Élek?

Éltem. A tüdőm megtelt levegővel, a szívem rohamtempóra kapcsolt. A torkom ugyan száraznak éreztem, de mivel szép lassan észlelni kezdtem a külvilágot, így szinte biztos voltam benne, hogy nem haltam meg. Hacsak ez már nem a túlvilág.

Ó! Aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen az alvilágban ájultam el. Vagy mégis halott vagyok?

Teljesen összezavarodtam, így arra jutottam, az lesz a legjobb, ha megemelem az elnehezedett szemhéjam. Így is tettem, majd sűrűn pislogva körbenéztem. Egy szobában találtam magam, valamiféle hatalmas, baldachinos ágyon. Nyöszörögve, de ülésbe tornáztam magam, miközben azon tűnődtem, mégis mi a francért viselek egy sötétkék selyem hálóinget.

Újfent végigmértem magam, és elhűltem. Úgy festettem ebben az öltözékben, mint egy kifejlett gyilkos bálna. Istenem!

Az ölembe ejtettem a kezem, majd vettem egy nagy levegőt, és megpróbáltam felidézni, hogy mégis mi történt, de továbbra is csak egy kimerítő álomnak tűnt a valóság. Mégis itt voltam. Egy pirosra mázolt helyiségben, és egy meztelen női alakkal szemeztem, aki egy virágot tartott az ujjai között. Egy nárciszt? Annak véltem.

Felsóhajtottam, és hátrasimítottam az arcomba eső hajszálakat, azonban megakadt a szemem a csuklómon. Nem elég, hogy úgy éreztem magam, mint aki végigbulizott egy egész éjszakát, és most másnaposan fetreng egy idegen ágyában, még ki is tetováltak. Nem, mintha valaha lett volna ilyenben részem, de körülbelül így képzeltem el egy vad, ivással keresztezett este utáni reggelt.

Az arcom elé tartottam a kezem, hogy megszemléljem az újdonsült szerzeményem, majd idegesen megcsóváltam a fejem. Percről percre egyre mérgesebb lettem, ahogy tudatosult, hogy elraboltak, megfélemlítettek, bedrogoztak és még az engedélyem nélkül rám is varrtak egy kicseszett villámot, mely körül valamiféle elcseszett futónövény szaladt körbe.

Egy darabig azon tűnődtem, vajon mennyi időbe telne megfojtanom Maddoxot, aztán tudatosult, hogy egyedül vagyok. Mármint a srác nem tartózkodott itt, de akkor hol a fenébe volt?

A költői kérdésre hamar megkaptam a választ, amikor az ajtó kitárult, és besétált rajta az említett. Amikor meglátta, hogy fent vagyok, elvigyorodott, majd ledobott egy szatyrot a matrac végébe, és nemes egyszerűséggel lecsüccsent mellém.

– Kialudtad magad? – kérdezte túlzottan lelkesen.

– Nem tudom – feleltem halkan, majd elkaptam az a szintén sötétkékben pompázó takarót, és magamra terítettem. Jobbnak láttam, ha nem látja azt, ahogy festettem ebben a kicsit sem előnyös pizsamában.

– Hogy érzed magad? – folytatta, miközben közelebb hajolt hozzám, és megragadta a kézfejem. Megvizsgálta az újdonsült jelet a csuklómon, majd ismét szélesen elmosolyodott.

– Szarul! – válaszoltam hevesebben a kelleténél. – Bedrogoztatok! Ráadásul ki engedte meg, hogy tetoválást varrjatok rám?

– Senki sem varrta rád – adta tudtomra jó kedélyűen. – Ez a theïkós. Azt jelenti, hogy isteni. Egy jelzés, ami arra szolgál, hogy megtudd, melyik istenség leszármazottja vagy. De ez egyértelmű, te vagy Zeusz és Démétér lánya, ahogy megmondtam.

– És akkor most mi van? Meghaltam, és újraéledtem? – A szavak, melyeket kiejtettem hihetetlenül logikátlannak hangzottak.

– Nem, ha minden igaz, visszakaptad az elfojtott képességeid – eresztett el végre, majd a csomagért nyúlt, és kiemelt belőle egy kibaszott tábla csokoládét. Kibontotta, aztán felém tartotta. Hosszan szívtam be a levegőt, majd eresztettem ki, hátha veszi az adást, hogy jelenleg nem édességet akarok zabálni, hanem válaszokat kapni.

– Maddox, nem kell az a kurva csoki! – közöltem vele nem túl szívélyesen, amikor már lassan fél percre várakozón pislogott rám.

