VESPERA

Maddox egy szempillantás alatt lett köddé a rusnya Tüphónnal együtt. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az igazi apám valósszínűleg halott. Nem igazán maradt időm ezen rugózni, mert anya ismét felsikkantott egyet.

Vettem egy nagy levegőt, hogy úrrá legyek a heves szívverésemen, majd odamasíroztam hozzá, és megragadtam a kezét, aztán felhúztam a pult mellől. Nem is emlékeztem, mikor került oda, de brutális módon zihált és remegett.

Az aggodalmam a tetőfokára hágott, amikor anya felnyalábolása közben rájöttem, hogy fogalmam sincs, hova vitte Maddox Tüphónt. Legszívesebben sírva fakadtam volna, amiért elteleportált vele, de nem borulhattam ki. Anyának szüksége van rám.

Bíztam Maddoxban és az ítélőképességében is, így igyekeztem elhitetni magammal, hogy tudja, mit csinál. Legalábbis az esetek nagy többségében igen. A mostani helyzet elég váratlan és rémisztő, de Maddox nem béna. Nem is értettem, miért állítja állandóan, hogy gyengén harcol, mikor most is ruganyosan és körültekintően szállt szembe Tüphónnal.

A plafon reccsent egyet, mire odakaptam a fejem. Mounty egy nagy adag törmelék tetején érkezett meg közénk. Micsoda szörnyeteg ez is! Még átalussza a drámát...

Ásított egyet, megrázta magát, mintha mi sem történt volna, majd felmorrant, és orrával a kijárat felé bökött.

– Hustonba megyünk, Mounty – adtam tudtára. – Gyere utánunk! Ha jól tudom, tudod, hova kell menni. – A labrador látványosan bólintott egyet.

– Mi folyik itt, drágám? – kapaszkodott belém anya. – Vespera!

– Ne félj, mindent elmagyarázok, csak később! – hadartam, majd egyszerűen Maddox szobájába teleportáltam.

Odaérve eltámogattam anyát a kanapéig, aztán kirontottam az ajtón, és feltérképeztem, ki tartózkodik az épületben.

A konyhából halk nevetés és beszélgetés szűrődött ki, így azonnal odasiettem. A küszöbön megtorpantam, majd segélykérően Carolra pillantottam.

– Csá, Vespera! – vigyorgott rám a pultot támasztó Jackson. – Csak nem véget ért a feladatotok? Hol van a jövőbelátó mitugrász?

– Nincs most időm erre, Jackson – mordultam rá. – Carol, szükségem lenne a segítségedre!

– Mi a baj? – kérdezte csodálkozva. – Talán Maddoxszal történt...

– Nem! Vagyis... nem tudom, ő nincs itt – magyaráztam szétszórtan. – Ránk támadtak, és az anyám végignézte. Idehoztam, mert itt biztonságos, de... elég sokkos állapotban van, és...

– Ki volt az? – vágott közbe Jackson.

– Tüphón – sóhajtottam elkeseredetten. – Maddox, ő... éppen vele harcol... valahol. Eltűntek! Azt mondta előtte, jöjjek ide, így itt vagyok.

– Akkor van egy rossz hírem, Carol – ült ki az arcára egy elégedett vigyor. – Hívhatod a temetkezési vállalkozót, mert Maddox nem éli túl. Ha Tüphónnal szállt szembe, akkor pedig egyértelműen egy világi idióta.

Olyan méreg hatalmasodott el rajtam a bántó szavak hallattán, hogy azt hittem, menten felrobbanok. Maddox az életét kockáztatva, minket védelmezve csapott vele össze, és még idiótának meri nevezni? Hogy mondhat ilyet?

Odavágtattam Jackson elé, és várakozás nélkül lekevertem neki egy pofont. A fiú az arcához kapott, majd tátott szájjal, megsemmisülve Carolra nézett, aki ijedten pislogott vissza felénk. Egy egészen kicsit elszégyelltem magam, mert hirtelen cselekedtem, de talán már kijárt Jacksonnak, hogy valaki jól befogja a nagy pofáját.

