Feldúltan igyekeztem vissza abba a szobába, ahol a cuccaim voltak. Legalább háromszor eltévedtem, így mentem vagy három felesleges kört, de a végén csak sikerült odatalálni. Kedvszegetten rogytam le az ágyra, majd a tenyerembe temettem az arcom. A gondolataim cikáztak, ahogy az érzéseim is.

Zeusz érdektelensége kellőképpen feldühített. Még azt mondja nekem, hogy kötögessek alkukat, mint valami útszéli démon, aki a sátánnak gyűjti a lelkeket! Vajon létezik a sátán?

Megcsóváltam a fejem a bugyuta eszmefuttatáson, aztán inkább felmásztam a matracra, és nekidőltem a párnának. Sértődötten várakoztam, és töprengtem. Leginkább Zeusz mondatain, és azon, mennyire felmérgelt a hozzáállásával. Mit képzel magáról az ilyen? Nincs kedve drámázni!

Milyen humorosnak tűnt már, hogy Maddox még azt hitte, ki fog akadni, amiért ennyire intim helyzetben talált ránk. Még csak említést sem tett róla. Nyilvánvalóan pont nem érdekli, kivel és mikor fekszem össze. Miért is izgatná? Hiszen jelentéktelen vagyok neki, pont úgy, ahogy mindenki másnak is.

Természetesen a jól időzített önsajnáltatásom után, újra a hajnalban történteknél kötöttem ki. Maddox szavai csak úgy csengtek a fülemben:

„Sajnálom, Ves. Ezt az egészet, talán tévedtem."

Elkeserítő. Csak és kizárólag azért kezdett ki velem, mert nem akadt más. Most pedig már cikinek érezhette. Minden bizonnyal éppen arról társalog az apjával, mekkora szégyen, amiért rám mászott. Apollón valószínűleg jól kioktatja, vagy az is lehet, hogy elküldi innen. Az gáz lenne. Rohadt nagy gáz, még annak ellenére is, hogy haragszom rá. Egyedül maradni az alvilágban, és egymagam részt venni ebben az isteni színjátékba, amibe belerángattak? Kösz, nem.

Legszívesebben csapkodtam volna a felindultságtól, de nem akartam, hogy újra Perszephoné szobra bánja a viselkedésem, így a kezembe vettem a telefonom, és azt kezdtem nyomkodni.

Legközelebb fél nyolckor pillantottam az időre. Már egészen kétségbeestem, amikor az ajtó kinyílt, és csatlakozott hozzám Maddox. Egy akkora vigyort villantott rám, mint aki a lottó főnyereménnyel a zsebében érkezett vissza. Ránéztem, majd inkább elfordítottam a fejem.

– Nem fogod elhinni, mit mondott az apám! – vetődött le elém. Ismét vetettem rá egy lesújtó pillantást, majd a telefonom képernyőjét tüntettem ki a figyelmemmel.

– Mit? – kérdeztem érdektelenül.

– Elég sok dolgot, de azzal kezdte, hogy mennyire lenyűgözted őt! – magyarázta elképesztően lelkesen.

– Aha – reflektáltam unottan. Persze, most már hirtelen egy csapásra minden rendbe jött! Hiába, nem tudtam túltenni magam ezalatt a pár óra alatt sem azon, amit hajnalban mondott, mielőtt odamentünk Zeuszhoz és Apollónhoz. Sértve éreztem magam, hiszen rájöttem, egy kellék vagyok, aki tökéletes arra, hogy kielégítse a vágyait, amikor nincsen egy fullos nő a közelben.

– Először nem hitte, hogy visszafordíthatod a cserét. Mármint legalábbis az egyiket a sok közül. De szerinte erős és fantasztikus képességed van. Elmondtam neki, mi az. Remélem, nem haragszol ezért. – Csak másért.

– Aha – ismételtem önmagam.

– Ves... – érintette meg a sípcsontom, mire automatikusan elhúztam a lábam, de továbbra sem lestem felé. – Valami baj történt, amíg nem voltam itt? Miért vagy ennyire lehangolt? Talán Zeusz csinált valamit? Mi a baj?

– Nem, semmi – rántottam meg a vállam. Még én magyarázkodjak, mikor ő bánta meg, amit tettünk?