– Jól van, nem kell leharapni a fejem – húzta vissza, majd letört egy csíkot, és falatozni kezdett.

– Elárulod, hogy miért vagyok ebben a rusnya hálóingben? – bombáztam a következő, számomra kimagaslóan lényeges kérdéssel.

– Azt hittem, tetszeni fog – rántotta meg a vállát, mire a szemem nagyjából ezerszeresére tágult.

– Tessék? Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy te adtad ezt rám? – kértem számon fennhangon, de a fiú csak jókedvűen tömte magába a finomságot, és somolyogva figyelt. – Hahó! Válaszolj!

– De, igen – szakadt ki belőle a nevetés. – Most miért? Gondoltam, kényelmesebb ilyesmiben aludni, mint farmerban és pólóban. Nem?

– Te levetkőztettél engem? – kiáltottam rá, mint egy megvadult tigris.

– Nem értem a problémát – húzta fel a lábát, és törökülésbe helyezkedett velem szemben. – Láttam már nőket meztelenül.

– Istenem! – sóhajtottam fel tehetetlenül. – Rendben! Akkor nyomatékosan megkérlek rá, hogy soha többé ne vetkőztess le! Nem Barbie baba vagyok, hogy kedvedre mindenféle neked tetsző göncöt aggass rám! – fakadtam ki várakozás nélkül. – Nem is állunk olyan viszonyban, hogy ezt megtehesd!

– Nem? – vigyorgott rám szenvtelenül.

– Nem! – vágtam rá feldúltan, majd hátrébb húzódtam, és az ágy háttámlájának vetettem a hátam, míg a lábam felhúztam, és eligazgattam azt a rohadt takarót.

– Miért vagy ennyire szégyenlős?

– Ezt komolyan megkérdezted? – idegeskedtem tovább. Szerintem tökéletesen érthető volt a kiakadásom, már csak azt nem értettem, hogy számára miért nem az.

– Igen, hát... nem hallottad?

– Maddox – fújtattam dühösen. – Fogd be a szád! Nagyon idegesítesz! Inkább azt mondd meg, mennyi ideig aludtam, hogy úgy érezted, rám kell adnod ezt a valamit? – téptem meg mérgemben a hálóing pántját.

Kitartóan vártam a választ, de a srác csak jókedvűen figyelt engem, miközben tonna számra nyomta magába a csokit. Talán két perc is eltelt némaságban, de válasz továbbra sem érkezett.

– Megtennéd, hogy megszólalsz? – sziszegtem türelmetlenül.

– Ves, nehezen igazodom ki rajtad – bólogatott, majd kibontott egy újabb adagot. – Próbálok úgy tenni, ahogy kéred, de nehéz. Ha befogom a szám, nem tudok kérdésekre válaszolni.

– Direkt csinálod, igaz? – meredtem rá unottan. Kezdtem belefáradni a játszadozásba.

– Mit?

– Miért szórakozol velem? – emeltem meg a hangom zaklatottan. – Legszívesebben megölnélek!

– Mármint megölelnél? Tegnapelőtt még nagyon vehemensen közeledtél felém – kacsintott rám, amitől újfent kedvet kaptam képen törölni. De elárulta legalább a választ, ami után annyira epekedtem. Tehát két nap.

– Szóval két napig aludtam – állapítottam meg. – Kösz, hogy kinyögted!

– Nagyon szívesen! – mosolygott rám barátságosan. – Biztos nem kérsz? – rázta meg a csokoládét. – Ez kivételesen étcsoki.

– Nem – morogtam, mint egy vénasszony. – Hihetetlen vagy! Annyira felmérgeltél!

– De mégis mivel, Vespera? Nem csináltam semmit, csak vártam rád!

– Mert úgy érezted, át kell öltöztess!

– Nyugodj már meg! – harapott bele telibe az egész táblába. – Nem történt semmi különös. Mondtam már, láttam már nőket meztelenül.

– Te tényleg nem érted, igaz? – hűltem el teljesen. – Engem nem érdekel, hány nőt láttál te meztelenül! Engem az zavar, hogy engem láttál!

– De miért? – szuggerált zöld íriszével. – Én elégedett voltam a...

– Maddox! – vágtam a szavába. – Hagyjuk! Nem érdekel! Az jobban, hogy most minek kellett volna történnie velem? És hol vannak a rendes ruháim?

