Evon otthon ült és várta Renjit, közben egy könyvet olvasott, sajnos tankönyvet, így nem igazán élvezte az olvasást. Későbbre várta a ház urát, mint egy jó feleség. Egészen beleszokott már ebbe a szerepbe, ebbe az életbe még akkor is ezt mondta volna, ha a bizonytalanságáról kérdezték volna. Jól érezte itt magát, jól érezte magát Renjivel, csak nem merte kőbevésettnek hinni ezt a helyzetet. Talán épp ezért volt az is, hogy egy idegen lánnyal csókolózott egy padon, vagy az, hogy egy csukott ajtóban is gyanút keltő dolgot látott. Próbálta ezeket elfelejteni, vagy legalábbis valami távoli zugába zárni az elméjének, de időnként felsejlett benne a bizonytalanság, amit nem szeretett. Olyankor furcsa érzés kerítette hatalmába, amit nem tudott megmagyarázni. Rossz érzés, a mellkasában, a gyomrában. Semmihez sem tudta hasonlítani, amit korábban érzett, és az ilyesmi mindig zavarta.

Lapozott egyet, közben csöngettek. Az órára nézett, nem mintha várt volna valakit, vagy szokott volna ide csengetni bárki. Igazából nem járt ide senki, Nao főleg, neki meg volt kulcsa. Újra szólt a csengő, majd felállt és az ajtóhoz sétált. Jó környék volt ez, nem kellett kinéznie a kémlelőn, így csak ajtót nyitott. Egy jó negyvenes, elegáns nő állt előtte, aki úgy nézett rá, mint aki szellemet látott.

- Segíthetek? – kérdezte Evon.

- Nem tudom – kezdte bizonytalanul, majd hátrébb lépett és megnézte a lakás számát. – Jó helyen járok, csak tíz évvel korábban. Bocsánat, nagyon hasonlít valakire, kicsit megilletődtem. Renjit keresem.

- Ismeri a testvéremet, Naot. Mindenki így reagál, amikor először lát. Renji dolgozik. Bejön?

- Mikor jön haza? – kérdezte, miközben egy drágának tűnő órát fordított el a csuklóján.

- Úgy hiszem, egy órán belül, de szólok neki, ha siet.

- Megvárom – mondta és besétált a fiú mellett.

- Rendben, de... megkérdezhetem, hogy kihez van szerencsém?

- Az anyja vagyok – szólt a válla felett, miközben nézelődött a lakásban. Végül megfordult. – És Ön?

- A lakótársa – a nő nevetett, nem is rejtett gúnnyal a hangjában, és leült egy fotelbe.

- Ilyen minőségben nem lakott még itt senki. Renji nemigen szorul rá, hogy osztozzon a költségein. És úgy hiszem, hogy a harmadikos irodalom nem sokat hoz a konyhára – dobta a könyvet az asztalra, amit az imént vett a kezébe. – Nonszensz – vetette oda foghegyről.

Evon azonnal írt egy üzenetet Renjinek, hogy az anyja a lakásán várja. Renji amint elolvasta szó szerint felpattant és padlógázzal hajtott hazáig. Nem tartotta jó ötletnek az anyját egyedül hagyni Evonnal. Ismerte az anyját, nem mindig volt kedves, és úgy gondolta, Evonnal nem lesz az. Szinte beszakadt a lakásba, mikor hazaért. Az anyja ugyanott ült, mint mikor megérkezett. Evon pedig tőle távol a kanapén. Izzadt, mintha futott volna.

- Mit keresel itt? – szólt ingerülten Renji az anyjához.

- Szia.

- Mit keresel itt? – kérdezte újra, nem kevésbé ingerülten.

- Meglátogatlak, nem szabad?

- Szó nélkül nem. Én se megyek hozzád, ha nem keresel.

- Miért, ha tudod, hogy jövök, akkor visszaküldöd az oviba a fiút? Mit képzelsz, mondd?

- Semmi közöd ehhez! Evon kérlek – fordult a fiú felé, aki még talán örült is annak, hogy Renji elküldi. Rémesen érezte magát a nő közelében.

- Elmegyek Naohoz – vette a kabátját és köszönés nélkül távozott.

