Megsemmisülten ültem az ágyamon. A gondolataim legmélyebb tengerében fuldokolva meredtem a parketta felé. A hátam hanyagul a halványrózsaszín falnak vetettem, és csak léteztem. Ez így ment, mióta hazakeveredtem. Az agyam tagadott, mégis tudtam, hogy ma valami elképzelhetetlent tapasztaltam.

Anya hiába jött be a szokásos időben, képtelen voltam megszólalni, így szerencsére hamar magamra hagyott. Nem kérdezgetett, még azután sem, hogy vacsorázni sem mentem le. Úgy éreztem, minden falat a torkomon akadna a sokktól, ami rám telepedett a délután átélt riadalom miatt.

Jobbnak láttam, ha kipihenem a mai nap eseményeit, így futólag az órára pillantottam, ami már jócskán éjfél után járt, majd felkeltem, és sebtében megmosakodtam. A víz csobogása sem nyomta el csapongó, viszonylag még ijedt gondolataim, így nem haboztam rögtön bebújni az ágyam nyújtotta kényelembe. A nyakamig húztam a takarót, belefúrtam az arcom a párnámba, és erőszakkal kényszerítettem rá magam, hogy lehunyjam a szemem.

Már egészen elpilledtem, amikor egy furcsa hang ütötte meg a fülem az ablak irányából, mely a fekvőhelyemmel szemben helyezkedett el. Megemeltem a fejem, és feszült figyelemmel vártam, miféle szörnyeteg csatlakozik hozzám. Már azon sem lepődtem volna meg, ha bemászik a Minotaurusz az ablakon. Főleg azért, mert a nagy drámák után, két órán át tanulmányoztam a görög mitológiát. Tüzetesen átolvastam mindent, de lényegében nem jutottam előrébb. Ugyanolyan tanácstalanság telepedett az agyamra, mint amikor Maddox arról hadovált, hogy valamiféle istennő vagyok. Hát persze! A disznóké, gondolom.

Ugrottam egyet, amikor az ablakom váratlanul feltolódott. A takaróm az orromig húzva kukucskáltam, azonban teljesen lefagytam, amikor egy ember jelent meg előttem. Kényelmesen fordult meg, míg én rettegve kamilláztam, ugyanis a sötétségben nem sokat tudtam kivenni belőle.

– Szia, Ves! – Maddox felém intett, majd mindenféle szégyenérzet nélkül levágódott velem szemben az ágyra. Törökülésbe helyezkedett, és elvigyorodott. Egyszerre öntött el a nyugalom és kapott el a félelem. Nem is tudtam, hogy a kettő együtt lehetséges.

– Te... – suttogtam, majd ülésbe húztam magam, és lehajtottam a takarót. – Mi-mit keresel itt?

– Cuki a pizsid! – bökött a kiskutyás pólóm felé, mire kínomba lesütöttem a tekintetem, az arcom égett a zavartól. Nem sokan láttak – a szüleimen kívül – ebben a felettébb förtelmes viseletben. Arról ne is ejtsünk szót, hogy a felső három számmal nagyobb volt, mint én, így úgy festhettem, mint egy kifejlett vízilóbébi.

– Kösz – hebegtem. – Mi-mit csinálsz itt?

– A délután megvilágosodtam – hajolt felém, miközben megtámaszkodott könyökével a combján. –, és egyértelmű, hogy te vagy Zeusz és Démétér elrejtett lánya! Nem tévedtem! Gondoltam, elújságolom, nehogy ismét kiakadj.

– Nem – feleltem kimérten. – Én Jeff és Rose nem eltitkolt lánya vagyok. Oké?

– Nem! – kunkorodott felfelé ajka. – Láttam!

– Mi? – érdeklődtem fintorogva. – Mit láttál?

– Apollón az apám – válaszolta. – Álmomban látok dolgokat, amik általában bekövetkeznek. És téged láttalak! Az ez előtti látomásom nem volt annyira tiszta, de a mai mindent helyre rakott! Te vagy az, Ves!

– Maddox, valami nagyon erős drog hatása alatt vagy, igaz?

– Már csak az kéne! – rázta meg a fejét. – Így is kikészítenek a rémálmok!