– Ne merj így beszélni róla! – sziszegtem Jackson felé.

– Miért, drágám? – emelte meg a szemöldökét. – A pasid egyértelműen gyenge. Ez nem változik, még akkor sem, ha verekszel. Tüphón nehéz ellenfél, a srác meg csak egy félisten. Az lett volna a logikus, ha te állsz ki Tüphón ellen, de inkább a halálba küldted a srácot. Te gyáva vagy, ő bolond.

– Fogalmad sincs az egészről! – kiáltottam rá, míg a tenyerem ökölbe szorult. – Fogd be a szád, mielőtt meg kívánlak siratni!

– Fejezzétek be! – szólt közbe Carol. – Jackson, ne illesd még egyszer ilyen szavakkal a fiam, vagy a következőt tőlem kapod! Elfogadtam, hogy nem kedveled, de ez már több a soknál! – meredt rá haragosan, igazi anyai szigorral, majd rám siklott a tekintete. – Foglalkozzunk az édesanyáddal!

– Igen – hátráltam az ajtó felé, miközben vettem pár mély lélegzetet, és küldtem egy lesújtó pillantást Jackson felé. Egyszer elkapom a nyakát, és addig szorítom, amíg el nem száll belőle a lélek, ha folytatja ezt a sértődött, gyerekes, idegesítő viselkedést, mikor láthatóan mindenki halálra van rémülve. Mikor lett ez ekkora seggfej?

Carol elkísért Maddox szobájáig, majd előrement, és anya elé guggolt. Én is csatlakoztam hozzájuk, és leültem anya jobbjára, és megfogtam a kezét. Próbáltam lenyugtatni magam, de úgy éreztem, a szívem kettészakad. Eddig is féltem, de Jackson monológja után egyre jobban aggódtam. Ha Maddoxnak baja esik, az kizárólag az én lelkemen szárad.

A gondolatra a lábam megremegett, üvölteni akartam, hogy kiadjam a felgyülemlett feszültséget, de nem tehettem. Most az anyukámmal kellett törődjek.

Carol iszonyat kedvesen mutatkozott be. Elmesélte ki ő, és azt is, hogyan tudta meg, igazából mik vagyunk. Anya csak dermedten bólogatott, majd feltett néhány kérdést, amire vagy én, vagy Carol készségesen megadtuk neki a választ.

– A lá-lányom egy istennő? – bökte ki két perc hallgatás után.

– Igen – motyogtam az ajkam harapdálva. – Azt hiszem, én gyógyítottalak meg, anya – közöltem vele halkan, amikor beugrott egy korábbi mondatom. Megragadtam a kezét a kórházban, és a szemébe nézve azt mondtam: „azt akarom, hogy meggyógyulj". Elképzelhető, hogy öntudatlanul, akaratkivetítéssel megtettem azt, amire utána engedélyt kértem az istenségektől, akik furcsán jó fej módon meg is adták. Jobb lesz, ha sosem tudják meg, hogy már előtte megtörtént, méghozzá teljesen véletlenül. Persze, ettől még el fogom rángatni anyát egy tüzetes kivizsgálásra valami magánklinikára. Meg kell győződnünk róla, hogy sikerrel jártam.

– Ez hihetetlen... – suttogta a szőnyeget kémlelve.

– Hozok neked egy pohár vizet! – mosolygott rá Carol, majd felkelt, és kiment.

– Ves, édesem, Maddox miféle mesebeli lény?

– Ő is egy isten – feleltem kimérten.

– Csak szeretne az lenni. – Jackson nekivetette a vállát az ajtófélfának, és keresztbe rakta a lábát. Érdekes, hogy valaki milyen erőteljes ellenszenvet képes kiváltani az emberből – vagyis elcseszett istennőből. Mindig igyekszem emlékeztetni magam, nehogy elfelejtsem, én miféle mesebeli lény vagyok.

– Ő meg ki? – csodálkozott anya.

– Jackson – mormoltam. – Egy világi idióta, aki utálja Maddoxot, mert féltékeny rá – feleltem Jackson korábbi szavaival élve, hogy érezze, kellően dühös vagyok.

