Már igazán kezdtem ráunni, hogy állandóan kínos szituációkba keveredek, de legalább egy előnye volt ennek: lassan már el sem pirultam. Mondjuk ezúttal igen, ugyanis Maddox éppen a pólóm alatt tapogatózott, amikor megjelent az apja, de legalább gyorsan kihúzta onnan a kezét, miután jól ránk pirított.

Immáron húsz perce ácsingóztam a szoba előtt összefont karral, vérig sértve.

Amint szétrebbentünk, Apollón nem túl szívélyes hangnemben kizavart. Maddox azért számonkérte, hogy miért beszél ilyen minősíthetetlen módon velem, de sajnos csak azt érte el, hogy vele szemben is felemelje a hangját. Úgyhogy lényegében teljesen mindegy volt az egész, és így is, úgy is kikényszerültem ide.

Nem értettem, mi olyan titkos, amit nem hallhatok, hiszen utána Maddox kénytelen lesz elmondani. Ha nem teszi, kikényszerítem belőle az információkat.

Egyébként megpróbáltam hallgatózni, de semmit sem sikerült kivennem a szavakból. Apollón valószínűleg szándékosan beszélt pusmogva. Rohadt idegesítő egy fickó ez is! Azt hiszi, csak úgy beállíthat, mint valami nagyképű szemét, aztán kiparancsolhat.

Összeszorítottam a szám mérgemben. A legnagyobb idióta pedig én vagyok, aki fülét, farkát behúzva követte az utasítást, holott nem is lennék rá köteles.

A huszonötödik percnél sejlett fel bennem, hogy mi van, ha megint el akarja vinni. Azt csak nem hagyhatom! Legkevésbé sincs szükségem rá, hogy utána koslassak. Amúgy sem tudnám, hova viszi őt Apollón, úgyhogy melegen ajánlom a csávónak, hogy ne húzza keresztbe a számításaim. Maddoxnak mellettem kell maradnia, úgy a legegyszerűbb.

Lassan fél óra is eltelt, de ezek még mindig odabent trécseltek. A lábammal már feszülten doboltam. Sosem a türelmemről voltam híres, sőt, igazából semmiről, azt hiszem, de mindegy. Ha lenne órám, tuti azt nézegetném, helyette a telefont húztam ki két percenként a farzsebemből.

– Aderfí mou! – kanyarodott be balról a folyosóra Perszephoné. Remek! Addig is hasznosan tölthetem a sok felszabadult időm, ha már Apollón is egy seggfej!

– Szia! – fordultam felé, miközben leengedtem a kezem, hogy ne tűnjek annyira ellenségesnek. Így is túlzottan harapós hangulatba kerültem.

– Úgy hallottam, kerestél – torpant meg előttem.

– Igen, beszélni szeretnék veled, ha ráérsz – feleltem, és igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra. Nem Perszephonén szerettem volna levezetni a dühöm, ami kizárólag Apollón ellen irányult.

– Gyere velem! – ragadta meg a csuklóm, és húzni kezdett maga után.

Ugyanabba a szobába vezetett be, ahol tegnap éjszaka Zeusszal társalogtam. Elhelyezkedtünk a bőrkanapén egymás mellett, és a nővérem várakozón felém fordult.

– Maddox látta, hogy meg fog halni – vágtam bele rögvest. – Szerinted mit tehetnék, hogy ezt megakadályozzam?

Perszephoné összepréselte az ajkát, és látszólag gondterhelten a szőnyeg felé pillantott. Hát ez csodálatos! Komolyan, ha ő sem tudja, akkor ki? Ki a picsa fog segíteni?

Lassan ott tartottam, hogy felkelek, és brutálisan megcsapkodok valakit. Egyelőre még nem döntöttem el, hogy Zeusz vagy Apollón érdemelné meg jobban, de akár lehetne mindkettő is.

– Nem szeretnék hazudni neked – kezdett bele halkan. – Árész nem kegyelmez, Vespera.

