesanyád, és kitörhet a lába vagy a keze. Ne ferdíts a valóságon!

Scarlett ijedten hátrált mellém, míg Maddox is tett két lépést felénk, de a szemét nem vette le az istenségről.

– Mi ez az egész? – kérdezett rá, ugyanis én még mindig döbbenten meredtem a csávó irányába. Itt mindenki teljesen megbolondult?

– Utánad takarítok – hajtotta be maga után az ajtót Dionüszosz, majd összefonta a karját. – Apollón szerint ez a lány tudja, ki vagy. Na, most akkor mit kezdjünk vele? Ha nem küldöm ide, az erinnüszök metszik el a torkát. Szívesen! Tudod, kikre vadásznak, Moddix? – emelgette meg a szemöldökét, mire odaálltam Scarlett mellé, és belekaroltam. Nem tudtam a pasi szándékait, de azt csak nem hagyhattam, hogy kinyiffantsa.

– A nevem Maddox, és nem, nem tudom! – felelte feszülten.

– Mindenkire, akivel valaha közelebbi kapcsolatba kerültél! – vigyorodott el Dionüszosz. – Szóval, ha jól tudom, ez a lányka a volt barátnőd. Ebből kiindulva, akár megölhetnénk, nem? Mármint van új csajod, nem fog hiányozni, vagy ilyesmi... és akkor egy gond letudva!

– Nem fogja senki sem megölni! – szólaltam fel, mielőtt Maddox megtehette volna. Scarly már teljes testben remegett mellettem. Azért reménykedtem benne, hogy nem fogja összecsinálni magát, habár... a helyében lehet, hogy én is így reagálnék. Sőt, én visítva hisztiztem, és teóriákat gyártottam, amikor azt hittem, meg fognak gyilkolni.

– Nem? – húzta el a szót a mellényes istenség. – Talán igényt tartasz rá?

– Öhm... ezt hogy érted? – kérdeztem érdeklődve.

– Hát, Vestara, ha szeretnéd, a tiéd lehet ez a lány, amennyiben igényt formálsz rá. Nem tudom, miért érné meg neked pátyolgatni egy embert, de szíved joga magadhoz venni. Haszontalannak tűnik, de ha erre vágysz...

– Akkor életben marad? – tudakoltam kimérten. A nevem eltévesztéséről már tudomást sem vettem.

– Persze, amennyiben megvéded, minden bizonnyal!

– Most... mi legyen? – emeltem a pillantásom Maddoxra, aki széttárta a kezét, majd felsóhajtott.

– Azért... örülnék neki, ha nem miattam nyírnák ki, mármint mindössze ennyiről van szó, mielőtt félreértenél, és azt hinnéd...

– Jó, nyugodj meg! – állítottam le, mert azt hiszem, értettem. Elég kínosnak bizonyult ez a helyzet, hiszen lényegében tőlem függött innentől Scarlett sorsa. Ebben a szituációban azonban nem számít, ki ő, nem fogok halálra ítélni senkit, még akkor sem, ha közös múltjuk van a fiúval, akit szeretek.

– Nos? – sürgetett Dionüszosz. – Mi legyen?

– Kérlek, Vespera, én... – sírta el magát a lány. Mély levegőt vettem, majd megcsóváltam a fejem. Nem is értettem, miért kellett ilyen helyzetbe hozni szerencsétlent.

– Te is nyugodj meg! – paskoltam meg a karját, majd Dionüszoszra néztem. – Igen, akkor... igényt tartok rá, vagy mi a franc. Így megfelel?

– Természetesen! – csapta össze a tenyerét. – Ez esetben további kellemes időtöltést kívánok!

Dionüszosz le is lépett, miután kellemes meglepetésben részesített minket, így nem maradt más, mint megnyugtatni a rémült Scarlettet.

Maddox rám emelte zöld íriszét, majd rosszallóan megrázta a fejét. Nem tetszett neki a dolog. Nem mondom, hogy nekem igen, de nem vagyunk hidegvérű gyilkosok, úgyhogy ez volt a helyes döntés. Már csak az a kérdés, mihez kezdjünk vele, hiszen velünk nem maradhat. Például holnap el kell mennünk, addig meg elég sok baj érheti, így... született egy katasztrofális ötletem.