– Jó, nem érdekel! – keltem ki magamból. Iszonyatosan dühített, hogy ez az idegen csak úgy betolakodott a személyes terembe. Még csak nem is ismertük egymást, de úgy viselkedett, mintha húsz éve legjobb barátok lennénk. Ezen túl még el is rabolt a minap, így érthető módon felzaklatott, amiért még az otthonomba is betört. – Menj el innen! Keress valaki mást az idióta játékodra! Mit képzelsz magadról? Nem elég, hogy ma vagy tegnap – esett a pillantásom ismét az órára – halálra rémítettél, most még a szobámban is megjelensz? Nem tolakodó ez egy kicsit?

– Igazából nem – rántotta meg a vállát. –, mert amit láttam, nagyon sok mindent egyértelművé tett. Úgyhogy jó ez így, Ves! Én örülök neki!

– Minek?

– A jövőnknek! – lelkesedett fel ismét.

– Elég ebből! – mérgelődtem lassan már magamon kívüli állapotban. Zaklatottan pattantam fel az ágyból, azonban elfeledkeztem róla, hogy mindössze csak egy póló takarta a testem, az pedig egyértelműen a combom közepéig ért. Maddox végigmért, viszont nem érzékeltem rajta, hogy instant hányinger kerülgetné. Persze nem azt mondom, hogy megnézett magának, hiszen értelemszerűen nem tett volna ilyet egy magamfajta lánnyal. Ugye?

– Megengeded, hogy bebizonyítsam, minden, amit mondtam, igaz? – kelt fel ő is, majd egyenesen elém sétált, míg én vehemensen húzkodtam lefelé a pólóm.

– Hogy tudnád?

– Megmutatom a látomásom – döntötte oldalra a fejét, várakozón figyelt engem. – Habár azt hittem, kellő bizonyíték lesz az, ahogy apám közlekedik.

– Hát... nem tudom – motyogtam összezavarodottan. Az elmém továbbra is tagadásban volt.

– Megengeded? – tett felém még egy lépést, így már közvetlen előttem állt. Megilletődve pislogtam felé, leginkább azért, mert ez a fajta közelség meglepően feszélyezett. Eddig fel sem tűnt, de majdnem egymagasak voltunk, talán öt centivel nyerhette meg ő ezt a versenyt, már, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni.

– Csináld! – forgattam meg türelmetlenül a szemem.

Maddox megemelte a kezét, majd mindkét tenyerét az arcom oldalára simította. Megborzongtam az érintésétől, a szívem hevesen vert. Nem tudtam eldönteni, hogy a félelemtől vagy attól, hogy ennyire közel álltam egy fiúhoz. Mindkettő szokatlannak bizonyult.

– Ne ijedj meg! – kérte halkan, majd teljesen váratlanul rányomta az ajkát az enyémre. Mozdulni sem mertem, a lábam a földbe gyökerezett, ahogy a puha szája megcirógatta az enyémet. A pánik belém hatolt, így éppen el akartam lökni magamtól, de nem tettem, ugyanis magába szippantott egy furcsa kép.

Egy asztal mellett toporogtam, akárcsak egy szellem, de a sötétebb helyiség, ahova kerültem, nem tűnt ismerősnek. Minden döbbenetem ellenére elég hamar megpillantottam, miről beszélt Maddox.

Háttal álltam magamnak, és a fiút öleltem. A fejem a mellkasának döntöttem, míg ő szorosan magához húzott. A keze a derekamra kulcsolódott, míg én eszeveszettül kapaszkodtam belé. Zaklatottnak látszottam.

– Megoldjuk! – mondta lágyan.

– Tudom – feleltem remegő hangon.

A látomás hirtelen szakadt meg, ezzel egyetemben Maddox is elhúzódott tőlem, és hátrált egyet. Belenéztem a zöld íriszébe, majd nyeltem egy nagyot. Még soha az életben nem csókolt meg senki. Ő volt az első. Már, ha ezt lehetett annak nevezni.

– Ho-hogy csináltad? – rebegtem megtörten. – Mi... mi volt ez? Mi-mit láttam?

– A jövőt – válaszolta nemtörődöm módon, majd lazán leheveredett az ágyamra. – Tetszett?

– Nem! – vágtam rá automatikusan, mire a srác újfent széles mosolyt öltött magára.