– Pf! – háborgott az említett. – Mégis mire lennék az?

– Biztos az elkápráztató személyiségemre – érkezett a válasz a folyosóról, mire egyből felugrottam. Gondolkodás nélkül rohantam kifelé, ezzel Jacksont is odébb lökve, de nem különösebben érdekelt.

Amikor megláttam Maddoxot, némileg elhűltem, mert elég levertnek tűnt. A pólója elszakadt, a haját por és sár borította, még az arca is maszatos volt.

Odasiettem elé, és mit sem törődve azzal, hogy valószínűleg én is retkes leszek, átöleltem őt.

– Jól vagy? – érdeklődtem aggódva. – Mi történt?

– Remekül – szorított magához. – Fogócskáztam egyet Tüphónnal, aztán Apollón ledobott egy íjat. Gondolhatod, mennyire sikeres voltam – sóhajtotta, miközben végigsimított a hátamon. – Végül megnyílt a föld, és megjött Hádész és Zeusz is. Nem fogod elhinni, de Zeusz azt mondta, hogy bátor voltam!

– Az voltál! – erősítettem meg én is. – De legközelebb ne merj így eltűnni! Halálra aggódtam magam! – dorgáltam, habár egyáltalán nem hallatszottam mérgesnek, inkább megkönnyebbültnek. – Ráadásul itt ez a barom – suttogtam.

– Jövőbelátó fiú, Vespera megpofozott, igazán pórázt köthetnél a nyakába – folytatta Jackson ugyanolyan szenvtelen stílusban, ahogy az érkezésemkor elkezdte.

– Komolyan? – tolt picit hátrébb Maddox, hogy a szemembe tudjon nézni.

– Igen! – helyeseltem. – Borzalmas dolgokat mondott rólad. Kérdezd csak meg Carolt!

– Ne szabadkozz, felőlem annyiszor vered meg, amennyiszer kedved tartja! – vizslatta őt kicsit, majd pillantása megállt rajtam. – Te rendben vagy?

– Igen, csak aggódtam – motyogtam. – Anya...is jól van. Még ijedt, de jól van.

– Szuper, akkor megyek, és megmosakszom – csókolt homlokon.

– Mad? – érkezett meg Carol egy palack vízzel. – Hála az égnek, hogy itt vagy! Jackson olyan rosszakat mondott, nagyon féltettelek! – sietett ide hozzánk, és ő is megszorongatta a fiát.

– Nyugi, Carol, minden fasza, csak hadd vegyem le ezeket a szarokat magamról – eresztette a nevelőanyját, majd lekapta a pólóját, és senkivel sem törődve bement a szobájába. Odaköszönt anyának, aztán be is zárkózott a fürdőbe. Határozottan megnyugodam. Amilyen borzalmasnak indult ez a nap, annyira megnyugtató lett estére.

– Na, és megvan, akit kerestetek? – zendített rá Jackson. Kezdtem már nagyon unni a kérdéseit, mert hiába válaszolok normálisan, megtalálja a módját, hogy belekössön.

– Ja – vetettem oda a szót, és lecsüccsentem anya mellé. Carol átadta neki a vizet, és ő is idetelepedett mellénk.

– És ki az? – ragadott meg Jackson egy babzsákot, és leült rá velünk szemben.

– Maddox – adtam tudtára, mire egyből ráncokba szaladt a homloka.

– Tessék? – kérdezte komoran.

– Jól hallottad, seggfej! – fordítottam el a fejem tőle.

A nyitott ajtóban Bark buksija bukkant fel. Önkéntelenül felkuncogtam, amikor Mounty őt követve bemasírozott a helyiségbe, majd Jackson elé érve rámordult.

– Még ne öld meg! – nyúltam a kutyámért. – Majd szólok, ha időszerűvé válik.

– Hogy került ide? – húzta végig a kezét anya a bundáján, amikor az ölembe vontam.

– Hát... – bizonytalankodtam. Nem akartam leterhelni nagyon ezzel a sok felfoghatatlannak bizonyuló információval, de hazudni sem. – Mounty különleges.

– Miért is? – kötözködött Jackson.