– Köszönöm, Ves! – borult hirtelen a nyakamba Scarlett. – Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire hálás vagyok neked!

– Semmiség – paskoltam meg zavartan a hátat. Nem igazán szoktam hozzá, hogy random csajok ölelgessenek. Ez a hátránya, ha az embernek – elcseszett istennőnek – nincsenek barátai.

– Köszönöm! – húzódott hátrébb, majd lerogyott a lépcsőre, miközben a könnyei megállíthatatlan záporát törölgette.

Maddox újra mélyen beszívta a levegőt, majd Scarly felé nyújtott egy zsebkendőt, aki egy halk "köszit" elmormolva vette el tőle.

– Szerinted hiteleznek az olümposzi babagyárban? – hoztam fel a tragikus gondolataim.

– Mi van? – tágult nagyra Maddox szeme.

– Egyértelmű, hogy velünk nem maradhat, mivel holnap is jelenésünk van az alvilágban. Gondoltam, kaphatna egy félszerzetet a nyakába ő is, csak...

– Ezt még most felejtsd el, mielőtt kimondanád! – vágott a szavamba feldúltan. – Persze, majd végignézem, ahogy összefekszel valakivel, hogy törlessz egy gyerekkel, mert feladatot adtál a másiknak?

– Nem, majd veled – rántottam vállat. Kitűnő ötlet, nem? Csináljunk gyereket kényszerből!

Maddox csípőre tette a kezét, és az égnek emelte a szemét.

– Nem! – csattant fel végül. – Biztos, hogy nem fogok gyereket nevelni, és jelenleg neked sincs szükséged ilyesmire!

– Tényleg nincs – ismertem el –, de akkor mit csináljunk?

– Hát ne gyereket! – folytatta idegesen. – Nem is értem, Ves! Miért?

– Ez jutott eszembe! – védekeztem. – Hallgatom a te ötleted!

– Ne veszekedjetek, és ne hajszoljátok magatokat semmibe miattam! – emelkedett fel Scarly. – Sajnálom, hogy gondot okozok.

– Nem a te hibád – mondta neki Maddox. – Én osztottam meg veled olyan dolgokat, amiről nem feltételeztem, hogy egy napon veszélybe sodorhatnak. Úgyhogy én sajnálom!

– Nem haragszom – motyogta a lány, majd szakaszosan felsóhajtott.

– Akkor? – érdeklődtem. – Mit tegyünk?

– Az a része nem rossz, hogy állítsunk mellé egy félistent – kezdett bele Maddox immáron nyugodtabban –, viszont, ha te kéred, adnod kell cserébe egy másikat. Ezt el kell kerüljük! És nem, ne kombinálj össze semmit! – intézte hozzám a szavait, majd elém sétált, és megfogta a kezem. – Esetleg... megtehetné Démétér, már, ha idejön a hívásodra. Ő adott egy gyereket, aki... több, mint egy félisten – utalt rám.

– Szerinted érdekli a szavam? – szaladt át egy fintor az arcomon.

– Nem tudom, Ves, de meg kell próbáljuk, ha már... – pillantott futólag az exére – így alakult.

– Oké, ez használhatóbb, mint az én tervem – ismertem el bólogatva. – Hogyan szólhatnék hozzá?

– Talán... koncentrálj rá! – vetette fel. – Az az igazság, hogy nem tudom.

– Tényleg volt meglepetés – motyogtam kedvszegetten.

– Hogyne lett volna! – mérgelődött ő is, majd Scarlett felé fordult, de a tenyerem nem eresztette. – Scarly, menj fel a konyhába, igyál valamit, és majd jövünk utánad! Sikoltozz, ha... bármi történne!

– Aha, kösz – válaszolta, aztán lassan, de biztosan feltrappolt az emeletre.

– Ves – fogta váratlanul két kezébe az arcom –, te egy csodálatos, jószívű, kedves és gyönyörű istennő vagy! – hintett egy csókot az ajkamra, mire halványan elmosolyodtam. – Nagyon szeretlek, és tetszett, amit mondtál, de szerintem egyikünk sincs felkészülve a gyerekvállalásra. Ebben egyetértünk, ugye?