– Akkor mit tegyek? – kérdeztem kétségbeesetten.

– Talán Hérát meg tudod győzni. Köss vele egy alkut, amiben kikötöd a saját feltételeid! – magyarázta.

– Honnan tudhatom, hogy nem szegi meg? – tettem fel a következő kérdésem.

– Nem tudhatod – sóhajtotta –, de nem tudsz mást tenni, mint bizakodni.

– Remek – csüggedtem továbbá is. – Ez nem túl biztató.

– Nagyon sajnálom, aderfí mou! Bármi történjen, én melletted állok! – szorította meg a kézfejem. – Szeretném, hogy legalább te boldog legyél, de tisztában vagyok vele, nagy árat követel.

– Hogy érted? – pislogtam rá csodálkozva.

– Néha a legrosszabb pillanatok vezetnek el a megfelelő úthoz. Olykor át kell élnünk valami megdöbbentőt és váratlant ahhoz, hogy utána megleljük, amit keresünk. Néha időbe telik, de a végén meg fogod lelni az utad, ebben biztos vagyok. Az, hogy ebben az imítheos milyen szerepet játszik, majd kiderül. Mit gondolsz, fontos vagy számára?

– Szerintem igen – ráncoltam a homlokom. – Azt mondta, hogy szeret.

– Apollón fia? – Alig győzte visszafogni a vigyorgást, végül elbukott. – Ne haragudj! – kuncogott fel. – Apollón is annyi mindenkit szeret, legalábbis mindenkinek ezt mondja.

– Szerintem Maddox nem hazudik – sütöttem le a pillantásom. – Bízom benne.

– Mert beleszerettél – állapította meg Perszephoné. – Nem ismerem a fiút, Vespera. Nyilvánvalóan nem ítélhetjük meg arról, ki az apja, így kérlek, ne miattam kezdj benne kételkedni. Azt hiszem, mi sem igazán ütöttünk az édesapánkra, nem igaz?

– Nem tudom – fixíroztam a kandallóban felcsapó lángokat. Ahogy elnéztem a játékukat, csak egy méretes katasztrófa járt a fejemben.

– Sajnálom, hogy nem tudtam többet segíteni – folytatta halkan –, viszont most mennem kell. Hádész igényt tart a...szolgálataimra. – Nyilván.

– Jól van – húztam el a kezem érintése alól. – Köszönöm azért.

– Meg kell próbáld Hérát! – tette hozzá. – Most gyere!

Nem feleltem, csak követtem kifelé. Visszavezetett a szoba elé, melynek szerencsére az ajtaja már tárva nyitva állt. Beléptem, és kérdőn az ágyon üldögélő Maddoxra emeltem a tekintetem.

– Na, mit beszéltetek? – csuktam be a bejáratot.

– Hát, elég sok mindenről – felelte kimérten. – Ülj ide mellém! – paskolta meg a matracot.

Remek! Ez is csodálatosan kezdődik! Vajon kaphatok agyvérzést? Csekélyen, de reménykedtem benne, hátha megszűnik ez a folyamatos aggodalom és stressz.

Odakullogtam mellé, és elhelyezkedtem. Maddox megpuszilta az arcom, és megfogta a kezem.

– Na? – sürgettem türelmetlenül.

– Na – ismételte utánam –, van egy tervünk, viszont nem mondhatom el.

– Te most szórakozol velem? – téptem ki a tenyerem a szorításából, és felpattanva szembe álltam vele. – Komolyan?

– Ne akadj ki! – engedte le a lábát, majd elém állt. – Nem szeretném eltitkolni előled, de ahhoz, hogy sikerüljön, nem árulhatom el a részleteket. Ha Árész idejön, és ide fog jönni, mert az apám látta, nem egyedül érkezik majd. Erisz is vele fog tartani.

– És az miért számít? – kérdeztem dühösen.