– Elhoztam a cuccaid, amik a kocsiban maradtak! – dobta le a nyalánkságot, majd a szoba jobb sarkába sétált, és felnyitott egy arany bevonatú, közepes méretű ládát. Kiemelte belőle a hátizsákom, és lehelyezte elém.

– Köszi – vetettem oda sértődötten. – Az első kérdésemre megint elfelejtettél válaszolni!

– Nem tudom – felelte halál nyugodtan, majd visszahelyezkedett elém. – Nem érzel változást?

– Nem igazán – vallottam be, majd előkotortam a táskából a ruháim és a telefonom.

– Beszéltem anyukáddal – jelentette ki, mire felkaptam a fejem. – Mármint Hádész tette meg. Azt hiszik a szüleid, hogy tanulmányi kiránduláson vagy.

– Te jó ég – suttogtam magam elé meredve. – Tényleg nem tudod a választ, vagy csak nem akarod elmondani?

– Elmondanám, ha tudnám – kapott be egy újabb falatot –, de nem tudom. Mostanában nem volt hozzád hasonló eset, így gondolom, majd Hádész elmondja, mit tegyél. Visszafordítod a cserét, aztán... minden fasza!

– Minden bizonnyal ennyire egyszerű – mormoltam, majd felsóhajtottam. – Kimennél, amíg felöltözöm?

– Minek? – vigyorgott rám ismét. Nemtetszésem kifejezéséül hozzávágtam az első kezembe kerülő tárgyat, ami egy telefontöltő volt. Maddox elkapta, majd lerakta maga elé. – Amúgy keresett valami csaj. Írtam neki!

– Mi van? – kiáltottam, majd a kezembe vettem a telefonom. Azonnal megnyitottam az egyik internetes barátommal, Mirával zajlott beszélgetést. Elképedtem. Oly' mértékben, hogy egy másodpercre lehunytam a szemem, és megpróbáltam nyugalmat erőszakolni magamra. Maddox nem normális.

– Na? – érdeklődött a fiú. – Jókat írtam, nem?

– Szerinted a „a pasimmal vagyok, majd írok később" jónak számít? – háborogtam, ahogy nagyjából húsz perce folyamatosan. Nem akartam ezt elhinni. – Ne nyúlj a személyes tárgyaimhoz, Maddox! Hozzám se! Csak... semmihez!

– Akkor hogy mutatom meg a látomásom? – hozta fel engem vizslatva.

– Megint volt látomásod?

– Aha – gyűrte össze az üres csomagolást, és elhajította jobbra. A papír így egyenesen egy virág mintás vázába hullott. Nem firtattam. Jobbnak láttam, ha nem kérdezek rá, miért szemetel az alvilág urának palotájában.

– Jól van, akkor megtennéd, hogy kimész? – erősködtem, de a srác csak megrázta a fejét.

– Elfordulok! – pattant fel, majd a helyiség túlvégébe sétált, és hátat fordított nekem. – Csinálhatod!

– De te miért csinálod ezt velem? – szakadtak ki belőlem a szavak. – Miért nem mész ki?

– Nincs kedvem – rántotta meg a vállát. – Nyugodtan öltözz, Vespera! Nem fogok odanézni, mondom, már mindent láttam!

– Seggfej! – sértegettem feldúltan, miközben kikeltem az ágyból, és gyors tempóban magamra húztam egy farmert és egy fekete pólót.

Miután elkészültem, megfésülködtem, de nem jeleztem Maddoxnak, hogy már idenézhet. Álljon csak a fal felé fordulva a következő harminc percben is!

– Letelt! – mondta a fiú, majd idesétált elém, és megragadta az arcom. Hátrahőköltem a váratlan közeledéstől, ami neki is feltűnt. – Csak meg akarom mutatni!

– Nem tudnád elmondani helyette?

– Miért? Nem szeretsz csókolózni velem? – kacérkodott, úgyhogy lesöpörtem a tenyerét, majd hátráltam egy lépést. – Látom, nem.

– Egyszerűbb lesz, ha elmondod – folytattam a hajszálaim nyúzását.

– És ha én meg akarlak csókolni? – hunyorgott felém, mire megráztam a fejem.

– Fejezd be! Csak szórakozol itt, ahelyett, hogy a lényegről dumálnál!

– Hát... oké – húzta el a szó végét, majd lehuppant az ágy szélére. – Megint Hérát láttam, Héphaisztosz testében ugye. Visszatértek hozzá az Erinnüszök, akik azt állítják, hogy nem találtak. Ez nekünk jó, azt hiszem – pislogott az ágy mentén húzódó növényekkel díszített, kékesfekete szőnyeg felé.