– Igen – kapaszkodtam meg a karjában. – Tudom, felelőtlenség lenne, de hirtelen ez ugrott be. Túlgondoltam, megint...

– Persze, mert az apám belerakta az agyadba a hülyeséget azzal, hogy múltkor erről beszélt.

– Lehet – nevettem fel halkan. – Egy fél másodpercig komolyan is gondoltam.

– Egy fél másodpercig én is elgondolkodtam rajta – kuncogott ő is, majd komolyan folytatta. – Ne haragudj, ha az előbb indulatos voltam veled, de nem szeretnék problémát a problématengerbe – cirógatta meg az állam vonalát.

– Nyugi! – húztam fel a kezem a válláig. – Próbálok nem kombinálni, és... bízom benned. Teljesen. – Rámosolyogtam, ő pedig viszonozta egy hatalmas vigyorral.

– Hamar le kell rendezzük Scarly-t, szívem szerint most azonnal becipelnélek az ágyba.

– Gyereket csinálni? – tört ki belőlem kacagva. Sokszor azt hittem, nem lehet szürreálisabb az életem, de mindig tévednem kell.

– Valami hasonlót, extra védelemmel – mulatott velem.

– Jól van – hámoztam le magamról őt, majd lehunytam a szemem. – Megpróbálok istenchatelni vele!

Koncentrálni kezdtem, bár fogalmam sincs, mire. Valahogy elképzeltem Démétért abban a formájában, ahogy először és utoljára láttam.

„Démétér, gyere?"

Oké, ez határozottan úgy hangzott, mintha Mountyt hívnám.

„A segítségedre van szükségem!"

Nem úgy tűnt, mintha reagálna, így... bevetettem az utolsó módszert, még, ha nem is fűlött hozzá a fogam.

„Anya?"

– Ves, nem akarlak megzavarni – szólalt meg Maddox. Kinyitottam a szemem, majd kérdőn ránéztem. – Úgy látom, megtettem – vigyorgott rám újból –, de mindegy. Azt akartam mondani, örülök, hogy a sok hülyeség ellenére jókedvűnek látlak.

– Ez miattad van – adtam tudtára, majd közvetlen elé léptem, és átkaroltam a nyakát. – Boldoggá teszel, csak szörnyen mutatom ki a legtöbb esetben, de ezek szerint most éppen nem.

– Szerintem mostanában egész jól csinálod – fogta meg a csípőm, és egészen a falig hátrált velem. Az egyik tenyere az arcom oldalára siklott, míg a másikkal megtámaszkodott a fülem mellett. Lényegében közé és a fal közé szorultam. Nem bántam, mondjuk a szívem feldobogott, amikor ajka rátalált az enyémre, és vadul falni kezdte. Istenem! Sosem fogom megszokni ezt!

A keze levándorolt az oldalamon, majd a derekamra kúszott, végül a fenekemen állapodott meg, míg a szánk felfűtött táncot járt. Egek! Komolyan, egyszer tényleg elvisz az a mentő!

Szívroham közeli állapotban kerülhettem, amikor picit hátrébb húzódott tőlem, hogy ne fulladjunk bele egymásba, de emellett nem akartam, hogy abbahagyjuk. Igazából értékeltem volna, ha tényleg becipel az ágyába.

– Í-így nem igazán tudok... – ziháltam – a feladatra koncentrálni.

– Tartottál pár perc szünetet – incselkedett tovább velem, és gyengéden végighúzta az ajkát az enyémen. – Még kettő belefér – mosolyodott el huncutul, majd újra csókjába vont, míg a keze továbbra is a popsimon időzött.

Valaki megköszörülte a torkát, mire sajnos mindketten odakaptuk a fejünket, így a heves és egyben kellemes pillanatunk megtört. A szemem nagyra nyílt, amikor megláttam a vérszerinti anyám a mellkasán összefont karral felénk meredni. Az arcról nem bírtam érzelmeket leolvasni, ami elég vicces, de hagyjuk is.

– Talán akaratod ellenére csókolgat az imítheos? – vonta fel ívelt szemöldökét. – Ahogy elnéztem, nem így van. De, ha nem, mégis miért kérted a segítségem, louloúdi mou?

