Evon hazaérve az ajtót nyitotta, mikor utána szólt egy futár. Csomagot hozott Renjinek, így átvette. Nem akart kíváncsiskodni, de a csomagolás fel volt szakadva, így látta, hogy csokoládé van a dobozban. Nem értette, hogy egy doboz bonbont ki ad fel csomagként, de hát nagyon nem izgatta a dolog, ha akarja, majd Renji elmondja. Letette a dobozt és pakolni kezdett a lakásban. Közben azon járt az esze, hogy számára elkezdődött az élet, amihez nem tudta, hol fogjon hozzá. Most itt lakik, most jó, nagyon jó, de nem tudta, hogy ez meddig lesz így. Renjivel jól megvannak, de friss ez ahhoz, hogy messzemenő jóslatokba bocsátkozzon. Nem akart túl naiv lenni, úgy gondolta, az nem illik a mostani helyzethez, ehhez a felnőtt kapcsolathoz és élethez. Azt nem is sejtette, mit fog csinálni, ha innen el kell mennie, ugyanis az apja nem említette, hogy haza mehetne, az anyja pedig, mint megtudta, elköltözött. Nem vette észre, hogy ennyire elhanyagolt lenne, akkor nem érte volna meglepetésként, hogy rohadtul nem kíváncsi rá se az apja, se az anyja. Nem is értette, egyáltalán nem értette, mi történik. Igen, voltak húzásai, igen nagyon meredek volt az utolsó balhéja, de sosem érezte azt, hogy ennyire jelentéktelen lenne a szülei számára. Nem beszélt erről egyelőre senkinek, nem akart ezzel foglalkozni, jól akarta érezni magát. Muszáj volt jól éreznie magát, mert azt gondolta, máshogy el fog hasalni, pedig még csak alig kezdett járni. Összességében jelenleg romokban volt a lelke, de megtartotta magának. Sosem nyílt meg annyira senkinek, hogy a saját lelki nyomorát kiadja, és azt sem tudta, hogy erre egyáltalán szükség van-e, vagy megteheti-e.

Renji mint általában telefonálva ért haza, Evon nem értett belőle semmit, olyan nyelven beszélt Renji, amit nem ismert. Ez nem volt nehéz, ő a saját nyelvén és az angolon kívül nem beszélt mást. Renji pedig 4 különbözőn. Evon szerette, amikor Renji idegen nyelven beszélt, olyankor a komoly férfit látta benne, ami merőben más, mint amit általában kapott belőle. Renji két mondat közt nyomott egy csókot a fiú homlokára és a dolgozójába ment. Az ajtót nem csukta be, sosem szokta. Evon tovább pakolt a lakásban, majd két adag kávét főzött. Az egyiket bevitte Renjinek, a másikkal az erkélyre sétált és rágyújtott. Néhányszor hívta az anyja, de nem vette fel a telefont, nem akart magyarázkodást hallgatni, vagy ahhoz sem volt kedve, hogy hülyének nézzék. A lakásba visszalépve Renji már a doboz felett állt és egy kártyát tartott a kezében, amit a zsebébe tett, miután elolvasta. Csokoládét kapott, nem is akármilyet természetesen Gintől. Renji tudta, hogy nagyon-nagyon sajnálhatja Gin, amit tett. És még úgy is ő kér bocsánatot, hogy tulajdonképpen elég durvára sikerült a találkozó, amit ő maga szenvedett el. Azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy más célja volt, mert Renji azt is tudta, hogy Gin tud udvarolni, ha kell. Ez pedig olyan ajándék, ami kapukat nyit a megfelelő embernek adva. Renji pedig megfelelő ember volt normál esetben. Ez a csoki egy vagyonba került, aki értett hozzá, az tudta, hogy kivételes csemege. Renji felbontotta a dobozt, kivett egy bonbont és bekapta. Lehunyta a szemeit, közben élvezettel sóhajtott fel. Evon faarccal nézte, amint a barátja épp egy falat csokitól készül elélvezni. Ő nemigen értett az ilyesmihez, az ismeretei a témában kimerültek a kézmagasságban elérhető édességek felismerésében. Ez a jelenet nem segített a lelki állapotán, de mivel nem osztotta meg ezt a dolgot Renjivel, az akaratlanul is tapintatlan volt.