– Áruld el, hogy mutattad meg! – követeltem egyhelyben lépkedve. Roppant kínosan éreztem magam.

– Megcsókoltalak – támaszkodott meg a tenyerében. – Elég vicces sztori! Képzeld el, két éve együtt voltam egy csajjal, és akkor jöttem rá, hogy képes vagyok ilyesmire, mert nagyon meglepődött, amikor meglátta, hogy én már előre megálmodtam, hogy le fog velem feküdni.

A válasz letaglózott, csak bámultam rá nagyra tágult szemmel, döbbenten. Megrökönyödtem a ténytől, hogy mennyire mást jelent egyes személyeknek egy csók. Míg nekem a mai éjszakai számított a legelsőnek, valószínűleg Maddox már ezerszer csinálta, így nem is tulajdonított neki nagyobb jelentőséget.

Azonban az sem hagyott nyugodni, amit mutatott. Miért ölelgettem én ezt a fiút? Miféle szerzettel sodort engem össze a... sors?

– Értem, szóval nálad ez egy általános dolog, hogy csak úgy random lesmárolod az embert – állapítottam meg, ugyanis kicsit sértett a dolog.

– Nem smároltalak le, ahhoz át kellett volna dugnom a nyelvem a szádba – kuncogott fel, de számomra ez egyáltalán nem minősült mulatságosnak. – Amúgy meg nem. Egy ideje nem csókoltam meg senkit. Na, de mit szólsz ahhoz, amit mutattam, Ves?

– Szerintem az csak egy baráti ölelés volt. – Én ezt akartam hinni, és azt szerettem volna, ha Maddox is erre a következtetésre jut, ugyanis elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy ilyen kaliberű pasi valaha egy olyan csúnya lányt szeretne maga mellé, mint amilyen én vagyok. Ezenkívül még mindig sokkos állapotban voltam, így nehezemre esett összefüggő mondatokat összerakni a fejemben.

Nem tudtam elhinni, hogy mindaz, amit a könyvekben olvastam vagy történelem órán tanultam, igaz lehet. Pedig nagy valószínűséggel így volt. Már csak azért is, mert így legalább lenne ésszerű magyarázat arra, miért lettem különc. Akár ez megmagyarázhatná a másságom, de ez szintén nem tűnt logikusnak. Sejtettem, hogy eljött az ideje elengedni a logikát, mert itt többre lesz szükség a józan paraszti észnél. Nyitottságra, méghozzá elképesztőan sokra. Már, ha nem éppen kómába estem. Ez látszott a második opciónak, de én az elsőben akartam hinni, mert bármennyire is igyekeztem tagadni, a jövő, ami elém tárult, valami brutális módon kecsegtetőnek hatott. Titkon minden hozzám hasonló, dagadt stréber vágyott egy Maddoxhoz hasonló fiúra.

Ez volt az a pont, amikor időszerűnek éreztem leállni a gyermeteg álmodozással. Még csak nem is ismertem az ágyamban terpeszkedő srácot, így egy mély sóhaj kíséretében elhessegettem a csábító gondolatokat.

– Aha – reflektált, de a huncut mosoly nem tűnt el az arcáról. – Akkor most már hiszel nekem?

– Lehet – ismertem be, de ettől függetlenül még igencsak nagy köd keringett bennem. Át kellett értékelnem a dolgokat, mert ha valóban igaz minden, az nagyon kellemetlen.

– Valaki felkelt – jelentette be Maddox, azonban nem kellett sokáig várni, hogy megtudjuk, ki. Az ajtóm kinyílt, majd bedugta a fejét anya. A zöld szemű fiúra kaptam ijedt tekintetem, majd az anyukámra.

– Ves, nem is mondtad, hogy barátod van – lépett beljebb, majd megnézte magának Maddoxot, aki felült, majd intett egyet anya felé.

– Üdv! Maddox vagyok!