– Remek – reflektáltam, és bedobtam a hajkefét a táskámba. – És most megkérdezem ezredjére is, mi van?

– Az van, Vespera, hogy Zeusz bármelyik percben megérkezhet. – Összerezzentem a női hangra, mely felcsendült a hátam mögött. A szívemre szorított manccsal pillantottam felé. Hádész ott toporgott mögöttem Aphrodité testében. – Nos, most, hogy tudjuk, te vagy az, ideje, hogy megismerd az apád.

–Várjunk – motyogtam bizonytalanul –, és ha én nem akarom?

– Rájöhettél volna már, hogy ez nem kívánságműsor, Vespera – felelte érdektelenül Hádész. – Szedd össze magad! Nem sok mindenkiért hagyja el az Olümposzt.

– Akkor ezt vegyem megtiszteltetésnek? – szaladt át egy fintor az arcomon, de az alvilág istene nem reagált. Megforgatta a tekintetét, és egyszeriben köddé vált.

– Szerintem igen! – sietett mellém Maddox, majd tetőtől talpig végignézett rajtam. – Zeusz állítólag nagyon kritikus, úgyhogy azt javaslom, hogy csak csendben bólogass.

– Te... már találkoztál vele? – tudakoltam két sokk között. Nem voltam erre felkészülve, főleg nem az ébredésem után.

– Én? – kuncogott fel Maddox. – Ves, én egy senki vagyok.

– Miért mondod ezt? – ráncoltam a homlokom értetlenkedve. Eddig olyan magabiztosnak tűnt.

– Mert így van. A félistenek csak... amolyan kellékek, feláldozhatók. Tisztában vagyok vele – mosolygott rám. Elképedtem, mert nem értettem. Miért beszélt ilyeneket?

– De miért?

– Általában kapunk egy feladatot, a képességeinkhez mérten – kezdte magyarázni –, aztán lesz, ahogy lesz. A legtöbben belehalnak. Persze vannak szerencsések, de a nagy többség nem éli túl. Nekem te vagy a feladatom, Vespera.

– Akkor túlélted, gratulálok!

– Nem – csóválta a fejét. – Közel sincs még vége. Tudni fogod, mikor lesz az.

– Honnan?

– Például onnan, hogy átgyalogolsz a hullámon – nevetett fel, de nem tudtam vele kacagni. Számomra egyáltalán nem minősült humorosnak a halál, főleg nem az övé. Bármennyire is idegesítően viselkedett, örültem, hogy itt volt velem. Életemben először éreztem úgy, hogy valaki minden hibám ellenére, hisz bennem. Még akkor is, ha csak egy feladatnak minősültem a számára.

Ezen gondolatokon felbuzdulva léptem hozzá közelebb, és bátortalanul átkaroltam őt.

– Köszönöm! – motyogtam a vállába.

– De mit? – szorongatott meg, mintha egy aranyos, dédelgetnivaló kiskutya volnék.

– Hogy emberszámba vettél – suttogtam, majd elengedtem, és elég bénán, de rámosolyogtam.

– Pedig nem – szaladt újra a füléig a szája. – Istennőszámba vettelek!

– Igazi hangulatgyilkos vagy! – fontam össze a karom.

– Nem, te vagy az! – bökött felém. – Te nem akarsz csókolózni, pedig mennyivel jobb, mint dumálni!

– Akkor majd legközelebb úgy lesz, ahogy te akarod, rendben? – emeltem az égnek a szemem. Nekem tulajdonképpen már mindegy.

– Megígéred?

– Aha – mormoltam.

– De szavadon foglak, Ves!

– Bárcsak tudnám, miért éri ez meg neked!

– Egy istennő vagy!

– De jó nekem! – fújtam ki a levegőt. Kimondottan fárasztónak éltem meg a beszélgetést. Maddox eddig még egyszer sem könnyítette meg a dolgom.

– Hálásabbnak kéne lenned, Vespera! – A szoba túlvégébe kaptam a fejem, amikor megszólalt egy visszafogott, mégis mély férfihang. Rögvest konstatáltam, hogy valószínűleg Zeusz megérkezett, de máris csalódnia kellett bennem. Minő meglepetés! Köszöntelek az életemben!

*theïkós - isteni

○•○•○

Sziasztok! Megjöttem a nyolcadik fejezettel! Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket! :)

Szívesen veszem a véleményeket!:)