- Jól vagy? – kérdezte Evon.

- Leírhatatlanul – mosolyogta. – Ez egy falat mennyország.

- A csoki?

- Ez nem csoki – emelte a kezét. – Ez csokoládé, de olyan csokoládé, amit az isteneknek készítettek. Nincs a világon ennél jobb.

- Tényleg?

- Bizony. Ez a doboz sorszámozott. Érted? Sorszámozott csokoládé.

- Értem – mondta Evon, és elsétált Renji mellett, igazán nem érdekelte a csoki. – Ettél már?

- Automatából egy szendvicset. Te?

- A suliban én is.

- Minden oké? – fordult a fiú után, különösnek találta a máskor jókedvű fiú savanyú képét. Elvett még egy csokit. Megforgatta a kezében, majd felnézett, mert nem jött válasz még mindig. – Baj van?

- Nem, bocs. Csak elbambultam. Ki küld neked ilyen csokit?

- Egy elégedett ügyfél.

- Egy ügyfél tudja, hogy szereted a csokit, én meg nem?

- Ezt a csokoládét az is megenné, aki nem szereti. Véletlen. Kóstold meg!

- Nem kérek, kösz.

- Edd ezt meg és mondd el, mi a baj – mondta Renji, közben a fiú elé lépett és a szájába tolta a bonbont. – Érzed, milyen selymes? Érzed, milyen kivételes íze van? Ez nem tömeggyártás. Ehhez szemenként válogatják a kakaóbabot is. Mesterek készítik kézzel, nem gépek. Ebből ez a doboz olyan pofátlanul drága, hogy én sem veszem meg magamnak. A dobozon az aranyszínű díszítés, nem csak utánzat. Arany bizony. A doboz pedig fából készült, szintén kézzel. Ez igazi luxus termék. Oda vagyok teljesen – mosolyogta teljes áhítattal, végül megcsókolta a szőkét. Nem viccelt, tényleg teljesen kikészült ettől a csokitól, Evonnal kombinálva pedig igazi afrodiziákummá vált. Olyannyira, hogy csók közben igyekezett megszabadítani Evont a nadrágjától is, hirtelen szeretkezni támadt kedve. – Egészen kábító.

- Ebben nincs valami kábítószer? – nézte Renjit, aki valóban úgy nézett ki, mint aki valami szert fogyasztott volna, teljesen alélt volt.

- A kábítószer az te vagy a csokival a szádban – nevette. – De komolyan kérdeztem, hogy mi bajod? – mondta, közben a nadrág alá simított és folytatta a csókolózást is.

- Semmi, nem volt jó napom - válaszolta, miután elhúzta a fejét a csóktól, most ez nem jött be. – Valamiért semmi sem jött össze.

- Felvidítalak, csak ezt az ajándékot meg kell köszönnöm.

- Ne haragudj, most nincs kedvem hozzá.

- Akkor beszélgetünk – mondta Renji és ellépett a fiútól. Látta ő, hogy valami tényleg nem kerek, de annyira nem akart szólni róla a fiú, hogy inkább arra gondolt, kicsit most békén hagyja. Amúgy is fel akarta hívni Gint.

Evon bólintott, majd beszélnek, persze. De ehhez sem volt sok kedve jelenleg, pedig mikor hazaért, még jó kedve volt. Vagy inkább magára erőltette, egy kicsit el is hitte. Renji visszament a dolgozójába és ezúttal becsukta az ajtót. Evonnak ez volt az utolsó csepp a pohárban. Soha, de soha nem volt az az ajtó becsukva, még vicceltek is azzal, hogy le kellene venni, annyira semmi haszna. Most Renji meg kap egy doboz csokit és zárt ajtó mögött köszöni meg. Inkább nem kezdett el azon agyalni, hogy most miért történt ez. Most inkább nem. Halkan, lemondón nevetett, majd fogta magát és elment. Nem akart beszélni, nem akart most semmit.