- Telefonálj, ha ide akarsz jönni! – ripakodott újra az anyjára és rágyújtott.

- Erre jártam, gondoltam, meglátogatlak, úgyis beszélni akartam veled.

- Van telefon, nem kell ide jönnöd emiatt.

- Nem számítottam arra, hogy egy... Egyáltalán nagykorú? – fintorogta, miközben a homlokához érintette az ujjait.

- Mit akarsz?

- A nővéred születésnapja a jövő héten lesz, mindent megszerveztem, csak el kell jönnöd. Kötelező a megjelenés. Két fővel számoltunk, a biztonság és az illem kedvéért... Szóval, ha az anyukája elengedi, jöhet ő is. Az ajándékot illetően egy óra jó lesz, itt a lista, ahonnan választhatsz, ezek közül bármelyik jó. És nagyon kérlek, öltözz fel rendesen.

- Ezt elmondhattad volna telefonon is.

- Látni akartalak, baj?

- Nem kell eljátszani a szerető anyát.

- Mikor fejezzük már ezt be?

- Vannak dolgok, amiket nem kell erőltetni.

- Renji...

- Anya, ez már régi lemez. Nem fog változni a helyzet. Te akartad, hogy eljöjjek, eljöttem.

- Ez nem igaz!

- Nem mondtad, de mind tudjuk, hogy jobb volt mindenkinek. Kérsz egy kávét?

- Kérek – bólintotta és kifújta magát. – Nao mit szól ahhoz, hogy az öccsével jársz?

- Nem örül – mondta háttal a nőnek, már a kávét főzve.

- És a szülei?

- Kidobták.

- Mert meleg?

- Ó, azt nem tudják. Igazából nem is az. Csak most velem él.

- Itt él?

- Itt.

- Renji te minden alkalommal túl teszel magadon – sóhajtotta fáradta, vagy fájdalmasan maga sem tudta, ha Renjiről volt szó. – Ez egy...

- Nem az. Ne is mondd ki – vágott közbe, mert tudta, mit akar mondani az anyja. Azt akarta mondani, hogy Evon túl fiatal hozzá. – Nagykorú, és egyáltalán nem én találtam ki ezt az egészet.

- Akkor is, Renji. Meg kéne már állapodnod, akkor is, ha nem fogsz megnősülni. Venni egy házat kezdetnek. És kereshetnél egy korban jobban hozzád illőt.

- Van házam, de itt jobb szeretek.

- Van házad?

- Vettem még tavaly. Kivételes lehetőség volt, megléptem. Az ára azóta duplája lett, befektetésnek sem rossz.

- Semmit sem tudok rólad – mondta halkan és a kávéjába kortyolt. – Naoval többet találkozok, mint veled!

- Tudom, szokta említeni.

- Nem gondolod, hogy ez nem jó így?

- Egyáltalán nem. Miért lenne az jó, ha sűrűn találkoznánk? Folyton veszekednénk. Épp elég, évente néhányszor, az talán megy vita nélkül. A telefont könnyebb egymásra csapni, és nem is olyan hangos, mint egy ajtó.

- Ebben van valami – ismerte el a nő. – De... Ez a fiú...

- Evon.

- Renji ez tőled is túlzás.

- Úgy beszélsz, mintha mindig gázos srácokkal jártam volna. Senkivel semmi baj nem volt. Csak bántja az önérzeted, hogy meleg vagyok. Dolgozd fel, nem fog változni.

- Alig ismertem őket, ha épp megértük, hogy bemutasd bármelyiket.

- Hát erről nem én tehetek.

- Ugyanolyan nyakas vagy, mint az apád! Egy kicsit sem enged egyikőtök sem!

- Te bezzeg a pórázoddal nagyon jól bánsz! Hagyod, hogy hülyét csináljon belőled...

- Ez az én dolgom.

- Az meg az enyém, hogy kivel élek.