– Mert nagy valószínűséggel felüti a fejét a káosz – magyarázta türelmesen. – Te istennő vagy, így elsődlegesen rád fog esni a figyelem, és azután csak rám. Ha véletlenül rávesznek téged, hogy elszóld magad, nem maradt esélyünk.

– Tehát nem bízol bennem – hátráltam egyet. – Köszönöm szépen!

– De igen! – vágta rá azonnal. – Nem erről van szó, de ahhoz, hogy a terv beváljon, nem kell tudnod a részleteket.

– Nem értelek! – kiáltottam a bennem fortyogó méregtől. – Legyél már konkrétabb!

– Múltkor találkoztál Athéné lányával, igaz?

– Igen, de...

– A csaj gondolatolvasó – folytatta –, és van egy másik félisten, aki hasonló képességekkel rendelkezik. Árész lánya képes megérezni, kiolvasni egy istenség terveit. Egyszerűen kiolvassa belőled, mit tervezel. Mintha egy térkép lenne az arcodon, csak tudja. Ezt képtelen használni az embereken, illetve felesleges is lenne, és én félig ember vagyok. Nem láthat belém.

– És Apollón? – tártam szét a karom.

– Elment – rázta meg a fejét. – Már nagyon messze jár, és nem is fog visszajönni egy darabig.

– Tehát azt állítod, hogy van egy terved arra, hogy Árész ne gyilkoljon meg? – fűztem bele egy kérdésbe a következtetéseim.

– Igen – bólintott –, csak bízz bennem! Egy dolgot viszont kérnék tőled.

– Mit? – fújtattam.

– Bármi történjen, ne ess pánikba!

– Maddox, ez nem túl biztató! – kiabáltam vele ugyanolyan csúnyán, ahogy eddig is. – Mégis miért kérsz tőlem ilyet?

– Mert fontos! – fogta meg a vállam. – Kérlek, bízz bennem! Megígérem, hogy minden jól fog alakulni, csak adj nekem időt!

– Mi van? Miről beszélsz?

– Ennyit tudok mondani – esett le a karja maga mellé. – Nagyon sajnálom, legszívesebben mindent rád zúdítanék, Ves, de ha megteszem, nem fog sikerülni. Ezért kellett kimenned. Nagyon sajnálom, amiért olyan goromba volt veled az apám – érintette meg az arcom.

– Mindegy – fordultam el tőle, miközben idegesen csóváltam a fejem.

Nagyon irritált, hogy konkrétan semmit sem értettem. Vagyis valamit igen, találtak megoldást, de abban én nem vehetek részt. Most az a kérdés, belenyugszom-e ebbe, vagy sem.

– Ves, kérlek, adj nekem esélyt, hogy mindent helyre hozzak! – karolt át hátulról, és rátette az állát a vállamra. – Fontos vagy nekem, ha nem lennél az és nem bíznék benned, nem törném magam, hogy sikerüljön, de ezáltal van remény.

– Perszephoné azt mondta, alkudozzak Hérával – jelentettem ki, de nem reagáltam az előző mondataira.

– Megteheted – felelte halkan. – Meg is kell tenned! Így Árész lánya látni fogja, hogy valóban van egy terved, és tudni fogja, hogy az alku az, ami nagyon is jó, mert ezáltal azt hiheti, nincs más a tarsolyunkban, de közben van!

Elgondolkodtatónak hangzott, mert tulajdonképpen okosnak tűnt. Persze ettől még zavart, hogy valamit nem tudok, de azt hiszem, ha ez az ára annak, hogy velem maradhasson, akkor valahogy túlélem.

Kifújtam a levegőt, és megfordultam a karjában, hogy átöleljem. Nem volt kedvem veszekedni, és valószínűleg értelme sem lenne. Úgy határoztam, megteszem, amit kért tőlem, és bizalmat szavazok neki, mert nem adott okot rá, hogy kételkedjek. Maximum koppanok egy nagyot, de az mindegy. Valószínűleg mindenképpen az lesz a vége.