Renji közben elérte Gint telefonon és megköszönte a csokoládét, de ha már így ráértek, akkor beszélgettek. Renji egy fotelbe süppedve, a szemközti falat mustrálva hallgatta Gint, és megint egy ismerős érzés lett úrrá rajta. Történetesen hiányzott neki az, hogy gyakran beszéljenek Ginnel. Hiányzott neki, hogy vitázzanak bármiről, mert egy szelet kenyérről is ízes vitát tudtak ők ketten produkálni olyat, amit élvezet hallgatni is. Hiányzott az is, hogy a másik közelében legyen. Hogy milyen közel, abba inkább nem gondolt bele. Mikor ez mind eszébe jutott lehunyta a szemét, feltűnésmentesen, amilyen gyorsan lehetett lezárta a beszélgetést. Néhány hete csak, hogy azt mondta Ginnek, szerelmes Evonba, erre itt van telefonnal a kezében és ájuldozik a másik hangjától, mert látja maga előtt a férfit. A tekintetét, ami első pillanatban megfogta, vagy a nemes arcvonásait, vagy csókolni való ajkait.

Evon közben egy parkban ült egy padon, cigarettát szívott és próbált valahogy rendet tenni a fejében. Úgy érezte, mintha egy mocsárban vergődne, ami egyre csak el akarja nyelni. Épp mikor megoldódott az alapvető problémája, amikor már azt hitte, hogy fellélegezhet, és minden jó lesz, Renjire is rátalált, épp most omlik össze körülötte minden. Rádöbbenni ilyen fiatalon, hogy sehol nem kívánatos, azt megsemmisítőnek érezte. Renji volt az egyetlen ember jelenleg, akibe kapaszkodhatott, mégis inkább egyedül ült egy padon ahelyett, hogy otthon lenne vele. Otthon. A hely, ahol jelenleg élt. Így pontosabb. Bár ezek a gondolatok is meginogtak egy pillanatra, mikor azt a rohadt ajtót becsukta a másik. Arra is gondolt Evon, hogy kimerült mentálisan és már mindenhogy mumust lát, ott is, ahol egyáltalán nincs semmi rossz.

Rágyújtott egy újabb cigarettára, majd hátradőlt a padon. A parkban sétáló embereket figyelte, a lányokat főleg. A jelenlegi helyzetének köszönhetően pontosan tudta, hogy mikor is volt utoljára, hogy lánnyal csókolózott, vagy szeretkezett. Nem hiányzott neki. Korábban mindig felhajtott valakit, ha épp nem volt barátnője, csak hogy szexhez jusson, így ment ez évek óta, mióta felismerte, hogy elég népszerű ahhoz, hogy ezt kihasználja. Természetesen sosem gondolkozott azon, hogy ez miért volt, csak az élvezetre koncentrált. Renji volt az, aki megértette vele, hogy a szex nem olyasmi, amit érdemes csak úgy csinálni. Ezt meg kell élni, át kell élni, ehhez pedig partner kell, aki egy egészen új szintre emeli az élvezet fogalmát. Evonnak ez a partner egyértelműen Renji volt jelenleg. Nem mondta egyszer sem, de talán nem is kellett. Bízott abban, hogy Renji is tudja, mit érez. Mióta Renjivel élt, azóta egyszer-kétszer elmélázott azon, hogy eddig mi a fenét is csinált. Ész nélkül, szinte válogatás nélkül rántotta maga alá a kapható csajokat, akikről azt gondolta, hogy jó velük nagyon is. Tévedett, de mindig volt bőven belőlük a „baráti körében". Akiknek a zöméről nem is hallott, mióta kipattant a botrány. Ezzel kapcsolatban is csak Renji szavai visszhangoztak a fülében: nincs neked barátod, csak haverod. Igaz volt. Hirtelen egyedül érezte magát. Senkinek nem tudott elmesélni semmit. Senki nem tudta azt sem, hogy Renjivel jár. Erre rádöbbenni kijózanító és elkeserítő is volt.