- Jól van – sóhajtotta és felállt, majd letette a csészéjét, a meddő vitákból már régesrég elege volt. – Jövő hét péntek, este 7 óra a Pávában. Ne késs el és újra mondom, hogy végy fel öltönyt! Vacsora, mosolygás, 10kor mehettek – mondta, közben nyomott egy csókot Renji arcára, aki némán nézett maga elé, nem marasztalta egy pillanatra sem. Ilyen volt az ő kapcsolatunk. Hűvös, távolságtartó. Nem értették meg egymást jó ideje, az is igaz volt, hogy nehezen vette be otthon a gyomruk Renji másságát, pedig igyekeztek, de egy ponton mégis inkább arra jutottak, hogy jobb lesz távolabb egymástól. Renji érezte felőlük a kínlódást, ami nem esett neki jól. Szeretni akarták, szerették is, csak valami megtört bennük, miután bejelentette, hogy meleg. Ez olyan szakadékot generált köztük, amit ez az élet nem fog már kijavítani. Így maradt ez a felemás viszony.

Miután elment az anyja, Renji megdörzsölte az arcát és halkan motyogott maga elé. Semmi kedve nem volt ehhez az eseményhez, bár számított rá. Kerek évforduló lesz ez a születésnap, nem várt kisebb ünnepséget, mint egy drága étteremben megtartott vacsorát szimfonikus zenekarral és flancos ennivalókkal. Pedig ismerte a nővérét, egy pizzával is ellett volna, valószínűleg meg is látogatja eggyel. Áttapogatta a zsebeit azt sem tudta, hogy a kulcsait hová tette, arra koncentrált, hogy Evon minél kevesebb időt töltsön az anyjával. Miután megtalálta, amit keresett, elindult Evon után. Naonál volt, ahogy mondta. Mikor odaért nyilván a saját kulcsával nyitott a lakásba, majd leroskadt a kanapéra.

- Nagyon gáz volt? – kérdezte Renji Evont.

- Eléggé. Olyan, mint egy sárkány.

- Olyan – nevette Renji. – Nao?

- Elszaladt Nináért a munkahelyére.

- Minden oké?

- Persze. Kezdem érteni, miért nem hallok a családodról.

- Mondtam, hogy az enyém se különb, mint a tiéd. Sajnálom, nem tudtam, hogy jön, különben nem hagytalak volna vele egyedül.

- Nem gond, nem tűnt úgy, hogy lemaradtam valamiről.

- El kell mennünk vásárolni, ha jó leszel, kapsz te is valamit – mondta Renji és magához húzta a fiút, majd belecsókolt a nyakába.

- Ne már, Nao haza jöhet. El kéne neki mondani, tisztább lenne a helyzet.

- Igazad van, megejtjük. Annál is inkább, mert jövő héten elkísérsz egy partira. A nőverem születésnapja miatt jött az anyám, és kötelező. Elviszlek magammal.

- Miért?

- Imádom látni az arcukat, ahogy pukkadoznak. Nem lesz balhé, annál többet számít nekik a látszat. Jó buli lesz, majd iszunk sokat. Pár óra csak, ígérem hamar lelépünk.

- Muszáj?

- Nem, csak szeretném, ha velem jönnél. Talán kicsit biztosabbnak is éreznéd ezt kettőnk közt. Nem csak az ágyamban vagy a fiúm, hanem bárhol megfogom a kezed, jó volna, ha megértenéd.

Nao és Nina épp akkor léptek be, mikor csókolózni kezdtek. Evon azonnal elhúzódott, de Renji befejezte, amit elkezdett. Evon kicsit ijedten igazított a haján, majd ahogy Renji beszélni kezdett inkább hátat fordított Naonak és Ninának, zavarban volt, de nem akarta, hogy lássák. Kínosnak tartotta, hogy pirul, mint egy lány. Renji nem tétovázott, belekezdett a magyarázkodásba, mintha Nao semmit sem tudott volna erről az egészről. Nagyszerű színeszek ezek ketten, mert Nao remekül hozta a megdöbbent testvér és legjobb barát szerepét, ahogy Renji is az őszinte lovagét, aki vállal mindenfajta felelősséget ártatlan hercegnője becsületét illetően. Sem Nina, sem Evon nem vonta kétségbe, hogy ez itt nem a valóság, eszükbe sem jutott, hogy Nao már egy ideje tud arról, hogy Renji és Evon együtt vannak. Nao még néhány keresetlen szót, némi fenyegetést sem sajnált a hitelesség jegyében. Igazán meggyőző előadássá lett az improvizáció.