– Értem, én Rose – válaszolta neki, de nem tűnt mérgesnek. Anya rám emelte az íriszét, majd bólogatni kezdett. – Nem is zavarok tovább! De legközelebb az ajtón jöjjön be, Vespera! Örülök neki, hogy végre elkezdtél nyitni az emberek felé – simogatta meg a hajam. – Viszlát, Maddox, örülök, hogy... megismerhettelek. – Anya meglódult kifelé, majd becsukta maga mögött a bejáratot. Már azt hittem, ennyivel megúsztam, de nem volt ekkora szerencsém, mert az ajtó résnyire kinyílt, és anya újra bekukucskált rajta. Egyenesen Maddoxot figyelte. – Mondd csak, Maddox, még reggel is itt leszel? Csak azért kérdezem, mert akkor úgy készítek reggelit...

– Anya! – sziszegtem idegesen. – Nem mennél ki? Senkit sem érdekel a reggeli!

– Bocsánat, már itt sem vagyok! – húzta be az ajtót, majd lassan becsukta. Amint kattant egyet a zár, felsóhajtottam. Az anyám, aki amúgy lehet, nem is az igazi édesanyám, mindig is kicsit bohókás személyiség volt. Sokszor viccelődött vele, hogy felőle három pasi is itt aludhat egyszerre, csak végre kezdjek el barátkozni a közvetlen környezetemben élő emberekkel. Nos, valószínűleg ma este nagy boldogág érte, hogy „rajta kapott" egy fiúval.

– Nem akadt ki – jegyezte meg Maddox.

– Nem, ő ilyen – tártam szét a karom tehetetlenül. – Alig várta, hogy hazahozzak egy igazi embert. Nem, mintha én kértem volna, hogy gyere ide, és mássz bele az arcomba...

– Jól van – kényelmesedett el újra az ágyamon. – Akkor azt mondom, ha már így alakult, akár maradhatnék!

– Nem! – tiltakoztam a kelleténél hangosabban. – Menj el!

– Oké, de reggel úgy is visszajövök – felelte halál egyszerűen. – Segítened kell, Ves! Arra gondoltam, hogy ezúttal megkérlek rá, és akkor benned sem lesz tüske az ilyen elrablásos dolgokkal kapcsolatban.

– Mégis hogy segíthetnék? – araszoltam hozzá közelebb. Kezdett egyre kényelmetlenné válni az álldogálás. Egyébként is fáradnak éreztem magam, így nem akartam társalogni, sem veszekedni, csak pihenni.

– Velem kéne jönnöd – húzódott a fal felé, majd rám emelte zöld íriszét. – Gyere! – paskolta meg maga mellett a felszabadult helyet.

– Kedves tőled, hogy odaengedsz a saját ágyamra! – háborogtam elhalkított hangon, de nem tiltakoztam. Sejtettem, hiába könyörgök neki, nem fog lelépni, így a szűkös hely ellenére is odafeküdtem mellé, majd erőszakosan magamra rántottam a takarót. – Jó éjszakát!

– Még nem aludhatsz, előbb válaszolj! – hajolt vészesen közel hozzám, mire rögtön eltoltam a fejét.

– Nagyon ki vagyok merülve – adtam tudtára morgolódva. – Szeretnék aludni, Maddox! Úgyhogy másszál ki innen, és húzz el! Ha reggel felébredek, akkor talán válaszolok. – Csak még nem tudtam, mit.

– Maradok! – ült fel, majd levette a sportcipőjét, és ledobta az ágy mögé, aztán nemes egyszerűséggel visszafeküdt. Dühösen fújtatva fordítottam hátat neki, és helyezkedtem el az oldalamon. Őrülten zavart, hogy ennyire rám telepedett, holott három napja ismertük egymást. Semmit sem tudtam róla, lényegében még a teljes nevét sem. Lehet ötezer éves a fickó!

– Maddox, hány éves vagy? – suttogtam, hátha világmegváltó felfedezést tehetek. Nos, kételkedtem benne.

– Háromszáz – jött a válasz, mire a szemem elkerekedett. Inkább nem feleltem, elég hosszas csend állt be, aztán a fiú felkuncogott. – Egyébként húsz.

– Idióta vagy – szúrtam oda, majd lehunytam a szemhéjam, és mocorogni kezdtem. Határozottan nem fértünk el az egyszemélyes ágyon, így vettem egy nagy levegőt. – Mindjárt leesek! – csattantam fel zaklatottan. Felháborítónak véltem, hogy már a saját szobámban sem lehetek nyugalomban, egyedül.