Egyre csak hergeltem magam, és közben vitathatatlanul undorodtam a saját testemtől. Néha elmerengtem rajta, miért nem születhettem csinosnak vagy soványnak. Aztán eszembe jutott, hogy tehetnék érte, de az extra befektetést vonna maga után, így lustaságból így maradtam, szóval tulajdonképpen magamnak köszönhetem. Egy igazi csődtömeg vagyok!

Maddox közelebb araszolt hozzám, majd gyengéden megfogta a kezem, és elvette tőlem a mobilom. Egy mély sóhaj kíséretében bámultam bele a szemébe, aztán megforgattam a sajátom.

– Amúgy, azt hiszem, félreértettél engem – hozta fel.

– Mikor? – vontam fel a szemöldököm.

– Hajnalban – felelte az arcom fixírozva. – Úgy érzem, hogy megbántottalak. Így van?

– Nem – tiltakoztam talán a kelleténél gyorsabban, mire a srác szélesen elmosolyodott.

– Aranyos vagy, amikor duzzogsz – jelentette ki. Másodpercről másodpercre egyre morcosabban meredtem rá. Miért játszik velem?

– Nem érdekel! – vágtam rá feldúltan. A fiú felsóhajtott, majd még közelebb mászott hozzám. Nem értettem, mit művel, azonban az arca vészesen közeledett az enyém felé. Mielőtt ajka hozzám érhetett volna, eltoltam a fejét, és idegesen felugrottam az ágyról.

– Ves...

– Komolyan? – kiáltottam rá. – Közlöd velem, hogy sajnálod, meg tévedtél, most pedig meg akarsz csókolni?

– Nem értem, mi köze a kettőnek egymáshoz...

– Nem? – kérdeztem vissza zavartan. – Nem vagyok hülye! Tudom, hogy kínos volt számodra az apád előtt az, hogy velem – hangsúlyoztam ki a szót – talált téged ennyire intim helyzetben. – Felnevetett. Olyan boldogan, mintha csak azt közöltem volna, elmegyünk egy csokigyárba, és végigkóstolhatja az összes édességet. Felháborodottan álltam előtte. Legszívesebben felpofoznám, de ilyet azért mégsem tehetek. Vagy igen?

– Vespera, ezt mégis miből szűrted le? ¬– tudakolta, miután lecsillapodott.

– Te mondtad, hogy sajnálod és tévedtél.

– Igen – sóhajtotta. – Csak...

– Nem hagynál inkább békén? – vágtam a szavába, ugyanis nem akartam hallani, miért is érez szégyellnivalónak. Én is pontosan tudtam. Egy malacka nem túl szeretetre méltó. Sőt, még arra sem, hogy normálisan bánjanak vele.

– Amíg nem hallgatsz végig, biztos, hogy nem – közölte teljes nyugodtsággal. – Borzalmas, ahogy kombinálsz.

– Leszarom!

– A kialakult helyzetre mondtam, hogy sajnálom, azt pedig, hogy tévedtem a látomásra, Vespera. Nem állt szándékomban megbántani téged – emelkedett fel a fekvőhelyről, majd megállt előttem. – Sejtettem én, hogy megsértettelek, csak nem tudtam, mivel. Viszont egyáltalán nem érzem kínosnak azt, és legkevésbé sem sajnálom, ami történt. Azt sokkal jobban, hogy nem tudtuk befejezni.

Összevontam a szemöldököm a hallottakra. Nem tudtam eldönteni, hogy most mi történik. Ennyire félreértettem volna? Vagy csak játszik velem?

– Nem hiszek neked! – rántottam meg a vállam. A mérgem ugyan elmúlt, már csak szomorú voltam.

– Miért nem? – pislogott rám nagyokat. – Annyira elképzelhetetlen lenne, ha azt mondanám, hogy csinosnak tartalak?

– Öhm... igen? – tágult ki a szemem, és úgy meredtem rá, mint egy igazi őrültre.

– Miért veszed magad ennyire semmibe? – rázta meg a fejét. – Értem, bántottak, sokat, de attól még nem érsz kevesebbet azoknál, akik ezt megtették, ráadásul nem lesz mindenki olyan, mint ők. Ne általánosíts, mert felesleges. Inkább azokkal törődj, akiket érdekelsz.

– Maddox, sosem nyitottak felém olyan módon, ahogy te megtetted. Nem tudom, hogyan kell viselkedni, ezért talán érthető, ha kételkedem a valódiságában – adtam tudtára halkan. – Nem bízom az emberekben.