– Te tényleg nem tudsz két perce csendben maradni? – estem neki újra a fiúnak. – Miért kell mindenbe belekérdezni?

– Nyilvánvalóan azért, mert érdekel – szájalt megállíthatatlanul. – Talán válaszolhatnál rendesen, és akkor én is tudnék...

– Kussolj már el! – mordultam rá feszülten.

– Ves! – kiáltotta Maddox a fürdőből. – Gyere egy kicsit!

– Kanos a faszid – jegyezte meg Jackson. A két anyukára sandítottam, akik elég csúnyán meredtek Jacksonra. Jót tenne neki egy kis anyai szigor.

– Tényleg befoghatnád! – érkezett a válasz Maddoxtól. – Ne szólj hozzá, ha nem akar veled dumálni! Várd ki, amíg szeretne!

– Olyan nem lesz már – emelkedtem fel, majd szégyenlősen elsomfordáltam az ajtóig. Mindenki árgus szemekkel bámult rám, így úgy döntöttem, jobb lesz, ha gyorsan besurranok. Csak nem hitték, hogy tényleg dugni megyek. Azért remélem, ő sem közönség előtt tervezett ilyesmit, mert akkor hamar letöröm a lelkesedését.

Maddox egy széles mosolyt eresztett meg felém, amikor becsuktam a bejáratot. Végigmértem a kádban ülő alakját, és nyeltem egy nagyot. A vízcseppek lassan gördültek le izmos vállán, egészen a hasáig, amit már habok takartak. Az arcán is hasonló jelenséget figyeltem meg, ráadásul a haját teljesen hátrasimította, a nedvesség tökéletesen ott tartotta. Azt hiszem, újra szerelmes lettem. Késztetést éreztem rá, hogy odamenjek, és megfogdossam azokat az izmokat, vagy beugorjak mellé, és...

Egek! Elég! A pofám már teljesen égett, és azon kaptam magam, hogy egy kis időre teljesen megszűnt körülöttem a világ, és csak ő létezett, mintha egyszeriben mindent elfelejtettem volna, ami történt.

A zöld írisz engem kémlelt, majd megcsóválta a fejét az esetlen, szégyenlős reakciómra, amit a meztelen jelenségére mutattam. Még a szemem is lesütöttem, és lassú léptekkel megközelítettem őt.

Amikor közvetlen a sarokkád mellé értem, kinyúlt a kacsómért, és hintett egy csókot a kézfejemre. Elnézve őt, ismételten felsejlett bennem a kérdés, hogy mégis mit szeretne tőlem egy ilyen pasi, mint Maddox? Aztán elhessegettem, hiszen pontosan tudtam, mit érez irántam. Valamilyen furcsa okból engem választott, és ez... jobb, mint egy sorozatnézéssel töltött hétvége vagy a hegymászók sértegetése.

– Még mindig gyönyörű vagy, amikor elpirulsz. – Puha, vizes ajka újabb huncut mosolyra húzódott, én meg újfent nyakig pirultam. A fantáziám beindult, és egyre kínosabban éreztem magam. Mi a fene van velem? Miért érzek ennyire erős vágyat arra, hogy bemásszak mellé? Istenem! Teljesen kifordulhattam önmagamból, mert hiába pironkodtam, még arra is képes lettem volna, hogy minden gond nélkül levessem a ruháim. Ez minden bizonnyal egy apró lépést az önelfogadás felé, de nem akartam ezen agyalni.

– Azért hívtál, hogy zavarba hozz? – tudakoltam halkan, hátha elterelődik a figyelmem a folyamatosan kísértő szexuális fantáziákról.

– Nem, ez csak a bónusz – kuncogott fel. – Két dolog miatt hívtalak.

– Mi az első? – pislogtam rá várakozón, de nem tudtam, pontosan a válaszra vártam-e, vagy arra, hogy betépjen maga mellé. Határozottan az utóbbi.

– Az, hogy zavart Jackson – közölte, mire helyeslően bólogatni kezdtem.

– Igen, mondom, kapott egyet tőlem.

– Újabban ilyen harcias lettél? – vigyorgott tovább.