– Jól van – adtam be a derekam, és ráhajtottam a vállára a fejem. – Sajnálom, hogy kiabáltam veled.

– Nem, én sajnálom, hogy nem oszthatom meg veled konkrétan ezt a dolgot – puszilt meg. – De ez működni fog!

– Hiszek neked – mormoltam szomorúan –, de ettől még rosszul esik, hogy titkolózol. Persze értem, miért van erre szükség.

– Köszönöm! – lehelt még egy csókot a hajamra, majd egyszeriben rászorított a derekamra, és megemelt.

– Maddox! – sikítottam. – Azonnal tegyél le, deréksérvet fogsz kapni! Ez nem játék! – toltam el magam tőle a kezemmel, de nem különösebben érdekelte a nyávogásom. Elcipelt az ágyig, ahova lepakolt, majd befeküdt mellém, és odahúzott magához.

– Aranyos vagy, hogy ilyen tévképzeteid vannak – kuncogott fel. – Görögországban traktorgumikat emelgettem, Ves. Szerinted nehezebb vagy, mint egy traktorgumi?

– Mert valami földművesnek készültél? – Azt hiszem, jót tett ez a témaváltás.

– Nem, de edzéshez kiváló – pillantott rám. – Úgyhogy ne féltsd a derekam. Alapesetben meg nem is értelek. Úgy csinálsz, mintha nem férnél be az ajtón, közben meg nagyon is csinos vagy.

– Hát persze – forgattam a szemem. – Már, amennyire egy bébibálna az lehet.

– Micsoda? – nevetett. – Bolond vagy, Vespera! Felejtsd már el ezt az egészet! Ne hasonlítsd magad ilyen termetes állatokhoz, mert egy baromság. Igenis jól nézel ki!

– Miért hazudsz nekem? – fordultam a hasamra, így közvetlen az arca felé kerültem, olyan közel hozzá, hogy fülig pirultam, amikor az ajkamra esett a pillantása.

– Nem hazudok – igazgatta a fülem mögé a hajam. – Például mosolyoghatnál többet, mert nagyon szép arcod van – húzta végig rajta az ujját. – Szeretem, amikor elpirulsz, még vonzóbbá tesz.

– Ne csináld ezt! – sütöttem le a szemem. – Nagyon zavarba hozol.

– Akkor ne vádolj hazugsággal! – vigyorgott rám. – Csak értsd meg végre, hogy mennyire értékes vagy!

– Ha azt mondom, hogy próbálkozom, azzal beéred? – mentem bele a játékba, hátha nem égek porrá a sok pírtól, ami az orcám nyaldosta.

– Egyelőre – nyomott egy puszit az orrom hegyére. – Az orrod is cuki.

– Hagyd abba! – vettem nagy levegőt.

– De nem lehet – járt tovább a szája, így úgy döntöttem, ideje befognia. Rányomjam az ajkam az övére, és ezúttal én csókoltam meg őt. Úgy vélem, tetszett neki, mert beletúrt a hajamba, és lényegében magára húzott. Nem bántam, főleg most nem, mikor eleve halálra aggódtam magam, mit találtak ki, így legalább egy kicsit elterelődött a figyelmem róla.

A mellkasára simítottam a tenyerem, közvetlen a szíve fölé. Belemosolyogtam az egyre hevesebbé alakuló csókunkba, amikor tudomásul vettem, hogy az övé is legalább olyan gyorsan vert, mint az enyém.

○•○•○

Remegett a kezem, amikor beléptem a trónterembe. Rettegtem tőle, mi fog rám várni, amikor meglátom Poszeidónt és Athénét. Maddox az oldalamon sétált, és néha-néha támogatása jeléül megérintette a hátam.

Hádész a bársonyszékében terpeszkedett. Furcsa volt ebben a formában látni őt, és kicsit kellemetlen is, miután meztelenül is sikerült összefutnunk vele. Jobbján ott állt Zeusz, aki szigorú arckifejezéssel szemlélte az érkezésünket. Ha jól sejtettem, haragudott rám, csak azt nem tudtam, hogy miért. Az elszántságom vagy a sértéseim értek célt? Gondoltam, majd kiderül, ha méltóztat még szóba állni velem.