– Akkor mondjuk gyere közelebb! – Maddox habozás nélkül vetette át rajtam a karját, majd odahúzott a mellkasához. – Még sosem aludtam együtt egy istennővel sem, szerinted kihagyom a lehetőséget? – búgta a fülembe. Megrökönyödtem, a testem lilabőrös lett. Nyeltem egy nagyot, miközben remegő kézzel kisöpörtem az arcomba eső kósza hajszálakat.

– Őrült vagy – hebegtem két sokk között. – Ne-nem vagyok i-istennő, cs-csak egy kö-kövér nyomi. – Annyira megszeppentem, hogy a torkomon akadtak a szavak, ugyanis Maddox azóta sem eresztett el, de az igazság az, hogy nem is igazán akartam elhúzódni. Az újdonság varázsa nagyon meglepő érzéseket keltett bennem. Tudtam, hogy bármi is történjen, ennek nem lesz jó vége, de úgy határoztam, meghagyom magamnak a pillanatnyi örömet. Legalább lehúzhattam két sarkalatos pontot a bakancslistámról. Megcsókolt egy fiú, és még meg is ölelt. Szánalmas vagyok, tudom.

– Jogodban áll ebbe a tévhitbe ringatni magad – érkezett a válasz. – Aludj jól, Ves!

– Aha – súgtam vékony hangon. – Te is...

○•○•○

– Ves! Vespera! – kiáltotta egy zaklatott hang. – Ves, ébredj!

– Mi van? – nyöszörögtem félálomban. Nem bírtam kinyitni a szemem, annyira rám telepedett a fáradtság. Azt sem tudtam, hol vagyok.

– Ves! – folytatta Maddox sürgetően. – Azonnal el kell innen mennünk! – Miért van ez még itt?

– Mi van? – ismételtem, ugyanis nem jutott el az agyamig, mi ez a dráma. Szinte biztos voltam benne, hogy még nem jött el a reggel.

– Jönnek, Vespera! – ragadta meg a karom.

– Ki? – hunyorogtam, ahogy szép lassan eljutottak az agyamig a dolgok.

– Héra rájött! Láttam! Erinnüszöket küldött, hogy elvigyenek hozzá!

– Hagyjál már! – fúrtam bele a fejem a párnába, és igyekeztem elkényelmesedni. Azt sem tudtam, mik azok az Erin... izék.

– Nincs erre idő, reggelre ideérnek! – A takaróm eltűnt rólam, mire automatikusan összébb húztam magam. A hideg megcsípte a bőröm, így kénytelen voltam felülni. – Vespera! – rántott egyet rajtam, mire idegesen kitéptem a csuklóm a szorításából. – Ez nem vicc! Fogalmad sincs róla, mire képesek! Ráadásul, ha Héra tudja, akkor már mindenki!

– De mit? – sziszegtem feldúltan. Már megint semmit sem értettem.

– Azt, hogy létezel! Értsd meg, hogy ez többé nem játék! A cserében érintett istenek dühösek, Héra pedig extrán zabos, mert ő is benne van! Ennek tetejében rájött, hogy Zeusz ismét a háta mögött nemzett egy gyereket, és még el is rejtette!

– Szerintem ez egy baromság! – tört ki belőlem. – Azt sem tudom, mit higgyek! Miért kéne megijednem valamitől, amiről azt sem tudom, hogy micsoda?

– Mert valószínűleg meghalsz, ha nem hallgatsz rám – mosolygott rám gúnyosan. – Szóval rohadt gyorsan szedd össze a cuccod, és induljunk! El kell mennünk az apámhoz!

– Nem megyek én sehova! – makacskodtam, miközben idegesen felpattantam. – Nem fogsz újra elrabolni!

– Nincs erre idő! – vágta rá hűvösen, majd előttem termett, és megragadta az állam. Egy másodperc törtrésze alatt nyomta rá az ajkát az enyémre, olyan gyorsan, hogy tiltakozni sem maradt időm, mert a kép, melyet láttam, határozottan elrettentett. Ekkor már tudtam, többé talán nincs menekvés a sorsom elől. 

*Erinnüszök - fúriák lényegében (bár a rómaiak hívták így őket, de valamiért ez az elterjedtebb nevük)

○•○•○

Meghoztam az ötödik fejezetet! Kezdenek beindulni az események!