– Idiótának hívott téged, és olyanokat beszélt Carolnak, hogy hívja fel a temetkezési vállalkozót. Nem elegáns megoldás a verekedés, de... ma különösen borzalmas napom van – magyarázkodtam a habokat kémlelve.

– Ha nem ülne kint a seregnyi ember, akkor szívesen felvidítanálak – simított végig a kezemen. – Habár... tulajdonképpen engem nem bánt, ha végighallgatják.

– Azért engem igen – motyogtam, és határozottan ellentmondtam saját magamnak. – Mi a második?

– Arra gondoltam, elmehetnénk Elsie-hez – vetette fel.

– Most?

– Igen, csak kijövök innen – eresztett el, majd kihúzta a dugót, és felegyenesedett. A törölközőhöz nyúlt, aztán kimászott a kádból. Mivel érdemeltem ki őt? Komolyan, sokszor megfordult már bennem, hogy egyszer elvisz a mentő, és már megint közel voltam hozzá, pedig egyelőre csak szemérmetlenül stíröltem az elém táruló látványt.

Az ajtón két kopogás csendült fel, mire önkéntelenül összerezzentem.

– Csatlakozhatok? – röhögött kint Jackson.

– Persze, gyere! – szólt oda Maddox. Felvontam a szemöldököm, ő pedig szélesen elmosolyodott. – Úgy sem mer bejönni – dobta a törcsit az akasztójára. – Mondjuk, hozhattam volna ruhát – húzta végig a tenyerét a haján, majd kicsit összeborzolta.

– Hozzak neked? – ajánlkoztam.

– Ha nem szoknyát hozol – nevetett fel, majd belépett közvetlen elém, és odavont a mellkasához. Az ujjaim végigszántották meztelen bőrét. Felvezettem a felkarjától, egészen a válláig, ahol megálltam, majd a szemébe néztem.

Eleve párás, fülledt levegő terjengett itt, de szerintem nem attól lett ennyire melegem. Sokkalta inkább a heves csókjától, amibe várakozás nélkül rántott bele, és nem eresztett egészen addig, amíg nyelve lágyan végig nem cirógatta az enyém.

A tenyere a fenekemre tévedt, és gyengéden belemarkolt, míg a másik karja a derekam ölelte.

– Hé! – csapkodta nagy elánnal az ajtót Jackson. – Nagyon morog rám ez kiskutya!

– Nem fog békén hagyni – mormolta Maddox, majd hintett még egy puszit a számra, és megrázta a fejét. – Eléggé lankasztó egy fickó ez...

A megjegyzésére kitört belőlem egy halk kuncogás, aztán erőt vettem magamon, és kibontakoztam a finom öleléséből, hogy szerezzek néhány göncöt neki.

Amikor kiértem a szobájába, már csak Jackson álldogált a fal mentén. Mounty vele szemben ült, és visszafojtottan morgott. Néha egy kisebb vicsorgás is belefért.

– Hol vannak a többiek? – érdeklődtem, miközben a szekrényhez sétáltam.

– Carol tud egy titkos muffin receptet, ami tetszett az anyukádnak, így... muffint sütnek.

– Értem – motyogtam a temérdek bedobált öltözék között kutatva. Nehéz lenne rendet tartani itt? Mi a franc, de komolyan? Honnan tudja, melyik tiszta? – Menj ki innen, Jackson! – hajtottam be a bútor ajtaját. Egyszerűbb, ha Maddox kijön, és választ magának megfelelőt, mert én tuti nem fogok alsógatyákat szagolgatni.

Jackson nem mozdult, helyette összefonta a karját, és duzzogva bámulni kezdett.

– Nem megyek!

– Úgy viselkedsz, mint egy óvodás – feleltem beletörődőn. – Jackson, kérlek, menj ki!

– Nincs kedvem!

– Találkoztál már valaha Orthosszal? – nyílt a fürdő ajtaja, és kidugta rajta a fejét Maddox. Jackson elfintorodott, majd megrántotta a vállát.