– Öhm... – nyögtem kínosan, fülig pirulva. – Nem. Tényleg... nem.

Maddox hamar eleresztett, miután rájött, hogy talán nem a legilledelmesebb dolog Démétér előtt markolászni a seggem, és hátrált egy lépést. Én is megigazgattam a felgyűrődött pulóverem, majd az istenanyámra pillantottam.

– Nos, louloúdi mou? – kérdezte, azonban kék írisze szüntelenül Maddoxot kémlelte.

– Köszi, hogy eljöttél – embereltem meg magam, és végre megszólaltam normálisan. – Lenne itt egy kis... gond.

– Csak egy kicsi? – tudakolta, majd rám nézett. – Azt javaslom, beszéljük meg kettesben!

Maddox felé fordítottam a fejem, aki bólogatással jelezte, hogy tegyem, amire az igazi anyám kért, így visszasandítottam rá, majd vettem egy nagy levegőt.

– A nappaliban tudtok dumálni – hozta fel Maddox. – Én addig... keresek valami elfoglaltságot.

– Jól teszed! – szúrt oda egyet Démétér, majd lényegében a kezével elhessegette. A mozdulatra egy grimasz szinte biztos átszaladt a képemen, de Maddox tudomásul vette, hogy tipli van, és szófogadóan felment a lépcsőn.

– Erre van – böktem az emelet felé, majd el is indultam.

A megfelelő helyiségbe érve lehuppantam a krémszínű, L-alakú bőrkanapéra az apró szobrokkal díszített kandallóval szemben, míg Démétér a jobb oldalamra helyezkedett, és nekem szentelte a figyelmét.

– Mi a baj? – türelmetlenkedett, amikor legalább fél perce nem szólaltam meg. Azért megpróbáltam összegyűjteni a gondolataim, mielőtt belecsapok ebbe.

– Szeretnék kérni tőled egy szívességet – vágtam bele egyből, ha már ennyire kíváncsi.

– Talán ez az imítheos...

– Nem, Maddoxszal nincs semmi probléma – kotyogtam közbe, mert emlékeztem, hogy múltkor is megszidott, amiért... lefeküdtem vele. De ez maradjon csak az én dolgom. Semmi köze hozzá kivel fekszem össze és mikor.

– Tehát feleségül vesz – jelentette ki, és kifújta a levegőt. – Rendben, egy feltétellel adom erre az áldásom...

– Mi van? Nem! Nincs szó ilyesmiről!

– Szóval nem akar feleségül venni? – háborodott fel Démétér. – Talán megvárja, amíg téged is elrabol egy nagyképű barom, és erőszakkal az alvilágban tart?

– Nem hiszem, hogy... ilyesmi... előfordulna – bizonytalanodtam el egy másodpercre. Mi a fenéről beszél ez már megint? Mármint tudtam, hogy Perszephoné-ról, de sosem kérdeztem tőle, hogyan lett igazából Hádész felesége.

– Dehogynem! – vágta rá mérgesen. – Vannak egyes istenek, akik odavannak a fiatal, csinos istennőkért!

– Értem, köszi a figyelmeztetést! – motyogtam a kandallót pásztázva. – Esetleg rátérhetnénk a lényegre?

– Mi lenne az, louloúdi mou?

– Arra szeretnélek megkérni, ha esetleg módodban áll, adj egy... feladatot egy félistennek. Van itt egy lány, akit... meg kéne védeni – vázoltam a szituációt, miközben ráemeltem a tekintetem. Démétér értetlenül bámult vissza rám, majd átvette az egyik lábát a másikon, és a válla mögé söpörte az apró virágokkal díszített hajtincseit. Még mindig gyönyörűnek ítéltem, annyira különlegesnek hatott a kék szeméhez illő, ugyanolyan színű szirmokkal rendelkező növényzuhatag a fején.

– Rendben – bólintott, mire automatikusan felszaladt a szemöldököm.

– Rendben? – kérdeztem vissza elhűlve.

– Rendben! – ismételte meg. – Ha erre kérsz, megteszem, viszont cserébe válaszolj egy kérdésemre!

– Mire? – fontam össze az ujjaim az ölemben.