Úgy egy órája is megvolt már, hogy mégis társasága akadt, pedig úgy érezte, nem kíváncsi senkire. Egy hasonló korú lány ült mellé a padra és beszélgetni kezdtek. Nem ismerték egymást, sosem találkoztak, de jól elbeszélgettek. Evon puffogtatta a rég nem használt, de jól bevált praktikáit, amivel a lányokat szokta kábítani. Mosolygott mellé, amivel mindig nagy sikere volt. A lányok imádták, ahogy mosolyog. Evonnak tetszett, a lány, ahogy csicsergett, ahogy a haját dobálta, ahogy a kezével hadonászott elnagyolt mozdulatokkal. Nem gondolkodott, mikor előre mozdult és rácsókolt a lány ajkára. Nem érzett semmit. Jelentéktelennek tűnt, mint egy puszi. A lány meglepődött, kicsit hátrébb húzta a fejét, aztán mégis fogadta a csókot. Más volt, mint Renjivel. Újra lányt csókolt, akinek virág illata volt, akinek hosszú, vékony ujjai voltak, amik óvatosan simítottak a hajába, miközben az ölébe ült. A mellkasán puha melleket érzett, nem lapos, izmos mellkast. Csak ekkor borzongott meg kissé, amitől lelkesebben csókolózott tovább a lánnyal. Ki tudja, hol ért volna véget a dolog, ha nem harsan fel a telefonja. Renji kereste, hogy hová is tűnt tulajdonképpen. A lány a nyakát szívogatta, miközben ő beszélt, sőt még csípőjét sem volt rest mozgatni. Evon számára világossá vált, hogy nagyon is neki való lányt fújt a szél az útjába, korábban egy pillanatig sem tétovázott volna, de Renji hívása kizökkentette. Vagy inkább visszarántotta a valóságba. Abba a valóságba, amiben ő Renjivel jár.

Mikor hazaért letette a kabátját, a cipőjét és az ajtó előtt lévő tükör elé állva igazított a haján. Renji a kanapén ült, előtte csokis doboz volt, de nem az a flancos fadoboz, amitől annyira oda volt. Evon vett egy nagyobb levegőt, majd kifújta, mosolyt húzott az arcára, és a kanapé mögé sétált. Lehajolt és belecsókolt Renji nyakába, mire ez felsimított a hajába.

- Hol voltál?

- Sétáltam. Kicsit gáz volt ez a nap, muszáj volt egyedül lennem.

- Nem szóltál, hogy elmész.

- Elvonultál, nem akartam zavarni.

- Unalmas üzleti bájcsevely volt.

- Gondolom – mondta, és leült Renji mellé. Nem tartotta fontosnak felhozni az ajtó témáját, úgy gondolta túllihegte a dolgot.

- Elmondod, mi bánt?

- Nem akarok róla beszélni. Kicsit hagyom ülepedni.

- Szeretném, ha nem kínoznád magad. Segít, ha beszélsz róla.

- Majd – bólintott és elnyúlt a kanapén.

Renji azonnal kiszúrt egy pici foltot a fiú nyakán, amint elfordította a fejét, de nem tette szóvá. Egyrészt nem volt kedve hazugságokat hallgatni, másrészt ő maga is csinált ennél cifrábbakat Ginnel, amit nem akart esetleg magyarázni, ha bármilyen kérdés felmerült volna. Evonnak jó szeme volt, ebben hasonlított Naora. Nem akarta megtudni, hogy a Ginnel való üzletéből Evon mennyit szagolt ki, ha egyáltalán. Jól van ez így, amíg visszajön, itt-ott szabad ezt-azt. Hosszú póráz – gondolta magában.

Renji pizzát rendelt, nem volt kedve a konyhában matatni és volt egy nagyobb összege arra, hogy Evonnak sem. Míg vártak az ételre ő maga lezuhanyozott, Evon csak nyomkodta a telefonját, nem igazán beszélgetett. Renji nem faggatta, nem tűnt komolynak a helyzet egyelőre, úgy gondolta, mindenkinek vannak rossz napjai, Evonnak ez a mai ilyen. Csak abban bízott, hogy nem fog minden ilyen napon egy csajjal vigasztalódni, ahogy ma tette. Amikor Evon elvonult a szobájába aludni, amit még egyszer sem tett, mióta itt volt, Renji emiatt sem szólt, elköszönt a fiútól, és aludni tért.