Eközben Mounty Maddox felé nézett, aztán vissza Jacksonra, és újra rázendített. Az ínyét felhúzva vicsorgott rá, és nagyon úgy tűnt, az utálata új tárgya Jackson lett.

– Nem – grimaszolt a srác. – Orthosz nincs is életben.

A kijelentésre a kutyám vakkantott egyet, majd megrázta a bundáját, és hátrált egy keveset. Rám emelte a pillantását, és várakozóan figyelni kezdett.

– Ne változz át, picike! – gügyögtem neki. – Most ne! Két percen belül megteheted, ha Jackson nem lép le. Sőt, ha nem siet kifelé, megeheted! Nem éhesek a kis kígyóid? – Mounty kidugta a nyelvét, majd lehuppant közvetlen a lábam elé, és ismételten Jackson felé morgott. Egyre hangosabban, egyre vészjóslóbban.

– Azt állítod, ő Orthosz? – hűlt el Jackson. – Az lehetetlen!

– Húzzál már kifelé, Jackson! – Maddoxnak meglepő módon, de elfogyott a türelme. – Komolyan kirepítelek innen most már! Egyébként is, mi bajod van neked? Az első perctől fogva utálsz, közben sosem beszélgettünk!

– Persze, régebb óta ismerem Vesperát, mint te, mégis miattad bunkó velem! – magyarázta a nevetséges sérelmeit. – Ha te nem jössz a képbe, akkor lehet, most velem lenne! – Egek ura! Ennek teljesen elmentek otthonról!

– Haver, legközelebb ne hagyagold el, ha akarsz tőle valamit! Amúgy is volt időd felszedni, nem? Nem kellettél neki, így jártál! – vágott vissza Maddox.

– Istenem! – sóhajtottam kínomban, majd csak felkaptam egy tisztának tűnő alsót, melegítőt és egy kék pólót, majd odavittem Maddoxnak. – Tessék, öltözz fel, aztán veszekedjetek!

Lerogytam a kanapé jobb oldalára, és az ölembe ejtettem a kezem.

– Már korábban is mondtam, de csak azért van veled, mert istennő vagy. – Jackson csak nem hagyta abba. Őszintén nem tudtam, mit tehetnék, hogy végre befogja. – Én azelőtt is bókoltam neked, mielőtt az lettél volna!

– Rendben – zártam rövidre ezt a társalgást.

– Mit szeretnél elérni ezzel? – sétált ki Maddox közénk, majd leült mellém, és birtoklóan átvetette a karját a vállamon. – Komolyan nem értem, mi a cél.

– Rávilágítani Vesperát az igazságra! – válaszolta teljes beleéléssel, míg Mounty felugrott mellém, és innen folytatta Jackson vizslatását.

– És mi az igazság? – folytatta Maddox. – Halljuk, csak gyorsan! Dolgunk lenne.

– Az, hogy csak azért vagy vele, mert egy istennő – bizonygatta a téveszméit. – Egyértelmű! Ő pedig nem tudja, milyen a szerelem, mikor sosem volt barátja előtted, és most azt hiszi, ez a valami az – mutogatott ránk.

– Egy ideig önzőn álltam ehhez az egészhez – mondta Maddox –, de sosem azért, mert Ves egy istennő. Talán eleinte érdekelt valamennyire, mondjuk az első három napban, aztán rájöttem, hogy nem számít. Legyünk őszinték, Ves sosem viselkedett istennőként, megmaradt annak az embernek, aki egész életében volt, és ez az apróság még vonzóbbá teszi őt számomra – simította meg a vállam, majd egy kisebb levegővétel után folytatta. – Érdekes, hogy most dobálózol ezzel, mert volt időm gondolkodni, miután kiderült, hogy én magam is egy... isten volnék, és arra jutottam, nem hagyhatjuk, hogy az határozzon meg minket, akik vagyunk. Mi döntjük el, kik akarunk lenni, és az, amik papíron vagyunk, csak egy tény. Mások ezt mondják, tudom magamról, hogy az vagyok, ami, de nem lettem tőle több vagy kevesebb, így elhanyagolható az egész. Nem fogok tovább magyarázkodni, mert Ves tisztában van vele, hogy mit érzek iránta, és ez a lényeg. Hiába szónokolsz és hisztizel, nem adom a csajom, Jackson! – erősödött a szorítása rajtam. – Amíg ő is úgy akarja, én vele leszek, mert szeretem. Jöhetsz ezzel a hülyeséggel, de ennél igazibb szerelmet még sosem tapasztaltam! Van még esetleg valami? Egyéb kérdés, vagy megkérdőjeleznél még valamit? Ha nem, mi mennénk, mert szeretnék találkozni a húgommal, ha nem bánod.