– Nem baj, én csak félig vagyok az – nevetett fel. – Na, gyere! Meséld el nekem, hogy mit raktál össze a fejedben – nyújtotta felém a kezét. Elhúztam a szám oldalra, majd elfogadtam, és hagytam, hogy az ágyhoz vezessen, ahol törökülésben foglaltam helyet, ő velem szemben, hasonló pozícióban.

– Nem tudom, mit mondhatnék – motyogtam a lepedőt kémlelve.

– Például azt, hogy milyen téves következtetéseket vontál le – segített ki.

– Azt gondolom, hogy csak azért csókoltál meg és kezdtél ki velem, mert nincs más. Én itt vagyok, gondoltad, kihasználod a helyzetet egy numera erejéig, és kész.

– Felőlem lehet kettő is – kuncogott fel, de hamar elhallgatott, amikor nem kacagtam vele. – Az az igazság, Ves, hogy én nem gondoltam át ezt ennyire mélyen, de bízhatsz bennem. Itt leszek veled egészen addig, amíg meg nem oldunk mindent, aztán elválik, hogy élek vagy halok. Ezért van bennem némi önzőség veled és sok mással kapcsolatban.

– Micsoda? – értetlenkedtem.

– Valami olyasmi, hogy ragadjak meg minden jót, mert nem tudhatom, meddig tart az életem. Mondtam már neked, de a látomásaim nem mindig jönnek be, szóval hiába láttam, amit láttam, az nem feltétlenül lesz úgy. Így felkészülten várom a napot, amikor meghalok. Addig pedig miért ne érezzem jól magam, és cselekedjek úgy, ahogy jól esik? És ez nem azt jelenti, hogy veled szórakoznék, csak annyit, hogy te is idetartozol. Annyit tudok megígérni, hogy amíg élek, én itt leszek és melletted. Ez már többről szól, mint egy feladat... Eldöntöttem ma, hogy veled maradok.

– Nem értelek.

– Az apám ma felajánlotta, hogy elmehetek. Teljesítettnek tekintik a feladatom, ha úgy döntök – felelte, mire az állam szó szerint leesett.

– És te elutasítottad, mikor ez azt jelentené, hogy megszűnik számodra a veszély? – tudakoltam némileg feldúltan. Ez a srác önmaga ellensége, ha így történt.

– Nem vagyok gyáva – grimaszolt nagyokat. – Én rángattalak ebbe bele, szerinted mennyire igazságos, ha itt hagylak egyedül a legnagyobb szarban? Úgyhogy nem fogok elfutni. Na, meg van egy új küldetésem!

– Miféle? – sóhajtottam türelmetlenül. Elképedtem. Maddox tényleg őrült!

– Bebizonyítom neked, hogy igenis méltó vagy rá, hogy szeressenek. – Olyan komolysággal mondta ki, olyannyira, hogy teljesen meghatódtam.

Az imént még az önzőségről beszélt, de nem éreztem úgy, hogy az lenne. Az indokai érthetők, sőt, mi több logikusak. Többé nem haragudtam rá. Igaz, a paranoiám általában erősnek bizonyult, mégis hittem neki. Persze bolondnak tituláltam, amiért kockáztatja a saját életét miattam, de emellett hálás voltam, amiért úgy döntött, velem marad. Nem tudtam, miért jutott erre, de nem terveztem firtatni. Ez azonban már az én részemről minősült önzőségnek, hiszen tisztában voltam vele, elküldhetném a francba, és akkor biztosan életben maradna, mégsem jöttek azok a bizonyos szavak a számra. Én azt akartam, hogy maradjon, és támogasson, ahogy eddig tette. Bármennyire is vonakodtam bevallani, szükségem van rá.

– Köszönöm – mormoltam csöndesen, majd feltérdeltem, és átöleltem. Maddox nem habozott, átkarolta a csípőm, és belevont az ölébe. Nem mondom, hogy nem illetődtem meg. Nem szoktam hozzá, hogy csak úgy fiúk ölében üldögéljek.

– Azért vannak hátsószándékaim is – vigyorgott rám, amikor pironkodva elhúzódtam tőle picit, de még mindig ott terpeszkedtem rajta, és azon tűnődtem, vajon mennyi idő után megy ki az összes vér a lábából a súlyomtól.

– Milyenek? – próbáltam részt venni a beszélgetésben, de nehéznek bizonyult, ugyanis már megint zavarban voltam. Főleg azért, mert mélyen imponált a felém irányuló kedvessége és korrektsége.