Reggel mikor előkerült Renji, Evon már majdnem elkészült mindennel, amit akart. Friss kávé, bőséges reggeli, amiből nehéz volt válogatni. Renji ásítozott, Evon került-fordult a lakásban, nyomott egy csókot a másik ajkára és kavargott tovább. Renji leült az asztalhoz, máris landolt előtte a kávéja és egy tányér, meg a sok ennivaló. Evon is leült, és kortyolt kávéjából.

- Ne haragudj a tegnapiért, eléggé magam alatt voltam – mondta Evon.

- Nem vettem rossz néven, nem lehet mindennap mosolyogni. Majd elmondod, ha akarod, mi bántott. Azért az meglepett, hogy elvitted a cuccod.

- Sok minden kavargott bennem tegnap. Egyedül akartam lenni. Az apám finoman értésemre adta, hogy elég idős vagyok ahhoz, hogy próbálkozzak egyedül. Ez kimerült abban, hogy most sem említette, hogy menjek haza. Anyám elköltözött, de elfelejtette mondani. Nemhogy apától költözött el, hanem a városból. Nao összebútorzott megint Ninával, az utolsó ajtó is bezárult mögöttem. Most itt vagyok, oké. Most jó, ez is oké. Most együtt vagyunk, szuper. De mi lesz, ha nem így lesz? Bármi történhet, ami miatt vége. Összeveszünk, megunsz, találkozunk valakivel... Jelenleg eléggé bizonytalan a talaj alattam. És nem tudom, hogy mihez fogok kezdeni akkor, ha ez köztünk bedől. Szóval, ez egy kicsit sok most nekem.

- Nem bízol bennünk?

- Most jó, most igen. De mi van, ha nem megy?

- Evon – kezdte Renji egy falat étel után. – Ha most jó, ha most működik, akkor mit rugózol most azon, hogy mi lesz egyszer talán? Ha biztosan tudnád, hogy két hónap múlva szakítunk, de most még minden tökéletes, akkor már most elmennél? Értem, hogy miről beszélsz, de nem akarok úgy veled élni, hogy közben azon görcsölj, mi lesz holnap. És, ha mégis valami oknál fogva igazad lenne, akkor sem foglak kitenni az utcára, és Nao sem fogja becsukni előtted az ajtód. Attól, hogy a szüleid kretének, nem vagy egyedül. Hidd el, az enyémek se jobbak. Tudom, milyen kilépni az ismeretlenbe, de neked nagy szerencséd van azzal, hogy én fogom a kezed. Én hoztalak ide, én kevertelek ebbe az egészbe, és vállalom a felelősséget, bármi lesz. Világos?

- Az anyám mindig azt mondta, hogy ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor az hamis.

- Az anyád megkeseredett kissé. Te viszont édes vagy, mint a méz – kacsintotta a száját nyalva.

- És szereted a mézet? – kérdezte Evon, mire Renji hátradőlt és mosolygott. Szerette, hogy Evon mindig vette a lapot, és a labdákat is mind leütötte. – Tegnap... – szólt bizonytalanul, aztán folytatta, de nem azzal, amit először mondani akart. A lányról akart szólni, de végül nem tette. – A tegnap már elmúlt. Gondolkoztam is azért, nem csak kókadoztam. Tudom, hogy igazad van kettőnkkel kapcsolatban, csak elmondtam, hogy mire gondolok. Ezt akartad.

- Igen, ezt akartam. És azt is, hogy beszéld meg velem, ha valami van, mindegy miről van szó.

Evon bólintott, mosolygott, látszott, hogy jobban érzi magát. Viszont a lányról csakugyan nem beszélt, és kicsit sem tűnt úgy, hogy akarna. Renji ráhagyta, biztos volt abban, hogy az előző napi lelki állapota vastagon szerepet játszott a történtekben. Bár azt nem tudta, hogy pontosan mi is történt. Nem szertetett találgatózni, így inkább hagyta annyiban a dolgot.

Később Evont kitette a sulinál, ő pedig egy tárgyalásra indult. Volt még ideje, mielőtt megérkezett a partnere, így egy kávéval és a telefonjával múlatta az időt, miközben ismerős illat csapta meg az orrát. Egyetlen férfit ismert, aki ilyen parfümöt viselt, az pedig Gin volt. Felemelte a fejét, és Gin állt előtte. Nem is hallotta, hogy közeledne, úgy mozgott, mint egy macska. Jó nagy macska, párducféle sötét hím. Renji hátradőlt és a szemben lévő székre mutatott, mire Gin leült.