Jackson felszegte az állát, majd se szó, se beszéd kimasírozott a szobából. Ezzel megerősítette egy korábbi megállapításom. Tényleg féltékeny rá, azonban nem értem, miért. Egyébként is meglepődtem a reakcióján, de igazán Maddox őszinte szónoklatán is. Habár semmi olyan nem hangzott el, amit nem tudnék, valamiért mégis bizonytalanság áradt szét bennem. Nem Maddox miatt, még csak nem is a szerelmünk végett, ez teljesen másnak hatott.

Sosem voltam a helyzet magaslatán, amikor belekerültem ebbe a világba, de még mostanában sem. Talán máshogy kellene viselkednem? És most nem a személyiségemre gondolok. Istennősebbnek kellene lennem? Milyen egy igazi istennő? Rideg, de közben mégis elkápráztató? Baszki! A fene se tudja, de ezek szerint borzalmas vagyok!

– Megbántottalak? – fordult felém teljes testtel.

– Mi? – ocsúdtam fel hirtelen. – Nem, csak elgondolkodtam azon, amit mondtál, de mindegy – feleltem, mert teljességgel felesleges lenne belemenni. Másról akartam beszélni, mielőtt elmegyünk.

– Ves, sajnálom, én nem akartam...

– Nyugi már! – mosolyogtam rá. – Tényleg nem mondtál rosszat.

– Akkor? – fixírozott aggódva.

– Szerintem véletlenül meggyógyítottam anyát – hoztam fel, hátha nem feszegeti tovább az előző témát. – Még a kórházban. Megfogtam a kezét, és azt mondtam neki, hogy azt akarom, hogy meggyógyuljon.

– Ügyes voltál! – dicsért, de láttam rajta, hogy még mindig azt hiszi, hogy esetlegesen megbántott.

– Szeretném elcipelni egy kivizsgálásra valamikor, hogy meggyőződjünk róla, tényleg minden oké. Akár holnap.

– Jól van – bólogatott. – Én meg arra jutottam, hogy jobb lesz, ha holnap megyünk Elsie-hez, mondjuk délelőtt. Ha jól sejtem, még vár rád egy beszélgetés Rose-zal, nem?

– Nagyjából elmeséltük neki, mi a helyzet – pislogtam a szőnyeg felé. – De miért holnap?

– Attól tartok, Hádész nem örülne, ha most beállítanánk. Valószínűleg a sebeit nyalogatja, mert Tüphón nem egy gyenge ellenfél, ő pedig lóháton szállt vele szembe. Talán jobb lenne, ha ma itt maradnánk, és megpróbálnánk kicsit megnyugodni. Sok dolog történt az elmúlt két napban. Neked is fárasztó napod volt – igazította a fülem mögé az előrezuhanó hajszálaim. – Azt mondom, csatlakozzunk a muffin sütéshez – vigyorodott el –, de előbb tudni szeretném, biztos minden rendben van-e.

– Igen – helyeseltem, hiszen valószínűleg újfent túlgondoltam a dolgokat. Talán szükségtelen ennyit agyalnom értelmetlen hülyeségeken.

– Akkor gyere, szerelmem! – pattant fel, és nyújtotta felém a kezét. – Azonnal szólnunk kell Carolnak, hogy csokis muffin is készüljön!

○•○•○

Sziasztok! Ez lenne a tizenhetedik fejezet. A következőben újabb gondok bukkannak fel, illetve Maddox szemszöget olvashattok majd! :)

Köszönöm mindenkinek, aki olvas, csillagoz és kommentel! ♥