– Nem sok ember vagy félisten kerül közel egy igazi istennőhöz – vallotta be, és már éppen kezdtem teljesen elkeseredni, de folytatta. – De mielőtt nekiállnál újabb téves elméleteket gyártani, el kell, hogy keserítselek. Ha nem lennél istennő, akkor is magaménak érezném a feladatot, hogy kirángassalak ebből a befordult, depressziós, mérgező életvitelből, amit képviselsz.

– Maddox, úgy beszélsz, mintha valami elvonóból szabadultam volna, mert nem bírok leszokni a drogokról – nevettem fel, hátha palástolni tudom a vöröslő arcom.

– Most vagy az elvonón – kuncogott ő is. – Távol a sok idiótától, akik miatt magadba szívtad a sok rosszat. De ne félj, kikúrálom belőled ezt a rengeteg negatív élményt.

Elmosolyodtam, és újfent megöleltem.

– A tetemes listám ellenére, örülök, hogy megismertelek – motyogtam a vállába. – Talán már nem is vagyok annyira mérges, amiért elraboltál, halálra rémítettél...

– Hazudtam, bedrogoztalak, előtte betörtem hozzád – szólt közbe –, lesmároltalak és a hajnalban majdnem elloptam az ártatlanságod is. Egy seggfej vagyok, tudom!

– Igen! – bólogattam egyetértően. – Jól látod!

– Mondjuk hajnalban nem úgy néztél ki, mint aki nagyon tiltakozik – cukkolt jókedvűen. – Vagy talán ennyire rossz volt, amikor lekerült rólad ez a póló, és...

– Csak maradj csendben – tapasztottam be a tenyeremmel a száját. – Kérlek, ne beszéljünk róla.

– Ves – mondta, miután levette a kezem magáról –, elárulom neked, mindenki szokott szexelni, szóval ez nem kell, hogy ennyire mélyen érintsen. Igazából nem is értem, miért kezelik tabuként az emberek. Teljesen természetes dolog, mint, ahogy elmész pisilni, eszel és alszol. Úgyhogy szokj hozzá ahhoz, hogy beszélek róla!

– Kihagytad azt, hogy átöltöztettél és kétszer is turkáltál a telefonomban! – váltottam szándékosan témát, hátha nem kell megvitatnom vele a szexualitás lépcsőfokait. Értettem, igaza van, a nagy többség tényleg szexel, számomra mégis annyira kínos erről beszélni.

– Ez egy nagyon hosszú lista, és gondold el, még milyen tetemes lesz, ahogy telnek a napok.

– Már alig várom. – Ahogy kimondtam, a tekintetünk találkozott. Zavartan sütöttem le a szemem, majd megpróbáltam kimászni az öléből, hátha nem sorvadnak el a végtagjai.

– Hova készülsz? – húzott vissza magabiztosan.

– Nem akarom, hogy elzsibbadjon a lábad a súlyomtól – közöltem vele a nyilvánvalót.

– Értem, szóval szerinted nem bírlak el? – fintorgott, amiért alábecsültem, majd körbenézett. Végül csak letolt magáról, felkelt, majd az éjjeliszekrényhez sétált, és nemes egyszerűséggel letörte a sarkát, mintha csak egy kocka csokoládé lenne. – Tessék!

– Jesszus – hüledeztem. – Mi a fasz?

– Felturbózott ember, tudod – nyomta a kezembe a letört fadarabkát. – Szóval, megtennéd, hogy visszaragasztod, ahogy a szobor kezét? Kétlem, hogy Hádész örülne, ha...

– Valóban nem örül – dörrent az alvilág istenének hangja a jobb oldalamról, ráadásul így nőként még élesebbnek csengett –, de felejtsétek el! Idehoztam Aphroditét. Megtennéd, hogy megoldod a helyzetünket, Vespera?

– Meg-megpróbálhatom – dadogtam idiótán, és felemelkedtem.

Hádész meglódult kifelé, az ajtót csak úgy kicsapta maga előtt. Reméltem, hogy nem a törött bútor rázta meg ennyire. Egészen a trónteremig menetelt, míg mi követtük őt.

Amikor beértünk, az állam jóformán a földet súrolta. A férfi, aki odabent ácsorgott legalább százkilencven magasnak tűnt, széles vállát egy zakó takarta, hozzá egy öltönynadrágot húzott. Fekete haja a füléig ért, arcvonásai különösen markánsnak látszottak. Sötétbarna íriszét ránk szegezte, majd összefonta a karját, és csípőjét kicsit oldalra tolva keresztbe vetette a lábát. Hát igen, egyértelműen egy nő birtokolta a kigyúrt testet.