– Mondd csak, virágom, belenéztél már az imítheos érzéseibe? – érdeklődött teljesen komolyságot öltve magára.

– Én... igen – ismertem el halkan.

Azóta is néha bűntudatom támadt, amiért az engedélye nélkül tettem ezt. Maddox egy csodálatos srác, akit tulajdonképpen meg sem érdemlek, mégis... kizárólag magamnak akarom. Ő hozott fényt a sötétségbe. Megolvasztotta a jéggé fagyott szívem, és elhitette velem, hogy érdemes vagyok arra, hogy szeressen engem. Az egyetlen félember, aki az ő szavaival élve istennőszámba vett.

Picit el is mosolyodtam a gondolatra.

– És? Mit érez irántad?

– Szeret engem – vigyorogtam idétlenül, akárcsak egy tinilány tenné. – Őszintén szeret.

– Meglepő – reflektált csodálkozva –, de ebben az esetben örömmel tölt el a boldogságod.

– Köszönöm – mormoltam döbbenten. – Ez igazán kedves.

– Már múltkor is megállapítottam, hogy nem akar rosszat – hozta fel mosolyogva –, de ettől még megkérdeztem.

– A múltkor? – kérdeztem vissza.

– Kellemeset ebédeltünk! – szélesedett ki az előbbi mosoly, majd felemelkedett mellőlem. – Nemsokára idehozom a feladatra legalkalmasabb imítheost! Addig is, várjatok türelemmel!

Elképedve meredtem Démétér megüresedett helyére. Azonnal rájöttem, ki vette fel az anyám alakját. Megcsóváltam a fejem, hogy felocsúdjak, majd felkeltem, és megközelítettem a konyhát, hogy elújságoljam Maddoxnak, hogy ezúttal roppant könnyen ment minden és azt is, végre kiderült, ki főzött nekünk két héttel ezelőtt.

– Na? – ugrott fel Maddox a székről, amikor átléptem a küszöböt.

– Segít! – jelentettem ki örömtelien. – És nem fogod elhinni, de ő járt múltkor nálunk anya képében!

– Ez esetben, Démétér jól főz – nevetett fel, majd Scarlettre lesett. – Scarly, Ves intézett neked egy utánfutót!

– Köszönöm, jelentsen ez bármit!

– És akkor? – lépett Maddox a pult mellé, majd felvette a korábban félbe hagyott csokoládét, és bekapott egy kockát.

– Azt mondta, várjunk, és mindjárt jön – paskoltam meg az elém lecsüccsenő Bark fejét.

– Remek, akkor ez is megoldódott! – tömött a szájába egy újabb adagot.

– Még mindig nem szoktál le erről? – méregette őt Scarly. – Már rég cukorbetegnek kéne lenned, vagy minimum túlsúlyosnak!

– Ne kötözködj! – bökött felé egy csíkkal. – Eszem, ha enni akarom!

– Felőlem – sóhajtotta Scarlett. – Attól még érthetetlen, hogy tudsz magadba tömni ennyit!

– Szeretem – dobta ki a csomagolást a kukába, majd magához vett egy újabb táblát. – Nem értem, mi bajod ezzel.

– Hagyjuk, látom, nem érted, mi a gond ezzel. Talán Elsie elmagyarázhatja!

– Scarly, említették már, hogy ne üsd bele az orrod más dolgába? – hunyorgott rá Maddox, miközben elfogyasztotta az édesség felét.

– Itt sem lennék, ha nem jött volna hozzám ez a fura fickó!

– Már bocsánatot kértem! – háborgott Maddox. – Ves most szerzett neked valakit, aki megvéd! Mi bajod van? Megjött?

– Na, jó, fejezzétek be! – szóltam közbe. – Ne vesszetek össze a semmin!

– Elviselhetetlen vagy! – intézte Scarlett a szavait Maddox felé.

– Nem is kell elviselned, Scarly! – Csak folytatták, basszus! Komolyan mondom, mintha egy óvodában volnék!

– Örülök is neki, hogy megszabadultam tőled! – kiáltotta a lány, majd sértődötten levágódott az egyik szabad székre.

– Kölcsönös az érzés! – felelte Maddox semlegesen. – Habár, nem tudom, ki volt az, aki két éven át szerelmes üzeneteket írkált!