- Milyen elegáns vagy – mondta Gin, miután leült.

- A hely megkívánja.

- Az én irodám nem elég nívós ahhoz, hogy öltönyt húzz?

- Gumit szívesebben húzok magamra, ha ott vagyok. Vagy inkább múlt időben kéne fogalmaznom – mondta halkan.

- Közönséges vagy – nevette ő is halkan. – Mit keresel itt?

- Tárgyalásra jöttem, csak kicsit korábban értem ide. Evont elvittem iskolába. Ne nevess – emelte a kezeit. – Csak irigy vagy, mert fiatal szeretőm van.

- Ne viccelj – legyintette. – Viszont úgy látom, minden rendben.

- Igen, jól megvagyunk. Bár Nao jól megmosta a fejem. Nem örül túlságosan nekünk.

- Vajon miért, nem is értem!

- Legyen az én dolgom ez, oké?

- A világért sem avatkoznék bele. Van még a csokiból?

- Sajnos befaltam. Tartsd meg ezt a jó szokásod, imádom ezt a csokit.

- Gondoltam, ezért kaptad. Bocsánatkérésképp, de ezt megírtam. Remélem, már nem haragszol.

- Kiegyenlítettem a számlát, de a csokit szeretem, nem tudtam visszaküldeni.

- Nem is akartam volna.

Gin le sem vette a szemét Renjiről, vonzotta, mint méhet a méz. Bármiben tetszett neki a férfi, de így öltönyben, egyenesen megvadult tőle. Renji is látta, ahogy épp felfalja őt Gin, érezte a tekintetéből áradó vágyat. Baj van – gondolta magában. Persze, hogy ezt gondolta, mivel ő hasonlóan érzett. Nem szerette most ezt az érzést. Evonnal élt, Evonért tett olyan dolgokat, amiket normál esetben nem tett volna, szerette a fiút, most mégis itt ült szemben Ginnel és legszívesebben maga alá fordította volna. Renji elfordította a fejét, épp el akarta küldeni Gint, mikor az felállt.

- Ne kelljen kimondanod, mert kínos helyzetbe hoználak, már csak azért is, mert szeretem, ahogy kivágod magad az ilyen szituációkból. Nem is mondom, hogy gondolkozz el, mert én sem teszem. Jobb lesz, ha igyekszünk távol maradni egymástól – Renji élénk tekintettel figyelte a férfit, ahogy az katonásan pergeti halkan a szavakat egymás után. Renji egy pillanatra megakadt, amikor Gin befejezte a szónoklatát, majd száraz torokkal válaszolt:

- Mélységesen egyet értek ezzel.

- Mondtam, hogy semmi értelme szakítani. Már csak azért sem, mert az a fiatal szeretőd, ahogy te fogalmaztál, semmire nem jó. Meglepne, ha kicsit is ki tudna elégíteni bármilyen szempontból. Ezt csak abból gondolom, hogy... Tudod, mire gondolok. Azt az éhes vadat nem tudja megetetni. És, ha jól gondolom, most is éhes. Legalábbis úgy néz rám – mondta búcsúzóul Gin, majd magára hagyta Renjit, aki a csészéjében remegő hideg kávét bámulta.

Szívesen káromkodott volna egy ízeset, de nem akart jelenetet rendezni, pláne így a tárgyalás előtt. Gin megint a fejébe látott, és nem engedte hogy elküldje, azt a szégyent nem viselte volna el. Gint nem lehet csak úgy elküldeni valahonnan, inkább maga távozik, ahogy tette most is. Valójában Renjinek is így volt a legjobb. Nem számított arra, hogy összefutnak, valójában arra gondolt, hogy feltűnően gyakran találkoznak ők véletlenül. Nem tetszett ez neki, korább igen, jó lett volna, amikor még a szőke nem volt képben, amikor még nem volt szerelmes. Most viszont utálta, hogy Gin folyton az útjába kerülő kísértésként van jelen az életében.