Előttük, a lépcsőfokoktól egy méterre egy férfi állt. Széles vállait egy fehér, laza ing takarta, alul egy fekete farmert viselt. Az egész megjelenése olyan fesztelennek látszott.

Amikor írisze felém fordult, nyeltem egy nagyot. A szemében, mintha a kék több árnyalata egyszerre jelen lett volna, egyszerűen csak belefulladt az ember. Lerítt róla, hogy ő Poszeidón, a tengerek istene, csak egy más lélek birtokolta éppen a testét.

A mellette toporgó nő kisugárzása kicsit harciasnak hatott, de lehet csak azért, mert Poszeidón a bocsánatkérésemre vágyott. Barna haja a vállára omlott, lágy vonásai egyértelművé tették, hogy nem szokott embereket vacsorázni. Legalábbis reménykedtem benne. Lágy, zöldeskék tekintetében apró, alig észrevehető szürke csíkok úszkáltak.

– Poszeidón, Athéné! Hadd mutassam be Vesperát! – emelte felém a tenyerét Zeusz.

– Részemről az öröm – biccentett felém a férfi, azaz Athéné. Oké, talán nem gyilkol meg.

– Részemről már kevésbé – szaladt át egy fintor a női alak arcán. Kiváló! Ő lehet kinyiffant! Vízbe fojt, esetleg delfinek hátára kötve úsztat meg. Ki tudja? Talán jobb lesz, ha bocsánatot kérek tőle, és elfelejtjük ezt az egész problémát, aztán nagyban elkerülöm a vízpartokat, nehogy eszébe jussak.

– Üd-üdvözlöm... önöket? – nyögtem ki igencsak kínosan. Ez gáz volt! Istenem!

– Hagyjuk ezt a formalitást! – akadékoskodott Poszeidón. – Visszaadnád a testem?

– Pe-persze – vágtam rá, mire Zeusz figyelmeztetően rám nézett. – Szeretnék elnézést kérni, amiért megcseréltelek titeket. Nem volt szándékos! – erőltettem ki magamból. – Kérlek, ne haragudjatok rám, többet... nem teszek... ilyet!

– Rendben – húzta fel az orrát Poszeidón. – Elfogadom! Kivételesen...

– Köszönöm? – bizonytalanodtam el, majd felsóhajtottam, hátha enyhül a gyomorgörcsöm. Reméltem, hogy nem jön ki belőlem az a csík csokoládé, amit ma elfogyasztottam.

– Ne húzd tovább az időt! – parancsolt rám Zeusz. – Nem érünk rá egész nap!

– Oké – fojtottam el egy fintort, majd lehunytam a szemem. Az erőm örvénylett bennem, és már pontosan tudtam, miből merítsek ahhoz, hogy jól nekivágjam a falnak az istenségeket.

A lila köd kitört belőlem, és eltalálta Poszeidónt és Athénét. Zeusznak le kellett guggolnia, hogy ne sodorja őt magával a felé repülő Athéné, míg Hádész csak a szemét forgatta. Lehet kezdte már unni, hogy állandóan ki kell javítsa a megrongálódott bútorait és a falat.

– Ügyes vagy! – csúsztatta ujjait az enyémek közé Maddox.

– Valóban! – jelent meg a terem túlvégében egy szőke férfi és egy fekete hajú nő. – Úgy látom, még épp időben érkeztünk a bulira! Neked mi a véleményed, Erisz?

○•○•○

🐟🐴!

Harmincegy. Remélem, tudjátok, ki érkezett hozzánk a végén...

A következő rész lesz a záró fejezet! Tudom, azt említettem korábban, hogy 35-40 között lesz, de nem tudom tovább húzni, és én abban hiszek, addig érdemes írni, míg van tartalom, nem csak helykitöltés. :)