– Rohadj meg, Mad! – fújtatott a lány. – Egy faszkalap vagy! Pete sokkal normálisabb, mint te valaha voltál! Ő legalább nem veszélyezteti az életem! – Pete? Az meg ki? Talán az új csávója?

Kezdtem teljesen megbolondulni ebben a hangzavarban, ráadásul Scarlett extrán feldúltnak látszott. Nem lepett meg, nyilván, de valamiért érzékeltem a benne dúló érzelmi káoszt, ami vegyült haraggal, félelemmel, de volt ott némi hála és szeretet. Baráti szeretet. Érdekes. Eddig még nem tapasztaltam hasonlót, de ez annyira fejbe vágott, hogy úgy döntöttem, kivonom magam ebből, mielőtt kiakadok.

– Jó, nincs ezzel baj. – Maddox nem tágított. – Sajnálom, hogy így alakult, de nem tudtam előre, hogy így lesz.

– Pedig állítólag látod a jövőt! Miféle elcseszett félisten vagy te, mi? Most akkor látod a jövőt vagy sem?

– Talán nem vagy olyan lényeges, hogy a veled kapcsolatos dolgokra fókuszáljak!

– Pf...

– Gyere, Bark! – súgtam neki a füle tövét vakargatva. – Menjünk, szerintem ellesznek még egy darabig...

○•○•○

Miután délután sikeresen letudtuk Scarlettet, hazatért az új legjobb barátja oldalán, aki nem más lett, mint Athéné egyik félisten fia. A srác állítólag képes érzékelni, ha ellenség közeledik, így szinte tökéletes választásnak bizonyult Démétér részéről.

Estére sem tértem napirendre vele, hogy ennyire egyszerűen belement abba, amit kértem tőle, de adott némi bizonyosságot arról, hogy talán mégsem minden istenség annyira nemtörődöm, mint Zeusz.

– Ves, bemehetek? – kérdezte Maddox odakintről. Felsóhajtottam, mert hiába takarta a kádban pihengető meztelen alakom egy halom hab, mégis zavarba jöttem.

– Gyere – kapartam össze a bátorságom.

Az ajtó már nyílt is, Maddox pedig rám mosolygott, míg én igyekeztem nyakig eltűnni a habok között.

– Nehogy jéghegynek ütközz! – kuncogott, amikor már csak az arcom, és a szörnyű könyvtáros kontyom látszódott ki. – Nézd! – tartott felém egy papírt, amin Mountyt fedeztem fel.

– Ezt most rajzoltad? – pislogtam rá csodálkozva. Még a kutyám nyelve is lógott a tökéletes alkotáson.

– Egy órája ülsz itt, unatkoztam – vigyorgott. – Már azt hittem, kopoltyút növesztettél.

– Egyelőre még nem – kapaszkodtam a kád aljában, de éreztem, hogy szép lassan, de bele fogok csúszni, ha ezt így folytatjuk.

– Elárulod, hogy mit csinálsz? – érdeklődött az egyre lejjebb araszoló arcom kémlelve. – Azért nem kell belefulladni...

– Nem tervezek – motyogtam, és ennyi is volt. A tenyerem megcsúszott, és eltűntem a víz alatt.

Ázott ebként kerültem a felszínre, Maddox profi módon hámozott ki a szappanbuborékok rengetegéből, majd lesöpörte az fejemre halmozódottat. Kiköptem a számban lévőt, majd elfintorodtam. Hát, ez undorító!

– Nem tudom, hogy említettem-e már, de szar vízbe fulladni – guggolt le a sarokkád mellé, míg zöld íriszével szüntelenül szuggerált.

– Sajnálom – nyúltam a kád szélén támaszkodó alkarjához.

– Ves...

– Hm? – A pillantásunk találkozott. Megborzongtam tőle, amikor gyengéden az állam alá nyúlt, majd táncra hívta a szám. A karom libabőrös lett, de nem a nyitva felejtett ajtó végett, sokkalta inkább attól, ahogy nyelve végigsiklott az alsó ajkamon, majd rátalált az enyémre.

– Most már bemászhatok melléd? – súgta, de nem húzódott el tőlem, lopott még pár édes csókot.