– Te lennél Zeusz új gyermeke? – érdeklődött megdöbbentően mély, mégis kellemes hangon.

– Azt hiszem – válaszoltam kimérten.

– Csinálhatod! – lépett Aphrodité mellé az alvilág istene.

Bepánikoltam. Ijedtségemben nyeltem egy óriásit, ugyanis ötletem sem volt, mit tettem pár órával ezelőtt. Egyszerűen csak magától megtörtént, amikor mérges lettem. Egyáltalán nem én irányítottam azt az erőt.

A kezem tördelve meredtem rájuk, majd vettem egy nagy levegőt.

– Csak engedd ki, ami benned van! – súgta a fülembe Maddox, amitől ugyan megborzongtam, de nem segített.

– Nem megy – sziszegtem a fogaim között.

– Dehogynem! – biztatott, de mindhiába.

Idegesen toporogtam egy darabig, és a két engem vizslató istenséget szuggeráltam. A félelem kiteljesedett, amikor már három teljes perce várták a csodát, ami nem akart megérkezni.

– Na, mi lesz? – kérdezte Aphrodité.

– Sajnálom, de nem fog menni – jelentettem ki, miután elképzeltem, ahogy megcsapom őket egy lila fényes izével, mégsem történt semmi.

– Miért is nem? – esett nekem azonnal a férfitestben lévő.

– Láttam, hogy képes vagy rá! – szólalt fel Hádész is. – Tedd meg velünk is!

– Próbáltam, de nem megy! – jajveszékeltem.

– Szóval annak ellenére sem vagy hajlandó segíteni, hogy befogadtalak, elszállásoltalak és elrejtettelek Héra elől? – kért számon az alvilági.

– Esküszöm, nem tudom, hogy csináltam! – szabadkoztam szüntelenül.

– Hazudsz! – kiáltott rám Aphrodité. Sötét szeme szikrákat szórt felém. Hátrahőköltem az ellenséges viselkedésük láttán, majd futólag Maddoxra emeltem a pillantásom, hátha kisegít, de ő is ugyanolyan tanácstalannak látszott, mint én.

– Tehát nem vagy hajlandó segíteni! – dühöngött Hádész, még a keze is ökölbe szorult.

– Én...

– Takarodjatok innen! – ordított ránk szinte sikítva. – Akkor tehetitek be ide legközelebb a lábatok, ha hajlandóak vagytok visszafordítani a cserét!

– Hádész, ne! – Perszephoné sajnos túl későn csatlakozott hozzánk. – Ne küldd el őket!

– Beszéljük... – kezdett volna bele Maddox is, azonban a szava elakadt, amikor zuhanni kezdtünk, pontosan ugyanúgy, mint amikor ideérkeztünk.

A fenekem kemény talajon koppant, egyenesen a hátamra estem, amitől a fejem hátrabicsaklott. Maddox hasonlóan kellemes élményben részesülhetett, mert felnyögött mellettem.

Kiterültem, mint egy kövér tengericsillag, majd szakaszosan beszívtam a levegőt. Az arcom melengette az szeptemberi gyenge nap sugara, de a fájdalom nem akart elmúlni. Eltűnődtem rajta, mennyire egyszerű lenne, ha egy szempillantás alatt minden sajgó porcikám megjavulna.

Szent isten!

Úgy ültem fel, mintha puskából lőttek volna ki. Megmozgattam a térdem, aztán a csuklóm és a könyököm, de többé már nem fájt semmi. Hogy a büdös francba van az, hogy ilyen random dolgokra öntudatlanul képes vagyok, míg amit céltudatosan szeretnék, az nem sikerül?

– Jól vagy? – tudakolta a fiú, miután talpra kecmergett, és leporolta a nadrágját. – Ezt jól megszívtuk!

– Valóban – mormoltam, miközben körbepislogtam. A hely, ahol ültem idegennek bizonyult, azonban az életemben nem láttam még ennyi sziklát egy helyen. A vörös kövek összezavartak, fintorogva keltem fel a porból, majd megfordultam. – Baszki, Maddox!

○•○•○

Megjöttem a következővel! :) Ugyan csak holnap akarta kitenni, de mivel jelenleg 23:47 van, így már nincs sok holnapig :DD