– Eltereled a figyelmem kiskutyákkal, hogy utána velem fürödhess? – nevettem. – Gyere be, csak... csukd be a szemed!

– Én be nem csukom! – vigyorgott rám, majd felegyenesedett, és lekapta magáról a pólóját. A tekintetem a felsőtestére siklott, majd rögtön le is sütöttem. Még mindig túl jól nézett ki, baszki! Nem csodálom, hogy erőszeretettel mászkál így, amikor kettesben vagyunk. Persze, hogy nem zavartatja magát azokkal a szexi izmokkal.

– Minek ide ennyi habos szar? – ereszkedett le elém, mire ijedten rákaptam a szemem. Egek, tényleg bejött!

A szívem brutálisan beindult, amikor habozás nélkül elkapta a derekam, és magával szemben belehúzott az ölébe. A keze a derekamra simult, míg szorosan átölelt.

– Mi-miattad fogok sz-szívrohamot kapni – hebegtem rémülten. Azt hiszem, ehhez sosem fogok hozzászokni. Tudtam, hogy szeret engem, és mégis minden egyes alkalommal, amikor ennyire közel kerültem hozzá, még mindig az eszembe ötlött, hogy mégis mit akarhat tőlem, közben már rég túl kellett volna tennem magam ezeket a gyerekes hülyeségeken. Mégis ismételten itt tartottam, így erőszakosan elhessegettem ezt a gondolatot, és bátorságot merítve abból, hogy Maddox tényleg engem szeret, felvezettem a tenyerem a vállán.

– Azt nem szabad – motyogta, miközben ajka bebarangolta a nyakam, majd az állam, és ugyanezt az utat végigjárta a másik oldalon is.

Basszus! Nem emlékeztem, mikor tévedt a keze a fenekemre, de felszakadt a tüdőmből egy vággyal fűtött sóhaj, miután belemarkolt egyet.

Hamar megfeledkeztem a gondjaimról a sürgető keringőtől, amit ajkunk folyamatosan járt, de nem is akartam továbbá agyalni, mindössze kiélveztem a pillanat nyújtotta csodát. Azt hiszem, megérte felhozni ezt a témát koradélután, mert ezt azt érzést semmi sem pótolhatta.

– Ne ijedj meg! – hívta fel rá a figyelmem, majd eltolt magától, és megfordított. Háttal húzott vissza, mire nyeltem egy nagyot. A keménysége nekifeszült a hátsó felemnek, míg ujjait a combomra tévedtek. – Lazulj el, szerelmem! – mormolta, miközben ajkát végighúzta a fülem mögötti részen. Újfent megremegtem.

Eleve attól, ahogy hívott össze-vissza vert a szívem, arról nem is beszélve, mennyire megugrott a vérnyomásom, amikor az egyik keze egybe beljebb vándorolt a lábamon, míg a másik végigsimított a hasamon, majd egyre feljebb araszolva rátalált a mellemre.

Eközben finom puszikkal halmozta el a vállam ívét és a nyakam oldalát, végül kutató tenyere rásimult a szeméremdombomra, aztán kellő pontossággal és óvatossággal továbbhaladt a testem legérzékenyebb pontja felé.

Megkapaszkodtam a keblemet kényeztető karjában, amint lassan körözni kezdett odalent. Egy halk nyöszörgés hagyta el a torkom, amivel még önmagam is megleptem, de te jó isten! Maddox pontosan tudta a dolgát, és nem terveztem megzavarni ebben.

Egy darabig hősiesen viseltem az édes kínzást, nagyokat nyelve és sóhajtozva, egészen addig, amíg úgy nem éreztem, hogy többre vágyom. Őt akartam. Kizárólag azt, hogy eggyé váljunk, és együtt tapasztaljuk meg az elbűvölő élvezet nyújtotta kínt.

Készen álltam, ezúttal bizonyosan. Minden bizalmam és szerelmem belé vetettem, és egy olyan furcsa érzés kerített hatalmába, ami még soha eddig. Elengedtem magam. Biztonságban voltam, és többé nem szégyelltem előtte azt, aki vagyok, hiszen látszólag is tetszett neki, amit nyújtani tudok, legalábbis kinézetileg. A többiben még fejlődnöm kell, hogy én is megfelelően eljárhassak az érdekében, de rajta leszek az ügyön. Azonban előbb...

– Maddox – nyögtem fel, amikor újra belelendült az ujj-játékba. – Le-lehetne, hogy... to-továbbmegyünk?

– Türelmetlen vagy? – harapott gyengéden a fülcimpába, mire újból vettem egy nagy levegőt, hátha nem itt múlok ki azon nyomban.

– I-igen – ismertem el akadozva, mert ő bizony nem tágított, ezzel egyre csak afelé a bizonyos tetőpont felé sodorva.

– Ez esetben... – simított végig az oldalamon, majd felemelkedett mögülem, és kimászott a kádból. Értetlenül pislogtam utána. Remélem, nem azt hitte, hogy aludni akarok. Nem, még véletlenül sem akarok. Őt akarom, de most azonnal.

Megnyugodtam, amikor egy óvszerrel tért vissza, amit gyorsan fel is helyezett, majd visszatért a vízbe, és újra odavont magához.

– Arra gondoltam, az lenne a legjobb, ha... – Nos, azt hiszem véglegesen kifordultam önmagamból, mert nem vártam meg, hogy befejezze. Belebegtem elé, és megcsókoltam, ezzel belé fojtva a szót. Nem úgy tűnt, hogy bánta a drámai közeledésem, sőt... elég ügyesen vette a lapot, és odahelyezte hosszát a bejáratomhoz. Az alhasamban körző forróság határozottan jelezte, hogy bizony másra sem vágyom, csak arra, hogy végre érezhessem őt.

Nem kellett sokáig várnom. Lágyan csusszant belém, vagyis igazából én ereszkedtem bele, míg ő rásegített egy kicsit.

Egyszerre nyögtünk fel, amikor megérkeztem. A keze az arcom oldalára simult, míg a másikkal a derekam karolta át, és olyan közel szorított a gyönyörű mellkasához, hogy egy tűt sem lehetett volna közénk ejteni. Hú, baszki!

Csigalassúsággal, kicseszett bénán kezdtem mozogni, de Maddox minden egyes mozdulatnál ott volt, és irányított. Ezáltal a kezdeti bizonytalanságom szétpukkadt, mint egy lufi.

Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen csinos sarokkádban fogok szexelni, ráadásul egy olyan fiúval, akibe fülig szerelmes vagyok, így elégedetten szerencsétlenkedtem, és ringatóztam, mint egy búzaszál a termőföldön.

Azonban sajnos a gyönyör túl korán csapott le rám. Bőven számítottam rá, hogy így lesz, hiszen pontosan úgy viselkedtem, mint egy felajzott tinédzser. Végül is... az vagyok. Valahogy mindig erre a megállapításra jutok, hiába igyekszem úgy viselkedni, mint egy felnőtt.

Pár másodpercen belül, amint a hullámokban rám törő boldogság lecsillapodott, Maddox is követett engem. A csípőmbe kapaszkodva élvezett el. A szeme csillogott, miközben engem kémlelt, és rögtön arra gondoltam, egyszer szeretkezhetnénk úgy, hogy belenézek az érzéseibe, hátha láthatom a zöld, átható írisz mögött rejlő titkokat.

Az agyszülemény jött, majd ment, akárcsak a naiv elképzelésem arról, hogy mi ezt itt most befejeztük. Nos, maradjunk annyiban, hogy rosszul hittem...

* louloúdi mou - virágom

* imítheos - félisten (emlékeztető, de szerintem tudjátok már :D)

○•○•○

Sziasztok! Elérkeztünk az év utolsó fejezetéhez, így illene mondanom valami nyálas beszédet, de ezt már megtettem a "Kihívások, egyebek" című könyvemben, szóval, ha valakit érdekel, ott megtekintheti. :) 

Itt mindössze annyit szeretnék mondani, hogy nagyon hálás vagyok minden egyes olvasásért, kommentért és visszajelzését! Köszönöm nektek, amiért olvassátok Maddox és Vespera történetét! ♥

Mindenkinek élményekben gazdag, kellemes és nyugodt új évet kívánok! ♥

U.I: Ha minden jól megy, elsején jön a kövi! :)